3. Rész

„- Sikeres volt az ugrás! A hajtóművek kibírták a mágneses zavart. - jelentette az egyik számítógép kezelő tiszt.

- Helyzetjelentést kérek a többi hajótól! - szedte össze magát Eric.

- Csak négyet látok a mijeink közül, és két priqut. - felelte a radarkezelő. - A Prittem, az Altevem, a Namius és a Miatra.

- Hol vannak a többiek? - kérdezte Eric értetlenül.

- Uram! Az sokkal jobb kérdés, hogy mi hol vagyunk. - A navigációs komputer hihetetlen adatokat mutatott. - A rendszer még nem állt teljesen helyre, de úgy tűnik kiléptünk a naprendszerünkből.

- Az lehetetlen! A hajtóműveink nem képesek erre. Főleg ennyi idő alatt nem!

- A rendszerek szerint a mélyűrben vagyunk valahol. A mágneses robbanás túltöltött bennünket.” 

Alexander Dumas mondta: „A szív összetörik, ha a reménység langyos áradata már nagyon is eltöltötte, és utána a rideg valóság ront rá!”

Mindenki igyekezett századszorra-ezredszerre végezni a számításokkal, egy érthető adathalmaz kedvéért. Ám a válasz minden esetben ugyan az. Senki nem tudta, hová kerültek a robbanás után.

- Uram! Helyreállt a kommunikációnk a többi hajóval. - jelentette a kommunikációs tiszt. - Ők is küzdenek a zavarral. A priqu hajók esetében sem jobb a helyzet. Fogalmuk sincs, hol vagyunk.

Az admirális tehetetlen volt. Soha nem voltak még ilyen helyzetben. Egyetlen hajó sem került még ki a jól ismert rendszerből, a mélyűrbe. Ráadásul két olyan hajó kíséretében, amiket el akartak pusztítani. A felszálló dokkban pedig még mindig ott vannak a sibitu foglyok.

- A hajónk vendégeit kísérjétek a zárkákhoz. Legalább miattuk ne kelljen aggódnunk. - fordult az első tiszthez, aki bólintott, és magával vitt néhány embert a fedélzetről.  

- Milyen messze kerülhettünk a Naprendszertől? Vagy bármely ismert rendszertől? - kérdezte Eric elfogadva a tényt, hogy valóban elkeveredtek az ismert világból.

- A navikomputer szerint nagyjából ezeregyszáznyolcvan kiloparszeknyi távolságra ugrottunk. - felelte a navigátornő.

- Az mégis mennyire sok? Vissza tudunk jutni? - kérdezte a parancsnok a helyzet súlyosságának valós, és nem matematikai értékét.

- Ez a távolság már jóval túl van az ismert világokon. A Tejútrendszer például csak harminc kiloparszek átmérőjű hozzávetőlegesen. Az utolsó ismert világ a Földtől mindössze alig nyolcszáz kiloparszekre esik. - Tehát a helyzet valóban súlyos. - Az, hogy milyen irányba induljunk el, úgyszintén kétséges.

- Az üzemanyag készletünk mennyi ugrásra elég? - kérdezte Eric elfogadva a tényt, hogy nagy a baj. A hídon mindenki kettejük beszélgetésére figyelt. Tudták, hogy itt dől el minden. De az admirális sem tudott semmit tenni. Elszakadtak az otthonuktól, a családjaiktól, és az űr egy ismeretlen pontján vannak most, két ellenséges hadihajó társaságában.

- A deutérium tartalékaink nem ekkora távolságra lettek feltöltve. Ugyan akkor néhány ugrásra elegendőek. Ha sikerülne a haza úton olyan bolygót találni, amin van elegendő víz, jó eséllyel állíthatnánk elő üzemanyagot.

