A vonat nagy sebességgel  száguldott keresztül Dobrudzsán és a Baragánon. Ez utóbbi most  a barátságossabbik arcát mutatta. Tengernyi , sárguló buzaföldek váltakoztak , kissebb területü zöldellő kukorica táblákkal.Ahogy közeledtünk Bukaresthez, eszembe jutott az erdő ahonnan fát hoztak vállalkozó kedvű barátaim-- de ekkor már csak mosolyogni tudtam az egészen , mert  nem fáztam , nem voltam éhes, és a vonat nyelte a kilómétereket.

               Néha kimenőt kaptunk , máskor nem, de mi ettől függetlenül egyre gyakrabban jártunk ki a városba.Tulajdon képpen nem a ki --és bemenetellel volt a probléma, hisz azzal a kutya sem törődött, mert katonák, civilek  egyaránt lakták a tábort. A gond ott kezdődött, ha avárosban talákoztak velünk  a megengedettől eltérő útvonalon, netalán kocsmában, és urambocsá'  , részegen, akkor a legszigorubb büntetésben részesültünk. Első alkalommal tiz nap a helyőrségen, második alkalommal  hat hónap a büntetőszázadnál.

           Ez idő tájt történt meg az a dolog, hogy városunk vezető asszonyának férje--akiről mindenki tudta , hogy  nagy barátja a szeszes italok minden fajtájának-- szokásához hiven , minden nap hülyére itta magát. Persze ez nem zavarta kellőképpen abba, hogy Dácsiájával egész nap  egyik kocsmából , a másik vendéglőbe furikázzon. Egyesek szerint a városban csak azokat az utcákat ismerte ,amelyiken kocsma volt, lévén, hogy nem szatmári születésű volt.

           Vagy egy másik jövevény,akiről kiderült, hogy mozdonyvezető, sőt az is , hogy nemcsak mozdonyt tud vezetni, hanem  egy egész kommunista alapszervezetet. Nem volt nehéz dolog, de én azért nem tudtam volna megtenni, igaz én csak biciklit tudtam vezetni.

           Szóval ,az elvtárs bokros teendői mellett még tudott időt szakitani, egy kis mezőgazdasági munkára, már nem úgy személyesen, hanem közvetve, vagyis  ő intézett földet, a gyár területének szomszédságában,aminek telekkönyvi hovatartozása  tisztázatlan volt.

           X sofőrnek elromlik az autója, és bizony komoly hiba lép fel, alkatrész kell, de azt meg kell rendelni,  egy kis nyakolajat is kell küldeni -- jó kemény avasit-- ezzel is érzékeltetni az alkatrész sürgősségét, Így is beletelik két-három hétbe , ha nem többe  mig az elkatrész elkészül , és megérkezik.

           De X sofőr jóban van a főnökséggel, ezért neki   dolgozni a kell ,  ennélfogva  beállit a főnökhöz a következő szavakkal:--Főnök elvtárs, elromlott az autóm,de tetszik tudni,  áldoznék én valamit csakhogy dolgozhassak.--Aztán mit áldozna?--kérdezi a főnök--Hát hoznék a főnök elvtársnak, olyan tüzes vizet, hogyha egy pohárral megiszik,a sötétben világitani fog a szeme, de ha ledob  két-három pohárral, akkor visszafele is eltudja olvasni  az utcanév táblákat--jópofáskodott a bizalmas sofőr.Csak találjunk már ki valamit.

           Egész utunkon arról álmodtunk, hogy egyszer találunk egy állomást , ahol vagon is van  mozdony is van , és a fütéshez szükséges szén is. Mert láttunk mi vonatot is , állomást is, sőt napokig mentünk a vasuti pálya mellett, de az a szerencse, hogy minden egybeessen, hogy állomásban vonat legyen üzemképes állapotban, és ráadásul nyugati irányba menjen, ez már csak itt Ukrajnában  adatott meg. Azon viszont  annyian voltak, hogy szőlőfürtként csüngtek az emberek a szerencsére nagyon lassan döcögő vonatokon.Az élelmesebbje , a bátrabbja, az erősebbje még felkapaszkodott, de amelyik csak azt hitte , hogy erős , de a valóságban  csak hálni járt belé a lélek , az bizony az éhségtől, a fáradsgtól előbb-utóbb leszédült.Nem  véletlenül lehetett a vasúti pálya mellett halottakat látni.

           A felvonulás végeztével, messziről meglehetett ismerni a téglagyári munkásokat , nem csak a ruházatukról , hanem arról is hogy kissé pityókásan azt a nótát énekelték--amelyik akár a himnuszuk is lehetett volna-- Én a téglagyárban lakom  téglaporos a kalapom, onnan tudják , hogy ott lakom mert téglaporos a kalapom. Ami igaz is egy az egyben  mert mindannyian a téglagyár területén laktak, és nem csak a kalapjuk , hanem mindenük téglaporos volt.

