A lény a sivatag szélén állt. Nyálkás teste időnként megvonaglott, szomjúság gyötörte. Napok óta nem jutott vízhez, és teljesen egyedül volt. Mennie kellett, tudta ő is. Ha marad, elpusztul. Lassú kínhalál fog végezni vele, vagy a Nagy Forgó Pengék. Csak néhány mozdulat választotta el a szürke, forró talajtól, de nem mert elindulni. Pedig odaát víz várt rá, zöld fű, árnyék, kánaán. Érezte. Itt már minden eltűnt, az időközönként megjelenő Pengék hatalmas zajjal pusztították el világát.

"Nem félek semmitől. Erőm a gonoszságban rejlik, mely olyan mély és sötét, hogy elnyel minden jóságot. Tudd meg világ: örökké élni fogok."

                                                                                                  Yarg

   A nap erősen tűzött, ám Yarg mit sem érzékelt belőle az árnyékos bástyafokon. Miután hollója visszatért, és némán letelepedett társai közé a torony csúcsára, már tudta kikkel áll szemben.

Átmenetileg nem elérhető.

   Attila egyik ámulatból a másikba esett. A végén pedig teljesen elszörnyedt. Nem akarta elhinni, hogy mindaz, amit Veronika az imént elmondott, igaz. A lány szeméből azonban egyértelműen őszinteséget, mi több, megkönnyebbülést olvasott ki, amimindent elárult. A rendőr sírni szeretett volna.
   Sokáig csak nézte az érzelemmentes, közömbös arckifejezést a lány arcán, de nem értette. Számtalan kérdést fel akart tenni, de nem bírta. Ült ott tanácstalanul, gondolatai összevisszaságával bajlódva.

"A kutyákat jobban utálom, mint a sárkányokat. Nem tudom mi az a sárkány, de biztos nem olyan szőrös, mint egy kutya."

                                                                                                                                                                                    Négyes, a koboldok vezetője

   Az erdő megtelt suttogással. Körben, az eddig tisztes távolban gyülekező bokrok és növénykék mozgolódni kezdtek, mire a kutya felugrott.

A gyilkosság napja

   Veronika jobban szerette az anyját, mint bármi vagy bárki mást a világon. Azon a végzetes napon azzal a biztos tudattal ébredt, hogy neki van a legtündéribb édesanyja, aki szereti őt, és erején felül teljesít, hogy mindent megtegyen a családjáért. Éjt nappallá téve dolgozott, hol munkahelyén, hol otthon. Mindig akadt valami, ami lekötötte. Bár szombat volt, aznap is talált magának elfoglaltságot.
   Veronika sercegő hangra ébredt.

Nem itt születtem, nem itt jártam iskolába, és nagyon sokáig nem tudtam milyenek a színek ősszel, vagy milyenek az illatok tavasszal, mert csak a hosszú nyári vakációkat és a téli szüneteket töltöttem Tenkén a nagyszüleimnél. Hogy milyen itt egy csípős novemberi reggel, vagy egy bódító májusi éjszaka, azt csak a felnőtt éveimben tudtam meg. Én mégis mindig, mindenhonnan Tenkére megyek haza, az az otthonom. Odaköt gyerekkorom minden kedves emléke és a legtöbb fontos esemény, ami jelentősen nyomot hagyott bennem.

Veronika magához tért. Tanácstalanul körülnézett, mint akinek fogalma sincs róla, hol van. Nem a saját szobája volt, ezt azonnal látta. De akkor kié lehet?
   Felült az ágyban, és ledobta magáról a takarót. Érezte, hogy lába kissé remeg. Nyilván a láztól van, vélte. Émelygett is, a feje is lüktetett, és valami kesernyés ízt érzett a szájában már egy ideje. Ennek ellenére eljött… Hát persze!
   Egyszerre összeállt fejében a kép, rájött, mi történt.

A bakó fekete sisakot viselve, magát e képen leplezve, a király parancsát teljesítette. Vállon ragadva térdre teremtette, s fejét a vér áztatta fatönkre, helyezte. A jajveszékelő, s kegyelemért az utolsókig könyörgő vétkét, s a király ítéletét, utolsó perceiben még reá olvasták. Majd, mert tettéért felelnie kellett, könyörületet nem ismerve, sújtott le a bakó, kinek neve legyen csak végrehajtó.
Mindeközben az idegen, nézte a már fejetlen királyi tanácsadót, kinek vétke nem egyéb volt: mint balga mód, oly bírálattal illette a királyt, hogy az, gazdaságát veszélyeztetve, túlontúl szórja vagyonát.

 "Ha erdőben jársz, bennem jársz. Érzem minden lépted, minden rezdülésed. Légy hát nagyon óvatos."

                                                                                                                                                                        Amina

    Ylenol sietősen szedte a lábát, alig várta, hogy ismét találkozhasson Aminával. Foltos kutyája vidáman szaladgált körülötte, időnként megállva és megszagolgatva néhány gyanús fűcsomót.

Madarász Béla unottan olvasta az apróhirdetéseket, miközben ment az utcán, másik kezében pedig aktatáskát cipelt. Valamelyik lépcsőfordulóban találta az ingyenes újságot, és felettébb felkeltette az érdeklődését az egyik kép, amely egy csinos nőt ábrázolt menyasszonyi ruhában. A fotót percekig elnézegette kajánul vigyorogva, majd áttért az álláshirdetésekre, onnan pedig az el- és kiadó lakásokra. Itt hosszabban elidőzött, mivel már egy ideje forgatta a fejében a költözés gondolatát. Aprólékosan áttanulmányozta az újságot, anélkül, hogy akár egy másodperc erejéig megállt volna.

Az Úr akár hanyadik esztendejében történt, hogy a világnak közepén - a kárpátok belsején - ahol a tarka farkú madár is csak egy szürke egér, élt egy király. Úgy járta okos ember volt, mert bíz nem csak királyként trónolt naphosszat könyvvel kezében, - ahová még ő is csak gyalog járt, - hanem izgatta is az országot serényen. Hamariban - alighogy trónra ült- megalkotta  a merkantilistás gazdasági listát, melynek lényege a ex (port) többlete, s arra törekedett, hogy a nemesexet az országába vonzza s kiáramlását megakadályozza.

A mai napig sem tudom szavakba önteni azt az érzést, mikor megtudtam, hogy a fiam korcsnak született. Down-kóros. Már öt éve minden egyes napomat ez a pokoli büntetés tölti ki. Mikor reggel felkelek és tisztába teszem, megetetem, fürdetem, vagy épp felolvasok neki. Szereti, ha mesét mondok. A Micimackó a kedvence. Talán azért, mert az az együgyű medve pont olyan buta, mint ő. 
Pedig nagy terveim voltak a gyermekemmel. A Viktor nevet szántam neki, aminek a jelentése „győztes”.

Zsuzsi ujjai mozdulatlanul foglalták el helyüket a gépírók szokásos alapfelállásában. Bámulta a monitort, de inkább csak úgy tett, mintha fontos dolgot vizsgálna épp. Valójában a képernyőn nem volt más, csak a háttér, egy pálmafákkal tarkított kis sziget a tenger vagy óceán közepén.
   A lány arca rákvörös volt, szeme kisírt. Amióta Attila elkérte tőle azt a címet, mintha elvágták volna: nem tudott a munkájára koncentrálni, ha valaki kérdezett tőle, összefüggéstelenül válaszolt.

Kedves Alkotók

Színész barátunk, illetve néhány kollégája lehetővé teszi számunkra, hogy írásainkból hangoskönyv, illetve kész rádiójáték készülhessen CD-n.

Árajánlat:

Színész óradij 1.000 Ft
utómunka kedvezményesen 5.000.-Ft
Rádiójáték utómunka (effektekkel) 37.500 Forint
Az árak a színészek részéről tartalmazzák az Artisjus-lemondást.

Ezek az árak csak irányadók, egyénre szabott korlátlan kedvezmények léteznek. Magyarul ár megegyezés szerint.

