Hajnali négy körül lehet, az emberek szállingóznak lassan, egy kisebb csoport kezd körém gyűlni a havas peronon, mindenki a vonatra vár. A lámpák tompa fénye épp, hogy megvilágítja az állomás fagyott öreg vezetékeit, az emberek arcát a saját leheletük takarja el a csípős hidegben, én még sem fázom. Valahogy ahányszor egy hideg állomáson várakozom mindig a kedvesem meleg ölelése jut eszembe, ilyenkor hiába fázik az ember teste, a lelke mindig meleg marad, kellemes vágyakozás fűti.

Az emberek egyszerűen falusiasan vannak öltözve, mindenki nagykabátban, sálban sorakozik ki a peronra. A hatalmas táskáját alig bírja cipelni egyik másik idősebb nénike, mindenki meg van rakodva rendesen mindenfélével, ami nem is csoda hisz ahová megyünk ott minden nagy érték, mert semmi sincs, de ami ott van az maga a legnagyobb kincs.

Jön a vonat, messziről hallom a mozdony zakatolását, a vonat füttye úgy hangzik mint egy hatalmas hajókürt az éjszakában, aztán jön az ismerős három lámpafény és a lámpák mögött feltűnik a jó öreg mozdony ami mint egy hatalmas gőzhajó úgy siklik be az  éjszakai állomásra. A nénikék lassan felbotorkálnak a vonatra, szerencsére nagyon kedves emberek élnek itt és segítenek feladogatni a sok nehéz csomagot a szegény idős embereknek, jó érzés ezt látni. Felszállok én is miután előre engedtem a kedves idős embereket, attól nem kell félnem, hogy nem lesz helyem a hosszú úton, mert ahogy ismerem ezeket az embereket akárhogy is de szorítanak maguk mellett egy helyet bárkinek. Ha állva kellene utaznom az sem lenne nagy baj mert az út maga a jutalom, ez az utazás több mint egy egyszerű utazás, az ember ámulatból ámulatba esik. Akár csak a szerelem ott sem az a lényeg hogy elérjünk egy célt, már a puszta kellemes lét is boldogít mint ez esetben ez a csodás utazás.

A vonatra felkapaszkodva és a kis keskeny ajtón átpréselve magam egy nagyon kellemes meleg folyosóra érkezek. Az első fülkében ülő emberek el is kezdik összepakolni a holmijaikat amint meglátják, hogy valakinek még nincs helye. Természetesen szeretnék leülni így bemegyek. Az emberek udvariasan köszöntenek, már is jó barátok közt érzem magam. Nehezen lehet elférni a hatalmas táskáktól, de az emberek meleg üdvözlése és a kellemes környezet mindenért kárpótol.

A vonat lassan apró lökésekkel, de erőteljesen elindul a síneken, szinte sajnálom otthagyni azt a hangulatos kis öreg állomást. Az állomás fényei lassan eltűnnek a látómezőből. A vonat egyelőre még a falu sötét kis utcáit keresztezve halad magabiztosan előre.