Erőd

Az egyszintes ház a város szélén egy olyan utcában volt, ahol csak kertes házak sorakoztak. Az épület beleillett a sorba, külseje akár konvencionálisnak is tekinthető. Lakóját. Egy agglegény bérlőt a környékbeliek ismerték, rendszeresen járt a sarki ABC-be, út közben még beszédbe is elegyedett a szomszédokkal. Íróként mutatkozott be, ez indokolta állandó otthon tartózkodását, az írás márcsak ilyen mesterség. A hitelesség kedvéért volt néhány könyve, amiket "írói álnéven" írt, persze nem ő, hanem eléggé ismeretlen író követte el.

Eltökéltség

Haris százados túl volt egy izgalmas éjszakán, a magas szikár férfi a gyakorlatokra való felkészülésnek tartotta, hogy feleségével az indulást megelőző éjszakán annyit szexeljenek amennyit csak bírnak. A négy menet után jó darabig nem lesz sürgető igénye újabb kalandra, persze lehetősége sem, mert a következő két hetet a Bakonyban egy erdő közepén tölti a hozzá rendelt hiradó állomásokkal. Előző este minden fontosabb kelléket belekészített a hátizsákba, most a vállára kapta és végig puszilta a családot, azaz feleségét és két kisfiát.

A város felett sötét felhők gyülekeztek, és a levegő rövid idő alatt dermesztőre hűlt. Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna, és hangos robajjal verte a régi vendégház ablakait. Az üveg mögött, a sötét szobának, csupán halovány gyertyafény adott világosságot. Dohányfüst és dohszag keveredett a levegőben, és a fény mellett előregörnyedve ült egy férfi. Vékony kabátját összehúzta magán, és megint a falon függő órára pillantott, aminek a mutatója hét óra ötvenhárom perckor megállt.

4. Barátból ellenség

A pékséggel átellenben parkolva is felismerem a teraszon üldögélő kampóskezű Alekszejt. Átszaladok az úton, s odalépek az asztalához.

- Alekszej! Régi jó barátom! Üdvözöllek!

- Üdv Jekatyerina! Ezer éve nem láttalak! - köszönt és széttárja karjait.

Megölelem, ő pedig magához szorít.

Helyet foglalunk, majd megszólal.

- Mire van szükséged? 

- A segítségedre! 

Ahogy kimondom az utolsó szót, éles csípést érzek a nyakamban, melyet egy másodpercen belül tompa fájdalom és bódultság vált fel.

3. Üldöz a balszerencse

Fél óra nyugodt repülés után felfigyelek egy furcsaságra. Hirtelen sokat veszítünk magasságunkból.

- Hoppá!

-  Hoppá, elromlott a magasságjelző? - kérdezi James.

- Nem. Hoppá, mindjárt lezuhanunk.

- Akkor kifogy az üzemanyag?

- Az nem létezhet. A tartály szintjelzője induláskor tele tankot mutatott.

- Megbütykölték a kijelzőt! - áll elő az ötlettel.

- Lehetséges.

- Hol járunk?

James hangosan számolgat, majd rövidesen a kapott számból következtést von le.

2. A beavatás

Egy sötét furgonba szállunk be az éj leple alatt. Elől kettő, hátul három ügynök és Én. Velem szemben ül a legidősebbnek tűnő fazon. Érzem magamon a tekintetüket. Meglep, hogy még a fiatalabbak is engem bámulnak, de mindenképp jóleső érzés. Vagy csupán oly régóta vannak távol párjaiktól, hogy ki vannak éhezve? Lehet. Viszont, ha egy ujjal is hozzám érnek a golyóik fogják bánni. Én még fiatal koromban sem adtam oda magam akárkinek. 

- Mondják uraim, nem gúvad ki a szemük?

1. Váratlan megbízatás

- Hé! Hol vagyok? Mit akarnak tőlem? Kik maguk? - üvöltök egy székhez kötözve, miután kinyitottam szememet. 

Semmi válasz nem érkezik. Szétnézek a pislákoló fénynél, mely a kis zugot megvilágítja. Ablaknélküli, dohos szagú szobába vagyok bezárva. Végigtapogatom testemet. Vágás vagy szúrás nyomai után kutatok. Szerencsére hiába, sértetlen vagyok. Akkor meg miért vagyok megkötözve? Valaki foglyul ejtett? Igen. Azt viszont nem tudták rólam, hogy valaha én voltam a legjobb ügynöknő a KGB-nél, Jekatyerina Petrovna Szemjonova.

Minthavétel

Szag László a nejével egy fárasztó nap után viszonylag hamar nyugovóra tért budapesti otthonában. Ám valahogy egyikük se tudta lehunyni a szemét.

– Kezdenek kirepülni a „gyerekeink” – sóhajtott Izabella.

– Igen – morogta a nyomozó.

– Botond friss, délegyházi barátnője egy idő után kérdéseket fog feltenni – morfondírozott az asszony.

– Igen. A meséje elég gyenge lábakon áll, de nagy a szerelem. Ezen a hídon majd akkor megyünk át.

Öngyilkossági kíséret

Lászlót ismét hívták. Egy csillogó, új épületbe, az ELTE budai kampuszához. Egy IT cégnél történt haláleset, tisztázatlan körülmények közt. Mire beért, a helyszínelők már dolgoztak, a kollégái biztosították a termet és a tetemet.

– Ki talált rá? – kérdezte, amint belépett.

– A takarító – mondta az őrmester.

– Nem nyúltak semmihez?

– Csak néhány ujjlenyomatot kerestünk, meg mintákat vettünk, de nem mozdítottunk el semmit – mondta a helyszínelők főnöke.

Finoman szórva, nagy űr az éhség

Szag László szinte már behunyt szemmel le tudott volna vezetni Dunavarsányba. Amint a házhoz értek, Izabella a felesége, Géza, Levente és Botond társaságában már el is merült a könyvek vadregényes világában. A ház mindennel együtt szinte üres volt. A két katona Kecskemétre költözött. Csilla és József egy özönvíz előtti parcella kombájnt próbáltak épp megszerelni az egyik helyi földműves gazdánál. Réka épp nem az orvosi jegyzeteket tanulgatta, hanem gyerekcsőszként dolgozott valahol, Ibolyával a fizikusnővel együtt.

Csalásbarát ország, Összefonódó villamos

Ugrik Csaba dandártábornok az íróasztala mögött ült. Kitörölt egy e-mailt, majd a kukából is eltávolította. A böngészés előzményeit is. Sőt, még az ideiglenes file-októl is megszabadult. Nem volt jó kedve. Az imént kapta a levelet, de az egészet egy telefon előzte meg. Közvetlenül őt kereste egy budapesti rendőrnyomozó. Hamar rájött. Ugyanaz, akire pont ő uszította a lehető legnagyobb titokban a saját hírszerzésüket.

