Csodálatos gyermekkorom volt. Innen nézve már tudom, bár akkor, mikor át kellett élnem, nem éreztem annyira tökéletesnek. De innen nézve…

A Meredekparti lakótelep kellős közepére helyezett a gólya. Ennek az oka egyszerű volt: oda építették a kórházat. Akkor még nem tudtam kilesni az ablakon, de ha megtehettem volna végestelen végig bérházak, betontömbök látványa tárult volna elém. Később édesanyám részletesen is megismertette velem a betondzsungelt és értelmes kiskölyök lévén hamar megjegyeztem az egyforma emeletes épületek között az utat az óvodáig (három tömb előre majd egy tömb balra), majd az iskoláig (három tömb szintén előre, de utána jobbra és már ott is a szürke, betonból épült iskola).

Hát legyen átkozott
az idő mi változott,
ki búját hordva
álmot köpött a holdra…

kinek szegény teste
krátereket ölt este…
és megszégyenül,
egyre ül, egyedül…

fején csillagkoszorú
lángol, s mégis szomorú…
, mert egyre kering
s meghal reggelig…

 A csokik előtt álltam,hosszan nézelődtem,nem tudtam eldönteni, melyiket válasszam.Oldalra néztem.Az emberek kezében esernyő,fejükön a fent hagyott csuklya.Könnyedén sóhajtottak fel, hogy végre bejutottak a kinti, nyálkás időből.
 Unottan kaptam le egy fehér Milkát, majd sietős léptekkel indultam tovább valami ennivalóért.Egy húsz év körüli lány nekem jött, hosszú szőke haját hátra vetette, kérdőn rám nézett és tovább ment.A reggeli álmosságommal bámultam utána, semmi erőm nem volt megjegyezni az udvariatlanságát.Odalépett hozzá egy nálam alig magasabb srác,sötét hajjal,nevető arccal.Kezében csupán egy energiaitalt tartott,mondott valamit a lánynak, mire az felmosolygott, majd felém bólintott.

 

Ez a vasárnap volt az első, amely az új otthonukban köszöntött rájuk. Márta szabad volt. Még szombaton megegyeztek férjével, hogy kettesben töltik. A pihenés is rájuk fér, egész héten hurcolkodtak, szaladgáltak fuvar után, míg a fontosabb bútordarabok a helyükre kerültek. Ők maguk is elcsodálkoztak, hogy mikor kerítettek időt mindenre a munkájuk mellett.

– Délután még dolgozol? – Márta ujjai végigtúrtak András drót-kemény, göndör hajában.
    –    Nem, már be is fejeztem a kimutatásokat
    –    Tálaltam, gyere ebédelni!

6. Rész

„- Én csak egy hibrid vagyok. de szólíts Letornak. Miért vállalod azt, hogy kíséred őket?

- Félig emberek vagyunk Letor. A priqu szemében mi is csak korcsok. Ám a priqu tud vigyázni magára. Valakinek az emberekre is kell. - felelte Ayne, majd egy megpakolt egészségügyi táskával elindult az emberek mentőegysége felé. A férfi mosolyogva utána fordult.

- Miért, és ránk ki fog vigyázni? - kérdezte az orra alá motyogva, és elindult a nő után, aki nagy levegőt véve belépett az emberek társaságába.„

 

Honoré de Balzac egyszer azt mondta: „Aki babonás, az nem lehet egészen szerencsétlen.

A nap egészen hamar eltelt, hiszen feszengtem a mai találkozás miatt Allison-nal. Mindig hétfőnként futottunk össze a kedvenc helyünkön Al bácsi falatozójában, ami nem volt messze a könyvesbolttól, hiszen a szomszédban működött a kis étterem, amit a közelben lakók egyszerűen imádtak, így mi is. Allison-nal képesek voltunk órákig elnyammogni egy palacsintát, és csacsogni közben bármiről. De ma azért voltam ideges, mert rá akartam térni a számomra kényes témára.

Ez az élmény nem váltott ki belőlem különösebb érzést. Vagy érzelmet. Kicsit utánanéztem, könyvekből tájékozódtam a "sugárbetegség" mibenlétével kapcsolatban. Talán jobban járok, mint húsz év múlva egy hererákkal. Bár az undorító kelések egyre inkább jöttek - jobb nevet nem tudtam, és nem is akartam adni nekik. A hajam egyelőre csak szálanként hullott, de ha minden igaz, akkor... nos, csomókban fog.

Mindenki máshogy reagálja le a sugárbetegséget, és mindenki máshogy igazodik a dózisokhoz.

 

     Az idősödő matróz hezitált egy kicsit, míg összeszedte a gondolatait. Visszagondolt arra az eseményre, a támadásra, a holtakra… testét elhagyta az erő, kénytelen volt testét az ágy melletti széken megpihenteti. Már előre megtervezte, hogy hogyan fogja elmondani, volt ideje, de tudata most mégsem találta a rendes szavakat.

     - Elvitték őket…

 

     Csend telepedett le a szobára, mindkét férfi próbálta feldolgozni a hirtelen történő eseményeket.

Kicsit sci-fis... lehet, hogy a Cthulhu hívására is hajaz, bár azt csak a megírás után olvastam...

Az orvosi kivizsgálás nem is lett volna olyan undorító. Maga a kórház, a várakozás a sok tüdőbajos, és fertőző beteg között, az az undorító. Már csak az egy légtérben való tartózkodás is számtalan veszélyforrást rejt, főleg ha várni kell. Én is csak egy egyszerű kivizsgálásra mentem, amolyan rutin vizsgálat, de valahogy frusztrált a sok köhögő vénember, sipákoló tüdejű öregasszonyok, fuldokló kisgyerekek.

 

 

Péter minden este a következőképpen imádkozott:

- Istenem! Tudom, hogy nem szereted, ha állandóan zaklatnak, de én hiszek benned, és szeretném, ha segítenél. Az életem egy rakás szerencsétlenség. Nem kerültem be az egyetemre, és kénytelen vagyok bolti eladóként dolgozni, mert valamiből meg kell élni. Nem valószínű, hogy valaha jobb sorsom lesz. A lány, akibe szerelmes vagyok, észre sem vesz, átnéz rajtam. Alapjáraton utálnak a nők. Adósságom rengeteg, egész életemben fizethetem.

 

Egymásra találtak. Hevesen forró szerelemtől remegett a két ifjú szív. Remegett a lelkük is, mert nem akarták elveszíteni egymást. Mintha attól féltek volna, hogy rosszul csinálnak valamit, és akkor elszáll minden, és soha többé nem jön vissza. Azzal a félelemmel, mikor habzsoljuk a jót, mert úgy érezzük kevés van belőle, és hamar elfogy. Mint mikor nem jön, hogy elhiggyük, hogy az élet az édesebbik szeletjével ajándékoz, és a boldogság holnap is fog tartani.

Véleményt kérnék...

Fáradtan ébredtem. Másnaposságra hajazott az érzés, de nem lehettem másnapos. Hányingerem sem volt. Csak fáradt voltam. Felültem az ágyon. A hamutálra néztem, abban még mindig parázslott az egyik szál, amit este szívtam. Felkeltem, és fáradtan, megviselten odatántorogtam az asztalhoz. Felvettem a szálat, majd beleszívtam. Kicsit még kaparta a torkom, de jól esett. Kifújtam a füstöt, aztán elnyomtam a szálat.

Vasárnap volt, mert ahogy felkattintottam a rádiót, valamiféle mise hangjait közvetítette.

Másnap, hétfő reggel az óra csörgésére keltem. Reggel fél 7 volt. Kikászálódtam az ágyból, ruhástól aludtam el. Az eső halkan kopogott az ablakon, de nem is várhat az ember jobb időjárást, így október közepén, nem igaz?

Anyám még aludt. Szerettem a csöndet. Szerettem mikor úgy érezhettem egyedül vagyok a lakásban, anya gyakorlatilag csak akkor lépi át a küszöböt, ha a kórházba megy kezelésre, így azok az órák voltak az enyémek, és a reggelek addig, amíg fel nem kelt, vagy el nem indultam dolgozni.

Soha nem volt egyszerű életem. Az apám még kiskoromban elhagyott minket, és azóta sem hallottam felőle. Nagyon sokszor hálát adtam a sorosnak azért, hogy nincs testvérem, mert éppen elég volt ezt is feldolgozni, és anyám miatt aggódni, minthogy még egy ember szenvedését végig kelljen néznem.

Néhány évvel később anyámnak súlyos betegsége lett. Rendszeresen dialízisre kellett járnia a kórházba, a veséi ugyanis felmondták a szolgálatot, de a betegségét úgy ítélték meg, hogy mégsem annyira súlyos, így a várólistán, hogy új vesét kaphasson évről évre hátrébb csúszott.

 

Márta egy tömbház alatti garázsból átalakított ABC-nek volt a mindenese. Hosszú túlórák, és ledolgozott vasárnapok árán szerzett fizetéstöbbletéből tervezgette a beláthatatlan jövőjét.

Tervezgetés volt az, meg nem is. Késő esténként, mikor végre sikerült hullafáradt testét az ágy puhaságába süllyesztenie, mire elcsendesült körülötte minden, akkor szokta néha vágyait rendezgetni.

Precíz terv nem született. Csupán addig jutott gondolataival, hogy ha sokat dolgozik, egyszer talán jobb lesz.

Előre szeretném bocsájtani, hogy nem szeretek semmilyen szakmából gúnyt űzni, még olyanból sem mint a vasutasoké, akik bizony legendásak a „képességeikről”. Minden szakmának megvannak a lelkiismeretes, szürke kis katonái, de mindig akadnak, akik túlbuzgóságukkal és emberi kicsinyességükkel nevetségessé és a viccfaragók célpontjává teszik őket.
Mostanában sokat utazom vonaton, jobban szeretem, mint a buszozást. Valahogy az egész kötetlenebb, szabadabb a tér, nagyobb a mozgáslehetőség, és az ember sokkal többet hall és lát.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 16.

 

 

 

 

          Nagyné, se szó se beszéd kezébe vette az egyik villát a másikat meg a Sálikó kezébe nyomta és elkezdték takaritani az istállót. A nagy istállónak csak egy negyede volt "lakott" mert a többi tehenet  elkellett adni , mert nem győzte egyedül takarmányozni és dolgozni utánuk. Aztán megmutatta a lovak  helyét is amiről elmesélte , hogy ti oroszok felmásztatok rá és ellovagoltatok vele , anélkül , hogy fizetetek volna valamit érte.

Ti tudjátok azt, hogy Isten ott van minden emberben, és ahhoz, hogy bármelyik ember eljusson Istenhez, NEM szükséges semmiféle papi közbenjárás, mert  EZ  NEM  IS  LEHETSÉGES! 

MINDEN  ember számára egyedül a SZEMÉLYES  MEGTAPASZTALÁS az, amely elvezet Istenhez!  Viszont JÉZUS tudott és tud közbenjhárni az emberek mély hittel teli kérésének a teljesítésében, mert Ő Istenember volt!

