Az írás fikció, a történet kitaláció, nem valódi személyek szerepelnek benne és nem tudunk arról, hogy ezek az események valóban megtörténtek volna. Bár, ki tudja …

Kate Pilloy - Tom Anag: Az érem mindkét oldala

XII. fejezet / 1. rész

- És sikerült! – mosolygott rám Brigi.

- Nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem! – vontam vállat, nem értette.

- Orvos vagy, nem? – kérdezett vissza.

Több mint egy hétig semmi különös nem történt, még Júlia sem jelentkezett. Próbáltam lekötni magam, egyfolytában tanultam, reggel-este futottam, előadásokra, gyakorlatokra jártam, zh-t írtam, beadandót készítettem, a többiekkel a tételeken dolgoztunk. Szerettem volna újra összefutni a szemüveges sráccal, de sehol nem láttam, a szokásos helyeken nem találkoztunk, a baráti társaságát sem találtam. Olyan volt, mintha eltűntek volna. Hiányzott a srác bíztató mosolya, az okos tanácsai, sőt még a szemrehányó tekintete is. Akkor úgy tűnt, jobban hiányzik, mint Tibi. A szemüveges srác mindig biztatott és hitt bennem, akkor nagy szükségem lett volna arra a néhány kedves mondatára, vagy csak hogy egyszerűen lássam őt és a megszokott baráti társaságát.

A rendőr sem jelentkezett, egy hétre szinte minden megállt körülöttem. De csak azért, hogy utána minden felgyorsuljon.

Júlia szólt, hogy végre ismét lesz vendégem. Egy üzletember volt, gyors szexet akart, és egy kis beszélgetést. Volt már nálam, csak átutazóban volt Debrecenben, otthon, valahol Szeged környékén a családja hazavárta. Tiszta volt, udvarias. Ezt tudtam értékelni, főleg abban a lelkiállapotomban. Megszokásból kezdtem a munkához, de aztán magamhoz tértem és igyekeztem megfelelően viselkedni. Hiszen ezért jött hozzám, és nem az utcasarkon szedett fel egy nőt.

Aztán másnap jött a drogos fiú is, hozta az árut. Sok pénzt kért az anyagért, áldottam az eszem, hogy vittem magammal annyit, erre Tibi ugyanis nem készített fel. Fél órában egyezett meg Júliával, de nem maradt, menni akart, minél hamarabb. Elment és én vártam Tibit, hogy jön az áruért. De nem jött. 15 gramm kokain és 30 szál marihuánás cigi volt akkor a lakásban, de nem jött Tibi. Kétségek között gyötrődtem, fogalmam nem volt, mit tegyek. Ha akkor másik rendőr jön, engem azonnal lecsuktak volna. Két órát vártam, aztán eldugtam a lakásban az anyagot, úgy, ahogy egyszer Tibi tanácsolta. Kitakarítva hagytam ott mindent, figyeltem arra, hogy rám utaló jelet ne hagyjak. Előtte sem tartottam ott semmit, ez szokás volt nálam, de most még alaposabb voltam, bár fogalmam nem volt, mi lesz ebből, hol van a rendőr. Óvatosan mentem vissza a kollégiumba, és úgy láttam, senki nem követ.

Egész éjjel forgolódtam, zaklatott álmaim voltak, remegtem a gondolattól, mert nem tudtam, mi történik körülöttem. Reggel még a híreket is meghallgattam, de semmi. Délelőtt sem. Tibi sem került elő. Fogalmam nem volt, mi lesz most...

Délben felhívtam Júliát, és időpontot kértem tőle, úgy éreztem, itt az ideje, hogy beszéljek vele. Meg akartam neki mondani, hogy befejezem. Most. A mai nappal. De persze, nem telefonba, nem azt érdemelte. Még kora délután fogadott.

