Hiányzol.Nem tehetek róla,de amikor nem vagy itt mellettem,a hiányod kétessé teszi a létezésem.Minden egyes perc úgy múlik el,hogy arra gondolok mit csinálsz,hol lehetsz,miként nézel a körülötted lévőkre.Hiába ismerlek,hiába beszélünk sokat,melletted akarok lenni.Szívemet belül a hiány mardossa,elveszik belül valami,a mosoly az arcomra fagy.Tagadhatnám,hogy  hiányzol,de miért hazudtoljam meg az igazságot?
  Nem szeretlek,csupán te vagy minden szív dobbanásom,lélegzet vételem.A tollamban a tinta,a betűimben az írás,a mondataimban az értelem.Mondhatnám,hogy nem akarlak,de minden egyes sajgó porcikám rád vár,könyörög érted.Nem fáj,ha mással vagy együtt,mégis minden percben el akarlak felejteni,hogy teljes egészében csak az övé lehessél.
  Más kezét fogod,nem bánt,csak a szívem darabjait szedegeti a józan ész.Kapkodja az üveges,érzéketlenné vált szilánkokat,próbálva életet lehelni beléjük,hogy egyszer megint épségbe lelje őket egy másik megtörött szív.Újra összeállni,fel kelni a Földről.Ezt tanítod nekem.Miként lehet úgy összetörni,hogy ne lássák.Felállni,mielőtt vége.Szeretni,majd felejteni és egy halovány pillanatban újra beléd esni:kétségbeesetten,mámorítóan,gyengén és boldogan.
 Én nem látlak téged,nem érezlek,csak veled mozgok,csak benned élek,ahogy te is bennem.Nézlek,de nem tudok betelni veled.Ha egy örökké valóság is állna a rendelkezésemre,nem lenne elég.Hallom a hangodat,émelyítően tömény melegség tör rám,szívem gyönge galambfióka ijedt szárnycsapásaival vetekszik.
  Le akarom győzni a fülemben doboló lüktetést,mégis elfelejtem hogyan kell küzdeni ellene.Hiába harcolok az érzéseim kúsza hada ellen,vagy éppen veled szemben,mégsem megy,mert amikor rám nézel,itt vagy,vagy éppen hiányzol,elfelejtem hogyan kell legyőzni.
 Minden mozdulatoddal,szavaddal,de a kár a puszta jelenléteddel is befolyásolsz.Kétségtelen,hogy hatással vagy rám,mégis harcolok a világgal szemben,mert te,itt bennem,egy világ vagy.