Isten eredeti célja az, hogy minden testbe született" Szellemi lény, akik már a megszületésük előtt ittak a Léthe vizéből azért, hogy elfelejtsék előző életeiket, és így minden  emlék, vagy tapasztalat befolyásától mentesen, a saját Szabad Akaratukból ébredjenek Isteni Szellemi Öntudatukra!

 

VASÁRNAP

 

 

A tényezők befolyásától – előreláthatólag vagy sem – a sors néha kegyetlenül sújt. Általában olyankor tör ránk, mikor az élet egyenesebb mederben zajlik.

Egy pillanat, ami szétroppant, megfoszt vágyainktól, a hétköznapok egyszerű örömeitől. Elménket aggodalom tölti el, lelkünk acélrács mögé záródik.

Támasz kell, és lelkünknek vigasztalás; de van aki ösztönösen a magányt keresi, a fájdalma mélyebb annál, hogy felszínre hozza, hogy kitárja és megossza.

Esős vasárnap volt. Már megint a szobámban ültem, az ágyam közepén törökülésben, és a körmömet rágtam idegességemben. Már hetek óta egy bizonyos levélre vártam. Mégpedig arra a levélre, amely értesít, hogy felvételt nyertem-e az egyetemre vagy sem.

Már egész kicsi korom óta újságíró akartam lenni, és nagyon szerettem volna bejutni az egyetemre, hogy végre olyat tanulhassak, ami igazán érdekel.

Nem is tudom miért csináltam ezt, főleg hogy vasárnap délután volt, hiszen ilyenkor nem is szoktak levelet hozni.

 

 

- Kérem, segítsen. Le kell állítania mielőtt megölök még valakit – mondom a dokinak, aki ettől a kijelentésemtől idegesen fészkelődni kezd a székén és bizalmatlanul pislog rám vastag keretes szemüvege mögül. A masszív, bőrbevonatú karosszék nyikorogva tiltakozik a kövér test súlya ellen.

- Ha úgy véli gyilkosságot követett el, javaslom, forduljon inkább a rendőrséghez – mondja óvatosan, megnyugtatónak szánt hangon.

- Nem a hagyományos értelemben mondom.

 

Piszkos kis utcán lépked,
lábai alig érintik a földet,
szinte lebeg, s ragyog,
ahogy jár-kel,
beszélget az emberekkel.
 Alázattal hallgatja mások baját,
neki gondok nem nyomják a vállát.
Halkan suhan át a piszkos kis utcán,
ám az út végén rossz emberek várják,
agyon nyomják, letépik hófehér ruháját,
és leszúrják az angyalt,
aki csak jót akart,
ki nem hozott senkire se bajt.
Gyógyítani jött a fájdalmat,
védeni az ártatlant,
mindenkit, kinek szívét marja a bánat,
nem hagyott egyedül senkit a magányban.

 

 

Felemelem a pisztolyt. Remeg a kezem, ahogy magam elé tartom, és igazából nem is tudom, miért teszem ezt, de valahogy most jó érzéssel tölt el.

A szakállas fickó előttem áll, és könyörög. Esdeklő tekintetében egy cseppnyi félelmet nem látok. Megváltást akar, akárcsak én…

 

Tegnap este, miközben az erkélyről a csillagokat néztem, eszembe jutott Veronika. Az egyetlen igaz barátom. Ő tényleg azért van mellettem, mert szeret, és úgy fogad el, ahogy vagyok – a hibáimmal együtt.

5. Rész

 

„- Ugyan barátom. - legyintett a calras elmosolyodva, majd hirtelen a férfire pillantott. - A barátom vagy ugye? - kérdezte, aggodalmat erőltetve az arcára.

- Hát persze. - hangzott a válasz, mely egy kis gúnyt rejtett magában. Pont annyit, amennyit az aggódó arckifejezés rejtett a másikon. - Te és én nagyon hasonlítunk. Már akkor miért ne lehetnénk barátok. De ha nem haragszol, nem beszélnék veled őszintén. Barátom. - Jamik kissé hátra döntötte fejét az éles szavaktól.

 

 

 

 

     Egy ifjú férfi lépett be sietősen a szobába. Lihegett, szemében káros félelem talált helyet. Norbert azonnal felismerte a fiatal arcvonásokat a gyertyák táncoló fényében. Ő is közéjük tartozott, a fiú azzal volt megbízva, hogy társával együtt ügyeljenek a bejárati ajtóra.

     - Megtámadtak minket! – kiáltotta ki segítséget kérve.

    

***

 

     - El az útból! – ordította agresszívan a termetes alak, de bátor ellenfele a félelem ellenére sem mozdult az ajtóból, továbbra is próbálta visszatartani őt.

   

 

 

                                                 A

                    Szerelem

                           bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

   Rudolf elégedetlenül tekintett fel Pest magas épületére.  Legszívesebben cigarettára gyújtott volna, - mint ahogy azt már a reggeli étkezése előtt megtette – és szívesebben füstölgött volna a járdán ácsorogva, ám tisztában volt azzal, hogy ezt most nem tehette meg.

-- Sajnos megtörténhet úgy, hogy azok a sötét vérvonalú lények, akiket annál a nagy mezopotámiai folyamnál az emberek isteneknek hittek, keveredtek az emberi fajjal. Az utódok, - mivel már hordozták a sötét vérvonalú lények gonosz tulajdonságait, azon mesterkedtek, hogy minél több szenvedést okozó, gonosz cselekedeteket provokáljanak ki, minél több ellenségeskedést és háborúkat szítsanak az emberek között! Így továbbra is azok uralkodtak az emberek felett, és továbbra is ők zsákmányolták ki nem csak a Föld csodálatos ásványkincseit, hanem tiszta emberi vérvonalú, szegényebb sorsú embertársaikat is.

Most én írok...én...vigaszt,
reményt, kör alakú cseppet...
vörös gyertya viaszt,
mindennél szebbet.

Sorok között leltelek meg,
s láttam a lelkét a szónak,
ahogy ezer meg ezer heg
egy szívet körbe fonnak...

s ha éjbe merülten fáradt,
halkan néztem...csodáltam...

aztán

remegtem és fáztam nélküle
s vártam mellém mikor ül le...

vártam

csendben, az érzés furcsa volt,
mint akit megcsapott 220 Volt...

 

2013.07.22. éjjel 3

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 15.

 

 

 

 

            Úgy pattogtam apám és anyám között mint egy pingponglabda és egyre jobban éreztem , hogy óriási léptekkel közeledek a megoldás felé. Apám megnézett jobban, végigmért tetőtől talpig, mint aki mérlegeli, hogy ez a száztiz centis lurkó feltudja fogni a lényegét a dolgoknak vagy nem tudja, és akkor magyarázhat akár holnap reggelig is -- és még akkor is kétséges , hogy megértettem vagy sem.

Nyolc lábon

 

Betegesen félek a pókoktól. Lehet akármilyen kicsi, ártalmatlannak mondott, egyetlen mozdulattal elnyomható ízeltlábú, én undorodom mindtől. Puszta létük tudatától elfog egy megmagyarázhatatlan érzés amit csak ők képesek kihozni belőlem. Nagyapám szerint a pókok jobban félnek tőlem, mint én tőlük, elvégre sokkal nagyobb vagyok. De ez nem nyugtat meg ha meglátok egy ilyen nyolclábú dögöt. Csak dermedten nézem, míg össze nem szedem minden erőm, és rá nem taposok. Lassan, remegve.

4. Rész

„- Ha haza juttatnak bennünket, a legénységét elengedem, a történtek ellenére is. - A sibitu megkönnyebbülten sóhajtott. - De ha bármivel is próbálkoznak, én magam rakom a legénységét a vetőcsőbe, és lövöm az űrbe. És senki nem fog magukra találni. Még ha képesek is életben maradni odakint, soha nem fogják megtalálni magukat. - A kapitány nyelt egyet, majd a rágóit megcsattogtatva bólintott. Az admirális és az első tiszt visszaindult a hídra, az őrök pedig a fegyvereiket készenlétbe helyezve kioldották a lézer cella védelmi rendszerét, megnyitva az utat a sibituknak, hogy csatlakozzanak a hajó vezetéséhez.” 

 

 

Denis Waitley mondta: „Számíts a legjobbra, tervezz a legrosszabbra és készülj fel a meglepődésre!”

 

A hídon mindenki a sibitukat nézte.

Az járt a fejemben, miközben magamra öltöttem valami nagyon megnyerő ruhát, hogy az rendben van, hogy elhagyhatjuk a házat, de az már egyáltalán nem tiszta, hogy mégis hova és mivel megyünk. Végül nagyon reménykedve elballagtam a garázsig, ahol egy ugyancsak megnyerő külsejű autó várt ránk. Ha a szemeim nem csalnak, akkor egy csodálatos M3-as BMW-vel furikázhatunk. Most két dolog ütött szöget a fejembe: egy; Léopold számára, amit nekünk biztosít, valószínűleg alap dolgoknak számítanak, vagy kettő; egyszerűen egy idióta. 

- Uh Brooks!

 

 

 

 

                                        Rongyfoci

 

 

 

 

           Tekintettel arra , hogy ezen az oldalon sok a fiatal és sokan közülük nem szerencséltettek megismerkedni közelebbről ezzel a játékszerrel , úgy határoztam , hogy az utókor számára megörökitem--itt ezen az oldalon,mint kuriózumot. Megörökitését, két dolog is sűrgeti: Az egyik kedves klubtársunk a rongylabdáról való értesűlése kapcsán azt nyilatkozta , hogy sokat hallott felőle , de nem ismeri , hogy az milyen volt.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 14.

 

 

 

 

           Hoppá-- ugrottam fel a pad végéről majd köszönés nélkül kiszaladtam a borbélyműhelyből-- majd visszafordultam, és köszöntem mert nem engedhettem meg magamnak , hogy köszönés nélkül távozzak, az apám barátjának mühelyéből , ahol az utóbbi hetekbe szinte mindenapos(hivatlan, esetleg, megtürt) vendég voltam. Közben a nevet izlelgettem és ismételgettem, mert nem szerettem volna elfelejteni.

 

 

 

 

                                         Csempész

 

 

 

                               Mit csempész a csempész,

                               pedig nem egy  lángész.

                               Hát ami mindig hiányzik,

                               úgy mondják neki  hiánycikk

 

                               Ilyen most a cigi  dohány,

                               nem hiszed el- kapós leány.

Harmadik rész

 

Szél támadt, kék szárnyára kapva a hajót. Tiszta, éles levegőt hozott, száműzve a kikötő halszagú páráit; és a hajóorrban álló Ramón szélesre tárt karral feszült a mind erősödő szélnek, mely egy pillanatra megakasztotta lélegzetét, s arcába csapta vörhenyesbarna fürtjeit.

Sihederkorában hányszor fogadta így a hegyvidékről lerontó, vad förgeteget, ahol éppen érte, megesett, hogy meredély szélén, rohanó patak partján állva. Nem félt; csak hagyta, hogy megtépje, átjárja… megtisztítsa, lemosva és messzire fújva vétkeket és bűnöket.

