II. negyed: Megöltem a testvéremet

1. részlet

Ezüstavak városa, 2005. jan. 06.

     „Már egy hónapja, hogy megöltem valakit. S egy hónap alatt, hogy megváltoztak a dolgok.”
Tibi halála után, annyira felszabadultnak éreztem magam. El nem mondható, s ki nem fejezhető. A szárnyait visszakapó madár gyenge hasonlat, sőt, mint a levegő a fuldoklónak sem elég. Mert én magam kaptam a szárnyakat, én szívhattam tele magam, és még talán megtört lelkem is több lett valamivel.

Van benne egy részlet, ami 18 éven aluliaknak nem ajánlott!!!! :)

Kate ott lábatlankodott Mira körül, és a ruháit válogatta, mert úgy gondolta, hogy erre az estére valami igazán szépet kellene magára vennie, amitől majd Markus szája is tátva fog maradni. Ezért kidobált jó néhány cuccot, mire kezébe akadt egy könnyű, nyári világoskék selyemruha, aminek esése igazán kiemelte a domborulatokat, és ami spagettipántjával kellő belátást is engedett, emellett pedig szabadon hagyta a formás lábakat.

A helység most sokkal barátságosabban festett, mint előző este. A teremben nem volt sem füst, sem pedig részeg alakok. Jóformán vendég sem, csupán egy-két ember lézengett a terem hátsó vége felé, és a zenegépet bűvölték.

Kate a pulthoz sétált, és váltott néhány szót az éppen poharakat törölgető férfivel, aki mosolyogva nézett végig a lányon, majd fejével a pult melletti ajtó felé intett. Mire Mira is odaért, Kate már csak megragadta a kezét, és húzta maga után.

Forog világ, időm telik,

a percek messze futnak,

mintha egyre gyorsabb lenne,

s nem látnám a múltat.

Mosoly, kacaj, boldog percek,

csak egy múló pillanat,

lenge szárnyon tovább röppen,

mint az esti pirkadat.

Ha már elmúlt észreveszem,

milyen csoda volt a tett,

de akkorra már úgyis mindegy,

a szépséget nem lelem.

Néha-néha, megborzongok,

s a világ elszalad,

én csak nézem, nem kergetem,

hiába a pillanat.

Kinyitotta a szemét és óvatosan körbekémlelt. Egy erős, szúrós fény tolakodott az arcába. Hangokat hallott, beszédet, amelyből egy szót sem értett. Riadtan vette tudomásul hogy nem tud mozogni. Teljesen meztelen volt és nagyon fázott. A fejét megpróbálta egy picit megemelni, hogy jobban lásson. Egy teljesen síma fémasztalon feküdt, keze-lába lekötözve. Valamilyen erős bilincsekkel volt az asztallaphoz rögzítve. Megpróbált a tenyeréből tüzet csiholni hogy megolvassza valahogy és kiszabaduljon.

Kicsit el vagyok maradva, de most betegség közben szakítok rá végre egy kis időt...

1, A névvel kapcsolatban.

-Nem mondom meg a címét- szerintem nem olyan rossz cím. Bár az elején találtam ki csak úgy, mert a végleges befejezésig nem nagyon tudok megállapodni egy adott címnél.

-Kilman könyve-
-Egy szorult vércsepp útja-

Szerintetek melyik a legjobb cím? Persze ti is találhatok ki. :D

2, A történettel kapcsolatban.

Ami eddig volt a "Tibi megölte a Mikulást" az első negyed volt.

(szinapszis)

A hagurik a tűz népe. A tűzben, a tűzből születtek, és abban is haltak meg. Élő, lélegző, gondolkodó bolygókon, a Maiákon laktak, és az egész világegyetemet meghódították. Ez a büszke, erős nép évezredeken keresztül terjeszkedett, uralta a csillagközi teret, és a különböző civilizációkat. Egyszer azonban felbukkant egy ismeretlen ellenség, egy új faj, akik magukat kumláknak nevezték.

Ragyogott a napfény odafenn az égen,

csillogott is rája párom szeme kéken.

Mosolyában fogant az igazi áldás,

ahogyan a szívében az erős imádás.

Szárnya suhogása lassan csitult, elhalt,

ahogyan lelke az enyémbe belemart.

Egyé válva szárnyaltunk feljebb a magasba,

hogy szerelmünket kimondjuk a földi szavakba.

Ahogyan a magasból a földre lenéztem,

Eszti vigyorán akadt meg a képem.

Úgy kihúzta magát Sámon oldalában,

mint a Lélekkiáltó teste oltalmában.

Másnap reggel Mira különösen szaggatott légzéssel, és erős fejfájással kelt. Úgy vélte, bizonyára a különös álma miatt érzi magát olyan furán, ezért el is határozta, hogy megpróbál az álmoskönyvben utána járni az éjszaka rátörő képeknek. Fel is kelt, a polcáról lehalászta a titkok tudóját, és fellapozta. Legelőszőr is az ajtó mögötti lépcsőt kereste, aminek a magyarázatát hangosan olvasta fel magának, hogy meg is értse.

- Titkot sejtesz, de legalábbis elhallgatnak előled valamit – elmerengve húzta össze a szemöldökét, és vakargatta a fejét.

Eszeveszett, tébolyult iramban száguldott. A hajó nagyon nehezen bírta a tempót, de azért helytállt. Közben kétségbeesetten pásztázta a környező teret, hogy nehogy ellenséges hajóba botoljon. Szerencsére nem volt még senki. Behúzta a láthatatlan pajzsot is, és minden energiát a hajtóművekre irányított. Még egy órányira sem volt a Birodalom határától, mikor már elkezdte sugározni, küldeni az üzenetet. Érezte hogy minden percen megbolondul hogy miért is nincs már közelebb, miért nem válaszol senki a hívására.

A presszó inkább hasonlított egy rosszabb hírű kocsmára, és Mira nem is volt biztos benne, hogy be akar oda menni. Ám Markus olyan határozottan indult előre, hogy nem akart lemaradni tőle, így a nyomába szegődve ő is besétált a helységbe. Szinte azonnal találtak üres asztalt, ahogy jó néhány éhes férfiszemet is. A lány ekkor kicsit szorosabban simult Markushoz védelmet keresve, és a férfi, kapva az alkalmon, átfogta a derekát, lazán magához is húzta. Az asztalhoz ülve sem engedte el, inkább szorosabban fogva vonta egészen közel, hogy a csípőjük és a combjuk összeérjen.

1. rész

Egy hajléktalan testvér emlékére

2. rész

Csak az ne fájjon

3. rész

Koldus karácsony

Az első két bejegyzéshez kis videók is készültek, melyek a http://youtube.com/user/magyarkavics csatornára kerültek feltöltésre.

Itt vannak az írások:

A http://francescobrother.wordpress.com oldal Versek menüpont Hétköznapok fejezetében.

Csak a mű kedvelőinek egyházi karácsonyi dalokat tettem letölthetővé itt:

http://francescobrother.wordpress.com/2010/11/27/hungarian-christmas-religious-songs/

Ha a kink - ki tudja miért ugyanis a link teljesen jó - nem működnék, akkor látogass el a

http://francescobrother.wordpress.com

oldalra, és jobb fent találod az Editor note kategóriát. Ott megleled a nemrégi bejegyzést. Aztán töltsd és hallgasd.

Mikor földet értek, a macska apróra zsugorodott, feliramodott a lányka hátán, megült az egyik vállán, és teljesen elrejtőzött a hajában. A kicsi nem is bánta, örült hogy van egy megbízható társa. Előszőr is az élelmiszerraktárba osont. Alaposan szétnézett hogy nehogy kövesse valaki, aztán egész egyszerűen ellopott annyi élelmet amennyit csak elbírt. A macska rosszalóan morgott a fülébe, de a gyerek úgy tett mintha meg sem hallotta volna. Jó nagy zsák élelem lett, leginkább friss fenighet csomagolt.

