Lisa ott állt a színpad mögött és a mikrofont szorongatta, de olyan erősen, hogy egészen belefehéredtek már az ujjai. És nem csak az ujjai, mert az arca is holtsápadttá vált, mikor meghallotta a kint harsogó, szórakozó tömeget. A szíve hevesen dobogott, a szeme könnyben úszott, és hatalmas erőfeszítésébe telt, hogy nyugodt és megfontolt tudjon maradni. Ám a fejében lévő hang egyre erősebben kiabált, míg eluralta minden idegszálát, és nem is hallott mást, csak azt az egyetlen szót: GYŐZNI!

Most már tudta, most már tisztában volt vele, hogy minden ezért volt, a győzelemért. Ő sosem számított, csupán egy eladható és sikerre vihető termék volt, semmi más. Gyönyörű, kidolgozott hangja úgy csengett, hogy abba jólesően beleborzongott mindenki, aki csak hallotta, nem különben a csodásan csillogó tekintetébe, és a kellemes, színpadra termett megjelenésébe. Csupán egyetlen aprócska hibája volt, hogy a dalait nem tudta kellőképpen átadni, ha nem érezte érzelmileg ráhangoltnak magát. Sam a mentora, és Laurens az énektanára ezt akarták kiküszöbölni, hogy a döntőbe érve, Lisa hatalmas fölénnyel megnyerje a versenyt. Nem riadtak vissza semmilyen eszköztől sem, beletapostak, belegázoltak Lisa lelkébe, és olyan erővel tépték ki a szívét, ahogy csak a kegyetlen és érzéketlen emberek tudják. Pedig ő elhitt mindent, és elvarázsolva figyelte Sam meleg szemeit, amikor rápillantott, lágy érintéseit és kellemesen mély hangját, ami olykor egészen közelről búgott a fülébe. Szinte most is ott érezte a tarkóján finom leheletét, mintha épp most, egyetlen perce lett volna. Teljesen a rabja lett, egészen elkábította és szerelmessé tette. Igen, szerelmes volt Sambe, az első pillanattól fogva, hogy meglátta. Nyílt titok volt mindenki számára, hiszen mint színész, Lisa sosem játszott jól. Az érzelmei kavalkádjain át észre sem vette, hogy Sam tekintete nem azt mutatja, amire ő vágyott, hogy az érintések inkább testi, mint lelki vonzalom jelei voltak, és talán soha nem is jött volna rá, ha nem hallja meg azt a különös párbeszédet a műsor szünetében.

- Azt hiszem, a csábítási műveleted elég hatásosra sikeredett – mondta Laurens a vele szemben álldogáló Samnek, aki a zsűriasztaltól csupán egyetlen percre tudott elszabadulni. - Már múlt héten is hatalmas volt a sikere, és a próbákon... egyszerűen káprázatos.

- Remek – nyugtázta Sam.

- Látod, mondtam, hogy Lisanak érzelmi ráhatás kell. Egy kis udvarlás, egy kis csábító tekintet, és máris a tenyeredből eszik, és úgy dorombol a színpadon is, ahogy kell.

- Igen, ezt én is látom.

- Csak így tovább! Meg kell nyernie ezt a versenyt!

Lisa csak eddig hallgatta őket, ez is több volt, mint amit el tudott viselni. Sietve elrohant mellettük az öltözőjébe, és magára zárta az ajtót. Úgy érezte, hogy itt és most véget ért minden amiben eddig hitt, és már soha nem lesz képes újraépíteni önmagát. A könnyei záporként hullottak végig az arcán, és a lelke teljesen megtört. Elkeseredettségében felvette az ajtó melletti fogast, és a tükörbe vágta. Az üveg hatalmas csörömpöléssel hullott a földre, egyenesen a lány lábai elé. Lisa csak nézte, miközben egyre jobban kirajzolódtak előtte élete utolsó percei, amit úgy akart megalkotni, hogy nem mások irányítják, hanem ő maga.

-Lisa! Lisa, engedj be! - hallotta Sam aggódó hangját, amint az ajtó előtt dörömbölt. - Lisa, kérlek! Beszéljük meg!

A hang valahol elveszett a lány fejében, és már oda sem figyelt rá, hiszen Sam zsűritag volt, így pár pillanat múlva úgyis békén hagyja, mert hívja a kötelesség, és az élő adással járó mindenféle megkötés. Nem, már nem számított ez sem, hisz a színpadon pontosan azt fogja kapni, amit akart. Megkapja a győztes dalt, azt, aminél szebbet soha, senki nem énekelt még. Át fogja érezni, meg fogja érteni, és elátkozza majd azt a percet, amikor belekezdett ebbe a kegyetlen játékba.

