Nehéz volt a sziklákon egyensúlyozni, féltem, hogy megcsúszom és kitöröm a bokámat. Néha volt olyan gondolatom, hogy jobb lett volna, ha ott maradok, és megvárom Matthewt a segítséggel. Egyre fáradtabb voltam és egyre jobban besötétedett. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok, de a lábam vitt előre, mentem tovább. Mikor végre leértem a sziklás részről, furcsa hangokat hallottam. Valami motoszkált a bokorban, közvetlenül mellettem, kicsit messzebbről is zajt hallottam, mintha valaki vagy valakik közelednének. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy a törzs tagjai járnak erre.

3. fejezet

 

 

Ébredés

 

 

 

Mindössze egyetlen túlélőt találtak

 

A június 14-én lezuhant gép egyetlen túlélője egy nő. A család kérésére egyéb információt nem közöltek róla. Egyelőre ismeretlenek az öt napja bekövetkezett katasztrófának az okai, melyben a repülőgép Honolulu partjainál, leszállás közben lezuhant. A gép fekete dobozait még keresik, de túlélők megtalálására már nem számítanak az illetékesek. 230 ember vesztette életét.

 

Harmadik rész

 

Vidám füttyszó kelt szárnyra a délelőtti verőfényben, olyan élethűen, hogy kisvártatva egy igazi rigó csatlakozott hozzá, szerelmesen cifrázva, és gyors szárnycsapásokkal eredt a hang irányába.

Feleslegesen; mert fészket rakni vágyó madárka helyett csupán Florangue-ra bukkant. Csalódottan repült hát tova, sértődötten panaszolva fűnek-fának: hová is legyen a szegény madár ebben a csalfa világban, melyben már a párját kereső rigó sem az, aminek hallatszik…

- De jó kedved van, csak tudnám, mitől!

 

Carina kis idő múlva felébredt, és hirtelen azt se tudta, mi történt vele és hol van. De amikor rájött arra, hogy William megtalálta, és ő épp a térdén fekszik, megnyugodott. Még akkor sem örült ennyire komornyikjának, amikor megmentette Dominic úrfitól.

- Felébredt, Úrnőm? - kérdezte a férfi lágy hangon, szinte suttogva.

- Ki mondta, hogy abbahagyhatod a simogatást? - kérdezte Carina álmatagon, nem tért még egészen magához.

- Egészen addig simogattam a haját, amíg el nem nyomta az álom.

Illemtan

 

 

 

   - Szia Andikám! – üdvözölte egy öleléssel a kapuban őt váró barátnőjét Kornél.

   - Szia Édes! Itthon van ez az elmebeteg állat – kapta a figyelmeztetést az udvarló, bár, inkább mintha elnézéskérés szaga lett volna a megjegyzésnek.

   - Persze Andi, tudom. Ismerjük. Semmi gond – mosolygott rá megértően Kornél, megcsókolta, majd átfogta a lány derekát és bementek a házba.

   Hónapok óta udvarolt Kornél a szülőkkel élő Andreának, viszont a lakásukon ez idő alatt mindössze kétszer járt.

 

Pohár, vér, arany

 

 

(Ady Endréről)

 

 

Csak hozzád imádkozom éjeken

Költők fejedelme. Látlak a távolból,

Ahogy lovagoltál bíbor kéjeken,

S ahogy rettegtél a kórok láncától…

 

Poharakban tároltad bús elixírjeid,

Mámorban feküdtél hűs ágyakon,

Faragtad éjfélkor megtört rímeid,

Aztán elrepültél ólom-vágyakon…

 

A pohár volt mindened! Nevettek

Rajtad kopasz démonok, s vért csapoltak

Neked. Hogy meggyógyulj: etettek.

Jerikóból Jeruzsálembe igyekeztem
Az úton rablók keze közé estem
Kifosztottak és félholtra vertek
Engem ott hagytak,és ők tovább mentek

Egy pap jött felém,de elfordította a fejét
Nem is láttam többet a helyét
Majd egy lévita sem akart észrevenni

Könnyebb volt lesütött tekintettel elmenni

 

Szamaritánus könyörületes volt hozzám
Rögtön megállt és segített ám
Sebeimet bekötözte és feltett a barmára
Irgalom jelent meg végre harmadjára

Fogadóba vezetett és velem maradt
Életkedvem visszatért,nem is apadt
Másnap elbúcsúzott a fogadós gondjaira bízott
Hegeim gyógyultak az égető láz se kínzott

Miután felépültem sokat gondolkodtam ezen
Nagyon meghatódtam e segítő kezen
Ellenségből felebarát lett a legnagyobb gondban
Isten áldása kísérje őt minden dologban!

- Ébresztő, Csipkejózsika, hasadra süt a nap!

Dani álmos szemekkel, morcos arccal mered rám az ágyból, aztán egy pillanat alatt hátat fordít, és kócos fejére húzza a takarót.

- Álmos vagyok, hagyj békééén… - motyogja, majd nagyot szusszant.

Ez egy mindennapos játék nálunk, de már megtanultam, hogyan kell kezelni. Dani nagyon utál reggel felkelni, nekem viszont muszáj sietnem, ha nem akarom, hogy kirúgjanak a gyárból.

Gyengéden, de határozottan húzni kezdem a takarót Daniról, amit ő megpróbál újra és újra visszahúzni.

 

 

FÁJDALOMMAL TUDATJUK…

 

 

   Hiába próbálkozom felnőttként visszaemlékezni, miért verekedtünk össze Szép Ivánnal első osztályos korunkban becsengetés előtt. Csak arra emlékszem, hogy ököllel orron csaptam és megindult az orrvére. Megijedtem és kakasberzenkedés helyett sírni kezdtem, majd odaadtam a zsebkendőmet. Elrejtőztünk az udvar mélyén a fásszín mögött, én leültem egy fatönkre és az ölembe vettem, úgy, hogy a feje lelógjon, emlékeztem, hogy a nagyi velem is így tett.

III.

Nem könnyű boldogulni ebben a világban. Ki kell használni minden adódó lehetőséget, és nem szabad hagyni, hogy mások bármilyen módon kihasználjanak. Nem szabad bedőlni semmilyen zsarolásnak, mert az az ember, aki olyan aljas, hogy zsarolni képes, az bármire képes, arra is, hogy ne állja az adott szavát. Hazaérve vettem egy jó meleg fürdőt, s közben ezen gondolkodtam. A zsarolás. Na igen. Annyiféle módja van, sokszor úgy zsarolják az embert újra meg újra, hogy nem is tud róla.

 

Jó ripacs

 

A világ történetében már nem egy kalapos király akadt, aki azt gondolta, semmi sem jó, úgy ahogy van, és a múltat végképp el kell törölni. Egyikük eldöntötte, még anno 1783-ban, hogy bezáratja a jezsuita kolostorokat. Szélnek eresztették a pocakos pátereket, az összes hölgyet, aki abból próbált megélni, hogy nem ment férjhez – és meg is éltek, különösen ha főhercegnők voltak, mint Magdalena és Helena, akik kedvéért megépült a halli zárda, az Inn völgyében.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 41.

 

 

 

 

            Emerencia, nem sokat teketóriázott, hanem azonnal kiteritette kártyáit a párttitkárnak a szerelmi összeborulásukat illetöen. Elmondta , hogy a párttitkár elvtárs hetente úgy is résztvesz egy két gyülésen , és igazán senki sem venné észre, ha egy gyűléssel több lenne egy héten, persze ez a gyűlés egészen zártkörű lenne, mert csak ők ketten vennének részt rajta.

2. fejezet

 

 

Derült égből

 

 

Kérjük a Honolului gép utasait, hogy fáradjanak a 7-es terminálhoz!

Utolsó figyelmeztetés! A gép 30 percen belül indul!

 

 

Június 14-e reggel fél hét volt. Az órára sandítottam félszemmel, s a mellettem szuszogó férfira néztem. A férjemre. Hihetetlen. Mindössze néhány órája vagyunk férj és feleség. Jaj! Azt hiszem, a parti is elég jól sikerült. Au! A fejem szét akart repedni. Próbáltam mélyeket lélegezni és belekortyoltam az éjjeli szekrényen álló vízbe, de a fájdalom nem enyhült.

 

 

 

 

                                        Április

 

 

 

                            Valaki kopog

 

                            de lehet , hogy tévedek.

 

                            Elrévedek,

 

                            Gondolkodom,

 

                            majd rájövök, hogy csak

 

                            az eső kopog

 

                            az  ablakpárkányon

 

                            a bádogon.

 

II.

Néha azon kapom magam, hogy olyasmikért aggódom, amikért igazán nem kellene, ami nem rajtam múlik. Ha mindent megteszek, ami tőlem telik és tudásom legjavát adom, akkor igazán nem tehetek magamnak szemrehányást, ha valami nem sikerül. Igazából teljesen fölösleges dolog aggódni, csak kiveszi az ember erejét, mégis, most is ezt csinálom. Aggódom, hogy nem jön össze ez az üzlet. Na és akkor? Mi történik akkor, ha a legrosszabb következik be? Nem sikerül megkapni ezt a projectet és valószínűleg őt sem.

 

1964.VII.7. kedd.

 

Nem találtam otthon csak az édesanyját, aki az ebédet készítette.10 óra lehetett. Kérdeztzem hol van Ibi és azt mondta a szénába mentek. Ő sem volt otthon, mert elvitte a tejet a csarnokba s csak később került haza és Ibi hagyott hátra egy levelet.

-          Talán magát is érdekli, Jani. Olvassa el,- mondta – ott van a gépen.- Mielőtt elvettem volna a levelet megkérdeztem, hogy

-          Hol van a kaszáló? Elszeretnék menni oda.