Előszó

Nagyjából 20 milliárd évvel ezelőtt a világ még üres és sötét volt. Nem léteztek a bolygók, csillagok, meteorok sem az üstökösök. Még a nap sem létezett. Egyetlen atommag volt csupán, melyben benne volt a végtelen űrben kialakuló mindenség anyaga. A tudósok ezt ősanyagnak hívták, a görögök pedig egyszerűen Khaosnak nevezték, melyet mítoszuk szerint egy légáramlat termékenyített meg. Valójában nem lehet tudni, hogy így történt -e, vagy egyszerűen eljött az idő, hogy ez a szinguláris véget érjen, és az atommag, egy emberi mércével mérhetetlen robbanással, szubatomi részecskékre bomoljon.

Kisurrant a szobájából. Beosont a Kancellár hivatalába. Előkészített egy dekrétumot, beleírta, hogy Ise-Gulan magával vitte a lányát is a harcokba, és titokban lepecsételte a birodalmi pecséttel. Még a Nagyúr aláírását is ráhamisította. Majd jól látható helyre készítette, és ráírta hogy a holnapi dátumon, reggel kinyittassék, és a tartalma legyen kihirdetve. Ha ő nincs a bolygón, akkor a sárgák nem lesz kihez jöjjenek, és az egész tervük dugába dől.

Meghívó mindenkinek! :)

Kelletlenül ébredezett. Szaggató fejfájás kínozta. Eszébe jutott minden, és rettenetesen bedühösödött azon hogy a Kancellárasszony ilyen könnyedén elbánt vele. Hogy is nem tudott neki ellenálni? Elvégre neki is hatalma van mások tudata fölött, de Bartos szigorúan megtanította hogy nem szabad a hatalmát önös célokra használni. De úgy látszik a Kancellárasszony nem akadt fenn ilyen erkölcsi problémákon. Feküdt az ágyában mint egy tuskó és az ablakon át beszűrődő fényt bámulta.

Ise-Gulan a dacos, tüzes szemű gyereket nézte. Azután megszólalt:

-          Haladó gondolkodásúnak tartom magamat. De azok amiket itt elmondtál olyan hajmeresztő dolgok, hogy szinte teljesen elképzelhetetlenek.

-          Szerinted nincs szükség változásra?

-          De igen van. De nem ilyen gyorsan és ilyen őrülten radikális módon. Mióta is vagy a Birodalomban? Egy hete? És azt hiszed mindent tudsz róla? Hogy átlátod a problémákat?

A szobájába rohant és keserves, hörgő zokogással fúrta magát a párnájába. Akkora reményvesztettség, harag és elkeseredés volt benne, hogy a Maia belépett a tudatába és megkérdezte tőle hogy mi a baj. A kislány hüppögve válaszolta hogy semmi, és hogy szeretne egyedül maradni. A bolgyó tudata nem tágított mellőle, óvatosan megpróbált behatolni a gyerek gondolataiba és megnézni az emlékeit. Kul-Anni hihetetlen erővel vágta ki az elméjéből és ráripakodott hogy hagyja békén, és nem merjen betolakodni a gondolataiba.

   Javában folyt a küzdelem az égen, amikor elém perdült Olinda és rámvicsorgott: - Hamarosan vége lesz angyalkám! Aztán hirtelen váltott, kitisztult a tekintete és könyörgőre fogta: - Segíts kérlek, meg kell szabadulnom tőle! Majd ismét váltás és szemmel láthatóan kínzó csatát folytatott önmagával:

  - Megdöglesz!....

  - Engedj!

  - Azt már nem!

  - Stella segíts!

  - Hallgass!

   Úgy éreztem tennem kéne valamit, noha még mindig viszolyogtam a látványától.

Kul-Anni a könyvtárban volt. Együtt tanultak Belárral. Nehéz volt a lecke, mert aznap felelniük kellett harcászatból és stratégiából. Sedre professzor, a nagy haditudós igen komolyan vette a dolgokat. Iszonyatosan sok volt az anyag, és rengeteget kellett olvasni. Este pedig stratégiavizsga volt várható, és köztudott tény volt, hogy Sedre mindig olyan nehéz szimulációkat adott a végzős növendékeknek, hogy azokat lehetetlen volt teljesíteni. Elsőre általában mindenki megbukott a vizsgán.

20. részlet

                Kissé görnyedve álltam, s kezemben egy késként használt fémeszköz markolászlott. Látásomat zavarta a szemembe csörgedező vér, s vöröslött a világ. Szívem dobolt, mint még addig soha, s megzavarodott piros tekintetemet egy pisztolycső babonázta. De a fürge fegyver remegő marokban táncolt, s gazdája lelke a halál szélén lebegett.
                Tibi állt előttem, s nyakát fogva meredezett rám.

Az iskolai feladatok egészen jól mentek. A híres-neves akadémiára járt ő is, csakúgy mint a többiek. Azonban most többen voltak egy osztályban, és sok volt az ismeretlen arc. Ráadásul ismét ellenszenvvel és előítélettel találkozott: senki sem akart barátkozni a patkányhercegnővel. A fiatal gerek kimondottan haragudtak rá, hogy csak így a semmiből megjelent és máris bekerült a palotába. Irígyek és dühösek voltak rá. Szemtelen betolakodónak tartották, felkapaszkodott vidéki kisasszonynak csúfolták.

-         Mi lesz most velünk a gyereke kel meg mindenkivel. Kérdezte félve Katrin

-         Nyugodj meg Nem lesz semmi. Nyugtatta Tom. De az ő arcán is látszót a félelem.

Ádám elfutott a csónakért.

- Hogy kell ezt használni. Kérdezte Ádám

-Á itt van. Mondta Tom.

Ki kell ugrani a gépből. Meg kell húzni ezt a kart és Belekel mászni.

Hát a társaság el is hűlt elég. De tudták és gyorsan reagáltak

Amikkor márt nem voltak messze a víztől tol mindenki ki ugrót.

Előszó

A tíz éves fiúcska egy sötét barlang, ráccsal határolt mélyedésében reszketett. Utolsó emléke a fenti napos világból, édesapjának halálra vált tekintete volt.

A fiú nem tudta, hogy hol van, s azt sem, hogy mióta raboskodik ott. Egy pocsolya mellett gubbasztott, lábait felhúzta, s karjával  próbálta melengetni kihűlésben lévő testét. Hallgatta ahogy a falból csöpögő víz a poros földre ér, vagy épp a pocsolyába placcsan.

A gyerek nem tudott túl sokat a lenti világról, de mégis, egy valamiben biztos volt.

  Miután az első tűzcsóvák a táborba csapódtak, mindenki őrült futkosásba kezdett, a még földön lévő összes Lovas és Lebegő megindult az ég felé. Mindenfelől kiáltások érkeztek, s tűzlabdák lobbantak a levegőben. Olyan sok volt ezekből hogy szinte teljesen megvilágították az égboltot, elénk tárva mi is történik pontosan.
  Be kellett látnom hogy jókorát tévedtem, amikor a magam mögött hagyott kis csapatra gondoltam. Az a pár embernyi létszám mostanra többszáz fősre duzzadt.

Lezárult a szavazás a Smith írói körön! 

Az eredmények a következők:

3. helyezett: NINCS

2. helyezett: BÖKÖS BORBÁLA, VINKLER JÓZSEFNÉ, NY.F. VIRÁG  1-1 szavazattal

1. helyezett: STELLA MAY   4 szavazattal

Mindenkinek szívből gratulálok!

A nyertes műveket megtaláljátok a Fanatikus írók klubján a hírekben, az e-oklevelekkel együtt!

Kemény éjszaka volt. Először is le kellett csillapítani a kedélyeket, mert a segédek felismerték a Nipparui kis utcagyereket, és mélységesen elképedtek hogy most meg úgy lett bemutatva nekik mint a Birodalom hercegnője. De azután minden ment a maga kerékvágásában, és nem sokat törődtek többé a kislánnyal. Szokva voltak, hogy a Kancellár nem tesz közöttük különbséget, és nem kivételezik senkivel. Kul-Anni csak egy ugyanolyan kis segéd volt mint bármelyik másik.

