Tőlük néhány kilométerre, Montgomery- ben John igencsak paprikás hangulatban érkezett meg Barbara lakásához. Mérgesen vágta be az ajtót maga mögött és ahelyett, hogy megölelte volna szerelmesen a nőt, nagyot lökött rajta.

- Mondd te eszement liba. Mit képzelsz? – üvöltötte. – Elment az a csöppnyi eszed is, ami még volt?

- Higgadj le John… felébreszted Sam-et – csitította Barbara persze nem a kisfiúra gondolt, inkább magát igyekezett védeni. Számított rá, hogy John kiakad, de ez egy kicsit meglepte.

 

Temetés a munkatábórban.

 

 

Feltettük a halottat a szekérre úgy ahogy volt becsavarva a rogozsinába. Valami marmaládés ládák voltak még a szekeren, egy deszka aminek az egyik fele megvolt hegyezve és valami szám volt rá írva kék krétával. Azt mondták, hogy miután elföldeltük azt szúrjuk fel a hanthoz. Elindult a halottas menet a falu felé. Laji és én elöl űltünk, a két katona hátul, beszélgettek és nevetgéltek. A hulla középen, a marmaládés ládákkal letakarva.

 

Kezdeteim

 

Tizennégy éves koromban elhatároztam ,hogy disszidálni fogok,de egész gyermekkoromban az éltetett, hogy kimegyek külföldre.14 évesen meg is tettem. Eljött a intézetbe 3 társam és megszöktettek. Elmentünk a közvágóhídi parkolóba. Ott kerestünk egy olyan kamiont ami Jugóba vitt, Malibuba. Olasz ,jugoszláv határ. Kinéztünk egy kék ponyvás kamiont ,a tetejére mászva felvágtuk. Csak kis lyuk kellet, hisz még gyerekek voltunk. A lyukon egyenként bepotyogtunk.

Bár ölhetném meg az időt,

csak állna meg egy pillanatra,

s itt maradnál még,

míg én kérem.

Csak remélem,

hogy enyém vagy rég,

belefolysz minden gondolatba,

mit magányom már lassan kinőtt.

  Van egy álmom. Gyakran álmodom, olyasféleképpen, mint ahogy Szabó Magda Az ajtóban álmodott... éjszakánként előjön, nem hagy nyugodni, zaklat, s mikor összerezzenve felébredek, bele kell telnie pár pillanatnak, hogy rádöbbenjek, az ágyamban vagyok, fekszem, s nem fenyeget semmi. Néha éjszakánként többször is elővesz. Butaságokat álmodok, hétköznapi dolgokról, az elmúlt hetek összekevert képeit. Aztán megjön ez az álom, szétzúzza a többit, befurakszik a helyükre s kísért éjszakákon keresztül.

 

Volt a brigádunkban egy Gerdánovics testvérpár. Temesvári szerbek voltak, de az egyik jól beszélt magyarul is. Már a szamosújvári börtönben is találkoztunk, onnan az ismerettség. Megigérte, hogy megtanít németül, mert sok nyelvet tudott. Jó barátság alakult ki köztünk. Elöször a der die das-t tanította meg, hogy mikor melyiket kell használni, aztán következett az ich bin (én vagyok) és ich haben (nekem van) ragozása. Közben szavakat is kellett tanulnom.

- Mi volt ez?- kérdezte magában magától. Valami megmozdult Tagban. - Vagy csak az érzékeim csalnak meg? És csak olyan volt, mintha történt volna valami, de csak alszom? Jé! Aludtam egy jót! – csodálkozott rá hirtelen a felismerésre Tag. És ezzel egy időben nyugtázta is – Végre! Végre aludtam. Az elmúlt években úgysem tudtam magam rendesen kipihenni. Azt most úgy érzem magam, mintha napokig aludtam volna. Kipihent vagyok. – nyugtázta végül ezt is. Majd amilyen gyorsan átvillant az agyán ez a felvetése, ugyanolyan hirtelen villant bele a fájdalmas gondolatok nem is csekély csomagja.

 

                        SALCIA  1961 április 24

 

Már azt hittük a nehéz munka befejeződött, de mint mindig, most is rácáfolt elképzelésünkre az élet. Reggeli után megszámolnak és mintha munkába mennénk a katonák a kapun kivül  várják, hogy mi kijőjjünk és el indulunk, de nem azon az úton ahol eddig jártunk, hanem ellenkező irányba. Nem tudtuk elképzelni mi történik, csak sejtettük, hogy más munkahelyre visznek.

Amint távolodtunk STOINESTI-től, láthattuk, hogy a gát koránt sincs kész, csak az a rész ami Stoinesti-hez közel volt.

Hol is kezdhetném, talán kezdem a legelején.

1987.07.29.-e. Egy meleg nyári kora este kezdődött minden. Körülöttem, félhomály, megszokott melegség, folyamatos dobogás. Már nagyon kényelmetlenül érzem magam. Olyan régóta fekszem már itt egyhelyben. Úgy érzem, hogy az összes végtagom elzsibbadt már, fészkelődök egy kicsit. Aztán hirtelen történt valami! Valami, ami még eddig sohasem! Egyre sűrűbben kezdtem hallani a dobogást. Mi lehet ez?

Nem tudom, de féltem.

Kedves Érdeklődésem!

Igazán megkönnyítenéd a dolgom, ha a szerdai földrajz vizsga anyaga felé fordulnál. Úgy nem megy, ha én próbálkozom, de te nem. Ez a kapcsolat kettőnkön múlik, és nem szeretném, ha szakítanunk kéne. Kérlek, segíts végre, és ne a kedvenc sorozataim körül kószálj, meg ott, hogy vajon Christian Grey és Anastasia éppen mit csinálhat. Sőt, egyenesen fordulj vissza az “Olyan kényelmes az az ágy, biztosan örülne, ha aludnál benne” utcából, mert így nem leszünk jóban!

 

Bár kívülről nem látszott, de élete párja elvesztése után, Józsi tata nem találta helyét a világban. A házassága előtt sokat volt egyedül. Ez akkor nem igazán zavarta, hiszen saját maga választotta a remete életet. Amikor végre kibújt a csigaházából, a sors egyből az útjába sodorta a másik felét. Azonnal fellobbanó, örök szerelem volt. Most újra magányos lett, de ez már egészen más volt, a sors, amit adott most erőszakosan, váratlanul visszavette.

 

 

                                        Egy hangulat

 

 

                                  Verset olvasva,

 

                                  néha nevetve,

 

                                  olykor sóhajtva,

 

                                  lelkembe

 

                                  kinyilik egy

 

                                  boldog világ!

 

Sosem mondtam még ki hangosan,

de szeretlek nagyon.

Kiskoromban Zugló,

most Kőbánya a lakom.

 

Nem rosszak a zegzugos helyek,

mégis elvágyom,

szeretlek,

de egy időre elválok.

 

Majd megérted, hogy miért,

remélem egyszer megbocsátasz.

Nincs maradásom senkiért,

tennem kell a valamiért...

leginkább magamért.

 

 

Eszembe jutottál,

ma lennél 70 éves,

de azt hiszem jobb neked odafent,

hisz ez az ország,

mit magad mögött hagytál, 

rémes.

 

Józan gondolatunk nemigen lehet,

nem engedi a hatalom,

ami erősen inog ugyan,

mégis itt ragadtam én,

mégis a falat vakarom.

 

Te kitudtál szakadni,

ha nem is örökre,

de egy időre

biztosan,

amiért irigyellek

és mások is irigyelnek.

 

A dalaid életmentőek,

kihúznak a valóságból,

habár a szöveg is a arról szól,

mégis érzem, hogy akkor

eltűnök otthonról,

az országból.

 

Csak szerettük egymást,

csak egymás mellett feküdtünk,

csak teltek a percek,

csak a szerelembe merültünk.

Forró csókjával melegített,

átölelt, fejét a vállamra hajtotta,

velem léte elszenderített,

csodás volt minden pillanat.

Édes kis semmiség,

nekünk mégis több mindennél

Olyan ez az egész,

mintha a mennyben lennél.