Amikor csak barátkozni szeretnél,
De félreértenek mások
Nincs szívedben sötét gondolat
Csak megértésre vágysz.(vágyol)

Isten szeret,elfogad
Nem köti ezt feltételhez
Mi emberek ezt nem értjük
Ragaszkodunk a betanult tételhez.

Azonban,ha megtérsz
Szívedben valami kialakul
A Lélek munkája elkezdődik
Ha engeded ez tovább nyomul.

Már bátrabban beszélsz
Új emberré válhatsz
Ebben a rohanó világban
Igaz barátra találhatsz.

Ezután együtt imádkoztok
Jézussal közösségbe lesztek
Az Ő ígérete szerint
Kegyelmet,üdvösséget nyertek!

***

 

 

Natasha McDonald Sarah Brown társaságában ült a váróban. Nem volt hajlandó elmozdulni a kórházból, noha csupán néhány percre láthatta a kislányát. Shane és Ray valami üzleti ügyben elutaztak, így Sarah maradt mellette, míg a férfiak visszatérnek.

Kétségek gyötörték legbelül, hisz a baleset óta eltelt három napban semmiféle változás nem történt Lilly állapotát illetően. Visszagondolt az orvos szavaira, aki azt mondta, a következő hetvenkét óra eldönt mindent.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 13.

 

 

 

 

          Mit fog csinálni Nagyné ,ha  haza jön az úra?- ragadt meg fülembe a mondat, csak éppen nem tudtam, hogy hova tegyem, mert a mindennapi tapasztalataim azt mutatták , hogy amikor hazajött egy -egy férfi, akkor nagy volt az öröm, még akkor is  amikor a férfi nyomorékon,ismeretlenre fogyva , vagy teljesen ismeretlennek tünően érkezett haza.

Az egyre öregebbé váló Joseph most egy nagyon keserveset sóhajtott.

--  Uram, még eddig minden úgy történt, ahogyan Te azt előre megmondtad!  De - az ugye nem fog bekövetkezni, hogy szemétdombot fognak csinálni a Földből azok az eredendően gonosz lények?

Ekkor kellemesen borzongató jóleső melegség árasztotta el Joseph minden porcikáját, és azonnal tudta, hogy Ő van most itt velük, és már hallotta is a hangját, azt a kellemesen zengő ismerős Hangot.

--  Sajnos be fog következni majd a nagyon távoli jövőben, amikor majdnem kétezer évet írnak  egy, az idegenek közül származó pápa által szándékosan megváltoztatott időszámítás miatt az emberek.

3. Rész

„- Sikeres volt az ugrás! A hajtóművek kibírták a mágneses zavart. - jelentette az egyik számítógép kezelő tiszt.

- Helyzetjelentést kérek a többi hajótól! - szedte össze magát Eric.

- Csak négyet látok a mijeink közül, és két priqut. - felelte a radarkezelő. - A Prittem, az Altevem, a Namius és a Miatra.

- Hol vannak a többiek? - kérdezte Eric értetlenül.

- Uram! Az sokkal jobb kérdés, hogy mi hol vagyunk. - A navigációs komputer hihetetlen adatokat mutatott.

Vasárnap hajnalban meleg volt a kenyér

Nem tudtam leszelni, mire a sofőr visszaér.

Azt gondoltam mára ennyi munka elég volt

Reggel hatkor Erika megérkezett,kinyított a bolt.

 

 

 

 

 

 

                                         A  mi utcánk 12.

 

 

 

 

                Összegeznem kellett, hogy tulajdonképpen ,  mit is tudtam meg eddig.Tudtam , hogy volt háború, tudtam , hogy voltak oroszok, de még nem tudtam , hogy kivel háborúztak, és hogy miért, azt meg pláne nem. Az tulajdonképpen nem is érdekelt , mert nem találtam összefüggést, Kátyával és Okszánával kapcsolatban. Ellenben érdekelt volna a Katóka által emlitett, de ki nem mondott idegen név , mert az volt az érzésem , hogy annak valami miatt köze van a lányokhoz.

Új  partok  felé

 

A tengerre kiérve nagyot lélegeztek a friss, sós illatú levegőből. Szerencsére jó hátszelet kaptak, amely erősen felduzzasztotta a régi vitorlákat. Felnéztek a komoran álló parti szirtek feketén felmeredő szikláira és arra gondoltak. Mögöttünk van már sok jó, de a rossztól is megmenekültünk! - és mintha mindnyájan éppen ugyanarra gondoltak volna és megértették most egymás gondolatát - boldogan összemosolyogtak. Saira nagyon boldog volt.

21. fejezet

 

 

Shane Dawson leparkolt a kopott furgonnal az egyetem parkolójában, majd lezárta az autót. Na, nem mintha bárki is el akarná lopni – gondolta. Megtehette volna, hogy vesz egy jobb, mutatósabb kocsit, hiszen a gazdaság jól működött, a Ray-jel közös üzlet beindult, és neki nem volt miért panaszkodnia. Majd ha Lilly jobban lesz, mikor Natasha és ő összeházasodnak, akkor vesz egy másikat – ígérte meg magának.

Belépett a régi épület hatalmas fa bejárati ajtaján, és elindult a Tanulmányi Osztály felé.

A sors vékonyka alkatot, mókás, szemüveges ábrázatot és kóchajat mért ki rá. A szülei szerint egy rossz pillanatban fogant félreértés, a gyerekévei alatt girnyó és abortuszvakarék majd a lányok szemében egyszerűen csak Woody Allen volt. Ráadásul irtózatos ügyetlenségéről és szerencsétlenkedéseiről legendák keringtek. Azért valahogy felnőtté érett és a „szerencse” élete első nőélményét a házasság révébe vezette. A nej, ahogy az lenni szokott ilyen esetekben, egy tenyeres-talpas „tünemény” volt, aki a „boldogító Igen” kimondása után fantasztikus tehetséget mutatott a női elsárkányosodás művészetében.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 11.

 

 

 

 

          A  Szamos, a városi szakaszán talán öt-hat kilóméter, és nekünk halvány fogalmunk sem volt, hogy Anti bácsi melyik részén tudja elképzelni horgászszerencséjét. Igy aztán megkezdtük az ő felkutatását, egy kilóméterrel feljebb a várostól, és terveink  szerint addig folytatjuk , ameddig megtaláljuk Anti bácsit . Hárman mentünk, mert úgy tudtuk , hogy több szem többet lát, és valamelyikünk ,egyszer csak megpillantja Anti bácsit.

 

 

         Brian fekete BMW kabriója csikorgó gumikkal, nagy gázzal bevágott a busz elé és bekanyarodott a benzinkútra.

A Bloody Baked turnébuszának sofőrje beletenyerelt a dudába és félrerántotta a kormányt. Az ezüstmetál monstrum vészesen megbillent, de azután sikerült visszanyernie az egyensúlyát és besorolt Brian autója mögé.

A busz ajtaja sziszegve kinyílt és egy nagydarab, fekete bőrruhás, hosszú szőke hajú fickó szállt le róla, majd lendületes léptekkel dühösen a BMW-hez ment.

 

 

 

9. Epizód: Előkészület

 

 

     Késő este volt már, Kirin szigetére óvó lepelként szállt le a békés sötétség, hogy álomba ringassa a fáradt lelkeket. A fények lassan kialudtak a házakban, ahogyan az őket közrefogó természet is gondosan nyugovóra tért. Egyedül az éjjel munkálkodó állatok csaptak itt-ott egy kevéske zajt, uralmuk alá vonva a felügyelet nélkül maradt utcákat.  Immár csak ők koptatták a csepp világ poros földjét

2. Rész

„- Ez nem állati hús. Ezek itt parit tetemek. - felelte a vizsgálatot végző nő. Az ezredes a bűzzel nem foglalkozva leeresztette a kezét.

A paritok Egy nagyon félénk, apró nép. Mikor az emberek a bolygójukra mentek tündéreknek vélték őket. Hatalmas technikai fejlettséget mondhatnak magukénak. Az emberiséget elfogadták, mint szövetségest. Ha a paritok felbérelt fejvadászai rajtuk ütnek, hogy a flottájukban landolt egy sibitu hajó, mely a paritokat megölte, ismét egy ellenséggel többet tudhatunk magunkkal szemben, és egy értékes szövetségessel kevesebbet magunk mellett.”

 

Bill Watterson egyszer azt kérdezte: „- Miért háborúsdit játszunk?

 

 

 

 

 

Hajnalban gonosz fénnyel kelt a Nap,

megvakított egy apró madarat,

s az némán tátogva kiáltott,

hogy nem látja többé a világot.

Elzavartam, ahogy hívtam,

könnytengerben fürödve sírtam,

elszállt, amikor felrepült,

egy felhőt háromszor megkerült,

és hiába szóltam, hogy hasztalan,

még egyet sikoltott hangtalan.

A bánat szomorúvá lett,

a mozdulatlan megdermedt,

elhallgatott a szótlanság,

van, ami van mostanság,

ember embernek embere,

felforrt a fájdalom tengere,

a kétség bizonytalanná vált,

az éjre sötétség szállt,

és hasztalan szóltam, hogy hiába:

a vakság csak nézett a világba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

“Nem az számít, honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.”

                                                                                                                                                      Anthony Robbins

 

 

                                            1.

Saira "találkozása" Édesapjával

 

Egy gyengéd érintésre, - mintha egy kis virágszirom ért volna az arcához, - nézett fel Arámi. Kis unokája kedves kis arcát pillantotta meg. Mairával ott álltak fölötte összeölelkezve.  Boldogan mosolygott rájuk, szemeiből végtelen Szeretet áradt.

Gyorsan teltek - múltak az évek. Saira már kilenc éves volt. A csodálatos Napkelte rendszerint már kinn találta őt a lapos sziklaplatón a fennsík keleti oldalán. Szent Pozícióban ült' úgy figyelte a keleti égbolton felbukkanó narancsszínű hajnalpír egyre ragyogóbb, egyre világosodó fényét.

 

 

I. fejezet

„Csodálatos Daley”

 

Valahogy mindig is borsódzott a hátam az eleve elrendelt dolgoktól. Ha valamit meg KELL tennem, nos akkor biztos, hogy megpróbálom nem megtenni. Jó… lehet, hogy ez egy kicsit (nagyon) felelőtlenül hangzik, de ha nincs az életben választási lehetőség, akkor mi van? Kötelesség, felelősség… Ehhez még túl fiatal vagyok!

- Min gondolkodsz? - szakította félbe a töprengéseimet Ronnie, aki mindig tudja, hogy milyen hangulatomban vagyok éppen, és hogy érdemes-e zargatni.

Sziasztok!

véletlenül találtam rá az oldalra, és szertném itt közzé tenni felhívásunk. Amennyiben ez zavarja a közösséget, kérem jelezzétek és eltávolítom, vagy szólok a moderátornak: 


Szeretnénk egy ingyenes magazint indítani, mely digitális formában lesz elérhető. 
A dolog egyszerű, szeretnénk bemutatni a tehetséges írókat, és grafikusokat, egy-egy darabbal a munkájukból, illetve ha van saját oldaluk átirányítani oda a kíváncsi embereket.
A dolognak annyi bonyolultsága van, hogy ezeket az alkotásokat Fantasy műfajban kell alkotni.