1. fejezet

 

Holtomiglan, holtodiglan

 

 

 

Szeretettel meghívjunk Önt és kedves családját,

a 2008. június 13-án 17 órakor tartandó esküvői szertartásunkra,

és az azt követő ünnepi fogadásra.

Boldogságunkra szolgál, hogy részese lesz közös életünk első lépéseinek.

Szeretettel: Grace és Josh

 

 

 

Soha nem felejtem el azt a napot, június 13-a volt. Kislánykorom óta erről álmodoztam. Hófehér ruhában álltam a templom kapujában, szülővárosomban, a kaliforniai Hope városának apró kápolnája előtt. Ideges ujjaim görcsösen szorították édesapám Jack Smith kezét, aki bátorítóan, mint életem legtöbb fontos pillanatában, megpaskolta a kezem.

 

Carina egy darabig üldögélt a Hyde parkban, de megunta, és kivett egy szobát egy elegáns szállodában, természetesen álnéven. Nem kockáztathatta, hogy felismerjék, mert attól tartott, hogy kerestetik őt a csendőrök. Erről nem volt meggyőződve, hisz azt mondta neki édesapja, hogy jobb lett volna, ha meg sem születik. Gyanította, hogy még örül is neki édesapja, hogy elszökött, és esze ágában sincs utána menni. De ha mégis, abban biztos volt, hogy Williamet küldené érte, hisz a férfi amolyan „testőrként” szolgált mellette komornyiki feladatain túl, bár nem kapott érte külön pénzt. 

Carina egy hatalmas, puccos szobát vett ki a harmadik emeleten, ahonnan kitűnő kilátás nyílt az erkélyről.

 

 

Lilith

Az ember olyan elveszett ebben a világban. Végtelenül magányos és elveszett. Megszületünk, élünk, ha élünk és meghalunk.
Imádom az antik bútorokat. A kedvenc fésülködőasztalom előtt ülve azon gondolkodom éppen, vajon milyen lesz ez a nap, ami rám vár. Fehér hálóingem leér a földig, hosszú, fekete hajamat fésülgetem, és közben mélázgatok az életről és erről a napról. Nem tudom, hogy mi vár rám ma, de érzem, hogy ez a nap valamiért más lesz, mint a többi.

Most forrong a lelkem,

most egy helyre figyelnem -

hiába szeretnék -

úgysem lehet.

 

Rájöttem már, hogy az

élet nélkülem -

hiába szeretne -

úgysem mehet.

 

Megtaláltam végre,

s ha felnézek az égre -

hiába a felhők -

ragyog a nap.

 

Megismertelek,

nevettem veled,

rózsaszín homályban

felsejlik neved;

s hiába szenvedés,

hiába a kín:

nélküled az életem

nem megy már tovább.

• Ujvári Szabina: Jó reggelt!

   

  A redőny apró résein át, ébresztet a sok kis aranyszál,
  Szétszórva, mint a gondolat, mely lassan, de mégis összeáll.
  Szemem még nem nyílt ki, csak tudatom ébredez, s éreztem, ahogy a mámor múlik, 
  S az alvás, tompító ereje végét járja, s a magány ereimbe betorlódik.
  Fokozatosan, lassan, először szívemet mardosva, 
  Mintha apró, a világ legnehezebb kőjévé zsugorodna. 
  Bénító. Egy másodpercre kihagy az agy.
  Majd megkönnyebbülésként ezerrel, tested minden pontjába szétszalad.

 

Egy kis kitérő az új, hosszabb lélegzetvételű fejezet előtt :) Vendégszerepel benne egy szereplőm, Alice egy másik regényemből (A karmazsin égbolt alatt)

 

 

Carina hajnalban szökött el, amikor még mindenki aludt. Utazótáskájába becsomagolt mindent, amire úgy gondolta, szüksége lehet, bár a varrókészlet, amit minap az egyik cselédtől csent el ruhája átalakítására, nem fért bele, sem a nyolc pár kedvenc cipője. Amikor édesapja azt mondta neki, hogy „egy napot se bírnál ki a kastélyon kívül!” - kihívásnak vette.

 

 

 

 

                                         Két koporsó 4O.

 

 

 

 

           Szép álma volt Emiliának, álmában az igazgatóval hempergett valami exotikus szigeten, ahol a kék tengerviz szinte elérte a lábukat amint a part fövényén gurultak összevissza, le és fel. A tengerben apró halacskák úszkáltak  de néha még a partra is kimentek, hogy megbámulják , hogy mit müvelnek ezek az alig ruhába öltözött vagy vetkőzött különös formájú lények.

A következő történetet már egyszer régen feltöltöttem ide, de a jelenlegi tagok közül elég kevesen olvasták. Teszek fel belőle pár részt, hogy akinek van kedve, beleolvashasson. Elöljáróban annyit, hogy ez az első publikált regényem és a személyes kedvencem!

 

 

Csodálatos kegyelem, milyen édes a hang, ami
megmentett egy olyan nyomorultat, mint én. Már
elvesztem, de most meglettem, vak
voltam, de most látok.

 

A kegyelem tanította szívemet félni
és a kegyelem könnyített félelmeimen.

    Csendben telt el a következő pár perc, míg Ágnes nehézkesen kiszabadította magát a puha kényelem fogságából. Miután az utolsó ragaszkodó, vastag ágyneműt is ledobta magáról, kimerülten felült, és kifújta arcából a kósza hajtincseket. Óvatosan megragadta az ágy szélét s félénken kitekintett mögüle, hogy szemügyre vegye a gyanúsan mozdulatlan koponyát. Semmi sem történt. Kicsit felbátorodott ettől, így lassú, előre megfontolt lépésekkel megkerülte fekhelyét, hogy közelebbről is megvizsgálja a maradványt.

 

Jan ír

 

Már csak a reggeli maradványai voltak az asztalon, tányérok, amelyeken megcsillant a rántotta alatti zsír, kukoricapelyhes doboz, kiürült tejes pohár. Jan egykedvűen nézett maga elé, mint mindig, és a bácsikája elmélyülten piszkálta a fogait. A rántottás villát használta ehhez a művelethez, teljes figyelemmel és nagy odaadással közelítette meg a beakadt falatot. Mennyivel jobb a nőknek, egészen hosszúra növeszthetik a körmeiket, azt mondhatják, hogy csak divatoznak, amikor – Hagyd abba, mordult rá a néni, most azonnal menj ki a fürdőszobába, és mosd meg a fogad.

  

 

 

 

 

                                        Két koporsó 39.

 

 

 

 

             A bevezetőben emlitettem , hogy a hatvans és az utána következő évekről lesz szó. Ez nem véletlen, mert sok minden történt annak idején, velem velünk és másokkal is. Most egy kicsit odébb kalandozunk , ahol nagyon sok koporsóra volt szükség--hogy hányra azt nem igen kommunikálták,  akkoriban a kommunista rezsimek , úgy dugdosták a katasztrófákat , mint tolvaj a lopott a holmit.

 

- Jó napot, Úrnőm! Hoztam egy kis frissítőt - nyitott be William Carina ajtaján, aki épp egy romantikus könyvet olvasott az asztalánál. A nap besütött az ablakon, és a fény megcsillant a haján, amit felfogott a tarkóján. Testhez feszülő, fekete, térd alá érő szoknyát, és kissé kivágott nyakú blúzt viselt, fűzővel együtt a szokásos, halvány ruhái helyett.

- Alig ismerek Úrnőmre! - mérte végig felvont szemöldökkel, és letette a tálcát a lány mellé

Ujvári Szabina:

 

Függöny-dal

 

Ami nélküled szürke, az melletted nincs is.

Ami melletted szürke, az nélküled nincs is.

 

A függöny félig leszakadva,

Hirtelen egy ponton megmaradva

Nem lépünk se vissza, se máshova

Mások másolt életét követjük lemásolva.

 

Ami nélküled szürke, az melletted nincs is.

Ami melletted szürke, az nélküled nincs is.

 

A függöny félig fennmaradva

Kapaszkodom kapocsszerű karodba

Elengedném, ha merném, ha engednél

Elmennék, ha egyszer visszaengednél 

 

Carina és William kiszálltak a hintóból. Egy tisztásra értek a sűrű fenyőerdőből, ahonnan messzire el lehetett látni a Hold fénye miatt. A sötétben kirajzolódtak az őket körülölelő hegyek körvonalai. A levegő friss volt és csípős, de Carinának kifejezetten jólesett. A szél avar-és virágillatot hozott magával, és a távolban állatok neszeztek.

- Hogy érted azt, hogy megérkeztünk?! - vonta fel a szemöldökét a lány, és kérdőn nézett komornyikjára.

- Meg akartam mutatni önnek ezt a helyet.

Boldog és kiegyensúlyozott családot alkottak: apa, anya és egy gyönyörű kislány. Klasszikus volt a kis közösség felépítése: apa kereste a kenyeret, anya megteremtette a meleg családi fészket, a kisgyerek pedig egyszerűen csak gyerek volt, egyre nyíló értelemmel. A férj örömmel és szeretettel ért haza minden nap, mert tudta, hogy a felesége melegséggel, étellel és harmonikus otthonnal várja.  Amikor megérkezett a kicsi, a nyakába csimpaszkodott és a lefekvésig ott totyogott a nyomában.

 

A szép, engem gyönyörével nem kerít.

Elsuhan, és marad a csend.

Álomrét fekete virágszirmait

magamnak összegyűjtöm mind.

 

Dombtetőn, felhő alatt odvas fatörzs.

Hátam vetem, meleg a szél.