 

Amikor az élet már nem játszik akkora szerepet,
Csak veled lehetnék,mert hiányzol,szerelmem.
Elhagyott a lélek,elhagytak az álmok.
Nélküled még,a vágyakat se látom.
A világ bennem,már régen szét szakadt.
Szerelmünk eltűnt,mint egy kósza széldarab.
Látnálak még egyszer,ígérem nem sírnék,
Mégis ha rád gondolok,a szívem mélyen vérzik.
Azt mondják,hogy a sebeket ne kapard el,
Már késő,sokszor a lelkem veszik el.
Bárcsak itt lennél,bárcsak ölelnél újra,
Ehelyett én,most sietek a múltba.

Amatőrök vagyunk

              - 3. -

 

 

A csapat, William Morgenthaler-el bővült. A férfi, amellett hogy tökéletesen tudott bánni a képességével, különleges kapcsolatot próbált kialakítani Tibor és önmaga közt. Éppen ezért, arra törekedett, hogy a kritikátlan férfi, minél előbb megtanulhassa gyorsan és hatékonyan használni, az ajándékba kapott képességet.
Lassan elhagyták a sivatagot, s egy hatalmas hegyoldalon  találták magukat. Talán ez a véletlen műve lehetett talán, hiszen sivatagi dúcokon való sétálás közben, mikor találja az ember magát, egy óriási hegyoldalon?

 

Karácsony a tábórban.

 

 

 

Karácsonyra Adorján Dezső református lelkipásztor énekeket tanított két szólamra. A „Csendes éjt”, a „Ne aggodalmaskodjál”, a „Jézushoz jőjjetek” és „Fönn a csillagok felett” énekeket. Nagyon jól sikerült a próba,  Dezső meg volt elégedve velünk. Péter Miklós frissen végzett református lelkipásztorral szopránt énekeltünk, persze ahogy tudtuk. Csak halkan énekeltünk, mégis az őrség meghallotta és kiparancsoltak az udvarra.

                                TÁVOLBÓL

Levelet irok messzi tájra,

És messzi tájról üzenek

Ahol az őszi szél a fákról

Most pergeti a levelet.

                Anyám vagy, s tudom imátkozol

                A Mindenhatóhoz értem

                Tudom szeretsz és nem átkozól

Én bocsánatodat kérem.

S ha csillagfényes éjszakákon

Nem jön a szememre álom

Értem, ha könnyezel anyám

Én most is mindenkor látom.

9. fejezet

 

 

 

Szép késő őszi este volt. A felhők halványlilában és rózsaszínben úsztak a sötétedő égbolton. Kellemes szellő lengedezett, a nap parázsló korongja pedig lebukni készült a nyugati égbolton. Natasha McDonald Shane farmja felé robogott az ócska tragaccsal. A kép ott lapult mellette, gondosan becsomagolva. John elment Montgomery-be a hétvégére, Lilly és az anyja pedig együtt akarták tölteni a hétvégét egy újabb nagynénivel, Natasha pedig természetesen nem ellenkezett. Különlegessé akarta tenni Shane születésnapját és tudta, hogy a festmény megteszi kellő hatását, mint első lépés, és az is biztos, hogy az ajándék második része is hatással lesz a férfire.

 

Hatodik rész

 

Vad robajlás rázta meg a csatamezőt. Sokszorosan visszhangozta a föld, mintha bizony megelégelte volna a rajta dúló öldöklést, és elhatározná: most végre leveti magáról békétlenkedő fiait.

A burgund sortűz azonban alig pusztított az ellenséges sorokban – nyomán két katona hullott földre. A csaknem sértetlen svájci-lotharingiai sereg mindinkább visszaszorította a Merész embereit, míg végül a burgund had szárnyai összeroppantak.

A megrettent sereg menthetetlenül felbomlott, hiába is próbálta a herceg még utoljára összerendezni a sorokat.

Nem bírom elengedni.
Két kézzel markolom a semmit,
s várom őt haza,
hogy majd befordul a sarkon
nevetve,
s reggelente ébreszt majd,
mint rég.
Mikor még élt, annyi jót tett,
Lába nyomán nyíltak a virágok,
keze alatt dagadt a tészta,
munkáját, gondoskodását
az Ég áldja!

Kifordult tengelyéből a világ,
mégis forog tovább.

Annyi mindent mondanék,
s tanulnék még tőle,
s ha csak egy percnyi időnk lenne,
azt is kihasználnám,
elmondanám újra meg újra,
mennyire szeretem.
De ezt, már nem tehetem,
csak emlékét őrizhetem,
halála bármennyire fáj is,
siratják őt a fák is,
a madarak sem dalolnak,
gyászból fonnak
néma koszorúkat.

 

Brigádos verés.

 

Egy nap összeszedték a brigádosokat, akik nem dolgoztak, nekik nem kellett normát csinálni és mindegyikük kapott öt botütést.

Na ne félj, másnap ők hajtották a legjobban a rabtársaikat, mert hát ők nem fognak verést kapni azért, hogy mi nem csináljuk meg a normát. Így ha nem hajtott az őr, hajtott a brigádos. Ő ismerte az embereit és így ellenőrizni lehetett azokat, akik „lusták” voltak.

 

Grecu és Hahău.

 

Volt két őr, akik a szadizmus tetőfokán álltak.

Én igy imádkozom.

Oh édes Istenem,mennyei jó Atyám

Könyörgök légy velem és vigyázzál reám,

Mert Rajtad kivül nincsen vigasztalóm

Te benned bízom,mert Te vagy a valóm.

Ha reggel ébredek sok nyugtalansággal

Hozzád fohászkodok, esdeklő imámmal.

Légy velem munkámban, adjál jó eredményt

Könyörgök jó Atyám,és kérlek szeress még.

Ne nézd bűnnel terhelt szennyes életemet

Ne nézd a hibámat, enyhítsd a vétkemet,

Mert ha bűneimet itélni akarod,

Akkor tudom régen lesújt a haragod.

 

 

Lelkem mostanában gyakran visszajár Székesfehérvárra. Csakúgy, mint egykor, magányosan bolyongok a meghitt, barokk stílusú belvárosban. A depresszió kerülget, de egy kép, egy hang, egy arc mindig meggyőz az élet vitathatatlan szépségéről.

Néhány igaz barátra szert tettem a hosszú évek alatt. Olyanokra, akikkel önfeledten játszadozhattam, eljárhattam focimeccsekre, megihattam olykor-olykor egy korsó sört valahol. Anélkül, hogy kényszernek éreztem volna.

Sziasztok! Írtam egy könyvet! Elsőre egy buta tiniregénynek tűnhet,de ahogy egyre jobban kibontakozik a történet, annál jobban rájöttök, hogy a sorok közt is van tartalom :)  Várom véleményeteket :)

 

Bemutatkozás

Sziasztok! Liza Hans vagyok! 18 éves nem teljesen épelméjű csaj. Legjobb barátnőm Jess Murray. Mindketten az Attenborough gimibe járunk. Sajnos az életem nem olyan könnyű, mivel mindig történik valami, amivel nehezíthetek egy kicsit rajta. Akaratlanul történik.

        A vihar erőre kapott. Túlvilági szimfónia járta körbe a kis, elszigetelt világ mostanra már alig járható ösvényeit. Ágnes ereiben meghűlt a vér ezen muzsika hallatán. Baljós szélsüvítés, agyagcsörömpölés, a háborgó óceán mit sem nyugvó dühös moraja, és mindenek felett ott volt még a durva eső is, melynek elég ereje volt ahhoz, hogy az ember kőzápornak érezze eme reá sújtó átkot. És valóban. Mi ez, ha nem egy őt vadászó átok? Az élete, ahogy eddig ismerte már régen véget ért, elfogadta, hogy lénye kiszakadt a valóságból és lassú, de meredek úton haladt egy számára új, felfedezetlen terület, a természetfeletti irányába.

 

Útazás Szamosújvártól a Dunadeltáig.