 

 

 

 

                                        A mi utcánk 1O.

 

 

 

 

          Katóka ki járt az anyukájával az ócska piacra árulni-- kinőtt gyermekruhákat, és egyébb általuk  már nem használt holmit, de aminek mások még hasznát tudták venni. Kispénzüek voltak a vásárlók, de az eladók sem duskáltak minden jóban , ezért hamar megtudtak egyezni az árban. Úgy az eladók mint a vásárlók nagyobb része asszonyokból állt, és hamar szóba elegyedtek, mert mindig találtak témát, ha egyebet nem,  akkor a háborút a szegénységet a nyomoruságot.

 

Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy miért rajonganak milliók az Alkonyat sorozatért, a tini lányok Edwardért, és miért olyan vonzóak ma a vámpírok, míg régen inkább féltek a vérszívó, halott szörnyetegektől. Ez a cikk elég langyosra sikeredett, vagyis nem igazán találtam meg benne a válaszokat, ez pedig arra késztetett, hogy újragondoljam, miről is van szó.
Először is, elmondanék pár meglátást az Alkonyattal kapcsolatban.
A történet érdekessége, hogy nincs igazi „gonosz” benne, vagyis ugye tudjuk, hogy Viktória az, és a többi, emberi vért szívó vámpír, de mégis.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az örökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   A szállodai szobában nem volt valami meleg, arra kelt fel éjféltájt, hogy rettenetesen fázik a lába. Fel is ült az ágyon, a sötétben alig tudta kivenni az alig három méterre álló szekrényt, és a mellette lévő asztalt, ahol a holmija hevert. Jó két percig erőltette a szemét, aztán könnyed mozdulattal kikászálódott az ágyból. Szüksége volt egy pohár vízre, és meg kellett tornáztatnia magát, hogy a vér a lábába szálljon.

Arámi eközben mély álmából ébredve imába mélyedt.

"Istenem, Szeretet Istene! Köszönöm Neked, ezt az új napot! Köszönöm Mairát, és a Fiamat, Jézust, aki már nincs velünk, de mégis állandóan érzem az Ő boldogító jelenlétét közöttünk. Köszönöm a két szép fiú-unokámat, akik éppen olyan jók és csendes természetűek, mint az Édesapjuk volt! Köszönöm Neked Sairát, ezt a kis mennyei teremtést, akiben ott van a Te Szent Lelked, Atyánk! Köszönöm a rokonainkat, az áldozatos segítőkészségüket, az én sorsom vállalását jóban és rosszban egyaránt.

Mostanában sokszor eszembe jutnak a gyermekkorom szép emlékei, hogy miket játszottunk annak idején, sokat gondolok a nagymamámra is, aki felnevelt.
Az egyik legkedvesebb emlékem az, amikor megkaptam a kast játszani. Nálunk kasnak hívják a kukorica tárolására használt építményt, ami egész masszív volt, fából készült, és valami pléh teteje volt. Tavasz végére kifogyott belőle a kukorica, de ahogy fogyott, úgy kaptam meg belőle egyre nagyobb teret. Először csak egy kis rész volt, ahol tudtam játszani, aztán a végén már takaríthattam az egészet.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 9.

 

 

 

 

          Jó uton jártam, a felfedezés az igazság kideritésének utján. Legalább is én úgy éreztem , mert mikor az ember hinni  akar   valamiben, akkor a legképtelenebb dolgokat  is képes elhinni pusztán azért , hogy érezze azt az érzést-- hogy sikerülni fog. Hát én most pontosan itt  tartottam az ügyben , mert minden amit tudtam  csak elméleti sikon volt igaz, aminek a gyakorlati kivitelezéséhez, még  nagyon halvány alapokkal rendelkeztem. De az is több volt mint a semmi.

 

Képzelj el egy világot, ahol nincsenek színek! A cseppnyi fényt is csak a sötétben olykor fel-felvillanó villámlás okozza. Folyton villámlik és dörög, valaki nagyon haragszik odafent. Vagy örül.

Teljesen egyedül vagy ebben a világban, legalábbis úgy érzed. Az éjszaka csendje átjárja egész tested, megfagyasztja benned még a vért is. Ijesztő. Te mégiscsak mész tovább, farkasmagányodban, teli félelemmel.

Szemed új, eddig járatlan utak után kutat. De vagy a villámlás nem elég erős, hogy lásd őket, vagy te magad nem vagy képes felfedezni.

Második rész

 

Az eső erős széllel érkezett, és hirtelen szakadt le a vidékre, mint ama negyvennapos elődje. És legalább akkora hévvel is; percek alatt patakok fakadtak a puszta földből, szélesen rohanva a füvek s tépett virágok között, magukkal sodorva a vidék apró köveit és holt szirmokat.

A felhőszakadásban egy lovas haladt, fékeveszett vágtában törve át az esőfüggönyön. Köpenyéből, bő szárú csizmájából csurgott a víz, vörhenyesbarna fürtjei is átázottan csüngtek vállára.

 

 

 

 

                                         A mi utcánk 8.

 

 

 

 

           Apám, reggel munkába menet, beadott egy tizlejest Feri bácsinak , és hozzá tette : a mai nap folyamán a fíúk bejönnek nyiratkozni, nyird meg őket rendesen, és már ment is tovább. Feri bácsi tudta , mi a teendője mert mikor bementem hozzá, még egy nagyobb párnát rakott a fenekem alá, hogy ne kelledjen tulságosan  lehajolnia hozzám, nyirás közben.

 

„Nehéz megmaradni bárki mellett hosszútávon.”

Gyakran hallom ezt az érvet a családalapítás ellen. Jó, én ezt elhiszem. Tényleg nehéz. Viszont feltennék egy kérdést: mennyivel nehezebb, mint mondjuk húsz-harminc évvel ezelőtt? Másképp kérdezem: miért nehezebb? Mi változott azóta? Megmondom: minden. Legfőképpen az emberek gondolkodása. De vajon van-e visszaút?

Anyám és apám huszonegy éve voltak házasok, amikor elváltak. Nem volt zökkenőmentes a kapcsolatuk, rengeteget veszekedtek, és bizony sokszor odáig fajult a vita, hogy mi, gyerekek azon imádkoztunk, csak menjen végre el valamelyikük, különben széttépik egymást.

Oh, kedves, jó Johnny báró...
Csillagfény szúr ablakáró`:
Ezüst, arany, álomfolyó.
Töltény repül: ólomgolyó.

(Hopsz! Köhömköhöm-öhöáháöhé... semmi baj!)

Aludjohn! Hisz szeretik önt!
A nép elé ön búzát önt...
Oh, sosem volt nagyobb béke...
Csak aludjohn már el végre!

(Vasvillára, vasvillára!
Psssssz! Johnny báró aludni akar!)

Éj árnya száll, a csend lep el,
mint friss holtat fehér lepel.
Fekszik a sok dolgos paraszt.
Á, nem hallhatsz tőlük panaszt!

(Kint zúg a tömeg)

Maga okos, remek nemes...

 

Jelcin az irodalom több válfaját is kipróbálta. Írt szatírákat, életrajzi műveket, tanmeséket, horrort, krimit, románcot, verseket. Egy-két lelkes olvasóján kívül azonban látszólag senkit nem érdekelt a munkássága.

Sokáig tanakodott magában, mivel tudná a publikumot levenni a lábáról, de semmi olyan nem jutott az eszébe, amit eddig ne próbált volna.

Végül úgy döntött, nem áldoz többé az irodalom oltárán. Leült egy kőre a Sziklás-hegységben, és némán bámulta a messzeséget.

Sör mellett az Életről - 2. Rész

 

 

2011. május huszonkilencedike egy gyönyörű vasárnap volt. Délután Fannival, Fruzsival, Mátéval és Henrikkel ültünk be a Borostyánba. Ez a három fiú számára egy különleges nap volt, mint minden olyan hétvége, mikor forma 1-es futamot láthattunk. (És még a mai napig, hiszen számunkra nem veszített a varázslatából)!

Lacival, a főnökkel sikerült megbeszélni, hogy a kocsmába nézhessük a nagydíjat, melybe könnyen beleegyezett, hiszen vasárnap délután kevés a vendég, nem zavarunk senkit.

Szerelemben fogant

tudathasadás

közös képében

örömtelen gyönyör terem

magához láncol a boldogság

ki mondja meg mi a jó?

Maradnál halottá vált

emlékek között,

szemlesütve,

tépett mosolyfélhomályban

a boldogság szörnyű mellékhatása

örömmel kínoz

betelni nem tudsz

de beteljesedni sem

ígértek, valamit ígértek

nem emlékszem már

magamat megfélemlítve

régen tudtam a neved.

Monoton teltek a hétköznapjai: felkelés 6:00, fogmosás megszokott márkával, reggeli frissítő zuhany, öltözés /hétfői gatyó, hétfői ing hétfői nyakkendő/, instant kávé, unalmas munka /már 10 éve ugyanott, ugyanaz/, hazajövetel gyalog, hogy teljen az idő, otthoni játszóruha, nasi és tv, 9:00 fekvés, nyugtalan álmok. Másnap ugyanez csak keddi gatyó, keddi ing és keddi nyakkendő. Egyetlen társa egy virág volt akit, ha eszébe jutott meglocsolt és ilyenkor beszélt hozzá.

***

 

Vasárnap reggel volt. Lizzie Robertson a templomba indult a tízórai istentiszteletre. Felvette sötétkék alapon virágmintás ruháját, a fejébe kalapot tett és igazi kisvárosi asszonyhoz méltóan lassan bandukolt a templom felé. Nem értette, hogy John miért nem hívta még, noha megbeszélték, hogy ő és Lilly átmennek vacsorára, hiszen már hetek óta nem látta az unokáját. De talán majd a templomban összefutnak, és istentisztelet után beugranak a fogadóba egy ebédre.

Sör mellett az Életről

 

1. Rész

Egy újabb baráti találkozót sikerült összehoznunk a Borostyánban, két hét elteltével, melyre már az ifjú pár is el tudott jönni. Kellemetlenül érintett, de most nekem kellett késnem a megbeszélt időponthoz képest, egy defekt miatt. Mikor beléptem a kis kocsmába, csak a két fiatal kisegítő leányzót láttam tevékenykedni. Jenő bá ilyenkor szokta kivenni a két hetes szabadságát, mikor is összeszedi a sátorfáját, a szó szoros értelmében, és kiül a Nagymajori út végén lévő kis tavacskához, és ott horgászik.

Azon a reggelen

Nem sejtetted mi lesz,

Azon a reggelen

Nem tudhattad, hogy életed új fordulatot vesz...

 

Elindultál a barátokkal az iskolába,

Ekkor jártál még csak 6. oszályba.

Arra a napra nem is emlékszel,

Csakis a déli 12 óra utáni rémségre.