- Tudtam, hogy ezért jössz ide! – mondta mosolyogva. Teával, ezüsttálcával, aranyszélű csészével és szeretettel fogadott. – Rólad azonnal láttam, hogyha találsz más megoldást, továbblépsz! – állította. -  És egy így helyes! Valósítsd meg az álmaidat! – javasolta, majd felállt és egy borítékot adott át az asztaláról. Csodálkozva néztem rá.

- Egyszer sem kérdezted meg, hogy a bécsi útból neked hol a részed! – magyarázta nevetve.

- Azzal tartoztam!- tiltakoztam.

- Mondtam neked ott is, hogy az első két nap alatti munkáddal visszafizetted a kétszázezret. Naiv vagy és végtelenül megbízol az emberekben! Erről ideje leszoknod! Légy óvatos és bizalmatlan! – javasolta. Eltettem a borítékot és puszival búcsúztam tőle. Mégis, valamit a tegnap estéről mondani akartam neki: 

- Az utolsó vendégem a drogos srác volt! – közöltem, bár ő is tudta. Nem tudtam, szóljak-e neki a drogról, vagy nem. Azt sem tudtam, hogy ott van-e még az anyag. A lakáskulcsot minden esetre nem adtam vissza, ő meg nem is kérte.

XII. fejezet / 2. rész

Felszabadultam léptem ki a kertes ház kapuján. És akkor megmerevedtem. A szemüveges srác jött velem szembe, egyedül.

- Te mit csinálsz itt? – kérdezte indulatosan. Fogalmam nem volt, hogy mit mondjak neki. Látta, honnan jövök ki, és ezek szerint tudta azt is, ki lakik ott.  – Soha többet ne gyere ide vissza, érted! – kiabált rám. Még sosem láttam ilyen idegesnek, úgy nézett rám, hogy szinte a szemüvegén keresztül is szűrt a tekintete. Az a kedves, nyugodt, mindig békés fiú, most szinte nekem támadott.

- Nyugodj már meg! – kiáltottam rá. – Semmi közöd hozzá, hol járok és miért!

– Tűnj el innen, és jegyezd meg, hogy semmi közöd nem lehet ehhez a nőhöz! – kiabált már ő is. Néztük egymást ott az út közepén, éreztem, hogy dühös és hogy mondana még valamit, de hirtelen ellépett előlem, szó nélkül, egyszerűen elment mellettem. Utána fordultam, de ő továbbment az utcán és a saroknál befordult. Vissza se nézett.

Az ellenkező irányba indultam tovább. Feldúltan, mert nem értettem, mit keresett ő itt, milyen jogon beszélt így velem, de ahogy lenyugodtam, egyre jobban meg is ijedten. Hiszen ő most már biztosan tudta ebből a találkozásból, hogy ismerem Júliát. Tudja, hogy kurva vagyok. És innentől kezdve, bárki megtudhatja.

Úgy szorított a szívem, hogy azt gondoltam ott, az utcán, össze fogok esni. Sírni kezdtem és nem a kollégiumba mentem, hanem az erdő felé vettem az irányt. Órákon keresztül kóboroltam. Reszkettem, de nem tudtam, hogy az idegtől vagy a hidegtől fázom-e. Érdekes az ember, nem? Egy rendőr megzsarol börtönnel, azt kéri, buktassak le egy dílert, amiből az is következhet, hogy az egész drogbanda rám szállhatott volna bosszúból, de én nem ezért aggódtam, hanem a srác megalázó tekintete miatt. Az albérletem tele volt droggal, de engem az foglalkoztatott, mi történik, ha kiderült rólam, hogy kurválkodtam. És ha kiderül, hogy drogos vagyok? Vagy akár díler, hiszen az már akkora mennyiség, ami a lakásban van? Tiszta lökött voltam, én a srác tekintete miatt aggódtam!

Teljesen rám sötétedett, miközben arra az álláspontra jutottam, hogy a srác tulajdonképpen csak annyit tud, hogy ismerem Júliát. És őt többen ismerik, hiszen én is úgy jutottam el hozzá, hogy ajánlották, mint kedves, gazdag nőt, aki pénzt kölcsönöz a diákoknak. Talán ez bejön.