 

                                               

1959 szeptember 30-án este bemegyek dolgozni, hozzáfogok a gerenda vonalazásához, amikor a verekedős őr hozzám jön és azt mondja menjek vele. Nagyon megijedtem, hiszen nem csináltam semmi rosszat. Remegni kezdett a lábam alig tudtam mozgatni előre. Édes jó Istenem mi lesz velem? Innen az őr egy csoport emberhez vitt, és azt mondta maradjak ott.

 

SZÜLETÉSNAPODRA.

( április )

Szép hónap, - bolondos idő.-

Kisüt a nap, - esik az eső .

Hol szél süvit,hol szellő lengedez,

Egy emléket idéz Te tőled ez.

                Egyszer sirsz, - aztán felnevetsz

S igy mondod el nekem, hogy szeretsz.

Csapongó zavaros végletben jársz,

Éjjel értem sirsz, - nappal másra vársz.

Bolondos lány! Mi van Veled?

Ne félj, mert van ki Téged szeret.

Egy csókodért az életem kapod,

Csak megérjük a boldog hólnapot.

Ha a rossz szerencse kiáltoz,

ha a boldogság csak kiátkoz,

ne higgy nekik!

Ha kidobnak az ablakon,

s csak botorkálsz a havon, vakon,

ha elhagy minden erőd,

és nincs egy biztos erőd,

ahol meghúzd magad,

s a világ is kitagad -

szorítsd össze fogad!

Lesz, ki tárt karokkal fogad,

és ez éltet,

ez tartja egészben a nagy mindenséget,

ha úgy érzed, szétesik.

S ha a hó is esik,

mosolyogva köszöntsd

a puha pelyheket!

Dobj meg hógolyóddal egy játszó gyermeket!

Ő majd boldogan mered rád,

te leszel, kit imád,

ha pár pillanatig is.

Sziasztok!

 

Bár néhány napja indítottam egy fórumtémát, szépen eltűnt a sok új hír közt, ezért, ezen funkciót meglelvén, ide teszem.

Talán emlékeztek rám, bár régen írtam ide, teljes könyvek írásával foglalkozom, és nemrég megnyílt a weboldalam az új könyvem örömére, melynek címe Vég-utánlét, és Science-Fiction, Cyberpunk, Akció stílusban íródott. A honlapomról letölthető pdf-ben, és átdolgozás alatt vannak régi könyveim is. Jó szórakozást!

 

 

 

Egész éjjel esett és nem akar elállni,

valaki megjegyezte, milyen jó hóesésben sétálni,

persze a többiek mind helyeseltek,

és eszembe jutottál, te is mennyire szeretted,

csak én vagyok ilyen szerencsétlen,

mert a pokolba kívánom ezt már régen,

dögöljön meg az összes hó, lépni sem tudok,

megvakulok tőle, és úgy ropog

mintha elvékonyodott csontok hasadnának

fázós talpam alatt,

valamik, amikből mára csak ennyi maradt

hosszú, keserves évszázadok után

 pihennének talán,

én meg összetöröm...

 

1.   

 

 

Három nap telt el amióta Albion elesett, a város felől még mindig hatalmas fekete füstfelhő látszódott. Kettőszázan élték túl, a város, amely olyan sok embernek adott otthont, nem létezik többé. A Jason család még mindig a Londonban tartózkodott. Senki sem hagyhatta el a várost addig, amíg meg nem bizonyosodtak róla, hogy a démonok elmentek. Minden nap voltak halottak, de ennyi egyszerre még nem. Az emberek fel voltak készülve valamelyik családtagjuk halálára, és ez teljesen érzéketlenné tette őket.

 

A fellebbezési kérelmem

 

1959 junius 22-én kihív az őr a kicsi ablakhoz  ahol az ételt szokták beadni és ad nekem egy nyomtatványt,hogy töltsem ki.

Ez lenne a fellebbezési kérvényem. Egy nagyon rossz tollal és olyan tintával ami futott össze a papiron. Vajna Laci fogalmazta meg mit kell írnom, mivel én ilyesmit még nem írtam.

 

1959 junius 24-én elutasították a kérelmünket és véglegesítették az itéletet.

 

Egy kicsit letőrt az ügy, már nem leszek református lelkipásztor.

Figyelem! A következő verstani botrány a kitaláció szilárd alappillérein nyugszik. Bármiféle egyezés a való világgal, vagy az abban élő élőlényekkel és történeteikkel a puszta szándék műve!

    Egyszer volt, hol nem volt, a Sziklás-hegység partvonalain túl, ott, ahol Michael Jackson a Thriller című számra zúg, élt egy fiatal kakas. Határozottan múlt időben, hisz már rég hősünk tányérján pihent. Ez a fiú egy egyszerű kalandor volt. Nem volt eszes, nem volt csábos, nem volt karizmatikus, nem volt erős, nem volt gyors, nem volt sovány vagy kövér, nem volt pénze, nem volt saját háza, nem volt barátnője...

Sajnálom, ez a történet elveszett!

Irtó különös álomból ébredtem, muszáj vagyok megosztani:

 

 

Szarvaskőből buszoztam hazafelé. Valamilyen oknál fogva a sofőr leszállított, így gyalog kellett hazajönnöm Felnémeten keresztül. Nagyon féltem a cigányoktól, hogy megtámadnak, rettegtem. Ezért elkezdtem hangosan ordibálni és szidni őket, hátha így ők ijednek meg tőlem. Szerencsére biztonságban haza is értem. Kicsit megpihentem a panel tövében és szomszéd házat figyeltem hogyan állványozzák.

Napsugár nyolc éves volt, amikor először hallotta a pianínó hangját. Ének-zene óra volt, a tanító leült a kedves pianínó elé, és játszani kezdte azt a dalt, amit éppen meg akart tanítani. A kislány az első padban ült, így jól láthatta, hogyan játszik a tanító, énekelni is egyre hangosabban és hangosabban énekelt, ahogy a dallam a fülébe mászott. Az egész terem zengett a gyerekek harsány énekétől és a pianínótól. Szinte repült az idő. A dallamok pedig nem csak Napsugár fülébe jutottak el, hanem a szívébe is, elhatározta, hogy megtanul játszani valamilyen hangszeren.

ELVÁLASZT  DONÁT.

Szerelmes szók közt jött a gyöngyvirág,

...*Szeretlek, szerelmem...*,s igy tovább,

És szárnyam nőtt, már kicsi a világ,

Hogy átrepüljem hegyét s tavát.

                Szállva jöttek és ma csak emlékek,

                Felidézni őket nem lehet.

                Boldog hónapok és boldog évek

                Után eljött a fergeteg.

És a nagy fergeteg közepette

Küldtél egy szép iker orgonát,

*Igy maradjon szerelmünk örökre*

S beleirtad - * elválaszt Donát.*

                Utoljára elküldtél egy verset,

                Hogy, - *Szeretlek mindig tégedet,

                El nem foglak felejteni téged...*-

                Igy biztatott akkor képzeted.

 

 

 Átszálítottak a kolozsvári börtönbe.

 

 

Tőbbet nem zavartak kihallgatásokkal. Teltek a napok, én vártam mi lessz velem, amikor május  hatodikán zajosan csattog az ajtó zárja és engem szólítanak. Már el is felejtettem milyen a kihallgatás és  egy szobába visznek, ahol megkapom a civil ruháim maradékát, a zsebemben a cigarettával. Gyorsan kiszedtem, hogy nehogy megint elvegyék, aztán kivittek az udvarra, ahol egy duba várt reám, oda betuszkoltak.

Meghalt.

Az űr, a fájdalom s hiány

csillapíthatatlan.

Az egyik pillanatban

még önfeledten nevetett,

és örült, hogy egyáltalán

velünk lehetett.

De már nem él.

Semmit nem remél.

Nem futkározik már

álmai után,

nem kér,

semmit se vár,

nincs neki se kincs,

se vár.

Semmi sincs.

A minden volt Ő -

mint smaragdok közt

a drágakő;

mint visító viharban

a suttogás;

mint álomtalan éjben

az álmodás;

mint éjsötét égen

a napsütés;

mint napfényben a bűvös

ébredés.