Lisa a mosdóhoz lépett, és alaposan megtisztította az arcát, majd mikor a szobája előtt felhangzott a rendező hívó szava, határozottan, komoran kinyitotta a zárat és kilépett az ajtón.

Ahogy várta, Sam már nem volt sehol, de Laurens úgy pislogott rá, mintha tudná, mintha sejtené... Szólt hozzá, de a lány meg sem hallotta, csak a színpad mögé ment és várta, hogy szólítsák.

Amikor megkapta a jelet, és felcsendültek az első akkordok, Lisa úgy kezdett bele az énekbe, hogy az azonnal elvarázsolt mindenkit. Tiszta hangja betöltötte az egész termet, és az érzelmei ott csengtek mindenki fülében. A szerelem fájdalma és a végzet ott lebegett felette, az ő könnyei a közönség könnyei voltak. Együtt sírtak, miközben Lisa hangja egyetlen pillanatra sem halkult, inkább a szám végére olyan erőteljessé vált, hogy az emberek visszatartották még a lélegzetüket is.

Nehezen ocsúdtak fel a csodából, de amikor sikerült észhez térniük, felállva tapsoltak Lisanak, aki viszont nem látott mást, csak Sam könnyes, aggódó tekintetét.

Csak pár pillanatig nézte, mert hirtelen felkelt kábulatából, és mielőtt a műsorvezetők mellé értek volna, ő reszkető szívvel, sietve elrohant.

Sam ezt látva, riadtan ugrott fel a helyéről, és nem törődve az élő adás szabályaival, Lisa után futott. Az sem érdekelte, hogy barátai utána szólnak, és az sem, hogy a kamera minden mozdulatát veszi.

Mindez már Lisat sem zavarta, mert nem éltette más, csak a bosszú, a bosszú amiért megalázták, és kihasználták. Gyűlölni akarta Samat, és akkora fájdalmat okozni neki, amekkorát csak lehet.

Az öltözőbe érve észrevette, hogy a szilánkok még ott hevernek a padlón, ezért megnyugodott, hogy a tervét minden gond nélkül válthatja valóra. Felemelt egy nagyobb darabot, és úgy nézte, mintha abban lelné a jövője egyetlen kulcsát.

- Lisa! - hallotta Sam ideges hangját. - Lisa, kérlek!

A lány a torkához emelte az üvegdarabot, és úgy fordult oda a férfi felé. A keze remegett, az ujjai olyan erősen szorították a tükörszilánkot, hogy attól lehetett félni, bármelyik pillanatban elpattanhat. A könnyei végigfolytak az arcán, de mindegyik helyébe újabb és újabb lépett, mint egy kiapadhatatlan forrás. Fájt a feje, és úgy érezte, hogy a szíve lüktet benne olyan ütemmel, hogy az már lassan elviselhetetlen.

- Lisa! Az égre! Kérlek, beszéljük meg! - könyörgött Sam, és tett egy lépést a lány felé, de aztán megállt, mert látta a lány határozott pillantásait. - Kérlek!

- Kérsz? Ugyan Sam! - zokogta Lisa. - Te nem szoktál kérni, te csak átversz, megalázol, és kihasználsz!

- Ez nem így van Lisa! - próbált magyarázkodni a férfi, de látva, hogy a lány már nem hisz neki, a tekintetével próbálta jobb belátásra bírni.

- Csak a hangom kellett, csak azért volt minden, hogy megnyerjem nektek a versenyt. Én hittem neked! Elhittem mindent!

Az ajtó mögött már jó páran sorakoztak, és mindenki ijedten nézte az elszánt Lisat, aki nem figyelt másra, csak arra a férfire, akinek a kezébe az életét is beletette volna, egészen mostanáig. De megtört, és már nem akart nyerni, már nem akart semmi mást, csak elfelejteni az egész életét.

- Lisa! Tedd le azt az üvegdarabot! Hallod? Ne csinálj ostobaságot!

- Ostobaságot? Akkor voltam ostoba, mikor hittem neked. De többé nem fogok, soha többé nem tudsz már kihasználni!

A szavak elhaltak, és mielőtt bárki szólhatott volna, Lisa egyetlen lendületes mozdulattal belevájta az üveget a saját torkába, majd összeszedve minden erejét, végighúzta a nyakán. De addigra már a lábai sem bírták el, és úgy zuhant a földre, mint egy teli krumplis zsák. Szemei kiguvadtak, a testét pedig rázta a halál csendes és kegyetlen fuvallata. A levegője fogyott, és a meleg vére leszivárgott a padlóra, hogy lassan hatalmas folttá érve beterítse a szoba egy részét. Sam keze hiába tapadt a lány torkára és próbálta visszatartani a vérzést, már az sem segített, mert a sötétség úgy hullott Lisara, ahogy azelőtt a boldog, felhőtlen szerelem.