Valamennyire nyugodtabban indultam vissza a kollégiumba. Este fél kilenc volt. Út közben eszembe jutott, hogy mielőtt Júliához mentem, kikapcsoltam a mobilomat. Visszakapcsolva láttam, hogy három hívásom is volt, ismeretlen számról. Majd elejtettem ijedtem, mikor újra megszólalt a kezemben a készülék.

- Hol a francba vagy? – hallottam Tibi hangját a vonal másik végén, amikor beleszóltam.

- Az erdőben! – válaszoltam zavartan.

- Mégis, melyik erdőben? – kérdezte türelmetlenül. Elmagyaráztam neki, hogy nemsokára elérem a botanikus kertet, így rám parancsolt, hogy várjam meg a kert kapujában. Reszkettem már, annyira fáztam, mire végre odaért a motorjával. Olyan dühös volt, hogy azt hittem, azonnal megüt.

- Három órája kereslek! – ordibált velem, a motoron ülve, kezében a bukóval. – Ülj fel! – intett, de nem mozdultam, sőt, hátrálni kezdtem a motortól. Leszállt a gépről és felém lépve elkapta a kezem. Nagyon gyors volt, és nagyon mérges.

- Csináld, amit mondok! – sziszegte dühösen, megszorítva a csuklómat visszaráncigált a motorhoz.

- Hagyj békén, te állat! – sikítottam, ellenálltam, de hiába. Erősebb volt nálam, és szorította a csuklómat. – Hagyj békén! – kértem halkabban érezve, hogy hiába kiabálok vele, nem hat rá.

- Ülj fel, most! – szólt rám, de nem tettem. Nem akartam vele menni, nem akartam, hogy hozzám érjen még egyszer.

- Azt hiszed, dirigálhatsz nekem, csak mert kurva vagyok? – kérdeztem tőle. Rám villantotta a szemét és akkora pofont adott, hogy megszédültem. Ha nem tartja a kezem, elesem.

- Ha kurvának tartanálak, dugás közben is kaptál volna néhány pofont! – közölte, de végre elengedte a csuklómat. – Te nem vagy kurva, csak hülye! – közölte csendesebben. - Add ide a mobilodat! – követelte, majd Júlia lakásának a kulcsát is elkérte. Engedelmesen átadtam mindkettőt.

- Ezt elveszem! – közölte a telefonommal kapcsolatban, miközben szétszerelte és kivette belőle a sim kártyát. – Lehet, hogy rátalálnak Júliára a debreceni rendőrök! Jobb, ha nem csörög többet ez a készülék! – folytatta. - A lakásban hagytad a drogot, ugye?

- Be fognak csukni évekre? – Remegett a hangom, mikor megszólaltam. Csak azt értettem, hogy Júliát elkapják a rendőrök. Nem mertem felfogni, hogy mindez megtörténhet. Azt ígérte Tibi, nem jelent fel, és most mégis megtette?

 - Adjak még egy pofont, hogy visszanyerd a hallásodat? – kérdezte rám nézve. – Nem indul ellened eljárás, de ha a drogos kissrác belekeveri a lakást, akkor Júliát kihallgatják! Te viszont ne aggódj, védve vagy, úgy tudják a debreceni rendőrök, hogy velem jöttél Pestről! Szóval senki nem tud rólad, és senki nem is fog beszélni rólad! Az anyag Júlia lakásán van, ugye?

- Én jártam abba a lakásba, engem fognak keresni! – tiltakoztam.

- Válaszolj már! – kiabált rám, bólintottam, jelezve, hogy ott van a drog.

- Te jártál oda, mert én küldtelek oda! – közölte nyugodtabban. - De senki nem tudja, ki vagy te. Csak Júlia. Ő pedig nem fog beszélni, mert akkor nagyon magyarázkodnia kellene a szervezett prostitúció miatt. Annyit fog mondani, hogy kiadta az albérletet egy csajnak. Neked. Te meg védve vagy, szóval nyugi! – magyarázta, lassan felfogtam, hogy mit mond. Hirtelen újabb kérdést tett fel: – Hány vizsgád van még?