A múltkoriból lemaradt egy kis rész. A 8. fejezetet egyben adom, mert nem lehetne szétszedegetni!:)

 

***

 

Barbara Lewis a nappaliban ült. Végignézett az újonnan vásárolt bútorokon és elégedetten sóhajtott. A fehér kanapé a halványzöld párnákkal olyan volt, amilyet régóta szeretett volna. Hosszú függönyök, kandalló, az ablak alatt hintaszék. Belekortyolt a teába és Johnra gondolt. Milyen nagyszerű lenne, ha itt lehetne vele. Valahogy el kell érnie, hogy otthagyja azt az ostoba libát és eljöjjön hozzá.

Egy ködös hajnalon a nagyi nem ébredt fel többé. Józsi tata ott ült az ágya szélén, fogta a kezét és nem tudta, mihez kezdjen. A fájdalom és a bánat megbénította. Az életbemaradt automatizmusa azonban beindult és cselekvésre késztette. Ami ez után következett, arra nem tud visszaemlékezni, hogy hívott orvost, hogy értesítette a lányát, és hogyan intézte a szertartás teendőit. Amikor Somáék megérkeztek a végső búcsúra, csak akkor csendesült le a sokk által gerjesztett hullámok örvénye és visszazökkent a mindennapokba. Megkérte a szomszéd kislányt, hogy foglalkozzon Somával, mert szerinte kisgyereknek nincs helye a temetésen.

    Sebes, dübörgő léptek zaja árasztotta el a konyhát, ahogy a lány lefutott az öreg falépcsőkön, mögötte a békésen lépegető férfival. Szép, törékeny arcocskájával bekukkantott az aktivitással alig töltött szobába, majd megkönnyebbülten fellélegzett, hogy az ártó aura végleg elhagyta a légkört. Norbert nem értette, hogy mire ez a viselkedés, ráhagyta. Soha nem értette a nőket, ez alól a húgát sem tartotta kivételnek. Bánta, hogy milyen kevés időt töltöttek annak idején együtt.

Mindig valamiért...!

 

Itt van péntek, a hétnek vége

Este végre összebújunk édes, 

Nem lesz stressz, idegesség vége

Béke és szeretet lép majd a helyébe…

 

Rövid lesz… de, forr a vérem

Szeretetre, a pihenésre

Kihasználunk, majd mindent érte

Együtt lépjünk, a jó helyébe…

 

Eljön a hétfő, itt a vége…

Búcsút intünk, a békeségnek

Harcba indulunk, a megélhetésbe…

Feltöltődést, kiadva érte.

 

Dolgozó ember sorsa ilyen

Hullám, hegyek és a völgyek

Mindig várunk, valamire...

 

-         Amatőrök vagyunk

 

           - 2. -

 

 

 

 

  Ti    Tibor, Eszter, László és Sándor elindultak hosszú útjukra. Útközben folyton, Zoltán utasításai játszódtak le a fejükben. A bandukolás közben némán, maguk elé pillantottak, közben gyakran kérdezgették Esztert, az útvonalról. Mintha kétség támadt fel a kis csapatban: mi történik, ha a sárkány, nem szódavízzel locsolkodó süsü fenegyerek, hanem egy vérengző állat

 

Nélküled

 

Nem akarok színpompás rózsakertet

fekete, nyirkos törzsek, kopár ágak alá.

Tűz felett apám arcképe jár táncot,

már könnyem sincs, mikor titokban gondolok rá.

 

Nem akarok többé jó gyerek lenni,

hisz ígérgetett a jóságomért cserébe,

hogy otthonunkba eljön az élet termése.

Ölbe vett, gömböt forgasson a pici.

 

Nem akarok többé jégvirágot sem.

Gyertyafény pislákol, csillag háton új év jön

Egy celeb balladája

 

Száll, csak száll a dal,
Néhány újabb celeb,
Futószalagon gyártott sztárocskák,
Ezrével jöjjenek!
Újság címlapjára lesz majd újabb bálvány,
Akitől a boltokban leszakad az állvány.

 

Tanulni, dolgozni, ugyan minek nekem?!

Meghirdetett válogatón felkarolnak engem.
Így leszek a tiniknek megint újabb bálvány,
Akitől a pénztárcáik kiürülnek némán,
Ha menő akarsz lenni, ha átsétálsz a plázán.

 

Még a köztudatban egy ideig ott leszek,
Utcán járó emberek szeretnek vagy gyűlölnek.

 

Tükröm, tükröm…

 

  Besokallt. Amikor anyja magával ráncigálta őt a vizsgálatra, majd mikor a bíróságon hallgatta végig szülei marakodását, egész egyszerűen megszűnt Emmának lenni. Az utolsó csepp a pohárban minden kétséget kizáróan az volt, amikor szembesült azzal, hogy az apa mocskos kis köznévvé változott. Csupasz, idegenül csengő vezetéknévvé, genetikai árulássá. Elemmátlanodásának folyamata tehát valahol itt kezdődött. Egyre gyakrabban nézte magát a tükörben, de valahogy nem látta meg, amit keresett.

 

 

MEGYEK TOVÁBB… 3

 

 

Első megnyilvánulásra Edit figyelmeztette lányát az apai tiszteletre, de szomorúan, eljátszadozva a gondolattal, csak neki adott igazat. Emerenciában annyira nőtt a dac és ellentét, kijelentette, ha nagykorú lesz a nevét is megváltoztatja, nem fogja viselni egy ilyen aljas, szélhámos köcsög nevét. Edit minden alkalommal elkomolyodott, próbálta jobb belátásra bírni, de a kislány nem tágított. Aztán bekövetkezett a nagy krach és azzal betelt a pohár.

- Ez a nap is eltelt hát, bébi! – kurjantott vidáman az állig bőrbe öltözött, borostásarcú fiatalember – És most mihez lenne a leginkább kedved?

   Végre szóhoz juthatott a lány is. Mosolygós, mindig derűs arca, mint már annyiszor, most is fényesebben tündökölt a napnál. A következő pillanatban viszont beárnyékolta valami különös, megfoghatatlan sötétség.

   A lányt egyébiránt Tímeának hívták, és egy szegedi gimnáziumban tanult (már amikor persze bejárt órára).

 

Megkelt az újam.

 

 

Egy pattanás lett az újamra, ami meggyuladt és megdagadt. Nagyon fájt és Antal mondta, hogy orvost kellene hívjunk, mert még rosszabb is lehet. Megzörgette az ajtót és nemsokára jött is az őr, Antal elmondta milyen bajom van, és az őr elment jelenteni az esetet. Nem telt bele sok idő és a börtön parancsnoka, Bárány Elemér százados, akit most Bărănescunak hívtak, jött be a cellába, megnézte az újjamat és ő is láthatta, hogy elég nagy a baj, mert szemüveget hozatott, és ő személyesen vitt el az orvoshoz.

MINDIG RÁD GONDOLOK.

Hidd el, nem foglak elfeledni,

Hiszen a szivem oly beteg.

Nem tudok én többé már nevetni,

Mond meg, oh mond, hogy mit tegyek.

Szeretlek s szeretni foglak,

És mindenkor gondolok Rád,

Szeretlek, mert tudom azt,

Hogy Tenéked soha nincs hibád.

Egy égig érő boldogságot

Szeretnék júttatni Neked,

De éltünkbe beleszólnak mások

S találkozni nekünk nem lehet.

Nem felejtelek el soha Téged,

Mert a képed már bennem él.

Ennek a halál vethet véget,

Vagy Te, s nem emberi lény.

Angyal

 

 

Hullnak a levelek a fákról,
Az ágak csupaszok,
Zöld, sárga, piros, barna
Színűek között kutatok.
Mert angyal lettem, s
Megértő szívre vadászom,
De a piszkos tócsák mellett
egyet sem találok.
Így én, a meg nem értett lélek
Egyedül maradok.

 

Az asztalon kicsiny mécses ég

 

Az asztalon kicsiny mécses ég,

Egy holt lélek már rég benne él.

Lángja erős, táncol a sötét éjben,

Üresség van a rokonok lelkében.

Nincs betöltve még a kiszakadt rész,

Te is meghalhatsz, hát félj!