Körülöttem porlad a tavalyi rőzs,

a magasból varjú mesél.

 

Még édes álmomban sem lehetek itt.

Az egykori csatamező,

ahol a cammogó medve felém int,

magára lel a szenvedő.

 

Madárszárnyon érkezem majd pihenni,

várjatok rám néma hősök.

 

Carina duzzogva ült a szobájában, és nézett kifelé az ablakon az ágyáról. Új komornyikot fogadott föl az édesapja William helyett, akinek távoznia kellett bizonytalan időre. Carina magának sem akarta bevallani, de hiányzott neki a férfi, bármennyire is gyűlölte.

Kopogott valaki az ajtaján, amire bosszúsan felmordult.

- Szabad.

Édesapja lépett be az ajtón, oldalán egy férfival. „Bizonyára az új komornyik” - állapította meg Carina. Az alak ugyanazt a fekete öltönyt viselte, mint William, de jóval magasabb és izmosabb volt nála.

   A lány arcán lassan olvadtak a március végi hópelyhek,melyeknek már nem szabadott volna esniük.Arra gondolt,hogy ez vajon azért van,mert még nem teljesedett be a végzetük a fiúval?
  Néha olyan magabiztos érzés ragadta el,hogy a fiú sokkal többet érez iránta,hogy szereti őt.Csak ő volt,akire reggel gondolt,este pedig suttogva kívánt jó éjszakát neki.Tudta,hogy a lelkükkel kommunikálnak.Tudta,hogy a fiú többet gondol rá,mint szeretne,hogy le akarja küzdeni ezt az érzést,amit ő okoz neki újra és újra.Beszélni szeretett volna ,mert vele a legrosszabb perc is jobb volt,mint a legvarázslatosabb bárki mással.

14. fejezet

 

 

Másnap Shane Dawson épp a bevásárlását intézte. Evergreent az ősz még színesebbé tette, a fák ágain a sárguló falevelek ezer árnyalatban pompáztak, s mivel közeledett a Halloween, mindenhova tököket raktak ki az emberek. A bolttal szemben terült el a park, a túlsó oldalon pedig az iskola. Már vége volt a tanításnak, látta, ahogy a gyerekek vidám lépnek az utcára és hangos kiabálással indulnak útjukra. Remélte, hogy láthatja őt. Tudnia kellett, hogy jól van.

III. fejezet

 

Csata az Archos-hegynél

 

 

Wodur király idegesen dobolt ujjaival a belső vár mellvédjén, miközben azt figyelte, hogy a serege egyre inkább alul marad a küzdelemben. A külső várba már betört az orkok fölényben lévő hada, és bár Dhor herceg, Wodur király legidősebb öccse emberei élén hősiesen igyekezett visszatartani az ellenséget, az egyenlőtlen erőviszonyok miatt egyre hátrébb szorultak.

Calornas országa már évtizedek óta harcban állt az egyre gyorsabban terjeszkedő Invidus birodalommal.

 

Rekkenő hőség honolt már napok óta Angliában. Carina Gray és a családja visszasírta a ködös, esős időt. Ez a trópusi meleg mindannyiukat megviselte, nem ehhez voltak szokva.

Samuel Gray, Carina édesapja úgy határozott, hogy elviszi a családját és a személyzet egy részét fürödni egy közeli tóhoz. Carina húzta a száját amiatt, hogy nem London legnevesebb fürdőjébe mennek. Édesapja azzal érvelt, hogy ilyenkor a fürdőkben olyan sok az ember, hogy nem lehet elférni tőlük.

A szerencsét hozó kuka

 

  

 

   Egy luxuskategóriás, fehér Mercedes közeledett a falu felé két férfival, hogy rávegyék valahogy a polgármestert egy szerződéskötésre, minek megfelelően majd az ő cégjük kivitelezheti a település szennyvízcsatorna-rendszerének kiépítését.

   A cégvezető volt a sofőr, az anyósülésen pedig a könyvelő ült.

   - Ha törik, ha szakad, nekünk kell megkapnunk a melót! Kerül, amibe kerül.

   - El kéne már dönteni, hogy mennyit adjunk vissza neki!

Carina Monica Gray a hatalmas baldachinos ágyában ült, és csokitallérokat eszegetett. Ugyan már két órája fölkelt, de még mindig lustálkodott. Komornái felöltöztették, és loknis, sötétbarna haját szépen kifésülték. Világoskék, finom anyagból készült, szűk ruhát viselt, ami ráfeszült törékeny testére. 

Komornyikja, William épp akkor hozta meg a lánynak a szokásos, reggeli teáját.

- Köszönöm. Most távozhatsz - szólalt meg hűvösen Carina, rá se nézve a férfira, majd óvatosan belekortyolt a teába. 

- Igenis, kisasszony - hajolt meg udvariasan a férfi, és már a kilincsen volt a keze, amikor a lány szigorúan rászólt:

- Hány cukrot tettél bele?!

II. fejezet

 

Egy új élet hajnala

 

 

A tábortüzet Thurion a barlang bejáratánál gyújtotta meg, egyrészt, hogy ne fázzon, másrészt, hogy elriassza a vadállatokat. Miután lefeküdt a barlang kibélelt aljára, még sokáig nem nyomta el az álom a nap feldúló eseményei miatt. Jó ideig figyelte a lángokon keresztül Chalinor tetemét, s közben a tojásokat magához szorította, hogy melegen tartsa őket.

 

***

 

Thurion arra ébredt, hogy valami mocorog az ölében.

 

 

I. fejezet

 

Sárkánytüskék viadala

 

 

Thurion megfeszítette az íjhúrt, és gondosan célzott. Összehúzta a szemét, nagy lélegzetet vett, aztán elengedte a vesszőt. A nyíl süvítve szelte a levegőt, míg bele nem állt a tisztás közepén felállított póznába.

– Szép lövés volt, barátom!

– Thurion hátrasimította vállig érő, sötétbarna haját, és mosolyogva felelt a szőke elfnek:

– Nos, Laurion, te sem tagadhatod, hogy képességeim olyanok, mint az elfeké.

 

Szerződés januárra

 

Rossz évek jöttek egymás után, és Tosza egyszer csak azon vette észre magát, hogy nem volt elég elővigyázatos, sosem fizeti meg a rengeteg adósságát. A hitelezők is mindig rosszkor vesztik el a türelmüket, ráadásul nem is lehet megérteni őket. Szentül meg vannak győződve arról, hogy van az adósnak pénze, sőt még a bőre alatt is pénz van, tisztán csak aljasságból nem fizet. Az egyetlen megoldás, ha elég gyakran járnak a nyakára, egészen addig, amíg meg nem unja, és föl nem nyitja a kincsesládát.

 

1964.julius 2.

 

Felkerestem ismét Ibit.Ibi haragos volt és én nem akartam tudomásul venni, hogy mi a baj.Az ablaknál álltam és kihajoltam cigarettázva.Tudtam, hogy azért haragszik, mert én elmondtam neki, hogy az egész város azt beszéli, hogy Ibinek köze volt Fekete Árpihoz. A baj, hogy nem csak a városban ,hanem Laci bácsiék is csak ezzel foglalkoznak.Mindenki mindent  tud és mindenki tesz reá még egy lapáttal.Igaz ez  engem hidegen hagy,de mit is törődöm az egésszel.

 

 

 TÉRBEN ÉS IDŐBEN

 

 

Ha arra sodor a véletlen, de ha szándékosan is keresed a berkek vagy ligetek világát, kellemes érzés, feledhetetlen élmény keríthet hatalmába. Leülsz egy padra, vagy a berekben átkarolsz egy évszázados fát, és amikor már érzed ereidben az energia telítődését, amihez hozzájárul az élő fa nedvkeringése, már belesimultál a tájba, térben és időben. Elég annyi idő, hogy az őslakosság ne lepődjön meg jelenléteden és elkezdje a harsogó, fecsegő trillázását, ami valójában lehet veszekedés, dicsekedés, vagy egyszerű unaloműző, mert Istenem, ki érti a madárhangokat.

1964.VI.28. Vasárnap.

 

Délután egy órakkor érkeztem meg. Most már nem kellett keresgéljem a házat.Amikor átmentem a hídon és elhagytam a kanyart, észrevettem Ibit az ablakban. Várt, és ez nekem nagyon jól esett.Örömmel kezdtem integetni és Ő vissza. Megérkeztem és Ő nyitott kaput.

Megcsókoltam boldogan, aztán a kerékpárt oda támasztottam a szomszéd ház falára és bementünk a házba.Apja és anyja heverésztek a heverőn, mi bementünk a szobába.Ibi bekapcsolta a rádiót és

feltett egy lemezt*Giovanesz, giovanesz* aztán a*Quanta come gondolot*.Kértem Ibit tegye fel azt a német számot, amit a multkor

hallgattunk, és én leűltem a székre amelyik a szekrény elé volt állítva fejem a szekrénynek támasztottam és élvezettel hallgattan a gyönyörü dallamot.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 38.

 

 

 

 

           Emerencia  új munkakörében hamar beletanult és már időt tudott szakitani egyebekre is. Például szét nézett a hölgyek között , de csak azután amikor már tisztába volt a férfi felhozatallal. Szomorkodásra nem volt semmi oka mert a hölgyek között nem igen talált vetélytársat-- már csak azért sem, mert nem mindegyiknek forrt a vére úgy  mint az övé, és korban is elég távol voltak tőle.