"Amikor eljön az utolsó perc, két dolgot köszönök meg a sorsnak:  a feleségemet, és hogy egy igaz ember hű barátja lehettem." 

                                                                                                                                                                                                           Worra                                                                                      

  Yarg a szobájában ült, és a Könyvet bámulta.

Holdvilágos, csendes esten,

álomországba belestem.

Az ajtaján úgy beestem,

sajgott bele egész testem.

De ha ez még kevés volna,

versem most nem erről szólna.

Ezért leírom hát rendben

miről álmodtam ez esten.

Nagy vidámság amit láttam,

lecövekelt mindkét lábam.

Nem tudtam én pont hol vagyok.

Hát úgy csináltam, mint a nagyok.

Lezseren bájvigyorogtam,

aztán persze viszolyogtam.

Mert felbukkant néhány szellem,

meg egy démonféle jellem.

Nézték azt a furcsa táncot,

mintha kaptak volna láncot.

Katey:

Na ez itt már több mint buli,

Szilvin nincs más csak egy bugyi.

Na de az ám olyan szexi,

poklot árnyak kezdik lepni.

Szilvi magát eltakarja,

Dizon zakatol agybába.

Inkább örömmel felkiált,

- Gyere Eszti, sok a ruhád.

Eszti szónkra mért nem felel,

lehet előlünk rejtezett.

No egy fenét! Sámon vitte,

magával az odakintre.

Szilvi nem is gondolkozik,

kezünk fogja, magasodik.

Alattunk már csak a szellő,

úgy repülünk, Esztit mentjük.

Na de ott fent csíp a hideg,

pucér testünk majd megdermed.

A rendőrkapitányság előtt egy rendőrautó állt meg. Bal első kerekével ráhajtott a padkára, majd lefékezett. Lassan kinyílt az ajtaja. A vezetőnek láthatóan nem volt sürgős a dolog. Kisvártatva egy fekete cipő zuhant a járdára, melyet a párja követett. De ez sem gyors egymásutánban történt. Külső szemlélőnek az lehetett a érzése, az illető nagyon nem akar ott lenni, ahová menni kényszerül.
   Miután kiszállt a kocsiból, Attila jókorát szippantott a friss, autófüsttel telt levegőbe.

            Kedden elfogyott a sajt. Nem szimplán a csücske, vagy a kicsit keményebb széle várt a hűtőben, hanem a teljesen üres csomagolópapír. Ilyen még sohasem történt, és az addigi megszokott rend felborulni látszott. Az általam szentnek tartott reggeli étkezés, egyáltalán nem volt az igazi. Próbáltam rá se hederíteni, és nyugtattam magam, hogy hiszen csak egy kevés sajtról van szó, amivel reggelente a rántottámat díszítem. Jó, esetleg néha szelek még mellé egy-két szeletet, de ennyi az egész.

új szereplők:

Bill a zsaru, aki bedob egy adag papírt, aztán huss... :)

és Lora a szellem... ő nem huss. :)

Azon az éjszakán Gina nem álmodott. A gyógyszer kellemesen ellazította, majd mély álomba ringatta. Bár megígérte Marknak, hogy végleg leszokik róla, nem tudta betartani.

Amikor édesanyja úgy döntött, hogy leáll vele, mert nem tesz jót, Gina is könnyebben bírta nélküle, de így, hogy látta Carol milyen nyugodt és vidám, újra kényszert érzett.

Én látlak s hallak téged
De te nem látsz s nem hallasz engem
Azt sem tudod, hogy létezem
Körülötted sok-sok ember
De engem észre sem veszel
Levelekkel elhalmozlak hiába töröm magam,
Holott azt szeretném ha észrevennél
Te azt hiszed, hogy simán rajongói levél
Szívem a barátságnál többet remél.

Veronika alig várta, hogy végre elköszönhessen Attilától. Nem igazán díjazta most a férfi jelenlétét. Egyedül akart lenni a gondolataival, az öt négyzetméteres kis birodalmában, ahonnan megannyi elképzelés, terv kezdett már szárnyat bontogatni. Azok az ötletek, melyek megvalósításának vége felé közeledett. Most különösen fontos volt, hogy összeszedje magát.
   A lépcsőn felfelé menet sűrű köhögés fogta el. Azt hitte, abba sem tudja hagyni. Erről eszébe jutott, milyen baklövést követett el megint: nevelőszülei mit sem tudtak arról, hol járt egész délután.

Mese, mese, meskete.

Kerge kecske remeke.

Meccsen venne egeret,

s egy-egy kerek perecet.

Egyenesen mendegelt,

s here rengeteget lelt.

Mekegve belegelt,

egy percbe ez be se telt.

Ezzel eltelt mekkbele,

s leheveredett vele.

Este kelt fel e kecske.

Se egere, se perece, se meccse.

Katey:

Az lesz ám a fergeteges,

négyesünk az űrben szteppel.

De ne rohanjunk előre,

van még itt egy kicsiny lőre.

Közben nagyban töröm fejem,

Sátánt hogyan kergessem el?

De erre is jön megoldás,

Williemmel arrébb hátrál.

Látom Szilvi is megdöbben,

ilyet sem látunk mi többet.

Tekintetünk rajtuk tatjuk,

galibát mi nem hagyhatjuk

Fránya férjek kicseleznek,

angyal szárnyon elröppennek.

Na de akkor, újra buli,

ropja tovább minden csajszi.

Nincsen itt mér férfi egyed,

csak a szívem meg ne egyed.

 "A róka és a nyúl nem szívlelik egymást, ám ha vadász jő, megférnek ugyanabban az üregben."

                                                                                                                                                              Esiw  

   Az idős asszony komor ábrázattal állt a zsúfolt konyha közepén. Időnként odacsoszogott a tűzhelyen lévő fazékhoz, megkavargatva tartalmát.

Ecc, pecc, megdöglesz

A hideg pincét rothadó dög szag járta át. A lámpa csupaszon lógott a mennyezetről, gyenge fényt vetve egy alakra. A meztelen férfi széles vas székben ült, keze hátra volt szíjazva, lába a széklábakhoz láncolva. Már harmadik napja tartották fogva. Homlokán ejtett sebe azóta összeforrt, alvadt vére vékony csíkot húzott őszülő halántékától állkapcsáig. A hányinger kerülgette, mikor lepillantott ölére. Saját ürülékében ült, aminek egy része lefolyt lábszárán, széles tócsaként szétterülve alatta.

Kocsival mentek, egyrészt a hideg, másrészt a nagy távolság miatt. Így is tizenöt percbe telt, míg odaértek.
   Egy új építésű családi ház kerítése előtt parkoltak le. Veronika határozottan, kissé idegesen bólintott.
   - Igen, ez lesz az.
   Attila kiszállt a járműből, megkerülte azt, és kinyitotta a lánynak az ajtót. Mindketten végignéztek a gazdag magánterületen: az udvarban kecses hajlású női testeket ábrázoló szökőkút ontotta magából a vizet, a ház előtt egy piros és egy kék Audi adták hírül gazdáik jómódúságát.

   Édesapja tanácsára Éva hazament kipihenni magát. Nem sokat aludt az elmúlt két napban. Alig két órát töltött pihenéssel, és azt sem nyugodtan. Nehéz szívvel, de muszáj volt engedelmeskednie.
   Zoltán megnyugtatta, hogy rendben lesz minden. Beszélt ő is azóta Lászlóval, aki megígértette vele, nem hagyja magára a lányát, mellette marad, amíg őt haza nem engedik a kórházból.
   Az üres lakás hidegen, barátságtalanul fogadta őket. Éva úgy érezte, mintha egy idegen otthonába lépne.

Nagyapó álmélkodva nézte unokája szobáját. Úgy érezte, hogy különleges bolygóra tévedt, mert annyi ismeretlen kütyü volt a helyiségben szana-széjjel, amennyi talán egy titkos katonai bázison sincs. Belépni sem mert, csupán az ajtóból szemlélődött, és próbálta paraszti józan ésszel felmérni a veszélyforrásokat, amik kárt okozhatnak benne (vagy ő bennük), ha átteszi a lábát a küszöbön.