Miután az iskolának vége lett,

Elindultál haza egyenesen.

Barátnőd a biciklijét szerencsére nem hozzátok tette be akkor,

Így hozzád sem jött be, úgy ahogy máskor szokott.

Egyedül fordultál rá hát a Munkácsy utcára.

Magam vagyok magamnak,
mint a fa,
melynek gyökere sincs,
megtépázza a szél az ágait,
letépi kedves virágait,
kitépi a földből,
mondanám, hogy tövestől,
de az neki nincs,
pedig az nagy kincs, 
tartozni valahová.
Ha lenne nekem is,
legalább egy anyám,
kinek elmondhatnám,
ha valami fáj,
vagy érezhetném egyszer,
milyen az érintése,
meleg ölelése,
nem fájna úgy a magány.
Én már csak ilyen,
mű-árva vagyok,
mindig az voltam,
és már az is maradok.
Vagy, az is lehet,
hogy robot vagyok,
így aztán érthető, hogy
nekem azért nem jutott
oltalmazó anya-burok,
mert létem nem kötődik senkihez,
nekem csak úgy, lenni kell.

 

 

 

 

                                        Véndiáktalálkozó

 

 

 

          Régi szokás elevenedett meg újra kilencven után nálunk, a Szatmár-Németi Kölcsey Ferenc főgimnáziumban. Az akkor idősebb tanárok hivták életre , azt a régi szokást, hogy minden évben a régi iskolába -- vagy annak udvarán összegyülnek és emlékeznek. Ilyenkor a kerek évfordulósok , felvonulnak az iskola udvarán. Az idén   két osztály is volt akik felvonultak akik éppen hatvanöt évvel ezelött érettségiztek.

 

Ki lesz, ki engem majd

megment azáltal,

hogy ő lesz az az angyal,

kinek szívébe láthatok,

ha kell, elbújhatok

lelke gödreiben,

mint egy sötét titok,

s majd megtisztulok benne,

jó leszek örökre,

mindent elfelejtek,

mi tönkretehetne,

úgy élhetek, mintha

semmi gond nem lenne,

mert nem is lesz soha

az élet oly mostoha,

hogy elorozza tőlem

az érzést, mit kerestem,

amiért harcoltam,

s annyiszor elestem,

hogy már nincs visszaút;

feneketlen a kút,

s én boldogan zuhanok,

mindent hátrahagyok,

elfelejtek mindent,

csak téged őrizlek

pusztuló, de tiszta,

őszinte lelkemben.

Ez nem kitérő mű, ez inkább a megtörtént eseteim egyike. Most sikerült a Géplélek után megfogalmazni úgy ahogy azt illik. Legalábbis azt hiszem.

Előfordulhat, hogy nem csak a sci-fi műfajban tevékenykedem majd, hanem a valós élményeimet is megosztom veletek, melyet a baráti tásaságom mellett szerzek egy jóízű sör mellett.:

 

Sör mellett az Életről

Bevezetés (ha lesz folytatás)

 

Már régóta terveztünk egy baráti találkozót a mi kis társaságunkkal. Mindig csak a rohanás, a meló, meg az azutáni szaladgálás.

Rap zene és borravaló

 

            - Mondtam már, hogy utálom a rap zenét? –kérdezte.

            - Igen, már kétszer is.

            - Komolyan? –csodálkozott el a szemöldökét magasba emelve. Bele bámult a poharába, ahogy az italt lötyögtette.  –Nem baj, elmondom megint, most már úgyis jobban ki tudom fejteni, hogy miért.

            A tv-ben éppen az említet zenestílus egyik gyöngyszeme szólt, és a „gyöngyszem” szarkasztikusan értendő.

 

Állást kínál

 

Emberi ürülék újrahasznosításával foglalkozó cég keres betanított munkásokat K.-i telephelyére. A területen szerzett tapasztalat, valamint sz.rkavarásban való jártasság előnyt jelent! Fényképes önéletrajzokat postai úton vagy e-mailben a szarbolvarat@magyarorszag.hu címre várjuk.

 

 

Társat keres

 

Otthon ülő, külsőre igénytelen, humán beállítottságú, csendes, zárkózott, társas kapcsolatokra képtelen, de sportos, céltudatos, magabiztos, optimista, munkájára sokat adó harmincas férfi keresi otthon ülő, külsőre igénytelen, humán beállítottságú, csendes, zárkózott, társas kapcsolatokra képtelen, de sportos, céltudatos, magabiztos, optimista, munkájára sokat adó harmincas nő párját, kizárólag komoly kapcsolat céljából.

Elmélkedések a létezésről

 

Nincs. Már nem létezik. Nehéz, tompa szavak. Súlyosan dobbannak, mint a koporsóra dobott rög. Fizikálisan olyan érzés, mintha kitépnének egy darabot az emberből.

Hiszen nem rég még volt! Még nevetett, viccelt, vagy legalább nyögött, szenvedett, de volt!

A "nincs"-et nem lehet felfogni! Ha nincs, hát hová lett? Hova száll az ember lelke, miután a teste már nem szolgálja tovább? Mindenki hite szerint próbálja magyarázni.

 

Te féltél a szenvedéstől, de nem féltél a haláltól.

Első rész

 

- Senor!

Az ifjú nemes meg sem hallotta. „Mikor lesz már vége?!” – tekintett vádlón az acélosan borongó égre. Túl az ablak csúcsívén vihar készülődött; a felhők úgy tornyosultak, mint egy sosemvolt bazilika bolthajtásai – „Mikor engedsz végre már el, apám? Mikor nem fog így égni az emléked, mikor nem várlak többé haza mindhiába, mikor nem érzem magam idegenül saját otthonomban nélküled? Mikor nem kell többé már azon tépelődnöm, mit mondtál volna, ha megéred a viszontlátást?”

Mert mikor utoljára találkoztak, apja különösen viselkedett.

 

 

                                               A

                       Szerelem

                              bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Elérkezett a várva várt őszi borfesztivál.

A ceglédi szabadság téren kisebb faházak sorakoztak fel egymás mellett, velük szemben pedig a hatalmas színpad állt, ahol a délelőtti órákban már megkezdődtek a fellépések.   Voltak táncosok, énekesek és humoristák is.

Vajon lesz-e jobb valaha az életed,

ha mindig a múlton merengsz?

 

Mit kellett volna másképp tenned...

Merre kellett volna menned?

 

Hol lehetett volna jobb hely számodra?

Mehettél volna bárhova?

 

Miért vagy itt ezen a helyen?

S mért kell szenvedned?

 

Vár-e rád a boldogság?

Melyért tán életed is adnád?

 

Vajon ki lesz ki megért téged?

És ki lesz az, aki együtt lesz veled...

 

Talán vár rád is a boldogság valahol,

Amiért megtört szíved oly régóta zakatol.

 

 

                                                 A

                       Szerelem

                               bajnoka

 

 

 

 

 

 

    Másnap reggel Móni megvárta, míg Rudolf szülei haza értek, azután ő is hazament.

  A fiú nem akarta venni a fáradtságot, hogy felkeljen az ágyból és lemenjen Mónitól elköszönni, ugyanis még az az egy-két pohár bor is rettenetes fejfájást okozott neki.   Móni, a szobájába belépve, elköszönt a fiútól és további gyógyulást kívánt neki.

Villámháború

 

            Gondolnád, hogy minden egy egyetemista sráccal kezdődött?

Éppen vizsgaidőszak volt, de még egy percet sem sikerült tanulnia, mert a haverokkal és netezéssel pazarolta el az idejét. Arról nem is beszélve, hogy milyen kellemetlen tud lenni, ha egy új videojáték is pont ebben az időben kerül a piacra. Nem tudott szabadulni a virtuális börtönétől, a tanulásra meg pláne nem tudott koncentrálni. Hiába vette kezébe a jegyzeteket, csak azon rugózott az agya, hogy miként pusztítsa el azt az átkozott helikoptert, ami miatt már hétszer kellett újra tölteni a játékot.

A Szeretet ellentétét, a legalacsonyabb rezgésszámú gyűlöletet szítják emberek és emberek, nemzetek és nemzetek, vallások és vallások között -- és mindig a saját, éppen akkor célravezető érdekeik kivitelezése érdekében! Számukra az emberek tömegei értelem nélküli hangyák, akiket akkor taposhatnak el, amikor éppen akarják, vagy amikor nem az ő céljaikat támogatják! Azok a lények az életükhöz szükséges energiát a szenvedő, elkeseredett, dühös, haragvó, gyanakvó, féltékeny, rettegő, a nagyon szegény és reményt vesztett, a beteg, vagy éppen a gyűlölködő, a harácsolást életcéljuknak tekintő, kapzsi emberek negatív energiáiból nyerik!

 

A virágok voltak.

A virágok ott voltak.

A virágok ott voltak nála.

A virágok ott voltak nála. Elindult.

A virágok ott voltak nála, amikor elindult.

A virágok ott voltak nála, amikor elindult a kedveséhez.

A virágok ott voltak nála, amikor elindult a kedveséhez bocsánatot kérni.

A virágok ott voltak nála, amikor elindult a kedveséhez bocsánatot kérni, amiért megcsalta őt.

A virágok ott voltak nála, amikor elindult a kedveséhez bocsánatot kérni, amiért megcsalta őt a gyerekkori barátnőjével.

Mondd, hogy bűnös vagyok

mondd, hogy szent

mondd, hogy vége

én úgyis szeretlek.

 

Hívj a sajátodnak

a legrosszabbnak

életed első

legédesebb fájdalmának.

 

Suttogd a nevem

hadd érezzem

finom leheleted mámorát,

kedvesem.

 

Ordítsd, hogy kellek

ordítsd, hogy nem

ordítsd, hogy elég

 

de én tudom, hogy nem.

10. Rész - Hol volt, hol nem volt….    

„Nem éreztem semmit a folyadéktól átitatva, de mint ha ahol a szívemnek kellene lennie, elöntené a forróság. Meg akartam érinteni az üveget, válaszolni akartam a lánynak, de képtelen voltam megmozdulni, csak néztem üres tekintettel, ahogy Zoe kisétál a helyiségből, és eltűnik az ajtó mögött.

 A XXIII-as vagyok. És ez az „én történetem”!”

 

Zoe valóban majdnem minden nap meglátogatott, még ha csak pár percre is.

 

***

 

John McDonald kiszállt a taxiból, miután fizetett a sofőrnek. Megállt az ismerős ház előtt, ahol már hetek óta nem járt és mély lélegzetet vett. Nem jött volna ide, ha Lilly egészséges, de egyszerűen beszélnie kellett a nővel. Tudnia kellett, hogy nem ő tette! Sajnos azonban már bármit képes elhinni Barbaráról… az a nő bármire képes, hogy elérje a célját!

Barbara lélegzete szinte elállt, amint megpillantotta a ház előtt ácsorgó John-t. Idejött! A terve tehát beválni látszik.

 

X. fejezet

 

Menekülés

 

 

A legutóbbi próbálkozása óta Thurion meg se szólalt. Szabadulás reménye újfent eloszlott, mert a csata innen távol zajlott, a katonák nem vehették őt észre. Így nem tehetett mást, csak várt.

