Második fejezet

Még mindig harakszom Tamarára, nem bocsátom meg neki hogy elcserélte a repjegyét hogy két ülésel előréb üljön valami idegen pasival amikor én közben azt se tudom ki ülhet mélém, sose tudni hogy valaki nem e sorozatgyilkos vagy akkár egy pszihopata. Valaki melém ült , felnéztem és két fekete szempár szemébe néztem , hirtelen kihagyott a szivem egy dobantást . Rám köszön angolul.

-hello

Kihuzom a fulemből a fülhalgatót-hello- leül melém és inkább elfordúlok tőle

-úgy látom nem csak velem tol ki a barátom

-mondhatjuk  , remélem nem csak engem fognak gyilkoságért letartóztatni a reptéren mert ezért kinyirom Tamit –felkacagot

-hölgyem elég jó a humora

-köszönöm már sokan mondták –megszólalt a hangszoró hogy mindenki köse be az övét a felszáláshoz, bekötötük magunkat és elindultunk a légpályánkra.

Első fejezet

Most indulok Tamarával a reptére ,és a taxi már lent vár minket. Tamara és én a karácsonyi szünetre megyünk haza, ő Magyarországra én meg Szlovákiára.
Tamara megkért hogy tőlcsek náluk egy napot mielőt Kassára utaznák a szüleimhez autóbusszal, Tamara felajánlota hogy haza visz az autójával,még gondolkodni se hagyot az ajánlatán ugy hogy kijelentette huszonnégy órát vele tőlök Budapesten a szüleinél, így mégis haza fuvaroz az autójával és ő is től nálunk egy pár napot, élitólag othon unatkozna nélkülem.

                                           Szoritás

           2o15 aug 24.                           Csak azt éreztem , hogy nagyon szoritott. Légszomjam volt, és össze akartak dölni az épuletek korülöttem. Közben a jobb karom elkezdett  zsibbadnai. Ekkor kezdtem felfigyelni megamra. Nem tudatosan, csak néztem, és válaszolni szerettem volna barátom kérdésére.  - de nem ment. Ekkor elkezdtem magamat  zsibbadság ellen a maszirozni A feleségem  csak nézett, és észerevette , hogy próbálok valamit mondani, de hang nem hagyja el a számat.

Fejes Roland: Az érem két oldala

Ahogy többen is jelezték a hozzászólásokban, Roland kicsit elkapkodta a feltöltést. A javított verzió véleményem szerint már sokkal élvezhetőbb volt. Főhősünket kétféle szemszögből látjuk. Először a sajátjából, ahol is megtudhatjuk, hogy nem veti meg az alkoholt, ha éppen arról van szó, hogy el szeretne menekülni a valóság elől. A második részben főhősünk már csak egy darab "hús", egy vizsgatananyag. Tetszett az alapgondolat, a megközelítés is jó volt, bár én el tudtam volna képzelni hosszabb kifejtést is, szerintem egy kicsit hamar vége lett, s nem tudunk meg eleget ahhoz, hogy valóban "együtt legyünk" a főhőssel.

11. fejezet

A bosszú

Arthur és társai elbújtak a sövény mögé, onnan figyelték a fekete alakot, amint bement a házba, majd negyed óra múlva sietve távozott. A nosferatu vezér intett az embereinek, erre ők halkan beszivárogtak a ház ajtaján. Beleszimatolt hosszú, kampós orrával a levegőbe, ember szagot érzett. Érdekes – gondolta. Rövidesen meg is találták az idős nőt, amint a szobájában az igazak álmát aludta.

– Nyanya, kelj fel! – ripakodott rá Arthur, megrázta az öreg testet.

János, az Erőmű agrármérnöke és kertésze az melegházában szorgoskodott. Nem messze a szolgálati lakásától állt egy alig tizenöt méteres, egyszerű, de modern üvegépület. Ez volt az idős szakember saját kis birodalma. A szűk helyen többféle trópusi gyümölcs és primőr zöldség is termett, amiket szabadidejében nagy műgonddal ápolgatott. Most, hogy az eső is esett, és a legtöbb szántón csak azt kellett nézni, hogy nő a búza az árpa és a rozs, hogyan bújik ki a kukorica és a napraforgó, volt egy kis ideje a tavasszal már elöregedett palántákat gyomlálni.