             A kályha, nem tudom milyen meggondolásból, de nem birta a megrázkódtatást, ezért még az első nap ősszedőlt.  De a munkások --szorgalmas emberek voltak-- ettől még nem hagyták abba az ásatásokat, hanem folytatták egész addig, ameddig a falon  is nem kezdtek  repedések éktelenkedni. Jó mélyre leástak, már attól kezdtünk félni , hogy feljön a talajviz-- ugyanis százötven -kétszáz évvel ezelőtt éppen itt folyt a Szamos.

             Érdeklődésünkre  ezek az  emberek, a legnagyobb diszkréció mellett elmondták, hogy pénz, aranyat vagy valami ékszert kellenne , hogy találjanak, de egy rozsdás kétfilléresnél egyebet nem találtak, hiába látogatta meg őket naponta többször is a civilruhás szekusfőnökük.

           Munkahelyemen  egész baráti volt a viszony a kollégákkal, de ha lehet ezt a viszonyt fokozni -- és lehet-- akkor a vezérkarban még nagyobb volt az egyetértés, ugyanis ott ez a viszony egyeneseb családias volt. A szó legszorosabb értelmében. Azért mert kezdtek megjelenni  a felmenő az oldalágí rokonok, előbb egyenként, majd csoportosan végül már tömegesen. Amikor a rokonok sürüsége meghaladott egy bizonyos szintet, akkor kezdtek kialakulni az érdekszférák, amelyek között surlódások keletkeztek-- eldöntendő, hogy ki az erősebb-- illetve kinek vannak erősebb támogatóik.

           A következő filmkocka  találkáink módját hozza, aminek helye a Szamos-part, az időpont, egy  egy szál lopott rózsa tövisére  tűzött cédulára irott szám, és a rozsaszál  elhelyezése ablakának párkányán az esti , éjszakai órákban, amikor  az ember megbizhat a sötétség  diszkréciójában. Erre, azért volt szükség , mert ezek a találkák egy időben titkosak voltak . Az öttagu család nem minden tagjának voltam szimpatikus , bár  hárman voltak mellettem és csak ketten ellenem, mégis néha titkolnunk kellett találkáinkat.

           Persze, a bácsi hangját senki sem hallotta meg, senki sem törődött vele, mert akkora már végleg eldőlt, hogy aki az emelvényen van--akkor ugy mondták a polcon-- az mindent jobban tud, sőt, megtudja mondani előre-- valami jóstehetség által-- hogy  mennyi lesz a jővő évi búza, vagy kukoricatermés De ez a helyi jóslás  még nem volt elég, mert ennek voltak fokozatai. Igy , Szatmáron még jobban tudták mennyi lesz a termés, de a szentenciát Bukarestben  mondták  meg , hogy mennyi kell legyen a termés, olyan emberek akik esetleg hallomásból ismerték a Szatmár vidéket.

Bemegyek a gyárba, már a kapus akadékoskodik, nem akar beengedni., új ember, nem ismerhet, bemutatkozom neki és mondom , hogy "előző életemben" már jó öt évet koptattam a portaszoba küszöbét ki--és bemenetelkor, de jelenleg egyéb bizonyiték nem áll a birtokomba., ha csak egy tüdőszürést nem végzünk , akkor talán találhatunk valami fa port az elmúlt időkből. Ebből aztán semmit nem értett, és jobbnak látta továbbengedni. Bejártam a mühelyeket, megkerestem a régi kollégákat, érdeklődtem a fizetések iránt.

           És ott a város, templomaival, a régi épületeivel, szinházával, parkjaival,cukrászdáival--a korzón kettő-- egyszerű megnevezéssel, kis cukrászda , nagycukrászda, ahol egy lej ötven baniért  friss krémest  vagy mignont adnak, egy lej tizenötbaniért egy szimpla kávét , de  egy hosszu szimpla is ugyanannyi, de két lejért  a féldeci rumhoz egy kis szódaviz is jár. Mindezt fiatal lányok szolgálják fel ,szoknyájuk hossza  évről évre csökken, alakjuk szép , testük kivánatos.

           A kinzókamra fölé érünk, az  ídegenvezető megmutatja a hegyes lándzsákat,amelyek hegyükkel meredeznek az égnek, és amelyeken sok ezer ember lelte halálát a várbéli harcokban. A másik oldalt , a kinzókamra szomszédságában  egy tágas helyiség-- kiéheztetett vadállatok számára--amelyek arra voltak hivatottak , hogy  az oda bedobott ellenséggel azonnal végezzenek. Az ember  hátán futkároz a hideg, nem csak a szörnyűségek halattán, hanem az uralkodó hidegtől.

