MEGYEK TOVÁBB.

Ráckeve. A Dunával átkarolt sokszínű táj találkozása e vidék. Ez a sokszínűség nem csak természeti, hanem történelmi és kulturális értékeket is megjelenít. Csepel sziget „fővárosaként” emlegetett Ráckeve a középkor legértékesebb műemlékeitől az újkori polgárosodás értékein át napjaink kultúra szeretetét is megmutatja. A város sokrétűségét a táj változatosságán túl a különböző nemzetiségek és kultúrájuk együttélése is adja. Több elnevezése is ismeretes: a vizek városa, a tornyok városa, elég ezt a kettőt említeni. A Duna választja két részre, az ó-város és az új-telepre. Területén található a Dunán kívül a Kastély-tó, a Feneketlen-tó, valamint a Hév forrás, mely táplálja a termál strandot, ahol olimpiai méretű úszómedencéket üzemeltetnek. Ez teszi a vizek városává. Tornyai már messziről integetnek. A tizenhatodik században épült református és katolikus templomoké, valamint a tizenhetedik században a rác nagykereskedők, által építtetett, Magyarországon a legrégibb szerb-görögkeleti templomé. Legalacsonyabb tornya a Bíróság épületéé, de innen is a kilátóból ellátni a nyolc kilométerre hömpölygő öreg-Dunáig. A város legnagyobb értéke a tiszta levegőn kívül a csend. Félre esik a nagy forgalmú utaktól, és ide az emberek pihenni és halászni járnak.

       Középkori szűk utcáin megyek tovább, és lépten-nyomon idéződik a történelem. A három nagy temető a csendek csendje, ahol a platánok, tölgyek, és akácok árnyékában lehet elmélkedni és visszagondolni szeretteinkre. Nem áll szándékomban a városismertetés, de meg kell említenem, hogy a hálás utódok őrzik a múlt dicső személyiségeit. Szegedi Kiss István református papot, miután a szolnoki bégtől, török rabságából kiváltotta Mező Ferenc, helyi nagykereskedő, nem szülővárosában Szegeden, hanem itt telepedett le és megszervezte a református egyházat, megépíttette a mostanit megelőző hatalmas templomot. És az ő idejében, mint tudós pap és reformátor, a város püspöki székhellyé avanzsálta magát. Tanítványa Skaricza Máté, aki aztán korszakának híres európai Egyetemeit bejárta, visszatért szülővárosába. Min t református pap, történész és író lett utódja mesterének. Kimagasló munkája a város és környéke aprólékos történelmi ismertetése, Szegedi Kiss István élete és munkássága, valamint örök emlékeztetőül a ma is énekelt Luther Mártontól fordított és átírt Erős várunk nekünk az Isten című dicséret, mely szebb, mint az eredeti. De kimagaslik a másik nagy költő óriás Ács Károly, Petőfi barátja, aki az ezernyolcszázhatvanas években fordította és tolmácsolta a román népköltészetet, építve a két nép közötti hidat. Mindezek emléke elevenen él napjainkban is, hiszen a művelődési ház Ács Károly nevét viseli, a városi könyvtár Skaricza Máté néven működik, míg a Református gyülekezeti ház Szegedi Kiss István nevét örökíti meg.

        Megyek tovább a Kossuth utcán, és helyet foglalok a katolikus templom előtti kis parkban, ahol három pihenő pad veszi körül a fehér márványból faragott János vitéz obeliszket. Mert a szűk utcában és a város sikátoraiban hajdanán János vitéz is megfordult, vagyis Horváth János császári és királyi huszárőrmester, akinek kalandos életéből mintázta Petőfi Sándor a János Vitéz poémáját. .Kimagasló tettének számították, hogy ő mentette meg VII.Pius pápát a fagyhaláltól.

