A vonat nagy sebességgel  száguldott keresztül Dobrudzsán és a Baragánon. Ez utóbbi most  a barátságossabbik arcát mutatta. Tengernyi , sárguló buzaföldek váltakoztak , kissebb területü zöldellő kukorica táblákkal.Ahogy közeledtünk Bukaresthez, eszembe jutott az erdő ahonnan fát hoztak vállalkozó kedvű barátaim-- de ekkor már csak mosolyogni tudtam az egészen , mert  nem fáztam , nem voltam éhes, és a vonat nyelte a kilómétereket. Minden kilóméterrel közelebb kerültem Szatmárnémetihez, bár arról, hogy mikor jutok valóban haza, halvány elképzelésem sem volt.Bukarestben vonatot kellett cserélnem. Egy-két óra várakozás , és máris beülhetek vagonomba. Rövid keresgélés után megtalálom helyemet, amelyiken egy öreg úr már elhelyezkedett.Megkérem , hogy ellenőrizzük jegyeinket , mert itt valami tévedés történhetett, mert az én jegyem is pontosan oda szól. Még volt üres hely, igy leültem , pihenni egy kicsit , de nem sokáig mert ujabb utasok érkeztek, emiatt nekem kivül kellett maradnom a fülke ajtón. De még igy is kilencen osztották - szorozták a nyolc helyet, amelyik semmiképp sem akart kilencre bővülni, -- ugyanis megjelent még egy öregúr aki már  a harmadik aspiráns volt,  a már  eddig is két tulajdonossal biró helyre. Egy fiatalember áldozta fel  helyét a jótékonyság oltárán, hogy az öregek pihenjenek az egyébként csendes éjszakában. De ez csak az elmélet volt ,mert a két öreg parázs szóváltasba keveredett annak okán , hogy ki a jogosultabb az illető hely elfoglalására .Amikor már minden érv,  és ellenérv elhangzott, a már korábban ülő öregúr felemelte lábát , és botjával kopogtatni kezdte ,mondván: Ez fa láb , az eredetit , otthagytam Marasesti-nél  ezerkilencszáz tizenhét augusztusában. Ettől a pillanattól kezdve  a beszélgetés tegeződésbe ment át,  bemutatkoztak , ölelgették egymást, és kideritették , hogy annak idején együtt harcoltak.

               Aztán elővették a parancsnokok neveit , a bajtársakét , a még élőkét és a már elhunytakét. Egymás szavába vágva , egymás érdemeit elismerve , vagy cáfolva , folyt a háborus élménybeszámoló. Én tovább ácsorogtam a folyosón, tekintetemmel követtem a kőolaj szondákat , a fel-fellobbanó kék lángokat amelyeket mifelénk  lidércfénynek neveznek.

                Brassó után ürült egy hely. Bevonultam a  saját és a veteránok  fülkéjébe. Aludni próbáltam , de ez nem jött össze , mert az öregurak már Európa ujrafelosztásáról értekeztek és tul sokszor emlegették a Dnyepert , meg a Tiszát.

                Reggel érkeztem Enyedre,  rövid keresgélés után meg találtam azt a kaszárnyát , ahova menetlevelem szólt. Itt egy idősebb őrmester "fogadott", akinek elmeséltem jővetelem célját. Az idős altiszt enyhe röhőgögörcsöt kapott--miután elmeséltem, hogy a hidász iskolába jöttem--ennélfogva csak kis szünet után tudta tudomásomra hozni a, hogy a hidász iskolának  pontosan előző nap volt vége , bemutatóval , csinnadrattával, előléptetésekkel.

--Most mit csináljak veled?-- kérdezte az őrmester, akinek a szemei enyhén keresztbe néztek--valószinü az előző napi  buli utóhatásaként--ennélfogva , nem tudtam megállapitani , hogy mikor néz rám,  és mikor nem. Magamba a lutheri  mondást idéztem:" Itt állok másként nem tehetek az Úr legyen segitségemre"! Ezt neki nem mondtam , mert egyáltalán nem néztem ki belőle , hogy egyáltalán értelmezni tudná , az én szempontomból ezt a mondást. Megpróbáltam a kérdésre kérdéssel válaszolni , bár tudtam , hogy ez nem ildomos dolog , egy feletessel szemben, pláne , ha eljövendő sorsom függ tőle.

--Milyen lehetőségek vannak?- kérdeztem, és már csak az járt az eszembe , hogy a lehetséges tovább küldésem , ne déli , hanem északi írányba történjen , ha erre egyáltalán van lehetőség.

--Itt, nincs rád semmi szükség! (Istenem , ha tőle függne , biztos hazaengedne) Egyébként elküldhetlek Temesvárra --a munka, vasutvonal javitás, talpfa cserével. Esetleg ,Zazar --Nagybánya, ugyanaz dombvidéken.--Mond hova való vagy? -- Szatmári-- mondtam és lelki szemeimmel már láttam, a Szatmár --Nagybánya között épült falvakat , az  ilbai kőbányát , az apai kavicsbányát , és annak tisztavizű tavát, a másik oldalon a Szamost, ahogy kanyarog, leérve a dombvidékről az alföldre, úgy ahogy az a vonatból látszik.

-- Ha lehet , tessék engem Zazarra küldeni! Tágra nyilt szemei most egy kicsit reálisabb szöget zártak be egymással a csodálkozástól.Ide úgyanis fegyelmi okokból  szokták küldeni a katonákat, a nehéz , embertelen munka , és mostoha körülmények miatt. Önként ide még soha senki nem jelentkezett, hacsak kicsi korában nem ejtették a fejére!