Persze, a bácsi hangját senki sem hallotta meg, senki sem törődött vele, mert akkora már végleg eldőlt, hogy aki az emelvényen van--akkor ugy mondták a polcon-- az mindent jobban tud, sőt, megtudja mondani előre-- valami jóstehetség által-- hogy  mennyi lesz a jővő évi búza, vagy kukoricatermés De ez a helyi jóslás  még nem volt elég, mert ennek voltak fokozatai. Igy , Szatmáron még jobban tudták mennyi lesz a termés, de a szentenciát Bukarestben  mondták  meg , hogy mennyi kell legyen a termés, olyan emberek akik esetleg hallomásból ismerték a Szatmár vidéket.

          Az "eredmény " nem maradt el, alig néhány év  telt el , és máris ácsoroghattunk egy kis olajért, cukorért, húsért-- félnapokat. Már akinek volt ideje. Ez időtájt  felértékelődtek a nyugdijasok-- lévén idejük--  kényszerből az élelmiszerboltok előtt  élték, társadalmi , söt társasági életüket.

          A dolgozók másképp próbálták megoldani ezt az állapotot, és pedig úgy , hogy férj, feleség más-más váltásban dolgozott, hogy valakinek mindig legyen ideje sorba állni. Ez volt a "totális" foglalkoztatottság, a megélhetés érdekében.  mert először megkellett  keresni az élelmiszerre valót, majd utána, hogy hol lehet azt beszerezni. Akinek  élelmiszerbolti ismerőse volt-- netán éppen főnök-- annak nem voltak ilyenirányú gondjai. Mindenesetre , az embereknek átformálódott a gondolkodásmódjuk, az életvitelük, cvekker , szatyor és pénz nélkül , még a templomba sem mentek, arra gondolva, hogy utközben hátha  találnak valami  megvásárolható ennivalót. Ha valaki  találkozott egy ismerőssel, nem azt kérdezte ,-- hogy vagy ?-- hanem a szatyorra mutatott, és azt  kérdezte , --hol vetted ?-- van  még ?-- érdemes , hogy én is menjek? -- mikor lesz megint , nem  tudod? Aztán usgyí, akár köszönés nélkül is.Mert az üres gyomor felette állt minden illemszabálynak.

           Ha az ember, ebéd , vacsora meghivásra vetemedett, akkor már legalább egy hónappal előtte gyüjtögetni kezdte a hozzá valót, hogy nehogy szégyent valljon hasonló sorsú ismerőse barátja előtt, mert már minden elfogyott, de az emberi méltóság szikrája, még nem hunyt ki egészen, bármennyire is munkálkodtak odafönn azon, hogy kutyahűségre szoktassanak, hogy egy darab koncért eladjuk hitünket, nyelvünket.De , ez nem zárja ki , hogy ne lettek volna ellenpéldák is éppen elég.

            Gondolataim , úgy csapongtak összevissza, mint az éppen most hazatérő fecskék. Egyszerüen irigyeltem a szabadságukat, gyorsaságukat, bár tudtam , hogy igy tavasszal nekik is vannak "kenyérgondjaik" de szabadságuk végtelen, igy aztán addig mehetnek, ameddig meg nem találják , mindennapi betevőjüket. Azt hiszem, ők nyitották ki a szememet ők döbbentettek rá, hogy a szabadság az igazi szabadság az övék, társadalmi fejlettségük messze felülmulja az emberi társadalomét, mert őket nem állitja meg, meg igazoltatja egy afrikai fecske vagy gólya, amikor partra akar szállni a fekete kontinensen. Azon is gondolkodtam , hogy van-e honvágyuk? Aztán  rájöttem , hogy bizonyára mert ha nem lenne , akkor nem jönnének évrő-évre vissza. 

             De hagyjuk az ornitológiát, az illetékeseknek, maradjunk itt a földön, hiszen május van, gyönyörü zöld, napfényes , és ha akarom  vidám. Elvégre  engem, a szabad embert, ki merészel befolyásolni abban , hogy , hogy vidám legyek, hogy jó kedvvel vegyem az akadályokat, nyitott szemmel  járjak a világban. Senki . Ez csak rajtam múlik, azt viszont megkell tanulni, hogyan lehet kimászni a gödörből, ha az embert akarattal,  vagy véletlenül a gödörbe segitik--már úgy hangulati sikon-- mert ez sem egyszerű . De van  rá mód és lehetőség , ha az ember ismeri saját magát.  Én a könyvet választottam, mert az utóbbi ídőben nem sok alkalmam adódott az olvasásra. Biztos kézzel nyultam a polcra és leemeltem ,Karácsony Benő: Napos oldal , cimű könyvét. Csak  úgy, kapásból, kinyitottam, és máris olvasni kezdtem" A kis szőke úgy hullott ki érzelmeim ablakán , mint egy cserép  begónia" Hát ez az-- mondom, bár nem stimmel semmi, mert  nem szőke, és nem hullott ki érzelmeim ablakán. Tény viszont , hogy eltünt fizikailag, és valaki mást boldogit szerelmével. Ám ebben nem vagyok egészen biztos, mert a napokban , amikor találkoztam a hugával , azt üzente , hogy ne keressem , mert mindennek eljön az ideje , és akkor ő fog megkeresni engem. Magam ellenőrizendő, visszaforgatom szerelmünk filmjét, amelyiken a filmkockák rapszódikus képeket elevenitenek fel bennem. Hol a mindent elsöprő érzelem, hol a szülőktől  a következményektől való félelem dominál. Ebből a felismerésből rájöttem, hogy sokkal józanabb vagyok, mint voltam,mert annak idején, amikor elragadt a vágy , hogy magamévá tegyem, és ő kétségek  közt vergődött-- mindig volt ereje nemet mondani-- akkor is  amikor ő is vágyott a szerelem beteljesedésére. Ilyenkor én sértődtem meg, én vontam  kétségbe szerelmét, pedig semmi okom nem volt  rá. De hát az idő, ez az igazságos valami, ami mindenre gyógyirt talál, mindent megold, elrendez, aminek határait nem lehet átlépni, és ami tanit, ami kijózanit, ami ha kell közbelép, sőt igazságot szolgáltat. Ezzel számolni kell!