Kürtök szóltak. Nevettek az emberek. Csillogtak a szemek. Fények és tüzek mindenütt. Szépen fel kellett öltözni, mert ünnep volt. Hazaérkeztek. A Dobbantó lassan úszott a bolygó mellé, és kecsesen, hangtalanul törte át jégpáncélját. A Maia megborzongott a gigászi hajó fémes érintésébe, és melegen, puhán fogadta ölébe az érkezőket. Egy mesterséges város keringett az űrben a Maia körül, igazi katonai támaszpont, a haguri flotta támadásainak kiindulópontja.

Összekapta magát, lecserélte a ruháját, felcsatolta a kardját és közben ezernyi gondolat kavargott benne. Először is teljesen kétségbeesett Karsal-Bar miatt. Ha bepanaszolja hogy ő a fekete tűzzel sebesülést okozott neki, akkor mindenképpen le fogja tagadni. Csakhogy ott maradt a nyoma a fiú karján. Ó, hogy is lehetett ennyire meggondolatlan! Nem derülhet ki hogy ő bírja a fekete tüzet, akkor azonnal lelepleződne. Azt már senki nem hinné el hogy az eddig gyengécske Racsa hercegnő egyből ilyen különleges erőket birtokol.

19. részlet

                Szürke madarak szálltak át a bársonyos kék égen.  Hideg hó fedte a város peremét, de a mocskot, amit mélyen belül takart, semmi sem tudta fehér ártatlanságra festeni. A téli természet lassan lélegzett ekkor, mégis az adott pillanatban pezsgésre várt a lények vére. Elég volt egy pisztoly lövésének hangja hogy végig rázza a környéket, akárcsak a sportolóknál a csöndben várt s szívet dobbantó rajtszó, mintha felébredtek volna, s rögtönzötten tágult pupillájukat tárták elő.

Az asszony rettenetesen kínlódott. Megfeszített erővel próbálta lehántani magáról a törmeléket. A lányka éppen időben érkezett a segítségére. Összefonódott a tekintetük. Nem szóltak semmit egymáshoz, csak keményen, gyorsan dolgoztak. Kul-Anni lopva megfigyelte azért. A hölgy első látásra is előkelő és tekintélyt parancsoló. Még így, szorult helyzetében is. Karcsú a termete, nagy, szigorú, mandulavágású, szemek. Pillantása átható, orra finom metszésű és egyenes.

A kislány este nagyokat kacarászott a kis győzelmén. Csudára tetszett neki a dolog, és nagyon meg volt elégedve a nap eseményeivel. „Lássuk csak: új barátot szereztem, hazajöttem a Birodalomba, és megleckéztettem Karsalt. Nem is rossz.” Csak úgy fickándoztott a boldogságtól. Bebújt és sokáig fészkelődött a puha ágyában. Újra elkezdett rajzolgatni. Csodaszép képek kerültek ki a keze alól. A Nagyúr, Kopogó, Belár és természetesen Karsal-Bar. Még az undok Hargát is élethűen lerajzolta.

Másnap reggel a számítógép jelezte hogy kicsit később kezdődnek az órái. Ez jó hír volt s a kislány megkönnyebbült hogy nem kell egyből szembenéznie a többiekkel. Az étkezőbe ment jó korán, mert remélte hogy elkerüli a kíváncsi szemeket. Meglepetésére már jó nagy volt a nyüzsgés. De most már legalább gond nélkül hozzájutott az ételhez. Az ebédlőterem legvégében Karsal-Bart fedezte fel, néhány hallgatag legény társaságában. Senkire nem néztek és egymás közt sem beszélgettek.

Az iskola épülete volt a legszebb és a legkönnyebben megközelíthető. Kul-Anni megszeppenve lépett az előcsarnokba. Két emelet magasságban helyezkedtek el a tágas osztálytermek. A kör alakú előtér közepén egy információs pult állt, mögötte egy tájékoztató tanár. Odament hogy érdeklődjön, és hogy bejelentkezzen. Miután nagy keservesen kitisztázta hogy ki ő, és hogy is kerül ide ilyen kicsi gyerek létére, az fintorgó hölgy közölte vele, hogy előszőr is meg kell mérni a tudásszintjét.

18. részlet

Hűvösre sikeredett az aznapi téli reggel, de bent az iskolában árasztották a fűtést. Nekem ez már túl sok volt, mert míg mások könnyed öltözetben járkáltak a folyósokon, s vásznakat dobáltak le a termekben, rajtam plusz rétegek súlyosodtak. Alakomat kitömték, arcomat elfojtották, és a lázas testem már alig bírt levegő után kapkodni is. De nem bántam, mert elvégre én voltam a Mikulás.       Kaptam szakállat, piros öltözéket, s pár segédet is.

Azt hitte meghalt. Hogy mindennek vége és hogy soha többé nem lesz képes lélegezni vagy mozdulni. Mindent nagyon lassúnak és nagyon furcsának észlelt. Arra gondolt, hogy ez az a bizonyos léleklátás, amiről Messzenéző beszélt mindig. Amikor a lélek elhagyja a testet, és az Istenhez költözik. Amikor felemelkedik és nem fél többé semmitől. De a körvonalak megélesedtek, a tudata kitágult és kitisztult. Érezte ahogy az orra beszívja a levegőt. Ahogy a szíve halkan, ütemesen dobog.

Élt Toscana városában egy földi javakkal bőven megáldott leányzó, ki nem is nagyon rejtegette bájait és emiatt nem is igazán szűkölködött férfiúi ölelésben sem. Eme állandóan szerelemre éhező teremtés becses neve – Filoméne de Garcia.
Tehát, mint már erről előbb szó esett, Filoméne habzsolta az életet, mígnem egy napon már nem lelte kedvét egy férfiban sem. Elhatározásra jutott, mégpedig arra, hogy bizonyára valami történhetett, hogy eme hihetetlen dolog vele megesett.

Reggel nyitom szemem, minden oly világos,

nem értem miért, a nap már nem virágos.

Leülök és szépen kávémat kortyolom,

közben unalmam űzzem, az újságot olvasom.

Nézem nekevek napját, s fejemhez csapok,

Szilvi napja vagyon, a nap is ezért ragyog.

Hiszen nálunk máma, hét ágra süt a fény,

remélem az ünnepeltnél is kivirul az ég.

De hogyha nem, az sem nagy galiba,

anygalszárnyon köldöm, hozzád kis angyalka.

Hiszen ma még a nap is neked ragyog,

így kívánok én is Bolog Névnapot.

                                          
  
      Lassan tavaszodott. A vastag hótakaró egyre olvadt, alóla itt-ott kikandikált már néhány hóvirág és fűszál. A levegő megtelt madárcsicsergéssel, a nap langyosan simogatta a fakadó rügyeket. Az állatok is előbújtak téli odvaikból, hajlékaikból és falatoztak az új évszak hozta friss ízekből.
    Az erdő mélyén egy aprócska tölgyfahajtás ébredezett lustán, megremegtetve piciny ágacskáit.

Hajnal volt még, épphogy hasadt az ég.

Csendes szárnysuhogástól az álmom ébredni kélt.

Felnyitottam hőn szerelmes pilláimat,

s vártam csillogó szemű Williamomat.

Amint leért, mosolyogva csókot adott nékem,

s elsuttogta csendesen, amit én is érzek.

Erős karjával lágyan magához szorított,

férfias testének melege extázisba borított.

Úgy lángot át belőle a szerelem tüze,

ahogy tiszta égbolton a Vénusz fénye üzen.

Selymes tenyerével simogatta arcom,

puha ajkaival csitította harcom.

Még soha nem irtam verset, inkább prózában vagyok otthon, csak ez most kikivánkzott belölem.