Persze a lánya tolta csak befelé, hogy: „Apuka nyugodtan menjen be.

  Tudtam hogy szép lesz, de azt nem, hogy gyönyörű is.

                                                                      Ylenol, Reidlos fia

    Amina egykedvűen ballagott ki az erdőből, apró patáival nesztelenül járva. Fejét lehajtva közeledett megszokott helyéhez, nem kellett nagyon figyelnie, ismerte az utat. A puha fű épphogy csak meghajolt  léptei alatt, karcsú teste keveset nyomott. Gondolataiba merülve haladt a dombtető felé.

Katey:

Dizonpuncsot gyorsan hajtjuk,

csokit törlünk arcocskánkról.

Aztán megyünk enni vacsit,

a sok borda illatozik.

Körbeülünk, örvendezünk,

nem beszél a mi ételünk.

Két pofára tömjük gyorsan,

rophassuk mi végre nyomban.

A vacsorát betermeljük,

asztalokat félre tesszük.

Pokol tüzét felhevítjük,

pokol táncunk meg is kezdjük.

Szilviről a láncok hullnak,

szép kis szárnya majd felgyullad.

Na de az sem okoz gondot,

ráöntjük a tiszta puncsot.

Helen zseblámpával a kezében haladt a rejtett szoba felé, ahová a fiút rejtette négy éve. Menet közben minden falba vájt mélyedésbe és sötét folyosóra bepillantott. Óvatosnak kellett lennie.

Épp egy jobb oldali mellékjáratot ellenőrzött, amikor Bertram elé lépett. A nő megtorpant és feszengve nézett fel a hatalmas démonra, akiről sütött az undor.

- Hova-hova? – tudakolta Bertram, mély dübörgő hangon.

- Csak ténfergek. – válaszolta a nő, nyugalmat erőltetve a hangjába.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sűrű, kerek erdő, valahol Erdélyország szívében, a székelyek földjén. Se madár, se ember nem járt arra. Egy szép őszi reggelen vidám fejszecsattogás verte fel csendes nyugalmát: Pista bácsi szorgoskodott az egyik tisztáson, vágta a télire való tűzifát. Délidőben megpihent, egy széles fatönkre telepedett, tarisznyájából hagymát, szalonnát, kenyeret vett elő, és jóízűen megebédelt. Utána pedig pipára gyújtott, és elmerengett a világ dolgain.

A mosogatóba cseppenként hullott a víz a csapból. Az alatta fekvő mélytányér tele volt vízzel, abból is folyt kifelé. Szerencsére a lefolyó nem dugult el, így nem állt fenn a veszély, hogy úszni fog a konyha.
   Ilyenkor hétköznap mindig így nézett ki a Madarász-lakás képe. Nem akadt egy olyan kéz, amely tisztán tartotta volna. Estefelé ugyan Veronika félig el szokott mosogatni, meg úgy-ahogy rendet is rak, de mindezt nem nagy kedvvel, kínkeservesen. Ezért munkája olyan is lett, amilyen.

Bíborvörös éj sötétjén,

álmatlanságnak a végén.

Mikor a ház csendes volta

olyan, mintha kripta volna.

Felragyogott fenn egy csillag,

fénye élesen megvillant.

Aztán lassan fel is izzva

elindult a térben bízva.

Aki látta mind csodálta,

tűzben égő fényét állta.

Levilágított a mélybe,

egészen a föld színére.

Aztán ahogy fel is csillant,

lángja egyre odébb villant.

Majd eltűnt a sötétségbe,

mintha volna bármily vétke.

Csillagként szállt, talán az volt.

A gonoszság -  megfelelően használva -  erény is lehet.  Ha mégsem, legalább van egyéniségem. 

                                                                                                                                                                                        Yarg, Eón sötét uralkodója 

   Ylenol hazaindult, kezében a különös tárggyal, miközben a sötétség lassan elborított mindent.

Attila csendben üldögélt az asztalnál, és a forró cappuccino-ját kortyolgatta. Közben pedig újságot olvasott, hol elgondolkozva, hol bosszús homlokráncolás kíséretében, ahogy a politikai cikkeket szokás.
   Mellette ült barátja és kollégája, Bereczky István. Ő éppen reggelijét fogyasztotta: melegszendvicset evett és kávét ivott. Egy szót sem szólt étkezés közben. Ez alapjában véve nagy teljesítmény volt tőle. Azonban, miután végzett, visszatért belé megszokott énje. Lesöpörte magáról a morzsákat, aztán belekezdett a társalgásba.

Kedves írótársam!

Játszani hívlak téged egy pályázat keretében.

A feladat: Olvasd el a történetet és találj ki neki valami folytatást.

Megkötés nincs.

A legjobb történet kitalálója egy e-oklevelet kap jutalmul, és a története kikerül a főoldalra.

(a történetbeni hibákért elnézést kérek, de gyorsan ötleteltem ki, így a minőségét nem volt időm átnézni)

*************************************************

A gyermek a rakparton álldogált és nézte a fővároson végigsöpört hatalmas árvízi pusztítás maradványait.

Katey:

- No de Eszti mi lesz mostan,

Bori még a túlparton van.

Révészem meg szabadságon,

hogy jön ide elkántálod?

No de nem kell fejünk törni,

Borit látjuk közeledni.

Kezében egy jó nagy kosár,

három angyal kellett hozzá.

Na de ők sem bírják könnyen,

a folyóba majdnem dőlnek.

Végül mégis száraz marad,

a négy lányzó ki lemaradt.

Szaguk mintha zápult lenne,

lehet van náluk egy kecske.

Vagy tán Bori hozott husit,

Aggorból egy kis falatnyit.

A kórházban már kora reggel annyian voltak, mint a déli buszon. Legtöbben sürgősségi betegellátásra vártak, csak éppen kevés orvos jutott rájuk. Az egyik betegnek például igencsak természetellenes pózban állt a lábfeje. Csoda, hogy egyáltlán eljutott idáig. Idős asszony volt, olyanfajta, akinek nem akad még arra sem segítsége, hogy elkísérje a kórházba, ha balesetet szenved. Egy nővér töretlenül nyugtatni próbálta, ne aggódjon, hamarosan érkezik a doktor, bár ez a nőt nemigen vigasztalta.

Bölcskei Imre

Két pont a hátam közepén

-1-

Hülye ötlet bankot rabolni a 21. században.

Hiszen itt már szinte alig van készpénz, az is kék festékpatronokkal biztosítva, hogy még véletlenül se tudja az ember elkölteni. Mikor belépsz a rendőrség már kommandós kísérettel, indul a fő a hátsó, sőt még a titkos kijárat elé is. Roppantmód zseniális a rendszer. Inkább valami fogadóirodába vagy egy leélt kocsmába kellett volna mennem. A szememre lehetne hányni, hogy miért nem mentem dolgozni.

Volt hitem, reményem,

De csaka magány adatott meg nékem.

Búsan nézem a téli tájat,

Arcom elé húzok fátylat.

Szerettem, s reméltem

Mégis itthagyott, ki oly fontos volt

darabokra szaggatott.

                                    ************

Nyíló virág, szép szerelem

Ez a fiú kell énnekem.

Várom hátha megszeret

S észreveszi érzésemet.

De ha nem az sem baj,

Én így is boldog vagyok

Majd azt szeretem akit megkapok.

 Minden annyira gyorsan történt. Francba! Erre nem adtam engedélyt senkinek! Amióta az eszemet tudom, mindig és mindenkit én irányítottam, és titkon úgy gondoltam, felette állok a természetnek; ha akarnám, még az időjárást is a kezem irányítása alá vonhatnám.

Szereplők:

Avalon- idősebbik királylány

Cyrill- tengerek vándora, Morgana szerelme, félig ember félig tünde

Morgana- Avalon húga, Cyrill szerelme

Finn- Cyrill bátyja, Avalon hódolója

Sigmund- Zadar királya

Théon- ork, akinek a király oda ígéri Avalon kezét

Zelda- a király második felesége, Morgana anyja.