Agyhatalom, Vadhiba, Országgyűlölés

Csilla egyik ámulatból a másikba esett Budapesten. Arra kérte Lászlót, sétáljanak egy kicsit a rendőr munkahelyéig. A kocsiból minden túl gyorsan elsuhant mellette.

– Büdös van – mondta.

– A város szaga. Gondolom az autókra célzol.

– Igen. Dunavarsányban is éreztem, de itt nagyon durva.

– Mondjuk ma még ködös is a levegő. Meg szmog van.

– Szmog? – nézett rá kérdőn a nő.

– Füstköd.

– Így értem.

Felmerít

Izabella vonattal ment ki Dunavarsányba. A férjének még bent kellett maradnia a rendőrségen, de ő nem bírta tovább. Ma sem. Egyre több dokumentumot sikerült a Sólyom csapatának dekódolnia. Már a formázott szövegeket is képesek voltak olvasni, bár néha belezavarodott a hevenyészett fordítóprogramjuk. A hajó informatikusa nem élte túl az utolsó űrkalandjukat. Ibolya a fizikusnő, Géza a kommunikációs tiszt, József és Csilla pedig inkább felhasználói szinten kezelték a gépeket.

Érzelmezés

Szag László az autójának dőlve várta, amíg a kapitány észreveszi. Az orrát lógató férfi szinte már mellé ért, de még mindig nem fordította felé a tekintetét.

– Szia Kálmán! Gyalogolsz, vagy elvigyelek valahová?

– Ó, szia László!  – válaszolt zavartan az érzelmeitől kissé összekuszálódott gondolataiba merült katona.

– Nem akartam bébicsőszt játszani, de a többiek se tudták megmondani, pontosan hol vagy. Attól tartottam, bajba kerülsz.

Elszigetlett

Kálmán, a Sólyom kapitánya a Duna partján állt. Nem tudta merre tovább. Tájékozódási pontokat keresett, de nem talált. Semmi sem volt ismerős. Többek közt ilyen kérdések zakatoltak a fejében: „Mit keresett itt a folyam? És miért ilyen keskeny? Sodrása is alig van, de…”

Agyában a saját történelem- és földrajztudásának minden morzsáját átforgatta.

„Hát persze! A szabályozás! A Soroksári-Duna már nem létezik! Pontosabban nagyon is valóságos.”

A távolban megpillantott valamit.

Háztáji seprű

László és Izabella ismét munka után indultak Dunavarsányra. Hoztak néhány tankönyvet.

– Furcsa meglett mérnököknek, orvosoknak és katonáknak betűvetést tanítani, hatéveseknek szánt módszerekkel – mondta az asszony.

– Nem ez az egyetlen. Lett tizenkét gyerekünk – ölelte át a feleségét a nyomozó.

A saját utód valahogy sosem jött össze. Beletörődtek, de néha hiányzott.

– Olyan hamar felnőnek… – mosolygott rá a neje.

Beköszöntött az ősz.

Gyomorrvérzés

A nyomozó a gázt nyomta. Hívták. Szeged mellett találtak három holttestet. Amikor az üzenetet kapta, egy pillanatra megijedt. Majdnem rákérdezett, hogy megvan-e a szívük, de aztán a kollégája kérdés nélkül elmondta: lelőtték őket. Már esteledett. A riasztás Dunavarsányban érte. Aznap épp történelemórát tartottak a Sólyom legénységével, és hol nagyokat szomorkodtak, hol jókat nevettek az egészen.

László nem ült egyedül a kocsiban.

Szorgos séfünk főzni fog

Izabella úgy volt vele, mint a régi viccben, amikor az anyjának reggel az iskolába menés ellen kikelő gyermek lelombozva hallgatja az elkerülhetetlen választ:

– Kislányom, akkor is be kéne menned, mégiscsak te vagy az igazgató!

Ő ugyan csak szaktanár volt, de valahogy nem tudott a diákokra figyelni. A gyerekek persze azonnal megérezték, rendetlenkedtek. Kénytelen volt gonosz röpdolgozatokkal és feleltetéssel lecsitítani a kedélyeket.

Kormányparti, kényelmes vizelet, szellemi lékkör, ne nézz már madámnak!

A nyomozó hazafelé vezetett. Késő éjszaka volt már. Várt néhány órát, hogy ne legyen ittas. Nem fogyasztott annyi bort, mint a legénység, de azért nem akart volna kollégákkal találkozni. Lassan vezetett. Még éjszaka is szép volt a táj. Túlterhelt testének és lelkének így is nehéznek hatott a kormány. Parti fák tűntek elő a kocsi fénycsóvájában, majd növekedtek és vesztek ismét a sötétbe.

Szórókáztató

A legénység teljesen átöltözött a házban talált és a nyomozó által hozott ruhákba. Többnyire divatja múlt, vagy egyszerű, kortalan darabokba. De legalább nem az összeizzadt, büdös és tökéletesen értelmezhetetlen stílusú egyenruháikban voltak, amikben valószínű hamar megbámulták volna őket.

A nyomozó könnyen belátta. Pont úgy néztek ki, mint bárki más, akiket ő ismer az általa megtapasztalt bolygón. Ez valahogy nyugalommal töltötte el, de ismét fellángolt benne a kétely.

Mi vagy, és kit akarsz, Rágcsálottság

– Van még? – tartotta a harmadik poharat a csap alá szinte minden ember. A tiszta, hideg, friss víz olyan dolog volt, aminek csodájával az egész legényég alig tudott betelni.

– Persze! Csak tessék!  – kínálta László. – A fürdőt arra találják. Sajna a villanybojler nincs bekapcsolva, csak hideg zuhany van maguknak is. Engem már úgyis befürösztöttek. Ételért is el kell mennem. Érezzék otthon magukat, ennyi embernek kicsit szűkös lesz.

Szembesül a nap

József Csilla után osont. Amennyire megfáradt teste engedte, sietett. Igazából vonszolta magát, meggyötörte a nehézkedés.

A rengeteg repedésen beáramlott a légkör. Beszívta a friss levegőt, a föld, a víz illatát. Hirtelen nem is érezte a hatalmas gép fémes, besült elektronikáktól bűzlő dögszagát. Szívét melegség töltötte el. Aztán hangot hallott kintről, és legnagyobb megdöbbenésére értette.

– Jól van, hölgyem? Érti amit mondok?

Farsúlyos

A Sólyom hídja maga volt a pokol. Mintegy hatvan-hetven fok volt a levegő hőmérséklete, a hajót pedig irgalmatlanul rázta az egyik roppant teljesítménnyel járó fékezőrotor.

– Eltört egy lapátja! Le kéne állítani! – ordította a kapitány.

– Nem lehet! A far súlyos, kell a vízszintben tartáshoz. Az a béna úrvezető, aki nekünk jött a vackával, kinyírta a jobb hármas motort, nincs több! Csak ez a négy! – válaszolta József.

– Mikor ereszthetünk be egy kis friss levegőt?

Házaspárna

A két kecskeméti Gripen már a levegőben volt. Az őrnagy felszállás után kapta az eligazítást.