Egy idő múlva neszt hallott a közelből. Az őrök is észrevették, hogy valaki erre tart, mert kardjukat felemelve, rémülten bámultak a bozótba. De mielőtt még Thurion azt gondolhatta volna, hogy segítség érkezik, egy harmadik törpe bukkant fel a cserjék közül.

 

                                             A

                     Szerelem

                            bajnoka

 

 

 

 

   Péntek reggel, Rudolf frissen és kipihenten ébredt.

  Általában a hét eddig minden napjain reggel tíz óra magasságában került sor az ébredésre.  Nem panaszkodhatott sem az álmatlanságára, nagyon jól kialudta magát.   Azonban ami nem éppen megszokott volt a héten: a szobájának a csukott ajtaja.

Könnyek és emberek

 

Önmagad NE sirasd!

Értelmetlen dolog.

Másokért se sírj, de segíts,

Ha szíved másokért dobog!

 

Itt mindegyik ember mindenkor egyforma!

Fekete és fehér, bronzbőrű, vagy sárga!

MINDEN  ember  TESTVÉR! Testvér, mert született

Közös "Őshazában" a fellegek felett.

 

Más Dimenzióból érkezett a Földre,

Hogy újat tanuljon ebbe az életbe'.

HAZUG állítás az, "egyszeri az élet!"

"Megismételhetetlen, mert csak egyszer élek!"

 

NEM csak egyszer élünk! Sok-sok életünk van.

9. Rész - A kozmosz titka

„- Üdvözöllek Huszonhármas. - szólalt meg az elöl haladó. - Sapax vagyok, a cindea nép corrilja. Beszélnünk kell veled. - Az egyik székre mutatott, és a hétszögletű asztal köré leültünk, mint két civilizáció küldöttei. Olyan érzésem volt, ha itt most jól válaszolok, akár az emberiség érdekeit is képviselhetem. Ez a gondolat hatalmas terhet tett a vállamra, de nem hátrálhattam ki alóla.

A XXIII-as vagyok. És ez az „én történetem”!”

 

Lassan mindenki elhelyezkedett a hétszögletű asztalnál.

 

Mosolyogj! Hisz ez sem tart örökké.

Aki elmegy, nem jön vissza többé.

Tested félig a sírgödörben hever,

és nem segíthet rajtad már a haver,

mert halott vagy.

S ahogy lassan tudatosul benned,

valójában mit is kéne tenned,

vagy éppenséggel mit is kellett volna,

ha a tested nem csak vízből volna…

Késő bánat ez.

Visszafordulhatnál, de hiába:

a múlt lehúz, az agyad kicsit kába.

De ha lenne erőd visszalépni,

a sír ki fog a jelenedből tépni.

Üvölts, hogyha fáj!

   

 

 

                                          A

                   Szerelem

                         bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

    Arra gondolt, hogy ideje lenne elbeszélgetnie egy szakképzett pszichológussal, aki talán tudna segíteni rajta.  Mivel azonban erre egyáltalán nem volt lehetőség, így arra a következtetésre jutott, hogy ezen a héten valahogy megpróbálja Móninak elújságolni lelkének rejtett érzelmeit Anikóról és Zsófiról.

Saira fivérei látták, hogy kishúguk a sok gyakorlással milyen nagy haladást ért el Spirituális útján, és ők is szorgalmasan kezdték gyakorolni minden kora hajnalban és minden napszálltakor a Szent Pozíciókat. A sziklaplatón gyakoroltak, amely után meditációs pózba ültek le.  Gondolataikat "száműzve" eljutottak egy olyan belső békés állapotba, amikor a külvilág megszűnt létezni számukra.

Hirtelen aranyszínű Fényben jött feléjük Édesapjuk. A szeretet erős, de mégis szelíd energiái áramlottak körülöttük.

Sercen az olló vége.

Kicakkozott üveglap

tükrében rajzolódnak a lyukas betűk.  

Üres kohézió.

Üvegszálon lóg az „sz”

kettétört „s” fityeg

A „z” hamuszürke sarkán. 

Rész-egész szótagok

sík talajon lebegnek

Hiányzik a fény.

„k”-n lóg a tükörképem

bőr nélküli mása.   

 

 

Aprócska dobbanás üt egyet csöndben,

Figyel egy fűszál a vad végtelenben.

Reszket, suttog, megmozdul lassan,

A fájdalom ritmusa húzza össze halkan.

Kínozza szótlanul százezer tűszúrás,

Elnémul odabent, ne hallja senki más.

Bezárja kapuit, falat, bástyát emel.

 

Őr áll a toronyban, acél védelemmel.

 

 

-         Harmincig meg se állj. Gyorsan és robbanékonyan – mondja Jack Gunman, miután átadja az ívelt rudas kétkezes súlyzót.

A levegőt hangosan kifújva megkezdem a bicepszem látványosra pumpálását, hogy jól mutasson a kamerák előtt.

Egy és kettő, lendületesen, a felső holtponton összepréselve. Érzem, ahogy a vér veszettül száguld az ereimben és égető forrósággal áramlik a megdolgozott területre.

Közben Jack odaáll az öltöző falát borító tükör elé és elégedetten megfeszíti ébenfekete bőre alatt domborodó izmait, amik még egy profi testépítőt is megszégyenítenének.

Szabadulás

/V.Virágnak/

 

Az Élet sorscsapásai közt

Fellélegzik egy-egy ember,

DE- ha sokszor ismétlődik,

Többé reménykedni sem mer!

A gyötrődés-kínban égve

Szinte eltompul Értelme,

És végképp elkeseredik,

Ha  AKARAT nincsen benne!

 

Akaratunk - Szabadságunk!

Létünk Teremtő Értelme!

Melyet - hogyha nem használunk,

Zuhanunk lelki verembe!

Ez a mélység a képzeletünk,

A sötét erők szakadéka,

Ha nem vonjuk ki magunkat,

Még mélyebbre csúszunk oda!

 

 

***

 

     A hajó minden gond nélkül hagyta el a zsúfolt kikötőt. Egyszerű rutinnak számított ez az út, a matrózok, s egyben a pénzes utasok is egy nyugodt, eseménytelen túrát képzeltek maguk elé, pont úgy, ahogyan az minden alkalommal lenni szokott.

     Felhőtlen égbolt alatt szelték a lágyan fodrozódó hullámokat. Az óceán állandó moraja kellemes énekkel ringatta a békésen relaxáló embereket. A kapitány is kihasználta az adandó alkalmat, hogy az általa oly szeretett környezet kegyes ölében leljen nyugovóra.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 97

 

 

 

 

          Regényem leggyakoribb szereplői elnyerték méltó jutalmukat, illetve , büntetésüket. Persze ez egy szubjektiv itélethirdetés volt, mert az itélet meghozója és közlője éppen olyan gyarló ember, mint a szereplők maguk. Igazságtételre nincs mód, arra ott van az élet , és az emberi tehetség.Ebben ő az  illetékes,  ezt bízzuk csak rá.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 96

 

 

 

 

           Emernciának is be indult az agya a diólikőr hatására, és éppen elakart valamit mesélni , amikor is, mintha földből bujt volna elő , megjelent az asztaluknál, Nándí. Elegánsan és kopaszon. Nándi azonnnal felismerte Emerenciát, de a lány alig ismerte fel  a fíút,  aki alaposan megváltozott ,különösen az üstöke hiányzott, mert annak előtte , az volt a védjegye.

 

 

 

                                                  A

                         Szerelem

                                bajnoka

 

 

 

 

-          Szia, Rudolf! – integetett neki jókedvűen Móni. – Úgy gondoltam, megleplek egy kis reggelivel, aztán láttam, hogy még aludtál, így inkább nyitva hagytam az ajtódat, hogy a finom illatokra ébredj!

-          - Ez kedves tőled! – bólintott köszönetnyilvánítóan Rudolf.

8. Rész - Ne állj szóba az idegennel!

 

„Valaki mögém lép, és egy nyakörvszerűséget kapcsol rám, majd eloldják a béklyókat. Megpróbálok felugrani, és Zoe segítségére sietni, de a nyakörv vöröses fénnyel világítani kezd, és mély hangon búgni. Én pedig úgy érzem, mint ha minden energiát elnyelne, és csak az üres fájdalom maradna. Összeesek, de nem ájulok el. Látom a külvilágot, de nem tehetek semmit. Felállítanak, és elhurcolnak, egy következő szintre, ahol majd megkezdődik a beavatásom.

Vállamon játszik az illat varázsa,

itt van velem a kósza mámor,

miközben a valóság messze jár.

Belemarkol orrom a légfűszerbe,

bolondos emlék…

Kockázat nélküli játék

–        hatos-

fordul az érzelemrulett.

Pörög a kerék.

Piros?! Fekete?!

All in.

 

Fortuna kezében az ász.   

Bolond éjszaka húzd rám a vizes lepedőt,

várj kéjtánccal,

varázsolj bódulttá!

 

Egy korty az élet csapvizéből...

eljött a csodaország.

 

Összemosódott színekben káprázatos

az árnyember.

 

Konfettit szór szívem,

láng égeti testem,

parázson lépkedek,

hideg a szám.

 

Megrajzolt figurák vadásznak rám,

agyam újra a valóságban jár.

A kút kiszáradt...

elmúlt a varázs.

 

Lüktető dobszóval lehel rám a másnap,

 

az éjfél hercege messze jár.

 

 

Ki motoz, ki perceg, tán a szú az, ki rágja a perced

Akár rövid, akár hosszú, nem bosszú

Semmi más, csupán az elmúlás

Apró lyukacsos lesz a nerced, ha a moly, komoly kárt akar neked tenni,

Mert, nem szeret téged bennelátva lenni

Lenni, vagy,

Nincs vagy, hisz, itt vagy

Látlak, érezlek, lüktet a véred, s, ha megéred, megérem,

Hogy megértük egymást, és ha együtt,

Akkor a megértés jegyében, jegyével

Utaztuk le a kifizetett, megfizetett utat

Ne aggódj akkor se, ha eljő, az aggkor,

ez az, amit egykor reméltél,

S, Istentől, oly sokszor könyörögve kértél

Éltél

Az álmok küszöbén csücsült egy madár.
Csendben figyelte,ahogy a hajnal tovaszáll.
Egy cinegepár dalolta tovább mit kapott a Hold.
Csak egy újabb vallomást,mely semmit se mond.
Lábakat lógattak a régi hídról, a folyópartra nézve,
Megígérték egymásnak,ennek soha nem lesz vége.
A kőhíd mesélt volna,miként mentek széjjel,
De a mai napig visszajárnak akár nappal,akár éjjel.
Egy-két könnycsepp az arcon megpihen,
Az első csók emléke már sosem múlik el.
A réges-régi híd magába szívta mélyen,
Milyen volt egy réges-régi szerelem gyönyörűszép
Emléke.

