Azon a hajnalon amikor Katitól eltávoztam , még nem tudtam , hogy ezen az éjszakán , és a rákövetkező  egy-két nappal  egy szakasza zárult le  katona életemnek. Még azon a reggelen hivatott kapitányom, aki előtt egy lista állt, és közölte , hogy  szedjem a betyár batyut, mert át vagyok helyezve. Megkérdeztem , hogy talán valami rossz fát tettem a tüzre, vagy valami felsőbb útasitásra? Kajánul mosolygott bajusza alatt és azt mondta --felsőbb útasitásra. Ekkor már derengett bennem , hogy még sem kellett volna megvernem  az asztaliteniszben. Minden esetre-- közöltem vele , hogyha muszáj , akkor legyen szives és engedélyezze, szerszámaim haza szállitását  mert  nem tudhatom , hogy szükségem lesz -e még rá, ennélfogva nem sétáltathatom magammal minden felé. Ezek után arra kértem , hogy lenne olyan kedves megmondani, hogy mit jelölt ki nekem a sors, hova merre vet a katonaélet, a még hátralévő  közel négy hónapra.

           Csak hümmögött, meg bazsalygott hatalmas sztalinbajusza alatt, majd azt mondta : Majd mindent megtudtok a kiséretetekben levő őrmestertől--és  most menj!-- és vidd haza a szerszámaidat., mert számodra itt már nem terem babér! Közben sikerült belepillantanom listájába. Olyan tiz-tizenkét személy szerepelt  rajta., és ahogy láttam, ott voltak a "virágvadászok"--a mozdonyvezető nélkül--ott volt görög kollégám, de ott voltak azok is akik az élen jártak az alkoholbeszerzésben. Egy pillanatig sem volt kétséges , hogy büntetésből lettem áthelyezve. Egy cseppet sem  éreztem magamat bünösnek. Azon a szombati napon  hazahoztam szerszámaimat, és vasárnap már vissza is utaztam. Apámnak csak annyit mondtam , hogy olyan ez a katonaság , mint a hasmenés, ha menni kell, akkor menni kell, amit ő  biztosan jobban tudott mint én.

           Amikor visszaérkeztem Nagybányára , éppen  az istentisztelet  kezdési  ideje volt. Bementem, és leültem a  leghátsó padba.  Már több mint egy éve nem voltam református templomba. A harangszó és a torony órája az idő  múlására figyelmeztetett, sőt földi életünk elmúlására is. Bent viszont az örök életben vetett hitünket erősitették. Hétfő  hajnalra tüzték ki az indulás időpontját, tizenöt katona és egy kísérő altiszt számára. A vasárnap délutánt arra használtam fel-- meglátogattam azokat, akik jelentettek valamit itteni katona életemben. Elsőnek,  Anna nénit látogattam meg, mert látni akartam mégegyszer, de látni akartam tiszta szobáját is a történelmi időket idéző kerámiákkal együtt. Azt  tanácsolta , hogy vigyázzak magamra , és majd még látogassam meg. Szeme sarkából egy csepp könnyet törölt  le. A tábor felé haladva , már  messziről  láttam , hogy a bóditó kékszemü kapitányné--aki tudott távozásomról-- a kapuban áll, férje viszont az udvaron játszik a kutyájával. Férjének katonásan tisztelegtem, neki csak egy pát intettem  kezemmel , amit ő ugyan úgy  viszonzott, de szemében volt még valami vágyakozás ,sovárgás -- de ennek nem volt már semmi jelentősége. Estére bementem a klubba és játszottam néhány pingpong partit ,amit sorozatosan vesztettem el. Igy  próbáltam némi örömet szerezni azoknak a sorstársaknak, akiknek sohasem volt szerencséjük , hogy megverjenek.

            A civil főnök  feleségétől és kisfiától nem tudtam elbúcsúzni , mert vasárnap lévén -- otthon tartozkodott férje úra,  akivel nem voltam olyan  meghitt baráti viszonyban--érthető okokból.

             Este a vacsoránál , elbúcsúztam Rizitől és Katitól-- ez egy kicsit több időt vett igénybe, mert őszintén bevallottam nekik , hogy mennyire sajnálom , hogy el kell mennem , és hogy mennyire fognak hiányozni nekem. Utána , még viccesen hozzátettem  -- ezt már németül-- hogy sajnos a világbéke nem dörömböl az ajtón, ezért katonából továbbra sem lesz hiány, és ha a füzet betelik , majd vesznek másat.

              Ezután kimentem az udvarra , és letéptem a két utolsó rózsa szálat, amit szerintem , Rizinek és Katinak felejtett itt az ősz. Széles mosollyal nyujtottam át, és  megigértem ,ha leszerelek meglátogatom őket, és ha netalán időközben férjhez mennének számithatnak egy kis nászajándékra. Ez esetben viszont,  a füzeteket meg kell semmisiteni. Ezen akkorát nevettek , hogy csak úgy zengett az étkezde  üres épülete. Csak  kacagtak és vihogtak  mint valami csitrik és néhány fánkkal ajándékoztak meg, mondván , jó lesz az utra, a hosszu  utra. Ezekből a szavakból rájöttem ,  ők tudják  hova megyünk csak mi,  érdekeltek szenvedő alanyok nem tudjuk. Megkértem Rizit , sugja meg! Odahajolt hozzám, és a kelleténél hosszabb ideig  sugta a fülembe: Vajdahunyad--és egy picit megharapta fülcimpámat. Katitól  kaptam egy   liter teát--ami bor volt--  de ezt csak akkor tudtam meg, amikor  a vonaton elővettem , mert megszomjaztam.