- Én ezt nem értem! – vallottam be.

- Kibaszott hideg van, ne húzd már az időt! – szólt rám.

- Még el sem kezdődött a vizsgaidőszak! – válaszoltam.

- Jó! Akkor figyelj! Holnap elmész egy fodrászhoz, levágatod a hajad, megváltoztatod a stílusát. Aztán az Egyetemvárosból ki sem teszed a lábad, tanulsz, ahogy bírsz, és minél hamarabb leteszed a vizsgáidat. Aztán összepakolsz, és örökre eltűnsz ebből a városból! – sorolta a tennivalóimat.

- De az orvosi hat év! Elsős vagyok!

- Máshol is van orvosi kar! Nem Pest és nem Debrecen, megértetted! Azért tanulj, hogy orvos legyél, ne azért, hogy kurva! – végig nézett rajtam, talán látta, hogy reszketek. - Egyébként sem vagy jó, érzelemmel nem lehet dugni, te meg belém estél az első percben! – közölte gúnyosan. Bámultam rá, nem is értettem a szavait, tudta.

- A kurva gépként csinálja, te érzelmet vittél bele – magyarázta. – Ezért volt akkora forgalmad! Mert még ember maradtál. Egyéniséged van és azt nem adtad fel! De ez csak idő kérdése, egy idő után a drog és a sok dugás miatt géppé válsz! Úgyhogy most befejezted az egészet! – közölte határozottan. Nem szóltam, ijedten néztem rá.   

- De élveztem minden percét, tényleg jó volt veled! – nevetett és elkapta a karom. Magához húzott, átkarolta a derekam. – Ha ilyen férfit akarsz, ahhoz fel is kell nőnöd! – tanácsolta. Megcsókolt, akaratosan, erőszakosan, vágyakozva. Azt gondoltam, megint beindul bennem az a szexuális vágy, amelyik mindig gondoskodott arról, hogy nedves legyen a bugyim, ha átkarol, de ekkor semmi nem történt. Már nem hatott rám az alfahím varázs. Talán megérezte, elengedett és elmosolyodott.

- Kezdesz magadhoz térni! – ismerte el. – Akkor megértetted, mi a feladatod?

- Miért bújjak el? – kérdeztem bátrabban.

- Hogy ne ismerjenek fel a debreceni kuncsaftok, hogy ne bukj le, és hogy ne híreszteljék rólad, mit csináltál egy évig! – sorolta az okokat. - Ezért menj el ebből a városból! – Megkönnyebbültem, azt hittem, valaki kutatni fog utánam, akár a drogosok, vagy Júlia, vagy a rendőrök.

- És a hajamat miért vágassam le? – folytattam a kérdezősködést. Vigyorogva válaszolt:

- Jobban állna a rövid! A hosszú haj öregít, legalább huszonötnek kinézel! Mikor megtudtam, hány éves vagy, leesett az állam! Majdnem beleszaladtam egy kiskorú megrontásába!

- Add vissza a telefonom! – kértem, de ledobta a földre és rátaposott. A sim kártyát a kezével pattintotta két darabba.

- Kezd új életet! – közölte. – Hazamegyek Pestre, de Júliát továbbra is figyelik a debreceniek! Fogom tudni, ha nem teszed meg, amiket mondtam! – fenyegetett meg. – Tanulj, és élj normálisan! Eszedbe ne jusson még egyszer ilyen módon pénzt szerezni! – elmosolyodott, gúnyosan, de mégis volt valami kedves a tekintetében. – Remélem, tanultál ebből az egészből!

Felült a motorjára és beindította a hangos gépet.

- Ha mégis kurvának állsz, rendszeresen felkereslek és megverlek, ígérem! – közölte, és nagy zajjal elhajtott. Rettentően fáztam, de már nem reszkettem. Tudtam, lezárult az egész rémálom.