A Bölcs

Másnap már kora Napkeltekor útnak indultak és haladtak tovább délkeletnek. Útközben egyetlen emberrek sem találkoztak, a kihalt sivatagban még állatot sem láttak. Egyszer észrevettek egy Sakált, amely egyiptomi tanítások szerint is a vándorok vezetője, és amely előttük haladt, de "tisztes távolságra" tőlük. Így mutatta az utat, bár néha vissza - visszanézett, hogy követik-e.

-- Látjátok? Jön velünk, mutatja az utat nekünk, mint az Ősi Egyiptomban az Anubisz Isten állata a sivatagi vándoroknak, akik szerették és tisztelték a Sakált éppen ezért a tulajdonságáért. Akkoriban még a Szent, Ősi vallást gyakorolták az emberek, akik bőségben, jólétben, becsületben és egészségben éltek mindannyian.

-- Csodálatosan szép állat. Még sohasem láttunk hozzá hasonlót sem. Ő mindíg tudja, hogy hová kell mennie?

-- Igen, tudja. Azt is tudja, hol talál vizet, mert ahol víz van, ott élet is van! egy oázis, vagy egy vaditató. Amerre most haladunk, az valószínűleg egy oázis lesz.

-- Honnan tudod ezt ilyen biztosan?

-- Nézzétek a Sakál viselkedését! Figyeljétek a tevét is! Ügetésbe fogott. Érzi, hogy minden lépéssel közelebb ér az oázishoz. Eben tévedhetetlen! Nyugodtan hagyatkozhatunk rá.

A Sakál ellenben óvatosabb lett! Emberek közelségét jelzi ez a viselkedés! Biztos, hogy jó irányba megyünk!

Napokra éj jött, éjekre nap. A teve szinte már futott, mert érezte a víz illatát, és a messzire terjengő illatos növények vegyes illatát.A fiatalok most már a két állatot figyelték. Ahogyan egyre nőtt a teve lépteinek sebessége, ugyanolyan arányban csökkent a Sakál lépteinek sebessége. Hamarosan meglátták egy nagy karaván hosszú-hosszú sorát, egy magas homokdűne gerincén. Velük azonos irányba haladtak. Tudták, hogy ruhákat, használati tárgyakat, ékszereket és élelmiszert száálítanak. Végtelenül megörültek, hogy nem kell nekik a hétnapi járóföldre elmenni, mert így annyi idő alatt meg is járják az egész utat. Az oázis itt van nem messze!  Az egyíik magas homokdűnét megkerülve már látták is az oázisban magasra nyúló zöldellő pálmafákat, és az üdezöld fűvel borított forrás környékét. Még el sem érték az oázist, máris sok-sok gyermek futott feléjük nagy kiabálással. Kezeiket nyújtogatták feléjük a kéregetés beszédes" mozdulatával. Joseph az értésükre adta, hogy nem tudnak nekik pénzt adni, - erre a gyermek-sereglet nagy zsivajgással futott az érkező karaván elé.

Az oázisban a pálmafák árnyékában sötét fátylaikba burkolózva asszonyok árulták lapos kenyereiket. Joseph tisztelettudóan megkérdezte tőlük, hol vehetnek lisztet.

Az asszonyok egy nagy, sötét sátorra mutattak, ahol már több ember állt sorba.

- Ott vegyétek!

Egy sötétbőrű idős ember beszédbe elegyedett Joseph-el.

- Messziről jöttetek?

- A nagy fennsíkon túl, a hegyek közül.

- A fiaid nem tudnak beszélni?

- Dehogynem! Tudnak azok, de nem beszélik a ti nyelveteket, csak a mi népünk nyelvét.

A sötétbőrű férfi megelégedett a magyarázattal. Errefelé nem volt szokás sokat beszélni, sem más ember dolgai felől érdeklődni. Ez nagyon-nem volt illendő viselkedés!

Már estére hajlott az idő mire minden szükséges dolgot megvásároltak.

A zsákok száját szorosan összekötötték és a zsineget a ruhájukhoz erősítették. Így már nyugodtan aludhattak is a hátukat a teve oldalának támasztva

A békés éjszaka után  csodaszép nap virradt rájuk. Felszedelőzködtek, csomagjaikat felrakták a tevére és lassan, komótosan elindultak hazafelé. Nem messze az úttól észrevették a Sakált. Ott pihent békésen a karavánúttól balra. Joseph egy nagy darab húst dobott oda neki és megköszönte a vezetést.

A fiatalok nagyon elcsodálkoztak azon, hogy Joseph húst hozott a Sakálnak, de azon még inkább, hogy beszélget vele!

Joseph - látva elképedt arcukat - elmagyarázta nekik, hogy Tőle tanulta meg még akkoriban, hogy Minden és Mindenki EGY!

Szeretni kell a Földet, és a rajta élő számtalan élőlényt, a fiatalabb testvéreinket - az állatokat, meg kell becsülni mindent, amit Földanyánk ad! Ő így mondta!

-- "Vigyázzatok mindenre! Minden napon csak arra a napra szükséges élelmet vegyétek el! Soha NE pocsékoljátok a Földanyánktól kapott javakat! Gondoljatok arra, hogy más éhes ember is arra mehet, és milyen jólesik neki, ha ő is talál gyümölcsöt azon a fán, amelyről ti ettetek!"

-- Tudjátok,  észre kell venni az Égből kapott Jeleket, akár madarak, akár más állatok, vagy egyéb dolgok által jelenti meg nektek Isten! Ő sokszor így mutat utat, így ad tanácsot valamely dologban, de az emberek nem figyelnek a Jelekre és így nem is tudják, mit akar mondani neki az Ég! Josephnek eszébe jutott, hogy az Ő isteni tanításait csak azok érthetik meg igazán - nem földi szinten - akik már eléggé fejlettek Lélekben és Szellemi Tudatukban a megértésre és a befogadásra!

A hazafelé taró hosszú úton Joseph tanítani kezdte a fiataloknak az egyiptomi nyelvet. Annyiszor ismételtette el velük a szavakat és kifejezéseket, amíg végül mér emlékezetből tudták! Ahogy fogyott a távolság a hazafelé úton, úgy gyarapodtak tudásban. Az itt élő népek nyelve nem volt nehéz, mert szép, dallamos, ritmusos és nagyon kifejező nyelv volt.