A születések hajnalán az Úr angyalokat küldött
Az égen a Hold áttetsző fényben fürdött
A vajúdásnál a mennyei teremtmények formákat alkalmaztak
Melyek különböző helyzetekben,hasonló lelkületet tartalmaztak

Egymástól messze:térben,időben, azonos sorsú emberek
A világrajövetelnél a formák így lettek fontos szerkezetek
Ezen emberek,ha a világban találkoznak
Örömmel fogadják a másikat,és csodálkoznak

Megértik a lényeget,ez nem lehet véletlen
Ha nem fened a kést az is életlen
Lelki barátokká válnak,és így szólnak:
Ez velem is megtörtént,engedek a szónak!

 

 

Egyszer, valahol Európában, leejtettek egy egyforintost a sokemeletes épülettömb legfelső szintjéről.

Az egyforintos, ahogy földet ért, gurulni kezdett. Tágas utcákon, tereken gurult keresztül. A járókelők néha meg-megcsodálták. Egy kislány kiszakította magát anyja kezének szorításából, és az egyforintos után eredt. Az egyforintos azonban lejtőhöz ért, így gurulása jelentősen felgyorsult. A kislánynak esélye sem volt utolérni.

Gurult, gurult, keresztül hidakon, városokon, falvakon, hegyeken, völgyeken.

1964.VI.25.Csütörtök

 

               Már kilencórakkor búcsuztam a kollegáktól s kerékpárral elindultam Görgény felé.egyetlen egyszer voltam a falun keresztül, amikor Üvegcsűrön jártunk egy pár hete a kultúrcsopottal. Most ismerősnek tünt minden. Elérkezve a központig és ott leszálltam a kerékpárról, mivel tovább már nem tudtam az útat. Eszembe jútott Bereczki Magdi  vélekedése, aki mellém űlt a parkban és elmesélte, hogy ő is görgényi és ő is most érettségizett.(mindjárt az a gondolattom támadt, hogy akkor ez lehetett az a lány, akiről Laci bácsi be-szélt).Azt mondta Ibi nagy szélhámos, igaz őt nem érdekli,de szükségesnek tartja figyelmeztetni engem.

 

Második rész

 

- Milyen forróság van itt, atyám – sóhajtott fel Florangue. Pedig az ódon falak a jó atyák minden igyekezete ellenére is hideg párát verítékeztek.

- Még a lélegzet is nehéz; úgy fáj, lüktet itt benn… Sose viseltem jól a forróságot, a nyarakat sem. A tavaszt szerettem; abból is a korait, a februári tavaszt, amikor még alig ragyog a nap, világosságot ad, de meleget alig… Amikor még épp csak pattannak a rügyek, még kékes, hűvös ködök boronganak az égen, de a szélnek már illata van.

Add a Kezed!

   ( Hősök )    

           2.

 

 

Az előző részek tartalmából:

 

Az elme nagymestere, Attila 6 különleges képességű tinédzsernek üzen. Pesten készül összehívni egy találkozót, ahol nem csak ködös múltjáról, de egy készülőben lévő forradalomról is be kell számolnia az ifjaknak. Mindenekelőtt a férfi elhatározza, hogy a szárnyai alá veszi őket, s kellőképpen megtanítja, hogyan állhat módukban, a legegyszerűbben kezelni a velük született adottságot

 

 

A Hősökről:

 

Csikós Rudolf: A válogatott focista, aki képes behatolni az emberek elméjébe.

 

 

A csalódás kócos hajú,

lógó orrú kisfiú képében érkezett.

Két keze ökölbe szorult,

maszatos arcára könny rajzolt kanyargós utakat,

s vízmosta, szürke kavicsként 

rugdosta megrepedt szívemet.

_{Írtó durvát álmodtam már megint, még a múltkorin is túltesz. Bár alig emlékszem valamire sajnos:}

 

Zöld Lámpás voltam, vagy legalábbis a Zöld Lámpás Alakulattal kalandoztam. Egy templomhoz mentünk jó páran, nem is templom volt, inkább valami egyházi épület, de bazi nagy volt, az tuti. Pár Lámpás előre ment. Az egész épületet belepte valami zöld növényzet. Hamar ki is derült, hogy nem is növény volt, hanem valami karácsonyfaizzó sor. Voltak kis lámpák rajta fel-felvillantak a sötétben, amikor a sötétből közeledett feléjük egy inda.

A második osztályos gyermekek örömmel szaladtak ki a teremből az iskola udvarára, ahol talán a szünet kedvéért hullni kezdtek apró pelyhekben a fehér hópihék. Ádám a cipők között téblábolt, sehogy sem akaródzott neki kimásznia a szétdobált kiscipők közül.

- Nincs csizmád megint, igaz? – gúnyolódott Tomi és nevetve szaladt el mellette. A többiek is csak gúnyos mosolyt küldtek felé, senki nem szerette őt. Legalábbis a kisfiú így érezte. Előző évben még minden jó volt, de most, mióta megtudták, hogy az apja meghalt, elutasították.

***

 

Natasha, ahogy bekanyarodott a ház elé, meglátta John autóját a garázs előtt parkolni. Magyarázkodnia kell, hazudnia arról, hogy merre járt. Hosszasan tanakodott azon, hogy mit mondjon, de nem állt rá az agya a hazugságra. Elment a boltba, kocsikázott egyet, nem számít. John úgysem fog hinni neki.  Amikor leállította a motort, mélyet sóhajtott, beletúrt göndör tincseibe és kinyitotta a kocsi ajtaját. Látta, hogy Lilly a hátsókertben játszik a homokozóban.

1964.VI.23. Kedd.

 

Sok munkánk volt, mivel hónapzárás és féltem, hogy lekésem a találkát. Az én órám szerint tíz percet késtem, de Dódiéknál csak tíz óra volt.Ibi nem volt otthon, Dódi azt mondta, hogy egy lánnyal ment el de mindjárt jön.Mondtam, hogy később viszajövök és eljöttem. A kapuba találkoztunk és nem is ment be, hanem  velem jött a főtérre.

-          Utolsó napunk Ibike ki kell használjuk, hogy minél többet lehessünk együtt.

 

 

- Tessék csak, tessék! – kiabál az utcai árus. Standja körül megannyi járókelő áll, kíváncsi tekintettel vizsgálva a portékát. Egy középkorú nő kezébe veszi az egyik doboz formájú árut. Megrázza, magasra emeli, nézegeti, aztán csalódottan visszateszi.

- De hiszen ez üres – panaszkodik az eladónak, aki vállat von, és flegmán válaszol:

- Tetszik tudni, olyan, mint az élet.

Egy kisfiú ekkor felkiált:

- Anya, anya, egy mérgeskígyó!

A járókelők többsége menekülőre fogja a dolgot.

Alice Desmond álmodozva feküdt az illatos gyepen, és nézte az elsuhanó felhőket. Szeles, kissé hűvös idő volt, de ez őt a legkevésbé sem zavarta. Addig sem kellett egy fedél alatt tartózkodnia a semmirekellő testvéreivel és iszákos szüleivel. Ha épp nem olvasott vagy felhőket bámult, a környékbeli suhancokkal bóklászott mindenfelé. Valamiért a fiúkkal sokkal jobban megtalálta a közös összhangot.

A férfi elgondolkozva közelítette meg a szupermarket bejáratát. Ekkor váratlanul mellélépett egy jól öltözött úriember és megszólította. Mint kiderült, néhány kérdést szeretett volna feltenni az általános egészségi állapotáról. Általában elutasította az ilyen közvélemény kutatási kérdezőket, de most jó napja volt és ráállt a dologra. Gyorsan jöttek a kérdések, lelkiismeretesen válaszolt rájuk. Nem tartott sokáig. Amikor már elbúcsúzott volna, még egy utolsó kérés hangzott el, adja meg a telefonszámát, azzal az indokkal, hogy majd tájékoztatják a felmérés eredményéről.

A csata

 

Jópár éve már annak, hogy részt vettem abban a csatában, amelyben a pogarok végleg megszabadultak az őket terrorizáló baganok fenyegetésétől. Hogy mi volt köztük a konfliktus, máig sem tudom, igazából soha nem is érdekelt. A Nemzetközi Speciális Egységet sem érdekelte, melynek keretében részese voltam az eseményeknek, sem az ENSZ-t,  meg a többi nagy szervezetet; mindössze azért voltunk érdekeltek benne, mert a pogarok földjén volt a térség legnagyobb földalatti víztározója.

 

1. fejezet

Mikor egy világ összeomlik, egy másik kerül helyébe. Nem sokkal az államcsőd bekövetkezése után a diákok sorra vonultak ki az utcára, parkokba, hogy a hirtelen jött szabadidőt elüssék valamivel. Az iskolák leálltak az internet,- és mobilszolgáltatók nem szolgáltattak tovább, a tartalék áramból a korházakat és fontosabb helyeket ellátták, de az eddigi élet megállt működni.

       Senki se tudta meddig fog ez így maradni, de ki-ki a maga módján próbálta kezelni az új helyzetet.

Ok Skacok! :) Ezen hét iskolaszüneteit (és gyakran 1-1 órát) nem mással töltöttem, mint a számolással! És hogy hogyan is jön ez ide a Krónikákhoz? Egyszerű, mint az 2x5! Nem mást csináltam, mint egységesítettem a Terrán és a Szolár kalendáriumot a meglévő adatokból, amiket most ide fel is írnék. Habár minden kiderül a 10 Év folyamán, ezeket az adatokat könnyű szerrel meg tudom veletek osztani.

---------
Terra-9:
1 Év = 287 Nap, = 10 Hónap, = 56 Hét + 7 Nap.
1 Hónap = 28 Nap
1 Hét = 5 Nap,
1 Nap = 32 Óra,

Szolária:
1 Év = 459 Nap + 8 Óra, = 3 Korszak + 3 Nap + 8 Óra, = 57 Hét +3 Nap + 8 Óra.

