X sofőrnek elromlik az autója, és bizony komoly hiba lép fel, alkatrész kell, de azt meg kell rendelni,  egy kis nyakolajat is kell küldeni -- jó kemény avasit-- ezzel is érzékeltetni az alkatrész sürgősségét, Így is beletelik két-három hétbe , ha nem többe  mig az elkatrész elkészül , és megérkezik.

           De X sofőr jóban van a főnökséggel, ezért neki   dolgozni a kell ,  ennélfogva  beállit a főnökhöz a következő szavakkal:--Főnök elvtárs, elromlott az autóm,de tetszik tudni,  áldoznék én valamit csakhogy dolgozhassak.--Aztán mit áldozna?--kérdezi a főnök--Hát hoznék a főnök elvtársnak, olyan tüzes vizet, hogyha egy pohárral megiszik,a sötétben világitani fog a szeme, de ha ledob  két-három pohárral, akkor visszafele is eltudja olvasni  az utcanév táblákat--jópofáskodott a bizalmas sofőr.Csak találjunk már ki valamit. A főnök elvtárs elgondolkodott egy kicsit , majd így szól a gépkocsivezetőhöz.

--Van magának zsaru ismerőse ?

--Már hogyne volna főnök!

--Hát ellensége a kollégák közt?

--Az is van.

--És az ellenségének jó az autója ?

--Igen főnök.

--És melyik az ?

--Y.

--Akkor a következőt kell tennie . Elmegy az ismerős zsaruhoz, visz neki abból a majomecetből, tudja melyikből... és megmondja neki , hogy Y sofőrnek vegye el a jogositványát.

A harmadik napon Y sofőr jelentkezik főnökénél , hogy adná ki neki a szabadságát mert elvették a jogositványát , teljesen jogtalanul. A főnök kiadta Y sofőr szabadságát, és a továbbiakban  Y sofőr autójával vidáman furikázott X sofőr, ennélfogva  a több ismeretlenes egyenlőtlenség megvolt oldva. Látszólag. 

          A gépkocsivezetőkről jutott eszembe a következő történet. Cégünk a nagy felfútás eredményeként,  vagonokon kivűl , hatalmas bútorszállitó  kocsikkal is szállitott külföldre . Ezeken a kamionokon Európa  minden nációja --és nem csak --képviseltette magát, gépkocsivezetőként. Ezért aztán jól fogott a nyelvismeret, mert az ember többé kevésbé megértette magát velük. De a dolog nem volt ilyen egyszerü , mert aki  esetleg  tudott "külföldiül" annak nem volt szabad  kapcsolatot teremtenie, akinek viszont szabad lett volna az meg  nem tudott.Elég visszás helyzet volt, de nálunk akkor jobbat nem tudtak, és mindenki gyanus volt, aki idegen nyelven beszél és nem a jelbeszédet , vagy a pantomimjelzéseket propagálta.

           Mindettől függetlenül a papirokat kikellett tölteni a kocsikat bekellett rakni és utnak ereszteni, mert az export az export, annak menni kell, még akkor is , ha esik és akkor is ha fuj.Persze, olyan is előfordult , hogy az áru nem készült el időre, ilyenkor a sofőrök -- vérmérsékletük szerint -- türelmesen , vagy türelmetlenül vártak. Mivelhogy  egyebet nem nagyon tehettek , kérdésekkel  ostromoltak, hogy mikor lesz kész az árú. Az esetek többségében megmondtam az igazat--valahogy sohasem ment nekem a hazudozás-- amit aztán újabb kérdések követtek. Igy akarva -akaratlanul  huzamossabb beszélgetésbe bonyolódtam az idegen gépkocsivezetőkkel.

Ezt, valami besugó  észrevette , és azonnal jelentette  gyárunk titkos ügynökének--aki nem volt más mint egykori vegyész mérnökünk-- aki szólt a  fényképésznek , hogy készitsen rólam egy fotót, bizonyitandó , hogy beszélek a külföldi sofőrrel.

            A kép elkészült, rajta nyitott szájjal leledzem, a  sofőrrel szembenézve , sőt kezem is mindkettő látszik--üresen-- úgy-hogy , még azt sem mondhatom , hogy  éppenséggel fagylaltot nyalok. Nem is igen lett volna hiteles , mert január volt és minusz  nyolc- tiz fok. A felvétel megtörténte után tiz perccel már kapom a fülest: Vigyázz le vagy fényképezve a némettel. Nem ijedtem meg, mert tudtam , hogy  nem követtem el semmilyen komolyabb kihágást, mint például hazaárulás, kémkedés, esetleg  hadititok kiszolgáltatása. Az viszont eszükbe sem jutott, hogy szegény sofőrt --aki már két napja várt az árura-- nem érdekellte semmi egyéb, mint  az árú berakása , és utjára bocsátása.

           Azért , hogy bizonyitsam ártatlanságomat -- és azt hogy nincs semmi  félnivalóm -- megüzentem a titkosügynöknek , hogy  a fényképemet megtarthatja , én nem kérek belőle (bár később megnéztem),esetleg dossziéba helyezheti(valoszínű meg is tette), de ő ne adjon nekem fényképet magáról, hadd maradjon meg az emlékezetembe, olyan pofátlan gazembernek amilyennek ismerem. A továbbiakban  kapcsolatunk nem  változott sem pozitiv , sem negativ irányba.Nem azért volt Őőtitkos ügynök , hogy irántam táplált érzelmeit ne tudta volna palástolni. Még évekig kellett  elviselnünk egymást. Sikerült! Én folytattam tevékenységemet, ő is . De én az enyémet tisztességesebbnek tartom, mert nekem , 1989 decemberében nem kellett eltünjek  hónapokra , hogy a feleségem , gyerekeim se tudjanak rólam. Neki viszont :Igen!