Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

X. fejezet / 3. rész

Egész délután gyötörtem magam azon, hogy fogja anyám elviselni mindazt, ami történt velem, és a tényt, hogy a lánya nem csak feladta, de óriásit bukott is. Már sötét volt, mikor a kollégiumból kilépve elindultam az Újkertbe. Gyalog akartam menni, nem zavart a hosszú út, a hideg, a sötét. Még ki sem értem az egyetem épületéből, mikor szembe jött velem a szemüveges srác egyik barátja. Azonnal eszembe jutott, hogy vissza kell adnom a jegyzeteket, így megszólítottam és megkérdeztem, hol érhetném el a barátját.

- Sehol! – közölte a srác. – Sőt, ajánlom, hogy ne keresd!

- Ezt hogy érted?

- Ahogy mondom! Belőle sebész lesz, egy tisztességes ember, te meg…! – végignézett rajtam, lenézően, undorodva. – Te sose leszel orvos! Legjobb lenne, ha eltűnnél innen!

- Nem akarok tőle semmit, csak…

- Ne is akarj! Ajánlom, hogy kerüld el őt, vagy gondoskodok arról, hogy kivágjanak az egyetemről! -

Nem volt a hangjában indulat, csak határozott hangon közölte velem a véleményét és tovább is állt. Túl sokat nem is kellett mondania. Szavai hangsúlya és megvető tekintete elég beszédes volt. Meglepődve álltam egyhelyben, ma már másodjára eresztett gyökeret a lábam a hideg, havas betonon.

- Soha nem lesz belőlem orvos? – ismételtem a szavát, és attól függetlenül, hogy nemrég erre már én magam is rádöbbentem, ez most, egy idegen szájából rosszul esett. – Ez volt eddig az életem célja! – mondtam ki hangosan, mintha még mindig ott lenne a srác és vele veszekednék. – Miért ne lehetne belőlem orvos? Lezárom ezt az őrületet és kész! A beadandó dolgozataim készen vannak, még van időm a zh-k megírására és minden szabadidőmben tanultam. Már sokkal jobban értettem az anatómia nyelvét, boldogultam a fizikával, a kémiát úgy éreztem, újra megszerettem. – Lesz diplomám! – kiáltottam a srác után. A farzsebemből előhúztam a „Végcél: hazajutni” feljegyzésemet és darabokra téptem. – Francokat! A végcél, hogy orvos legyek! – dühöngtem, miközben tépkedtem a papírt, majd hagytam, hogy a hideg, márciusi szél kikapja a kezemből a fecniket. – Orvos leszek! – ismételtem meg határozottan, bele a térbe. Szerencsére senki nem járt akkor arra, mert ha igen, feltehetőleg megcsodálta volna őrjöngésemet.

X. fejezet / 4. rész

A drogos fiú hatra jött, és elég érdekes szituáció játszódott le közöttünk. Kezembe nyomott tízezer forintot és közölte, hogy Juliától fél órát kért, hogy biztosan én legyek itt. Ezek szerint azt gondolta, többen használjuk a lakást. Viszont nem volt ideje maradni, amit nagyon sajnált, de elhozta, amit kértem. Azért meg ő kért pénzt, így vándorolt a forint egyik zsebből a másikba. Gyorsan lelépett, én meg ott maradtam négy gramm fóliába csomagolt kokainnal és egy kisebb zacskó fűvel. Megremegtem, mikor pár perc múlva újra csengettek. Kinyitottam az ajtót, Tibi állt a küszöbön.

- Hülye vagy, egy maréknyi droggal ajtót nyitsz? – kérdezte és a kisasztalra mutatott, ahova az ajtóból pont be lehetett látni. Becsukta ő maga a bejárati ajtót és az asztalhoz lépve megnézte a mennyiséget. – Jó, ez gyorsan ment. De legközelebb tartsd itt, tovább! – kérte.

- Itt akarsz lecsapni rá? – csodálkoztam. Elmosolyodott és hozzám lépett.

- Ne légy naiv, ezt bízd rám! Csak tartsd itt tovább, ennyit kértem!

- Nem értem!