**************************************************************

  Abban a fagyos esztendőben történt valami Zadar  királyságban, ami fenekestül felforgatta a zadariak életét.

  "Nem emlékszem pontosan, százhárom, vagy százhét éves vagyok...   Azt viszont biztosan tudom, hogy egyszarvúak márpedig léteznek. Láttam egyet."

                                                                                                                                                                                                               Esiw ( 109 éves )

   Ylenol felállt az öreg mellől, benyitott az ajtón, és azonnal megcsapta a frissen sült túrós lepény illata.

Na szóval! Kedves Ingrid! még nem volt időm kijavítani aszerint, amiket ajánlottál. vagyis tele lehet ez is hibákkal, mint az előző. ne haragudj, hogy ennyit kell vesződnöd velem. :)

egy kis szereplő ismertetés

Gina - a főszereplő :) a többit majd ő elmeséli

Patrick - (az előző fejezetből) Gina halottnak hitt öccse

Helen - (ugyancsak eggyel előbbről) Ő Helen. ott él a barlangban, mert... :D

R. - na ő most fontos, ugyanis K. néven kezdte életét, és lehet, hogy valahol még K.-ként szerepel.

   A vasútállomás most nem állt éppen üresen. Bár a lány jobban szerette, ha nem látja őt senki, ennek ellenére mégis kilátogatott. Veronika szívesen ült a peron melletti padon, dideregve, és akár órákig is elnézte annak a szörnyű eseménynek a helyszínét: a sínpárt, ahol édesanyját gyakorlatilag kettészakította a tovaszáguldó szerelvény. A szörnyű emlékek mardosták a szívét, ő mégis nap mint nap visszatért ide. Különös módon egy kicsit kellemes is volt számára ez a szenvedés.

       Frissen ébredt másnap reggel. Ivott egy kávét, megetette Tigrist,kitakarított, majd elpakolt. Boldog volt, mert végre jó történt vele.

   Éppen ebédhez készülődött, mikor a telefonja sms-t jelzett. "Hiányzol! Peter." Ennyi volt az üzenet. Tessa meglepődött. 'Hiszen ő dobott engem'- gondolta. Újabb hangjelzés, újabb üzenet. " Nem kezdhetnénk újra?" Tessa leült a konyhában. Teljesen összezavarodott, még az étvágya is elment. Szerette még Petert, de  már nem úgy ahogy régen.

Katey:

Nagy a sürgés, ég a pokol tüze,

vendégsereg érkezik ma ide.

Szorgos ördögök pakolnak,

minden asztalt összetolnak.

Ugyanis a meghitt buli,

nem lesz kicsi az már tuti.

Sül a finom pokol falat,

szakács sereg áll sorfalat.

Ugyanis az esti nasi,

nem akar a lébe főni.

Én meg körbe lesek gyorsan,

minden rendben városomban.

Elvonulok hajat mosni,

arcomat kicicomázni.

Előszedem legjobb ruhám,

belebújok most szaporán.

Fekete csipke átlátszik,

alján meg lángnyelv tanyázik.

Délután háromra hazaért, tévé nézéssel töltötte a nap további részét, és a kedves ismeretlenre gondolt. Maga is meglepődött, de reménykedett a viszontlátásban. Elhatározta, másnap is kimegy a kávézóba, hátha összefutnak.

Ebben a percben csengettek.'Ki lehet az?'- tűnödött Tessa. Nem várt senkit. Évek óta- mióta elköltözött a szüleitől- egydül élt, még akkor is ha volt valkije. Szerette az önállóságot, a szabadságot. Kinyitotta az ajtót és megdöbbent.

Éva rohant hazafelé. Amit az imént hallott, olyannyira sokkolta, hogy egyszeriben iszkolnia kellett. Na meg a hideg miatt is szaporázta a lépteit. Azonban volt egy dolog, ami ezeknélis jobban hajtotta előre.Szerette volna megölelni az apját,minél hamarabb. Mégmielőtt elszáll a varázs, és visszasüllyed választott magányába.Érezte, most minden jóra fordulhat.
   Ahogy befordult az utcájukba, meglátta a macskáját. Egyedül kóborolt, és szokott útvonalán felmászott az ablakpárkányra, ahonnan már könynedén bejuthatott a szobába.

A fiú egy rejtett mélyedésben hasalt. Tudta, hogy ha rátalálnak meghal. Kizárt volt, hogy még egyszer olyan szerencséje legyen, mint négy évvel ezelőtt.

Visszafojtotta a lélegzetét, s várta, hogy a démonok végre elhaladjanak előtte. Hatalmas lábaik puffogását hallgatta. Mikor a hang megszűnt, kigurult a mélyedésből és felegyenesedett. Fluoreszkálós órájára pillantott. Már csak egy perce maradt.

Megtett harminckét lépést majd balra fordult, tíz lépés után pedig jobbra.

 Hazafelé tartott a munkából beült az autójába és Tessa letörölt egy könnycseppet. Vége volt. Megint abban a lehetetlen helyzetben volt, mint mindig. Dobták. 'Miért velem történik mindez?'- kérdezte önmagától. Mit vétettem? Mi a baj velem?

A gondolatok kavarogtak a fejében. Legszívesebben kiszaladt volna a világból. Mindig akkor szakítottak vele, mikor ő már kezdte beleélni magát a kapcsolatba. Peter is, azt hangoztatta, hogy így, meg úgy szereti, de mégsem tud elszakadni az exbarátnőjétől.

Férjemet az üzlet szóította,

ez szívemet bulira buzdította.

Szegéyn Sátán nagyon viselt,

meégis nekem bátran színlelt.

Azt mondta, hogy minden rendben,

bulizzunk hát, csak ezerrel.

Buta lennék nem tervezni,

pokoli bulit szervezni.

Lelkemnek egy csajos buli,

az kell nekem, ez már tuti.

Máma mikor férjem elment,

kutyáját meg kerülgettem.

- Jön ma néhány női egyed,

őket kérlek meg ne egyed.

Vakkantott nekem egy párat,

gyertek hozzám, most már bátran.

Arra a helyre mentek, ahol véget ért Vittár délelőtti fogócskája Törpivel. A széles mezőn elszórtan néhány kisebb szikla terebélyesedett, közöttük a szél magában fogócskázva kószán süvített. Sin odalépett egy körülbelül öt méter magashoz, majd megpaskolta felületét.
– Ez jó lesz. Mutasd meg, mit tudsz.
– Ezen? – bizonytalanodott el Vittár. – Nem lehetne egy kisebben? – húzta fel vállát reménykedve.
Persze az öreg megtagadta kérését, így rutinos alapállásába helyezkedett.

Egy nap a látnok meglátta a világ végét. Biztosra vette az álom valódiságát, hiszen eddig minden látomása valóra vált.

                Ez az álma félelemmel töltötte el: az emberek tömege, amint tekintetüket az égre emelik, vakító fény, lángok mindenhol. De amitől igazán megrettent, az az a tudat volt, hogy mindezek bekövetkezéséig kevesebb, mint egy óra van hátra.

                Mit tegyen most? Már nincs idő semmire. Nem látogathatja meg vidéken élő szüleit, nem érne oda.

  "Ez nem mese. Színtiszta fantasy, úgyhogy hidd csak el minden szavát."

                                                                                                Stella May 

"Bezártam a magányt egy üvegbe, hogy amikor nagyon egyedül érzem magam, legyen társaságom."

                                                                      Amina, Azar erdejének őrzője

  Hajnalodott.

Puha tappancs lépked a hóban, óvatosan,

surranósan.

Bundáját is hó lepi, de nem bánja

majd letörli.

Ablakomhoz oson s felugrik, lesi az ajtót

mikor nyílik.

Nyílik az ajtó, s bent terem jól eső 'miauval'

köszön nekem.

Örül, hogy lát, s hálás, jobb ide bent,

mint a kinti fázás.

Etetem, itatom puha párnán

altatom.

