A

                   Szerelem

                         bajnoka

    Arra gondolt, hogy ideje lenne elbeszélgetnie egy szakképzett pszichológussal, aki talán tudna segíteni rajta.  Mivel azonban erre egyáltalán nem volt lehetőség, így arra a következtetésre jutott, hogy ezen a héten valahogy megpróbálja Móninak elújságolni lelkének rejtett érzelmeit Anikóról és Zsófiról.

   Természetesen ezen a napon, ehhez hasonló lelkizős beszélgetésre nem került sor.   Móni elszaladt bevásárolni a konyhára mindaddig, amíg Rudolf a nappaliban húzta a lóbőrt.   Hazaérkezésekor pedig fáradtnak és kimerültnek tűnt. Rudolf nem akarta hirtelen a lány nyakába zúdítani a problémáit, így inkább viccelődős megjegyzésekkel illette meg Mónit.

   Az ebéd, Rudolf kedvence volt, méghozzá töltött káposzta.   A fiú mindvégig a konyha ebédlőasztalánál ült és gyerekes viselkedést megjátszóan, egy késsel és egy villával a kezében, kopogtatni kezdte az asztal tetejét. Közben alaposan figyelte Mónit és csak várt a pillanatra, amikor beszélgetésük újabban ahhoz a fordulóponthoz érjen, ahol már csak kettejükről van szó.   Azonban erre sem került sor, legalábbis egy hirtelen, ám a fiú fáradhatatlanul próbált a téma közelébe férkőzni, de Móni megejtett egy szerény mosolyt az arcán és rögtön témát váltott.   Emiatt a fiú úgy érezte, mintha Móni szándékosan kerülné a témáját.

     A világért sem bánta meg, hogy ezt a hetet Mónival töltheti, de valahogy úgy érezte, mintha a lány, a bevásárlás alatt, viselkedési formát váltott volna.   A kórházból való hazafelé tartó menetkor szinte majd kicsattant a boldogságtól, másnap pedig reggelit készített Rudolfnak és eljutottak egészen addig a pontig, ahol bevallották, még mindig tetszenek egymásnak.   Viszont a fiú nem vette észre, hogy Móni mindennek a végére egy láthatatlan pontot tett, amivel talán le is zárta a témát.

     Az elkövetkezendő napok is hasonlóképpen alakultak.   Móni reggelit készített, azután kimosta a szennyes ruhákat, melyeket később gondosan megszárított és kivasalt.   Rudolf igyekezte szóval tartani a lányt, tovább firtatta őt a régi szép időkről, de valahogy szavai, áthatoltak volna Móni fülén.

   Rudolf egyre jobban nyugtalanabbá vált és tartott tőle, hogy egy kis idő után, Móni végül összepakol és hazamegy.

A harmadik, egymással töltött napon, azonban beállított hozzájuk egy magas, vékony, bodros frizurájú fiú, azaz Vurstli. Rudolf éppen a konyhában üldögélt és csendesen iszogatta a kakaóját, amikor meghallotta a bejárati ajtó felől, a fiú szórakozott nevetését s amint kapkodó mozdulatok közepette, lerúgta magáról a cipőjét. Nagyra nyílt szemekkel fogadta a jókedvű fiút, aki szinte nem besétált, hanem beloholt a konyhába. Olyan erősen magához ölelte Rudolfot, hogy hallani lehetett testük porcainak ropogását is. Vurstli alapvetően vékony testalkatú volt, mégis lakozott benne annyi erő, amennyit soha senki nem nézne ki belőle.

-          Mi a helyzet pajtás, látom elbántál magaddal! – veregette meg a hosszas ölelkezés után, hasonló erősséggel a fiú hátát Vurstli. Ekkorra már Móni is megjelent a konyhában, méghozzá széles mosollyal az arcán. Rudolf kétkedő tekintettel vizsgálta a lány mosolyát, ugyanis hétfőtől, egészen mostanáig nem látta ezt a mosolyt.

-          Köszönöm, jól vagyok, de hogy lehet, hogy te itt vagy? – hallatszódtak Rudolf méregtelen szavai, melynek a végén kérdése, túlzottan csípősre sikeredett.

-          Ó, hát, az van, hogy összefutottak Mónival még hétfőn a Tesco-ban! – magyarázta kalimpáló mozdulatokkal Vurstli, ami tőle már megszokott volt. – Aztán megemlítette, hogy nálad bébi csőszködik, mert elcsapott egy autó és bekakilt a térded!