Az egyik legidősebb alkalmazottja volt az Erőműnek, Károly mellett.

Mi történik majd, ha

nem lesz többé kérdés

egyedüllétbe merült életed,

és a halomba rakott hibáztatás

rendszere összedőlni

látszik.

Játszik a mulandóság az

utcán gyerekcsínként

összekacsint.

Nem vagyok őrült, és

örülök, hogy itt lehetek,

de mennék már.

Kifeszített fájdalom

kötelén megbánás, vagy

megvetés? Táncol.

A táncot ismered,

miért én érzés tekeregve

szárad a gerincoszlopon.

Miért nem valaki mással?

Volt már jobb, vagy most is jó?

Theresa mélyet sóhajtott, és a mellette ülő William vállára hajtotta a fejét.

– Eseménydús nap volt ez is – suttogta, és mint egy kislány, kuncogott fel.

– Így is mondhatjuk – nevetett vele William, majd komolyra fordította a szót. – Többé ne csinálj ilyet, Tess, kérlek. Nem szabad értem veszélybe sodorni az életed! Rosszul is végződhetett volna!

– William, – nézett egyenesen a férfi sötét szemeibe. – ne is kérj erre. Ha velem valami történne, te is ugyanezt tennéd.

Üresen áll az e-mail-es fiókom.
Facebook-üzenetben faggatózás zajlik.
Senkit sem érdekel.
Mi lapulhat belül?
Mi van a szívedben?
Mi az, mi neked kell?
Sosemvolt emberek,
sosem értett eszmék,
soha észre nem vett,
súlyos naplementék
mérgezik az eget.
Mondd, még meddig üget
lelkemben a szellem?
Miért, hogy szerelmem
egy kínos semmivárás,
s ez a szellemjárás
az elmúlásba kerget?
Élni nagyon nehéz,
meghalni badarság,
félig megalkudni
pedig én nem fogok.

Keserves érzés 

néha mikor látlak nem hiszem el 

hogy enyém voltál régen s én szerettelek 

boldogságos órák,napok,hetek

veled együtt volt tökéletes 

hiába már minden kár érte a szó

a vágy szertefoszlott s már nélküled lesz jó

keserves érzések immár előjöttek

szívem- lelkem összetörted

ezer és ezer szó mi kimondatlan maradt

a szél hátára kapva széthordozza azt

s mert nekünk kimondatlanul maradtak

attól másnak szerencsét hozhatnak

Modernség

És ott maradt hát.

A felfuvallt mellkasok mélyén.

Várt és csak várt,

És ebből idővel megárt.

És már feltört volna,

Megmutatva,

De mégis csiklandozni maradt,

Óh, miért.

A mellkasokból kilépett,

Szilárd gyémántgyűrű lett,

Ez talán szégyen.

Mondaná: ,,Mást nem tehettem.”

És egy fekete bárány mondta el,

Hogy sokadik Brigittának csak a száma kell.

És egy millió ember csókolgatná ezerrel,

És az emberemlékig sem jutnának el.

a hibákért előre is ezer bocsánat, nem néztem át.. 

Váratlan utazás 

Első fejezet ( Ismerkedés ) 

Sziasztok ! Cserepes Virág vagyok (igen tudom .. a szüleim a humorukról híresek ) és az életem felfordult, úgy érzem menten megőrülök.. Na akkor kezdjük szépen 
sorjában. 
Csodaszép csütörtöki napnak indult ,reggel majd ki ugrottam a bőrömből, ugyanis ma van az iskolaév utolsó napja ami azt jelenti, hogy indulhat a bulizás whohoooo , Viki az én drága legeslegjobb 
barátnőm a nyári terveivel állt elő,miszerint 2 hétre lelépünk osztálytársainkkal Siófokra az apja nyaralójába, apukája szívesen odaadta a nyaralót, ez amolyan 
kiengesztelés 
mert nem tud vele sok időt tölteni a munka miatt..ez most kapóra jött ,úgyhogy a tervek 
fantasztikusan hangzottak, sőt mi több eszméletlenül ..

