Véndiáktalálkozó

          Régi szokás elevenedett meg újra kilencven után nálunk, a Szatmár-Németi Kölcsey Ferenc főgimnáziumban. Az akkor idősebb tanárok hivták életre , azt a régi szokást, hogy minden évben a régi iskolába -- vagy annak udvarán összegyülnek és emlékeznek. Ilyenkor a kerek évfordulósok , felvonulnak az iskola udvarán. Az idén   két osztály is volt akik felvonultak akik éppen hatvanöt évvel ezelött érettségiztek. Az egyik osztályba négyen a másikba nyolcan vonultak. Igaz volt olyan is aki botra támaszkodva vonult, de vonult, mert érezte azt a sugallatot , hogy ameddig mozogni bir addig kötelessége eljönni, abba a magyar iskolába amelyik annak idején utjára bocsájtotta.

          Ilyenkor szokás felköszönteni a legidősebb véndiákot a legtávolabbról jött véndiákot. Az idén egy kis gond támadt, mert egy ausztráliai véndiák és egy kaliforniai véndiák nem tudta eldönteni , hogy melyik van messzebb, de egy földrajz tanár eldöntötte.

          Aztán vannak , akik feszitenek, mert öt éve élnek Németországba , és már "törik a magyart" , németül meg csak bugyborékolnak.

          Mások,  akik nyolcvankilenc után települtek át Magyarországra,  úgy affektálnak, mintha sohasem ették volna velem egyűtt a jegyes barna kenyeret-- itt. (Ezekkel én nem tudok sors közösséget vállalni)Ílyenekkel  nem foglalkozom csak nézem az őszinte megnyilvánulásokat-- azokat akik több évtizede nem látták egymást, és   egymás keblére borulva mondják: Szerbusz Mancikám , de örülök , hogy látlak , ezer éve nem láttalak-- Jaj neharagudj , de én Juci vagyok Manci a nővérem , és te kivagy? 

         Aztán a délutáni órákban előtérbe kerülnek a poharak -- az idősebb korosztály visszafogottan kortyolgatja sörét és kitart egész sötétedésig.

         A középnemzedék meg virtuskodik, és versenyt isznak egymással és kilencórakor már keresik a toalettet ahova négy évig gond nélkül jártak.Pedig a toalett úgyanott van! Enyhén, vagy nagyon ráncosodó külföldön élő magyar hölgyek állitják , hogy ráncaikat , még idehaza szerezték be, még harmincegynehány éves korukban. És szól a zene, modern is meg retró is.  Táncolnak az emberek -- nem mindegyik-- vannak akik csak tánclépésnek látszó mozdulatokat végeznek , pedig az nem egyébb a spicces szédelgésnél.

         Talán elmondtam  olyasmit is amit nem kellett volna, de ezt láttam, látom, már éppen huszonkettedik alkalommal, és ez jó ha az emberek igy érzik jól magukat, abba környzetben, azokkal a társakkal, akikkel ifjuságuk egy jelentős részét  együtt töltötték el, akár barátként akár vetélytársként, akár ellenségként. Ezek az érzések már elmultak, kihaltak és átadták  magukat az öröm érzésének , mert már nincs az érzés , hogy "Sose halunk meg", hanem inkább az: Vajon jövőre itt leszek-e? A huszonkét megrendezett véndiáktalálkozón egyetlen egyszer fordult elő , hogy egy zápor miatt rövid időre az osztályokba kényszerültünk. Azt hiszem ilyenkor a Jó Isten is jobban ránk figyel.

 Szatmár-Németi 2O13 julius.