Amatőr vagyunk

 

 

 

 

 

 

Egyszer volt,hol nem volt, de talán még igaz sem volt. Sőt! E történet környékén, még Üveghegyek sincsenek, s még kúrta farkú malacot is csak a helyi hentes üzletben látni. Ugyanis amit most fogtok olvasni, abban nem lesz semmi varázslatos esemény, hanem csupán a véletlen műve.
Egy békés kis internet megosztó portálon kezdődött  minden, melynek a következő volt a neve: Amatőr Írók Klubja. Ebben a Klubban, országszerte mindenki megoszthatta, sajátosan megírt novelláját, versét esetleg regényét.

Gyerekkoromban mindig arról álmodtam, hogy egyszer férjhez megyek, lesz két gyönyörű gyerekem – természetesen egy lány, egy fiú felosztásban – és boldogan élünk együtt, míg meg nem halunk. Aztán felnőttem…

Amikor egyetemre kerültem, rájöttem, hogy az élet mégsem habos torta, ahogy én azt elképzeltem. A vizsgák, az ellenszenves tanárok és csoporttársak, a családommal való állandó veszekedések és az, hogy egyedül éltem nem tették könnyebbé a mindennapjaimat. Amint kaptam az élettől pár boldog napot, rögtön a rosszak követték.

Tibinek, aki szörnyen megöregedett... :)

 

 

 

 

 

Megint elosont egy év,

vele szöktek szavak, reggelek,

édes csókok, keserű emberek,

jó ételek, finom nedűk,

apró számok, kövér betűk,

rút álmok, szép könyvek,

poros lelket

tisztító könnyek,

és szökött a nevetés,

a mosoly,

hát szökjön az is,

ami túl komoly,

ülj le kicsit és hallgasd szépen,

hogy kacag egy felhő

az égen,

mert csiklandozza

a szellő

meg a Nap,

érezd, ahogy kunkori

gondolatok a szíveddel játszanak,

nézd meg jól azokat, amik

nem is látszanak,

és a mindennapok tetején

élvezd a csendet,

mikor magadnak megteremted,

mikor majd nem siet semmi,

csak az évek tarkabarka mezején

 fogócskáznak a

rövidnadrágos percek.

 

Letartóztatásom.

 

Emelem a kezem a kapucsengő felé, valaki a vállamra teszi a kezét és „sunteti arestat” (le van tartóztatva). Kinyilt a kapu „am adus”-mondta az egyik srác és mind a négyen bejöttek velem az épületbe. Feri csak állt a kapun kivül meglepődve, aztán a kapu becsukódott...

A kapun belül már más világ volt. A kapusszobában, az előtérben a folyosókon géppisztolyos katonák álltak, köszöntek a kisérőinknek

azok pedig vittek engem a 16-os szobámba.

RÁD GONDOLOK.

Késő ősszel, amikor még

Egymásba futnak a habok,

Tudd meg Te drága kisleányka

Én akkor is Rád gondolok.

                Hosszú ősszel a természet

                Lehajtja fejét édesen,

                Álmodik a kikeletről

                Boldogan szerelmesen.

Késő ősszel, amikor még

Egymásba futnak a habok,

Gondolj rám édes kisleányka,

Mert  szivem még most is sajog.

                A természet most elpihen

                S nem látja a zord tél arcot,

                De én tettel és erőmmel,

Fojtatom érted a harcot.

    - Régen nem találkoztunk! - Az ijesztő látogató kezet nyújtott a méregtől dagadó férfinak, de ő durván elutasította azt. Vargas mosolya még szélesebb lett, kettejük pengeéles tekintetének találkozásakor szikrákat hányt hideg levegő. Mintha lelkük láthatatlan világa küzdene egymással életre-halálra, a két test közötti üres teret kihasználandóan feszítve egymásnak azokat a rideg kardokat. - Mikor is volt, öt éve talán? - Észrevette a kapitány egyre jobban remegő karjait.

Néhány perc múlva már a kocsiban ültek és útban voltak hazafelé. Shane a visszapillantó tükörben szemlélte harci sérüléseit, ami most a szemöldökére és a szájára korlátozódott. Kicsit vérzett és feldagadt mindkettő. John sokkal jobban járt. Neki mindössze az állán volt egy aprócska seb.

- Akarsz róla beszélni? – kérdezte Shane. Úgy érezte magyarázattal tartozik.

- Nem hiszem, hogy van miről beszélnünk – vetette oda John. – Nem hiszem, hogy bármi is lenne köztetek Natashával.

Kényúr

 

Ó, az idő kényúr

Kemény kézzel meggyúr

Testet, lelket

Nem kímél

Mindent megad, mit kimér

Kíméletlenül, s nem véletlenül

Kérhetsz

Sírhatsz

Ígérhetsz

Nála semmit nem érhetsz el

Ha ódáz is, visszatér

Nem követel, nem is kér

Elveszi, mi neki jár

Ne tiltakozz, úgy is kár

Mire szólnál, messze jár-kel

Lelketlen

És

Kíméletlen

Kemény kézzel összegyúr

Hisz, az idő kényúr

                MARADJ  VELEM.

Ha felborul életem pohara

S ezért mindenki kinevet,

Te akkor is maradj énvelem,

S derüsítsd fel az éltemet.

Oh maradj velem, ha még bántanak

Csak Te légy a vigasztalóm,

Ezek mind mögöttem állanak,

Mert csak Te vagy az én valóm.

Ha aranyszőke hullámos hajad

Véletlenül vállamra hull

Megbabonázott, megtört emberként,

Én maradok mindig alul.

A tengerkék szemed fénytüzében

Bele hal minden gondolat.

És ha szólsz, szavad mint enyhe szellő

Elfelejteti  multomat.

 

 

Új szobába tesznek.

 

Visszaérve a teológiára azzal fogadnak, hogy áthelyeztek egy másik szobába, a 16-osba Rácz Sándor első éves és Bartha István másodévessel, aki a szoba felelős is. Tetszett ez a társaság mivel ezek nem voltak olyan gőgösek. Itt éltek a földön, nevetgéltünk, énekeltünk mindenféle énekeket, egyházit is világi énekeket is. Itt is tartottunk esti áhítatot, de valahogy minden közvetlenebb volt. Jól éreztem magam közöttük. Nem kellett féljek, hogy valamiért kigúnyolnak.

 

Az olajfesték és a hígító erős szaga az agyamig kúszik. A fejemet megrázva, szédelegve fókuszálok a falnak támasztott kettőször két méteres feszített vászonra.

Fogalmam sincs hogyan és mikor készült, de itt áll előttem, nyomasztóan sötéten, még nedvesen csillogón: a legújabb „alkotásom”.

Nevezhetném inkább (a számomra is kiismerhetetlen) elmém fájdalmas vajúdásával világra hozott teremtményének.

         Amikor festek, legtöbbször nem vagyok teljesen magamnál.

Egy régen elfeledett, szekrény aljába elrakott dobozra bukkantam a napokban, amiben régi papírok voltak eltéve. Azok között találtam e történet egyik kinyomtatott példányát. Annak idején ezt a történetet egyfajta "véleménnyilványtásnak" szántam, amikor egy cikket olvastam abban az időben erről a témáról egy, a "világ dolgaival" foglalkozó újságban. Úgy éreztem akkor, hogy meg kell írnom ezt a történetet, ahhoz, hogy "kiírjam magamból" az akkor feltörő érzéseket.

Egyedül vagyok.

A kis szobámban

reszket, didereg, hallgat a csend.

Odakint most békés félhomály van,

s mégis:

nagy vihar tombol idebent.

Hogyne tombolna?

Hisz ember vagyok én is,

és egyszerűen szétvet a szenvedés.

Néha csak repülök, szállok vígan,

s mégis:

az, ami vagyok, nagyon kevés.

Az, ami leszek, aranyat ígérget,

boldogságban eltöltött, hosszú perceket.

Az, ami voltam, megszépült már,

s mégis:

önfeledt örömöm sohasem lehet.