                                Tudtam én hogy, hazajösztök

            Holt fáradtan estem be az ajtón, igaz ma nehány órát rátettünk de ez igazán, nem verhette ki a biztositékot. Szétnéztem a lakásban, semmi uj, a reggeli  kávéscsésze, a reggeli cigarettacsikk, és egyebek maradtak az asztalon. Most egy kicsit éhes vagyok - igaz bekaptam egy kispohárral a haverokkal, amikot jöttem hazafelé.

            Na nézzük csak, mit lehet itt kajálni?

barna szempár tekintete kémleli a testem 

háttal állok mégis tudom s érzem

a jóleső melegség özönlik bennem

áhítozva,vágyakozva többet és többet!

közelebb jött, a tekintete perzsel

egy kéz mely simogatva vési a testem

bőrömről édes zavarom okozta veríték

egyszeriben csepereg

fülemben halk zihálás,

nyakamon lágy csókok helye

megfordultam szembenéztem vele 

a tekintetünk egymáséba fonódott 

s szerelmünk forró csókkal beigazolódott

Mióta özvegyasszony lett, elég gyakran elmerengett a múltján. Számba vette az élete során meghozott döntéseit, és belegondolt, mi lett volna, ha bizonyos esetekben más irányba terelődött volna a sorsa.

Különösen egy esős, őszi délutánnak az emlékei szokták kíméletlenül mardosni belülről.

Nagyon fiatalok voltak még akkor. Végzős gimnazisták. Az osztályból két fiú is udvarolt neki, ám legnagyobb bánatára éppen az, amelyik neki a leginkább elnyerte a tetszését, egy ideje már nem látszott hajlandónak erőfeszítéseket tenni.

- Szia Tamás! Az akkuteremben vagyunk. Van itt egy kis dolgunk. Vagy idejössz, vagy megvársz a hangárban, mindjárt végzünk.
- Az melyik monstrum?
- A Bölcsőtől kicsit délkeletre. Átküldöm a GPS koordinátákat.
- Megvan. Ott leszek.

Az út nem volt igazán jó állapotban. Ritkán jártak erre. Ám amikor Tamás belépett, ugyanazt csinálta, mint minden épületnél, ami az Erőmű része volt: csodálkozott.
- Azt a piszkos… Ez hány kilowattóra?
- Mi ezt leginkább gigawattórákban számoljuk.

A mindennapos hétköznapi

közönyök nem múlnak el,

mint a turkálóban vásárolt érzelem

sokat megélt, viseletes emberi sors

jegyre kapott bizonytalansága

elveszik, az óramutató tompán

megy tovább. Megáll. Mikor

a ledarált emberi büszkeség

ízét érzed a szájban

a felöklendezett múlt emléke

talán menedék, vagy megváltás.

- Félelemmel tölt el. -

A két hollandus

Két holland katona állt az éjszaka sötétjében Berg op Zoom városfalain. Velük szemben a mezőn terült el a várost ostromolni kívánó spanyol sereg tábora.

-  Willem, mikor támadnak a hispánok?

-  Ezt csak a jó isten tudhatja.

-  Szerinted van esélyünk megvédeni a várat?

-  Ha van is, lehet mi nem éljük túl.

-  De mi hős németalföldiek nem adjuk magunkat! Nevünk fenn marad, mint hős vitézeké!

-  Akkor is fennmarad a neved, ha hősi halált halsz – törte le barátja lelkesedését.

A fiatal királyfi egy reggel arra ébredt, hogy elvesztette a jókedvét. Mivel előző este még megvolt, amikor a szomszédos vár királyával borozgatott, hát a királyfi tanácstalanul ingatta a fejét.

Mint mindig, most is jobb kezét, az üde szépségű Annát, a szolgálólányt kérdezte meg:

- Annácska, mondd már meg nekem, hogy van az, hogy tegnap még jókedvem volt, ma meg úgy érzem magam, mintha mindenem elveszett volna?