Szétesett lélek

Szétesett tüköruniverzum
szilánkok tört fénye mindenhol
a fény vibráló játéka
mint lélek darabjai csillognak ott

Keresi a lélekdarab elveszett darabjait
hiába mert szétesett a tüköruniverzum
lélek szilánkjai már más része
örök emlékként egy másik univerzumban

Mert minden ember egy univerzum
ha megtalálod lelkedhez illő részt
abból lesz a tüköruniverzum
mely örökkévalóságnak az EGY

Szétesett tüköruniverzum
lélekdarabok keveredtek
többé már nem lehet EGY
a lélek egy része más része lett.

Mit látnak szemeim a nyitón? Dávid - Fekete krampuszlány lovagja

ejha, kellett nekem beleszólnom...

Tehát egy vers:

///
Kicsit értetlenül véltem,

de most elmesélem néktek,
miként lettem gép előtt, lovagja egy lénynek.

Történ ugyanis egyszer,
hogy kalandot kerestem,
még ha testem járni restel, akkor is elkezdtem.

Találtam új völgyet, hegyet,
ismeretlen földet, eget.
Ilyen helyre hogy kerültem? Átkozói női kezek.

Boszorkányféle elvarázsolt,
s ahol ébredtem, már más volt.

Ise-Gulan mindezalatt egyetlen szót sem szólt. Kőkemény, kifejezéstelen arccal nézte végig a rövid kis küzdelmet. Azt, amelyben az idegen kislány puszta kézzel, néhány trükkös mozdulattal harcképtelenné tette az egyik legjobb katonáját. De már az is óriási haladás volt hogy egyáltalán nem szólt semmit. Hogy nem kergette el a hercegnőt maga mellől. A Nagyúr most intett, hogy kezdődhet a megbeszélés. Feltámadt az élénk vita. Arról beszéltek hogy mekkora hadsereget indítsanak az ellenség ellen. Kul-Anni már tudott róla, hogy a déli határvidéket egy bizonyos Azari nép ostromolja.

Torkos lassanként magához tért. Csak nyöszörgött, de végül megdícsérte a kicsit. Kul-Anni látta rajta hogy tetszett neki az iménti határozottsága, a lélekjelenléte. Kikászálódtak, és a köpcös azt mondta hogy még van egy kis idő a tanácskozás megkezdéséig. Azalatt szétnézhetnek egy kicsit. Kimentek a parkolóból és a kislány elámult a látványon. A bolygó felszíne pompázott  a sűrű, lombos erdőktől és kéken csillogó tavaktól. Torkos elmagyarázta neki, hogy ez egy leigázott nép lakhelye, de az őslakosok egészen primitívek, nem lehet hasznukat venni, így a bolygó csak pihenőhelyül és gyűlések színhelyéül szolgál.

Akarom a pillantását,

Arca szép mosolyát,

A szeme csillanását,

Minden mozdulatát.

Akarom: titkon, nyíltan.

Vállalom.

Akarom azt, amikor rám nézel,

Akarom azt, mikor hozzám szólsz,

S akarom azt, mikor hozzám érsz.

Azt akarom, hogy bennem élj!

Érzem, ha figyelsz,

Érzem, ha szólnál, s mondanád…

Szétfeszít ez az érzés –

Legszívesebben elfojtanám.

Érezni akarlak…

Ölelni akarlak…

Szeretni akarlak…

Téged akarlak – de nem szabad.

Vitatkozó varázslók, Barnabás, Márton.

Egyszer volt, hol nem volt, volt két kedves varázsló, Birgesbörges Márton és Börgesbirges Barnabás előbbi vitatkozott, később összeszólalkozott. Min is. Hát, nos, szó szerint, egy szamár dolgon még pedig melyikük csacsija szebb és dolgosabb. Márton így áradozott saját nagyfülűcsicsijárol.

Az én csacsim, Csacsis Becses,
hol a munka, csak azt lesi.
Szép a szeme, szép a füle.
Dicséri őt a fülemüle.
Minden nyuszi megáll, nézi,
mert szépsége megigézi.

...szerelmének bemutatkozásul

Nos, nem vagyok csontját láttató, azaz 76 kg súly vonz folyamatosan a föld középpontja felé, miközben fejem legfelső szintjét mindig igyekszem a földtől legalább 173 cm-re tartani, kivétel, ha a szükség úgy hozza, hogy tomporom hátrébb helyezvén egyéb okból, mint megtört nád kényszerülök testem függőleges vonalának kényszerű megtörésére.

Nem mintha titkolnám az érzéseim ha szemembe nézel de megesik hogy nem látod mégsem azt, mert előtte dróthálóba fogatott, erős fényre maguktól besötétedő üvegcsék foglalnak helyet, olyan dioptriában, melynek szüksége, nem az átvitt értelemben hanem fizikálisan, a rövidlátóknak szükségeltetik, és ezáltal igény esetén nem olcsón adaték, holmi állandó jellegű, de  nem népi viseletként, független lakókörnyezeted hagyományaitól és szokásaitól, inkább egyéni és szó szerint egyéni látásmódod állítólagos javítási célzattal történő viselése céljából.

Reggel korán nyitom szemem, rögtön nagyot nézek,

mert az egész levegőben nagyon furcsát érzek.

Kóválygó, nehézkes fejem felemelem nyomban,

hátha látom, mi történik kicsi otthonomban.

Zene-bona kap most lángra, betölti a helyet.

De szívesen meglátnám az égi fellegeket.

Nézem, nézem plafonomat. Nem látok át rajta.

Pedig ott fenn nótát húz egy láthatatlan banda.

Ritmusában romantikus, kiválik belőle.

Miért van az, hogy mégis inkább elfutnék előle?

Másnap megkezdték az előkészületeket. Ez abból állt, hogy gyors futárokkal szétküldték a hírt, hogy Racsa hercegnőre rátekintett Tes isten, és a kislány tüze feltámadt. Megerősödött, megokosodott, és készen áll elfoglalni a helyét a nagy tanácsban. Az egész birodalomban elterjesztették a pletykát, hogy Racsa elég erős már ahhoz, hogy apja színe elé járuljon és követelje a jussát. Hogy egyedül irányítsa Dillaz ügyeit. Elhintették hogy vívó leckéket is vesz, és nap mint nap fejleszti belső tüzét. Visszatért a helyes, fenigh alapú táplálkozásra.

Ő jött, ment. Láttam, látott.

Beszéltünk.

Aztán, jött-ment. Néztem, nézett.

Beszélgettünk.

Majd megint jött –

…beszélgettünk…

…ismerkedtünk…

…nevettünk…

Írt. Írtam.

Hívott. Hívtam.

…beszélgettünk…

S nem tudom, hogy történt.

Fel sem tűnt egy ideig.

Az emberek jöttek, mentek,

De mi csak, beszélgettünk.

S végül megtörtént…

A semmi… a valami…

…mi csak…

Beszélgettünk.

Ismerkedtünk.

Néha több volt, néha kevesebb –

De csak beszélgettünk.

Borzasztóan fájt mindene mikor végre magához tért. Egyenlőre nem mozgott, gyógyította a sebeit. A sírás fojtogatta, és egyfolytában csak Bartosra, Messzenézőre és a többiekre gondolt. Csaga kedves arca ugrott a szeme elé. Pont ugyanúgy szenvedett mint a fehér haguri kislány a kumla professzor kínzásaitól. De az legalább egy ocsmány kumla volt, de ezek itt a saját fajtája. A reménytelenség, a kétségbeesés mardosta a szívét. Meg kell szöknie innen mindenáron.

Tegnap este folyt a lagzi, Kateyék házában.

Nagy muri volt odalenn a poklok országában.

Eszti démoncsajként ünnepelt a bálon.

Vele ropta ifjú férje, Dámonfalvi Sámon.

Tele volt a terem kétes, fura kinézettel.

Remegtem, ha engem néztek kéjes élvezettel.

Azt hittem, ha nem vigyázok, démonvacsi leszek.

De Esztinek megígértem, hogy magamért kiteszek.

Ezért aztán nem törődtem holmi démon haddal.

