Csak nézem az embereket:

szabályosak, szépek,

de nyoma sincs már bennük a régi szenvedélynek.

Gondjuk elől futnak, és milyen unottak!

Egy gyerek felsikolt...

Jaj, hová rohanjak?!

Anyja nem érti meg -

hogyan is értené?

Szabályszerűségét

meg miért sértené?

apró csemetéjét maga után húzza,

az meg csak kiabál, mert már fáj a karja.

Pedig csak egy játék,

mi a csöppséget érdekli,

ám e vak világban nem figyel rá senki.

Kiscica nyávog az országútnak szélén,

anyja, apja nincs már,

árva lett szegénykém!

Reggel teljesen elgémberedve ébredtem, a fotelban aludtam. Éhes voltam, a szemeim még mindig égtek a tegnapi sírás miatt. Feltápászkodtam és elindultam, hogy készítek valami harapnivalót. Amikor kiléptem a szobából, meglepetésemre a ház megint tiszta volt, a fehér, bútorokat takaró lepedők eltűntek, a szolgálók pedig visszatértek. Már nem is csodálkoztam ezen annyira, sőt, egykedvűen ballagtam a konyha felé. Aki köszönt, annak visszaköszöntem. A konyhában nagy volt a sürgés-forgás, készült a reggelim.

IV / 1.

Szia! Újra a Léuw partján talált meg az ihlet. Mostanság már állandóan magamnál hurcolom a jegyzettömböt, minden pillanatban akad valamilyen részlet, valamilyen érzés, amit szeretnék megosztani veled. De ezek egyelőre a notesz hátuljában gyűlnek és várják, hogy elfoglalják méltó helyüket a kronologikus sorrendben. Nem szeretnék össze-vissza ugrálni, azzal csak zavaros lesz az egész. 

Ma jöttem rá, hogy sosem mondtam, mennyire szeretlek. Persze mondtam, mindenki mondja, de nem tudtam érzékeltetni a fokozatot, azt a hevességet, amivel szinte rajongód lettem.

Theresa Harris teljesen összezavarodott William viselkedésétől. Egész úton hazafelé azon gondolkozott, vajon mit tett, amire a férfinek így kellett reagálnia. Ez csak egy ártatlan csók volt, s mégis William úgy viselkedett, mintha valamilyen bűnt követett volna el. Nem értette. Felment a szobájába, felkapcsolta a kisvillanyt, s hosszasan olvasgatta Elisabeth levelét. Titkon ő is vágyott egy ilyen szerelemre, arra, hogy valakihez tartozhasson. Bár tisztában volt vele, hogy jelenleg más és sokkal fontosabb dolga van.

Kovács tőle szokatlanul idegesen toporgott Radnai irodája előtt. Nem szokott hozzá, hogy kudarcról kelljen jelentést tennie és őszintén megvallva ez azért zavarta az önérzetét. Sok–sok víz lefolyt már a Dunán mióta utoljára sikertelenül zárt egy megbízást és ezt a mostanit jobb híján nem lehetett másként értékelni, mint teljes kudarcot. Modori nem tért vissza a hotelbe, valószínűleg volt elég esze ahhoz, hogy tudja, megtalálták. Bár hagytak ott egy megfigyelőcsapatot, de Kovács nem ringatta magát olyan tévképzetekbe, hogy van bármi értelme az egésznek.

Éjjel különös álmaim voltak. A házról, a kertről, embereket, arcokat láttam itt. Ittak, mulattak, látszólag mindenki jól érezte magát, folyt a bor, a pezsgő, ettek, táncoltak, s én is ott voltam közöttük. Táncolni vitt valaki, és pörögtünk körbe-körbe, eleinte jó volt a zene, a ritmus, de egyszer csak minden kezdett felgyorsulni. Egyre jobban pörögtem, a partnerem időközben el is tűnt, nem tudtam megállni, vagy tenni ez ellen semmit, szédültem, zúgott a fejem, hányinger kerülgetett, s amikor azt hittem, hogy ez már a vég és összeesek, elcsitult minden.

Bankrablás

   Az életművész Karesz, az esti órákban ment át tojást kérni, amikor már lement az utolsó romantikus epizód is. A tévé addigra ki volt kapcsolva.  Amíg az öreglány a tojásokat szedegette elő, a férje meg a fröccsökkel foglalatoskodott, Karesz sunyiban kihúzta a készülék hátuljából a műsorkábelt.

   Másnap reggel hat tojásból készített szalonnás rántottát. Ez volt a reggelije. Negyed kiló kenyérrel ette meg, közben fél liter borral igyekezett segíteni az emésztési folyamatokat.

