Tudtam,hogy hol van a házikó, hisz egyike volt a legrendezetebb, legcsinosabb portáknak. Megérkezésemet a kutya jelezte, amelyik úgy megvolt szokva a katonalátogatókkal, mint a bolhával, ennélfogva "személyesen" kisért gazdasszonyához.

               A nagyságos asszony, a teraszon  a szőlőlugas alatt pihent  egy nyugágyba, és úgy tett, mintha el lenne révedve valahova, és csak a legutólsó piilanatban venne észre, amikor katonásan köszöntöttem. Pongyoláját egy kicsit összébb kapta keblei fölött, de mikor  felém nyujtotta kezét   az szétnyilt, emiatt az eddigieknél is mélyebb belátáshoz  jutottam.Ráadásul, ahogy lépkedtünk egymás mellett a szoba felé, minden lépésre  szép combjai kivülre kerültek pongyoláján. Ember legyen a talpán( nem katona )aki  eltud tekinteni egy ilyen  kihivástól , egy ilyen látványtól. A hüvös szobába , az asztalon pálinka és tepertős pogácsa volt. Leülunk a karos ládára, és a kapitányné tölteni kezdi a pálinkát , anélkül , hogy levenné rólam a szemét. Ekkor megkellett fogjam a kezét --két okból is --először is azért , hogy a pálinka , pohár helyett ne az asztalra  töltődjön, másrészt   ott volt a jóval kényelmesebbnek  tetsző rekamié, és ha már a kezembe volt keze el sem engedtem addig ,ameddig vágyainkat szenvedélyünk  irányitotta , és őrnagyom parancsának  is eleget nem tettem-- sőt voltam olyan szófogadó, egy kicsit túlóráztam is. Mielőtt eljöttem, még megkérdeztem , hogy mi van a kredencajtóval?Megmutatta. A kredenc ajtaja erőszakkal volt letörve egészen frissen. Mondtam neki , hogy holnap jövök a szerszámmal. Amikor a szerszámról volt szó, nem a kredencre , hanem saját magára nézett.

             Hazafelé menet -- mármint a vagontáborba-- úgy éreztem magam mint az a halacska , amelyiket egy ideig szárazon tartanak, majd újra vizbe engedik. Ilyenkor a hal nem tud betelni az örömmel, és lubickol és ficánkol.

Igy ficánkoltam én is  a kis falu  kanyargós utcáján, hogy amikor  beérek a táborba, be ficánkoljak a konyhára. Itt a lányok --civil alkalmazottak-- a vasutigazgatóság  alkalmazásában álltak, ők készitettek, szolgálták fel a reggelit,az ebédet  és a vacsorát Többek között  két szász lány. Az ő korukban -- olyan harmincév  körüliek voltak-- tiz-tizenkét  évi szolgálattal  a hátuk mögött, több mint kétszáz --katona és  ezek tisztjei között, , elég nehéz lett volna "lánynak" maradni. Különben sem voltak , olyan  Terézanyatipusuak, de az is lehet , hogy a sors kinálta lehetőségeket fogadták el sőt élvezték is. És én ezt tartom , a legvalószinübbnek mert voltak idősebb hölgyek is akik szintén nem tagadták meg maguktól, az élet nyujtotta kissebb - nagyobb  örömöket, ami itt ennyi katona között, nekik sem volt elérhetetlen . A két szász lány egymás között németül beszélt, szebeni tájszólásban., és nem egyszer hallottam őket, megjegyzéseket tenni a bakákra , pozitiv vagy negativ értelemben. Ők is ott laktak a táborba, , külön vagonokban, szépen berendezkedve, már amilyen szépen egy ilyen hosszú "szoba- konyhás" lakást.belehet rendezni. De azért a legszükségesebbek, mint az ágy, asztal, szék, fotel, megtalálhatóak voltak benne, éppen úgy mint mint a függönyök az ajtón , ablakon. Pluszban még egy  rádió.

              Egyszer, még ideérkezésem legelején mgjavitottam az egyiknek a bejárati ajtaját. Rizinek hivták .Túl friss voltam és tartózkodó ahhoz , hogy udvaroljak, vagy kezdeményezzek, mert egyáltalán nem tudtam róluk semmit, úgy hogy még azt is eltudtam  képzelni , hogy férjezettek. Megjegyzendő , hogy mind a kettő szemrevaló teremtés volt, bár megjelenésükben  homlokegyenest különböztek egymástól . Kati gyönyörü  kékszemü szőke, Rizi fekete , hajában, szemében  bőre szinében egyaránt.Nem is értettem, hogyan lehet ez, mert az én nyilvántartásomban, a németek, szászok mindig szőkén jelentek meg. Az ajtójavitás óta, Rizi nem  nem szégyelte  nagy darab húsokkal terhelni tányéromat, de  káposzta, rizs, krumpli ,  is bőven  kijutott. Ez megtörténhetett, a hivatalos  étkezéseknél, de hát a baka az mindig , mindenre éhes, igy mindig  elfér még egy" lapáttal ", mindenből. Ennélfogva délelőttönként ha megéheztem tiszteletemet tettem a konyhába ,  ahol Rizi vagy Kati mindig megleptek  valamivel, leggyakrabban egy marhalábszár-csonttal, és egy darab kenyérrel. Persze erről a lábszárról minden nagyobb megeröltetés nélkül lelehetett takaritani még egy félkiló hust.

              Az élelmezésem biztositva volt, s a szerelmi életem terén sem panaszkodhattam hiányra. Lehet pont emiatt uralkodott el rajtam a szabadságvágy úgyannyira , hogy elvesztettem arányérzékemet-- a kutya is jódolgába vész meg mondaná apám--és még nagyobb szabadságra vágytam.