– Vigyázzatok magatokra fiúk! Nem tudjuk mi ez. Néha látja a radar, néha nem. Magasan van, mintha az űrből jött volna – mondta a katonai légi irányítás.

– Valami meteor? Vagy műhold?

– Nem, ez a fura. Azokra van adatbázis. Ráadásul a mérete sem ismert. Néha nagy, néha pedig egyenesen nincs ott. Viszont ha zuhan, akkor lassú, ha leszáll, akkor pedig felelőtlenül gyors.

Valóságfikció

Csilla – el ne felejtse, most épp Adrienn – boldogan sétált a kellemes külsejű, bár kissé kopaszodó és enyhén pocakos László mellett. Valahogy az volt az érzése, a férfi tényleg szülőfaluja természeti kincseit szeretné neki megmutatni. Végig úriemberként viselkedett. Pedig azt hitte, ő is valami házasságtörő kéjenc lesz, aki könnyű prédára les.
„Olyan átéléssel meséli ezeket a madarakat” – gondolta. Szinte egész végig csak bólogatott, és hagyta, hogy a férfi bevigye az erdőbe.

Szerenádas, szeretettes

Szag László nyomozónak megvolt a módszere tettesek elfogására, de a randevúk terén elveszettnek érezte magát. Egy szép napon hosszas adatkutatás, hackelés és rendőrségi hozzáférések felhasználásával „Heurékát” kiáltottak egyszerre, Nádasi Gergővel, az informatikussal.

– Ő lesz az, Adrienn!

– Igen, semmi kétség – igazította meg a szemüvegét az nem épp kocka hasú kocka.

– Három különböző felhasználó, kettő-kettő szinte véletlenszerűen, de egyszer azonos IP-ről.

Has ábra vágva

Szag László burgonyapürét szeretett volna a rántott húshoz. Nem volt, a sült krumplit is csak későbbre ígérték. A hasábra várva körbenézett a rendőrőrs ebédlőjében. Általában mogorva és még mogorvább emberek gyülekezőhelye volt, de feltűnően sokan mosolyogtak. Szinte az egész csapat regisztrált valamelyik, ha nem több társkeresőre. Mind neki segítettek, akit csak kedvességgel vagy hatalmi szóval rá tudott venni. A Miskolcról nemrég áthelyezett tizedes együtt tömte a hasát az iktatóban dolgozó Erikával, máskor egymást tömték az iktatóban.

Álmokfutó

Józsi, a főgépész úgy érezte, öreg már ehhez. Fellángolt benne a gondolat, hogy el se akart már jönni erre az útra, de valahogy rábeszélték.
„Csak egy rutin felderítés, úgyse lesz ott semmi, hazajössz, mehetsz nyugdíjba.”
A baja pont a hiánnyal gyűlt meg. A gyilkos aszteroidák közt a semmiben lebegve átértékelte az életét. Jártányi ereje se volt már. Hetek óta szinte a tudata erejével tartotta működésben a reaktort és a fénysebesség feletti ugróhajtóművet.

Ívóvíz

A főgépész kinézett a komp apró üvegablakán a sötéten lebegő űrhajóra. Szerencsés megmenekülése után a látvány arra késztette, átfusson az agyán a gondolat:
"Inkább meghaltam volna..."
Kiverte a víz. Jól esett volna neki egy forró fürdő. Bár közeledve semmi esélyt nem látott rá.
– Te Cili, ezen még van élet?
– Amikor eljöttem, még volt. Nem sokat beszélgettem velük. Tudtam, fogytán a levegőd, hát kompba pattantam.

A zsilipben a kapitány lebegett.

Alapírtó, ágyhalál

A főgépész mozdulatlanul lebegett az kisbolygóöv közepén. A központi csillag fényét időnként kitakarta egy-egy szikla, de semmi sem ütközött neki. Reménytelen helyzetben volt. Irtó rosszul kellett volna éreznie magát. A sérült űrhajó megmenekült, de őt véletlenül itt hagyták.
– Kedves C9-84F3B naprendszer, ismerkedjünk még a fennmaradó két órámban… – sóhajtotta József, az oxigénszintre pillantva.
Felidézte, mi vár rá

Jelen kisregény egy ismerősöm általában egy betűs elírással alkotott vicces szavaira való szabad asszociációim eredménye. A kiindulási szavakat megadom. Ezek mindig szerepelnek, vagy felismerhetők az adott részben. Sokszor irányították a cselekmény alakulását, de volt, hogy vártam a megfelelő szóra, amit előre megírt folytatásba illeszteni tudtam.

A történet tehát a Facebookon született, de a végére külön világ keletkezett belőle.

---

Hüllőcsillag, hűlőcsillag

A Sólyom vagy ezer éves volt már.

Halálos fóbia 10.

HAVRILLA őrnagy, Zsolt kihallgatása után szakértőkkel is megvizsgáltatta Liza búcsúlevelét, mert abban Zsolt anyja pontosan megnevezte azt a gyógyszert, amit Jolsvai konyakjába tett.

Amikor visszatért a Szeberényi lakásban tartott helyszínelésből megtudta, hogy Margónak az orvosok nyugtató injekciót adtak be, és csak körülbelül két óra múlva lesz kihallgatható. Az üresjáratot kihasználva előbb megebédelt, majd beugrott a laborba.

Halálos fóbia 9. 

A VESZPRÉMI rendőrkapitányság portáján megállították Zsoltot.

– Hova fiatalember? – szólította meg az ügyeletes.  

– Nem is tudom… – dadogta a fiú. Aztán erőt vett magán. – Egy bejelentést akarok tenni.   

– Milyen ügyben?

Zsolt nehezen mondta ki:

– Emberölés.

A parancsnoki irodában megszólalt a telefon.

– A Jolsvai ügyben? Mi az isten! Küldje fel hozzám! – mondta a ragyásképű százados a kagylóba és az ajtóhoz ment.

Halálos fóbia 8.

A PALLADIO székház dísztermében már ott ült az egész vezérkar, és velük szemben az izgatott részvényesek türelmetlen gyülekezete, amikor az elhunyt elnök–vezérigazgató két örököse elegánsan, kifogástalan sötét öltönyben, fontos emberek szokásához  illően kissé megkésve, belépett. Sokan most látták először az ikerpárt és halk pusmogás jelezte a meglepetést, amit a két, tükörképszerűen egymásra hasonlító fiatalember keltett.

Halálos fóbia 7. 

– VISSZAJÖTT? – kérdezte Zsolt, aki most már felpaprikázva, pulykavörösen ugrott a bejárathoz és feltépte az ajtót. Zita odanézett és azt hitte káprázik a szeme, a nyílásban feltűnő két, öltönyös alak láttán.

– Jó napot – köszönt kissé meglepetten a hirtelen ajtónyitástól a ragyásképű százados, a kerületi kapitány-helyettessel az oldalán. – Elnézést a bejelentés nélküli látogatásunkért. – Mikor észrevették a háttérben álló Zitát, mentegetőztek.

