- Régen nem találkoztunk! - Az ijesztő látogató kezet nyújtott a méregtől dagadó férfinak, de ő durván elutasította azt. Vargas mosolya még szélesebb lett, kettejük pengeéles tekintetének találkozásakor szikrákat hányt hideg levegő. Mintha lelkük láthatatlan világa küzdene egymással életre-halálra, a két test közötti üres teret kihasználandóan feszítve egymásnak azokat a rideg kardokat. - Mikor is volt, öt éve talán? - Észrevette a kapitány egyre jobban remegő karjait. Az ártó feszültség majdnem szétvette a férfi porhüvelyét, így ellenfele úgy döntött, hogy a puszta poén kedvéért még rátesz egy súlyosan megrakott lapáttal. Kíváncsi volt, hogy meddig tudja húzni az idegeit, meddig képes kitolni azt oly régen látott gyilkos határt.
    Mielőtt bármit is tehetett volna, Ágnes lépett melléjük, hogy mentőövet nyújtson a barátjának. Megragadta a férfi karját, érintése visszarántotta őt a keserű valóságba. A kapitány meglepődötten nézett le a leány aggódó arcára, de egy kedves mosollyal jelezte számára, hogy örült a fiatal gyors közbelépésének. Vargas ezzel ellentétben viszont láthatóan elkomorodott. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy ilyen hamar véget ért a móka. Nyamvadt fehércseléd! Minek üti bele azt a mocskos orrát mások ügyeibe!? Ha egyedül lenne már rég lekevert volna neki egy pofont, de akkorát, hogy tán még az anyja is megérzi, bármelyik nevenincs utcasarkon is álljon éppen. Ágnes felfigyelt a sötét, fenyegető aurára, mely körülölelte a látogatót, így szeretett kapitányának a széles válla mögé lépett, védelmet remélve.
    - Uram! - ismerte fel Norbert a férfit. Kihúzta magát, majd illedelmesen meghajolt előtte. - Minek köszönhetjük szerény látogatását?
    - Ó, önök bizonyára a tulaj munkatársai, jól gondolom? - fordította feléjük a fejét, de véletlenszerűen sem feledkezett meg az előtte álló párosról. - Hallottam, hogy két fiatalra hagyta az üzletet.
    - Igen uram, így van. Mi vagyunk azok. A nevem Norbert, ő pedig itt Zsolt. - Norbert a mögötte álló fiúra mutatott a tenyerével, de ő csak hanyagul intett egy gyenge kézmozdulattal, majd visszaült a helyére. Egy egyszerű felköri bíró, na és? A saját és értékes figyelmét inkább fordítaná egy vén, saras disznó zabálásának bámulására, mintsem az ő jelenlétére. Habár nem sok különbséget volt képes felmutatni a kettő között...
    Norbert kis híján kirúgta alóla a széket, mikor meglátta, hogy leülni készül. Az efféle tiszteletlenség mindannyiukat bajba sodorhatja, Zsolt a tűzzel játszik, de ezt ő is tudta. Egyikük sem kedvelte a feljebbvalókat, ez igaz, de hallottak már híreket olyan tisztekről, kik egész családokat mészároltak le, mert nem ajándékoztak nekik mikor meglátták őket, vagy éppen egy elvétett pillantás sodorta halálba a szerencsétleneket. Norbert nem volt hajlandó kockáztatni, ahhoz túlságosan félt. Próbált minden írott és íratlan etikettet betartani.
    - Hová ment a tulaj? - kérdezte hidegen Vargas. Egyáltalán nem érdekelte őt a fiúk viselkedése. Nagyon is tisztában volt az alköri helyzettel, így nem várta el a tiszteletet. Az ő isteni létét nem kell, hogy holmi aljanép, a jelentéktelen hangyák elismerjék. - Beszédem lenne vele! - jelentette ki parancsolóan. A kapitány rájött, hogy akkor nyilván ő a befektető, de ez csak több kérdést szült mint amennyi választ adott. A "Miért?" volt talán a leggyakoribb szó, mely keresztülhaladt az elméjén.
