Hazafelé tartott a munkából beült az autójába és Tessa letörölt egy könnycseppet. Vége volt. Megint abban a lehetetlen helyzetben volt, mint mindig. Dobták. 'Miért velem történik mindez?'- kérdezte önmagától. Mit vétettem? Mi a baj velem?

A gondolatok kavarogtak a fejében. Legszívesebben kiszaladt volna a világból. Mindig akkor szakítottak vele, mikor ő már kezdte beleélni magát a kapcsolatba. Peter is, azt hangoztatta, hogy így, meg úgy szereti, de mégsem tud elszakadni az exbarátnőjétől. Merthogy Peternek volt valakije mikor Tessával öszejött, majd szakítottak, legalábbis Peter szerint. De aztán Peter mevallotta neki, hogy a két év alatt az exével is viszonyt folytatott, mert nem tudott elszakadni a megszokottól. Tessának ez nagyon fájt. Akkor miért kellett őt két évig hitegetni? Úgyérezte becsapták. Pedig, amúgy csinos, okos lány volt. Jó családból származott, szülei mindig jóra tanították, sosem volt gond vele. A szerelemben azonban nem volt szerencsés. Most sem. Sosem akart többet, csak annyit amennyit ő adott.

Hazaérve ledobta táskáját, megsimogatta cicáját, aki hálás dorombolással köszöntötte. Leült az ágyra és sírt. Boldog akart lenni. Csak arra vágyott, mindennél jobban. Erős féfi karra mely óvón átöleli. Most ez olyan távolinak tűnt. Könnyes szemmel addig bámulta a plafont, míg álomba nem szenderült.

 Reggel fájó szemmel ébredt. '-Még jó, hogy szabin vagyok'-sóhajtott fel. Kiment a konyhába főzött egy kávét. Rendbe szedte magát, és elindult a városba kicsi vásárolgatni, hátha a gondolatát eltereli a fájdalmáról. Autóba ült, és elindult. Mikor odaért lesétált a piacra. Szerette a piaci zsongást, az emberek tömegét, a friss zöldségek-gyümölcsök illatát. Most pont erre volt szüksége. Nem akart egyedül lenni. Vett egy-két dolgot, majd betért a közeli kávézóba is, meginni egy teát. Közben sms-t jelzett a telefonja. Belekortyolt a teába, előkotörta telefonját, majd megnéze az üzit.

 "A holmidat összekészítettem, postán elküldöm. Szia." Peter volt.

Mintha kést döftek volna a szívébe. Erre nem számított. Miért kell kínozni az embert, ha már úgyis vége. Nem értette. Könnyes szemmel elrakta a telefonját. Nem tudta mitévő legyen. Felpattant a székből fizetett, majd kiszaladt a kávézóból. Szaladt, ahogy a lába bírta. Könnyes szemmel, fájó szívvel és oly magányosan. Hirtelen neki szaladt valakinek és a földre huppant.

- Jól van?- kérdezte egy kellemes féfihang. Felnézett. Egy igazán jóképű, magas, barna hajú mélyzöld szemű srác nyújtott kezet felé, hogy fel segítse.

- Ö..öö. Igen, jól vagyok. Ne haragudjon, hogy Önnek mentem, nagyon restellem- hebegte.

- Nem probléma, úgy látom önnek jobban fájt, mint nekem- viccelődött az idegen- Jöjjön!- azzal felhúzta a könnyes szemű, fájó szívű lányt a földről.

- Köszönöm-hálálkodott- És mégegyszer bocsánat.

- Semmi baj. Vigyázzon magára!- búcsúzott a férfi.

- Ígérem- mostmár Tessa is mosolygott. Aznap először. Jó napja lett, pedig nem is bízott benne. Az idegen is nagy hatást gyakorolt rá. Kedves volt vele, és ez nagyon jól esett neki. Megmelengette a szívét.