Egy kis mese sem árt néha, bár már lehet mutattam egy éve, de akkor még ennek is más fomája volt. 

A szivárványromboló volt-Istenek

Torzót az olasz mosógépszerelőt egy rendkívüli esethez riasztották. Ki kellett gyalogolni az elveszett dombok közé az ismeretlen tanyára. A tanyán csak egyetlen egy házikó állt, semmi más. Kopogtatott Torzó a korhadt ajtón, ami magától nyílt ki. Az aprócska házban, egy húszméteres folyosó tárult elé, végén egyetlen egy mosógéppel.

Ha eljön az este, ott áll már lesbe’

a magány.

Sötétből ront rám, feldúlja párnám

a magány.

Hajnali órán még mindig ébren talál

a magány.

Akkor is támad, furcsa kis dúvad

a magány.

Soha nem alszik, inkább vadászik

a magány.

Fröccsen, ömlik a vér, amikor utolér

a magány.

Lelkem élettelen, ha végre megpihen

a magány.

***

Azt mondják, gyönyörű, még ha néha szörnyű is

az élet.

Azt beszélik, élni kell, mert irtó gyorsan elszelel

az élet.

Theresa Harris izgatottan ült le a kávézó félhomályában, s rendelt egy kávét. Kissé hideg volt a szél, átfázott, míg elsétált a Corrington utca sarkáig. Izgatottan tekintgetett ki az ablakon, s várta, hogy felbukkanjon az ismerős alak. Titkon bevallotta magának, hogy hiányzott neki a férfi társasága. Maga sem értette, hogyan kerülhettek ennyire közel egymáshoz néhány találkozás alkalmával, de nem hazudhatott magának, vonzódott William Taylorhoz. Nem telt bele néhány perc, megjelent William. Ahogy Theresa meglátta, nyugalmat és boldogságot érzett, amit mostanában csak a férfi jelenlétében tapasztalt.

Kedves M.!

Mostanában nagyon sokat gondolok rád. Hiányzol. Nem telik el úgy éjjelem, hogy ne rólad álmodnék. Minden lefekvés előtt azt kívánom, bárcsak újra a karjaidba bújhatnék. Többé nem eresztenélek el.

Tudom, legutóbb is ezt ígértem, és mégis… De már látom: az ember akkor ébred rá valaminek az értékére, amikor elveszti azt. Megőrjít a hiányod.

Emlékszel még, mennyit beszélgettünk közös jövőnkről? Házat akartunk építeni valahol, egy Isten háta mögötti kis falucskában.

Budapest, Budapest, Te csodás!

-Verd ki előtte!

Ez volt Peti javaslata, arra az esetre, ha nem tudnék felkelni. Ugyanis hétfő reggel megdöntöttem a koránkelés rekordomat. Hajnali háromkor keltem fel. Előző este persze, nem tudtam korán elaludni, így kb. ha három órát sikerült szundítanom. Nem vett rá a lélek a recskázásra, egyszerűen nem, akármilyen serkentő hatású is. Kimentem brunzolni egyet, az álmosságtól leültem a deszkára, nem mintha mostanában nem ülve szoktam volna.

A szivárvány színei 2

 Didi született városi cigánylány volt. Valahol a külvárosban, egy pincelakásban éltek az anyjával.  Sosem mutatkozott az övéi társaságában, elkülönült a cigány közösségtől Csinos, sudár termetű, hosszú hajú lány volt, tele a külvárosi rátarti szemtelenséggel is. És ez hozta a sikert. Addig kilincselt mindenütt, míg végül egy szövetkezetnél sikerült elhelyezkednie takarítónőként. Nem tartotta megalázónak a beosztását, még azt sem, hogy a wc-t is kell pucolnia.

William és Theresa még néhány percig beszélgettek a könyvtár bejárata előtt, mielőtt jó éjt kívántak egymásnak. Megbeszélték, hogy másnap este találkoznak egy közeli kávézóban és folytatják a napló olvasását. William hazaviharzott, gyertyát gyújtott és elővette a zsebéből a papírfecniket. Remegett a keze, ahogy fogta a lapokat, s könnyein át kezdte olvasni.

„ Elisabeth ismét eltűnt. Teljesen kiborít már ez a lány. Érzem, hogy Williammel sem stimmel minden, valamit rejteget előlünk.

Erős szél támad, átfon szoros öleléssel,
boszorkánytánca zár ismét bűvkörébe,
újra a régi nóta, megint a régi tánc,
a meredély ismét hív; félek, magába ránt,
csalogat, vonz, bűvöl sötét gyöngédséggel,
ígéri, lelkem ott végre békére lel,
sűrű éj andalít; csak két csillag ragyog rám
- egyetlenem, el ne fordítsd szemed sugarát!

