Egyszer , még abban az időben , amikor a koporsót kellett készitenem, találtam  egy fél pingpongasztallapot, és néhány elemet a lábazatból. Arra gondoltam , hogy jó lenne kiegésziteni a hiányzó elemeket, és újjávarázsolni az egészet, hisz jön az ősz, nem lehet kint csatangolni, csavarogni, "tűz mellé házba szorulunk" és  akkor majd csak hasznát vesszük, néha játszunk rajta egy-két játszmát. Fogtam magam  és bevittem a műhelybe, és egy alkalomra vártam, hogy majd megjavitom. Az asztal ott állt már jó ídeje , anélkül , hogy valami történt volna vele, amikor új parancsnokom meglátogatott a mühelyben. Ha őszinte akarok lenni ,akkor  meg kell mondanom, hogy nagyon meglepődtem mert ez a műhely olyan  kis elszigetelt hely volt ,ahol soha senki nem zavart, sőt , mondhatom azt , hogy  csak az látogatott meg akit meghívtam.

           Ez a látogatás  igen-igen váratlan volt, de a legnagyobb örömömre  éppen munkában talált parancsnokom.(Szerencsére nem Elvirával.) Nézegetett, kérdezgetett, majd észrevette a pingpongasztal darabjait.Érdeklődött, hogy nem lehetne -e megjavitani. Lehetne, mondom , csak anyagra lenne szükség, faanyagra , festékre , és egyebekre. Nem baj , szerzünk-- mondta, mert ő is nagyon szeret pingpangozni. Aztán érdeklődött , hogy én  tudok-e. Szerényen válaszoltam : tudogatok. Na , akkor meg kell csinálni, majd játszunk rajta egy-két játszmát, néha-néha. Elmondtam neki , hol lehet anyagot szerezni , erre ő kapott az alkalmon és  felhivta a másik épitőtelep katonai vezetőjét és megemlitette , hogy mire lenne szüksége. Másnap már mentem is az anyagért. Válogatott, jó minőségű száraz foszni deszkát hoztam, és nekiálltam az asztal  felujításához. Nem kapkodtam el a dolgot, megkellett becsülnöm a munkát, mert egyre kevesebb dolgom akadt, és ha ráébrednek , hogy tudnak nélkülözni mint asztalost , akkor könnyen visszakerülhetek a a vasutvonal felujításhoz, ahol  már egyszer -- nyugodtan mondhatom -- szégyent vallottam. De kapitányomat érdekelte a dolog, és ezenttúl  két-három naponként meglátogatott, hogy személyesen meggyőződjön ,meg  hogyan haladok az asztaljavitással..Néha még tippeket is adott, hogyan csináljam . Ebből aztán meggyőződtem arról, hogy mennyit ért hozzá . Én  meg mindenre "értettem "-el válaszoltam  és csináltam , ahogy tudtam , egy pillanatig sem kételkedve munkám sikerében. Mikor kész volt jelentettem, és megkérdeztem , hogy hol állitsuk fel? --A klubban jött a válasz-- és szóljatok ha már lehet játszani rajta. Segitségül hivtam a fiúkat  az asztal felállitásához-- akik között volt olyan aki már alig várta  hogy játszhasson , de olyan is aki még nem látott ilyet

         Űtőt labdát keritetettünk, a szabó meg hálót improvizált  nekünk zöld katonainganyagból. Egész jól nézett ki  ahhoz képest ,hogy  szinte a semmiből lett. Első nap hagytam a fiukat játszani, hadd lássam mit tudnak, majd én is játszottam egy-két partit, anélkül , hogy megmutatnám, hogy néhány éves tapasztalat van mögöttem  a pingpong terén.

          Szóval igyekeztem nem meg izzadni, mert igazán  nem volt a játéknak semmi tétje, különben is tudtam , hogy nekem még lesz alkalmam játszani amikor nekik nem. Ettől függetlenül ment a játék minden este, néha késő éjszakába nyúlt, és már kezdtek kialakulni az erőviszonyok. Szerény számitásom szerint volt egy srác, aki akkor vert amikor akart , aztán még egy akivel felváltva vertük egymást, a többi viszont egyelőre , edzőpartnernek is gyenge volt.

           Egyik este,amikor  a hangulat --mármint a játék hangulata-- legmagasab fokra hágott megjelent parancsnokunk, és játszani akart. Megsem várta , hogy az éppen játszó srácok befejezzék  a jászmát, elvette egyikőjüktől az ütőt és játszani kezdett. Nem is rosszul! Sorozatban vert meg mindenkit, aki elébe került, és egy olyan öt játszmagyőzelem után, elzavart bennünket lefeküdni, mondván , hogy úgy sincs ellenfele.Persze, ő  azt nem tudta , nem is tudhatta , hogy a gyengébb képességű játékosokkal játszott. Elkönyvelte magában , hogy ő a legjobb , és ez neki ugy látszott --hogy elég is.