         Ez a miliő, ami vonz. Örömömben, bánatomban itt nyugszik meg a lelkem, ebben a kis városban, ahol a csendek csendje uralkodik. Advent van. Minden keresztény lélek várja a Jézus születését. Még nem Krisztus, csak a betlehemi Gyermek, kinek születését angyalok zengik, pásztorok és keleti bölcsek gyűlnek jászla körül. Itt a városközpontban, a katolikus templom szomszédságában állították fel a betlehemi emlékeztetőt. Megyek tovább, és hallom a Szegedi Kiss István gyülekezeti házból a kiszüremlő zsivajt. Karácsonyi ünnepséget tartanak a város óvodásai és kisiskolásai. A teremben a célnak megfelelően hosszan terített asztalok a gyermekseregnek és a fal mellett székek a hozzátartozó szülőknek. Az időzített színpadon  megjelenik a pap és megáll a mikrofon előtt.

-Áldás, békesség! – hangzik a református köszönés és fokozatosan pillanatok alatt elül a lárma. A mély csendben, lélekben befelé fordulva rövid imát mond és ismerteti az ünnepség jelentőségét. Az adventi várakozás reményével a gyermeki szívekben is megszületik Jézus. Aztán helyet ad a színpadra vonuló gyermekseregnek. Csoportban állnak a kezdés beintésére várakozva. Ragyogó gyermekszemek keresik a tömegben a hozzátartozókat. Feszesen, vigyázzállásban várnak, ahogy rájuk parancsoltak, majd egész halkan kezdődik a „Mennyből az angyal” Tisztán csengő hangjuk és lelkük árad az ég felé, mindent hívő gyermekszorgalommal és naivsággal erősödik az ének.

      Nézem, nézzük a kis sereget, és a szülők is keresik a saját csemetéjüket a csapatban. Mindenkinek a sajátja a legszebb, legtündéribb. Ahogy végig pásztázik a szemem a kis gyülekezeten, mind közül kimagaslik az unokám, Márk. Középen áll és idegen szemmel nézve, hallom a suttogásokból, hogy ö a legszebb, legelragadóbb. Ő az előszóló, mondta az éneket, hogy utána kórusban énekeljék:

       „ Óh,Jézus ne vess meg bennünket,

          Hallgasd meg buzgó kérésünket!

           Jászolodnál fogadjuk,

           Hogy a vétket elhagyjuk,

           Ó, Jézus,

           Ne vess meg:

           Hallgass meg!”(Református ének 194)

A kórus énekelve megismétli. Ott ülök Márkot figyelve és hallgatva csengő hangját hirtelen a tegnapi jelenet ötlődik fel emlékezetemben. Miért van, hogy a körülmény maradandóan, önkéntelenül adja a hátteret. A félig fűtött konyhában gyérül a fény, csupán a hatalmas ablakon át az elenyésző, lopakodó téli este ad némi világosságot. Kinn az eleredő havazásban a szél vízszintesen sodorja a hópelyheket és a szürkület beálltával a bútorok, kezdik felvenni kísérteties éjszakai megnyúlt alakjukat. Ilyenkor a félelem okozta óriásira nőnek és kísért a dermesztően félelmetes mesevilág.. És néha az erősödő szél megzörgeti az ablakokat. Ezen merengtünk ketten Márkkal, majd kis karjával átölelte a nyakam és őszinte gyermekhangján súgta a fülembe:

    - Papa, én annyira szeretlek téged. Költözz örökre hozzánk. S ha majd itt vagy velünk, akkor már utálom a papa megszólítást, apának szólítalak, mint mások teszik.

Nem kellett sokat gondolkoznom, hogy megdermedjen bennem a lélek. Hallgattam.

Ha beleegyezek kérésébe, amint nő és értelmesedik, rájön, hogy becsaptam. Becsapódott, mert én mégis csak a nagyapa vagyok. És nem szerettem volna hazudni neki! De felmértem sóvárgó lelkében a vágyat, hogy hiányzik neki az erős férfikar, a háttérből.  Hiába szerető, következetes, gyöngéd, és ha kell szigorú az édesanya, még sem adja azt, amit egy apa erős, minden bajtól megvédő karja. Nem szóltam, de lelkemben kavargott a megvető átok és mindent elítélő gondolat:” Átkozott légy életed végéig Zala Imre! Isten bumerángként fordítsa rád minden gyalázatos tetted végeredményét. Ne szűnj meg Káinként bujdosni és szenvedni!” És a lélek mélyéből, az elraktározottból feltör és hasítja dobhártyám a Villion – Faludy Ballada:

          „Buján fetrengtünk mindahányan,

            S az évek szálltak, mint a percek

             Véred kiontott harmatával

             Irgalmazz nekünk, Jézus herceg!”