Halálos fóbia 6. 

A RENDŐRKAPITÁNYSÁGON a ragyásképű megcsóválta a fejét.

– Nekem ez büdös. Nagyon is.

Már napok óta ették magukat. Valami tényleg nem stimmelt. Jolsvainak semmi baja sem volt a szívével, mégis Nitromint volt a kézitáskájában, és a boncolás szerint be is vett belőle egy marékkal, pedig minden Viagrás tudja, hogy a kettő együtt, az maga a halál. Az ember nem megy tatamira egy ilyen spinkóval, ha el akar patkolni. Vagy mégis? Aztán ott van az a levél a fiának. Mi lehet a fiának az a felháborító életmódja, ami miatt megéri kinyiffantani magát? 

– Oké, nézzük át még egyszer ezt a laptopot – sóhajtott a kerületi helyettes –, de szét fogják rúgni a valagunk, ha mihamar nem zárjuk le ezt az ügyet.

Halálos fóbia 5. 

A NAGYFŐNÖK tragikus halála véget vetett a közte és trónkövetelő helyettese között lezajlott affér utáni vészterhes, és mindenki által időlegesnek tartott nyugalomnak. A PALLADIO ismét kicsinyes csatározások helyszíne lett.

Az igazgató tanács saját halottjának tekintette az örök vadászmezőkre eltávozottat. Csak az volt a probléma, hogy nem volt kit eltemetni, mert a rendőrség egyelőre hallani sem akart a tetem kiadásáról. Így,  kegyeleti okokból kénytelenek voltak a temetésig elhalasztani az igazgató választást, de addig is Marosit nevezték ki ügyvezetőnek.

Halálos fóbia 4. 

MARGÓ sikoltozására felbolydult méhkassá változott a bakonyi vadászház. 

A személyzet rögtön hívta a mentőket, de még ki sem ért Veszprémből a rohamkocsi, az egész ház már az összes részletet tudta. Szobáról szobára terjedt a hír, mint valami ragály, és nyomában, mintha láthatatlan vadászkürtök fújták volna le a hajtást, vagy inkább a helycserés támadást, azonnal megindult a népvándorlás. Alulöltözött, lihegve loholó urak és hölgyek ütköztek össze a szűk folyosókon, mindenki az eredeti szobájába igyekezett, takargatta magát, de közben a másikat leste.

Halálos fóbia 3. 

A PALLADIO székházban november végén terjedt el a pletyka, hogy Jolsvait nyugdíjazzák. Hatvankét éves volt és a közvélekedés szerint lassan ideje, hogy végre átadja helyét Marosi Petinek, a pénzügyminiszter unokaöccsének, akit már külső nyomásra két éve a helyettesévé választottak.  Az új seprő az első perctől kezdve jól sepert és az ő helyére pályázott. Egyből elterjedt Jolsvairól, hogy begyepesedett vén pojáca, aki már nem tudja kézben tartani az ügyeket, a válság miatt egyre kevesebb a megbízás, és a zuhanás csak úgy állítható meg, ha nem engedik, hogy az ellenük szövetkező konkurencia zárja karanténba a céget, hanem ők teszik lapátra az öreget.

Halálos fóbia 2. 

A MALÁJZIÁBA tartó repülő úton sem volt semmi probléma a kicsivel. A Sepangi repülőtérről Kuala Lumpurig tartó gyorsvasúti utazást mindannyian élvezték. Péter a pályaudvaron várta őket. A család végre együtt volt. Zita boldogan ölelgette fiát, aki úgy tűnt, kicsit lefogyott, egyébként pompásan nézett ki. Elképesztően napbarnított volt, és férfiasan borostás arcával, lófarokba kötött, hosszú hajával, sokkal vagányabban nézett ki, mint a családapához illően konszolidálódott bátyja.

Halálos fóbia 1. 

Amikor hazaért a halottak napi temetőből és kiszállt a villa bejárata előtt a terepjáróból, még orrában érezte a rothadó, nedves avar, a penészes koszorúk, a sírok felett halvány ködként terjengő gyertyafüst és a krizantémok zöldséges kertekhez hasonló szagának utálatos keverékét.                                               

Míg a srác a garázskapuval vacakolt; ő az előszobában levetve sáros csizmáját egyenesen a szalon boltozatos falmélyedésében álló bár- szekrényhez ment, kinyitotta és egy konyakot töltött magának.

Üdv mindenkinek! Szeretném megosztani veletek, hogy mától elérhető az új regényem, szóval, akiknek tetszettek az eddigi történeteim, azonak ajánlom figyelmébe a könyvet.

És azoknak is, akik szeretik a hasonló témájú regényeket.

További szép napot és jó írást kívánok!

A kiadó webshopjában már kapható az új regény!

http://undergroundbolt.hu/szirenek-eneke

"Úgy tartják, hogy a szirének éneke halálba csalogatja a tengerészeket, viszont mikor elhallgatnak...

                                                                      A fülemüle éneke

2015 Február 15-ben járunk.Én egy 25 éves régimódi férfi vagyok aki egy nyomozó és ráharapott egy ügyre."a fülemüle énekére" ami nem más mint egy arany revolver amit elloptak.Egyből elmentem a tetthelyre ami egy múzeum volt.Ott találkoztam a biztonsági őrrel akivel elbeszélgettem egy kicsit.Azt mondta hogy a héten szabadságon volt ez nekem gyanús volt.Hazamentem a lakásomba.Bekapcsoltam a tévét és éppen a híradó ment ahol mondták hogy Jean De Waul még 10000000 eurót kapott egy arany revolverért de melyikkel  a fülemüle énekével vagy a pacsirta szárnyaival.Elmentem hozzá őt kihalgatni azt mondta hogy a pacsírta szárnyait adta el.Vissza hazamentem,megkerestem az elemlámpám elmentem megint Jeanhoz 21:00 kor Jean már aludhatott és elkeztem nyomozni és találtam egy cetlit rajta három betű G P M.Ezt elvittem magammal de mikor kimentem volna egy hölggyel találkoztam aki megkérdezte maga Jean barátja?Montam igen bár tudtam hogy nem volt még mikor barátok voltunk és onnan volt kulcsomhogy bemennjek.Haza mentem és megpróbáltam értelmezni a cetlit lehet hogy több darab van.Gondoltam vissza megyek reggel.Elindultam 8:25 órakor oda értem 8:40 órakor de amint beléptem hozzá a kulccsal ami volt tőle tehát bementem és csak Jean holttestét találtam már ideje halott lehetett  három golyó volt a hátába gyáva mozdulat.Visszont a falon lövés nyomok voltak ami azt jelentti nem csak ő vol ott de még kik és ki a gyilkos?Szét néztem és láttam egy kamerát megnéztem és a testőrei voltak vele meg a pacsirta szárnyaival lőtték le.Ott voltak még gengszterek is Elmentem a testőrökhöz azt monták hogy szabadságon voltak,furcsa.Megkellet tudnom hogy kinek adta el a fegyvert.Rákerestem az interneten és úgy tűnik hogy Pete da Wolknak adta el.De a tartoszkodási helye nem volt meg a telefonszám sincs.Be írtam anevét kiadott öt embert három amerikai volt egy pedik német az utolsó meg Párizsban én pedig Marseilleben voltam ezért utaztam végül elértem a célomat de csak a videófelvétel volt az egyetlen bizonyíték hívtam a rendőrséget és lecsokták Petert.A házában találtam egy cetlit amin ez ált F T C eszembe jutott a másik cetli G P M ebből eszembe jutott amit még régen Jean mondott ha mondom hogy F T C G P M te mondod hogy P S G M M C és lejutsz a kamrába ott van pár dolog ami kellhet.Megfogadtam tanácsát és elmentem oda kimondtam a betűket bementem és volt ott arany,gyémánt és a fülemüle éneke üvegre rávésve hogy "Tudom hogy nem élek".Gondoltam hogy jó öreg Jean de Waul pajtás.