Eközben az első tiszt, Huib Hauer a börtön szintre vezette a sibitu foglyokat embereivel. A csempész hajó kapitánya próbálta meggyőzni a tisztet arról, hogy engedjék el őket, de a csattogásból és fütyülésekből álló érvelések nem jutottak el az emberek tudatáig, így megbilincselve folytatták útjukat a cellákhoz. A fogadó teremben történt incidensben több katona is megsérült, köztük hárman életveszélyes állapotban kerültek a gyengélkedőre, a harapások okán. Huib tudta, hogy ezért halálbüntetés jár. De most, hogy elvesztek az űrben, még az is lehet, hogy életben hagyják őket, és ha segíteni tudnak, elengedik őket. Hiszen senki nem tudja, milyen messze csatangolnak el a csempészek az ismert rendszerekből csak azért, hogy a törvény keze le ne sújtson rájuk. Még a gondolat is borzasztó, hogy esetleg a sibituk segítenek megmenekülni. De akkor a priqura bízzák magukat? Mennyivel jobb egy ellenséges parancsnok utasításait követni. De ez a helyzet mindent megváltoztat. Hiszen mindenki vissza akar térni a családjához, a szeretteihez. Most pedig azt sem tudják, merre van a haza.

Megérkeztek a börtön szintre, ahol már várták a foglyokat. Beterelték őket a cellákba. Szótlanul engedelmeskedtek, miután látták, hogy süket fülekre találtak „szavaik”. Huib még mielőtt magukra hagyta volna őket a lézerrácsok mögött visszapillantott. Nem szólt semmit. Nem akarta elárulni a problémáikat, de tudta, ha nem lesz választásuk, tőlük kell segítséget kérniük.

A hídon még mindig a dolgok miértjére keresték a válaszokat. Hogyan lehetséges az, hogy egy olyan hiper hajtómű, ami még fejlesztések hada előtt áll, olyan ugrásra legyen képes, melyre a legfejlettebb civilizációk hajói sem.

- Azt hiszem a csillag robbanása okozta a gondot. - próbált elméletet gyártani az egyik tudományos tiszt.  - A robbanás hatására megváltozott az egész rendszer mágneses tevékenysége. Ez minden bizonnyal befolyással bírt, mikor megpróbáltunk elugrani onnan. Nem minden hajó töltötte fel a rendszereket időben. Számításaim szerint néhány tized másodpercen múlt minden. Ha nem értük volna el ezt a töltöttségi szintet, a mi hajtóműveink sem indultak volna be a mágneses mezővel. Azt hiszem, akik nem tudtak elugrani, azok a robbanás áldozatai lettek. - Az elmélet elég félelmetesen hangzott, mely szerint tized másodperceken múlt az életük.

- Mégis mennyire voltunk a hajszál híján? - kérdezte egy százados a hadnagyot, aki az elméletet létrehozta.

- Nem tudom uram. Hozzávetőlegesen két tized másodperc. Ennyi időre van szükség a hajók ugráskülönbségéhez. Ha minden hajó egyszerre ugrik, a maguk után hagyott tértorzítás már súlyos károkat okozna a térben. Elméleteink vannak még csak róla, de ha mondjuk a flottánk egyszerre ugrott volna el, a tértorzítás most nagyobb kárt okozott volna, mint maga a csillag robbanás.

- És mégis kinek okozott volna nagyobb kárt? Így is elpusztult a rendszer. És az embereink is ott voltak! - csapott az asztalra a százados.

- Már lényegtelen, mi történt. Hogyan juthatunk vissza az ismert világba? - szakította félbe a beszélgetést az admirális.

- Próbáljuk kiszámítani, hogy hová keveredhettünk, de ez olyan, mint ha egy olyan térképet adnánk valakinek a kezébe, amin fel vannak tüntetve a város utcái, de ő maga valahol egy erdő mélyén lenne. Nem tudjuk, merre induljunk. Esetleg ha a priquval kötnénk egy üzletet. Az eszközeik sokkal jobban lokalizálhatják a helyzetünket.

- Beszélek a hajóik parancsnokával. Meglátjuk, mit tehetünk ez ügyben. - felelte az admirális, majd felállt, és magára hagyta a társaságot. A kommunikációs pulthoz lépett, és ő maga hívta a priqu hajót.

- Itt a Nuntium parancsnoka beszél.  A priqu hajó vezetésével akarok beszélni! - Az apró szünet után egy mély, orrból beszélő hang szólalt meg.

