II. fejezet

Egy új élet hajnala

A tábortüzet Thurion a barlang bejáratánál gyújtotta meg, egyrészt, hogy ne fázzon, másrészt, hogy elriassza a vadállatokat. Miután lefeküdt a barlang kibélelt aljára, még sokáig nem nyomta el az álom a nap feldúló eseményei miatt. Jó ideig figyelte a lángokon keresztül Chalinor tetemét, s közben a tojásokat magához szorította, hogy melegen tartsa őket.

***

Thurion arra ébredt, hogy valami mocorog az ölében. Ijedtében hirtelen hátraugrott, és ziháló mellkassal meredt a tojásokra.

A zöldes tojás ide­-oda ringott a talajon, majd amikor kibillent az egyensúlyából, valamivel arrébb gurult, majd megállt. Egyszer csak éles reccsenés hallatszott, majd egy repedés futott végig keresztben a tojáson. Thurion óvatosan közelebb lépett, hogy jobban lásson. Pár pillanat múlva a tojás teteje leesett, és a nyílásból kiemelkedett egy hártyás, denevérszerű szárny. A tojás aztán feldőlt, és egy kis zöld sárkánykölyök mászott ki belőle.

Az ifjú megilletődötten figyelte a frissen kikelt teremtmény esetlen mozgását. Az apró sárkány farkával próbálta kiegyensúlyozni a járását, de aránytalanul nagy szárnyai miatt nehezen boldogult.

Ahogy észrevette Thuriont, először mintha megijedt volna, de amikor az ifjú kinyújtotta felé a kezét, lassan közelebb ment, majd felbátorodott, és bebújt Thurion ölébe.

Thurion végigsimított a gyönyörű sötétzöld pikkelyeken, majd az apró, hegyes tüskéken, amik a kis lény hátán futottak végig a nyakától egészen a farka végéig.  A sárkány élvezettel domborította a hátát, és furcsa, dorombolásszerű hangot adott ki.

„Egészen úgy viselkedik – gondolta Thurion –, mint egy macska, és most még méretben is nagyjából akkora. No persze azért vele biztosan kevesebben kezdenének ki.”

A kissárkány aztán kimászott az öléből, és elkezdte körbeszaglászni a barlang belsejét.

„Biztosan éhes” – állapította meg az ifjú. Elhatározta, hogy lő a sárkánynak valami kis vadat, mielőtt elindul haza, csak attól félt, hogy addig a frissen kikelt teremtmény elcsatangol a barlangból.

Magához vette az íját, aztán mélyen a sárkány szemébe nézett.

– Ne kószálj el innen, rendben? – mondta lassan, erősen artikulálva. Nem remélte, hogy a kis lény megérti, de legalább amikor kiment a sziklavájatból, nem követte rögtön. Még néhányszor visszanézett, de mivel a sárkány ott maradt egy helyben, kevesebb aggodalommal ment be a sűrűbe.

Miközben vad után kutatott, azon gondolkodott, hogy ez a Mordus mit akar tenni a másik két tojással, de ilyen kevés ismerettel természetesen nem tudott semmi értelmeset kisütni. Aztán eszébe jutott Brain, akihez Chalinor küldte, hogy talán ő majd elmagyaráz mindent. Csakhogy Brainról sem tudott többet, mindössze annyit, hogy elvileg az Itona-erdőben tartózkodik, amiről szintúgy nem hallott még. Így hát elhatározta, hogy először azt deríti ki, hogy ki az a Brain.

„Majd megkérdezem Eldart” – gondolta Thurion. Nevelőapja, Eldar, aki Laurion édesapja volt, az elfek legbölcsebbikeihez tartozott, és nemes elf lévén rengeteg értékes könyv volt a birtokában.

Mivel az ifjú már vagy egy fél órája nem találkozott semmiféle vaddal, inkább visszafordult, hogy megnézze, a kissárkány a helyén van-e még.

Amikor meglátta a barlangot, megkönnyebbülten tapasztalta, hogy a teremtmény nem csavargott el, hanem valamivel nagyon el van foglalva a barlang bejáratánál. Közelebb ment, és nagy meglepetésére a sárkány egy frissen elejtett nyúl húsából lakmározott.

„Nem fogadott szót, de legalább gondoskodott magáról” – gondolta Thurion, és nagy megkönnyebbülésére szolgált, hogy az ételről legalább nem neki kell gondoskodnia. És annak is örült, hogy bár a kissárkány minden bizonnyal elhagyta a barlangot, hogy vadásszon, vissza is tért oda.

– Nagyon ügyes vagy! – mondta Thurion, és megsimogatta a fiatal lény hátát. Továbbra is jól érthetően beszélt, mert bízott benne, hogy Chalinor fia is el tudja sajátítani a beszédet.

Aztán eszébe jutott, hogy valahogyan el kellene neveznie a sárkányt. Amíg az felfalta a nyúl másik felét, Thurion azon gondolkozott, hogy milyen nevet adhatna neki, de egyenlőre nem jutott eszébe semmi rá illő, jó név.

Azt sem tudta még, hogy hol akarja a kissárkányt és a testvérét fölnevelni. Az elfek biztosan nagy segítséget nyújtanának, ha elvinné őket a városba, de Thurion attól félt, hogy mivel a két sárkány esetleg veszélyt jelenthetne rájuk, bezárva tartanák őket, vagy talán nemkívánatosnak találnák ott a jelenlétüket. És Thurion még attól is tartott, hogy lehetséges, hogy nem engednék meg neki, hogy az ő kezében legyen főként a nevelésük. Ezért egyenlőre úgy döntött, hogy egy ideig még a barlangban hagyja a kissárkányt és a tojást.

„Egy dolgot meg kell még tennem, mielőtt hazaindulok” – gondolta magában Thurion. Óvatosan kiemelte öléből a hízelkedő sárkányt, és kiment a barlangból. Sietve összeszedett jó adag rőzsét (amivel szerencsére tele volt az erdő), és körberakta vele az elpusztult anyasárkány, Chalinor tetemét. Aztán elővette a tűzszerszámát, és meggyújtotta a máglyát. Az hamar fellángolt, a gyantás fenyőágak ropogva kezdtek el égni.

Thurion tiszteletadása jeléül lehajtotta a fejét, és csöndben állt ott néhány percig.

Amikor visszament a barlangba, a kissárkányt a barlang sarkában találta összegömbölyödve, a tojás mellett. Elmosolyodott, majd odament hozzá, és megcirógatta a fejét.

– Maradj itt, és vigyázz a testvéredre! – mondta neki, aztán a tojást is mesimogatta.

Rögtön rájött, hogy valami jobb megoldást kell találnia az elhelyezésüket illetően, mert a tojás már most hűvösebb volt, mint az előző nap.

„Most már mindenképpen haza kel mennem – gondolta –, de holnapra kiötlök valamit.”

Amikor megfordult, hogy elinduljon, a kis zöld sárkány nyüszítve emelte fel a fejét.

– Holnap visszajövök! – ígérte Thurion, és kilépett a barlang bejáratán.

Odakint Chalinor tetemét már elborították a lángok. Ahogy az ifjú a felszálló füstöt nézte, egy közeli fa ágán észrevett egy furcsa, fehér begyű hollót, és valamiért úgy érezte, hogy őt bámulja. Thurion egészen elmélázott, miközben azon töprengett, hogy egyáltalán létezik-e ilyen madár. Csak akkor ocsúdott fel, amikor a holló felröppent az ágról.

Szórakozottan legyintett, aztán elindult haza.