14. fejezet

Másnap Shane Dawson épp a bevásárlását intézte. Evergreent az ősz még színesebbé tette, a fák ágain a sárguló falevelek ezer árnyalatban pompáztak, s mivel közeledett a Halloween, mindenhova tököket raktak ki az emberek. A bolttal szemben terült el a park, a túlsó oldalon pedig az iskola. Már vége volt a tanításnak, látta, ahogy a gyerekek vidám lépnek az utcára és hangos kiabálással indulnak útjukra. Remélte, hogy láthatja őt. Tudnia kellett, hogy jól van. Várakozása nem bizonyult hiábavalónak, nem sokkal később megpillantotta, ahogy Natasha elindul a vegyesbolt felé. Egy hosszú fekete szoknyát viselt, fehér inggel és sötétkék kardigánnal, a kezében egy nagy mappa, amiben a rajzait, vázlatait tartotta. Igazi művésznek nézett ki. Shane furcsállotta, hogy napszemüveget viselt, hiszen ezt semmi sem indokolta, meglehetősen borús délután volt. Intett neki a fejével, mikor a nő is észrevette, s úgy gondolták, a vegyesbolt megfelelő helynek bizonyult egy véletlen találkozáshoz.

Belépett először Natasha, majd rövidesen Shane is – immár másodszorra. A nő először a zöldségekhez ment, levett néhány barackot és a kosarába rakta, majd a konzervekhez lépett, ahol egészen véletlenül Shane-be ütközött.

- Jó napot kívánok, szépséges hölgy! – mosolygott rá a férfi, amitől a nőnek ismét nagyot dobbant a szíve. Hihetetlenül jóképű volt a kockás ingben, farmerban és kalapban. Egy igazi cowboy, mint a filmekben.

- Szia – felelte zavartan a nő, s a reggeli sminkkel sem sikerült teljesen eltűntetnie az orra alatti sebeket.

- Jól vagy? – kérdezte a férfi gyanakodva.

- Igen – suttogta a nő, s nem vette le a szemüvegét. Ha Shane meglátja, biztos megöli Johnt.

- Natasha, mi történt veled?  - nem tágított. A tulok ezért megfizet! – Vedd le a napszemüveget!

- Nem, Shane – dadogta. – Kicsit bedagadt a szemem a neontól – füllentette, bár a szíve legmélyén tudta, hogy nem hazudhat Shane-nek.

- Na persze, a neontól – ingatta a fejét. – Mutasd!

Natasha mélyet sóhajtott, majd megadta magát. Lassan leemelte az eddig szemeit takaró tárgyat, s Shane jól láthatta, hogy a jobb szeme alatt sötétkék monokli terült el, az orra felső vonalát pedig apró sebek szegélyezték.

- A rohadék! – sziszegte gyűlölettel a hangjában. – Gyáva alak, de ezért megfizet.

- Ne, Shane! Kérlek – suttogta a nő, de a férfi meg sem hallotta e szavakat.

Fölhöz vágta a kezében levő kosarat, és mint egy tornádó viharzott ki a boltból. Elszáguldott a kocsma előtt, s John irodájáig meg sem állt. Sok ember nem volt a városban, hiszen még a legtöbben dolgoztak, de azok, akik mellett elment, kérdően meredtek egymásra.

Kivágta McDonald irodájának az ajtaját, s az íróasztalnál ülő férfira rontott, hiába kiabált a titkárnője, hogy nem mehet be.

- Te mocskos gyáva dög! – kiabálta a meglepett alaknak, aki épp telefonon beszélt valakivel.

Időt sem hagyva neki a reagálásra, megragadta az elegáns sötétkék inget a mellén és felrántotta, úgy hogy a telefon kiesett a kezéből. A következő pillanatban pedig akkorát bemosott neki, hogy John az akták között landolt a szemben levő polc alatt. A vaskos irattartók lepotyogtak egyenesen a férfi fejére.