                                                          ***

    - Az élet a folytonos változásokról szól.
    A lágy, mégis fenyegető, óvó hang elől Ágnes képtelen volt elmenekülni. Bármerre is szaladt a szigeten, a tudatalattijában fölcsendülő női szavak ereje vetekedett még magukkal a déli harangokkal is. Saját gondolatait sem hallotta ettől a már-már fájdalmas erőtől. Elméjében egyedül és csak is kizárólag a számára idegen, habár felettébb ismerős hangok léteztek, uralkodtak.

Tanyáról Vegasba

 

 

 

   Negyvenöt éves korára kezdte úgy érezni Imre, hogy elege lett a tanyasi életből. Szüleit már huszonkét éve elveszítette, a két húgával és egy bátyjával pedig legalább tíz éve nem tartotta a kapcsolatot. Abszolút magányban élt komfort nélküli tanyáján a Hortobágy kellős közepén. Fejte a teheneket, nyírta a birkákat és szedegette össze a tojásokat a tyúkok alól; ez volt az a fajta elfoglaltsága, amit könnyűnek nevezhetünk.

 

 

- Neve?

- Szabó Elemér.

- Végzettsége?

- Villanyszerelő vagyok.

- Értem. És mondja csak, mi szél hozta hozzánk?

- Egy angyal hívott.

Leendő állásadóm fürkészőn nézett rám vastag lencséjű szemüvege mögül. Igazi aktakukac kinézete volt. A modora pedig tenyérbemászó.

Miután felvette az adataimat, megegyeztünk, hogy jövő hét hétfőn munkába is állhatok. Mit ne mondjak, nagyon örültem neki.

De ne rohanjunk ennyire előre! Hogyan is kezdődött ez az egész?

 

 

 

 

                                           Márciusi tél

 

                    

 

                                  Nem tudom mit  akar a tél,

      

                                  miért nyomul , miért nem fél?

                         

                                  Tán az gondolja őkegyelme,

 

                                  örökre ide van rendelve.

 

A javítóintézet légköre olyan, mint egy jégkamra. Érzéketlen, szürke, fagyos hangulatú, félelmetes. Kollégistákat kísérek be a hosszú, szürke folyósóra. Engedélyt kaptunk arra, hogy nyolc középiskolással elrémisztő látogatást tegyünk. A vagány, nagypofájú kölykök elnémultak a szürke folyosó láttán. Pedig még csak beléptünk. Egyenruhás, gumibottal felszerelt kísérőt kapunk. Megmutatja a szobákat, amik nekem celláknak tűnnek. A tanulószobát, a mosdót, az étkezőt.

1964.VI.22. Hétfő.

 

Reggel *terepre* mentem a városba, nem akartam, hogy az irodában ilyen levertnek lássanak. Az *Avram Iancu* utcában egy padra leűlve egy verset komponáltam: TE VAGY AZ ÁLOM címmel. Aztán bementem az irodába. Úgy éreztem a verssel kiöntöttem a lelkemet,*gyontam* és megkönnyebbültem.Búrján Margit és Nagy Laci bácsi voltak bent.Ahogy leűltem az asztalhoz Margit elkezdi.

-          Gráma elvtárs, a tegnap láttam a maga görgényi barátnőjét egy érettségiztető tanárral karonfogva sétálni, egy fiatal jóképü férfivel.

 

- Minden rendben otthon! – állítja szép kék szemeivel igézve, de tudom, hogy nem igaz.

- Ez jó hír! – mondom némi gúnnyal. Vállat von, úgy tesz, mintha nem szeretne beszélni, de tudom, hogy igen, mert valakinek el kell mondania mindazt, ami vele történik.

 

Egy éve játsszuk ezt a játékot. Akkor ismerkedtünk meg. Dávid tizennégy éves volt és sikertelenül fejezte be a hatodik osztályt az általános iskolában. Az osztályfőnöke teleírta az ellenőrzőjét figyelmeztetésekkel.

Shane az istállóban volt, a lovaknak hordta a takarmányt, mikor meghallotta a furgon motorjának hangos bőgését. Letette a kezében lévő kupacot és letörölte a verítéket a homlokáról, s ahogy kilépett az istállóból, Natasha zokogva omlott a karjai közé.

A férfi rémülten nézett rá, s kereste, nem esett-e baja. Arra gondolt, John tett vele valamit, de azt akkor nem ússza meg szárazon!!!

- Kicsim, mi történt? – kérdezte a síró nőt, aki beszélni is alig bírt az őt rázó zokogástól.

   A szívem hevesen dobbant meg,mintha egy kismadár röpke szárnycsapással szállna fel a napsütötte felhők közé.Én is ott voltam,majd leejtettél a mocsaras,kietlen vidékre.Hogy éltem túl a rá következő hetet?Egyszerűen.Az emlékeimmel.
  Emlékszem,ahogy a nyakadba fúrtam az arcom,hogy ne lásd az arckifejezésem,jobban mondván a szememben lévő érzéseket.Melegség öntött el,a zene is elhalkult,pedig egy régi dal szólt egy lányról,aki nem akart a Földön járni.Talán őt sem a Nap kötötte ide,hanem egy másik szív sugara,amely óhatatlanul vonzotta egyre jobban.Magadhoz húztál,a kezed szorosan ölelt át,csupán annyi távolság volt köztünk,amennyivel magasabb vagy nálam,de amikor lábujjhegyre álltam,mint egy hercegnő,akkor az is megszűnt.Az arcod pár centiméterre az enyémtől.Régen zavart volna,ha valaki ilyen közel áll hozzám,de most még ez is soknak tűnt.Éreztem a belőled áradó nyugalmat,pedig te voltál az ,aki mindig ideges hatást keltett.Tudtam,hogy elvesztem.Az a pillanat régen elmúlt,amikor még megtudtam volna akadályozni,hogy megcsókolj.Egy utolsó puszit nyomtál az ajkamra,majd halványan elmosolyodtál.Sütött rólad,hogy  boldog vagy,a barátságunk szertefoszlott,mint a szivárvány a törékeny égbolton.Így utólag visszagondolva,ragyogtál.Soha nem láttalak még ilyennek,de mellettem olyan voltál,mint egy énekesmadár a kora tavaszi napsütésben,mikor talál egy itatót és a vízben játszik,cseppeket ontva az egyre melengetőbb,átlátszó levegőben,sütkérezve a megcsillanó víztükörben.

 

Ulysses Valroth gyűlölte a születésnapját. Gyűlölte, hogy meg kell játszania magát, mennyire örül a sok, hasztalan kacatnak és a tömérdek embernek, akiket nem is ismer. Huszadik születésnapja alkalmából szülei bált szerveztek, ahová meghívták a felső tízezer jeles képviselőit.

Édesanyja, Cécile Valroth a fiúval folytatott beszélgetése során elszólta magát, hogy „különleges” meglepetéssel készülnek a számára. Ulysses természetesen megörült a hírnek, és titokban nekiállt egy kutyaházat összeeszkábálni. 

A „különleges” jelzőből arra következtetett, hogy csakis kutya lehet az a bizonyos meglepetés, hisz már kiskora óta ez volt minden vágya.

                                           

 

 

 

                                      

 

                                         Márciús idusa

 

 

                              Lehet nagy felhajtást csapni,

                              és lehet csak magunkba szállni.

                              Lehet üres külsőségekben,

                              vagy elvonulva, csak szivünkben

                              szabadon ünnepelni.

A nem tervezett utazás

 

 

 

   Pipec, a vasutas, élete legnagyobb részében nem iszik alkoholtartalmú italokat, pedig valójában alkoholista. Az alkoholizmusnak egy nagyon nem mindennapi formáját képviseli. Nála egy-egy berúgás időintervalluma öt-hat naptól akár öt-hat hétig is tarthat, ezt követően viszont hónapokig, sőt évekig is hagyja regenerálódni a szervezetét. Aztán amikor úgy érzi, hogy sikerült a sejtjeinek kellőképpen generálozniuk magukat, jöhet az újabb átszellemült időszak.

 

Ez a fejezet felfogható amolyan "másod" prológusnak. A következő fejezet 12 évvel később játszódik. Jó olvasást! :)

 

Ulysses Valroth magányos kisfiú volt. Nyolc éves kora ellenére most találkozott először vele egykorúval. Szülei, a gyenge fizikuma és állandó betegeskedése miatt nem engedték mások közelébe, nehogy elkapjon tőlük valamilyen újabb betegséget. Nagyapja, Ethan Valroth világhírű orvos volt, és Ulyssesszen tesztelte le a legújabb gyógymódokat.

                                                    4. Osztály

 

 

 

   Mély levegő! Lélegezz, hamar vége lesz! De meleg van! Nem nyafog! Sok mindent kibírtál már, nem de? Ez sem lehet nehéz. Jól van, megpróbálom... de nem az én hibám lesz, ha elájulok! Persze, hogy nem! Majd ráfogjuk arra, aki ideállított minket. Halkabban! Nem hallom, hogy mit mondanak. Miért fontos egyáltalán odafigyelni? Ez a negyedik éve, hogy eldarálják ezt a szöveget...

               Kicsi Ibikétől megtudtam, hogy Ibi kiment az állomáshoz. Én is elindultam az állomás felé.A hídnál találkoztunk, egy lánnyal jött, talán iskolatársa lehetett.

-          Képzeld nem jött anyu, - mondta és belém karolt és beszélgettünk minden félét ami csak az eszünkbe jútott.A kapu előtt megálltunk. Azt mondta menjek el a parkba ami padunkhoz a két fa között. Ott találkozunk. Ő bemegy veszi a füzeteit és jön utánnam.- Holnap van az utolsó vizsgánk és még semmit sem tanultam.Nagyon hanyag lettem az utolsó időben.