Anna hosszan elnézett a királyfi mellett, amíg gondolkozott.

BOSSZÚVÁGY      (Játékra fel)

 Ha délelőtt lett volna, akkor minden bizonnyal a buszról szállok le a házamtól 25 méterre lévő buszmegállóban, de mivel már este kilenc óra is elmúlt, ezért magabiztosan parkoltam be a két férőhelyes garázsomba az egyik luxusautómmal.  Kiszálltam a Jaguárból, mely tökéletesen megfért a legújabb Lexus  modell mellett, melyet ugyanazon a borús napon vásároltam néhány hete, mint a Jaguárt. A garázsajtó pisszenésnyi hangot sem hallatva csukódott le, miközben én már fölfelé lépkedtem a kivilágított lépcsősorok egyikén.

                                                  Álmomban.

                                            Álmomban magamban

                                            megszokott  iramban.

                                            várakoztam a

                                            csendre.

                                            Álmomban magamban

                                            feldúlt, magányomban

                                            áhítoztam a

                                             rendre.

Vajon hány olyan ember él a Földön, aki ha választania kellene, a tiszta, őszinte érzelmeket preferálná az anyagi biztonsággal szemben?
Hirtelen Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye jut eszembe a témával kapcsolatban. Ez az a mű, ami talán a legjelentősebb benyomást tette rám; s bármennyire is hadilábon álltam az irodalommal az utóbbi időben (bár úgy tűnik, most rendeződik a viszonyunk...), biztos vagyok benne, hogy még párszor el fogom olvasni.
A főhős, Raszkolnyikov nagyon erős eszmerendszert, ideológiát épít fel magában, ami teljesen elszigeteli őt a világtól.

                                 Most vagy soha többé

"Ma tuti, hogy csak egy dologra fogok koncentrálni! Arra, hogy nyerjen a csapatom!"

          Csikós Rudolf a csapattársaival együtt, a focidrukkerek zsinatától zengő pályára indult.    Citromsárga hazai mezben, feszültségtől remegő végtagokkal és küzdeni akarással.   Mint ahogy eddig, minden focimérkőzésen.    A lelátó, a lelkes szurkolók fülsüketítő óbégatásából ítélve, aligha nem tömve volt.

Megprobálkozom a lelkünk bugyrai folytatásával, az Angliai friss tapasztalatokból merítve. Az "érdekes" emberek mindehol ott vannak.

Lelkünk bugyrai : Presztízs kérdés!

Nem, nem fogadhatom el, hogy kritizálj, hogy mond a véleményed. Nem, nem érdekel, hogy ez a kettő nem ugyanaz, nem ismerek építő kritikát sem rombolót. A kritika az kritika, mit csak én használhatok, barátságból, jóakaratból, kioktatásból.

Hogy érted, hogy néha fájdalmat okozom?

Az érem két oldala

-  Ja, már ma is túlóráztam… Hát, ez van, apa, nincs mit tenni, kell a pénz… Nem, nem megyek haza! Jobb nekem az albérletben, mint otthon nyomorogni… Igen, én tudom… - beszélgetett telefonján apjával Péter, aki az előbb zárta be harmadik emeleti lakásának ajtaját. Ledobta táskáját a földre és belevetette magát az izzadságtól foltos, nyikorgó bőrfotelbe.

-  Hjajj… na jó, apa, ha nem haragszol, akkor én most elköszönök. Hullafáradt vagyok… Oks, akkor holnap… szia!

 Ringlispilben hintáztunk a parkban

És árnyak is hű maradtál.

Gyertyafényben elalvás előtt

A falon velem labdáztál.

Pirkadattól alkonyatig a lábam alatt növekedtél.

S amint kikapcsoltad a teliholdat, újrakezdődtél.

Íme egy frissen mázolt bíróküszöb.

Továbblépnem röghöz kötött,

Tintadombos pillád hiányba vetett,

Megbök az új üdvözlet:

A Múzsamentes övezet.

