21. Rész

„Az üzemanyagnak való víz kitermelése zavartalanul folyt a bolygón, ám az arant mégis elégedetlenkedett. A rosszullétek, és a látomások folyamatosan gyötörték, egyre sűrűbben vonult a kilátó toronyba, és tért vissza zavart tekintettel, érthetetlen, összefüggéstelen dolgokat magyarázva. Ez már nem csak az embereknek, hanem saját soraiban lévőknek is feltűnt.

- Ezek szerint nem csak a maguk űrállomása van veszélyben, hanem a bolygó népét és a flottánkat is fenyegeti a nor’dus támadása.

- Valóban ez az igazság, bármennyire is szeretnénk ezen változtatni. - Ohut képtelen volt védekezni a férfi megsemmisítő szavai ellen. A priqu arroganciája és rámenőssége annyira ismeretlen volt számára, hogy egyszerűen olyan aprónak érezte magát vele szemben, mint egy kisegér az oroszlán előtt. Jessie, Aiden parancsnok, Ayne és Jamik pontosan tudták, hogy a priqu az idegen lelkét próbálja először uralni, majd ezután átmossa az agyát a hazugságokkal.”

„Egy háborúban nincsenek győztesek. Mert mindenki veszít valami fontosat. Csak egyesek túllépnek rajta, mások vérével írnak történelmet, míg a bukottak meglátják az értelmetlen áldozatot, és megalázkodnak a vér istenének.”

(Ayne)

Eric és az első tiszt az admirális szobájában egy félig elfogyasztott brandy társaságában próbálta megfejteni a priqu nő szándékait. A hangulat lassan már a tetőfokára hágott, hiszen már két üveg üresen hevert a szoba padlóján elgurulva.

- Gondolod, a priqu hatalom most bomlik meg? - Hiubnak nagyon össze kellett szednie magát ahhoz, hogy Eric irányába nézzen, és a szavak sorrendje megfelelő legyen.

- Nem tom. Az viszont bizonyos, hogy az a felfújt hólyag tényleg beteg. Mióta ismerem!

Az ajtó előtt elhaladó legénység érdeklődve nézett a zárt ajtóra, mely elrejtette szemük elől a vezetőséget, mely nem igazán volt „bevethető” állapotban.

- Gondolj bele! Ha a hibridek mellénk állnak, mi marad a nagy és hatalmas hogyishívjákoknak? - Az első tiszt a székébe rogyva elejtette a poharát, mely a puha szőnyegen szétfolyatta a drága nedűt.

- Az arant biztos bele is betegedne - Hatalmas röhögő görcs vette elő a két férfit.

- Ha nem lenne elég beteg már így is! - folytatta alig érthetően Hiub.

Az ajtó kinyílt, és Jordan lépett be két emberével. Az apja pohárért nyúlt, de fia elkapta a kezét.

- Mára elég lesz. Ideje hidegzuhanyt venni!

- Eric! Mióta felettesed a fiad? - formálta óvatosan a szavakat az erősen ittas első tiszt.

- Fürdessék le Mr. Hauert. Én majd intézem az admirálist. - adta ki a parancsot Jordan. A két katona felsegítette Hiubot, és magára hagyta apát és fiát.

- Most hagyod el magad, mikor az embereidnek szüksége lenne rád? - kérte számon a Namius parancsnoka az admirálist. - Ha valami gond van, neked az italhoz kell nyúlnod rögtön?

- Azt hittem ezen már túl vagyunk! Ne takarózz mindig ugyan ezzel.

- Látod, nincs rá szükségem, hiszen te magad is tudod, hogy miről van szó. Anya is ebbe halt bele!

- Az baleset volt Jordan. - Eric botladozva állt fel az asztaltól.

- Érted ment a kocsmába, mert részegen összevertél két férfit! - Az ifjabb Weiss nehezen tudta burkolni a már begyógyult, most mégis felszakadt sebeit. - Ő volt az, aki dolgozott éjjel-nappal, hogy legyen mit az asztalra tenni, míg te háborúsdit játszottál önkéntesen egy másik rendszerben, amihez nekünk közünk sem volt! És mikor végre hazajöttél, annyit tudtál mondani anyának, hogy jó lesz vacsorára a sült csirke!

Az admirális inkább visszaült a székébe, és csendben hallgatta fiát. Tudta, hogy valahol igaza van, de amit ő élt át a Malum rendszerben azt nem lehet szavakba önteni, és soha nem is beszélt a megpróbáltatásokról, amin ő és az emberei keresztülmentek. Próbálta csendben feldolgozni, de végül mégis az italba fojtotta, ami a házasságának a romba dőléséhez közeledett.