           Rendkivüli vállalkozó szellemének, semmi sem tudott gátat vetni(most talán hasznát veszi), mert  amikor két kovácsot kerestek a kovácsmühelybe, elsőnek jelentkezett , akkor amikor az igazi kovács csak másodiknak. Igaz, nem sokáig kovácskodott, mert másnap már visszazavarták, ugyanis  nem birta a nagykalapácsot. Eredeti álláspontját akkor sem adta fel --állitotta , hogy a kovácsság és az aranymüvesség, rokonszakma. Szinte sajnáltam , hogy neki még ott kell maradni, de félteni egyáltalán nem féltettem.

            Az épületek között, egy folyosót láttunk, amin aztán meg is indultunk, hogy lássuk ,  mi van az épületek mögött.  Itt, egy vége hossza nincs -- egyik végét sem láttuk-- futószalag  szállitotta a szenet, nem tudni honnan és nem tudni hova. Amig barátaim a  futószalagot bámulták , büvölték, én egy nem várt  képre lettem figyelmes-- előttem , alig két-háromszáz méterre a Hunyadi vár bontakozott ki a ködből, elhagyottan, elhanyagoltan, de büszkén.

           Azon a hajnalon amikor Katitól eltávoztam , még nem tudtam , hogy ezen az éjszakán , és a rákövetkező  egy-két nappal  egy szakasza zárult le  katona életemnek. Még azon a reggelen hivatott kapitányom, aki előtt egy lista állt, és közölte , hogy  szedjem a betyár batyut, mert át vagyok helyezve. Megkérdeztem , hogy talán valami rossz fát tettem a tüzre, vagy valami felsőbb útasitásra? Kajánul mosolygott bajusza alatt és azt mondta --felsőbb útasitásra.

            Civil ács kollégáim megkértek, mennék ki velük  a vasuti munkálatokra, ahol segíteni kellene az aranyosmeggyesi állomáson, egy átjáró elkészitésében. Ez abból  állt,hogy a sinközöket, talpfával kellett kitölteni a sin magasságáig, hogy a szekerek, autók  döccenőmentesen át tudjanak haladni a sinen. Nem volt nagyon nehéz munka --ezek a civil ácsok egész életükben ezt csinálták-- de most  nagyobb területen kellett ezt elvégezni.

           Egyszer , még abban az időben , amikor a koporsót kellett készitenem, találtam  egy fél pingpongasztallapot, és néhány elemet a lábazatból. Arra gondoltam , hogy jó lenne kiegésziteni a hiányzó elemeket, és újjávarázsolni az egészet, hisz jön az ősz, nem lehet kint csatangolni, csavarogni, "tűz mellé házba szorulunk" és  akkor majd csak hasznát vesszük, néha játszunk rajta egy-két játszmát. Fogtam magam  és bevittem a műhelybe, és egy alkalomra vártam, hogy majd megjavitom.

           Éjféltájt értünk vissza a táborunkba, emiatt már nem mertük parancsnokunkat zavarni, főleg azért  mert ez a kis incidens az őrmesterrel, feje tetejére állitott minden számitásunkat. Mi  ugyanis  azt reméltük, hogy ezért a kis virágbeszerzési akcióért szerzünk egy jó pontot  az új főnöknél. Ez a reményünk  most teljesen elszállt, sőt gondot okozott az is , hogy hogyan tálaljuk az eseményt  a kapitánynak. Sajnos engem biztak meg a tények közlésével.

            Amikor elindultak az volt a parancs, hogy diszlövéseket adnak le a temetés alkalmával, amire nem kerülhetett sor , mert ez a fiú egész közel lakott a  szovjet határhoz, és a helyi parancsnokság megtiltotta a  lövések leadását. Jó oka volt rá, hiszen még  el sem csitult a csehszlovákiai  invázió,  ennélfogva az esetleges eldördülő lövések , beláthatatlan következménnyekkel járhattak volna. A kisérő katonák -- hazaérkezésük után  mélyen hallgattak.

               Tudtam,hogy hol van a házikó, hisz egyike volt a legrendezetebb, legcsinosabb portáknak. Megérkezésemet a kutya jelezte, amelyik úgy megvolt szokva a katonalátogatókkal, mint a bolhával, ennélfogva "személyesen" kisért gazdasszonyához.

               A nagyságos asszony, a teraszon  a szőlőlugas alatt pihent  egy nyugágyba, és úgy tett, mintha el lenne révedve valahova, és csak a legutólsó piilanatban venne észre, amikor katonásan köszöntöttem.