Vagy egy másik jövevény,akiről kiderült, hogy mozdonyvezető, sőt az is , hogy nemcsak mozdonyt tud vezetni, hanem  egy egész kommunista alapszervezetet. Nem volt nehéz dolog, de én azért nem tudtam volna megtenni, igaz én csak biciklit tudtam vezetni.

           Szóval ,az elvtárs bokros teendői mellett még tudott időt szakitani, egy kis mezőgazdasági munkára, már nem úgy személyesen, hanem közvetve, vagyis  ő intézett földet, a gyár területének szomszédságában,aminek telekkönyvi hovatartozása  tisztázatlan volt.

            Hogy ezt az akciót--mármint a területszerzést-- nyélbe üthesse, szűksége volt bizonyos támogatókra, akik némi ellenszolgáltatás fejében , hajlandóak voltak  hallgatólagosan rábólintani. Elsősorban olyanokra volt szűkség, akiknek hatalmukban állt , megtiltani vagy engedélyezni, bizonyos helyes vagy helytelen dolgokat. Tulajdonképpen ők döntötték el , hogy mi a jó és mi a rossz, természetesen minden objektivitást mellőzve. Egyetlen szempont létezett: Mi az én hasznom belőle?

            Föld tehát már volt, csak egy kis  gond adódott, mert ez a föld egy kissé szikessé vált  , lévén hogy pont a vasuti töltés közelében helyezkedett el , ahol  salakkal,  üzemannyaggal "trágyázták", ezért felvetette fejét a gaz, a  már évtizedek óta müveletlen földön. Ráadásul a Szamos is alaposan megöntözte  árvizkor, amelyik nem bir olyan megtermékenyitő hatással mint a Nilus. De ez barátunknak egyáltalán nem okozott gondot, mert mindjárt odafüttyentett egy  vidéki fíút , akiről tudta ,hogy odahaza gazdálkodik, és kérve, megparancsolta neki , hogy szűksége lenne három szekér  istálló trágyára, majd oda sugta, hogy prémiumosztáskor gondja lesz rá. A fíú felvilágositotta , hogy előbb kell szántani , csak azután trágyázni , boronálni. A mozdonyvezető alapszervezeti titkár, úgy tett mintha értene ahhoz is --mint mindenhez-- csak éppen egy fázist kifelejtett. Ettől függetlenül az évek óta parlagon maradt föld napokon belül fel volt szántva , trágyázva , boronálva.

            Aztán következett a  tervgazdálkdás  témaköre, mert bejelentette, hogy  kukoricát fognak vetni--nem bukfencet. Azt úgyan minek? --kérdezte a fiatalember. A válasz nem késlekedett, mert a főnök bejelentette , hogy  jövőre bővül a gazdaság mert hízókat fognak nevelni, és nem szeretnék a kukoricát a piacról vásárolni, igy aztán megtörtént a vetés is. Természtesen a vetőmagot is a fíatalember hozta. Vetés után a fíatalember csoport vezető lett, és tiz -tizenkét embernek  parancsolt és egyre kevesebb fizíkai munkát kellett végezzen, mert hát az energia kellett az otthoni gazdasághoz.

           Eljött a kapálás ideje, az esőzések  miatt a  gaz messze lekörözte a kukoricát,  és csak azok csodálkoztak egy kicsit akik ismerték a területet, hogy  szántás vetés  után a föld és termése  nagyon hasonlit az előbbi évekéhez. Ekkor "kalákában"  megkapálták a területet,--még időben voltak-- és egy hét elteltével már kezdett hasonlitani egy megmüvelt területhez. Második kapálásra meg teljesen behozta a lemaradást, és nem sokára már nem kellett a piacról venni a  a főznivaló kukoricát. "Saját" termesztésű kukoricát rágott a főnök, és nem akadt meg a torkán, annyira természetes volt neki , hogy ami nem a másé, az az enyém. Ez abból is látszott,ahogy sétált a kukoricásban--hátra tett kézzel --mint egy  földbirtokos, pedig  se a gyár , sem a föld sem az eke, sem a kapa nem volt az ő tulajdona.Az ő tulajdona a hatalom volt.

            Nagy divat volt akkoriban a látogatás , nem a családi látogatás, nem a kórhází látogatás , nem a külföldi látogatás, de még csak a baráti látogatás sem. Hanem az államfői látogatás. Az én ismereteim szerint minden látogatást egy meghivás illett volna hogy megelőzzön . Nem is abban  kételkedtem  én , hogy a meghivás  megörtént -e vagy nem , mert valószinű hogy volt  olyan polgártársam--a magasabb körökből--aki meghivta a nagyfőnököt (vagy ránk tukmálta magát), csak azt nem értettem , hogy akkor miért nekem, nekünk, kell fogadni a novemberi fagyos szélben , egy szál  szoknyás , fehérblúzos pionirruhába bujtatott, megdermedt gyerekek társaságában a város határán. Hogy miért kell nekem az elhaladása után átrohanjak egy másik fogadási pontra orditozni  ovációzni, és tapsolni, akkor, amikor nem is láttam a gorriláktól takart, nem éppen Toldi Miklós alkatú pártvezért.