Roptam én a nászi táncot, erős, víg angyallal.

Szerelemtől átittasult egész földi lénye,

Williamtól kitisztult a pokol kétes kénje.

17. részlet

Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, mindenkinek van legalább egy pillanat az életében, amikor akarata ellenére is, de újjá születetik. Lehet ez külsőleg, mellyel az időt tévesztenénk meg, lehet ez környezetváltozás, mellyel elménket áltatnánk, s lehet a lélek újra formálódása is, mely szerintem a leghatalmasabb mind közül. Akárhogy is, megtörténhet, s meg is történt már, hogy az élet egy adott pillanata alatt új dolgok születtek, s régiek foszlottak szét.

Már egy hónapja csak ment, ment és ment. Utazott a csillagközi térben. Körbe-körbe radarozott, figyelt, és hagyta magát sodródni. Nem tudta merre megy, hogy talál-e bármilyen támpontot. És ha találna is, merjen-e hinni neki? Megállapította hogy nincs közvetlen veszélyben, mert tökéletesen kihalt és csendes volt minden. A nagy semmi közepén lebegett, és idegesen, vergődve bukdácsolt előre. Vagy hátra. Mert a helyes irányról fogalma sem volt. Az is lehet hogy a legközelebbi bármi többszáz fényévnyire van tőle.

Eszperente rege

1. Terem

Mesélő

(kiáll a terem közepére)

Ez egy eszperente rege, melyet elecsetel egy kedves gyermek, meg egy megemberesedett egyed. Leld benne kedved, s nevess!

2. Egy hétköznapi lakás nappalija. Az anya a konyhából sétál befelé, a gyerek a szőnyegen játszik.

Anya

(fáradtan fogja homlokát, és oktatja gyermekét)

Kedves gyermekem! Tedd meg nekem eme reggelen, ne kelljen veszekednem veled.

Gyerek

(ártatlan képet vágva csodálkozik)

Velem?!

Ég a pokol, ünnepelünk, lakodalom van ma,
elhúzza a nótánkat egy vidám ördögbanda.
Sok kis patás vasvillával kopogja a ritmust,
zakatolva veri majd a testünbe a virtust.

Megérkeznek a vendégek, özönlenek rögtön,
démonsereg - párom klánja - mindegyiken öltöny.
Kiöltöztek, ruhájukért egy falut megnyúztak,
úgy döntöttek a nagy napra tisztes külsőt húznak.

Itt van Katey, házigazdánk, férje a nagy Sátán,
aki csak majd később jön, mert alig áll a lábán.
Legénybúcsún volt az éjjel, Sámon leitatta,
kénkőfürdőt vesz most éppen, hátha segít rajta.

Ó ti lányok, majd meghaltam,
mire Jeck-et visszakaptam.
Mert a szegény bánatában,
átszökött a túlvilágra.

Utána én gyorsan mentem,
kis tüdőmet majd kiköptem.
De hát mire odaértem,
Sátán lányát fűzte szépen.

No de, el nem keseredtem,
Sátán neje vagyok éppen.
Uramat én ugrasztottam,
Jack-nek neki szalajtottam.

Gyáva kalóz úgy el futott,
világ végén értem utol.
Ott meg a sok szirén leány,
hanyatt vágta neki magát.

-Jack te kujon! - kiáltottam,
és a fülét megragadtam.
- Ó ne kérlek, nem akarom,
Viki bántott, nagyon-nagyon.

Eljött a nap, ki tudja már hogy mióta várom,

feleségül vesz ma engem Démonfalvi Sámon.

Megvárjuk míg felkel a hold, s világít az égen,

lázas szívem ezt kívánta régen, nagyon régen.

Itt van ő is, szörnyű testén furcsa öltöny feszül,

emberbőrből készítette, teljesen egyedül.

Rajtam csipke, pókhálóból, én se legyek pőre,

nyolc lábával a Fekete özvegy fonta, szőtte.

Fátylam sötét, éjfekete, eltakarja arcom,

vár minket egy ördögszekér odakint a sarkon.

Kedves, drága barátaim, kik itt összegyűltek.

s azok akik meghivattak most az esküvőre.

Eszti-Sámon megesküsznek, s lesz belőlük házas,

Reméljük, hogy kicsi szívük szerelemtől lázas.

Ezen öröm, eme holdfény keringője által

szeretném, ha ide írná mindenki a nász dalt.

Ajándékul rímes sorban köszöntsétek őket,

a démon vőlegényt és az ember hölgyet.

16. részlet

                A telefon monoton csörgése verte fel a reggeli néma világot. Fejemet egy párnával letakarva feküdtem az ágyban, s úgy gondoltam kijár nekem a pihenés, így próbáltam nem foglalkozni az ébredésemet okozó hanggal. De a zaj nem halkult, és kötözködve a dobhártyámmal, nem is hagyott békét nekem. Álmosságot rejtő morgásommal próbáltam csöndre bírni az átkozott csörgést, s ámulatomra sikerült is. Kicsit tovább hódolhattam a fekvésnek, és a semmit tevésnek. 
                Talán szükségem is volt rá, miután barátnőmet és szerelmemet megölte egy vadállat. Tibi végzett az ártatlan lelkekkel, s ekkortájt talán már a börtönben várhatta végső ítéletét.

Kul-Anni most hallgatózott. A Maia kristályszívére tapasztotta a fülét. Nagyon halkan vert már, el-elcsuklott benne a tűz pulzáló dobogása. A láng már csak alig pislákolt. Kihúnyóban volt az élet. Messzenéző üvöltözött a fejükben, hogy ne álljanak meg, Enida nyomuljon tovább. De már nem tudott. A kristályból érkező dobbanások egy ritmusra jártak Kul-Anni szívverésével. A kislány agyába tódult a vér. Belezsibbadt a halál gondolatába. Beleszédült a doboló szív egyre halkuló lüktetésébe.

Lisa ott állt a színpad mögött és a mikrofont szorongatta, de olyan erősen, hogy egészen belefehéredtek már az ujjai. És nem csak az ujjai, mert az arca is holtsápadttá vált, mikor meghallotta a kint harsogó, szórakozó tömeget. A szíve hevesen dobogott, a szeme könnyben úszott, és hatalmas erőfeszítésébe telt, hogy nyugodt és megfontolt tudjon maradni. Ám a fejében lévő hang egyre erősebben kiabált, míg eluralta minden idegszálát, és nem is hallott mást, csak azt az egyetlen szót: GYŐZNI!

Kul-Anni egyből megértette. A képernyőre nézett és pontosan látta hogy honnan, milyen irányból jönnek a kumlák. Hányan vannak, mit akarnak. Nézte ahogy az otthonuk felé közelednek. Már a völgy szélénél jártak, és akkor szembekerültek Karrával és Kevivel. Az eső védelmi vonallal. Kul-Anni kiüresítette az elméjét. Rájuk hangolódott. És a kumlák mint ostoba barmok, bambán, elgyengülve botorkáltak tovább. Nem tudták hol vannak, vagy hogy mi a dolguk.

Esti vérontás, csak erős gyomrúaknak.

Katt a linkre...

http://fanatikusirokklubja.network.hu/blog/fanatikus-irok-klubja-hirei/lili

Figyeljen a kedves násznép,

füleljetek mostan,

itt van néhány kívánságunk,

le is írom gyorsan.

Sámon és én összebújtunk,

s együtt kitaláltuk,

mit kérnénk majd ajándékba

hogyha eljön nászunk.

Kéne néhány éles penge,

ezt szeretnénk látni,

hátha néhány vastag torkot

el akarunk vágni.

Kérünk még egy hold alakú

megmérgezett sarlót,

botlábakat elkaszálni

és egy trükkös ajtót.

Aki azon belép hozzánk,

valót sose lássa,

higgye csak hogy beteljesült

minden régi álma.