A Magány csöndesen üldögélt immár szokottnak mondható helyén, a Fészkes klub eldugott sarkában. Kimérten szürcsölte fekete levesét. Időnként tört hozzá egy-egy falatot a magvas kenyérből is, hogy végül leöblítse száraz borral.

No persze voltak kellemes pillanatok is az életében. Amikor hirtelen betoppantak az Emlék-ikrek, és méz ízű csókot hoztak, azok jól estek neki. 

Volt, mikor egy pillanatra Reményt vélte felfedezni a bárpultnál. A mécsesek tompa fényénél megcsillant bíbor ruhája, és biztató mosolyt küldött a pincérrel.

Az elhagyatot haz lejteje

Egy elhagyatot haz allt a varos szelen .Az utca kongot az uresegtol nem jart s lakot ott senki.Egy hajlektalan ember oda ment alvohelyet keresni .Epp abban az elhagyatot hazba.A hajlekrtalan elaludt.Egycser arra ebredt ,hogy egy enek vizhangzik a hazba.A hajlektalan kiment megnezni ,hogy ki enekel hisz o ugy tudta,hogy ez a haz ures.Gyufaval vilagitot .Amikkol kiment a szbabol ahol aludt meglata a felboncolt alakot .Egy ember volt olyan 25 evesnek sacolom A hajlektalan elszaladt egy telefon furkehez es ertestete a rendorseget.A rendorseg kiment es felvetik a hajlektalan adatait es azt mondtak ,hogy reggel folytatjak a nyomozast .Reggel  ujbol kiment a rendorseg ahoz az elhagyatot hazhoz es taralt egy veres csikot.Ebbol a rendorseg arra kovetkeztet,hogy a felboncsolt holttestek egy zsakba vittek oda a hazhoz.Eljot az este a rendorseg elment a haklektalan lefekuldt es elaludt ugyan abban a hazba.De jot a gyilkos es megolte  a hajlektalant de nem tudta,hogy a rendoseg keszitet egy csapo ajtot es abba bele esett  a csapdaba volt egy riaszto ammi riasztota a rendorseget es a gyilkost letartoztatak es eletfotigranra iteltek.

Mindig úgy hitte, ha eljön érte a halál, lepereg a szeme előtt életének minden fontosabb mozzanata. Azonban semmi ilyesmi nem történt. Péter csupán jeges félelmet, magányt és csipetnyi megbánást érzett. A feje fölött lévő pisztoly csövének sötét nyílása akár egy éhes száj meredt rá. Szinte a vér is megfagyott az ereiben, a levegő bennrekedt a tüdejében, s megfagyott körülötte az idő. Egyáltalán nem állt még készen a túlvilágra, de tudta, hogy nincs menekvés, elkerülhetetlen a vég.

Péter egy bokor mögül figyelte, ahogy Petrosz és a számára ismeretlen, zakót viselő férfi beléptek a faházba. A két testőr az ajtón kívül maradt, s miközben egyikük szemmel tartotta a helikopterhez vezető lejtőt, másik társa őrjáratozni kezdett az épület körül. A tanár az ajkát harapdálva gondolkodott, hogy miként jusson közelebb. Zavarta, hogy Juliát sehol sem látta. Valószínűleg odabent volt, de a koszos ablakon át csak halvány körvonalakat tudott kivenni, főleg ilyen távolságból.

Nem tudta, meddig feküdt ájultan, de mikor kinyitotta a szemét már sokkal világosabb volt, mint korábban. Péter óvatosan felült, majd megtapogatta a halántékát, ahol felsértették a bőrét. Szerencsére már nem vérzett a seb, ám sejtette, hogy csúnya látvány lehet a rászáradt vértől. De legalább már nem szédült, és a feje sem fájt. Fűszálak tapadtak a hajába, szeme alatt sötét monokli díszelgett Dieter ütéseitől, bár ezt Péter nem láthatta, viszont túlságosan is jól érezte.

A fáradtságtól már alig kapott levegőt, de Péter nem óhajtott megállni. Sűrű bokrok és fák között rohant, gyakran felsértve az arcát és a karját, mivel nem sokat látott a sötétben. Jobb kéz felől Litochoró fényei nyújtottak némi tájékozódási pontot, azonban idővel ezt is elvesztette, ahogy beért a fák közé. Maga mögött hallotta a csörtető Dietert, aki vadászkutya módjára loholt a nyomában. Valahogy meg kell szabadulnom tőle – gondolta.

Kimondhatatlanul lassan vánszorogtak az órák a foglyok számára, akik tehetetlenül hevertek a padlón, s csak néha-néha adtak nekik inni, azonban enni egyáltalán nem. Mikor arra panaszkodtak, hogy zsibbadnak a végtagjaik, elrablóik mindössze lazítottak béklyóik szorításán, de nem oldozták el őket. Reménytelen helyzetben voltak.

Petrosz, Julia és Dieter azzal töltötték a napot, hogy felváltva őrködtek odakint, valamint a két férfi időnként kártyázott, ha éppen a nő került sorra.

Mihelyt elérték a Litochoró közelében, a hegyoldalon álló faházat, elrablóik beterelték a foglyokat az épületbe, ahol Dieter leültette őket a földre, gúzsba kötve kezüket és lábukat. Igencsak szorult helyzetbe kerültek. A kocsiban nem volt szabad beszélgetniük, de Eleni Arvanitisz nem bírta tovább magában tartani félelmét, valamint kíváncsiságát.

– Mit akarnak tőlünk? Kik maguk? – kérdezte hisztérikus hangon, mire Dieter odaugrott elé, megragadta a nő állát, majd pisztolyát a homlokához emelte.