Óra

Igen sokszor elképzeltem
Sok kis fogaskerék a gépezetben
Összekapcsolódnak és forognak együtt
Az óra delet jelez,s már is üt

Apró forgó alkatrészek
Jól működő készítmények
Precizitás és tervezés
Nagyon fontos a kivitelezés

Ha azonban hiba jelentkezik
A mester sem tétlenkedik
Szerszámot fog kezébe,szerel
A szerelvény újra életre kel

Elindul ismét az ember szolgálatában
Ő jár örömében,bánatában
Rajta a percek,órák pörögnek
Az ébresztődallamok is csörögnek

Add Uram,az időt jól betudjuk osztani
Ahogy a szerkezet azt képes mutatni!

 

A   Add a Kezed!

       ( Hősök )

 

 

 

 

  Hatalmas pánik tört ki Budapesten, a nyugati pályaudvaron. Az emberek kétségbeesetten sikoltozva menekültek ki az utcákra, keresztbe rohanva az autóktól hemzsegő úton. Félelmüket nem az induló vonatok késési ideje váltotta ki. Egy kifejlett, bengáli tigris haladt végig a vonatok mellett, kecses léptekkel. Váratlan felbukkanásával pillanatok alatt kiürítette a pályaudvart. Az állatkertből szabadult állat mégsem támadott meg senkit, még az előle fejvesztve szaladó emberek után sem rohant.

Ismertető: Ez a történet egy másik világba, egy alternatív 19. századba kalauzolja el az olvasót. Gőzgépek, léghajók, és nagy kalandok világa ez, melyet ősi legendák szőnek át, egy olyan hely, ahol bármi megtörténhet. Három merőben különböző sors fonódik itt egybe, és tart a homályos végkifejlet felé, mely nem más, mint egy titokzatos maszk megtalálása, amely teljesíti az ember szívének leghőbb vágyát. Vajon igaz-e a mese? Mi az ember leghőbb vágya, és meddig hajlandó elmenni érte?

 

Mintha órák teltek volna el, olyan sok időnek tűnt, mire Matthew visszaért. Lépteket hallottam közeledni, de nem tudtam biztosan, hogy ő az, nem mertem előbújni a barlangból. Bent hozzásimultam a falhoz és csak vártam, miközben a szívem egyre gyorsabban dobogott, attól féltem, hogy esetleg más talál rám Matthew helyett. Szerencsére ő volt az, bejött a barlangba és intett nekem.

 

– Indulhatunk – mondta halkan és már ment is, miközben én még mindig ledermedve álltam a falnál.

 

Első rész

 

Lobogott a gyertyafény, halovány árnyakat vetve a nagybeteg ifjú sápadt, sovány arcára. A jeges verítékben fürdő arc csaknem halotti maszknak hatott volna – ha nem izzana benne a smaragdtűzként ragyogó szempár.

- Idd meg ezt a főzetet – tartotta ajkához az ápoló szerzetes a szilkét – Jót fog tenni. Talán megadja az Isten, hogy elmúljon rólad ez a … ez a súlyos kórság.

- Mondja nyugodtan, hogy halálos. Nem félek tőle.

- Hogy’ mondtad, fiam?

 

Valamikor Murnauban

 

Szeretem a hegyeket. Ők kevésbé szeretnek engem, visszazavarnak, ha egy meredekebb emelkedővel próbálkozom. A nézelődést még elviselik. Egyszer Svájcban a szálloda erkélyén ültünk, igaz, hogy onnan a tó látszott jobban, a Thuni tó, a szelídebb az ikrek közül – egyszer Ausztriában, az út szélén, derűsen virágzó gazok között – ott néztük a Dachsteint, és tényleg úgy éreztük, hogy csak mi ketten nézzük, egyedül a mienk

Reggel alig hét óra után elromlott az autónk és  Szabadi mondta, hogy egyhamar nem lessz meg. Fogtam magam és leadtam a pénzt, aztán felmentem a főtérre.Találkoztam édesanyámmal és Olgival,  nővéremmel, haza felé mentek. Kértem várjanak egy kicsit, mert Ibi  is mindjárt jön. Édesanyám azt mondta, hogy egész délelőtt Olginál lessz és menjünk oda, mert szeretné látni ő is azt a *hercegnőt* akiért anyira odavagy. Bementem Ibihez és elmondtam mi történt.Csak kicsi Ibikével volt otthon, Dódi kiment kenyérért.

***

 

Natasha McDonald a virágoskertjében dolgozott egész reggel már hajnal óta. Nem bírt aludni, csak forgolódott a vendégszoba kényelmetlen kanapéján. A gondolatai a délután történteken jártak, nem bírta elképzelni az életét Shane nélkül. Oly sokáig ő volt az egyetlen barátja, s hirtelen annál sokkal többé vált. Mindent megoszthatott vele, meghallgatta, megértette, és mérhetetlenül szerette a nőt. Az élete nélküle sivár pusztaság lenne csupán.

 

Új színház

 

Kora délután volt. Pimaszul arcul legyintett a dermesztő szél. Azért nem volt túl hideg, vagy engem fűtött a hevület. Az Opera felől indultam, már csak megszokásból, emlékként az év eleji tüntetésre. A hatalmas tömegből csak néhányan skandálták az Orbán szitkokat. Békésen zajlott minden, mint az operában, ahol bál volt s van. Élmény volt nekem ez a megmozdulás a hitelessége, józan érvekre önként összegyűlt tömeg. Egy hónap telt el azóta.

1964.VI.12.Péntek.

 

Most is a buszon teljesítettem szolgálatot, és egész munkaidő alatt jókedvü voltam. Csak arra gondoltam, hogy fél ötkór ismét találkozunk és együtt lehetünk.Ez boldogsággal töltött el.Van-e nagyobb boldogság, amikor két szerető szív egymásra talál,és együtt lehet.Mindenkihez kedves voltam, legalábbis volt egy kedves szavam. Ha két buszjött be a megállóba biztos,hogy a többség az én buszomon akart utazni.Nekem nagyon tettszett, mert annál több pénz gyült a kasszába, de nem tettszett a vezetőségnek s főleg a másik buszjegykezelőjének.Mit bántam én fő az, hogy gyűlt a pénz halomra.Szerettem volna,ha Ibi is velem lehetne, mert tudtam, hogy szeret autózni, de neki tanulni kell.

       Zsolt látta, ahogy a lángoló veszedelem lecsap a mellette álló férfira. Idejében ugrott el ő is a támadás elől, majd egy hatalmas robajt követően érezte, ahogy számtalan apró, tűszerű fadarab és durva por lepi el a fekvő testét. Felpillantott, a rém ott állt felette, háttal, valószínűleg a támadás elől szintén kitért Norbertet figyelte. Odébb tekintett, de ő nem látott semmi mást a szoba végében, csak a sötétséget. Majd a rém lángja újra kialudt, és eltűnt a szemek elől.

 

El sem tudtam képzelni, vajon kik lehetnek ezek a furcsa alakok. Nem mentünk túl közel, tisztes távolságból követtük őket, egészen addig, míg be nem mentek az egyik barlangba. Hirtelen olyan rossz érzésem támadt, valami azt súgta, hogy nem lenne szabad itt lennünk, hogy egyáltalán nem jó ötlet figyelni őket. Ki tudja, mit akarnak? A ruhájukból ítélve valamiféle szekta tagjai lehettek. Hosszú, barna csuhájuk alól semmi sem látszódott ki, az sem, hogy nők-e vagy férfiak.

 

Hosszú évek teltek el. Soma felnőtt, családot alapított. Munkája olykor a nagyiék kisvárosába vitte. Ilyenkor mindig szerét ejtette, hogy meglátogassa az öregeket a temetőben. Józsi tata nem is túl sokkal, követte a nagyit és most itt nyugodtak békességben, egymás mellett. A papi igazán soha nem tudta feldolgozni párja elvesztését. Hiába volt minden próbálkozás, hogy más felé tereljék a gondolatait, a magány óráiban egyedül maradt a fájdalmával.

-         Kérem, adjanak nekem pár forintot! Kérem, kérem adjanak nekem pár forintot! Kérem, szánjanak meg! Csak pár forintot! Segítsenek! Segítsenek meg pár forinttal! Kérem, segítsenek! Ha akarnak, tudnak segíteni! Maguk még fiatalok, tudnak segíteni! Adjanak pár forintot! Szánjanak meg! Adjanak nekem pár forintot! Csak pár forintot! Segítsenek! Maguk tudnak segíteni! Segítsenek, kérem pár forinttal! Segítsenek! Gyógyszerre van szükségem, kérem segítsenek!

A nem tervezett utazás

 

 

 

   Pipec, a vasutas, élete legnagyobb részében nem iszik alkoholtartalmú italokat, pedig valójában alkoholista. Az alkoholizmusnak egy nagyon nem mindennapi formáját képviseli. Nála egy-egy berúgás időintervalluma öt-hat naptól akár öt-hat hétig is tarthat, ezt követően viszont hónapokig, sőt évekig is hagyja regenerálódni a szervezetét. Aztán amikor úgy érzi, hogy sikerült a sejtjeinek kellőképpen generálozniuk magukat, jöhet az újabb átszellemült időszak.