- Neked nem is kell értened! – vont vállat és a délelőtt is nála lévő hátizsákjába pakolta a kis csomagot.

- Hogy kerülsz ide? – kérdeztem, miközben néztem, mit csinál.

- Vigyázok rád! Te vagy a beépített emberem, tudod, igaz? – kérdezte nevetve és ledobta a fotelbe a zsákot. Pénzt vett elő, annyit, amennyit a drogra kért a srác és a kezembe nyomta. Fogalmam nem volt, honnan tudja az összeget, honnan tudta, hogy ennyit hoz, és hogy ma jön. Elrakta a pénztárcáját és levette a dzsekijét.

- Ne gyere többet az egyetemhez! – kértem, miközben ő ismét sodort cigit vett elő. Leült a fotelbe és gúnyosan rám mosolygott.

- Segítettem lerázni azt a tejfelesszájút, inkább örülj! Nem hozzád valót! – jelentette ki, és felém nyújtotta a bagót. – Kérsz?

Nemet intettem, mondtam is: - Nem akarok drogozni!

Hangosan röhögni kezdett, de nem mondott semmit. Szívta a cigit, kényelmesen elnyúlva a fotelben. Én még mindig az ajtóban álltam, néztem őt és felrémlett bennem, hogy micsoda férfi van előttem, akit egyszerűen nem tudok megtartani, betörni, akitől félek, és mégis vonzódom hozzá. Ő is bámult engem, majd elnyomta a cigit.

- Tudod, vannak emberek, akik mindig felállnak. Bárhogy tapossák őket a földbe, felkapaszkodnak és mennek előre. Erősek és képesek a szarból is kimászni! Azoknak nem kell a drog! – felállt és hozzám lépett. – Én ilyen vagyok! – átölelt, szinte a falhoz lapított.  – És te is! Egyformák vagyunk! – állította és megcsókolt, erőszakosan, vágyakozva. - Sose adtam neked füvet! – mondta nevetve, mikor elengedett. - Csak azt akartam, hogy tudd, hogyan kell szívni! Neked nem kell drog, te ebből a szarrakásból kimászol anélkül is! Baszott jó doki leszel, és téged még a végbéltükrözés közben is imádni fognak! – állította, majd újra a falhoz szorított, megcsókolt volna, de elfordultam.

- Mit csinálsz? – kérdeztem halkan, meglepődve.

- Szerinted? – kérdezett vissza. – Fél órát fizetett a kolléga! – nevetett és megfogta az arcomat. Nem engedtem, hogy megcsókoljon, de a tiltakozásul felemelt karjaimat a fejem felé szorította, a falhoz. – Nyugi, tudom, hogy vágysz rám! – közölte és újra megcsókolt volna, de elfordítottam a fejem. Felsóhajtott és egy picit hátrább lépet. Egyik kezével még mindig szorította a csuklóimat, de a másikkal megsimogatta az arcomat. – Ne hisztizz már, miért hazudsz magadnak? – kérdezte és csípőjét az enyémhez szorította. – Érzed?  - kérdezte. – Kibaszottul vágyuk egymásra! Lazíts már! – kérte a maga módján.

- Szorítod a kezem! – szóltam rá, de csak elnevette magát.