  Változik a visszaemlékezés képe. Helyszín a Ráckevei Bíróság tárgyaló terme. Sok huza-vona , több mint három év utáni csigalassúsággal dolgozó magyar igazságszolgáltatás napirendre tűzte Abos Nóra felperes kérelmét a kiskorú Zala Márk ügyében, hogy az alperes Zala Imrét kötelezzék a megállapítandó gyermeknevelést biztosító  apai hozzájárulás fizetésére, valamint a kiskorút helyezzék véglegesen valamelyik szülő felügyelete alá. Néhányan ültünk a tárgyalóteremben, többnyire hozzátartozók Abos Nórát ügyvéd képviseli. Az ö tüzetes ügyködése révén sikerült a tárgyalást újra felvétetni lanyhuló álmából, mert az előző bírónő inkább saját külföldi útjait egyengette, mint a kitűzött tárgyalásait. A Nóra részéről minden adatot regisztráltak az előző tárgyaláson, melyre az alperes nem jelent meg. Most rajta a sor.

-          Bírónő, én a gyermeket nem ismerem el, és éppen ezért nem érzem kötelességemnek tartásdíjat fizetni.

-          Figyelmeztetem az alperest, amint az idézőben is írva található, ön a gyermekét a volt élettársa terhességének a hatodik hónapjában hivatalosan és törvényesen a Gyámhatóságnál letétbe helyezett nyilatkozatában elismerte és kérte a születendő gyermeknek a nevére való bejegyzését. Ennek meg van a jogi alapja és rendelkezünk minden erre vonatkozó adattal. Mert a gyermek vezetéknév adása nem úgy történik, ahogy ön elképzeli, hogy egyet gondolok és mondok egy nevet.

-          Feltételezem, hogy a Gyámhatóság ellenem összejátszott a felperessel.

-          Kérem az alperest, hogy mérsékelje indulatait, mert ez nem vitafórum. Jogában állott másfél év alatt mindent bizonyítani, de nem tette. Ha valamivel nincs megelégedve a határozat után kérheti az újra tárgyalást, de csak a határozat után.! Elemezve a jövedelmét és kiadásait a Bíróság úgy döntött, hogy megfelelőnek találja a felperes által igényelt 20 ezer forint hozzájárulást. Ugyanakkor kötelezi az alperest, Zala Márk természetes és fizikai apját, hogy a perirat letételétől számított három és fél év alatt felgyűlt összeget, ami hét millió forintnak felel meg a felperesnek átutalni. Elfogadjuk, ha akár négy részletben is folyósítaná, de amennyiben nem teszi, akkor egységében követeljük és a rendőrség és   a Végrehajtó Hivatal hozzájárulását is igénybe vesszük,melynek értelmében vagyonelkobzási rendeletet adunk ki. Ehhez az alperesnek hozzászólása van-e?

-          Igen, Bírónő. Tisztelettel kijelentem, hogy egy fillért sem fogok fizetni. Lehet, hogy az enyém a gyermek, így két gyermekem van, de egyik sem kell. Egy levegőt sem szeretnék szívni velük.

-          Figyelmeztetem az alperest a törvényes eljárás betartására. Emlékeztetem, hogy jelenkori feleségének két külön kapcsolatból származó gyermekeit együtt nevelik Ez szép és nem elítélendő, nemes cselekedet, ha felkarolunk másokat. De ne feledje, mindenek előtt a saját vérünk az első, mert rossz az a kutya, amelyik a saját vackát megugatja. Ezennel a tárgyalást berekesztem! – és koppant a bírói kalapács.

Az is lehet, hogy nem én mondtam ki az első átkot a fejére! Az is lehet, hogy átok alatt nőtt fel!?