Új szobába tesznek.

Visszaérve a teológiára azzal fogadnak, hogy áthelyeztek egy másik szobába, a 16-osba Rácz Sándor első éves és Bartha István másodévessel, aki a szoba felelős is. Tetszett ez a társaság mivel ezek nem voltak olyan gőgösek. Itt éltek a földön, nevetgéltünk, énekeltünk mindenféle énekeket, egyházit is világi énekeket is. Itt is tartottunk esti áhítatot, de valahogy minden közvetlenebb volt. Jól éreztem magam közöttük. Nem kellett féljek, hogy valamiért kigúnyolnak.

Egyik nap a kapus szoba előtt egy alacsony fiu, azt mondták Bólyais,és Pál Lajosnak hívják, képeket árúlt. Vettem tőle két képet nem voltak nagyok, de szépek voltak. Egyik egy karácsonyi kép volt, a másik tájkép. Feltettem a falra az ágyam mellé, és középre egy karton lapra ráírtam VELÜNK  AZ  ISTEN. Ez lett az én otthonom, ahol nagyon jól éreztem magam.

 Az első bálom Kolozsváron.

Farsang volt, és mi Csernátoni Ferivel elmentünk a X-es középiskolások báljába. Nem ismertünk senkit, de hát azért mentünk, hogy ismerkedjünk. Én megláttam egy szép szőke kékszemü kislányt, akivel nagyon sokat táncoltam s a végére összebarátkoztunk. Kolozsváron a Monostori úton lakott a 35-ös szám alatt. A bál csak este tíz óráig tartott és így szép lassan hazakisértem. Vasárnap délutánra találkát beszéltünk meg, aztán én mivel már nem volt kedvem máshová menni, hazamentem.

Másnap ismét találkoztunk. Elmondta, hogy az apja orvos, és őt Ceizel Gizellának hívják, tizedikes a PETŐFIBEN, vagyis a X-es számu középiskolában. Tiszteli a teológusokat, mert nagyon jó nevelést kapnak, és nagyon rendesek. Közel laknak a Monostor úti református templomhoz, és néha néha el is szokott menni a templomba.

Ezek után igyekeztem megkeresni a monostor úti templomot, hogy ha lehet elmehessek oda. A teológián az volt a szokás, hogy a másod és harmadévesek vallásórát tarthattak a templomba, vasárnapokon a gyerekeknek,akik ahhoz a templomhoz tartóztak persze ha a gyerekek is akarták.

Megkértem Köblös Domit, ha elrendezné, hogy eljúthassak a monostori úti templomba valami módon. Elmondtam neki azt is, hogy miért szeretnék odamenni és ő el is intézteIgy sikerült eljútnom a templomba az elemi iskolásoknak vallásórát tartani, a Domi segítségével. Felhasználtam minden tudásomat, amit még Bakk Józseftől tanultam, de azt hiszem nem voltam nagyon meggyőző, mert a gyerekek mind többet és többet kérdeztek és én már alig tudtam válaszolni.Például azt kérdezték, hogy az ember hogyan lett a földön tiszteletes úr ? Mit válaszolhattam volna mint azt, hogy az Isten teremtette hatodik napon a saját képmására.

-          De nekünk azt tanították, hogy a majomtól származunk.

-          Az én véleményem az, hogy engem és az én elődeimet az Isten teremtette. Aki azt tanítja, hogy a majomtól származik, kell hagyni, hogy ő a majomtól származik, de mi keresztények a biblia alapján azt valljuk, hogy minket Isten teremtett.

 Gizike nem jött el a templomba.

 Ebéd után elkérezkedtem a seniortól Sógor Sanyitól, hogy szeretném meglátogatni Ceizel Gizikét a lakásán. Elmentem a Monostori út 35 szám alá. Ott lakott a Ceizel család. Gizike mondta, hogy semmi változás nincs a barátságunkban, csak nem a legjobban érezte magát és így nem ment el a templomba. Alig beszélgettünk egy keveset, egyszer csak  kopognak, nyílik az ajtó és belép Sógor Sándor a szeniorunk. Meglepődtem, hogy mit keres itt,de a végén elmondta a szülőknek, hogy vigyáznak a teológusokra, hogy merre járnak, mit csinálnak. Úgy érezte, hogy ő a felelős értem, mert ő engedett el, és ellenőrizni akarta, hogy tényleg oda mentem ahova kérezkedtem.

Nem volna jó, ha rossz útra térnek. Nekem nem volt kiegészítő a válasz, de nem volt mit tenni. Lehet, hogy a Teológián ez a szokás.

A Gizike szüleinek tettszett ez a látogatás, és ezután már biztonságban érezték lányukat velem.

            A román fejedelemségek egyesülése.