Elgondolkoztam újévnek reggelén. Miért is élek? Súlyos rákos beteg vagyok. Szeretnék élni. Megettem a kenyerem javát. Sok-sok évet dolgoztam. Szerető családom és unokáim vannak. Betegségem óta írogatok. Leírom versben és prózában, a szépet a jót, a szenvedést és a nyomort. Szeretek élni. Szeretném látni unokáim boldogulását. Átélni örömeiket. Mégis, szeretnék élni? Becsülettel ledolgoztam életem javát. Most mégis szorongva várom a nyugdíjat, szurkolva, hogy e kegyetlen világban ki tudom-e fizetni a rezsiket, lesz-e, hónap végén ennivalóra valóra és gyógyszerre pénzem. Felteszem a kérdést akarjak-e élni. 2013-01-01 Ágota

Közegészség,járványügy fölött
Ember és környezete között
Fertőző betegségek útjának lezárása
Ezen jelenségeknek szükségszerű izolálása

Kórokozók pusztítása,ölése
Egészségre káros hatások kiküszöbölése
Pozitív a kritérium
A levett mintában nincs baktérium

Rendelkezések betartása,rendezett a látvány
Ellenőrzések során nincsen járvány
Kapcsolattartás a vezetőséggel
Jó kommunikációs készséggel

Megfelelő érzékszervek:ép hallás
Ezzel párosul a szaglás és a látás
Konfliktus,tévedés,jogi következmény ellen
Munkavégzés során biztos,talpraesett jellem.

A legtöbb embernek csak egy pulóver a sok közül. Nekem a pulóverek pulóvere. Ha elsétálhatok mellette, különös izgalom lesz úrrá rajtam. Ha megérinthetem selymes anyagát, egyszerűen végigfut testemen a kellemes borzongás. Nem kapok levegőt, szívem vadul kalapálni kezd, és a szédülés kerülget.
Másoknak csak egy pulóver. Nekem több ennél. Ha valami csoda folytán egyszer felvehetném, biztos, hogy örökre ezt hordanám. Le sem venném. Abban állnék a zuhany alá, abban feküdnék le este, abban mennék mindenhová.

-Halkan szól a zene a szobámban
viszont mélységes a csend
-Pislákoló gyertya lángja 1000 helyre
szórja fényét a sötétben
-Elsuhanó árnyak mellett
csupán a szívem dobbanását hallani
-Ez jó jel még élek:D:D:D

 

 

Szakad az eső. A cseppek folynak végig fejbőrömön, az arcomon, be a blúzom alá. Sötétedik. Most indultam el otthonról. Nem bírtam tovább a tökéletes magányt. Amikor azt tehetek, amit csak akarok, akkor, amikor csak akarom. Most kezdek erőre kapni. Megszűnt a nyomás a mellkasomban. Csak nézem, ahogyan esik az eső, a víz gyűlik az utakon, az újabb cseppek kicsordulnak egy újabb tócsába. Most már tudom mit akarok. Egy férfit. Most azonnal. Keresem. Nem jár senki az utcán.

Add a kezed!

   ( Dorina )

 

 

 

 

   Dorina az a fajta lány volt, aki kifejezetten a karrierjének élt. Kislány kora óta, fodrász szeretett volna lenni. Emellett szerette az embereket, szeretett beszélgetni, ismerkedni másokkal. Az általános iskola elvégzése után, sikerült a számára megfelelő intézményt választania, ahol később, kitűnő szakmunkás vizsgával remekelt. Nem sokkal utána, a városközpontban, nyitott is egy fodrászüzletet. Szerencséjére elég sokan látogatták, nem csak a barátai, hanem a környező emeletes házak lakosai is.

1964.VI.11.Csütörtök.

 

Ibi azt igérte, hogy ma a délutáni vonattal visszajön s ha akarom várjam a kicsi állomásnál.Kérdezősködtem mikor szokott a délutáni vonat jönni és azt mondták négy óra után. Ezért én négy órakkor már az állomáson voltam, hogy még véletlenül se kerüljem el őt.

Kérdésemre az állomás főnök azt mondta, hogy a vonat csak hat óra után fog jönni, mivel még nem indult ki Laposnyáról.Elsétáltam a csónakházig és ott a padon űlve bámultam az evezősöket,és beszélgettem Ajtai Évával és Enache doktor lányával Smarandaval. Fél hatkor visszamentem az állomásra.Semmi mozgás nem volt.

13. fejezet

 

 

Ray és Sarah Brown némán ültek az autóban, miközben az alabamai táj elsuhant mellettük. Mindketten gondolataikba temetkeztek, ám ugyanazon járt az agyuk. Sajnálták, ami a fiatal Shane-nel és Natashával történik, s azt kívánták, bárcsak segíthetnének.

- Sajnálom őket – törte meg Sarah hangja a csendet. Ez volt talán az első alkalom, hogy ő kezdeményezett beszélgetést a férjével az őket ért tragédia óta.

- Én is - sóhajtotta Ray, s már majdnem a felesége keze után nyúlt, de elhessegette magától a gondolatot.

 

Ahogy egyre közelebb értem, egyre jobban láttam, mi történik. A fősámán egy hatalmas székben ült, az utódja végezte a rituálét egy nyolc éves forma gyereken. Körülöttük volt a falu apraja nagyja, énekeltek, ismételték azokat a szavakat, amiket a fiatal sámán mondott. Az az ég felé tartotta két kezét, majd letérdelt a gyermek mellé, s ráhajolt, majd ismét az ég felé tartotta a kezét, de immár térdepelve. Észre sem vettem, hogy milyen közel vagyok már hozzájuk, egyszer csak azon kaptam magam, hogy előttem zajlik az egész jelenet.

Másnap délelőtt az autóbuszon voltam szolgálatos, és délután kimentem a csónakházhoz és ott töltöttem el az időt, amig eljött a találka ideje. Megbeszéltem Jocóval, az öcsémmel, aki a csónakházban  mindenes volt, mivel az evezősök közt  országos bajnok volt és kértem adjon délutánra egy csónakot nekem, de evezőst is mivel én nem tudok evezni.Bele egyezett és adta nekünk a kicsi Klócza Attilát, aki nem volt még tíz éves sem de jobban evezett mint én.

                                                7. Epizód

                                                Sarokba Szorulva!

    - Én voltam az, aki még a kivégzést is elrendelte!
    - Még is mi a fenéről beszélsz!? - förmedt rá hitetlenül a kapitány. - Az lehetetlen! - tagadta határozottan a férfi állítását, bár leginkább csak saját magával szerette volna elhitetni, hogy ez képtelenség.

 

Tourette-szindróma

 

A mesebeli kiserdő a Határ-út mentén van, és a saját patakja már régen nem rossz szagú. Egy másik kiserdő felől érkezik, rövid időre eltűnik a felüljáró alatt, még egy darabig lappang az árok mélyén, aztán kész, senki sem tudja, hogyan tovább. A patak partján kitaposott ösvény kanyarog; szemközt, a lakótelep szélén orgonabokrok virulnak, de nem igen jár erre senki. Pedig elég sokan laknak a kiserdőben, legalább kétszázat számoltak össze az erdőgazdálkodók.

Egy premier története

 

 

 

   Még ma, 2013-ban is mosolyogva és elérzékenyülve tekint vissza az időben Vendel, amikor elbiciklizik a vasútállomás mögött, és odanéz az útról a régi rogyadozó kocsiműhelyre.

   Három évtizeddel ezelőtt, a nyolcvanas évek elején ő is ott állt alkalmazásban egy rövid ideig, amíg úgy nem döntött, hogy kiszínezi az unatkozó melósok munkaóráit. Azokban az időkben videomagnó még a kapitalista Nyugaton is csak mutatóban fordult elő, viszont teljesen ismeretlen dolog volt a kommunista országokban, természetesen nálunk is.

 

Add a kezed!

     ( Roland )

 

 

 

 

 

 

 

 

     Roland békésen, hanyatt feküdt a friss puha füvön és bámulta a kék eget. Ahogy a felhőket nézte,  minden féle alakot elképzelt, amivel csak össze lehetett hasonlítani őket. Majd hamar megunta a tétlenkedést és felült. A délutáni órákban, egyre többen hozták ki kutyáikat a város széli játszótérre, melyet most teljes ívben világított be a Nap ragyogó fénye.

   Voltak fiatal lányok is, akik kihasználva a csodálatos időt, apró termetű kutyáikat sétáltatták a játszótéren keresztül.

 

-            Nagyon szép. Mondja, hogy tudta megtanulni ? Olyan hosszú. Nekem nem lenne türelmem.

-            Ne mondjon ilyent Ibike, mert azt hiszem nem is próbálta. Verset megtanulni nem is olyan nehéz. Az ember addig olvassa, amig megmarad a fejébe.

-            Nem . Én úgy érzem nem tudnám megtanulni.

-            Én nagyon szeretem a verseket. Néha még írok is. Ibikének is írtam egyet.

-            Nekem ?

1964 junius 3- án történt.

 

A városba érkezett egy óriás bálna a GÓLIÁT. Mindenki látni akarta, még a környező falvakból is jött a nép a csodájára. A városi  buszunk soföre kért, hogy menjek velük az állomásta, mert nagyon sok az útas és sok a potyázó. Kért segítsek az ellenőrzésnél. Bementünk a gyárhoz és úgy megtelt a busz, hogy nem tudott elindulni. Elromlott. Kértünk egy másik buszt és jött is nemsokára Bereczki. Amig megyjött a busz, az emberek fáradtan lehevertek a fűbe, vagy leűltek a járda szélére.

A hátizsákunkat, s az összes holminkat elvették. A többiek izgatottan várták, hogy mondjak valamit, de teljesen az események hatása alá kerültem. Örültem, hogy látom őket élve, de tudtam azt is, hogy mindez az én hibám, a sírás fojtogatott. Láttam rajtuk, hogy megkönnyebbültek, mikor megláttak.
Végül Steven szólalt meg.

