Nem volt több ideje gondolkodni, a lény egy szemvillanás alatt elsietett mellette. Ágnesre csapott le, a lánynak pedig pont annyi ideje volt reagálni rá, hogy kardját felrántva éppen időben védre meg magát a rideg acélpengétől. A természetellenes erőtől a védő fél hátraesett, neki a falnak, de Barnabás hezitáció nélkül rontott rá újra meg újra, csapásról csapásra.

     A lány alig tudta kikerülni a támadásokat, melyek oly’ hevesen érkeztek, hogy saját maga egyszer sem volt képes harckészültségbe állni. Bátyja a kezdeti meglepettségtől csak nézte, ahogy húga az életéért küzd, de amint rászánta magát, hogy segít neki, azonnal hangot hallott.

     - Rám figyelj!

     Az üvöltés irányába fordult, majd abban a pillanatban Vargas ökle talált magának utat az arcához.

     A férfi teste hátraesett az erőtől, ám bár tántorogva is, de sikeresen a talpán maradt. Felemelte a fejét, látta, ahogy Vargas nyugodt léptekkel közelít az újabb csapás érdekében.

     - Két együtt töltött év, és így kell végződnie ennek a barátságnak? – kérdezte, bár nem várt választ. Arcán őrült vicsor volt, élvezte a testmozgás eme formájának a lehetőségét.

     Norbert felismerte, hogy ellenfele erőseb nála, így a dereka körül végigfutó övhöz nyúlt, remélve, hogy kiegyenlítheti az esélyeket. Azonban még mielőtt véghez vitte volna tervét, Vargas ismét az arcában volt, egy vérszomjas mosollyal köszöntve őt. A következő pillanatban Norbert testét bénító fájdalom árasztotta el, ahogy Vargas ökle a gyomrába fúródott. A koponyás gyűrű kíméletlen károkat okozott, eleget, hogy a férfi a földre rogyjon kínjában.

     Felköhögött, közben levegőért kapkodott.Vargas lábai előtt heverve csak egy dolgok látott, azt, ahogy húgát üldözi a Halál megtestesítője. Ellenfele tekintete is megakadt a látványon.

     - Hát nem csodás? – kérdezte a földön fekvő embert, de nem akart elfordulni a távolban játszódó előadástól. Minden képkockát látni szeretett volna.

     Ágnes a fal mellett rohanva kerülgette Barnabás csapásait. Néha hátrafordult egy-egy ellentámadás kedvéért, de ezekkel is csak annyit ért el, hogy a két penge szikrákat hányva lepattant egymásról. Képtelen volt áthatolni a megállíthatatlan ellenség védelmén.

     A szellemszerű szörnyeteg, miután prédája közelébe ért, ezúttal oldalról hasított bele a levegőbe. Ágnes időben vette észre, így a sziklás talajra vetette magát, hagyva hogy az éles kard a feje felett a falba csapódjon. Végtagjait felszántotta az érdes felület, de ez volt jelenleg a legkisebb problémája.

     Barnabás képtelen volt megállni időben, elszaladt a hirtelen lefeküdt lány mellett. Mire észbe kapott, addigra Ágnes már fel is tápászkodott, teljes sebességgel indulva meg az oltár felé. Arcát nem a félelem, sokkal inkább a sarokba szorultság kétes érzelmei uralták. Határozottan látta maga előtt a célt, hogy győznie kell, csak éppen nem tudta, hogy ezt mi képpen fogja véghez vinni.

     Talán egyetlen szerencséje az volt, hogy Barnabás túlságosan hozzászokott az emberi testhez, így képtelennek bizonyult teljes mértékben kiaknázni az új léttel járó előnyöket.

     - Barnabás! – kiáltott neki Vargas az oldalvonalról. – Én már végeztem, neked mi tart eddig? – vonta kérdőre barátját egy humoros, cukkoló hangon. A holt férfi ránézett, azúrkéken világító szemgödreiben lángolt a düh, amely elöntötte őt. Kardját Vargas felé dobta mérgében, aki egyszerűen oldalra hajolt, hogy kikerülje azt. – Azért ennyire ne vedd a szívedre… -

     Összeráncolta a szemöldökét, visszanézett a földön fekvő alakra, viszont annak csak a hűlt helyét találta. Körültekintett, Norbert pár méterre állt tőle, kezében a pisztollyal, amelyet még Ágnes dobott el. Vargas arcán újból mosoly kelt, majd sietősen megiramodott felé.

