A lány arcán lassan olvadtak a március végi hópelyhek,melyeknek már nem szabadott volna esniük.Arra gondolt,hogy ez vajon azért van,mert még nem teljesedett be a végzetük a fiúval?
  Néha olyan magabiztos érzés ragadta el,hogy a fiú sokkal többet érez iránta,hogy szereti őt.Csak ő volt,akire reggel gondolt,este pedig suttogva kívánt jó éjszakát neki.Tudta,hogy a lelkükkel kommunikálnak.Tudta,hogy a fiú többet gondol rá,mint szeretne,hogy le akarja küzdeni ezt az érzést,amit ő okoz neki újra és újra.Beszélni szeretett volna ,mert vele a legrosszabb perc is jobb volt,mint a legvarázslatosabb bárki mással.
  Kinézett az ablakon,ahogy a márciusi táj,fehérrel borítottan nézett vissza rá.A helyzethez képest nyugodt volt,ahogy visszaidézte a fiú csókját,mely annyira elvette az eszét,hogy elnémult tőle újra és újra.Eszébe jutott mennyire ölelte,milyen szorosan húzta magához,mert félt az elvesztésétől,hogy a következő percben csak úgy eltűnik.Kalandnak érezte,de mégis,ahogy érezte a teste melegét,mintha mindig is együtt lettek volna.Olyan természetesnek tűnt minden!
  Visszaszorított egy ártatlan könnycseppet,mert azóta nem beszéltek és a lánynak túlságosan is hiányzott a fiú.Beszélni akart vele,megint mellette lenni,de a barátai újra és újra azt mondták,hogy hagyja,majd lehiggad vagy ne foglalkozzon vele,felejtse el,lépjen tovább.
  Lehunyta a szemét,ahogy a szíve darabokra tört megint.Vajon hányszor lehet összetörni egy szívet vagy csak az apró darabjaival szeretjük még jobban a másikat?A lány soha nem fázott még ennyire,mint az utóbbi két hétben.Elég volt egy apró fuvallat és ő már összerezzent.A keze jéghidegen markolta az üres,megdermedt levegőt.Mindenki visszafojtott lélegzettel várta a tavaszt,de úgy nézett ki az,talán soha nem akar eljönni.A lány úgy érezte,hogy ő miatta,mert még tombolnak a fiúval,bár külön-külön,de mindig visszatérve a másikhoz.
  Nem kellett volna elküldenie a francba,így most még kevesebb az esélye,hogy a fiú visszatér hozzá,hogy nem fog haragudni.Legalább tudná mi baja!De ő mégis olyan hevesen titkolja,mintha az élete múlna rajta!Nem engedi közel magához,mert a fiú is tudja,hogy akkor kibékülnének,mert a lány túl kedves neki ahhoz,hogy sokáig tudjon rá haragudni úgy,ha beszélnek.Újabb könnycsepp,újabb magabiztos szellő,újabb álmok,újabb halk léptek,melyek el akarják sodorni.
  Egy felhő halad át az égen,majd újabb fehér vattapamacsok keringőznek a levegőben.A lány megérinti az ajkát,halkan felzokogva.A torkát fojtogatja az érzés,hogy elveszítette azt,aki már a kezdetektől fontos volt számára.Megremegett,lehunyta szemét,így nem látta,ahogy az ég még jobban fagyossá tette a tavaszi levegőt.