Pók Pák kilesett rejtekhelye mögül. Sok évet megért már, de ilyen vihart, mint amelyik az imént véget ért, még nem látott. Amikor meglátta hálója romjait, sírni lett volna kedve. Gyakorlatilag, hasznosítható része nem maradt, teljesen újjá kellett építeni. Szomorúan ücsörgött, gyűjtötte az erőt, amikor fény gyúlt a fejében. Néhány napja látott a tévében egy reklámot, amelyben elszakíthatatlan pókhálót ajánlottak. Elballagott a barkácsáruházba és spórolt pénzét beleölte az újdonságba.

A karosszékben, keresztbe tett lábakkal, ölében egy nyitott könyvvel ül. Kattint, világosság, szív, tüdőz, kifúj. Füst gomolyog körülötte, és ő csak ül és néz. Néz előre, a nagy semmibe, mintha megannyi világ tárná ki kapuját. Néz, mintha ezernyi színben pompázna a rég nem látott tóparti ház, mely lepkeszárnyon emelkedik fel, fel egészen a piros ég felé. Néz, mintha csak a ház egyetlen bedeszkázott ablakán keresztül látná a rózsákat, ahogy töviseik hívják édes szerelemre.

Aranyszál

Ez a balettóra volt az utolsó.

Ez egy ideje lógott már a levegőben. Mint egy torony, aminek kilazultak a falai. Közelgett a teljes összeomlás.

A tánc alkonyat előtt egy órával kezdődött. Egy aranyszálakból szőtt szent ember zongorázott hozzá. A terem padlótól mennyezetig érő ablakaival szemben tükrök voltak, úgyhogy jobbról is, balról is felhők vettek körül, bíbor, lila és arany fénypászmák törtek át közöttük. Izzott a levegő. A hőség a fejem fölött lógott, fájt mindenem, és izzadtság tört elő a pórusaimból, nem vér, a vér az a lábamon volt, a beszakadt körmeimen, a combtövemnél keletkezett véraláfutásokban.

Rózsika felébredt sok éves álmából. Kinyitotta szemét, de szivárványhártyáin még tükröződtek a színes álmok. Bántotta a fény, s riadtan nézett körül.

- És hol van a herceg, aki megcsókolt? Még érzem leheletét bíbor ajkamon, a szobámban leng az illata, de ő már nincs sehol. Hát, ez jól itt hagyott engem! Nem volt türelme kivárni, hogy felébredjek? Nagyszerű, hagyott egy csésze teát a dohányzóasztalon. Milyen stílszerű! Csipkebogyó.- Mohón kortyolt bele.

A történet egy kisemberkéről szól, akit anyja kicsi korában ottfelejtett a nagyszüleinél, akik kis nyugdíjukból már nem tudták biztosítani a cseperedő gyermek nevelését. Így hétéves korában anyja gyermektelen testvéréhez nevelőszülőkhöz került. Akik szerették, de a kisfiú mindig úgy érezte magát, hogy egyedül van a világban, ezért amikor nem látták sokat sírt. Hiányoztak szeretett nagyszülei.

Huszonnyolc évvel ezelőtt szentestén a már tizenkét éves fiúcska elindult a térdig érő hóban gyönyörű hóesésben nagyszüleihez a város egyik végéből a másikba.

Luca

Nem értem a gazdámat? Az utóbbi időben, ha kijön az udvarra / ha kijön / olyan bánatos. A szaga is olyan furcsa és a mozgása sem a régi. Alig játszik velem. A múltkor is vadászat volt és Ő nem jött velünk. Csak Mi mentünk Gézával. Vele is jó vadászni, sőt vele néha engedetlennek lehet lenni, mert nem tud olyan szi-gorúan leszidni, mint a gazda. Hordtam a lelőtt fácánokat, néha nagy futással egy – egy szárnyazottat is elkaptam. Egyszer még a bokorra is felmásztam egy fennakadt kakasért.

Anna unottan nézett körbe a beépített, fűtött udvaron, a karácsonyi vendégsereg között, akiket a nagyszülei hívtak meg egy egész hétvégére. Hatalmas házukban, ami még a XVIII. századból maradt a családra, akár tripla ennyien is elfértek volna, hiszen megannyi szoba állt a vendégek rendelkezésére, ami kiegészült egy óriási ebédlővel és szalonnal is. Anna sokszor érezte úgy, hogy kastélyban jár, és kislány kora óta előszeretettel gondolta arra, valahányszor itt volt, hogy ő valójában Nina hercegnő, akiért hamarosan bekopog egy daliás férfi, és elveszi feleségül.

Lisa ott állt a színpad mögött és a mikrofont szorongatta, de olyan erősen, hogy egészen belefehéredtek már az ujjai. És nem csak az ujjai, mert az arca is holtsápadttá vált, mikor meghallotta a kint harsogó, szórakozó tömeget. A szíve hevesen dobogott, a szeme könnyben úszott, és hatalmas erőfeszítésébe telt, hogy nyugodt és megfontolt tudjon maradni. Ám a fejében lévő hang egyre erősebben kiabált, míg eluralta minden idegszálát, és nem is hallott mást, csak azt az egyetlen szót: GYŐZNI!