     Norbert megpróbálta elsütni a földről felkapott fegyvert, de nagy rémületére az már üres volt. Ezt a hibát igyekezett kijavítani, így újból az övéhez nyúlt, sietősen, ám ez sem volt elég. Vargas elkapta a karját, a férfi mögé ugrott, megcsavarva azt, majd talpával előre lökte áldozatát, aki ezáltal ismét a földön végezte.

     A terem túlsó végében Ágnes már javában a lépcsőfokokkal küzdött, hogy kihasználja a felsőbb szintek előnyét. Mikor elérte az alig három méter magasan álló oltárt, szeme megakadt a kőasztalon fekvő csont tőrön. Elmélázott, és ez volt az utolsó hiba, amit elvétett.

     Barnabás mögötte termett, kiverte a lány kezéből a kardot, s a törékeny testet az oltárnak szorította. Közel hajolt a lányhoz, kinek hátát majd keresztbe törte a kőpadra való leszorítás. A koponyájából kicsapódó lángok már-már súrolták a fakó arcot.

     Egyik csontos kezével elengedte a lány bal karját, hogy az így felszabadított végtaggal Ágnes nyakát vegye célba, ám ellenfelének ez épp elég volt, hogy a tőrt megragadva a lény felé sújtson. Ám a fegyver nem haladt sokat, Barnabás időben észrevette a támadást. Hátra lépett, két kezével elkapta a lány bal karját, s kirántotta a tőrt a vékony ujjak szorításából. Jobb kezébe kapta, s lentről indulva a lány felé hasított. Az apró tőr a lány bal állánál ért célba, majd a száj mellett elhaladva végigszántotta az arcot. A szemet még épphogy elkerülte, miközben a penge az orrcsontra felkapaszkodva tovább haladt, s csak a lány homlokának közepén hagyta el a célpontot.

     Ágnes felsikoltott az égő fájdalomtól, hangja keservesen visszhangzott a sziklafalak között. Arcához kapott, tenyerét gyorsan elöntötte a friss vér. Újból menekülőre fogta, az oltárt botladozóan megkerülve rohanni kezdett lefele a lépcsőkön. Üvöltött a fájdalomtól, lihegett, próbálta nem lenyelni a szájába lassan beömlő vért.

     A Halál félrehajította a tőrt, s megsebzett áldozat után eredt. Leugrott a lépcsősorok tetejéről, talpai még az erőteljes földetéréskor sem adtak hangot. Nem kellett sokat a lány után futnia, Ágnes szédülten belebotlott az egyik kiálló kőbe.

     A hátára fordult, hogy lássa az ellenséget, ám a homlokáról lefolyó vér lassan kezdte kitakarni jobb szemét. Előrehulló, vörös hajtincsei is az arcához ragadtak, tovább rontva a látási viszonyokat. Még csak friss levegőt sem vett, mire a rideg csontok elkapták a nyakát, a földhöz szegezve őt.

     - Hogy merészelsz nevetség tárgyává tenni!? – förmedt rá recsegő hangon a lény. Állkapcsa némán tátogott, szavai mégis betöltötték az egész teret. – Hová lett mára ez a világ? Az én időmben az ilyeneket mint te még a férfiak közé vetették, had tanuljanak meg egy-két dolgot! – sziszegte, s kezeinek fojtó szorítása még erősebb lett.

     Ágnes nem kapott levegőt, hiába nyitogatta nagy nehezen a száját. A szörnyeteg marka kis híján összeroppantotta a légcsövét. Próbált kapálódzni, kimozdulni a fenyegetés alól, ám a feszengés miatt az arcán felgyülemlő vér belefolyt tágra nyílt szemeibe.

     Norbert látta a kétségbeesett helyzetet. Szíve hevesen dobogott, testét kiverte a víz, mintha csak ő lenne húga helyében. Próbált töprengeni azon, hogy mi tévő legyen, de minden másodperccel romlottak az esélyeik. Négykézlábra támaszkodott, ekkor vette észre a földön heverő ereklyét, ami bár egy kicsit messze landolt tőle, de egy rövid futással elérhető volt.

     „Belehalnál, ha csak egyszer is a bátyjaként viselkednél?”

     Maverick szavai csengtek a fülében. Vargas észrevette, hogy mesterkedik valamiben, így sietnie kellett, ha bármit is el akart érni. Összeszorította fogait, ökleit, és puszta testi erőt is a határig feszítő sebességgel megindult a fegyver felé.

     Mikor odaért fölé, hezitálás nélkül belerúgott, Ágnes irányába lökve a tárgyat. A kis tőr keresztülszelte a sziklás talajt, az egyik nagyobb kövön fel is pattant, de földet érve tovább folytatta az útját. A néma csendben hangos zörrenéssel érte el a talajt, amire Ágnes is felfigyelt. Oldalra fordította a fejét, majd az éppen megérkező fegyver nyelét a jobb markába szorította.