1959 január 24 hétfőre esett. A román fejedelemségek egysülésének 100-ik évfordulója. A románok ünnepelni gyűltek össze a Malinovszki térre. Minket a dékán nem engedett ki a városba. Tudta Ő miért. Estére az ünneplés elfajul. A fiatalok magyarellenes lozinkákat kiabálva randaliroztak, meglovagolták Mátyás király szobrát, aztán festékkel bemázolták. Sokukat letartóztattak és bevitték a miliciára, de reggel haza engedték őket.

Ezt a kintlakó kolegáimtól tudom, mivel rájuk nem vonatkozott a zárlat.

Márta üzenete.

Megkezdődtek a félévi vizsgák, és mivel nem szerettem volna elveszíteni az ösztöndíjamat,elhatároztam, hogy minden héten egy  tantárgyból vizsgázom és így lessz időm felkészülni rendesen, külön külön minden tantárgyból. Előszőr a könnyebbeket, és legutoljára hagytam a nehezeket. Éppen készülődtem a vizsgákra, amikor az egyik másodéves, Nagy Elek egy harmadéves hallgatóval bejönnek a szobámba, és a harmadéves így szólít meg:

-          Szervusz sógor. Márta azt izeni, hogy add vissza a verses füzetét.

-          Nem tudom miről beszéltek. Én  Mártától négy verset kaptam négy füzetlapra írva, hogy mutassam meg az irodalmi körön a kör

tagjainak. Én azonban nem tartottam a verseket olyanoknak, ami érdekelné az irodalmi kör tagjait, ha egyáltalán lett volna ilyen.

-          Már hogyne volna mi is tagjai vagyunk az irodalmi kőrnek. Mutasd csak azokat a verseket.

Én kihúztam az iróasztalom fiókját, és legbelülről kivettem a négy verset és odaadtam, hogy olvassák.

-          Gyertek menjünk a társalgóba -  mondtaLexi, - ott  jobb a világitás.

Bementünk a társalgóba, ahol vagy négyen römiztek, rádiót hallgattak, olvastak. Mi is elhúzódtunk az egyik sarokba, és a harmadéves olvasni kezdte a verseket. Nekik sem tetszhetett, mert visszaadták, hogy majd vasárnap, ha találkozom vele visszaadom. Nem találkoztunk, és így nem tudtam visszaadni.

A második bál Kolozsváron.

1959 március 14-ike volt. Nagyon szép tavaszi, napos délután. Ebéd után bementem a szobámba és olvasni kezdtem a Mikola Erzsikétől kapott levelet. Csernátóni Feri látogatott meg, és azt tanácsolta, menjünk el az Egyetemek Házába, ahol valami koncertet adnak. Mondtam neki, hogy nem tudom hogy elengednek-e mivel mostanában nem nagyon engednek ki szombat estére senkit.

Megkerestem Sógor Sanyit a szeniort és a legnagyobb csodámra elengedett éjjel 12 óráig. Nem töltöttük az időt, hamar megborotválkoztam és felöltöztem és már is indultunk a városba.

Az Egyetemek Házához érve látjuk, hogy a koncert elmarad, helyette a Babes-esek adnak elő valami előadást. Az értesítés után egy kis plakát szomorkodott és arról értesített, hogy a Herbák János cipőgyár UTM szervezete elvtársias összejövetelt rendez, ahová meghív minden mulatnivágyó fiatalt. Ha már kiengedtek  12-ig gyere menjünk el a bőrösökhöz. Az óhajt tett követte és mi már mentünk is. Nagyon szép díszterem volt ahol a bált tartották. Nagyon sokan voltak és főleg sok munkásgyerek, akikkel nem lett volna jó kötekedni. Nem mondom táncoltunk, de nekem lelkiismeretfúrdalásom volt, hogy szeretek egy lányt és szélhámoskodom mással. Felmentünk Ferivel a karzatra és onnan figyeltük a táncolókat. Észrevettem, hogy mellettünk van négy fiú, akik lennt is mindig mellettünk táncóltak. Mondtam Ferinek észrevételemet, azt mondta, hogy véletlen. Lementünk táncólni és a fiúk is lejöttek és mellettünk maradtak. Próbáltuk lerázni magunkról, de nem sikerült. Az idő rohant, nekem be kellett mennem és a fiúk csak a közelünkben maradtak. Ebből verekedés lessz – gondoltam és semmi kézbeli nélkül a zsebkendőmet szorítottam a markomba, hogy aztán lessz ami lessz. Elindultunk a Teológia felé, mert az volt közelebb és elhatároztuk, ha nem támadnak meg, Feri bejön aTteológiára és ott marad amig ezek elmennek, vagy esetleg ott alszik nálam. Hátranézve, láttuk, hogy négyen vannak. Kissé meggyórsítottuk lépéseinket, mivel 12 óra és 5 perc volt, s a kaput 12 órakkor zárják.