Elnyúlik jóllakottan, dorombolva, s én csak

nézem mosolyogva.

Álmodik, s közben meg -meg remeg, simogatom,

hogy érezze szeretem.

   Attila végre megint otthon lehetett. Ha nem is sokat, de ez a fél nap rengeteget számított. Kellett egy kis kikapcsolódás, mert maga is érezte, idegei pattanásig feszültek az elmúlt hetek eseményeinek hatására. Egyszerre többfelé is figyelnie kellett, és ez az összpontostás maximálisan kikezdte energiáját.
   Szabadidőtöltését egy óra alvással kezdte meg. Mikor felébredt, sokkal tisztább volt a feje, más szemmel nézett a világra.
   Ahogy kinyitotta a szemét, azt hitte, álmodik.

8. részlet

                Vasárnap reggel volt. Alig bírtam aludni az izgatottságtól, s erre még a kis fenevadjaim is rásegítettek. Korgó gyomrukkal, és sötétben csillogó éhező tekinteteikkel zaklattak egész éjszaka. Hiába igyekeztem tudatni velük a várakozás fáradalmait. Nem értették a türelem jelentését, s nyáladzó szájukkal, inkább enni kértek. „Mert hamarosan ebédidő…”
                Délelőtt próbáltam mindent megtenni, hogy figyelmem mással játsszon, de lüktető kattogással még magára váratott a hétfő.

Ki ne vágyott volna gyermekkorában egy kiskutyára. Én is vágytam. Meg is kaptam, de barátságukat eszességüket csak felnőttként tudtam értékelni amikor én kutattam fel a megfelelő kutyát. Messzire mentem érte azon a forró augusztusi napon 2004-ben. Annyira akartam egy kiskutyát, hogy édesanyámmal cinkosan összefogva vettem egyet. Előző kutyánk Lady az örök vadászmezőkre ment és hiányát nem tudtuk feldolgozni, és mivel kutyának lennie kell egy háznál ezért belevágtam.

Eljött a kedd, rettegtem, bevallom,

fura módon, el is ment a hangom.

Nyeltem nagyot, az nem hatott,

kellet gyógyszer, vettem hatot.

Egy nyelésre, nem kerteltem,

hangom mégsem kerekedett.

Járkáltam és gondolkodtam,

közben agyban bomladoztam.

Fejem fájt, a világ forgott,

lenyeltem hát megint hatot.

Férjem tízkor ajtón kopogtatott,

kinyitottam, s rögtön karon fogott.

Ne rángassál, mondtam volna,

de szólni még nem tudtam.

Ezért mentem jó kislányként,

arra amerre mondta.

   Éva határtalanul boldog volt. Amint hazaért, berobbant a szobájába, felkapta mit sem sejtő macskáját, és táncolt vele körbe-körbe. Szegény állat szabadulni próbált, de esélytelen volt a küzdelem.
   Forgott, pörgött a lány, mintha buliban lenne. Máskor egyből bedőlt az ágyába, most leülni sem volt képes. Tele volt energiával és életkedvvel.
   Amikor megunta, letettea háziállatot, és kiment a konyhába, kaja után kutatva. Tojásrántotta, jó sok hagymával, szalonnával.

Édes ez a drága pofa! Ugrál itt most össze-vissza. Boldogsága honnan terem? Minek örül önfeledten? Rámnéz csillogó szemével, mintha szólna: Ha akarom, enyém lesz. De hisz csak egy perce ismer, mégis rögtön maradni mer?

Szívem dobog, kezem remeg. Vele élni csodás lehet, hiszen tele boldogsággal, játszással és huncutsággal. Küldöm, űzöm, mégis marad. Talán itt éri a tavasz. Félelemtől reszket bennem az aggodó, féltő lelkem. Ha engedem, hogy velem éljen, talán egyszer arra ébred, hogy menni vágyik, itt hagy végleg, vagy elhívja az ég majd tőlem.

23. fejezet

Napok teltek el, mikor Tomy végső elhatározásra jutva úgy döntött, hogy hazaköltözik a nagyszüleihez, amíg a lába teljesen fel nem épül. Peter, a nagyapja beszélte rá, nem minden hátsó szándék nélkül, hiszen nehéz úgy kibékülni valakivel, hogy kilométerek válasszák el őket egymástól, de sokkal könnyebb ha közel vannak. Ezt persze Tomy is jól tudta, ezért nem is gondolkodott sokat, és mikor a nagyszülei, megunva az unokájuk vendégszeretetét úgy döntöttek hogy hazatérnek, már ő is velük tartott.

Éva végre ismét szabad volt. Kicsengettek az utolsó óráról, mehetett haza.
   Osztálytársai rendre kikerülték, mintha ott sem lett volna. Néhány rosszindulatú lány ráförmedt, hogy húzzon már gyorsabban. A fiúk közül néhányan tisztelettudóan csak figyelmen kívül hagyták őt. Mások gúnyosan mosolyogtak rá, amint a közelébe értek. De volt egy srác, aki másképp tekintett rá, mint a többiek.
   Kotsis Krisztiánnak hívták, és ahogyÉva megfigyelte, ő sem igazán teremtett kapcsolatot senkivel.

22. fejezet

A nagy kavalkádban talán csak Tomy vette észre egyedül, hogy Cintia elvonult tőlük, és eltűnt az egyik szobában. Ezért sietve lerázta magáról a gondoskodó kezeket, és megfordulva a tolókocsival a szoba elé gurult. Ott nehézkesen bár, de két lábra állt, és úgy kopogott be az ajtón. Mikor azonban semmi válasz nem érkezett, nem habozott sokat, egyszerűen benyitott, és lassan, bizonytalan léptekkel egyre beljebb sétált.

A lány ott ült az ágyon és két kezébe temetve az arcát várta, hogy végre történjen valami, ami kizökkenti ebből a igen nehézkes állapotból.

Szűts László dermedten állt a hideg konyhakövön,és vacogott. Kezében egy dobozos sört tartott, amelyet az imént vett elő a hűtőből.
   Arccal lánya ajtaja felé fordult. Éva nem volt otthon. Iskolába ment, mint minden rendes gyerek az ő korában. Kelletlenül, unott arccal távozott hazulról, mintha a vesztőhelyre indulna.
   Apja jól tudta, mi az oka ennek a kedvtelenségnek. Nem várt a suliban rá semmi öröm:nem voltak barátai; nem akadt olyan ember, akinek köóiönthette volna a szívét.

21. fejezet

Az idő rettentő gyorsasággal telt, és mire Cintia észbe kapott, már az anyakönyvvezető előtt álltak, ahol Clara, a maga gyönyörű szépségében épp az igent készült kimondani Tomynak. Bár a férfi elég különösen viselkedett, a száját meredten összehúzta, és a tekintetével ölni tudott volna. Peter ezt az italnak tulajdonította, és figyelmeztette is Helenát, hogy készüljön fel bármire. De az asszony nem hitte, hogy baj lehetne, azért lelkileg megpróbált erős lenni, és ebben nagyon sokat segített neki Rosi is.

Ó, ez egyszer úgy meglepett,

Sátán férjem megkeresett.

Lehullott a lepel rólam,

házasságom nagyot robbant.

No de szóval, elmesélem mostan,

reggel nyugodt szívvel kinyitottam.

Nem értettem mi lehetett,

nem volt árum. Lehetetlen!

Azon nyomban ledermedtem,

némán passogatva lestem.

Aztán jött a hideg zuhany,

kedves férjem, mellém huppant.

- Kisboltodat kipakoltam,

költözöl Pokolba nyomban.

Szeme égett, szája lángolt nyomban,

azt hittem, hogy össze esek holtan.

Elkerülhetetlen döntések

A vörös ég alatt a sűrű köd a kastély rozzant tornyait súrolta. A táj, vele együtt az egész világ, egyetlen kietlen pusztaság volt, ahol egészséges növények helyett száraz csonkok álltak ki a földből. Amúgy is haldokló életük végét éhes démon szájaknak köszönhették, akik akár társuk beleit is kitépték volna egy-egy száraz levél vagy gyökér maradványért. Fű soha nem zöldellt, esőt ritkán láttak. Ha esőnek lehetett mondani azt a szennyezett csapadékot, ami néha ellepte a töredezett föld mély réseit.

