Amatőr vagyunk

Egyszer volt,hol nem volt, de talán még igaz sem volt. Sőt! E történet környékén, még Üveghegyek sincsenek, s még kúrta farkú malacot is csak a helyi hentes üzletben látni. Ugyanis amit most fogtok olvasni, abban nem lesz semmi varázslatos esemény, hanem csupán a véletlen műve.
Egy békés kis internet megosztó portálon kezdődött  minden, melynek a következő volt a neve: Amatőr Írók Klubja. Ebben a Klubban, országszerte mindenki megoszthatta, sajátosan megírt novelláját, versét esetleg regényét. Olyanok próbáltak lenni egymással, mint egy nagy család. Valamit azonban nagyon rosszul csináltak. Nos,  kedves olvasók, ez a történet erről fog szólni.
 Ennek a honlapnak volt egy büszke és határozott moderátora, - az igazat megvallva volt több is - mégpedig Horváth Tibor. Tibor mégis kiemelkedett a társai közül, méghozzá azért, mert sosem semmiféle önbizalom romboló kritikát, mások írásához, csupn egy-két mondatnyi jóindulatot.
Mivel ez a jellem, egyáltalán nem egy moderátoréhoz volt illő, Tibor azt az utasítást kapta a Klub királynőjétől, G. P. Smith-től, hogy feltétlenül tanuljon meg kiveséző kritikát írni, különben el kell hagynia a Klubot.
Tibornak, természetesen voltak segítőtársai, akik felajánlották a királynőnek, hogy 1 napon belül, megtanítják Tibort arra amire szükséges. Tövisi Eszter, Szombatfalvi László és Balla Sándor, elvezették Tibort, méghozzá messze a Klub honlapjától, egy olyan helyre, melyet sokan így becéznek: Európa.
 - Mit keresünk mi itt? - tette fel a kérdést Tibor.
Eszter bátran közelebb merészkedett az Európa felíratú honlaphoz, majd a kurzor segítsésével, határozottan rákattintott. A következő pillanatban mind a négyen, egy óriási örvény áldozataivá váltak, amely egyenest a számítógép monitorából támadt fel. Az örvény benyelte őket a számítógépbe pillanatok alatt.
Hideg, ám mégis puha talajon értek földet. Szerencsére nem esett semmi bajuk, nem sérültek meg, mert az örvény amilyen erősen elkapta őket, olyan finoman tette le mind a négyőjüket.
 - Áruljátok már el, hogy mi a franc folyik itt? - pattant fel Tibor. - Itt minden tiszta KÖD!
Tibor nem beszélt félre, ugyanis az orrukig nem láttak, akkora ködfelhő vette őket körül. Szombatfalvi László, akinek a hátára egy közönséges seprű volt felkötve, azt most levette, s határozottan hadonászni kezdett vele, az orra előtt. Még mielőtt azt feltételezték volna moderátor társukról hogy megbolondult, rájöttek, hogy László nem hiába hozta magával azt a bizonyos seprűt.
 - Na, így már mindjárt jobb a kilátás! - felelte László, miután vissza biggyesztette a háta mögé a seprűt. Néhány ügyes mozdulat után, már tisztán látták, hogy napsütötte, gyönyörűszép kastély előtt állnak.
 - Ezt hogy csináltad? - hüledezett Tibor.
 - Ez egy Szombatfalvi Titok! - mutatta fel az ujját figyelmeztetésképpen László.
 - Azt hiszem, nincs sok időnk! - nézett az órájára Sándor. - Gyorsan sietnünk kell, különben a kemencében odaég a foghúzás!
Néma csend lett hirtelen. Sándor arra eszmélt fel, hogy mindhárom társa, gépies mozdulattal fordítja felé, meghökkent arcukat.
 - Sándor. - szólalt meg Eszter. - Hogy jutottunk a kemencétől, egészen a foghúzásig?
Miközben Sándor szelíden a vállát vonogatta, Tibor egy őszinte véleménnyel állt elő.
 - Miért? Nekem tetszett!
 - Nem! - csattant fel László. - Nem érted?! Éppen ezért vagyunk most itt! Mert nem tudsz egy normális kritikát írni! Nem jó amit Sándor mondott, a kemencétől, nem szabad eljutni a foghúzásig!
 - Nem értelek benneteket, hiszen én csak jót akarok a mondataimmal az íróknak, nem akarom őket megbántani!
- Márpedig meg fogsz tanulni kritikát írni, különben nem lehetsz többé moderátor! - fordult felé hirtelen Eszter, majd azzal a lendülettel egyszerre bekopogott a kastély kapuján.
Nemsokára, a kapu mellett lévő ablak kinyílt, és egy barátságos arc dugta ki a fejét.
 - Szervusztok! - köszönt jókedvűen az illető.
 - Szia, Zoltán! - intett neki László. - Tibor, bemutatom neked a moderátorok lovagját, Zoltán!
Tiboron látszott hogy semmi kedve sincs itt lenni, de ebben a helyzetben nem tehetett mást. Összeszedte minden lelki erejét, és egy halvány mosolllyal az arcán, üdvözölte Zoltánt.
 - Zoltán segít majd minket az utunkon! - felelte Eszter.
 - Természetesen, nagyon szívesen segítelek benneteket! - bólintott engedelmesen Zoltán, majd nemsokára, Sándor óvatlansága keltette fel a figyelmét. - Hahó! Ne haragudj pajtás, de nem illik más fájáról lopni az almát! Ez nem KÖZÖS UDVAR!
Sándor nem tehetett mást, visszaragasztotta a titokban lelopott almákat a fáról, majd csatlakozott a társaihoz. Zoltán egy térképet adott Eszternek, ami elvezeti őket a titokzatos három talpúsárkányhoz. Mindannyian jól tudták, - kivéve Tibor - hogy a sárkány tolla, az egyetlen olyan eszköz, amellyel valaki képes lenne kritikát írni.
 - Ha megszerzitek a sárkány tollát, hatalmas szert tehettek, az igazi, hamisíthatatlan kritika írására. - mesélte Zoltán. - Viszont vigyáznotok kell, mert a sárkány nem barátságos tipus. A helyiek szerint, aki megzavarja a nyugalmát, azt lelocsolja szódavízzel.
 .- Már megbocsáss. - szólt közbe Tibor. - A sárkány, nem tüzet okádik?
Rövid pillanat következtében, mindenki lopva egymásra nézett, s ennyi idő éppen elég volt hogy megvitassák, Tibor fejletlen tudományát a sárkányokról.
 - Ha elolvastad volna, a cím felett a nevet, tudhatnád, hogy ezt Igó Krisztián írja. - világosította fel Eszter. - Neki még a ragozzunk is rágózzunk!
Ezután hamar elbúcsúztak Zoltántól, aki sok sikert kivánt a kis csapatnak.
Mindannyian tudták jól, hogy nagyon nehéz küldetés vár rájuk. Szerencsére, a térkép a kezükben volt, így már nem tévedhettek el. A következő részben kiderül, vajon a moderátorok valóban annyira jól ismerik egymást, mint ahogy az a Klubban meg szokott mutatkozni! Eszter és László úgy fogja érezni, hogy kettejük közül csak egy lehet csapatvezető! Mi történik, ha a sárkány sokkal ravaszabb mint ahogy hitték, s már előre kitépi magából az összes tollat? Tibornak sikerült végül megtanulnia kritikát írni?
A következő részből megtudhatjátok!