Elmondanám, ha valaki figyelne,

mit jelentenek nekem az emberek,

minek örülök néha, nagy titokban,

s vajon mi is számomra az igaz szeretet.

 

 

MEGYEK TOVÁBB 2

 

 

Nagyon belemerültem gondolataimba. Arra ocsúdtam fel, hogy a teremőrök készítik a tárgyalótermet a következő tárgyalásra.,már lassan cserélődik a hallgatóság. Én is szedelőzködtem és indultam kifelé. Elgondolkoztam utolsó feltételezésemen, ami az átkot illeti. És elhagyva a Bíróság épületét mentem tovább a csendet, a magányt keresve, míg el nem értem a régi Hősök temetője orgona bokrainak bozótosába. Itt nem zavart senki és közben bújócskát játszott a kontraszt, az elmúlás és a csivitelő madárdal, mely mégis az életet jelentette.

 

A Herbák János kórházban.

 

Gyönyörü szép novemberi nap volt. Úgy látszik a jó Isten nagyon szeret engem, hogy így meghosszabítja a nyarat. Köblös Domi a  másodévről kért menjek el vele a Herbák János kórházba, hogy ne menjen egyedül. Domi,   sárpataki volt, és én örvendtem, hogy egy másodéves megkér. Elmentem vele és miután őt megvizsgálták az orvos engem is meg akart vizsgálni. Meglátta a lábamon a viszereket azt mondta ha akarom, hát megóperál.

 

Prológus

Nem ilyen jövőt képzeltem. Senki sem. Mind azt hittük, hogy az emberiség majd soha nem látott magasságokba tör, hogy mi leszünk a világ urai. Nem így lett. Egy faj mely 12 000 évvel ezelőtt a kihalás szélére taszította az emberiséget, egyik napról a másikra eltűnt nem tudjuk miért, nem tudjuk, hogyan de eltűntek és aludtak hosszú évezredekig. A 2042-ben véget érő 3. Világháború romba döntötte a világot. Milliók haltak meg. A világ, amit addig ismertünk nem létezett többe.

John fáradtan zárta be az ajtót és az órájára nézett. Este fél kilenc volt. Felesleges sietnie, hisz a vacsorát már úgyis lekéste. Beszívta a friss őszi levegőt és érezte, ahogy tisztul a feje. Túlságosan beletemetkezett a munkájába, és egész nap ki sem dugta az orrát az irodából. Hallotta a kocsmából kiszűrődő zenét, és arra gondolt, bemegy. Már rég járt ott. Iszik egy sört, begyűjt pár helyi pletykát, beszélget néhány ismerőssel… jó móka lesz.

Itt áll, éppen előttem, és tekintete nem engedi el az enyémet egy perce sem. Mélyen néz a szemembe, mintha mondani akarna valamit. Szeret? Kíván? Nem tudom eldönteni, mit akar sugallni nekem. Nem ér hozzám, nem szólal meg, csak néz. A lélegzetem egyre szabálytalanabb, a szívem minden másodpercben gyorsabban ver, mint az előzőben. Nem tudom, mi történik velem. Ez a férfi a puszta nézésével az egekig repít. Szóra nyitom a szám, de most felemeli mutatóujját, és az ajkamra teszi, jelezvén, ide nem kellenek szavak.

 

Ötödik rész

 

Kimerült lovas közeledett az ösvényen; úgy elmerengett – csaknem el is szunnyadt – a nyeregben, hogy ha a fehér kanca véletlenül mégis jó irányt talált, az sokkal inkább volt köszönhető az ő csalhatatlan ösztöneinek, mintsem lovasa figyelmének.

A fogadó előtt türelmetlenül toporgó, a csizmaközépig érő hóval mit sem törődve fel-alá járkáló Sandro egyszerre megtorpant, és dermedten figyelt, előbb csak hitetlenkedőn, majd a bizonyosság fellobbanó örömével, ahogy végre felismerte.

Rendben van, szóval ahogy hallgattam Yuki Kajiura által komponált Készülődés (Preparations) című számot, sikerült elképzelnem, hogy milyen lenne a a történet intrója, ha egy rajzfilm vagy sorozat lenne (Ahogy elszoktam képzelni a történeteimet. Innen erednek a nevezett fejezetek)

Ha tényleg sorozat lenne, akkor így nézne ki a 2. Évad bevezető videója. (5. 6. 7. 8. 9. 10. Epizód). Tehát sok előárnyékolást tartalmaz a következő iromány, még annak ellenére is, hogy semmi sem az aminek látszik.

A Kolónia:Lélekpárbaj

 

 

 

 

 

Én mindenkit szeretek! Soha nem kívántam senkinek rosszat. Mindig is arra törekedtem, hogy segítsek embertársaimon s mindenkit úgy fogadjak el, ahogy van. Akkor azt nem értem, miért nekem kell tehetetlenül térdelnem, édesapám élettelen teste felett? Megannyi rossz lelkű fiatal létezik, akik semmibe veszik szüleiket, mégis én vagyok olyan kiszolgáltatott helyzetben, hogy így lássam őt, miközben könnyeimmel áztatott élettelen testét.

 

                                    ***

 

A forradalmat leverték november 4-én, és mi a munkával és a tanulással maradtunk.

 

                        ***

 

Szombatonként, meg vasárnap kirándulni jártunk. Megvolt a társaság Marosvásárhelyről és Régenből. Összemászkáltuk az Isten székét, a Kelemen havasokat, a Görgény völgyét, a Nyerges hegyet.

Nagyon szépek voltak ezek a kirándulások, sok kedves barátság szövődöt általa.

  Hiányzol.Nem tehetek róla,de amikor nem vagy itt mellettem,a hiányod kétessé teszi a létezésem.Minden egyes perc úgy múlik el,hogy arra gondolok mit csinálsz,hol lehetsz,miként nézel a körülötted lévőkre.Hiába ismerlek,hiába beszélünk sokat,melletted akarok lenni.Szívemet belül a hiány mardossa,elveszik belül valami,a mosoly az arcomra fagy.Tagadhatnám,hogy  hiányzol,de miért hazudtoljam meg az igazságot?
  Nem szeretlek,csupán te vagy minden szív dobbanásom,lélegzet vételem.A tollamban a tinta,a betűimben az írás,a mondataimban az értelem.Mondhatnám,hogy nem akarlak,de minden egyes sajgó porcikám rád vár,könyörög érted.Nem fáj,ha mással vagy együtt,mégis minden percben el akarlak felejteni,hogy teljes egészében csak az övé lehessél.

Egy tavaszi napon, ahogy felébredt eszébe jutott, hogy ma az egész délelőttje szabad. Hirtelen nem tudta mit kezdjen a rászabadult szabadidővel. Arra gondolt, amíg eldönti, lesétál a boltba. Vett egy üveg ásványvizet, és a kis tér egyik sarkában leült egy padra. Lassan része lett a térnek, figyelni kezdte a reggeli zsongást.

Egy anyuka haladt el kisfiával, arcán a mindennapok rutinjának unottságával. A kisöreg koravén arcáról semmilyen érzelem nem volt leolvasható.

    Ágnes torkán egy pillanatra megállt a folyadék. Nem várt hír volt ez a számára, élesen köhögni kezdett. Zsolt hátrébb húzta magát a széken, arcára fanyar undor ült, a kapitány viszont enyhe csapásokat mért a lány hátára, így próbálta jobb belátásra bírni a makacskodó italt. A roham végén lehajtotta a fejét az asztalra, próbálta rendszerezni tüdejének ritmusát. Mielőtt bárki is reagálhatott volna, felkapta magát és a férfihez fordult. Agyában szédült sebességgel pörögtek végig az eddigi útjáról szóló emlékképek.

 

 

 

 

Merre vagy, múzsa? Hol késlekedsz?

Lassan elfelejtek rímelni...

Túl sok már, hogy örökké tanulok,

s minden nap korán kell kelni...

Miért nem jössz, és segítesz?

Cserbenhagytál a lélek telén...

s a didergő fenyőfák mögött a ködben

alkotni képtelen fázok én.