Bartos végigpásztázta a Maia felszínén mozgolódó tudatokat, és megállapította, hogy minden haguri rettenetesen izgatott, mondhatni ideges. Kora hajnaltól egyre csak érkeztek a népek minden törzsből, most azok is eljöttek a tanácsba, akik eddig távolmaradtak Aggor politikájától. Ise-Gulan fiát mindenki látni akarta, és sokaknak felpezsdült a vére a háború gondolatára. Bartos figyelmét nem kerülték el a rabszolgák, és rettenetesen megrökönyödött azon, hogy idegen nép fiait is beengedik a Maiákra.

20. fejezet

Az óra hajnali négyet mutatott, mikor Cintia képtelen volt tovább az anyja ágyában feküdni. Nem is az ágy kényelmével volt baj, sokkal inkább a zaklatott idegességgel, amit érzett. Sietve kikelt az ágyból, és elment mosakodni. Aztán a lehető leghalkabban bement a szobájába, hogy a szekrényéből kivegyen egy ruhát, amiben majd utazni fog. De bármennyire is csendes akart lenni, Derek mégis mocorogni kezdett, majd odafordulva a lány felé, kinyitotta a szemeit.

Hétfő reggel lett megint, amit mindenki a háta közepére kíván, aki akkor kezdi a heti munkát.
   Attila kivételesen nem így volt vele. Most valahogy várta már ezt a napot. Igazából már a vasárnap végét is tehernek érezte.  Addig kihúzta, csinálgatott ezt-azt, rendet rakott a lakásban, megfőzött (és még oda sem égette!), de estefelé nem nagyon talált több tennivalót. A semmittevést, eseménytelenséget pedig mindennél jobban gyűlölte.
   Annyi történt mindössze, hogy hat óra előtt pár perccel beállított Vivien a kis Ádámkával.

Előzmény http://amatorirokklubja.network.hu/blog/amator-irok-klubja-hirei/rimin-uj-novellaja-miert-nem-lehet-monica-boldog

Bölcskei Imre

Monica pont ezért nem lehet boldog

„Van Istennek anyagcseréje?”

Monica Conor

-1-

Ha egy hajléktalan odabotorkál hozzád és pénzt kér, talán még adsz is neki. Annak ellenére, hogy szinte biztos vagy benne, hogy piát vesz magának belőle. Ha egy fiatalkorú menne oda hozzád és pénzt kérne miért nem adnál neki?

1. – Van anyja kérjen pénzt attól!

A városközpontban nagy volt a nyüzsgés. Minden épület a haguri stílus nyomait viselte magán, mégis, az állandó szmog és a kopár táj miatt, valahogy nyomasztó érzés telepedett rájuk. Érdeklődtek, puhatolóztak, de a kibérelhető hajók nagyon sokba kerültek, pénzük pedig nem volt. Megpróbáltak felkérezkedni néhány hajóra, de nem tudtak hihető történettel előállni, így mindenhol csavargóknak nézték, és elkergették őket. Nem volt más hátra, hajót kellett lopni.

19. fejezet

Két nap múlva estefelé, Tomy és Clara hazautaztak, hogy elintézzenek mindent az esküvő előtt. Bár a férfi ódzkodott kissé, de Clara kettejük helyett is elég határozottnak bizonyult.

Az elutazásuk előtti délután a menyasszony átment a szomszédba Cintiához, hogy még egyszer elmondja neki, számít rá az esküvőn, mint a koszorúslányra. És bár a lány eleinte még tiltakozott, mert még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán elmegy az esküvőre, végül mégiscsak beleegyezett, mert Clara olyan határozott volt, hogy nem is tűrt volna nemet válasznak.

Nagyon nehezen engedett Etus lánya kérésének, de amikor jobban belegondolt, maga is elismerte, hogy talán jobb lesz neki télen a meleg blokkban, mint a hideg, nehezen fűthető falusi házban. Hosszú telefonálgatás előzte meg a döntést, Miki veje már egy hete, hogy kijött hozzá a Daciával, és elhozta a legfontosabb cókmókokat. Most csak egy kézitáska van nála és várja, hogy a vonat lassan bezakatoljon a Váradi állomásra. Üggyel-bajjal, nagyokat szuszogva leszáll, és közben már vagy századjára eldörmögi, hogy esne belé a ménkű azokba a magas lépcsőkbe. Tavasszal majd az interszitivel megy haza, azt mondják, az sokkal kényelmesebb, csak drágább.

Jól tetted, hogy rám kattintottál. Ezek szerint a címem igen jól sikerült, hívogató, csábító. Gratulálok magamnak! Itt és most fontos információkat olvashatsz, melyek megváltoztathatják egész eddigi életedet. Ha esetleg azon gondolkodsz, hogy elklikkelsz innen, most már ne tedd. Ne tégy semmilyen elhamarkodott lépést. Vigyázz, mert rajtad a szemem! Figyelem a mozdulataidat: szépen, lassan vedd le az ujjadat az egérről, kezdet helyezd tenyérrel lefelé az asztal lapjára és szemedet szegezd a monitorra.

   Veronikának sürgősen szüksége volt friss levegőre. Szíve vadul kalapált, alig tudott lélegezni.Valósággal kiesett a kapun. Teleszívta tüdejét, és máris sokkal jobban érezte magát. A világot is, úgy egészében szebbnek, csodálatosabbnak látta. Bár kicsit nyomasztotta a mögötte magasodó tízemeletes panel, zsigerei tudták, hogy abban az épületben lehet a megváltás egyedüli forrása.
   Miután erőt merített, találomra elindult az egyik irányba. Először a vasútállomás felé tartott, de végül meggondolta magát.

Egy teljes napig senki rájuk sem nyitotta az ajtót. Enni, inni sem kaptak, és a csend egyre elviselhetetlenebb lett. Aztán érezték az erős gravitációs nyomást, a recsegés-ropogást, ahogy a hajó a jeget törte maga előtt. Megértették, hogy megérkeztek úti céljukhoz, és hamarosan egy Maián fognak landolni. Karra kétségbeesetten próbált kapcsolatba lépni a bolygó tudatával, panaszt tenni, elmondani, hogy messzi földről érkezett követek ők, akikkel igazságtalanul bántak.

18. fejezet

Aznap este Cintia nem találta a helyét, és főleg akkor érezte úgy, hogy tennie kell valami egészen abnormálisat, mikor estefelé az anyja egy meghívót nyomott a kezébe, amit Clara vitt át nekik még délelőtt, mikor ő éppen Tomyval volt a tónál. Ez adta meg az utolsó lökést, és feltette a pontot az i-re. Minek várjon még? Hiszen Tomy valójában soha nem volt az övé, miért is gondolta, hogy most az lesz? Elege volt, és nem akart tovább a férfi szerelmére várni, mert ez alatt a pár nap alatt jobban kikészült, mint eddig valaha.

Nagyanyámra úgy emlékszem vissza, mint rettenetesen erős, szigorú asszonyra. Kortalan arcán soha egy ránc, göcsörtös keze mindig mozgásban, szeme élénken villant, hol gyöngéden, hol haragosan, attól függően, hogy miért vontam magamra a tekintetét. Mikor első alkalommal kikerültem hozzá falura, azzal kezdte, hogy befogott a ház körüli teendőkbe, és mindenkinek eldicsekedte, hogy milyen ügyes az ő Lackó unokája. Persze, nem mert soha senki ellentmondani neki, mert még a tulajdon férje is úgy félt tőle, mint a tűztől.

Karra és Karsal unatkozva lebegtek az aszteroida mögött. Nem szóltak egymáshoz, próbálták elfoglalni magukat olvasással, rajzolással. Kétóránként váltották egymást a radar figyelésében, egyébként pedig csak a szükséges kommunikációra szorítkoztak. Továbbra sem szívlelhették egymást, de tudták, most nincs itt az ideje a versengésnek, majd a küldetés végén rendezik a dolgaikat egy becsületes párbajban. A mozdulatlan némaságban, Karsal-Bar hirtelen megmerevedett és feszülten figyelni kezdett valamire.