Hektor Arvanitisz és a felesége, Eleni, vidáman beszélgetve vágtak át a falu főutcáján, majd kerekes bőröndjeiket maguk után húzva, befordultak egy mellékutcába. A köpcös férfiról patakokban folyt a víz, az inge teljesen átázott a hóna alatt, annyira leizzadt, de nem törődött vele. Minél előbb haza akartak érni, hogy kipihenjék a tengeren töltött napok fáradalmait. Négy napja hajóztak ki Athénból, majd onnan Korfura tettek egy kitérőt, aztán Platamonasz felé vették az irányt.

Jellemző rám, hogy szeretek képeket, úgymond borítókat alkotni egy-egy kisregényemhez. Készítettem a mostanihoz is, melyet alább meg is tekinthettek. Csak a történet hangulata miatt:)

Péter, miután többször is visszatért a kikötőbe a nap folyamán, már kezdett kételkedni benne, hogy érdemes tovább várakoznia. Piros baseball sapkával és napszemüveggel próbálta álcázni kilétét, hogy ne lehessen olyan könnyen felismerni, miközben ismét helyet foglalt a kikötő mögötti taverna teraszán.

Telt az idő, emberek jöttek-mentek, s a tanár lassan elveszítette türelmét. Éppen távozni készült, mikor néhány méterrel arrébb felbukkant Julia.

Sajgott a feje és hányingere volt, de ennek ellenére Péter összeszedte magát, és nehézkesen feltápászkodott. Nem tudta, meddig feküdt ájultan, bár gyanította, hogy hosszú percek telhettek el. Még mindig nem tudott napirendre térni felette, hogy Julia megcsalta és leütötte. Felfoghatatlan volt a számára. A nő rideg szavai továbbra is ott csengtek a fülében, s egy pillanatra átfutott az agyán, hogy nem foglalkozik vele tovább, de Péter mindig is makacs volt.

Mit gondoltok erről a kis részletről? Tervezem, hogy majd, ha kész lesz, elküldöm kiadóknak. Bűnügyi kalandregény lesz, Görögországban játszódik egy kis szigeten. Ezt a részt a hangulata miatt ragadtam ki. Nagyjából tükrözi az egész történet atmoszféráját - legalábbis remélem :D

– Tulajdonképpen mit keres? – kérdezte a halász egy óra múlva, miután megkínálta egy doboz hideg sörrel utasát, aki elfogadta.

– Nem tudom. Félig elhiszem a szirének történetét, félig kételkedem.

Péter összezavarodott. Julia kora reggeli hívása teljesen váratlanul érte, de amit a telefonban mondott neki a nő, még jobban. Megbeszélték még visszafelé Szkiathoszról, hogy a mai nap ellátogatnak Paleo Panteleimon hegyi falujába, de Julia lemondta a találkozót. Péter csalódottan vette tudomásul, majd kissé sértődötten elköszönt. Ekkor döbbent rá, mennyire kötődni kezdett Juliához, ami meglepte, bár jó érzéssel töltötte el.

Viszont annál inkább lelombozta a nő döntése.

Szkiathosz szigete zöld gyémántként bukkant fel előttük, ahogy a komp lassan megközelítette. Dús növényzettel borított hegyoldalak nyújtózkodtak az ég felé, őrizve az alant elterülő várost. A hófehér falú, narancssárga cseréptetős házak tipikus görög hangulatot árasztottak, nem véletlenül volt kedvelt célpontja a turistáknak. Megannyi hajó horgonyzott a kikötőben, a közvetlenül mellette húzódó úton buszok, személygépkocsik és robogók sokasága közlekedett, az üzletek előtt és a tavernákban emberek tömege mutatkozott.

Talán a sok bor hatására, talán a bennük támadt vágytól, de olyan szenvedéllyel estek egymásnak, amilyet még sosem tapasztaltak. A kikötőn túli tengerparton sétáltak, mivel Péter ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a nőt a hotelig. Sokáig egymás mellett lépkedtek, gyönyörködve a sötét vízfelszínen táncoló holdfényben, majd egy hosszú pillantást váltva a férfi nem bírta tovább, és megcsókolta Juliát. Tudták, hogy milyen gyors tempót diktálnak, ráadásul egyikük sem volt ehhez hozzászokva, mégis a színtiszta testi vonzalomnak nem tudtak ellenállni.

Két órával később…

A sötétzöld terepjáró átvágott Platamonasz szűk utcáin, majd leparkolt a kikötő közelében. Vörös hajú sofőrje leállította a jármű motorját, és a csomagtartóhoz ment, ahonnan kivette bőröndjét, aztán lezárta a kocsit. Elhaladt egy hófehér, kupolás templom mellett, amit néhány turista éppen lelkesen fényképezett. Mindenhol emberek nyüzsögtek, de ez kapóra jött neki, mivel elvegyülhetett közöttük, anélkül, hogy bárki felfigyelt volna jelenlétére.

Nyolc órával később…

Minden okkal történik. Még azok a dolgok is, amikről nem feltételezné az ember, annyira ártatlannak tűnnek. Egy váratlan találkozás, mely képes felbolygatni a szürke hétköznapokat, a kezdetét jelentheti valaminek, ami egyáltalán nem szokványos. Helytől és időtől függetlenül bárki a Sors markába kerülhet.

Madaras Péter arra riadt mély álmából, hogy a busz nagyot zökkent alatta, s ennek következtében homlokát az ablaküvegbe csapta.

Sziasztok! HOsszú idő után ismét elkezdtem írni egy kisregényt, melyet fejezetenként fogok megosztani veletek. Remélem tetszeni fog. Eddig elkészült a beveztő, amit alant olvashattok. Jó szórakozást!

PROLÓGUS

Platamonasz, Görögország

Késő éjszaka volt, a holdfény mindent ezüstös fátyolba vont, kirajzolva a vár körvonalát. Az ódon falak kövei szinte fehéren ragyogtak, miközben az épület tornya rendíthetetlenül nyújtózkodott a csillagos ég felé.

Mit gondoltok erről a részletről? :

"A pokol sem lehetett volna rosszabb. Vagy talán pontosan ugyanilyen volt. Forró levegő csapott az arcába, füst kaparta a torkát, melytől heves köhögő roham tört rá. Iliasz szédült, a szeme előtt fekete foltok ugráltak, mindene sajgott, de legalább kitisztult az elméje. Habár, mikor magához tért, néhány másodpercig azt sem tudta, hol van és mi történt. Utána aztán megrohanták az emlékek, ám ekkor már azt kívánta, bárcsak tudatlan maradt volna.

Sziasztok!
Egy ideje már dolgozok egy új könyvön - tulajdonképpen közvetve a második regényem (A Zeusz rejtély) folytatása lenne, mivel egy-két karakter szerepelne ebben is. Megosztanék egy kis részletet veletek belőle. Mit gondoltok róla?
:)

Rodosz, Görögország

Rebecca Engel számára az utóbbi néhány nap viharos gyorsasággal telt. A német régésznő és két kollégája azért utazott a szigetre, hogy megvizsgálja az Atavirosz hegyen talált régészeti leleteket. Egy hete ugyanis két kiránduló úgy döntött, hogy megmásszák a hegyoldalt, s közben ásványokat keresnek.