     Nagy nehezen visszanézett a vérszemet kapott ellenfélre, s egy pillanat erejéig felvillant előtte a lény, mellyel azon a szigeten találkozott.

     Ahogy az elsőt, úgy az utolsót!!! – kiáltotta a gondolatai között, és minden megmaradt erejével a szörnyeteg halántékába döfte a vöröses fényekben felizzó pengét.

     Barnabás felüvöltött a fájdalomtól. Igyekezett menteni magát, elkobozni a friss életére törő fegyvert, de a lány nem engedett. Embertelen akarattal szorította a markolatot, beljebb és beljebb feszegetve a csontot a koponyába.

     Azúr és karmazsin színek háborúztak a levegőben, míg nem egy nagy lökettel a tisztán vöröslő lángok el nem érték a belső fényeket. Barnabás felugrott, a fejét fogta, majd egy démonian magas sikollyal kilehelte lopott életét. A felszabaduló masszív energia szétvetette az ősi koponyát, majd egy azúr fényárban úszó, táguló ködgyűrűként folytatta az útját.

     Noam éppen felsegítette Dennost a földről, mikor a Halál szolgája felé ugrott. Tátott szájjal, lángoló karokkal nyúlt felé, ám amikor a kékes, füstszerű hullám keresztülszáguldott az alagúton, minden egyes lényt magával sodort. Az erős mágikus löket miatt kihunyt bennük a láng, puszta maradványokat hagyva maguk után, melyek tehetetlen módon százfelé szóródtak.

     Ágnes a nyakához nyúlt, a fájdalom ellenére érezni akarta, ahogy a levegő akadálymentesen keresztülhalad rajta. Minden lélegzetvételt áldásként kezelt.                                                       

     Felült, az nemrég még félelmetes ellenség csontjait figyelte, melyeket békésen takart a kék ruházat. A testében felszabaduló adrenalinnak köszönhetően nem érzett fájdalmat, pedig arcának bőréből még javában szivárgott a vér. Levette bal karjáról a rugalmas textilpántot, mely a már szépen gyógyuló vágást rejtette, és igyekezett megtörölni vele magát. A vörös folyadék elkenése után látása egy kicsit kitisztult, így lassan lábra állt.

     Puffanást hallott, a hang irányába fordult, és csak akkor jött rá, hogy a küzdelem koránt sem ért véget. Bátyja a földön hevert, mozdulatlanul, míg közvetlen mellette Vargas a földről felkapott, immár véres kardot nézegette.

     - Most komolyan, egy perce nézek el és máris elszabadul a pokol… - morogta magának. Könnyű volt kihasználni Norbert helyzetét, hogy ezzel a barbár, de hatásos fegyverrel átdöfje hátulról a mellkasát, de most mégis olyan érzése volt, mintha rossz célpontot választott volna. Ezt a gondolatot nyugtázva vészjósló tekintetét a lányra szegezte, aki csupán egy helyben állt, miközben minden porcikája remegett a kimerültség és a félelem keveréke miatt. – Remélem tisztában vagy vele, hogy mekkora kárt okoztál! – hangja nyugodt volt, szavai mégis őrült dühöt sugároztak. Lenézett a gyűrűjére, aminek az iménti hullámtól szintén kialudt a mágikus fénye. Ennyit az örök életről…

     Ágnes lábai elgyengültek a látványtól. Bármennyire is szerette volna elhatárolni magát a férfitól, egyszer sem gondolt bele, hogy mi történne, ha már ő sem lenne. Mindeddig szidta, amiért saját magát állandóan előrébb helyezte, s most mégis, utolsó cselekedetével az ő életét mentette meg. Szótlanul térdre rogyott, hitetlenkedve nézett előre. Nem volt eddig elég? Nem vesztett éppen eleget? Mit akar még elvenni tőle az élet?

     Nem foglalkozott semmi mással, csak a saját gondolataival. A külvilág teljesen elzárkózott tőle, még Vargas közelgő jelenléte sem csikart ki belőle semmilyen reakciót. A férfi látta, hogy a lány végleg összetört, ez halványan enyhített mérhetetlen dühén.

     - Ne legyél ennyire meglepett! – szólt rá szidalmazó hangon Vargas. – Elvetted tőlem, ami nekem fontos, amiért évtizedeken keresztül dolgoztam, nem gondolod, hogy úgy igazságos ha viszonzom? – suttogta immár játékos lágysággal a fülébe.

     Kihúzta magát, Barnabás maradványait nézte. Meglepték a történtek, nem számolt azzal, hogy a tőr képes lenne egy ilyen mértékű energiakisülésre. Tudatlanságából eredő dühét pedig a lányon vezette le.