   A gyönyörű, hófehér macska nyugodtan szunyókált a sarokban. Rá sem hederített, mi történik körülötte. Jól érezte magát.
   Ő volt az egyetlen, aki az ágyban fekvő lányhoz valóban közel állt. Éva el sem tudta volna képzelni az életét a házi kedvenc nélkül, és valószínűleg ez viszont is így volt.
   A macska hirtelen feltápászkodott, kinyújtóztatta tagjait, felpúpozta a hátát, majd nagy lendülettel az ágyra huppant. Kis híján visszapattant róla, olyan nagy erővel értek le a lábai.

17. fejezet

Fél óra telt el ilyen csendes némaságban, mikor Tomy megfordítva a kocsit, könnyes szemekkel a lányra nézett. Olyan volt mint egy elveszett, árva kisgyerek, aki biztonságra vágyik. Cintia ezt látva, azonnal ott termett előtte, és együtt érzőn leguggolt hozzá.

– Sajnálom! Tudom, hogy ostobán viselkedem, de egyszerűen nem tudom elviselni ezt az állapotot - motyogta a férfi a sírással küszködve.

– Jaj, Tomy! – A lány felemelte a kezét és lágyan megsimogatta a férfi arcát, majd letörölgette annak hulló könnyeit.

Két órán keresztül várakozott a palota előcsarnokában, míg végre beszólították. Közben senki nem szólt hozzá, és ő sem szólt senkihez. Nem éppen uralkodóhoz méltó fogadtatás, de úgy döntött, nem veszi észre ezt a kis diplomáciai bakit. A tanácsterem kisebb volt, mint amihez otthon hozzászokott, de praktikus és kényelmes volt a felépítése. Elsősorban is kör alakú volt, így minden tanácstag jól láthatta és hallhatta a középpontban beszélőt

16. fejezet

A kórházhoz érve Peter kisegítette fiát az autóból, majd hagyta, hogy Cintia átvéve az irányítást, betolja Tomyt az épületbe. Szerencséjük volt, mert alig értek be a bejáraton, Dr. Talles akkor lépett ki az egyik ajtón, és meglátva a betegét, odasietett hozzá.

– Üdvözlöm! – fogott kezet az orvos Tomyval – Épp jókor, most van egy szabad negyed órám, így nyugodtan megvizsgálhatom. Jöjjön csak! A lenti vizsgáló itt van néhány ajtónyira.

Vittár követve nagyanyja utasítását, kisvártatva a nappaliba ment. A tágas szoba délutáni fényben úszott. A hófehér falakra egy vonalban polcok voltak rögzítve, melyeken kézzel festett vázák, szobrocskák, színes tányérok tárháza pihent gondosan elrendezve. Minden sarok dugig volt széles levelű virágokkal, mindössze a kanapé melletti pálma hiányzott a helyéről, melyet a napokban Bomi – pusztán jó szándékból – mosószerrel megöntözött. A fal alatti íróasztalon, mint mindig, most is minden a helyén volt az utolsó ceruzáig, a tégla alakú asztalra ünnepi abrosz volt terítve, ami nem jelenthetett mást, minthogy mai vendégük számukra igen kedves valaki vagy egy pletykás szomszédasszony jött látogatóba.

Füst

A Wayne Wang és Paul Auster közös rendezésében készült film Füst (1995), egyszerű és megkapó alkotás. Érdekessége abban rejlik, hogy külünböző médiumokat ötvöz magában: (néma)film, irodalom, fotográfia, és színház elevenednek meg a néző előtt.

Az egyik főszereplő, Paul Benjamin (William Hurt) író, akinek felesége meghalt egy lövöldözésben, Auggie Wren (Harvey Keitel) dohányboltjában vásárolja szivarjait. A dohányárus éveken át egy különös rituáléval kezdi a napot: pontosan reggel 8-kor készít egy fényképet a boltja elől, mindig ugyanabból a szögből.

                                      II. FEJEZET

                                  METAMORFÓZIS

                                                           1.

Az a hely, ahová aznap William elvitt engem, örökre a szívembe véste magát. Sosem hittem, hogy létezik az országban még egy olyan varázslatos vidék, olyan borzongatóan gyönyörű kastély, mint ahol jártam.

Mivel a bizalmukat még nem nyertem el, Williamnek be kellett kötnie a szememet, azaz nem láthattam az odavezető utat sem.

Hamarosan megpillantották a labirintust. Óriási bolygók és sűrű aszteroida-felhőkből kialakult természetes, zárt védvonal tárult a szemük elé. Első látásra lehetetlennek tűnt átjutni rajta. Karsal viszont átvette az irányítást. Ügyesen odanavigált egy szűkös réshez, és közölte, hogy néhány rakétát fel kellene áldozni, hogy kitágítsák a járatot. Bartos hallgatott rá, és azonnal tüzelt. Lassan szélesedett az átjáró, és előre nyomakodtak.

15. fejezet

Tomy hiába kiabált a lány után, az már nem állt meg, ezért a férfi sem tehetett mást, lassan tekerve a kerekeket, hazagurult. Tudta, nagyon megbántotta Cintit, és nem azért mert kisebb jelenetet rendezett a bárban, hanem Clara miatt. Tisztában volt ezzel nagyon is, és szerette volna visszaforgatni az időt, hogy másképp tegyen mindent. Ám erre már képtelen volt, így csak egy valami volt még... menteni a menthetőt.

Amint hazaérve begurult a kapun, leállt az udvar szélére, és elővéve a mobilját a menyasszonyát tárcsázta.

  2.

Ezen a szombaton semmiképp nem akartam otthon maradni, már csak azért sem, mert nem akartam újabb hívatlan vendéget a konyhámban.

A város legfelkapottabb szórakozóhelyére tértünk be a barátnőimmel, s egészen hajnalig táncoltunk.

Hazafelé már egyedül mentem –mint általában- az egyik parkon keresztül levágva az út hosszát. Néhány szerelmespár ült a padokon, szorosan egymás karjaiban, én pedig irigykedve néztem őket. Sosem tudtam még kifogni egyetlen normális férfit sem, legalább olyat, aki ne csak a szexre ment volna.

14. fejezet

Helenáék elég sokára értek haza, mintha csak direkt húzták volna az időt. Legalábbis Cintia így érezte, mert amikor megjöttek, még csak elnézést sem kértek, csupán megkérdezték, hogy jól szórakoztak -e. Cintia dünnyögött valami igenhez hasonlót, majd amilyen gyorsan csak tudott, hazamenekült. Igen, szabályosan menekült, hiszen a szíve már alig bírta a kellő távolságot megtartani Tomytól, ezért jobbnak látta, minél messzebb lenni tőle.

– Hány törzse van a feketéknek?

– Négy tartomány, négy törzs: a Fújók, a Szúrók, a Hasítók, és az Emésztők.

– Miért hívják őket így?

– Azért mert különböző módon harcolnak a fekete tűzzel. A Fújók a szájukon át ontják ki, a Szúrók éles tűzpászmákat bocsátanak ki és azzal összeszurkálják az ellenséget, a Hasítók hatalmas lángnyelveket gerjesztenek, amivel széthasítják az ellenfél testét, az Emésztők meg… Nos, ők a legerősebbek, és mint nevük is mutatja, mindent elemésztenek, felperzselnek maguk körül.

Nincs a fának olyan ága, mire nem száll le madárka,

s apró csőrét hozzáfenve, könnyű szárnyát megrebbentve 

ne feledne.

Nincs a fának olyan ága, mit nem tapos télnek lába,

s zöld levelét leszárítva, szép növését megállítva

elkábítja.

Olyan ága sincs a fának, mi új tavaszt ébren várhat,

s megtörve a jégúr hadát, nem vesztené el a csatát...

Hagyja magát.