Magammal jöhetnél,

Odaát felejtettem az eszemet,

Kinyitom neked a skalpom, ha szeretnéd,

Egy célzott dobással úgyis belemegy.

                                        A báznai disznó

          Akkor, ezerkilenszáz hetvenbe, furcsa volt az időjárás.  Szép volt a tél és szép tavasz kővetkezett utána. Már azt hittük hogy kegyes hozzánk , a jó isten  annyira minden a rendjén haladt. Hozzánk a gyárba is érkezett egy, vadonatuj ember, aki azzal hivta fel magára a figyelmet, hogy  surcot viselt. Ez még nem is lett volna elég, hiszen mi is surcot viseltünk, de ő a sajátját hordta, ráadásul csak deréktól lefelé.A mienknek meg volt mellrésze is,  Aztán ahogy teltek a napok azt vettük észre, hogy a seprüjével egész nap seperget a mühelyben.

Zsolt épp a vacsoráját fogyasztotta. Jó késő volt már. Több mint három éve állt rá, hogy azokban az időszakokban egyen, amikor a többi ember épp nem ezt teszi. Praktikus okokból. Egyrészt az étkezésekkor megszaporodott a futárok dolga, másrészt Zsoltnak volt egy megállapodása az egyik kiszállítós étteremmel. Az aktuálisan bent maradt vagy valamiért lemondott ételekből jutányos áron felajánlottak neki néhányat. Ő pedig elment érte, és elhozta magának, amelyik tetszett neki, és nem csapott le rá egy hasonló spórolós kedvű futár.

Mostanában gyakran elgondolkozom, hogy mi is ösztönöz engem az írásra.

Körülbelül tizennyolc éves lehettem, amikor elkezdtem az internetre feltölteni az alkotásaimat.

Sokan voltak, akiknek tetszett. Akadtak, akik építő jellegű kritikáikkal igyekeztek még jobbá tenni azt, amit leírtam. Állították, hogy értékes gondolatokat tartalmaznak a soraim.

Az, hogy foglalkoztak a műveimmel, egyértelműen ösztönzött a továbbhaladásra.

De vajon elértem-e azt, amit szerettem volna? Egyáltalán, volt-e valami konkrét dolog, amit el akartam érni?

Szememmel nyeltem el
Nagyítón át a sziluettszökevényt.
Hiátus sejtelem, hogy a kölcsönszív
A végéhez ért.

Hatodik rész

- Nem haragszol? Tudom, hogy ki nem állhatjátok egymást a fivéreddel, de nem jutott eszembe más, akihez fordulhattam volna.

A kandallóban lobogó tűz bíbor árnyakat vetett Yvetta arcára, aki várakozóan fürkészte szerelmese arcvonásait.

- Dehogyis.

Flavio tenyerébe zárta a nő keskeny ujjait, és gyöngéd, tiszteletteljes csókot lehelt rájuk.

- Azt tetted, amit kellett, hogy megvédjed magad és az embereimet. Nem tudhattad, hogy az én maréknyi itthagyott katonám elég lesz-e Gaspard fegyveresei ellen.

Elnézést kérek mindenkitől, amiért ennyire eltűntem az utóbbi időkben. Tudom, illendő lett volna olvasnom az írásaitokat, de az egyetem előtti szervezések elveszik minden időmet. Tudom, lehetne rosszabb is, hisz csak sikerült a célom, az orvosi, mégis kicsit fárasztó.

Remélem sikerül behoznom a lemaradásom mind olvasás mind írás terén.

Roland

Egyszer mindenki hazatér

4

Pontban hat órakor a St. Mattheus-templom harangjai mély kongással elriasztották az ott tanyázó galambok hadát.

                                      Eredményhirdetés

          Úgy néz ki , hogy a forró napok ellenére, a versenyzői kedv, meg közeliti a régit. Kivánom hogy a továbbiakbam sem lankadjon. 

Kozma  Norbert: Portás:    Nem a klsszikus formát választottad. Szereplőid élnek és vissza élnek, hatalmas kocsiaikal. Néha elgondolkozol, ilyenkor érzik a legtisztábban a gondolata, hogy elgázolj , hogy siess, hogy elérj a munkahelyedre.