     - Gyere! – Megragadta a vékony karokat, majd a lányt a méterekkel odébb fekvő bátyjának a testéhez vágta. Lassú léptekkel követte, míg Ágnes próbált feltápászkodni. A férfi belerúgott a holttestbe, amitől az a hátára fordult, majd a vörös hajkoronát megragadva Norbert arcához tolta a gyenge fejet,  hogy a lány jól megnézhesse magának. – Ez történik mindenkivel, aki ellenem szegül! – üvöltötte. Ágnes nem reagált, csupán hallgatta őt. Szemeit eltakarta előrebukó haja, így Vargas még az arckifejezését sem volt képes leolvasni. – Hátráltatni lehet minket, de a Felvilágosultak esküjére mondom, megtisztítjuk a világot az élet mocskától! A Chthonic segítségével, vagy anélkül, de megtesszük! - Azzal elrántotta a lányt a testtől, vissza a sziklás talajra. – És veled kezdem!

     Vargast szította a düh, de ettől még instabil érzelmi állapota miatt gyakran hangnemet váltott. Megállt, várta, amíg Ágnes összeszedi egy kicsit magát. Készenlétbe állította a bal kezében pihenő kardot, már semmi kedve sem volt játszadozni. Megindult a lány felé, de hamar meg is állt, amikor Ágnes reszkető testtel felkelt és pisztolyt fogott rá.

     A férfi elmosolyodott a nevetséges fenyegetésen. Hiába veszi fel bátyjától a fegyvert, ha nem tudja használni!

     - Remélem még emlékszel, hogy elhasználtad már azt a lövést! – figyelmeztette boldog kárörömmel a hangjában.

     A lány nem mozdult, továbbra is a közeledő férfi feje felé tartotta a fegyvert. Vargas sóhajtott, majd tovább csökkentette a távolságot közte és a kétségbeesett lány között. Már szinte csak pár centire volt, amikor eldobta a kardot és széttárta a karjait, tudván, hogy úgyse lesz semmi.

     A síráshoz közel álló lány még pár másodpercig tudta tartani a pózt, de végül is leeresztette a használhatatlan pisztolyt.

     Vargas ezúttal örömteljes nevetésben tört ki, látva, hogy ismételten igaza volt.

     - Élvezni fogom a halálodat, pont úgy, mint az övét! – mondta, s azzal hátra fordult, hogy még utoljára megnézze a testet.

     A vér is megállt a testében, amikor a kék fényárban megpillantotta Norbert ujjai között a pisztolyt. Zavartan pislogott, amíg feldúlt elméjében meg nem fogalmazódott a kérdés: De ha az ott van, akkor mi-

     Kattanást hallott maga mögül, így újból a lány felé vetette a tekintetét. A kezében lévő fegyver ezúttal közvetlenül a homlokához szegeződött, s a férfi ledermedt a hirtelen szituációtól. Ugyanaz a fegyver! Minden kisebb részlet, a markolattól a legkisebb bevágásig…

     Távolabbra szegezte a tekintetét, Ágnes arcára pillantott. A lány félredobta eddigi színjátékát, amivel rájátszott Vargas gondolatmenetére, lehetőséget adva neki, hogy ezzel feltűnésmentesen megszerezze a második párbajpisztolyt, melyet bátyja az övénél rejtegetett. És most itt van az ellenség, alig két centire, hála a saját balgaságának. Innen ha akarna sem lőne mellé…

     - Te kis…!!! – kiáltott fel Vargas, rádöbbenve a hibájára.

     Már mozdult is volna a lány ellen, de Ágnes hezitálás nélkül meghúzta a ravaszt.

***

     A hegyoldalon minden csendes volt. A két ember, akit Norbert kint hagyott őrködni, eseménytelenül töltötte az idejét. Leszámítva az a furcsa, kék füstöt, ami a barlang bejáratából áradt ki, s lepte be óvó takaróként az egész szigetet. Mostanra már vége volt a nem egészen hétköznapi eseménynek, minden kitisztult.

     Hangokat hallottak az alagút mélyéről, ismerős beszédet. Dennos jött kifelé, Noam vállára támaszkodva, mögöttük pedig az a pár harcos, akik túlélték a kis túrát.

     - Mi történt!? – kérdezték ketten máris a csoportot, magyarázatot várva arra a furcsa jelenségre, amit láttak.

     Némán egymásra néztek, egyikük sem tudta a pontos választ. Félreálltak, hagyták, hogy a szakadt, vörös ruhákba öltözött, több sebből is vérző fiatal nő előre lépjen.

     - Vége van!