- Hogy van képed egy nőt bántani, te disznó? – kiabálta. – Ha valakivel bajod van, akkor a saját súlycsoportoddal kezdj ki!

- A hős lovag! – nevetett gúnyosan John. Elrugdosta az útjából a papírokat és feltápászkodott. – Szent Shane a szűzlányok védelmezője!

- Inkább, mint az elverője – vágott vissza Shane és lélekben már felkészült a következő ütésre.

- Nem találtál mást? Csak is az én feleségem kellett?

- Ne csinálj most úgy, mintha érdekelne Natasha! Nem sokkal ezelőttig azt is elfejtetted, hogy a világon van. Miért nem engeded, hogy boldog legyen végre? Melletted csak szenved évek óta!

- Abból nem esztek! – vágott vissza John gyilkos pillantást lövellve Shane felé. – Nem leszek én a vesztes, megszégyenített fél!

- Mert egy nőt megütni bátorság szerinted?

- Megérdemelte!

- Mi az, hogy megérdemelte? – Shane nem hitt a fülének. – Hallod te egyáltalán magad?

- Megérdemelte a szuka! – szándékosan hergelte Shane-t, tudta jól, hogy egy esetleges tárgyalás során nagyon jól fest egy verekedés, amit nem ő kezdeményezett.

Shane nem tudott uralkodni magán, ismét Johnnak rontott, aki ezúttal már felkészültebb volt, s a következő ütés elől kitérve a földre rántotta Shane-t. Így talált rájuk a rémült Natasha.

- Elég ebből! – kiáltotta hisztisen. – Hagyjátok abba!

Azok ketten meglepve néztek rá, nem vették észre, mikor bejött.

- Kérlek, ne csináljátok ezt! – remegett az idegességtől. Ő tehet az egészről.

- Nem én kezdtem – állt fel John és megtörölte vérző orrát.

- Neked sokkal jobban áll a vérző orr, mint egy nőnek – vetette oda Shane.

- Kérlek, menj el – suttogta neki Natasha.

- Rendben – sóhajtotta a férfi. – Miattad megteszem. Ha még egyszer hozzáérsz, megkeserülöd! – mutatott az ujjával Johnra, majd egy utolsó pillantást vetve Natashára, kiment.

- Most boldog vagy? – kérdezte John a rémült Natashát.

- Tessék? – felelte a meglepett nő.

- A válás és a gyermek elhelyezési per során nagyon jól fog mutatni, hogy mekkora vadállat a szeretőd – kacsintott önelégült mosollyal az arcán.

Natasha nem akart hinni a szemének. Szóval John ezt is direkt csinálta! Megütötte őt, hogy Shane idejöjjön, megverje és ő majd később befeketíthesse! Tényleg nem ismer irgalmat! Ha lehetőséget ad neki, elveszi tőle Lilly-t. Más gyermekeivel is megtette már az évek során számtalanszor, ám az munka volt, amiért jól megfizették. A nő sosem gondolta, hogy ugyanarra képes lenne a sajátjával is, de látta, hogy John McDonald nem kegyelmez senkinek. Nem hagyhatja magát! Nem engedheti, hogy John sakkban tartsa! De akkor mit tegyen? Mit tehet? Ő ehhez gyenge és kevés…

- Mint ahogy az is, hogy vered a feleséged! – vágott vissza hirtelen ötlettől vezérelve.

- Ugyan már Natasha! – legyintett, s az önelégült mosoly mintha az arcára ragadt volna. – Lilly is látta, hogy megszédültél és nekiestél a falnak… míg Shane tettének tanúi is voltak. Jegyezd meg te ostoba liba, ellenem nem győzhetsz! Legjobb lesz, ha meg sem próbálod!

- Soha többé ne merj rám kezet emelni! – mondta végül Natasha, mert nem tudott tovább ellenkezni a férfivel, akinek a viselkedése teljesen megrémítette.

Kiviharzott az irodából, s becsapta az ajtót maga után.