- Dehogy, a gatyám szorít, a kezedet csak tartom! – válaszolta, majd megfogta az állam és ajkaival becézni kezdte az enyémet. Ahogy engedtem, hogy megpusziljon, nyelve követelt utat a számba, majd egyszerűen elsöpört a vágya, szinte belerepített az ágyba és ágaskodó pénisze már bennem volt. Abban a pillanatban csak azt éreztem, hogy mennyire akarom és mennyire vágyok erre az erőre, szenvedélyre, amit ő képviselt. Ő is akarta a testem, ez nem volt kérdés. Erőszakosan, gyorsan szerelmeskedett velem. Nem érdekelt, hogy mit tesz velem, pedig ezután szinte lekötözött az ágyhoz valami ruhadarabbal, nem engedte, hogy mozduljak, hozzá érjek. Durván simította végig kezét a bőrömön, az érzékeny hajlatokban. Szétfeszítette a lábam, szinte feldöfött az ujjával, amikor a hüvelybe nyúlt. A fájdalom azonban valamiért még több vágyat gerjesztett bennem, és ezt jól látta ő is. Rettegtem attól, amit tesz, ugyanakkor vágytam, hogy tegye, szinte felajánlottam a testem neki. Hihetetlen volt, ahogy szétfeszített, belém mászott, kielégített. Aztán hirtelen a hasamra fektetett és hátulról is belém döfte az ágaskodó péniszét. Felsikítottam a fájdalomtól, de lefogott, és mozogni kezdett rajtam. A fájdalom és a gyönyör egyszerre tört rám, miközben beleharapott a nyakamba, hogy fogainak nyoma újabb fájdalmat okozzanak és egyúttal mindkettőnknek kielégülést. Azt hiszem, nem voltam akkor már teljesen magamnál. Kimerülten feküdtem mellette, de neki ismét volt ereje. Incselkedett a testemmel, játszott a melleimmel, durván megcsípte a mellbimbómat. Érzékeny volt, fájt, de rám szólt, ne mozduljak, vagy újra kiköt.

- Ne dolgozz most! – kérte, és hogy tényleg ne tegyem, lefogta a kezem. Élvezte, hogy az újabb, nekem okozott fájdalommal a szexuális vágyat is felébreszti mindkettőnkben. Magára ültetett, rá a már ismét ágaskodó péniszére, de ahogy mozogni kezdtünk, ujja hátulról belém hatolt. Láttam a szemét, ő az enyémet nézte és élvezte, ahogy a fájdalom megjelenik az arcomon. Egyre gyorsabban mozgott és szorított magához. Nem tudtam elmozdulni, kiszabadulni, sőt, még jobban magához húzott, megcsókolt, miközben ajkamból vér sercent a harapása nyomán. Hihetetlen érzés volt. Annyira fájt és annyira élveztem. Ő is. Szinte ordítva elégült ki újra, majd hagyta, hogy leguruljak a testéről és csak feküdtünk egymás mellett lihegve.

Messze túlléptük a fél órát, de akkor ez senkit nem érdekelt. Voltaképpen gondolkozni sem tudtam. Reszketni kezdtem mellette. Erre mozdult meg, felém fordult, megnézett magának. Azt hittem, újrakezdi, de felkelt mellőlem, betakart, majd hozott egy pohár vizet. Szótlanul ültem fel, megittam, és visszaestem az ágyba. Elmosolyodott és elment lezuhanyozni.

- Mondtam, hogy vágyunk egymásra! – hallottam valahonnan messziről. Akkor már félig aludtam, majd az ajtócsapódás után teljesen elmerültem az álomba.

Akkor történt meg először, hogy reggel a vendéglakásban ébredtem fel. Visszaemlékeztem az előző napra, az éjszakára és elszörnyülködtem azon, amit művelt velem, vagy úgy is mondhatnám: amit műveltünk együtt. Megmozdultam, azt hittem, ezer fájdalmam lesz, de nem volt olyan erős, mint ahogy vártam. Arra gondoltam, véres, piszkos lepedő van alattam, de nem, minden rendben volt, csak a gyűrődések jelezték, hogy nem mindennapi éjszaka van mögöttem.

És nem mindennapi nap. Visszaemlékezve, eszembe jutott tegnap délelőtt Laci elképedt arca, ahogy meglátta Tibit, az én kétségbeesésem a történtek miatt, a kukázás és a teljes apátia, majd a szemüveges srác barátjának mondatai, és este Tibi szavai. Igaza volt Tibinek, erős vagyok, és ebből a szarrakásból is felállok! Abban a pillanatban, akkor reggel, azt éreztem, hogy meg is tudom tenni mindazt, amit elterveztem: orvos leszek, ha beledöglök, ha agyontaposnak, ha szétkefélnek, vagy ha börtönbe csuknak, akkor is!       

- Te jó ég! – szörnyülködött velem szemben Brigi. Elmosolyodtam, arra gondoltam, épp ideje megismernie a rá váró események ilyenfajta élvezetét is. És reméltem, megkérdezi magától, hogy ő vajon milyen erős.