Egy hét múlva elérték a Kihúnyt Napok világát. Enida a szentély egyik falára vékony kristálylemezeket növesztett, mely képernyőként funkcionált. A gyerekek ezen keresztül nézték hogy merrefelé haladnak a világűrben. A Maia minden külső képet megmutatott nekik és elképedve látták hogy a térség tele van kumla hadihajókkal. A két legnagyobb csillagközi romboló is ott cirkált.  Rettegve, elrőkőnyödve nézték hogy ezeken bizony nem fognak keresztüljutni, és még ha sikerülne is, a határvidék hermetikusan le volt zárva a több ezer halott Maia testével.

  - Karl! Kaaarl! - visszhangzott a kiáltás az üres falakról visszaverődve.
A ház hatalmas volt és ódon. Karl a konyhában állt a földszinten.
 - Itt vagyok! - szólt ki a hallba a feleségének Edithnek, aki csak most ért be, mert összeszedte a szükséges papírokat. A nő elindult felé, cipőjének kopogása kongássá erősödött az óriási térben.
 - Karl, ne a konyhával kezdd, ezerszer mondtam már - puffogott az asszony  beérve. - Menj a padlásra, nézd meg a tetőt és a födémet.

Képzeljétek mi történik! Ez már nem normális.

Szájam tátom, szemem gúvad, ez most kriminális.

Vámpír, farkas, pokolfajzat mind itt tömörülnek,

kis boltunkat ellepték az ajándék őrültek!

Mit akarnak? Elmondom én! Nászi ajándékot.

Eszti Sámon esküvőre, néhány apróságot.

Anyám retteg, bezárkózott, én vagyok a boltos.

De mit is adjak? Eszti mondjad! Mi az mire vágyol!

Csendesen fekszem, szobám sötét,

hangokat hallok, itt van az öceém?

Lerúgom a takaróm, felkelek meglesni,

szájam tátva marad, jön felém egy Zombi.

- Oppá! – jut eszembe rögtön. – Zombi lányért jöttél.

bólogat a szörnyi – Hol az ígért nőstény?

Elindulok s közben őt is megragadom,

ki a kertbe futunk, s sírok előtt állunk.

Melyik legyen, eltöprengek, s közben nagyot lesek,

Zombi fiú egy lapáttal ásott is már nejet.

Egymás mellett állnak, kicsit megviselten,

kezük egymást fogja, soha nem eresztve.

Katey, reggel olyan történt...

Felsikított a szívgörbém.

Egy halványzöld alakot láttam

témferegni a házban.

Megkérdeztem udvariasan tőle,

miért nincs a temetőbe.

Erre zord hangon azt felelte,

meghívták egy esküvőre.

De mivel nincsen még párja,

eljött, hogy ajánljak párat.

Rögtön te jöttél eszembe.

(meg a félsz remegő kezembe)

De ettől felderüt az arca,

ujjongott készen a harcra,

hogy kegyeidet elnyerje nyomban.

(gondolatban a földbe is nyomta)

Ígérte, nem ijeszt többet,

ha szerelmed csak rá költötted.

De nem vettem észre, rejtekhelyén remegve egy szegény kedves, szerény, szende, gyerek egerecske epekedve leste, egy esetleg leesne, melyet megehetne? Ejnye-bejnye, szedte-vette teremtette, fene essen bele, nem leejtettem véletlen egyetlen szem repedt, keletlen elcseszett perecemet? De megesett, ezért gyere egér, ne félj, edd degeszre helyes, cseppecske testedet, ne kelljen éhesen elmenned este, veszedelmeket keresve, messze rejtekedbe.
   Egerem perecemmel elszelelt, én meg egyenes rendekbe rendezgettem negyven teljesen épséges védencemet.

Tegnap este olyan történt, meg is állt a szívem.

Sámon eljött megint hozzám s panaszkodott híven.

Esküvőre készülne ő, de a kedves párja

halogatja ezt a dolgot, nem lépne még nászba.

Ecseteli keservségét, síratja a búját.

Fejemben meg lükteti a bánatának súlyát.

Ekkor ám az ablakon át betoppan a másik.

Jack kapitány érdeklődve a szobámba mászik.

Meghallgatja ő is csendben Sámson kesergését,

majd fejét rázva felemeli keze kampós részét.

- Ne sírj már te buta démon!

Egy egész héten át rejtőzködtek, várakoztak, reménykedtek. Bartos és Messzenéző nem tértek vissza. A gyerekek halálra voltak rémülve, és egyfolytában rossz kedvük volt. Aztán Enida bejelentette hogy ideje továbbindulni.

-          Nem! Megvárjuk őket! Bartos azt mondta hogy itt várakozzunk. Ha elmegyünk soha többé nem találnak ránk! – kiabálta magából kikelve Kul-Anni.

Enida szigorúan ránézett. Nem tűrt ellentmondást.

-          Bartos bármikor rám tud hangolódni.

                                            RÉMESEN ÉDES PERECEK

Bevezetés

Eltervezte: egy-két nem teljesen ép elme. Ez véletlen lenne?
Részt vehet benne: egy kedves lelkes gyerekecske, meg két nem egészen érett, kétes egyén. Vénebb lelkek. Meg lehet persze neveznem: Eszter és én.
Feltételek: legyen egy veretes, szellemes eszperente mese, mely egy remek kezdeményezés, de keserves verseny természetesen lehetetlen esete.
Vetélkedés nyereménye: rengeteg édes étel ( gyengébbek kedvéért édesség ).

15. részlet

                Hajnal fele járhatott az idő, s forgolódtam ágyamban. A puha takaró ellenére is, rosszul éreztem magam egyenesen fekve. Általában ilyenkor apám jelenik meg álmomban, tovább ostorozz tanácsaival, s végül izzadva riadok fel a sötét szobában. Ellenben ekkor ez nem így történt. Semmi köze nem volt ehhez a rémalakhoz.
                Az éjszaka leplével rejtegette házait a város, s mégis küzdöttek ellen az utcai lámpák.

    Olinda odavonszolt a faoszlop mellé, felnézett, majd odaszólt két fölöttünk repkedő Lebegőnek: - Kössétek ki!
Azok leereszkedtek, megragadtak és emelkedni kezdtek velem.
 - Várjatok! - szólt a némber és lerángatta rólam a köpenyét. - Ez az enyém! - sziszegte.
Tovább emelkedtünk és hiába tiltakoztam, rúgkapáltam, olyan erősen fogtak hogy nem tehettem semmit.
 - Orian! - sikoltoztam és próbáltam hátranézni, de csak egy pillanatra sikerült.
   A férfi megpróbált szabadulni, de az őrök odaugrottak és leszorították.

Érzésekkel teli szívem

katlana egy mély verem.

Ha egészen közel mászom,

attól félek beesem.

Behunyt szemmel álmodozom,

elhagyott a valóság.

Repíts, repíts fantáziám

a Képzelet kapun át.

Milyen jó is hátrahagyni

gondot, bajt, bút, bánatot.

És elszakadni minden rossztól,

mit az élet ránk hagyott.

Elképzelni, milyen lenne

másnak lenni, mint mi van.

Új életben, új valóság…

(Fél skizofrén adag.)

Itt a reggel, óracsörgés.

S ahogy kinyitom szemem,

ráébredek, ez csak álom,

nem változott semmi sem.

Bartos úgy jelentette ezt ki, olyan nyugodtan, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. A kicsi lány lehajtotta a fejét és félősen elbújt Enida ölében. Kiderült hát a kis titok, és mindenki elcsodálkozva bámult rá. Azt tudták hogy a kislány különleges képességekkel rendelkezik, na de hogy éppen ő legyen a legendás tűzmag hordozója? Ez képtelenségnek tűnt, hiszen Kul-Anni nagyon kicsi és törékeny volt. Enida bátorítóan megsímogatta a fejét és beszélni kezdett:

-          Látom, Bartos, te is rájöttél már.

VERS- ÉS PRÓZAÍRÓ PÁLYÁZAT

Mai felgyorsult életünkben sok olyan helyzet megélése vár ránk, amelynek elviseléséhez sokféle tulajdonság kell. Ezek az emberekben különböző mértékben vannak jelen. 