Hát, igen...
ezt a széljegyzetet (illetve ennek kissé lebutított, és jóval csúnyábban lefirkantott verzióját) a metrón körmöltem hazafele menet, csak úgy rámjött az írás (de rég volt utoljára!), persze papír-toll luxus, így a kasszás sztenderdjegyzeteim hátára firkantottam a sorokat egy csorba ikeás ceruzával, lelkesen, kissé talán tébolyodottan is,
miközben az jutott eszembe, hogy a gondolatok, melyek a nap minden percében, minden másodpercében (felfogod ezt? MÁSODPERCÉBEN) cikáznak a fejedben, mennyire de mennyire de mennyire nem kézzelfogható, leírható, mondatokra és fejezetekre tagolható valami - csak egy maszlag, egy gyorsáramú folyó, ami hurcolja magával a hordalékot, dobálja fel-le, fel-le, néha ez bukkan fel, néha az, itt egy üres, megtaposott Theodora ásványvíz üvege, ott egy fél pár cipő, amit egyszer tulajdonosa örömmel vett, büszkén hordott, aztán a legcsekélyebb érdeklődés hiányában elhajított (no nem mintha a gondolatok, pláne érzések olyan könnyel elhajíthatóak lennének), amott meg egy egyszerű, foszlott műanyag zacskó, hát ugyan ki készíthette, hol adhatták el, mi lehett benne anno, kinek a kezét húzta, s főként - hogy került a gondolataim közé???

Fodrásznál

- Jó napot, Marikám! Örülök, hogy látom! – üdvözölt a fodrászom. – Hogy vagyunk? – kérdi, miközben már tessékel is a szék felé.

- Nehezen bírom ezt a kánikulát – sóhajtok, de a szavamba vág.

- A szokásos melír lesz? – nem várja meg a válaszom, a már előre kikevert festéket elkezdi felkenni a hajamra. – Ez a meleg valóban elviselhetetlen! Csak valami tóparton lehetne kibírni, de kinek van arra ideje?

- Mi múlt héten lementünk a Balatonra – jegyzem meg halkan, de mint aki meg sem hallja, folytatja.

A lábbal integetők

    Két évvel ezelőtt az egyik régész barátom megkért, hogy kísérjem el egy ásatásra és segítsek neki, mert Ő fél megfogni a csontokat. Javasoltam, hogy akkor vegyen fel egy kesztyűt, de erre a megjegyzésemre kirázta a hideg, a meleg, összeszorult a gyomra, végig gurult állán az izzadás, majd szomorúan közölte, hogy fél megfogni a kesztyűket is. Sokat gondolkodtam a megtisztelő felkérésen, mígnem beadtam a derekam és igent mondtam.

Zoltán azt tette, mint minden áldott nap. Egy Székben ült, egy nagy fehér falú teremben. Körülötte a tér minden részletében számok pörögtek egy végtelenül bonyolultnak tűnő precíz ábra különböző pontjain. Lágy hangerőn klasszikus zene szólt. A steril szoba közepén ülő alak volt az egyetlen dolog, ami akár csak egy picit is természetesnek tűnt, bár ő sem nagyon. Jelentősen túlsúlyos testét egy különleges, méretre szabott Ruha, és egy kompozit exoszkeleton borította.

Ősember.

       Jó kis barlangjuk volt, a horda apraja, nagyja elfért benne, a bejárat mégis jól védhető volt, és éjszakára egy hatalmas kővel eltorlaszolták, körben a maradék réseken mindig beszűrődött a fény, jól követhették a napszakok váltását. Van tüzük is, a varázsló szerezte, már évek óta táplálják, lángja néha magasra csap a rádobott gallyaktól, ilyenkor félelmetes árnyak vetődnek a sziklás falakra. Ma éjszaka Mol , a csapat kőpattintó mestere volt a szolgálatos, neki kellett a tüzet éberen tartani.