7. fejezet

 

Október volt. Beköszöntött az ősz, s a Main Streetet keretező fák hullatni kezdték megsárgult leveleiket. Natasha McDonald kilépett az iskola kapuján és az elmúlt hónapra gondolt. Sikerült beilleszkednie és megtalálnia a helyét. A kis tanítványai rajongással szerették, és ő viszontszerette őket. Élvezte az óráit, amiket a legkisebbeknek tartott, ahol csak színes ceruzával vagy festékkel tanultak vonalat húzni vagy egyszerű dolgokat rajzolni és ugyanúgy élvezte a felsőbb évfolyamokban tartott óráit is, ahol egész tehetséges diákok is megfordultak. Neki való munka volt.

 

 

MEGYEK TOVÁBB.

 

 

Ráckeve. A Dunával átkarolt sokszínű táj találkozása e vidék. Ez a sokszínűség nem csak természeti, hanem történelmi és kulturális értékeket is megjelenít. Csepel sziget „fővárosaként” emlegetett Ráckeve a középkor legértékesebb műemlékeitől az újkori polgárosodás értékein át napjaink kultúra szeretetét is megmutatja. A város sokrétűségét a táj változatosságán túl a különböző nemzetiségek és kultúrájuk együttélése is adja.

 

Éjféli gondolatok

 

A szürke, fekete sírkövek belealudtak a kora tél délutánjának homályába. Elúsztak zörgés, csikorgás kíséretében. A börtön felé a villamos, ahol a falak között kitervelt álmok születnek ,szállva az ég felé, ahol a végtelen nagydobások folyondárként szövik át a rácsokat. A következő állomásnál leszálltam, sietve oda, ahol születtem 34 évvel ezelőtt. A kórház fotocellás ajtaja kitárult és befogadott úgy, mint mikor Anyám kilökött méhéből egy gumikesztyűs kézbe 34évvel ezelőtt.

 

 

 

 

 

 

 

Erkély

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Újfent itt ülök a szobácskámban, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Pilisszentivánra, erre a helyre, ahol felnőttem, ahol barátokat és szerelmeket szereztem, ahol oly sok élmény és tragédia ért, hogy néha azon csodálkozom, még élek; bejártam a környék hegyeit, hogy nyugalmat leljek a nagy idegességek után, és itt rúgtam be a nagy öregekkel vitatkozva a kocsmában, és mégis éldegélek, egyetlen motorom maradt, amellyel kihúzhatok még néhány évtizedet, ez pedig az irodalmam.

 

              1401 nap a pokolban

 

Gráma József és Vészy Mária házasságából hat gyerek született, ezek közül a második vagyok én Gráma János.

1939 agusztus 19-én születtem Radnótfáján. Akkor kis község volt a Maros és a Görgénypatak talál-kozásánál, ma a folyóvizek átrendezésével egybe-olvasztották Szászrégennel, annak egy körzete lett.

Abban az időben a községnek körülbelül ezer lé-lekszáma lehetett amiből  kb. 800 magyart és 200 ro-mánt számláltak.

        Ágnes nem hagyta annyiban ezt a fajta hangnemet. Erőt vett magán, lenyelte szájának felgyülemlő tartalmát. Úgy döntött, hogy hasonló hangnemben fog szembenézni testvérével. Rácsapott az asztalra, majd egy szempillantás alatt felkelt és homlokát a bátyjáéhoz tapasztotta.
    - Érted jöttem, te tuskó! - kiáltotta vissza. A fiatal férfi viselkedése csak düht szított nyelvének hegyén. Megint úgy érezte, hogy nem ismeri el őt. Hogy gyenge és képtelen vigyázni magára.

 

 

Pár centivel a föld fölött

a szomorúság elköltözött.

Mint vadliba a felhők között,

csak repülök, csak repülök.

Csak szállok én, csak szállok én

ifjúságom kék egén,

s a távolban meglelem

eltékozolt életem.

Ha égni kell, hát úgy legyen:

feláldozom a mindenem.

A fényesség magam leszek,

reményt hozok mindenkinek.

Ha csatába hívsz, harcolok,

s majd oldaladon meghalok.

Ha mosolyra vágysz, megkapod,

ha sírsz, leszek a támaszod.

Gyere, lebegj hát velem,

s megismered az Istenem.

Néhány óra elteltével, miután közösen vacsorát készítették és el is fogyasztották, letelepedtek a kanapén és Shane begyújtott a kandallóban is. Csak különleges alkalmakkor szokta ezt, s számára a mai ezek közé tartozott. Kezébe vette az édesanyja kedvenc könyvét: Tündérvarázs címmel, melyet a nő Írországból hozott magával, mikor ő és az apja frissházasokként az Államokba költöztek. Felbecsülhetetlen értékű volt Shane számára. Kissrác korában az édesanyja Mae, mindig ebből olvasott lefekvés előtt.

kiúttalanság végét keresve

nem tudom, hogy hol vagyok

közel a távol, vagy nagyon messze

vezet az út, vagy eltévedtem

 

egy újabb bolond

 

kezébe vett arc talán

csak egy illúzió

szép szemekben elveszett

fájdalom,

 

csak egy boldog mosoly

 

vágytól reszkető félelem

feloldoz, s megköti két kezem

 

 

A világ gonosz,

és benne sok-sok ember;

gyenge a szeretet,

már imádkozni sem mer.

Életek süllyednek el

az évek tengerében,

egykor hű szívek vernek át

az ördög nevében.

Buzgón építgetett házad

alapja meginog,

mígnem végső megoldásként

a földig rombolod.

De ember maradtál –

s ezt büszkén mondhatod –,

ha a romok alól

  a fényed felragyog.

 

MEMENTO MORI

 

 

 

Az épületeket elválasztó szűk sikátort lezáró kovácsoltvas kerítés tetején landolt.  A több mint két méter magas rozsdás kapun meredező lándzsaszerű hegyek úgy nyársalták föl, mint egy megtermett izgő-mozgó bogarat a rovargyűjtemény palettájára.

Az egyik félméteres vasrúd jobb oldalt hatolt be közvetlenül a szegycsontja mellett és a tüdejét átszúrva, alvadt vértől mocskosan kibukkant a hátán.

A másik recsegve eltörte a bordáit, majd a szívét felhasítva megakadt a lapockájában.

Itt a gondolatai elakadtak. Csak képek jöttek. Millió számra tódúltak elő képek az emlékeiből. Látta, a tesója tanul biciklizni. Látta több képen is apját még fiatalon. Aztán jöttek az anyja képei. Majd a másik testvéréről. Azután jött egy babakép. Majd a saját húgát látta felnőni a képeken. Majd iskolák, tanárok, osztálytársak. Szerelmek, csalódások, versenyek, sikerek az egész életéből képekben. Nem videó volt. Mert azok mozognak. Mind állókép volt.

                SÉTA A HEGYEKBEN.

Zöld pázsitos réten andalogtam szépen,

S lassan beértem az erdő sűrüjébe.

Elmerengve néztem a zöldelő tájat,

Mert ennél szebbet az ember nem láthat.

Sziklák meredeztek köröttem bozóttal,

Azok közt ment az út és én is fáradtan.

A forró nap tűzött s a szellő fújdogált,

Szikla közt a forrás csobbant, folydogált.

Régóta járok igy, hegyeken völgyeken,

Gyönyörködni tudok minden kis részeken.

S hogyha jön új tavasz,virul a határ,

Akkor nekem dalol mindenféle madár.

Natasha McDonald épp a reggelit készítette, miközben Lilly mellette lelkesen írta a leckéjét. Imádta az iskolát és nagyon gyorsan beilleszkedett. Az első nap egyedül ment be az osztályba, helyet választott magának Tom Gregson mellett, és a tanító nénivel is rögtön összebarátkozott. Érdeklődő, okos kislány volt, látszott rajta, hogy sokat foglalkoztak vele otthon. Ismert már néhány betűt, a legtöbb klasszikus mesét pedig kívülről fújta. A rajztehetsége pedig kiemelkedett a többiek közül.