    - Tigrislevélre, uram! - Norbert feleletére Vargas arca a másodperc törtrészére összerándult a meglepettségtől. Enyhe gyengeség volt ez felőle, de épp elég, hogy Ágnes felfigyeljen rá. Esetleg lehetséges lenne, hogy...? Nem, az kizárt... - Még nem érkezett vissza. Esetleg hagyjak neki üzenetet?
    - Arra semmi szükség nem lesz - felelte gyorsan, látván, hogy a fiatal férfi már nyúlt is volna a polcon pihenő tintás üvegcséért. - Akkor inkább magukkal tárgyalnám meg az ügyet. Kétlem, hogy szeretett barátunk túl hamar visszaérkezne. - Vargas fenyegető pillantást vetett a feszülő izmok mögött bujdosó lányra. Határozottan rá akart rémíteni a fiatalra, kinek az egyre növekvő félelme visszahozta számára azt a szadista mosolyt. Még az ajkainak a széleit is megnyalta élvezetében! - Lefogadom, hogy kifejezetten haláli élményben van része!
    Ágnes eddig bírta. Sietősen kirontott a konyhából, távol attól a förtelmes alaktól. Hallotta a férfi túlvilági kacaját, mely követte őt az előszobába, távolabb űzvén őt. Még csak bele sem telt egy pillanat, de kapitánya máris mögötte termett, hogy segédkezet nyújtson a szemei előtt reszkető lánynak, pont úgy, ahogy ő is oly gondosan tette ezt vele.
    - Tudja... - motyogta a lány, de a férfi egy szót sem értett a halk beszédből. A kapitány gyengéden megfogta két a vállát, s maga felé fordította. Még le is térdelt elé egyik lábával, hogy magas termete ne zavarja fel még jobban. - Tudja! - kezdte újra a lassan megnyugodó fiatal. Sajnos, a túláradó gyengédség, melyet a férfi nyújtott számára már több volt, mint amennyit szíve elviselhet. Könnycseppek fakadtak szemhéjának tövéből, de nem peregtek le. Békésen csillogtak szemei alatt az kis asztalon világító, barátságos gyertyalámpás fényétől. - Az a férfi tudja, hogy mi történt Tigrislevélen! - nyögte ki végre, egy kicsit azért még zaklatott volt.
    A kapitány gondosan körbetekintett, először vissza a becsukott konyhaajtóra, mely alatt erősen szűrődött át a tűzhely sárga fénye, majd az emeletet megpillantván felterelte a meglepődött lányt a lépcsősoron. Ágnes nem értette, hogy mi történik, de amint biztonságos távolba érkeztek, a férfi azonnal felvilágosította tettéről.
    - Itt biztonságban beszélgethetünk erről! - jelentette ki határozottan, de halk hangneme cáfolta ezt az állítását. - Nézd, nem fogom megkérdőjelezni, hogy miért gondolod ezt. Hiszek neked, és az sem lepne meg, ha ő okozta volna az egészet, csak mert unatkozott egy vasárnapi délutánon. De jobb ha tudod, hogy veszélyes alak. Nagyon veszélyes! Ha rájön, ha csak egy szóval is többet mondasz a kelleténél, akkor tudni fogja, hogy ott jártál és láttál mindent. Ezek után pedig csak egy csettintésre vagy a biztos haláltól, hogy a titok kitudatlan maradjon. - Ezek hallatán valóságos gombóc nőtt a lány torkában. A férfi ha egyszer megnyugtatja, utána mindig sikerül valamivel újra felzaklatnia őt. - Ismerem ezt a kígyót, ha valahol egyszer felbukkan, ott maradandó károkat képes okozni. Készülj fel arra, hogy még sokat fogod látni a következő napokban!
    - Ki ez? - tette fel Ágnes a rég megfogalmazott kérdését.
