Ez nem kitérő mű, ez inkább a megtörtént eseteim egyike. Most sikerült a Géplélek után megfogalmazni úgy ahogy azt illik. Legalábbis azt hiszem.

Előfordulhat, hogy nem csak a sci-fi műfajban tevékenykedem majd, hanem a valós élményeimet is megosztom veletek, melyet a baráti tásaságom mellett szerzek egy jóízű sör mellett.:

Sör mellett az Életről

Bevezetés (ha lesz folytatás)

Már régóta terveztünk egy baráti találkozót a mi kis társaságunkkal. Mindig csak a rohanás, a meló, meg az azutáni szaladgálás. Majd egy hónapja volt Fruzsi és Máté esküvője, azóta viszont senkit nem láttam a régiek közül.

Ma délutánra megbeszéltük néhányan, hogy a Borostyánba összefutunk egy pár órára. Szokás szerint én értem oda elsőre. Hangulatos kis hely, régóta ismerjük a tulajt, és a csapost is. Jenő bá már nem éppen nevezhető fiatalnak, és az atlétikában sem igazán mozog otthon, nem éppen apró derék méretét tekintve. Mikor beléptem, a kis helyiségbe éppen poharakat törölgetett, két fiatal lány pedig pakolt a pulton. Mikor megpillantott, unott tekintete felcsillant, és széles mosollyal rám köszönt.

Alig voltak páran vendégek. Az öreg Jani bá, aki szokás szerint elnyűtt kalapjában a TV előtt ült, alig vette észre, hogy belépett valaki. Csak a maga kis sörét szürcsölgette, a rövideket már rég kiitta. Két asztallal arrébb Sanyi bá és a veje ültek. Nagyban ment a kártya parti, Csak a fiatalabbik vette észre, hogy újabb vendég érkezett, és egy apró biccentéssel köszöntött.

A pulthoz lépve Jenő bá jól megszorongatta a kezem, majd összetörve a csontjaim, közben a vállamat „paskolgatva”.

- Régen láttalak benneteket Petikém, mi van a régi társasággal? - érdeklődött.

- Dolgozgatunk, kevés az időnk. Máté elvette az Urbán Fruzsit. - feleltem a legnagyobb hírt, ami eszembe jutott.

- Hallottam róla, a főnök mesélte. Én mindig mondtam, hogy előbb-utóbb beköti a Papp gyerek fejét az a kislány! - Az öreg vidáman mosolygott, én pedig egyetértően bólogattam.

- Milyen segítőket kapott Jenő bá? - kérdeztem most én. Az öreg tekintete végigfutott a helyiségben, de a lányok a kinti asztalt szedték éppen le.

- A főnök lánya, meg annak a barátnője. - súgta oda bizalmasan. - Itt töltik a szünidőt, hogy megkeressék a nyárvégi bulijukra a pénzt.

- És hogy van mostanában?

- Áhh! Ne is kérdezd. Ma reggel is a Sásréten kellett kezdenem. - érdeklődve pillantottam Jenő bára. Mi keresni valója van egy csaposnak a Sásréten?

- A dadogós Pali tegnap elvitt hat liter tablettás bort a szomszéd boltból, a Pirike nénitől. - kezdte magyarázni a szituációt nagy átéléssel. - A főnök már este látta azt a szerencsétlent a Sásréten, ott ahol az-az öt akácfa van. Na, ez ott bolyongott. Reggel jött a felesége, hogy nem-e tudom, hol van a Pali. A főnök mondta, hogy szaladjak, már ki megnézni mi van azzal a szerencsétlennel. Én osztán kibicikliztem az meg ott feküdt a fák között. Én felköltöttem, az istenadtát. Elkezdett nekem ott a helyszínen panaszkodni, hogy ő valami erdő rengetegbe keveredett tegnap, és eltévedt, alig talált onnan ki. Hát majdnem megcsókolt, hogy megmentettem. Erre jól felpofoztam, aztán a bicikli csomagtartón meg hazavittem. - Én jót mosolyogtam a történeten, de Jenő bá tekintete még mindig sugallta, mennyire nem hiányzott neki a reggeli kis kitérő. Közben megérkezett Tamás és Dávid, a régi társaság tagjai. Tamás lezseren besétált, félig a nadrágjába tűrt inggel, és kócos frizurával. Dávid kissé szerényebben, vasalt pólóban, és térdig érő rövidnadrágban. Az ő frizurájáról áradt az ápoltság, melyet az erős illatú samponja bizonyított.