 

 

Számtalan oka lehet annak, ha az ember remeteéletet él. Dönthet önként. Ekkor általában két motiváció vezérelheti: ki nem állhatja embertársait, ezért inkább elzárkózik előlük, vagy meghitt kapcsolatba szeretne kerülni saját lelkével, hogy jobban megismerhesse azt.

De van, hogy az embernek nincs más választása. Egyszerűen így alakul az élete, és többé nem képes kontrollálni az eseményeket.

Bárhogy is legyen, a lényeg, hogy az ember sohase akarjon görcsösen kitörni ebből az életmódból.

 

 

 

                                      A kakadu, meg a gnú

 

 

                                Arra lett figyelmes

 

                                a marabú.

 

                                hogy szomszédja

 

                                a szegény gnú

 

                                rettenetesen

 

                                szomorú.

 

 

Egy hatalmas nagy előnye van a remeteéletnek: az ember kedvére olyan dolgokban merülhet el, melyekkel egyébként nem érne rá tüzetesebben foglalkozni. Vagy nem hagynák.

Az évek során rengeteg időm volt merengeni. Szinte minden percemet ezzel töltöttem. Egy jó könyv a kezemben – gyakran ez jelentette számomra a nap fénypontját.

Ott voltam, amikor Raszkolnyikov a baltával meggyilkolta az öregasszonyt. Utána együtt izgultam a főszereplővel sorsa alakulásáért.

Az utolsó napig kitartottunk a karácsonyfa elbontásával. Nem voltunk sohasem vallásosak, de azt tudtuk, hogy ennek az eseménynek vízkeresztig meg kell történnie.

Ezért az utolsó este, mikor már anya, Luca és húgi elpihentek, nekem a ház urának jutott ez a hálátlan feladat. Ahogy sorba kerültek le a kis díszek, a gömbök és kibontogatott szaloncukorpapírok, már megint erőt vett rajtam a szomorúság. Nem tudtam megmagyarázni sohasem, de mindig elszorult a szívem, ha le kellett bontanom a fát. Valami visszahozhatatlanul elmúlt, a varázslat véget ért.

                 Elvarratlan Szálak


        Felhők szürke leple kezdte kisajátítani magának a kék ég fényét és a tűző nap ragyogását. Vihar közelget. Baljós előjel, gondolták a népek. Mindenki, aki csak tehette az fedél alá vonult, elhallgattak Sárkányfészek körkörös útvonalai. Nem csak a lassan kúszó árnyak elől, hanem mindattól, ami ilyenkor előmerészkedik koszos vackából. A banditák, a törvényen kívüli csoportok, vagy csak szimpla piti tolvajok.

Gyenge, pislákoló fény -

ez maradt csak mára a szeretet.

Ha szenvedőt látunk, és önérdekünk tiltja,

már nem nyújtunk egymásnak segédkezet.

Csatározásaink, köznapi harcaink

szélmalom-harcokká váltak, azt hiszem.

Mert vannak ugyan jobbító vágyaink,

de mind-mind - mint maga az élet - értéktelen.

Hosszú-hosszú évek mennek feledésbe,

s esténként a bús emberek felnéznek az égre,

hátha választ kapnak;

egy kis útmutatást

Istentől, az égből:

hogy nincsenek egyedül -

nagy ritkán ez a felelet;

vagy kialszik szívükben

a pislákoló szeretet.

 

Amikor az élet már nem játszik akkora szerepet,
Csak veled lehetnék,mert hiányzol,szerelmem.
Elhagyott a lélek,elhagytak az álmok.
Nélküled még,a vágyakat se látom.
A világ bennem,már régen szét szakadt.
Szerelmünk eltűnt,mint egy kósza széldarab.
Látnálak még egyszer,ígérem nem sírnék,
Mégis ha rád gondolok,a szívem mélyen vérzik.
Azt mondják,hogy a sebeket ne kapard el,
Már késő,sokszor a lelkem veszik el.
Bárcsak itt lennél,bárcsak ölelnél újra,
Ehelyett én,most sietek a múltba.

6. fejezet

 

 

Ragyogóan sütött a szeptemberi nap, mikor Barbara Lewis kiszállt a drága sportkocsiból, amelyet még a John előtti szeretőjétől kapott, Ray Hamiltontól. Üzletember volt és menő autókereskedése volt New Jerseyben. Régen volt, évekkel ezelőtt. Olyan korszaka volt ez az életének, amire nem szívesen gondolt vissza, s akkoriban az egyetlen menedéke Ray volt. A férfi mindent megadott neki, amire csak vágyott, de aztán kiderült, hogy terhes és ez mindent tönkretett.

Este volt,

a múlt elmúlt,

holt.

Ő ott feküdt az ágyban

én ültem a széken,

s néztem,

néztem őt,

a csodálatos,

gyönyörű nőt.

A csókok csattantak,

a szikrák pattantak,

s mi feküdtünk egymás mellett,

mint két szerető, mégis idegen...

Vágy idegen.

Kimentem inni még, s mikor

visszamentem ő ott várt hidegen.

Nem volt rajta semmi,

csak a bőre,

melyet a levegő takart.

Hideg volt nagyon,

de ő fázni nem akart,

csak feküdt csendben

és elhitette, hogy minden

jó, minden rendben.

És így kezdődik a kis történetem. Ezt én olyan bevezetőnek, előszószerűnek szánnám. Persze ha ez lehet az. Vagy van még ilyen a mai könyvekben. :)

 

>íme:

" A TÖRTÉNETEK mindig az elején kezdődnek. Ez általában így szokott volt lenni. De ez az új trendi.. Hmm..., ez azért más. Más, mert valahol belecsap a lecsóba. Igen! Bele a közepébe. Tanúltuk! Igen, tanúltuk ezt irodalom órán. Van is ennek valami más elnevezése. Olyan latinos hozzászólás. In medias res.

Részleteket szeretnék megosztani veletek. Kíváncsi vagyok, mit szóltok a sci-fihez. Kíváncsi vagyok, a véleményetekre. Kezdő, amatőr,  járatlan, újonc, tapasztalatlan írásom rendszertelenül osztanám meg véleményezésre.

 

 

>Íme:

 

'Nagy izgalommal lépdelt. Végre ott lehet a kölykökkel. A sajátjaival lehet. Végre játszhat velük rendesen, nem csak úgy, mint az elmúlt két napban. Violának dolga lesz a városban. Így nem lesz otthon. És így otthon apázhattak felhőtlenül.

 

Negyedik rész

 

Flor bakkecskét megszégyenítő szökellésekkel iramodott körbe a fogadóbeli szobában.

- De kedves nálatok! Itt én is szívesen laknék, olyan otthonos!

A szunyókálásából felriasztott Sandro őszinte megrökönyödéssel meredt a „betolakodóra”. Már csak azért is, mert a szűkös és koszos szobát senki más nem tisztelte volna meg hasonló jelzőkkel.

A kislány után végre Ricco is belépett, enyhén bűntudatos, mégis boldog arckifejezéssel.

Váratlan vendég

 

 

A kinti zajoktól eltekintve csend van. A tévében megy a gagyi műsor, aztán eljön az idő, éjfél, koccintás magaddal, és gondolatban szeretteiddel. Kopogtatnak. Bár nem vagy kíváncsi, leszoktál erről is, mégis megfordul a fejedben, vajon ki lehet az  szilveszter éjfélkor, hisz nem szokott senki, a postás is csupán bekiabál, ha hoz valami aláírni valót, de tudod jól, a postás ilyenkor máshol, másokkal.

Lassan, ráérősen kiballagsz, nyitod az ajtót, és ott áll ő, a halál.

Natasha nem sokkal John előtt ért haza. Az arca ragyogott a boldogságtól, szállni tudott volna. John azonban túl fáradt volt ahhoz, hogy ezt észrevegye. A gondolatai Barbara körül forogtak. Az ostoba tyúk! A végén még keresztülhúzza a számításait! Minek kellett neki pont most felbukkanni? Mikor elküldte, azt hitte, pontosabban azt remélte, egy időre megszabadult tőle… és egy hét sem telt el, s már itt van újra. Valahogy le kell csitítania. Nem engedheti, hogy kinyissa a száját és világgá kürtölje a viszonyuk történetét.