Az épületek között, egy folyosót láttunk, amin aztán meg is indultunk, hogy lássuk ,  mi van az épületek mögött.  Itt, egy vége hossza nincs -- egyik végét sem láttuk-- futószalag  szállitotta a szenet, nem tudni honnan és nem tudni hova. Amig barátaim a  futószalagot bámulták , büvölték, én egy nem várt  képre lettem figyelmes-- előttem , alig két-háromszáz méterre a Hunyadi vár bontakozott ki a ködből, elhagyottan, elhanyagoltan, de büszkén.

            A vár alatt a kombinát egy völgybe  telepedett. az egykor a várat körbe záró folyócska , most a kombinát koszos vizét szállitotta, ki tudja hova. A közelünkbe egy vezető ember sétál, majd hozzánk csapódik , és különböző dolgokról kezd mesélni , a gyár gigantikus méreteiről, a kohászat , acélipar  fontosságáról, majd azzal dicsekszik , hogy itt még  Hruscsov elvtárs is járt, és büszke volt  a  grandiózus  kemencékre, és a nagyipari termelésre.

              Ezt mesélte a főnök. És mi láttunk mi? A kombináttól alig kétszáz méterre, bádogból épült, készült nyomortanya-- igazi mahala-- ahol minden bádogból , pléhből volt. A lakás -- ha annak lehet nevezni-- a  tyukketrec , az illemhely. Az emberek soványak görnyedtek , kortalanok, ápolatlanok és szegények. Nem is kicsit-- bár nem tudom , nem ismerem a szegénység fokozatait-- de milyen élet az ahol az egész család , egész nap a futószalagról , hordja a szenet, hogy megmelegedhessen, hogy megfözhesse nyomoruságos ennivalóját , hogy megmosdathassa néha , maszatos gyermekeit? A környéken mindenki a kombinátból él--az is aki nem ott dolgozik-- mert ez volt  az ország,   a város  Ceausescu-ék büszkesége. Ezek , az ország minden sarkából ide sereglett emberek a  kenyeret és a szenet ,mindig együtt emlegették, és arról álmodtak, hogy egyszer blokklakást kapnak , szakképesitést nyernek, és nagyobb darab kenyeret.

               Nem értettem az egészet, egyszerüen megállt az eszem, és ahogy gyarapodtak bennem a negativ tapasztalatok,  úgy vettem tudomásul,  győzödtem meg arról, mekkora a különbség, a szakadék a  deklarált hazugság ,  és a valóság között. Amikor  visszamentünk az előadóterembe, már másképp láttam  az egészet , már nem bóditottak el a filmfelvételek, amelyeken, a dolgozók  fehér védősisakban és vasaltnadrágba dolgoztak , fejük fölött a lozinka : legfőbb érték az ember!Napokig gondolkodtam, a Sztalin szive lapát  végén-- nevét formája után kapta , vezeték nevét meg tudjuk kitől örökölte-- hogyan titkolták el  a nyomorúságot , Hruscsov előtt, vagy ha nem titkolták el , akkor mekkora lehet a nyomor náluk , ha ez fel sem tünt neki?

               Jól benne jártunk már a télben , de a kombinát területén, még nem találkoztunk hóval, még akkor sem ha a városban tiz-tizenöt centiméteres hó volt. Ennek az volt az egyszerü magyarázata, hogy a hópehely  le sem ért  a földre , mert még a levegőben elolvadt, ettől aztán az a furcsa helyzet állt elő , hogy amikor a városban  havazott, a kombinát területén esett az eső. Ha valami kellemeset, barátságosat  szeretnék  megemliteni az talán a hőmérséklet lehetne.

                Odaérkezésünk után néhány nappal, kisiklott   egy kis mozdony,néhány  vagonnal maga után,amelyik  folyékony  acélt szállitott, úgy nevezett kupákban. Megrémültünk ,hogy mekkora tragédia, de aztán kiderült, hogy semmiség az egész, mert jött egy daru" fülön fogta" a mozdonyt, majd sorban a vagonokat , és szépen visszapakolta mindegyiket a sinre. Az egész   akció nem telt egy félórába., de a kilöttyenő folyékony, majd a földön megdermedő  acéltömbön , még másnap reggel is meglehetett sütni a tojást. Volt aki meg is tette.

                Effajta bámészkodásra  csak akkor volt időnk , amikor a már emlitett Sztalin szive  lapáttal nem kellett üres vagonokat salakkal meg rakni. A munka ütemét , magunk is tudtuk  irányitani , azzal , ha nem szóltunk , hogy a vagon tele van , kérünk újat. Nem volt különösen nehéz munka , már csak azért sem mert Mangálián homokkal , kaviccsal ,edzettünk. Ameddig a tele , meg az üres vagonokat cserélgették, mi  némi szabadidőre tettünk szert.