-          Nem bekakilt, hanem levált belőle egy porc! – helyesbítette nyugtalanul Rudolf, majd ismét kétkedően nézett Mónira, aki azonban jókedvűen nevetett Vurstli megjegyzésén.

-          Bocsesz, nem jutott hirtelen eszembe, hogy mi történt vele – fordította el arcát egy pillanatra Vurstli. – Komolyan mondom, te nagyon szerencsés gyerek vagy! Sokan belehalnak az autógázolásba, vagy jobbik esetbe lebénulnak örök életükre!

-          Képzeld, ezt nem tőled hallom először! – felelte Rudolf, miközben villámpillantást váltott Mónival, aki az imént fejezte be a nevetést.

-          Ezért eljöttem hozzád, hogy tudjam, jól vagy-e? – fejezte be mondanivalóját Vurstli, egy baráti mosollyal.

Rudolf szótlanul bólintott.

-          Már megy neki a sétálás is – tette hozzá Móni, mint egy elégedett személyi edző.

-          Na, az klassz! – csapta össze hangosan tenyereit a bodros frizurás fiú, aki utána nagyra nyílt szemekkel meredt a vele szemben ülő Rudolfra. – Amúgy jól hallottam, amit hallottam? Tényleg bejön neked az a kiscsaj, akivel együtt táncoltál a diszkóban, még szeptemberben?

-          Parancsolsz? – nézett rá értetlenül Rudolf, aki Vurstli hirtelen elhadart mondatát, majd csak másodpercekkel később tudta értelmezni. – Ezt kitől hallottad?

-          Rékucitól! – felelte Vurstli.

Rudolf zavarában ismét Mónira nézett. A lány továbbra is a konyha bejárati ajtajánál állt, arcán pedig egyre csak gyengült a mosoly.

-          Ő Réka és nem Rékuci! – helyesbített ismét Rudolf, immár türelmetlenebb hangon.

-          Jól van már, mi vagy te, pedagógus? – nézett rá, szinte lázadó szemekkel Vurstli. – Amúgy meg bírja, ha így becézem!

-          Én nem akarok összejönni Zsófival! – magyarázta Rudolf.

-          Jól van, nekem nem kell magyarázkodni – tette ki maga elé a lapát tenyereit Vurstli. – Mindenesetre, had adjak neked egy jó ötletet! A faterom most rendezi meg majd ősszel a borfesztivált itt Cegléden, a szabadság téren! Lesz majd nagy színpad és uncsi fellépők, akik most is ugyanazt fogják elhadarni, mint tavaly, meg tavalyelőtt, de nem ez a lényeg! Nézd cimbi, a kiscsaj úgy is ott lesz, neked meg annyi lenne a dolgod, hogy felmenj arra a színpadra és neki, de csak neki, elmondanád az érzéseidet, iránta! Vagy akár egy verset, vagy mit tudom én! Hidd csak el, ez totál beválik! Nem te lennél az első boldog szerelmes!

-          Befejezted? – nézett rá béketűrően Rudolf. – Akkor most elmondom én, amit el szeretnék! Kurvára nem vagyok, szerelmes vágod? Így mondom, ha máshogy nem érted meg! Másrészt nem vagyok bohóc, aki az egész város előtt égeti le magát!

Vurstli arca továbbra is rezdületlen maradt, csak ült ott a széken, Rudolffal szemben és csak mosolygott a fiúra.

-          Ember, te fain srác vagy, meg minden, csak egy baj van veled! Nem vagy tisztában az érzelmeiddel! Na, további jó gyógyulgatást, nem zavarlak!

   Azzal felállt, megveregette ismét Rudolf vállát, de ezúttal finomabban, majd elindult konyhából kifelé, miközben egy-két értetlenül elharapott megjegyzést tett Móninak.   Miközben Móni kikísérte Vurstlit,   Rudolf egymagában üldögélve, átgondolta az imént hallott tanácsot, melyet később hálálkodva nyugtázott.   Már bánta, hogy olyan ellenségesen fogadta Vurstlitól és legszívesebben a fiú után futott volna, hogy hálából megölelje, amiért ilyen frappáns ötletet kapott tőle.   Rudolf elhatározta, hogy azon az ünnepélyes napon színpadra áll, s ha törik, ha szakad, de bevallja az érzelmeit Zsófinak.