Olyan ága sincs a fának, mely a fagynak ellenállhat,

meghal kicsit, dermed könnyen, hideg éjben, hóban, ködben,

némán, csöndben.

Másnap reggel kicsit kótyagosan ébredt. Lefekvés óta először nézett az órára, pontban ötkor, erre biztosan emlékezett.
   És, ami e legfontosabb: ma nem kell bemennie dolgozni!
   Utólag bánta, hogy nem csiccsentett be jobban, hisz most alaposan ki tudná heverni az ital okozta állapotot. Sebaj, gondolta vígan. Így legalább emlékezni fog szabadnapjának minden egyes momentumára, ezáltal nem vész kárba egyetlenegy értékes másodperc sem. Ennek nagyon örült.

A nap már órák óta leáldozott. Késő ősz volt, november vége, tehát négy óra után gyakorlatilag rohamosan romlottak a látási viszonyok.
   Attila úgy vezetett hazafelé úton, mint egy félőrült. A kanyarokat eggyel nagyobb sebességi fokozatban vette be, mint ahogy kellett volna, és nem fékezett, csak ha nagyon muszáj volt. Tele volt dühvel. Eddig a napig viszonylag nyugodtan éldegélt, mint hal a vízben. Néha még élvezte is a szürke mindennapokat. Legalább megvolt mindene, amit valaha szeretett volna, és nem háborgatták mindenféle kényelmetlen dologgal. Erre jön ez a nőszemély, és mindent gyökeresen megváltoztat.

13. fejezet

A lány visszatolta Tomyt a házhoz, és átsegítette a kapun, majd elengedte a kocsit, és tétován zsebre tett kézzel várta, hogy a férfi behajtson a házba. De Tomy megállt, és visszafordítva a kerekesszéket érdeklődve, felhúzott szemöldökkel Cintiára meredt.

– Be sem kísérsz? Nem félsz, hogy kitöröm a nyakamat ha egy pillanatra is leveszed rólam a szemed?

– Azt hiszem, innen már betalálsz.

De Tomy nem így gondolta. Most, hogy Clara elment, végre azt csinálhat amit akar, nincs aki megköti, nincs aki ajnározza.

Ahogy meghallottam a hangját

lelkembe egy furcsa érzés szállt.

lendület volt minden vonásában

elképesztett, s csak csodáltam.

izgalom lett úrrá a lelkemen

ragyogott mind a két szemem.

bársonyos hangja szállt a levegőben

angyal játszott a temetőben.

gesztenyefa árnyékában

óhatatlan, de megláttam

boldogtalan arcát láttam,

a szomorúság érződött a játékában

Szemem csendben lehunytam

s egy könnycseppet elmorzsoltam

Angyal ült a fa árnyékában

hegedű volt a jobbjában

játszotta a gyászoló dallamot

melyet a szél ringatott

s ahogy eljött a pirkadat,

a dal örökre abbamaradt.

                                                  I. Fejezet

                                                                                                                       TALÁLKOZÁS                                                                

                                                          1.

11. fejezet

Aznap este, Cintia nem találta a helyét. Nem akart otthon maradni, és a négy falat bámulva rágódni a siralmas életén. Ki akart törni, ki akart szabadulni, és le akarta vetni a Tomy által rávert bilincset, hiszen a férfinek ott van a menyasszonya, neki már nincs többé szüksége rá. Egészen addig míg nem találkozott a nővel, nem is hitte igazán, de most már jól látta azt, aki legyőzte, és aki elvette tőle a szerelmét. Egészen idáig élt benne a remény, hogy talán Tomy egyszer észhez tér, és végleg vele marad, de már látta, hiú ábránd volt ez, aminek éppen ideje véget vetni. Ezért hát lezuhanyozott, magára vett egy ujjatlan blúzt, és egy kék selyemnadrágot, majd elindult a közeli bárba, ahová azelőtt is többször betért ha társaságra vágyott, mert a régi barátai, ismerősei is gyakran megfordultak ott, és Stella, a pultoslány pedig a legjobb barátnője volt.

Jakab Attila épp kávéját kortyolgatta és a friss napilapot olvasgatta, amikor szóltak neki a kollégák, hogy súlyos baleset történt az autópályán.
   A fiatal, harmincéves rendőr, aki tekintélyt teremtő körszakállt viselt, és igen nagydarab volt, azonnal ledobta az asztalra az újságot, maradék kávéját felhörpintette, és már vette is a kabátját. Útközben, a kijárat felé beszélgetésbe elegyedett barátjával, Bereczky Istvánnal, akivel együtt szokott járőrözni, már több mint öt éve. Barátságuk ez idő alatt acélerőssé forrta ki magát.

Hideg a szél, fúj, süvít
itt a fagyos télben.
Kicsi madár elrepülne
fel a magas égbe.

De a szárnya megdermedve
fázik, mintha félne
szétnyílni, elszállni
e rideg fehérségbe.

Toporog a csöppnyi madár,
szárnya, lába fázik.
Dideregve tovaugrál
egy közeli fáig.

Meglát ott egy kis üreget,
sietve bebújik,
Hátha szárnya melegedve
könnyebben szétnyílik.

Alig lép a sötétsége
két szem mered rája.
Felfalja, behabzsolja
a rókák kiskirálya.

10. fejezet

Ahogy múltak a napok, Cintia úgy lett egyre bizakodóbb. Tomy nagyon jól viselte a történteket, a sebei gyorsan javultak és a kedve sem lohadt. Bár komorabb volt, mint azelőtt, de a lány mellett nagyon jól érezte magát. Egyszerre adott neki erőt, biztonságot és kitartást, miközben a szeretete fényben fürödhetett egész nap. Mindketten úgy érezték, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, hogy most már teljesen összeköti őket valami igen mély érzés.

   Éva robotként végezte a házimunkát. Mosott, főzött, takarított, mindezt a semmiért: apjától egyetlen jó szót nem kapott soha életében.
   Elhatározta, hogy nem hánytorgatja fel az évek során felhalmozódott sérelmeit, szó nélkül tűri a megaláztatást. Aztán, ha minden jól megy, egyszer majd apja szemébe nézhet, és gunyorosan elnevetheti magát. Csodálatosra, drámaira tervezte egykori elválását élete sanyargatójától. Úgy vélte, ez kellemes elégtétel lesz számára.

Kedves tagjaink!

Új pályázatra invitállak benneteket, elyben szeretném, ha megfogalmaznátok - versben vagy prózában, vagy akár képekben) - a szilvesztereteket, és az újév első napját.

Akár egy történet, fogadalom, humoros, szomorú ... bármilyen stílusú írást feltölthettek a szilveszterről és újévről. Egyéb feltétel nincs.

Határidő: január 10.

Egy pályázó több alkotással pályázhat. Nem lesz külön szavazás, a vezetőség dönti el, ki lesz a nyertes.

Karsal-Bar a vízesések alatt állt. Mereven bámulta a víz tükrét, és arra sem eszmélt fel, mikor Sin a lábához dörzsölőzött. Csak akkor rezzent össze, mikor megérezte az arcán a lányka puha kezét. Meleg, gyógyító energia áramlott a tenyeréből és eltüntette a csúnya ütésnyomokat.

– Ugye már nem is fáj annyira… - duruzsolta neki Kul-Anni.

A fiú magához ölelte és sokáig hallgatta a szívdobogását. Összeért az arcuk, és Karsal forró lehelete a lány nyakát csiklandozta.

9. fejezet

Cintia, mikor észrevette a férfi egyenletes szuszogását, szinte meghatódott. Nem is értette magát, hiszen már százszor látta Tomyt aludni, mégsem volt rá soha ekkora hatással. Talán az teszi, hogy most sérülékenyebbnek, sebezhetőbbnek, esetlenebbnek látta, vagy csak az arcán lévő sebek miatt érzett másként. Nem tudta, és nem is igazán érdekelte, mert a fontos az volt, hogy megtalálja kettejük között azt a különös és egyedi meghittséget, ami eddig is ott lapult, és amitől mindig megtalálták egymást.