TÉRBEN ÉS IDŐBEN

Ha arra sodor a véletlen, de ha szándékosan is keresed a berkek vagy ligetek világát, kellemes érzés, feledhetetlen élmény keríthet hatalmába. Leülsz egy padra, vagy a berekben átkarolsz egy évszázados fát, és amikor már érzed ereidben az energia telítődését, amihez hozzájárul az élő fa nedvkeringése, már belesimultál a tájba, térben és időben. Elég annyi idő, hogy az őslakosság ne lepődjön meg jelenléteden és elkezdje a harsogó, fecsegő trillázását, ami valójában lehet veszekedés, dicsekedés, vagy egyszerű unaloműző, mert Istenem, ki érti a madárhangokat. Téged elbűvöl, mert csodálatos összhangja egy természetes szimfóniának. Próbálsz elmerengeni egyes hangok hallatán, a lombsátor sűrűjéből elővarázsolni a már ismert madarakat, de oly kevés van, amit ismersz. A hangözönből kitarkállik a feketerigó és sárgarigó különös csacsogása, a csalogány kattogása, vagy néha, mint zenekarban elmélyülten belezúg a nagybőgő, hát ekként rikkant a kakukk. És rögtön felelevenedik emlékeidben a gyermekkor, amikor az erdőszélen hancúrozva sokszor megkérdeztétek „hány évig élek kakukk?” és számoltátok a választ, egyeseknek kevés, másoknak sok és ezen összevesztetek. A kakukk nem kitartó, néhányszor belekottyan a madárcsevegésbe, aztán röppen tovább. És a sereg újra kezdi, ismét magával ragad, olyan tiszta, olyan csengő, mint a kristály, vagy a reggeli harmat. Később a száraz ágon megjelenik egy gerle, és mint tam-tam dob, ő is belekottyan a csodaműbe”du-du-tu” és ismétli néhányszor, míg a tömeg lehurrogja. Beléd hasít a népdal,

„Búsan búgó bús gerlice

  Kedves társát elvesztette

   Elrepüle messze földre

  De nem szálla lombos ágra,

   Hanem szálla száraz ágra”

 Vele társul, hozzá idomul a népdal, és annyira szívszorító, hogy a madárvilágban is létezik kitartás, hűség és örökös gyász. Elsősorban jellemző az egyenjogúság, olyan értelemben, hogy az új generáció létrehozásában együttesen veszi ki  részét a hím és tojó. Felváltva kotolnak, ülnek a tojásokon, és közben élelemmel látják el egymást. Ilyen értelemben a strucc a legkülönlegesebb. Náluk a kakas megtermékenyíti a tojót, az leadja a tojásokat, de a többi a kakas dolga, ő kelti ki és neveli fel a csibéket.

       Ez már más téma, ne terelődjünk el. Ülsz és hallgatod a madárdal egyveleget és képzelődsz. Mindenekelőtt az ismeretlen hang tulajdonosát próbálod hangjuk után elképzelni. Képzeletedben csodás madáralkat, színes tollazat költemény, de gyakran melléfog az ember amolyan Paganini féle elcsuszamlással, mert fergeteges zenéjét és virtuozitását hallgatva ki tudná felidézni torz fizikumu mivoltát. A madárvilágban is történnek melléfogások, hogy egyszerű, szürke jelentéktelennek tűnő kis madárnak eget remegtető hangja van.

         Más oldalról gyötör a kíváncsiság. Szeretnél tájékozódni, mennyire rendezett az életük, a körülményeik, érdekel, hogyan száll a madár a fészkére? Néhányat ismersz. A legegyszerűbb a gerle fészke. Ő nem nagy építészmester, csupán néhány ágat összerak, saját trágyájával telíti, hogy a tojások ne essenek ki. Neki így megfelel. Mert ő nem alszik a fészekben. De vajon képes lenne-e fészket rakni? A gerle segélykérésével járjunk be néhány tájékoztató lehetőséget ebben a rémesen irigy madárvilágban, ahol minden faj dölyfös és lekicsinylő másokkal szemben.