Van, aki bátrabb, bölcsebb, okosabb, megértőbb, kitartóbb, elnézőbb, figyelmesebb, tanulékonyabb, nyitottabb, őszintébb, békeszeretőbb, barátságosabb, lazább, boldogabb; van, akinek nagyobb a hite; van, aki jobban bízik és van, aki türelmesebb; s persze ezeknek a tulajdonságoknak az ellentétei is.

Az élet a Maián semmiben sem különbözött attól amit a gyerekek a  jugrán megszokhattak. Napjaik tanulással, vívással, sok munkával teltek. Bartos és Messzenéző portyázni jártak, meglátogatták a lakott bolygókat, kereskedtek, vadásztak. Mindig hoztak a kölyköknek friss húst és különleges csemegéket. Továbbra is felkutatták a Maia temetőket, zsákmányoltak és összegyűjtöttek mindent amit csak lehetett. Szépen felhalmozták a fegyvereket, energiakristályokat, ruhákat és takarókat.

Az előző rész linkje: http://amatorirokklubja.network.hu/blog/amator-irok-klubja-hirei/utopia-3-resz#n_blogpostcomments

---------------------------------------------------------------------------------------------------

A rúd nem fémből volt, szerves anyag alkotta. A sugárzás pedig nem csapda, védelmi mechanizmus volt. A tárgy egy erős rádiójelet is kibocsátott magából.

     Halk, surrogó hang, és a zipzáros ajtón Mr. Honito lép be. Az öregemberen most nem a tőle megszokott sötét zakót viselte, hanem egy fehér, laboratóriumi köntöst, mögötte pedig két izgatott, fiatal tudós, akik hadarva magyaráztak valamit.

   Sigurdur széles mosolyra húzta a száját, ahogy Orian megtört. Három lépéssel mellette termett.
 - Gyerünk Halló. Mutasd az ellenséget - nyújtotta felé óriástenyerét.
Orian rámnézett, szomorúsággal vegyes fájdalommal a tekintetében.
 - Ne tedd - könyörögtem a sírással küszködve, hiszen nem csak az öcsémről volt szó. Ott az apám, az anyám és a régi és új kedves ismerősök is, mindenkit a halálba küldene. Ezt nem engedhettem.
 - Ne tedd! - kiáltottam mostmár és nagyot taszítottam a férfin, hogy távolabb kerüljön Sigurdurtól, majd az óriásra néztem: - Nem érdekel mit teszel, meg is ölhetsz, de nem hagyom hogy csapdába csald a családomat!

A fiatal lány lassan sétált végig a járdán. Járása ruganyos volt, mintha nem is betonon, hanem szivacson járna. Gyönyörű szőke hajába belekapott a könnyű nyári szellő, és szelíden simogatta, ahogy a kipirult arcát, és a nyári ruhában szabaddá vált karjait is. Égszínkék tekintete mosolyogva nézett a mellette lépkedő három éves kisöccsére, aki úgy szorongatta a lány ujjait, mintha attól félne, hogy útközben valami vagy valaki elszakítja őket egymástól.

Bartos közelebb lépett és megköszörülte a torkát.

-          Hová megyünk, Maia?

-          Egyenlőre biztos helyet kell keresnünk. Meg kell erősödnünk. Egyébként pedig Enidának hívnak. ĺgy szólítsatok ezentúl.

-          Hogyan? Mit mondtál?

-          Jól hallottad. Ez a nevem. És azt jelenti: élet.

-          Tudom hogy mit jelent ez a szó. De a Maiáknak nincs nevük. Csakis az Onta-Maiák választhatnak nevet és testesülhetnek meg.

Meg kell tudnom hova jutok..vétére is amatőr valék..:)

Elnézést, ez még az előző kettőhöz képest is szánalmasan rövid.

Előző rész linkje: http://amatorirokklubja.network.hu/blog/amator-irok-klubja-hirei/utopia-2-resz

 - Mit találtál? – érdeklődött Cammon.

 Ekkor már az egész csapat körülállta Christiant. A tudós egy tíz centis rozsdás fémrudat húzott ki a talajból. Teljesen sima és egyenes volt, mintha öntötték volna.

 - Ez hogy kerül ide? – kérdezte Leila.

Mielőtt Christian bármit szólhatott volna, a fém hirtelen zöldre változtatta színét és borzasztó, sikító hangot adott hallatott.

14. részlet

                Belül örvendeztem a látványnak, amint Tibit bilincsbe verve a rendőr kocsihoz vezették. Éreztem, hogy végre sikert értem el, s hogy egy gonddal kevesebb maradt. Csak hogy átkozott szemei rám meredtek, és mintha lelkembe szabadult volna egy kis pengével, és össze-vissza szabdalva őrjöngött. Mégis arcán enyhe mosoly rejtőzött. S látva ahogy a két méteres óriás hagyta, hogy betömjék a rendőrautóba, úgy éreztem győzelmem mégsem olyan teljes, mint azt először képzeltem.

-         Nem tudnak ki térni.

-         Az nagyon jó. Most nyakig bene vagyunk.

Ekkor a rádió kapcsolat megszakadt.

-         Ez most király.

-         Na, most mi a jó életet csinálunk?

-         Ne szóljunk nekik Henri?

-         Nem kell Ádám. Úgyis csak izgulnának. Meg amúgy is a mi már öreg csókák vagyunk a repülésben.

-         Hátha te mondod.

Közben az utas térben Jamy a urológus és a koktélok koronázatlan király .

               Úgy maradtak ott megütődve, elámulva. Csalódottsággal vegyes szomorúság lepte meg őket. A csendet Messzenéző törte meg azzal, hogy ha már itt vannak, szálljanak le arra a Maiára, hátha találnak rajta valami értékes árut. A jugra és a Szabadító lassan körbelebegte a halott bolygót, aztán halk suranással leszálltak rá. Előkészítették a zsákokat és a ládákat. Karra kicsit jobban érezte magát, mindenáron menni akart. Bartos megengedte neki hogy segítsen, azt a feladatot kapta hogy kísérje el a lányokat az élelmiszerraktárba, és vezessen listát az ott talált dolgokról.

A taxis erre a végszómra be is gördül egy takaros házikó kertje elé. Udvariasan rendezem a számlámat miközben azon gondolkozok, hogy vajon neki is illik-e borravalót adni, de mivel nem ismerem az itteni szokásokat, így kicsivel többet nyomok a túl beszédes sofőr kezébe.

Magam mögött tudva a szállítóeszközöm, két bőrönd társaságában az előttem álló házat figyelem.

Két kérdés : 1. Miért nem jönnek ki legalább a ház elé, hogy fogadjanak? 2. Most, hogy a viharba küzdöm fel egyedül a két bőröndöm az ajtóig?

    A sűrű csendbe hasító sikoltás semmihez sem fogható hangjára felkaptuk a fejünket.
 - Ajaj, Olinda felébredt - suttogtam rémülten.
 - Igen, nagyon úgy tűnik - felelte Orian.
 - Mi a terv? - kérdeztem izgatottan.
 - Terv? Hát...öööö....az nincs. Nem gondoltam végig, csak itt akartam lenni - dünnyögte.
 - Jesszusom, Orian, akkor most mihez kezdünk? - sürgettem, mert odakint egyre-másra kiáltások harsantak, lángok lobbantak, arra utalva hogy megkezdték a kutatást utánam.

Előző rész linkje: http://amatorirokklubja.network.hu/blog/amator-irok-klubja-hirei/utopia

--------------------------

- Barátaim – szólt. Immáron tíz éve már, hogy felfedeztük az EI 603-at. Akkor még csak ábrándoztunk arról, hogy egyszer eljutunk ide. Az álmunk valóra vált.

 - Az én álmom – gondolta.

Egy halk morajlás futott végig a sorok közt, majd rövid csönd következett. Honito intett a kapitánynak és a hangszórók ismét felhörögtek: 

- Figyelem!