Miután köszöntöttük egymást, egy kerti asztalnál leültünk a magunk kis sörével. Elmeséltük, mennyire fáraszt bennünket a meló, milyen terveink vannak, mind magánéletben, mind a munka területén. Tamás volt az, aki megint nem bírt magával, és a már a számításainkat meghaladó korsó sörrel tért vissza hozzánk. Már eddig is az alkohol volt az, ami elég labilis területre sodorta a beszélgetést, de kedves kócos cimboránk nem akarta ezt annyiban hagyni, s folyt a szó már a földönkívüliekről, hiszen ilyenkor mer az ember kissé jobban belemélyedni a dolgokba, hiszen itt mindent rá lehet fogni majd az ittas állapotra.

- Na és mi a helyzet az elmélettel, mely szerint az idegenek köztünk élnek? - kérdezte miközben leült az asztalhoz. - Az Ötvenegyes körzetben már ott kísérletezgetnek a kis szürke ipsék!

- Ez kamu. - vágta rá Dávid. - Már annyi baromságot hazudnak, hogy az ember nem tudja eldönteni mi az, ami igaz, és mi az, ami valótlan.

- És az emberkísérletek? - Tette fel a kérdést Tamás. Én igyekeztem kimaradni a dologból, mert kívül állóként már tényleg olyan nevetséges volt a vita, hogy én pirultam helyettük is. Tomi üldözési mániája tudni illik, ilyenkor élesedik ki. Ha vérfarkasokról szólt volna a beszélgetés, azokat látná mindenkiben, ha a jetiről, akkor a hűtőt nem merné megközelíteni, nehogy egy óriási szőrös kéz berántsa magával, hiszen tudva levő, hogy a jeti természetes élőhelye maga a hűtőszekrény.

De most a kis szürkéket egzecíroztatták, így most mindenki potenciális idegen ügynök volt számára. Azért hálát adok a jó istennek, hogy csak ittasan vannak Tamásnak ilyen téveszméi.

Még mindig elszánt (és vöröslő!) arccal Dávidot fürkészte, aki sejtette már, hogy kár volt belemenni a beszélgetésbe. Csak kevesen vagyunk, akik tudjuk, hogy mikor kell abbahagyni Tomival a beszélgetést, mert aztán nincs visszaút.

- A roswelli baleset is kamu szerinted? - tette fel vasszigorral a kérdést. Dávidon állt a dolog. Vagy enged neki, és egyetért vele, vagy vitába száll. A srác nem nézett Tamásra. Járt az agya.

- Abban még van is igazság szerintem. - Tudtam, hogy itt vége a dolgoknak. Nem adja fel ő sem, így hosszú vita áll előttük, egy valójában lényegtelen kérdésről. - De már az sem teljesen úgy igaz, ahogy előadták.

És ez ment végestelen végig. Nem tűnt fel az sem nekik, hogy bementem Jenő bához. Mikor komolyabbra fordult a vita egy-egy kérdésnél, muszáj voltam visszaülni hozzájuk. A két kisegítő lány értetlen pillantásokkal megmosolyogta a szombat délutáni vitakör tagjainak eszmefuttatását a földönkívüliekről. Tamás józan pillanataiban még flörtölt is volna a lányokkal, most viszont úgy nézett rájuk, mint a leprásokra, hiszen nem tudhatta, „kinek dolgoznak”.

Már tíz óra elmúlt mire haza tudtam cipelni a két filozófus lelket.

Nekem így jól telt a délutánom, hogy ismét régi arcok vettek körül, és jókat mosolyogtam, a „vitájukon”. Azt hiszem a következő szabad szombatomon megkeresem a társaságot ismét, de aki a földönkívüliekről, vagy a vérfarkasokról akar beszélgetni, azt a raktárba záratom Jenő bával, ezt már most le is szögezem!