    - A neve Vargas, egy helyi főbíró a felkörböl. Félelmetes alak, nincs semmi moralitása. A saját anyját eladná, ha úgy tartaná kedve... és ha jól emlékszem a pletykákra, akkor meg is tette. Egyedül mások lelki kínzásából él, ez adja neki a legfőbb örömet. - Legszívesebben köpni tudott volna egyet undorában, de mivel más házában volt, így letett erről az ötletről. És persze figyelnie kellett a lány előtti modorára is. - Először öt éve találkoztam vele, mikor először visszatértem Sárkányfészekre, de leginkább elfelejteném azt a napot. - Aggódó szemivel próbált a lehető legmélyebbre tekinteni a lány lelkében, hogy ott, közvetlen az alapoknál figyelmeztesse őt. Mintha csak Ágnes ösztöneire akart volna hatni. - Ígérd meg, hogy soha, semmilyen körülmények között nem maradsz vele egyedül!
    A lány egy pillanatig csak nézett. Várta, hogy a férfi aggodalmai eljussanak a fejéhez. Felnevetett.
    - Ezt örömmel fogom teljesíteni, hidd el nékem!
   
    - Máris indul? - kérdezte türelmetlenkedve Zsolt a férfit, mikor az befejezte a mondanivalóját. Remélte, hogy a válasz helyeslő lesz.
    Vargasnak megtetszett a fiú őszintesége. Akármerre is jár csak az istenítést tapasztalja mások viselkedésében, az emberek meghazudtolják saját magukat, csak hogy a kegyei közé férkőzzenek. A gyomra is felfordul tőlük. De ez a fiú más, egyenes és brutálisan szókimondó. Imádja ezt! Sajnos viszont tényleg nem maradhat itt sokáig, elfoglalt ember ő. Lejjebb hajtotta karimás kalapját, annak árnyéka újra kitakarta a karakteres arcot.
    - Útjaink még keresztezni fogják egymást - hallatszott a baljós hang az előszobából. Az erőteljes szél ismételten, goromba módon betört a házba. Körbejárta, körültekintette, feldúlt mindent a legkisebb zugig, míg nem az ajtó csattanására gyáva módon elhagyta az épületet.
    Az ismerős hangra az emeleti páros is kidugta a fejét a fal mögül, reménykedve kutakodtak a tekintetükkel. Keresték a nyomát az ellenséges férfinak, de se hangot, se testet nem láttak. Csak Zsolt bukkant fel a konyhából, biztosra akart menni, hogy az az irritáló személy elhúzta-e már a csíkot. Felpillantott a hosszú lépcsősoron és nagy meglepetésére meglátta a két kikandikáló fejet annak a végében. Arcát a tenyerébe hajtotta és mélyet sóhajtott, szánalmat érzett a páros iránt. Saját magát szégyelte el, amiért ismerte őket.
    - Már lejöhettek, ti gyáva férgek! - vágta a fejükhöz keményen, majd a fejét rázva visszavonult a konyhába.
    - Nem lehetne őt is elzavarni? - fordította a kapitányhoz a fejét Ágnes.
    A férfi arca viccesen eltorzult, ahogy megpróbálta visszafogni a nevetését.
    - Hát, egy próbát megérne! - kacsintott rá mosolyogva. - Na gyere, üljünk vissza a helyünkre. Még van abból a finom teából is, az majd jobb kedvre fog deríteni!

    - Zsolt, nem láttad a húgomat és Mavericket? - kérdezte Norbert, miközben a Vargas köpenyéről lassan lecsorgott vizet törölte fel a földről.
    A fiú, mit sem törődve a férfi takarító hadjáratával, visszaült a kényelmes székére, s magához vette a kihűlőfélben lévő italát.
    - Az a két díszpinty? Mindjárt itt lesznek... - Nagyot kortyolt, próbálta kitisztítani a fejét. Ez élete eddigi leghosszabb napja. Márcsak a pillanatot várta, mikor holdkeltekor az ágyába feküdhet és magamamögött tudhatja ezt a sok hülyeséget.