Akkor este pedig tényleg valami csekély apróságon marakodott össze a két férfivel. Már nem is emlékszik igazán mi volt az ok, csak hogy összeverekedtek, és csúnyán elbánt velük. Mivel a tulaj tudta, hogy ő kicsoda, nem akart rendőrségi ügyet, így a feleségét hívta fel, aki kisírt szemekkel érkezett a kocsma elé az éjszaka közepén, míg ő vérző homlokkal ücsörgött a lépcsőn. Már előtte sem igazán beszélgettek, így most is csendben beült a nő mellé, és elindultak haza. Valami megjegyzést tett a felesége frizurájára, ami elvonta a figyelmét a vezetésről, mikor balról egy kamion beléjük hajtott a kereszteződében. A nő még a roncsban az életét vesztette, míg ő maga néhány törött bordával megúszta a balesetet. A kórházban döntötte el, hogy mindenen változtatnia kell. De ekkor már késő volt. Ellise Weissnek meg kellett ahhoz halnia, hogy végül belőle apa legyen a fia mellé. Ezt Jordan sem tudta neki igazából megbocsátani soha, még ha a nyomdokaiba lépett is, de Ericben is ott maradt a tüske.

Most így ittasan a szobájában pedig ismét a fiának kell számot adnia a viselkedéséről.

- Tudom, és sajnálom. Én csak…

- Nem érdekel. Jessie és a többiek azon dolgoznak odaát az idegenekkel, hogy haza jussunk, te pedig az első tiszteddel vedelsz! - Jordan kilépett a szobából. Eric az asztalra dőlt, és a tenyerébe temette arcát, majd hosszú másodpercek múlva a poharára pillantott, amit némi tétovázás után dühösen a falhoz vágott.

- Hány különböző nép lázadt fel a nor’dos ellen - Mivel még a vezetőség nem végzett a probléma megoldásával Ohut úgy döntött, hogy körbe kíséri a vendégeket a hatalmas űrállomás néhány szintjén. Jessie kíváncsisága pedig olthatatlan volt az új tudás irányába.

- A Tandumon huszonnyolc különböző nép fiai és lányai élnek már egy ideje - felelte készségesen az óriás, aki lomha léptekkel vezette a társaságot. - Egyesek bolygóját már teljesen elfoglalták, míg másoknak minden túlélője itt lelt otthonra. Sokak számára viszont túl késő volt, így a nor’dus kiirtotta őket. Az ő emlékükért is küzdenünk kell. Ha mi elbukunk, senki nem fog rájuk emlékezni, így a haláluk hiába való volt.

- A háborúban meghalni mindenképpen értelmetlen! - jegyezte meg Ayne. Ohut mosolyogva pillantott a nőre. - Egy háborúban nincsenek győztesek. Mert mindenki veszít valami fontosat. Csak egyesek túllépnek rajta, mások vérével írnak történelmet, míg a bukottak meglátják az értelmetlen áldozatot, és megalázkodnak a vér istenének.

- Igazad lehet. De ezt sokan nem így látják, ezért számukra mások életét elvenni nem jelent semmit.

- Hogyan fog alakulni az életetek, ha sikerül legyőznötök az ellenséget? Mit fogtok csinálni? - Jessiet rendkívüli módon érdekelte az idegen világ működése. Ohut elgondolkozott a kérdésen, melyre eddig még neki sem jutott eszébe választ keresni.

- A háborúnk vége még nagyon messze van, s sok áldozatot kell hoznunk. Ez majd akkor lesz világos előttünk, ha minden rendszer független lesz, és a nor’dus uralom véget ér.

Hirtelen hatalmas robbanás rázta meg az űrállomást. Szirénák búgtak fel és kékes fények villogtak minden felé. A munkájukat végzők félbehagyták addigi tevékenységüket, és mind a baleset irányába rohantak. Az óriás, vendégeit egy védettebb folyosóra vezette.

- Mi történt? - tört ki mindenkiből a kérdés.

- Minden bizonnyal túltöltődtek a rendszerek. Ez még nem egy kész állomás - felelte Ohut. - Későn álltunk meg pihentetni a rendszereinket. Ki kell javítanunk a hibákat.

Hirtelen élesebb hangon visítottak a szirénák, és vörös fények kezdtek villogni a kékek mellett. Az óriás megtorpant és a fényeket bámulta.

- Ohut! Mi történt? - Ayne érezte, hogy nagy a baj. Az idegen lassan fordította fejét az estell felé. Tekintete üresnek és reménytelennek tűnt.

- Megtaláltak bennünket - felelte elhaló hangon. - A nor’dus flotta ránk talált.