- Deteras vagyok! Az Ontriko hajó parancsnoka. Hallgatom önt parancsnok. - Eric meglepődött, hogy ilyen könnyen ment. De hiszen ők is elvesztek. Talán ezt még az előnyükre is fordíthatná.

- A navigációnk szerint elszakadtunk az ismert világtól. A segítségüket szeretnénk kérni. Van elképzelésük, hogy hol vagyunk? - kérdezte. A válasz kissé váratott magára, de végül megérkezett.

- Feltételezéseink szerint a mágneses mező, és a robbanás hatása a hiper hajtóművek működését felerősítve kirobbantott bennünket a mélyűrbe. Most próbálunk keresni egy rádióállomást, mely foghatja az adásunkat. De attól tartok, túl messze keveredtünk az utolsó lakott rendszertől. - felelte a priqu parancsnok.

- Értem Deteras parancsnok. Mi is próbálkozunk. Ha eredményre jutunk, értesítjük a önöket. - csüggedt el Eric. Kiadta az utasításokat, hogy próbálkozzon a legénység tovább, és hallgassák le a priqu hajók közötti kommunikációt. Úgy döntött, hogy megnézi, mi a helyzet a sibitu foglyokkal. Útját először a gyengélkedő felé vette. A menet közben látott emberek igyekeztek tenni a dolgukat. Mindenki azon fáradozott, hogy visszatérhessenek a Földre. Két szinttel lejjebb érve azonban már az áldozatok életben tartása volt a célfeladat. A harapást szenvedettek állapota elkeserítő volt. A három áldozatot láz gyötörte. A sebeik erősen véreztek a kötések alatt. Két katona már alig mutatott életjeleket. A sibituk rágói súlyos fertőzést okoztak. A harmadik áldozat maga is csak az erős fájdalomcsillapítók miatt viselte a kínt. De látszottak rajta is a vég jelei. Őt még bele tudták tenni egy bakta-tartályba. Talán a folyadék felgyógyíthatja. A két társa viszont már olyan gyenge, hogy nem bírnák ki a kezelést.

Az admirális nem bírta sokáig nézni az emberei szenvedését. Kiviharzott, és a hajó rakterében kialakított börtönszintre sietett.

- A sibitukkal ismertetnünk kell a helyzetet. A priqu vagy tényleg nem tud semmit, vagy csak velünk nem osztják meg az információikat. Ha tudnak megoldást a sibituk, nem dobatom ki őket a hajóról. - közölte döntését az első tiszttel.

- Miből gondolod, hogy segítenek? - kérdezte. - Én egyáltalán nem bízom ezekben a szörnyetegekben. - A beszélgetést látva az idegen kapitány a börtönükként szolgáló cella széléhez lépett. Elkezdett magyarázni az érthetetlen nyelvükön. Kemény kitin páncélja meg sem érezte, mikor a lézerrel védett területekhez ért. Csak a vörösen szétfutó fényhullámok jelezték érintésének nyomait. Eric közelebb lépett.

- A hajónk kilépett a rendszerből a mélyűrbe. Tudni akarom, hogy a sibituk képesek-e megmutatni a helyes utat. - A válasz ismét csak a csattogtatás és füttyögés volt. A tolmácsnő, aki addig a cella mellett üldögélt, már fordította is az idegen szavait.

- Azt mondja, hogy a sibituk több helyet bejártak, mint az ismert galaxis bármely népe. Vissza tud vezetni bennünket a galaxisunkba. - Az admirális erőt vett magán, majd a lényre nézett.

- Ha haza juttatnak bennünket, a legénységét elengedem, a történtek ellenére is. - A sibitu megkönnyebbülten sóhajtott. - De ha bármivel is próbálkoznak, én magam rakom a legénységét a vetőcsőbe, és lövöm az űrbe. És senki nem fog magukra találni. Még ha képesek is életben maradni odakint, soha nem fogják megtalálni magukat. - A kapitány nyelt egyet, majd a rágóit megcsattogtatva bólintott. Az admirális és az első tiszt visszaindult a hídra, az őrök pedig a fegyvereiket készenlétbe helyezve kioldották a lézer cella védelmi rendszerét, megnyitva az utat a sibituknak, hogy csatlakozzanak a hajó vezetéséhez.