1.fejezet

- Gondolod, hogy ez a legmegfelelőbb hely és idő a találkozónkhoz? – kérdeztem mogorván.

- Muszáj volt mihamarabb találkoznunk, és a temető mindkettőnkhöz közel esik, mellesleg témába is vág. – John arcáról lehetetlen volt érzelmeket leolvasni.

John egy alacsony, köpcös, kövérkés, a negyvenes évei végén járó férfi volt, munkáját tekintve nyomozó, semmitmondó arccal, semmitmondó kisugárzással. Tulajdonképpen egy teljesen felejthető figura, az egyetlen, ami megmarad az ember lányában róla egy találkozás után, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan módon olyan visszatetszést és unszimpátiát vált ki puszta létezésével, hogy az már rekordokba illő.

Üdv!

Íme egy kis részlet az idén megjelenő regényemből:

Athén, Görögország

Patrick Lindsay archeológus feje fölött összecsaptak a hullámok. Alig két napja érkezett meg a görög fővárosba, de a göndör hajú férfi London óta a nyomában volt. A horgas orrú, örökké csapzott, fekete hajú Lindsay azért jött Athénba, hogy találkozzon Zaglanakisz professzorral, az Akropolisz Múzeum kurátorával. Még Londonból felhívta, hogy engedélyt kérjen egy különleges lelet megvizsgálására, melyet évtizedek óta az emberek elől elzárva tartottak, de nem holmi összeesküvés miatt, hanem csupán úgy vélték, nem képvisel sok eszmei értéket, és nem érné meg kiállítani.

Sziasztok!

Azoknak, akik korábban olvashatták az internetre szánt kisregényemet (A hydra szeme) talán jó hír, hogy előkészületben van következő hivatalosan is megjelenő regényem: A Zeusz rejtély.

Ha szeretnétek kicsit többet tudni róla látogassátok meg a weboldalam, ahol találhattok rövid - egyelőre nem hivatalos tartalmat - valamint a történetben szereplő helyszínekről fotókat.

www.halalekkove.gportal.hu

További szép napot!

Kéz a kézben sétáltunk végig az utcán, melynek végében falként húzódott az impozáns vízvezeték. Az idő múlásának ellenálló kövek szürkéskék fényben ragyogtak, hála a közelben álló utcai lámpáknak. Meglepően csendes volt a környék. Csupán néha húzott el egy-egy kocsi mellettünk, miközben lágy szél söpört végig az épületek között. Kóbor macskák ugrottak az árnyékokba, ahogy meghallották lépteinket.

– Szeretnék kérdezni valamit – törtem meg a hallgatásunkat, majd egy ház falához húztam Annát, aki mélyen a szemembe nézett.

Iliasz Venizelosz nyomozó beültetett minket egy a közelben veszteglő rendőrautóba, majd egyenesen a kavalai rendőrkapitányságra hajtottunk, mely a kikötőtől északra helyezkedett el az Omonoiasz nevű, a város egyik hosszabb útja mentén. Meglehetősen aprócska irodában kötöttünk ki, ahol leültünk, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet, amiben rávilágítok néhány dologra. Készen álltam válaszolni a kérdéseikre, mialatt Anna mellettem feszülten várakozott. Nem szólt egy szót sem az idevezető úton, s valószínűleg nem tudta, mire számítson annak ellenére, hogy korábban megcsókoltam.

Összegyűltek hát mindazok, akik emberi életet sem kímélve a képet akarták. A tábla készen állt és a bábuk utolsó lépésükre készülődtek. Ha nem féltettem volna Anna életét, akár kényelmesen végig és nézhettem volna, amíg lemészárolják egymást, hiszen úgyis fegyvertelen voltam. Csakhogy mindig is szerettem a kihívásokat, de egyelőre meglapultam.

– Ki az ördög maga? – kérdezte Ganz, mire a szemüveges férfi nevetve válaszolt.

– A nevem nem fontos, de bizonyára hallott már rólam.

Miután megtudakoltam a recepcióstól, hogy merre található az Ambrózia klub, visszatértem a szobámba. Néhány éppen belépő vendég döbbent pillantásaitól kísérve, de nem törődtem velük. Újra és újra lejátszottam a fejemben a történteket, de Anna viselkedésére nem találtam magyarázatot. Hacsak nem játszott már velem Hydra szigete óta. Hiszen meglehetősen rámenősnek bizonyult, mikor megismerkedtünk. Kár volt megbíznom benne. Mindenesetre nem engedhettem meg azt a luxust, hogy a múlton rágódjak. Gyorsan felöltöztem és indultam volna, hogy béreljek egy kocsit.

Miután megszabadultunk a taxitól, visszatértünk a szállodába, ahol kipihenhettük az izgalmakat. Anna fáradtnak érezte magát, ezért behúzódott a szobájába, de azt mondta, egy óra múlva csatlakozik hozzám. Tudtam, ha akarnék, én is képes lennék elaludni, ám csapongó gondolataim ezt nem engedték. Inkább elővettem a képet és leterítettem az ágyra, hogy tüzetesebben is szemügyre vehessem. Biztos voltam benne, hogy Francois Sicard hagyott valamilyen nyomot vagy utalást végső művében.

A festmény tényleg furcsa volt, ahogy azt az öreg Pavlisz mesélte Hydra szigetén. A kép közepét az izmoktól duzzadó, oroszlánbőrt viselő Héraklész uralta, ahogy egy fáklyát és bunkóját magasba emelve készül lesújtani a sárkányszerű lényre, melynek tucatnyi feje az alkotás bal sarkából nyúlt ki a hős felé, így a teste nem látszódott. A hydra pikkelyes koponyái kitátott állkapcsokkal és vörösen izzó szemekkel magaslottak a hérosz fölé. Mindeközben a háttérben modern fehér házak álltak az éjszakában, s ezektől nem messze valóban a kikötő vize hullámzott, rajta egy csónakkal, amibe három alak rakott be néhány aranyozott tárgyat.

Másnap délben már Kavalában találtuk magunkat Annával. Tolóból Kalamatába vitettük magunkat kora reggel taxival, honnan olcsó repülőjárattal könnyedén eljuthattunk Észak-Görögország második legnagyobb városába. A Kavalai-öböl partján fekvő várost pároszi telepesek alapították Neapolisz néven a Kr.e. 7. században, Thasszosz szigetével átellenben. Kereskedelmi kikötőjének és a Panagion hegy mélyén rejlő aranykészletének hála igencsak jelentőssé vált a térségben.

Még azelőtt elhagytuk a helyszínt, hogy a mentők felértek volna. Nem akartuk, hogy a hatóság emberei kellemetlen kérdéseket tegyenek fel. Az a néhány kiránduló, akik körülöttünk álltak szintén külföldiek voltak és nem nagyon figyeltek ránk, hanem szörnyülködve bámulták a holttestet, s némelyikük elmerülten tárgyalták az eseményt. Időt hagyva nekünk, hogy észrevétlenül eltűnjünk. Különben sem látták, hogy korábban beszélgettünk az áldozattal.