     - Család… - ismételte bátyját, s felidézte az emléket, mikor a kapitány mesélt neki a szeretteiről. Már akkor is tetszett neki az az idilli harmónia, melyben bemutatta őket, az önfeledt szeretet, ami a hangjából sugárzott, miközben beszélt róluk. Ágnesben akaratlanul is felmerült az a kérdés, mely már hetek óta emésztette lelkét. – Szerinted mi valaha is viszont láthajuk a szüleinket? – Bár reménykedett a pozitív válaszban, napról napra egyre többször gondolt bele az ellenkezőjébe.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 95

 

 

 

 

            Az elegáns vendéglőbe, két bomba nő sétált be. Ruházatuk elegáns, mozgásuk messziről elárulja , hogy tudatába vannak annak a csáberőnek ,ami körüllengi őket ,arcuk a legidealisabb sminket viseli , ami szinte tini korban repiti vissza őket, legalábbis a sok bámészkodó férfi szemébe. Szoknyájuk hossza--pontosabban rövidsége -- kihivóan hat a  férfinemre.

7. Rész - Egy rossz nap

„Hirtelen minden elsötétült, mikor az emberek elsütötték a bunker alá rejtett E.M.I. ágyújukat. Annyira emlékszem, hogy arccal Zoe felé összeroskadok vele együtt. A fémlemezekig lecsupaszított arca felé nyúlok, de a hatalmas töltés teljesen kiüti a rendszereimet, és elsötétül a világ.                         

A XXIII-as vagyok. És ez az „én történetem”!”

 

Egy negyvenkilences arca az, ami felrémlik.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyarak a tanyán

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Nagyon szeretem azokat az én előcsalogatott, elővarázsolt emlékeimet… Hála a Magasságos Megváltónak, van is belőlük elég, és én mindet nagyon szeretem, még a rosszakat is, mert a rossz emlékek a későbbiekben előre vittek, a jók pedig megtöltöttek élettel, mint a múltból utánam küldött tápanyag; tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy olyan ember vagyok ma, amilyen, mert ha engem nem érnek néha hatalmas pofonok, akkor talán egészen másmilyen alak lennék ma, talán egy elkényeztetett ficsúr lennék, vagy felvágós nagyképű figura, de így szerényen meghúzódom a sarokban, és sokáig nem mertem a nőkre nézni, és ha egy valóban szép leányzó lépett be a helyiségbe, én menten elpirultam, az asztal alá akartam bukni, meg akartam szűnni; az én emlékeim mindenhová elkísérnek, kicsit olyanok nekem, mint a zsebben tárolt aprópénz, néha csörög nálam.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 94.

 

 

 

 

           Az igazgató felállt székéből, és a telex irodába ment. Nem sokat gondolkozott, hanem  nyugodtan, de teljes meggyőződéssel pötyögtetni kezdte a sorokat: Drága Helga: Egy kicsit lassan, de szerencsésen hazaérkeztem, az uton nem történt velem semmi különösebb esemény , azonkivül , hogy elgondolkoztam, életemen , házas életemen, amiben sajnos nagyon sok kivetni valót találtam.

Hármas keresztútnál állsz a kihűlt pisztolycsővel.

Egy név, három szólítás.

Eladtad magad, mint kurva az utcasarkon.

Kubai és Scotch

cserébe kötél és tár.

Vérszerződésért megkapod,

mire éhes szájjal tátogott szíved.

 

Egy óra, ennyi jár,

 

Megteszed.

 

Lenghetsz a szék felett

Torkod kaparva…

 

A kakas hozza a reggelt,

Az öt ágon keresztül.

Suttogja feladatodat.

 

Napsugarakon ég a gyertya.

 

Ő

 

 

neved sikoltja.  

 

Üres nézőtér, ketten vagyunk színpadon.

Óriási távolság.

Homályos folt képe rajzolódik elém.

Elindulunk.

Ismeretlen mozgáskultúra és cipő.

Egyet lépek előre,

kettő a tánclépésed hátra. Lassú tempó.

Hónapok.

Vastag tussal húzott életvonal, látom.

Közel vagy.

Hallom suttogásod, gyors lélegzeted.

Érintenélek.

Nem lehet!

Üvegfalba ütközök a porond közepén.

Hosszú színdarab.

Játszol. Velem. Játszom. Engedem.

Kalapács kezemben

 

 

 

 

 

 

                                                        A

                                       Szerelem

                                                  bajnoka                 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

    A vereséggel zajló Cegléd – Debrecen meccsen való bánkódása alatt, Rudolf észre sem vette, hogy édesanyja megérkezett.

   Erika ezúttal is Norbert és Réka társaságában jelent meg.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 93.

 

 

 

         Hétfő reggel a szokásosnál is nehezebben indult munkába a telefonos kis lány. Félt az Emerenciával való találkozástól. Egyáltalán nem tudta elképzelni , hogy mit fog szólni, mert azt sem tudta , hogy Emerenciának vannak egyáltalán információi az ő kellemetlenkedő tevékenységéről, vagy nincsenek, de megérzései azt sugallták , hogy vannak és úgy érezte  ennek mindenképpen botrány lesz a vége.

Nagy szeretettel kezdte el Saira tanítását és a testvérei szellemi továbbképzését. Pár év telt el szorgalmas tanulással, testgyakorlással,amíg mindent megtanultak és Isteni Szellemi képességeik kiteljesedhettek. Egy napon az öreg Bölcs elköszönt tőlük.

-- Mennem kell! Itt elvégeztem a munkámat, de még nagyon sok embernek szüksége van rám. Nekik, is, rajtuk is segítenem kell! Isten veletek van és megáld titeket, megvédelmez minden napon.

Ek akarták kísérni, de nem fogadta el.

 

 

 

 

 

                                         Afro-magyarok.

 

 

 

             Szeretem a focit,ajjaj de még mennyire, csak az a baj , hogy már régen szeretem, még abból az időből  amikor a magyar foci márkanév volt és a klubok neveinek hallatától a legnagyobb klubok játékosai egy kicsit összehúzódtak , mert tudták , hogy   a magyarokkal nem lehet lacapacázni. Pedig akkor is voltak köztük sötétebb bőrüek , de azok is magyarok voltak, legfeljebb cigánynak mondták  őket , viszont a játéktudásokhoz nem fért kétség és mai napig szivesen emlékezünk rájuk.

 

                                           A

                 Szerelem

                         bajnoka

 

 

 

 

 

 

     A Mónival való első szeretkezésének visszaemlékezése, mintha új testet öltött volna Rudolfba.

  A fiú majd kicsattant, olyan jó kedve lett hirtelen.   S amiért nem akarta, hogy ez a felhőtlen jókedv elillanjon belőle, a lány távozása után, összekulcsolt tenyereit a hasára helyezve, behunyta szemeit és újra gondolatai sűrűjébe merült.

Az elmúlt napok tapasztalatai alapján, arra kérlek benneteket, hogy csatlakozás után olvassátok el a szabályzatot, és csak annak értelmezése után töltsétek fel műveiteket!

A szabályzat szerint, egy alkotó egy nap MAXIMUM két írást tölthet fel, de ezeknek is olvasható mennyiségnek kell lenniük! 

Ezt kívánja a klub érdeke, azért figyelmeztetlek benneteket időben. Sokan vagyunk, szeretünk olvasni, de egy szerzőtől négy-öt művet naponta képtelenség lenne elolvasni!

Ülsz az árokparton és nézed a meggyfák alatt hömpölygő vizet. Beleugranál, megmártóznál, tüdőgyulladást kapnál, majd jönne a parasztember  kaszájával, megszabadítaná belsőd a száraz gyomtól. Csupasszá tenné lelked.

 

Végre ott állnál Ő előtte.  

 

Ugorj már! Mire vársz?

Egy lépés és elindul a láncolat. Minden szem előre eltervezett módon kapcsolódik egymáshoz. Nincs változás, mindennek úgy kell történnie.

 

Indítsd el! Menj már!

 

Nézte ahogy beültek az autóba. Padlógáz. Mellette a cuki kis barna, mosoly szájuk szélén, szél borzolta hajukat. Távolodtak.

 

Ott van még az aszfalt délibábtavának tükrében. Hallja a kerékhangot, érzi a benzin szagát. Itt hagyta…elment….szívére akasztotta a vontatókötelet, megrántotta, vitte.

 

Ő maradt. Semmi könny. A nagylányok nem sírnak, csak hagyják hogy megszakadjon bennük valami….

 

Valami. Még mindig csak állt, mintha rágóba lépett volna és odakeményítette a beton a talpat és az embert.

6. Rész - Harc az életért

„Összenéztünk Zoeval, és a boldogság apró szikrája is, de megpislant bennünk, hogy a legesélytelenebbnek elkönyvelt lehetőségek közül mégis ez valósul meg.

- Minden képességünkkel azon leszünk, hogy az emberi ellenállási mozgalmat segítsük. - Válaszolta a lány Henrynek, majd követtük őt a tanácsterembe, hogy megbeszéljük a túlélő stratégia eme fordulatát.

A XXIII-as vagyok. És ez az „én történetem”!”

 

A megbeszélés nem kezdődött túl rózsásan, ahogy az emberek fogalmaztak a helyzetüket tekintve.

A leírt szavak világában
fehér a tó.
A lila fűben piros nyuszi
mentát eszik.
Randevúja lesz.

A kígyó az égen vitorlázik,
nincsenek épületek.
Az oroszlán kártyát vet a zebrának,
hosszú életet jósol neki.

Az öreg bagoly
a sárga lombok közt
kiabál a kék majomnak.

A hintaágyon fekve
hallgatjuk a csendet árasztó zajokat.
Nyugalmat a kezemben a kezed ad.
A csókod a számon pihen,
a toll magától írja a szavakat.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 92.

 

 

 

 

           Emerencia nem tudott Joachim telefonjáról, és taeefonos kislány nem tudott Joachim leveléről. Ellenben, Emerencia pontosan tudta, hogy barátnője vágta el végleg alatta a deszkát. Keserűsége mélyebb gondolkodásra késztette , és minden gondolata oda tért vissza, hogy megkell torolja az ellene elkövetett merényletet, már csak azért is mert ő úgy gondolta , hogy az ő félreállitásával, a telefonos kislány kaparintotta meg Joachimot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Proletárok az égen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Újabban megszaporodtak érdeklődési köreim, egyre inkább kinyílik a szemem olyan dolgokra is, amelyek mellett egykoron elmentem könnyedén; ma sokkal jobban izgat a magyar irodalom sorsa, mint, mondjuk egy évvel ezelőtt, de akár az ország jelene és jövője is foglalkoztat, meg az emberek hétköznapjai, az emberek élete, azoké az embereké, akik felépítik ezt a társadalmat, azokra gondolok, akik nap mint nap dolgoznak, hogy legyen az országnak mit ennie, vagy éppen tudjanak az emberek világítani; mindig is lenyűgöztek engem az egyszerű emberek bölcsességei, meglátásai, nekem mindig előadásokat tartottak a melóból, és mutatták a kézmozdulatokat, hogyan kell kenni a maltert, vagy hogyan használjam a falazó zsinórt; mindig olyan könnyedén kiigazodtam a melósok világában, mintha saját otthonomban lettem volna, és a melósok be is fogadtak engem, hiába voltam még nagyon fiatal; én már tizennégy éves koromban eljártam kőműves mellé dolgozni, raktam a téglát, meg maltert kevertem, kihordtam a sittet a konténerbe, annyi mindent csináltam, este meg sosem pihentem, csak egy tusolás volt, és már mentünk a barátokkal sörözni, meg a kislányokat hajtottuk végig a falun; remek idők voltak azok, és úgy hiszem, semmivel sem éltem kevesebb életet, mint most, pedig akkoriban csak szórakozásból, mintegy magamnak írogattam azokat az én szövegeimet, hogy ráébredjek az igazságra… Az én melósaim valóban egyszerű emberek voltak, naponta nyolc-tíz sört ittak, különösen nyáron, vég nélkül cigarettáztak, és piszkos kézzel ették a szalonnát, vagy a jó paprikás kolbászt, aztán megint sört ittak, és büfögtek; micsoda világ volt, akkoriban jó érzés volt reggelente felkelni, a boltnál megállt a kisbusz, beültünk hatan-heten, jó fél óra múlva pedig kiszálltunk egy építkezésnél, ahol csúcsforgalomban vagy harminc ember is dolgozott.