13. részlet

                Miközben a vezetékes telefonon épp Tibivel beszéltem, gyorsan kihasználtam a másodpercek adta lehetőséget, hogy megmentsek egy, vagy akár több életet, így a mobilomon tárcsáztam a rendőrséget. Az hamar kicsengett, s éreztem amint egy izzadság csepp vándor útjába keveredtem.
- Halló, tessék? Körzeti rendőrkapitányság, miben lehetünk a szolgálatára? – szólt egy unott hang, miközben, én még nagyon is figyeltem Tibi szavaira, de neki se volt már sok ideje.

12. részlet

                Felálltam a géptől, s a kukához lépkedtem. Bele eresztettem a véremtől mocskolt vásznat, melyet a kezemről tekertem le pár perce. Kicsit fázott, és enyhén fájt, de a kocsi baleset után, ez már csak ritkán tarkította testem. Nem voltam tele hegekkel, de nem is büszkélkedtem azzal, ami velem történt. S tudtam, még csúnyább dolgok várhatnak majd rám. 
                De időt kellett szakítanom Erikára is.

A dolgok kezdtek egyre rosszabbra fordulni. Minden azzal kezdődött, hogy Karra egyszercsak elveszítette az egyensúlyát edzés közben. Megbotlott, elesett, kiejtette a kardot. Ez még nem is lett volna baj. De megismétlődött újra és újra. A fiú meggyengült, lefogyott. Bartos és Messzenéző elkomorultak, mert azonnal átlátták hogy mi történik. Karra abba a korba érkezett, mikor már sarjadni kezdett volna a bajusza, mikor már megizmosodott, megférfiasodott volna a teste.

Kedves tagjaink! Ezennel lezárom a pályázatot, és kihirdetem nyertesünket, Baranyai Adriennt! Gratulálunk a frenetikus írásához!

A nyertes alkotás:

Szombat reggel a telefon csörgésére ébredtem. Ez eléggé bosszantó volt, szívesen aludtam volna még pár órát. Péntek esténként besegítettem a nővérem bárjában. Csapoltam a sört, töltöttem a töményt, kevertem a koktélokat, mosogattam a koszos poharakat. Igyekeztem nem átkerülni a pult túlsó oldalára – persze a sógorom nem is engedte volna, azt hiszem, ehhez túlságosan tartott apámtól.

Elámultam, mikor megláttalak, telefonnal a kezedben.
Nem figyeltél, beszéltél önfeledten.
Sejtettem, hogy ez T-mobile, pedig még nem is láttam.
De az volt az, amire én is vágytam.

Azóta kérem tőled a telefont,
mert azt szeretném én oly nagyon.
Azon keresztül egy más világot hallok.

A csengőhangja is oly csodás,
Megszépít ez a változás.
Add nekem, és én cicáddá válok.

Rámnéztél, s a mosolyomtól rögtön elolvadtál.
Nem sejtetted, hogy egy mobilért kaptál.
Azóta élünk boldogságban, de beleremeg még a lábam,
ha elképzellek mobillal az ágyban.

11. részlet

                Feltakarítottam az üvegszilánkokat a sarokból, és bevallom kicsit féltem, hogy az apró hol fényes, hol áttetsző éles kis üveg pengék, még több vörös csíkot karistolnának karomra. De félelmemet hallgatni nem sok kedvem volt. Testem őrjöngőt, elöntött a düh, s szorított agyam, nehogy széthasadjak. Ügyes agyacskám lehet, de szegénypára sem képes bármire. Nem egyszer fordult elő, hogy nagy elmék makulátlan agya nem bővelkedett tiszta személyiséggel.

A következő hetekre rányomta a bélyegét az esemény. Semmi nem volt már olyan mint régen. A fiúk megcsendesedtek, már nem vadultak vagy verekedtek. A lányok is lapultak, nem viháncoltak olyan vidáman mint máskor. Hirtelen vége szakadt az önfeledt hancúrozásoknak. Szégyellték magukat és elment a kedvük minden játéktól. Pontosan, precízen teljesítették feladataikat, megtanulták leckéiket. Egyszerre példásan kezdtek viselkedni. Bartos és Messzenéző egyrészt nagyon meg voltak velük elégedve, másrészt hiányérzetük támadt.

2180 – Pegazus Galaxis, EI 603

 - Bolygó körüli pályára álltunk, kicsatolhatják öveiket – recsegte a hangosbemondó.

A leghátul ülő szmokingos úr, a vállalat vezérigazgatója ünnepélyesen felállt, majd magabiztosan elindult a pilótafülke felé.  A Planetar nevű magánhajó a régi repülőgépek mintájára készült, több, mint száz utast volt képes volt elszállítani. Ezúttal civilek nem jöttek, hisz´ éppen egy idegen égitestet terveztek  közelebbről is megvizsgálni, úgyhogy csak tudósok és katonák jöttek.

Valami keserű, szomorú csend telepedett rájuk. Valami hátborzongató magányosság. A fiúk értetlenül bámultak. És akkor Kul-Anni úgy érezte hogy szétszakad belül. Sírni kezdett, és megrázta a fiúkat.

-          Csaga! Csaga! Hogyhogy nem emlékeztek rá?

De a fiúk csak álltak és bambán, ijedten rámeredtek. Akkor a kislánynak eszébe jutott valami. Nála volt a baba, mert a délutáni játék hevében, az ingecskéje zsebébe rejtette, hogy Csaga aztán megkereshesse.

     Óvatosan kikukucskáltam a kapucni alól. Alkonyodott, de a tábor elég rendesen ki volt világítva a sátrak mellett lobogó tüzeknek köszönhetően. Mindenfelé álldogáltak emberek, kisebb csoportokban, fázósan, apró párapamacsokat lehelve. A magasban még mindig ott keringtek a Lovasok, de már sokkal kisebb köröket róttak, csak addig mentek, míg a fény elért. Sigurdurt nem láttam sehol.
   Vettem egy nagy levegőt és lehajtott fejjel elindultam. Megkerültem a némber sátrát és hátrafelé vettem az irányt, nem nézve se jobbra, se balra.

VI. Fejezet/2

Húsz ember várt a halálra. Igaz hát az a filozófia, hogy egy hibás cselekvés még több hibát von maga után. Egy nép valamikor elindított egy sugárzást, amivel saját magukat irtották ki, és most annyi évvel később mi is megbánjuk ezt a meggondolatlan dolgot. Viszont a sugárzás nem csak az állatoknak okozott kellemetlenséget. A bolygón nem volt egyetlen növény sem. Minden elpusztult. Először azt hittem a nap hiánya miatt, de később biológusok megállapították, hogy a földben nem teremhet semmi, mert olyan szennyezett.

VI. Fejezet

Hát igen. Minden megvolt ahhoz, hogy végre elinduljunk az oly régen várt Omega projektre. De mindenekelőtt, el kellett juttatni a szerzett koordinátákat az Origon rendszer melletti kis-rendszerbe. Itt foglalt helyet a nem olyan kicsi csillagkapu. Lényegében ugyan az, mint amit az első utazásomon láttam, csak. Hát nincsen csak. Ez ugyan az. Nem fénykapu, mert ezzel nagyobb távolságot lehet megtenni. Technológiája miatt, viszont még mindig iszonyatosan fényes.

Szóval a feladat egyszerű.

Körbejárta a házat, hátha valahol bejuthat, hátha… Ekkor éles sikítás rázta meg a csendet, arról amerről az előbb ő is érkezett. Eleinte lassan, óvatosan, aztán egyre gyorsabban sietett a hang felé, mert valahogy érezte, tudta, hogy mi lehet. Mégis rémülten állt meg, mikor az egyik beugróban észrevette Clarat, és az őt szimatoló Darkot.

– Érzem a félelmed szagát. Érzem, ahogy hevesebben dobog a szíved. – mondta a férfi, miközben körbe-körbe járkált a lány körül azzal a különös arccal, ami annyira állatiassá tette a vámpírokat.