Kis híján orra estem a köveken, de valahogy képes voltam megőrizni egyensúlyomat, majd a lendületemet kihasználva inkább leugrottam a lépcsőkről. Egy boltíves átjárón keresztül rohantam, követve a labirintusszerű ösvényeket, s hamarosan kiértem az erőd bejáratánál lévő kis térre. Útközben az éppen érkező látogatók elkerekedett szemekkel figyelték az eseményeket, amint két vadidegen férfi lélekszakadva elrohan előttük.

A szőke hajú kisurrant a kapun, s a lefelé vezető lépcsőket kettesével szedve menekült.

Másnap délelőtt béreltem egy ütött-kopott Fiatot, s felvettem Annát, aki most is csinos volt, mint mindig. Virágmintás, egyrészes ruhát viselt, mely csak a combja közepéig ért. Hóna alatt fehér retikül lógott, ám tekintetem valahogy mégis inkább formás kebleire irányult néhány másodpercig. Uralkodnom kellett magamon, hogy úriember módjára viselkedjek, noha olyan hőhullám csapott le rám, mintha a sivatagban lettem volna. Anna széles mosolyából világossá vált számomra, hogy észrevette zavaromat.

Leszállt az éj, mire visszatértünk Tolóba. Anna elköszönt és a hotelbe sétált, hogy másnapra kipihenje magát. Én is hasonlóképpen akartam cselekedni, de előtte még el kellett intéznem valamit. Zsebemből előhalásztam a telefonszámot, amit még reggel szereztem meg a szakállas férfitól. Ideje volt kideríteni, hogy ki rendelte el Bergman professzor megölését és az én követésemet.

A kikötő sétányán álldogáltam, miközben beütöttem a számokat a telefonomba és vártam.

A fél városon kellett átvergődnöm, mire elértem a találkozó helyére. A várba rövid, kanyargós út vezetett fel. Miss Tanakiszt a várfalnak támaszkodva találtam, amint a lágyan hullámzó tengert bámulta hol éppen egy szárnyashajó húzott el, felkavarva a vizet.

– Hát idetalált – mosolyodott el, mikor meglátott.

– Nem volt nehéz.

– Elintézte, amiért jött?

– Fogjuk rá. Még Nafplióba is tennem kell egy látogatást.

– Valóban? – húzta fel a szemöldökét.

A hevesen tűző nap szinte égette a bőröm, mikor a mólóra léptem, de szerencsére a tenger felől kellemesen hűs levegőt sodort felém a szél. Turisták tucatjaitól volt hangos a kikötő, ahol egymás mögött felnyergelt szamarak sorakoztak utasokra várva. Kivéve azokat, melyek hátára poggyászokat és egyéb csomagokat erősítve vezettek gazdáik. Csodálkozva figyeltem egy állatot, aminek a hátára egy hűtő volt kötözve, s négy férfi tartotta egyensúlyban, miután kirakodták egy hajóból.

A hegyvonulatokkal tarkított, festői szépségű sziget néhány fától és bokortól eltekintve kissé kopár ékkőként bukkant elő a horizonton. A hajókorlátnak támaszkodva figyeltem, amint a szürke és mészfehér házak uralta város hegyekbe ágyazódott amfiteátrumként vette körül a kikötő természetes öblét. Halászhajók és jachtok ringatóztak a hullámokon. A napsugarak hangulatos kávézók, templomok és kápolnák, valamint ékszerboltok és bazárok ablakairól verődtek vissza.

A kelő nap vörös köntösbe öltöztette a tájat, ahogy komótosan a horizont fölé emelkedett, nyaldosva a sárga égbolton lustán sikló felhőfoszlányok alját. Nem sokat aludtam az éjjel, de készen álltam átmenni Hydra szigetére. Azonban várnom kellett, mivel ilyen kora reggel még minden zárva volt, ezért nem tudtam volna befizetni a hajóra a pénzt. Azt viszont sejtettem, hogy Fotopoulosz felügyelőt az irodájában találom. Nem is tévedtem.

Azért kerestem fel, hogy engedélyt kérjek Tolo elhagyására, amit reméltem, hogy megad a számomra! Szerencsére, habár nagyokat ásított és álmosan törölgette szemét, beleegyezett. Már éppen távoztam volna, mikor feltette a kérdést, amire titkon számítottam.

Idegeim pattanásig feszültek, míg visszatértem az apartmanba, mely az egyik meredeken emelkedő mellékutcában helyezkedett el. Csak akkor higgadtam le egy kicsit, miután kiültem az erkélyre és megittam egy pohár sört. Csendes környéken laktam, így a főutca nyüzsgő zaja tompán hatolt el hozzám. A sötéten hömpölygő tenger túloldalán a szárazföld egyéb településeinek fényei vibráltak. Kissé közelebb az aprócska Koroniszi sziget egyetlen templomának keresztje ragyogott kéken, akár egy rögtönzött világítótorony.

Az este bársonyos leple hamar lehullt. Tolo éjszakai élete élénkebbé vált. A helyiek és turisták beültek a tavernákba, hogy kellemes zene mellett megvacsorázzanak és beszélgessenek, vagy sétálva nézelődjenek a bazárok ajándéktárgyai között. Motorosok és autósok tucatjai közlekedtek a néha járda nélküli főutcán. Francia, angol, német és magyar szavak kavalkádja zsongott körülöttem.

A pezsgő éjszakai élet vonzónak bizonyult, ám most ez érdekelt a legkevésbé.

Sztratosz Fotopoulosz felügyelő középkorú férfi volt. Egyenes szálú haja erősen kopaszodott feje tetején, amit meglepően dús szakállal próbált kompenzálni. Modora nyers és lényegre törő volt. Meg sem próbálta titkolni, hogy nem szimpatizál velem, de legalább elhitte, hogy semmi közöm a történtekhez. Spártaian berendezett, fehér falú irodája illett hozzá. Íróasztalon és egy iratszekrényen kívül semmi mást nem láttam a szobában. Csupán egyetlen szék jelentett kivételt, amin helyet foglalhattam a felügyelővel szemben.

Tolo, Görögország

Apollón sugarai forrón simogatták bőröm, miközben a településbe vezető úthoz közeli partszakaszon süttettem a hasam. Napágyamon fekve, napszemüvegben heverésztem, csodálva a szebbnél-szebb lányokat, bár sajnos egyikük sem volt egyedül, hogy bevethettem volna csábítási trükkjeimet. Így hát fogtam a jéghideg sörömet és kortyoltam egy nagyot a habos italból.

Egyetlen felhő sem szaladgált az azúrkék égbolton, mialatt vijjogó sirályok köröztek a hullámzó víztükör fölött. Windszörfösök és vízibiciklis nyaralók „cikáztak” az öböl egyik végéből a másikba.