 

 

 

 

 

 

 

                                             A

                   Szerelem

                          bajnoka

 

 

 

     A liftbe való ki s beszállás közben, Rudolf reménykedett benne, hogy elromlik valami és órákra bent kell, hogy ragadjanak, ami persze nem történt meg.

   Ezután folyosóról-folyosóra jártak, míg végül egy sokkal kisebb helyiségbe vezette be a srác Rudolfot.    Itt már hallani lehetett a jókedvű orvosok hangját, és ahogy a kemény műtét előtt, egymásnak mondott viccein nevetnek.

5. Rész - A túlélők maradéka

 

„- Az egy negyvenkilences. - szólalt meg egy másik férfi a tömegből. - Ez a széria mellettünk áll. A kórházból már hármat kihoztunk. Bennük bízhatunk.

- Tegyenek rájuk egy-egy A.S.E.-t. Figyeljék meg őket. Százados! A magáé mind a három.

- Igen uram! - Lépett elő egy alig huszonöt éves fiatal nő a sorból.

Nem hittem volna, hogy az újonnan szerzett társunk lesz az, aki kihúz minket a legközelebbi slamasztikából!

A XXIII-as vagyok.

Csak némán néztem,ahogy minden véget ért.
Csak némán láttam,hogy az ész felém int.
Csak némán zokogtam,sirattam kedvesem.
Csak némán mondtam búcsút,töredelmesen.
Csak némán szólt szám,elengedett téged.
Csak némán mosolyogtam, a régi szép emléken.
Csak némán akartam,szád csókolni újra.
Csak némán vettem észre,mennyire elillantak.
Csak kiabáltam volna,de ajkaim nem nyíltak.
Rajtuk szónak már csodái elapadtak!
Rózsák,kamillák,liliomok s ibolyák,
Már nem illatoznak,csak búsan dalolnak.

Nagyon szépet álmodtam. Egy hatalmas réten, pillangók és kismadarak vettek körül, hallgattam az éneküket. Szaladtam a mezőn keresztül, csodálatos szabadságot, boldogságot éreztem, semmi sem állta az utamat, oda mentem, ahová csak akartam. Nem volt se hideg, se meleg, nem éreztem éhséget, nem fájt, ha esetleg elestem, nem tudtam megütni magam.
Legszívesebben ott maradtam volna örökre, ám egyszer csak megnyílt alattam a föld, és zuhanni kezdtem. Csak zuhantam lefelé, egyre mélyebbre, egyre sötétebb volt, és érezni kezdtem, fájdalmat, hallani éles zajokat, hangokat, visszazuhantam a valóságba.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 91.

 

 

 

 

            A munkaidő lejárta előtt egy félórával-- cseng a telefon! A telefonos kisasszony felkapja a kagylót és mézédes hangon énekli  bele , hogy hááálóóó.--miközben leellenőrzi , hogy a telefon tulsó végén Jochim tartózkodik.

-- Na légy szives ne énekelj, , mert nem azért hivtalak, nem a hangodra voltam kiváncsi , azt hallottam már éppen elégszer , hanem azért , hogy meg kérdezzem miért  mondtál annyi rosszat Emerenciára?

Otthon a barlangban nagy örömmel fogadták a hazatérőket.

A kis Saira korában eljött a szent bemutatás ideje4, amikor a kicsi gyermeket bemutatják Istennek.

Azon a szép napon, amikor már felkelőben volt a Nap, Joseph Mairához ment és elvette tőle kicsi gyermekét. A két karjába vette és kivitte a barlangból, hogy a felkelő Nap Fénye a kicsire essen. Kinn a fennsíkon feltartotta két kezében a gyermeket az Ég felé, és így szólt Istenhez.

-- Istenem, Mi Szentséges Atyánk!

Mennyi ág a túlvilág...
s mennyi ösvény vezet?
Szánom magam,
ha lehull a szürke mennyezet.

Anda szól, messze szól...
s megrémül aki hallja...
Minden szónak
vérfoltos az alja.

Furcsa lány, egy talány...
sírok között nevetgél.
Azt mondhatnák,
tán őrült is lehetnél.

Nem félek te különc lélek,
mesélj csak nyugodtan!
Évekig egy jelet várva
feküdtem a homokban...

A tudat nyítja meg az utat...
a gondolat életre kel,
és hogy te mit
gondolsz ,az igenis érdekel...

2013.julius.1-2.

4. Rész - Idegen világ

„Hatvanhetes megfogta a kezem, én pedig a negyvenkilencesét, és rohanni kezdtünk az ablakok felé. Tudtam, hogy magason vagyunk, de ez most a legkevésbé sem volt érdekes. A mögöttünk tüzelő biztonsági egységek kilőtték az ablakokat, minket csak súroltak a lövedékek, így akadálytalanul ugorhattunk immár hármasban a hatalmas mélységbe, melyből fogalmunk nem volt hogyan, és merre tovább.

 A XXIII-as vagyok. És ez az „én történetem”!”

 

Sikerült a még meglévő romok között elrejtőznünk. Hatvanhetes, vagy inkább Zoe landolása bizonyult a legideálisabbnak.

                                                   

 

                                           A

                              Szerelem

                                     bajnoka

 

 

 

 

   Rudolf ébren volt és mégsem tudott magához térni.

Ami vele történt s amilyen következményeket most ez miatt át kell élnie, úgy gondolta, legszívesebben kiugrott volna a kórház legtetejéről.

20. fejezet

 

 

Sarah Brown eszelős iramban szántotta végig a kórház folyosóját, míg a gyermek intenzívre ért. Körülnézett, majd elindult a nővérpult felé, mikor megpillantotta Natashát. A nő az egyik kórterem előtt ült a padon, fejét térdére hajtva sírt. Sarah szíve belesajdult a látványba. Ennek nem így kellett volna történnie! Itt lett volna az ideje, hogy Natasha végre valami jót is kapjon az élettől! Mérhetetlen düh töltötte el Sarah-t, hogy ismét tapasztalnia kell az élet igazságtalanságát.

 

 

 

 

                                         Nemzeti

 

 

 

 

           Hétre ma várom a nemzetinél... jutott eszembe a nóta  amikor tudomásomra jutott, hogy nemzeti trafikok lesznek. Mert van Nemzeti Muzeum, Nemzeti park, nemzeti trafik.Nem akarok ünneprontó lenni, de az érzésem , hogy ezek után már csak a nemzeti toalett jöhet szóba, bár az nagyon sok veszélyt hordoz magába, mert valaki félre érti--mondjuk egy külföldi--nem mer bemenni és kész a baj, ha összecsinálja magát.

/Aki nem lép egyszerre,
az szarik a rendszerre…!/

Tolongva rohan, omlik, lázad
Ez a huszonegyedik század!
Izzó, forgó, rút betonbörtön…
Tizennyolcadik évem töltöm,
Peshedt magány… kopottan nálad.

Bús dőlt torony, ez a te házad!
Oh te, huszonegyedik század!
Géppé lett barna könyvespolcok,
Kavargó népköd, negyvennyolc fok…
Reánk rontva egyre csak támad.

 

2012.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 9O.

 

 

 

 

          Emerencia, levelet kapott Joachimtól. A levelet édesanyja Emilia vette át, és szinte repesett a boldogságtól amikor megnézte a feladót. Kibontani nem merte , mert a diszkréció fogalmát egész életében gyakorolnia kellett , mert sokszor járt téves útakon ahol  ezt a képességét, kénytelen volta tökélyre  fejleszteni. Bár fúrdalta oldalát a kiváncsiság, de a levél  alapos megtapogatásán túl nem merészkedett.

 

                                         A

                Szerelem

                      bajnoka

 

 

 

 

 

 

 

  Miután Lóránt besegítette Rudolfot a kórház bejárati ajtaján belülre, egy kisebb helyiségbe találták magukat.

  Balra, tolószékek sokasága sorakozott egymás mögött, jobbra pedig méregzöld falak vezettek a recepció ablakai felé.   Lóránt habozás nélkül kihúzott, a helyéről egy tolószéket, melyet Rudolf háta mögé tolt.

 

 

 

 

                                        Két koporsó 89.

 

 

 

 

            Az igazgató, lakásuk elé érve, felnézett az első emeletre , ahonnan fény szürődött ki az ő lakásuk ablakából. Elégedetten  állapitotta meg , hogy a felesége megérkezett.A hajnal éppen távozni  készült , hogy átadja helyét a reggelnek , a reggel fényeinek. A ház előtti hársfákon gerlicék hivogatták egymást búsédes turbékolással.

A nagy kéz puhán letett valahova, majd elengedett. Lassan kinyitottam a szemem, az erős fény még bántott, de fokozatosan kirajzolódtak a körvonalak. Egy mennyezet nélküli fehér, szűk kis szobában voltam. A helyiség egyetlen tárgya egy falba süllyesztett számlálószerkezet volt. Felálltam, elindultam körbe-körbe keresve a továbbjutás lehetőségét. Hátam mögött, váratlanul kinyílt egy ajtó és ebben a pillanatban elindult a számláló 12:00-ról, visszafelé pörgetve a számokat.

A Bölcs

 

Másnap már kora Napkeltekor útnak indultak és haladtak tovább délkeletnek. Útközben egyetlen emberrek sem találkoztak, a kihalt sivatagban még állatot sem láttak. Egyszer észrevettek egy Sakált, amely egyiptomi tanítások szerint is a vándorok vezetője, és amely előttük haladt, de "tisztes távolságra" tőlük. Így mutatta az utat, bár néha vissza - visszanézett, hogy követik-e.

-- Látjátok? Jön velünk, mutatja az utat nekünk, mint az Ősi Egyiptomban az Anubisz Isten állata a sivatagi vándoroknak, akik szerették és tisztelték a Sakált éppen ezért a tulajdonságáért.