– Jól van?
– Igen.
– A többieknek már elmagyaráztuk, mi történhetett. Susan lefordította, hogy miről beszélgettek a törzsfőnökök.

Lehetséges, hogy ezt már kitetettem egyszer, ha így lenne, akkor elnézést kérek érte. 

 

I.

Egy rónin halála

 

A távoli múltban járunk, abban a korban, ahol a becsület és a tiszteletét még számított valamit. Japán erdeinek mélyén, egy úr nélkül maradt szamuráj vándorolt, míg el nem eredt az eső. A hegyekben egy vízesés közelében ballagott, így talált egy barlangot ahova behúzódhatott pihenni. Valaki már járt itt korábban, mert maradt bent egy kis száraz fa, amiből szamurájunk tüzet gyújthatott.

Józsi tata és Soma a „pletykapadon” üldögéltek és elmélyülten beszélgettek. Az ülőalkalmatosságot az öreg készítette, a kertben állt a vén diófa alatt. Nevét onnan kapta, hogy a nagyi gyakran ücsörgött itt a szomszédasszonnyal, kicserélni az aktuális „fülbevalókat”. A papi sokszor megleste őket messziről és elcsodálkozott, hogy ezek a nők vajon miről tudnak ennyit hablatyolni. A férfiak ha összefutnak egy kis borozgatásra, néhány mondattal egyenesbe teszik a világ dolgait.

    Egyetlen gyertya lévén viszont ez az akció igencsak lecsökkentette a fényt a kis előszobában, s annak a maradéknak a nagy részét is elnyelte a két férfitest. A kapitány egyik erős markával Vargas torkát szorította, hogy a földön tartsa, de az továbbra sem rezzent meg az életére tört heves támadástól. Néha nyugodt pillantásokat vetett a fölötte lobogó lángokra, de zavartalan mosolyát az égető hő sem tudta leolvasztani. Még a kapitányban is ideges gondolatok támadtak a határtalan nyugodtságot látva.

John McDonald mérgesen vágta be a Mercedes ajtaját. A másik oldalra ment és megragadta Natasha karját, jó nagyot lökött rajta, s a ház felé irányította. Nem akarta, hogy szemtanúi legyenek a jelenetnek.

- Hogy tehetted? – üvöltötte, mikor beértek az ajtón.

- Nem tudom, John, miről beszélsz – tagadta Natasha és fogalma sem volt róla, hogyan jött rá a férje.

- Ne tettesd az ártatlant, mindent tudok, mindent láttam.

- Mit láttál?

- Azt, ahogy Dawson megvizsgálta a manduláidat!

Imádom a Nyáresti Levegőt. Az illatát, a színét, selymes tapintását. Bármelyik pillanatban fel tudom idézni, akárha szerelmesem lenne. Sokszor eszembe jut, s kicsit mindig megsajdul a szívem, hogy éppen most nem lehet velem. Temetném a jelent, s szeretnék újra vele lenni, érezni őt. Hagyni, hogy körbeöleljen, megsimogasson, s karjaiban szunnyadjak el a csillagos eget nézve és semmire sem gondolva.

Vajon mindenhol ugyanolyan? Bárhová is megyek, ő vár ott mindenhol?

    - És mégis mióta tudtok ezekről a lényekről? - kérdezte a kapitány, hogy megtörje a mély csendet. Még mindig sok kérdése volt, melyekre szeretett volna mihamarabb választ találni, de érezte, hogy ez a beszédes állapot nem sokáig fog fennmaradni, hogy már amúgy is túl hosszúra nyúlt ez a beszélgetés. Most kell a legfontosabb témákat felhozni, mielőtt még bezárul előtte a kincseskapu. Az apróságok ráérnek majd később is.
    Norbert kissé összeszedte a gondolatait.

   Ha az írót nyomja valami, kiírja magából, hadd szenvedjen az olvasó. Útnak engedi, mint valami rissz-rossz mostohát. Költői rongyokban, szegényes batyuval. Megkönnyebbül tőle vagy sem, nehéz eldönteni. Alkalomadtán ketten szenvednek.
  Vezeti láthatatlan bábzsinórral, tollhegyről fakadva, lelki tintával. Összevegyül az emlék és a fantázia, kitör a bosszú, netán az öröm. Békétlen szavak ezek, állandó lázongás, végtelen elégedetlenség. Rázúdítja a világ összes arculatát, hogy a pákosztos olvasónak nyújtsa az írói hozsannát.

 

Nyöszörcs

 

A rét a Hubertus-kápolna mögött kezdődik, zöld és tarka, ameddig csak ellát a szem. Ezernyi virág nyílik a fű haragos zöldjében, kékek, sárgák és fehérek, parasztembernek csupa haszontalanság, városi kisasszonynak emlékkönyvbe préselni való. Csendesség nincs a réten, mert milliónyi bogár, légy, darázs, szöcske dong, zsezseg és cirpel a virágok körül, röpködnek a nagy, sárga lepkék, néhol egy apróbb madár is. Napnyugta után mindegyik talál magának alvóhelyet, a kápolna padlásáról kirajzanak a denevérek, felbukkan egy fehér ködfolt, majd ismét eltűnik a berkenyék mögött.

 

 

 

Motorcsónakkal jutottunk ki a szigetre, dél körül tehettük a lábunkat újra szárazföldre. Még egy körülbelül fél órás gyalogút várt ránk, a holmink cipelésében két hordár volt a segítségünkre, de persze mi is hátizsákokkal voltunk. Steven végig az indiánok szokásait magyarázta, hogy mire számítsunk, mikor megérkezünk.

 

– Ne mutassanak félelmet, s ne tegyenek hirtelen mozdulatokat, bármi is történik!
– Ezt most komolyan mondja?

Kedves írni, és olvasni szerető barátaim! Akik rendelkeznek fészbúk oldallal, innentől kezdve lehetőségük nyílik a "Rulek Zoltán írói oldala" reglapon olvasgatni a novelláimat. Csak annyit kell tenniük, hogy lájkolják az oldalt. Szretettel és örömmel várok minden kedvelőt.  Minden jót: Rulek Zoltán

 

 

Sokszor van úgy, hogy az ember élete megváltozik egyik pillanatról a másikra. Mikor valaki más városba költözik, vagy új munkahelye lesz, esetleg gyermeke születik, minden más lesz. Körülöttem is nagyot fordult a világ, egy olyan szigetre tartottam egy olyan néphez, melynek akár a tagja is lehetnék, ha az apám nem vitt volna magával. Vajon milyen lett volna ott felnőni, tanulni, élni? Teljesen más ember lennék, az biztos. Minden ember számára meghatározó, hogy hol nevelkedik, esetleg az is, hogy milyen vallású emberek veszik körül, mennyire befolyásos, gazdag vagy éppen szegény családba születik.

      Szomszéd, mint hatósági tanú

 

 

 

   Tihamér, húszéves kora ellenére elég sokmindennel próbálkozott már az életben, hogy ne kelljen dolgoznia. Ambiciózus természetének köszönhetően gyakran sikerült belefutnia kisebb-nagyobb üzletkötési lehetőségekbe, de sajnos javarészt mínuszban szállt ki belőlük. Hogy napi szinten beszerezhesse a cigi és szeszadagját, a szülői kasszát volt kénytelen bizonyos időközönként megvámolni. Ha meg lebukott, és emiatt még éjszaka is a párnák alá került a pénztárca, akkor a ritkán előszedett használati tárgyakat adta el a padlásról.

Tizenkét év

Amikor a tanulmányaimmal végeztem
A munkaerőpiacra is megérkeztem
Csak érettségim volt
Erre Dél-Bácskában ez nem nagy bolt

Először irodában is helyettesítettem
Jó meló volt szívesen megtettem
Ezután ismét munkanélküliség
Gyorsan váltás irány a pékség

Kemény munka és az éjszaka
Nem számított ekkor csak a pénz szaga
Kora délután irány a meló
Hajnali kettőkor ágyba és helló

Délelőtt ébredés,legtöbbször kevés alvás
Egy kis szabadidő és alvajárás
Vasárnaptól csütörtökig gálya
Péntek,szombat pihenés rája

Sütemények pakolása,osztályozása
Az elvárt minőség biztosítása
Télen hideg,nyáron meleg a hely
Én is lassan így szóltam:hej

Ünnepnapon is nagy a hajtás
Ezt is vállaltad kedves pajtás
Szigorú főnökök és a fegyelem
Mindezek mellett Istené a kegyelem

Azt gondoltam jól halad  a szekér
A vagyon mindennél többet ér
Az évek teltek-múltak
Gondolataim csak egyre dúltak

A világ becsapott,meglopott
Az egészségem,tűrőképességem is megkopott
Felmondtam egy jobb jövőt várva
Azóta a jó hír nincs előlem elzárva

Bűnös vagyok és nincs sok mindenem
Légy vezetőm én Uram,Istenem!

Így kezdődött

 

Ha festő lennék, a legyszebb szinekkel festeném meg ezt az évszámot. Az első ok, hogy annyi megaláztatás után, nem tudom kinek a közbenjárására nem kellett sáncot ásnom s város vizellá-tásához, nem kellett a vizcsöveket szigetelnem, nem kellett a hőközpontok tartállyainak az iszaptól való kipucolása és mindig a leg piszkosabb munkák elvégzése. Kicsit felszabadultam. A fizeté-sem nem nőtt ugyan, de Nagy Laci bácsi aki a főnököm lett azt igérte, hogy ha jól dolgozom még prémiumot is kaphatok.