10. fejezet

Maadui

– Akkor halljuk az igazat! El kell mondanod mindent, amit tudsz! – parancsolta rá Trevorra Theresa immár William házában.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz – hárított a férfi. Tesst féltette, Williamben pedig nem bízott.

– Emberek életével játszol, Amman, az Isten szerelmére! – fakadt ki a nő és lerogyott a fotelba. Szándékosan az eredeti nevén szólította a férfit, így is hatni próbált rá. – Az anyám már meghalt, nem veszíthetem el a többieket!

Ötödik rész

- Tizennégy éves voltam – kezdett bele Flavio, ösztönös mozdulattal végigsimítva arcán a sebhelyet. Régóta már, hogy beforrt, most mégis érezni vélte az egykori fájdalmat. És a megaláztatást.

- Uram? Jól van?

A fiú aggodalma, tekintve saját sebeit, igazán megható volt.

- Hogyne – mosolygott rá Flavio –, semmi bajom. Csak elgondolkodtam: miféle csodákat hívhatnék segítségül, hogy megakadályozzák ezt az éktelen ballépést. Mondd csak, Guillaume fiam, biztosan józan voltam, amikor megígértem, hogy elmesélem ezt a történetet?

Venni vagy nem venni (játékon kívül)

 Nem is tudom, hol kezdjem… Egy féldoboznyi tabletta után azért könnyebb…

 A szőke szín volt a kedvenc. Talán, mert még nem érintette semmilyen festék. Ahogyan a fürtök kacéran magukba szippantották az aranyló fényt… mintha csak a Balaton két partját kötné össze az esti naplemente alkotta híd. Semmi máshoz nem volt fogható! És az az érzés… tapintani. Amikor az ujjak köré tekeredett néhány kósza hajszál.

                                        Közös udvar 19.

            Csak a kivűlálló szemében tünt felületesnek  a Bözsike és a Viktor kapcsolata , erre azután jöttem rá amikor Bözsike  elutazott, és Viktor ott maradt egyedül. Ez alatt a nem túl hosszú idő alatt,  úgy összemelegedtek, annyira  eggyé váltak -- hogy azok a felületes viselkedésnek tünő megnyilvánulások , csak az igaz mély érzelmeket akarták elfedni.

- A pályaudvarra, kérem!

- Okés. Talán késésben?

- Kicsit elaludtam, ezért ültem taxiba. Kérem, ha lehet, igyekezzen, a 8:20-as gyorsot el kellene érnem!

- Jó, jó. Azért nem kell mindjárt megijedni. Aki valaha utazott már velem, az tudja, hogy ha én valahova oda akarok érni időben, akkor abban biztos lehet bárki, hogy senki meg nem állít.

„Ha ennyit pofázik, tuti elkések!” – gondoltam dühösen.

Végre elindultunk, de nem épp úgy festett az ürge, mint aki túlzottan oda akarna érni.

KÁNIKULA    ( Játékon kivűl)

      Nem tudom miért, de valahogy úgy tűnik, hogyha mobiltelefonon hívok, taxit hamarabb érkezik, s nem kell hallgatnom a vezetékes állandó recsegését. Ebben a nyári melegben mégis csak kellemesebb egy légkondicionált járműben utazni, mint a zsúfolásig telt városi buszokon. Az öt perc, amíg megérkezett a taxi, a napon állva végtelennek tűnt. Köpcös középkorú emberke volt a sofőr, rövidnadrágban, papucsban és ujjatlan ingecskében nyúlt át és nyitott ajtót.

A terjedelem miatt játékon kívül. Elnézést érte!

18+

A portás

Szétvet az ideg, mert késésben vagyok. Bár rühellem, amikor ilyen váratlan helyzetekre kell költenem a pénzt, de muszáj leintenem egy taxit.

– A belvárosba, kérem! – hadarom, és bepattanok a járműbe. Aztán megadom a pontos címet a sofőrnek.
– Rendben, már indulunk is – mondja, majd beletapos a gázba. – A környékről való? – kérdi később.
– Vidéki vagyok – felelem.

Hőség van, szinte kihalt a történelmi belváros. Itt-ott lézeng csak egy-egy lélek.