         A sasok a hegyek ormain építik váraikat, de a gerle nincs mit keressen közelükben, mert agresszívek, ragadozók és még áldozatul esne. Meg aztán túl magasan lenne a hegyek tetején.  Még a gólyával sem vetekedne, mert neki elviselhetetlen az a szédületes magasság, kémények teteje, villanyoszlopok csúcsa. A gólyák is családi fészket építenek, mert esténként mindenki hazatér. Nem jöhetnek számításba a föld felszínén fészkelők sem, a pacsirta, a fácán, a fürj és a haris., mert túl elérhető lenne a fészek,amit az ember is hamar megtalál,hisz előszeretettel fogyasztaná a gerle fiókákat. A varjakkal nem tanácsos vegyülni, mert túl hangoskodók és ellopják más madarak tojásait. Elnézi a fecske munkáját, és kéri, lenne segítségére a fészekrakásban. A kis irigy csicsergő lenézően csivitel, a gerle pedig figyeli amint kis sárgolyókat hoz a csőrében, felrepül az eszterhély alá és megnyálazva ragasztja egymásra. Száraz selymes szénaszálakat sodor közéje,hogy biztonságosabb legyen a kötése, és amikor elkészült a bejárattal is,elhullott tollával béreli ki,hogy majd puha legyen a kicsinyeinek. A gerle elnézi, de nem irigykedik. mert neki amúgy is szűk lenne a fészek .Ellensúlyozva  a fecske lenéző magatartását, szinte kárörvendve gondol arra, hogy miután ősszel elmennek délre, a verebek seregei költöznek elhagyott fészkeikbe. Közülük is sokan raknak fészket, de olyan szapora népség, és könnyebb a készbe beleköltözni,ez már amolyan balkáni rögeszme,hogy foglaljunk  és állítsuk úgy be,hogy minden őseinktől maradt ránk . A kakukkal szintén nem foglalkozik,mert az annyira dörzsölt és kokott, hogy a mások fészkébe tojik és kényelmében, egyáltalán nem érdekli az utódlás.

         Egyetlen, aki szánakozva segítségére lenne, a szarka. Kérésének készakarva enged és elhívja a gerlét, kísérje figyelemmel a fészekrakást, amit meg is magyaráz az ő nyelvén. A gömbölyű kis tarkaság útnak ered, a gerle követi és figyeli amint a csőrében száraz ágacskákat hoz, felrepül egy dús lombú fa tetejére és megkezdi az alapozást, közben farkával állandóan egyensúlyozza magát. Miután több ágacskát összegyűjtött körbenéz, hogy a gerle ott van-e? A tanítvány ül szomorúan a száraz ágon.

            Hozzálát a szarka a munkálathoz, hisz sietnie kell,ő is magas fészket rak,ahová estére behúzódik a család. .És magyarázza az ágakat fonogatva a gerlének „Csak így, csak úgy, csak, csak, csak!”. A gerle nem sokat ért a szarkabeszédből, de kedvességét nem hagyhatja válasz nélkül, ő is a maga nyelvén mondogatja „tudom, tudom”. Egy idő után felpörcen a szarka, még a tollát is felborzolva csirikolja „Ha tudod, készítsd magad, csak, csak ,csak. És eltakarodj a birodalmamból!”.A gerle megszégyenülve tért vissza az előző száraz ágra. Rosszul esett a csúfos kudarc.

             Ott állsz és szemtanúja vagy mindezeknek. Később változás történik térben és időben. A lemenő nap bíborszínben bukik a hegyek mögé, halkan beáll a sápadt-szürke alkonyat. Csapatostul száll a madár fészkére. Változik a madárdal. Ez már a silentio, az altató, csak a mamák suttogó lágy hangja hallatszik, amelybe időnként belekottyan a gerle:

      „ asszú ágát kopogtatja, kedves társát siratgatja,

         Társam, társam, édes társam,

          Sose lesz még olyan társam,

          Mint te voltál, édes társam!”

Szívet tépő szomorú gyász! Majd ő is elhallgat, és mezítlábas nesztelenséggel lopakodik az éj. Néha zizzenést hallasz, de ez már csupán a huncut szellő pajkos játéka a falevelekkel. Térben és időben úgy érzed megáll az élet és rád borul a komor sötét éjszaka.