Alattam a repedezett, néhol hiányos kockakövek, odafent egy kósza bárányfelhő éppen eltakarja a napot.

Bennem és körülöttem üresség.

Turisták lézengenek teljesen érdektelenül, csak azért, hogy ne kelljen otthon unatkozni. Két, tíz év alatti kislány kergetőzik a szökőkút körül. Élvezik, hogy megcsapja őket az ilyen időben különösen kellemes vízpára.

Lehajtott fejjel bandukolok.

A rég elhagyott csatatér lehangoló képet mutatott. Kiégett viskók, eldobált fegyverek értéktelen darabjai hevertek mindenütt, néhol egy-egy szétszaggatott egyenruha darabja lobogott a burjánzó aljnövényzetbe akadva. Korhadó puskatusok, törött szekerek, golyó luggatta kráterek rondították az összképet mindenütt. Egy szétroncsolódott ágyú elszenesedett maradványai balról, jobbról pedig a mindössze egyetlen korhadó fakereszttel jelölt ellenséges katonákat rejtő tömegsír, melyet már kezdett benőni a cserjék hajtásainak hadserege.

Normál esetben régi nagyvárosi életemhez hűen elővennék egy tabletet és azon keresnek unaloműzésként valami lényegtelen dolgot ami lefoglal. Most azonban nem érzem ennek meg csak szükséget sem. Nem unatkozom, sőt izgatottan varom hogy, mikor megvirrad láthassam a kárpátok völgyei által nyújtott megunhatatlan látványt. Lehetőségem szerint minden nap csak vonatoznék kőrbe kőrbe a friss hóval borított hegyek völgyek között, nézegetve amint egyik másik kis falucska mellett elhaladva megpillantok egy egy élelmet kereső szarvast vagy kósza vadállatot, amint a vonatra fittyet hányva zavartalanul játszanak a hóban.

Hajnali négy körül lehet, az emberek szállingóznak lassan, egy kisebb csoport kezd körém gyűlni a havas peronon, mindenki a vonatra vár. A lámpák tompa fénye épp, hogy megvilágítja az állomás fagyott öreg vezetékeit, az emberek arcát a saját leheletük takarja el a csípős hidegben, én még sem fázom. Valahogy ahányszor egy hideg állomáson várakozom mindig a kedvesem meleg ölelése jut eszembe, ilyenkor hiába fázik az ember teste, a lelke mindig meleg marad, kellemes vágyakozás fűti.

***

– William? – kiáltott a női hang, ahogy Theresa benyitott a nagy fakeretes ajtón. – Merre vagy?

A napfény betöltötte az előszobát, így ő gyorsan becsukta az ajtót.

– William? Beszélnem kell veled! – mondta ismét. Biztosra vette, hogy itt kell lennie, hiszen nappal nem mehet sehova.

Belépett a dolgozószobába, legnagyobb meglepetésére egy egyenruhás alakot pillantott meg. Trevor volt az.

– Te mit keresel itt? – nézett Theresára a férfi meglepetten.

                                        Közös udvar 18.

          Lassan , szinte heti rendszrességgel elköltözött valaki , vagy valakik a közös udvarból. A készülődésből az derült ki , hogy most épp a kapitányék  következnek a sorban , bár nekik még várakozniuk kellett egy kicsit ,  mert a kapitány új állomás helyén nem szabadult még fel a szolgálati lakás. Sára ezt nem is bánta különösebben mert  még összetudott hozni  néhány pásztorórát bátyámmal, és még  azt az eredményt sem kapta kézhez amiből  kiderül , hogy alkalmas-e gyerekszülésre vagy sem.

                                        Közös udvar 17.

          Közös udvarunk konglomerátuma megbomlani látszott. Ezt mindenki sajátos módon vette tudomásul. Talán olyan is volt, aki örült , de szerintem, többen voltak azok akik bizonyos fokig sajnálták. Silághiné biztos örült , hogy Vékonyné nem veszélyezteti tovább csipeszeinek leltárállományát, és a Vékony gyerekek sem kiabálják tele szobáját konyháját, a nyitott ablakon keresztül.