Ne engedj el. Erős és sötét örvény ölel,
kérlek, tarts te erősebb szerelemmel,
ha menni akarnék is, ne engedj, látod: félek,
nem merem látni, mit rejt lelkem, miféle kételyt,
poklot, kísértő mételyt; tudod te, mit az: félni
magányban, sötétben, de nem tolvajtól,
nem gyilkos tőrétől; de félni tükörbe nézni
és félni önmagadtól.

Ha lenne pszichiáterem, (az a tipikus, falon függő bekeretezett diplomája alatt ücsörgő, keskeny olvasószemüvege fölött vizslató pillantásokkal néző agyturkász) minden bizonnyal azt mondaná: első lépésként beszéljen a problémájáról.

Én kényelmesen, mélyeket lélegezve ellazulnék a vele szemben terpeszkedő kanapén és lehunyt szemmel gyónnék neki abban a biztos tudatban, hogy jó kezekben vagyok és a  gondjaim megoldódnak. Önként bevallanám szörnyű titkomat: válságban vagyok.

                       Találkozásom Vilmossal 4.

Vasárnap kirándúlni mentünk. Nekem nem volt kedvem hozzá, mert a tegnap esti balhé nagyon kimerített. Barátaim már délben megjelentek, és dudálni kezdtek az ablakom alatt. Nyűgösen odakúsztam az ablakhoz, és egy fekete Passatot láttam a házunk előtt.

 - Gergő? - szólítottam meg a sofőrt, aki napszemüveggel a feje tetején, boldogan integetett nekem. Semmit sem változott.

Miközben Várady a megoldást kereste, néhány száz méterrel arrébb, egy igen rossz állapotban lévő családi ház gizgazos udvarára két, civilbe öltözött férfi lépett. Járásuk alapján ügynököknek tűntek. Napszemüveget viseltek, hajukat oldalra fésülték. Izmos felsőtestükön bőrkabát feszült. A magasabbik, nagydarab fickó határozott, erős mozdulatokkal bekopogott, majd várt. Dörömbölésére azonban senki nem nyitott ajtót.

-          Nyissa ki azonnal, Vizy asszony, különben kénytelenek leszünk betörni az ajtót!

Piszok nagy mázli

            Télen, amikor hamar sötétedik, nem túl szívderítő a falu végén lakni. Arra sétálni haza munkától fáradtan, végig gyalogolni az útón, ahol az egyik oldalon a lakóházak, a másikon egy korom sötét mező kísér végig, rendkívül kevés világítással. Sok a róka, mindig jön utánam pár, de most furcsa mód egyet sem láttam. Éppen vettem elő a kapukulcsot, amikor fehér fények villantak fel mögülem. Amikor megfordultam egy kisgyermek alak formálódott meg, hatalmas fejjel.

Józanul az éjszakában

Egy kis smink, csak szolidan. Kényelmes, mégis mutatós ruhák, és ami talán a legfontosabb: kényelmes cipő! Igen, készen állok egy fergeteges estére!
 A szórakozóhely előtt találkozom Evelinnel. Az utóbbi időben már rászokott, hogy engem nem hív a buli előtti alapozásra… De én nem bánom. Szóval ott álltam a megbeszélt helyen, mikor megpillantottam őket. A szokásos kép köszöntött… Ott volt Evelin, pasikkal körülvéve. Fogalmam sincs, honnan szedi össze őket, de annyi biztos, hogy szinte minden bulin újakat ismerek meg.

A szivárvány színei / 1

     Kurátor Mihály népes családjának utolsó sarja Gyöngyi volt,és ö hozta a tragédiát. Szülés közben meghalt Klári a családanya. A halál okát nem boncolgatták, hiszen ilyen eset gyakori volt. A kislány különben is hosszas idő után fogant, a két gyermek között tizenkét év volt. A legnagyobbik Klári, serdülő korában gyermekparalízisen esett át és nyomorék maradt. Vagyis jól értelmezve erőtlen, biztonságérzés nélkül.

I.

Greenwichbe való költözésemnek több oka is volt. Egyrészt, nagyon szerettem ezt a várost, minden álmom az volt, hogy egyszer majd itt fogok élni, másrészt tanítónői pályafutásom kezdetén jártam, és itt sikerült munkát találnom. Minden örömöm megvolt, abban a városban élhetek, amiben annyira szerettem volna, és még taníthatok is.

Hat hónapba telt, mire meg tudtam szokni itt mindent, az iskolát, az embereket, mondhatjuk azt, hogy nem ment könnyen, hat hónap elég hosszú idő.

Szombati napom jó részét, Vilmossal töltöttem. Odakint a kertünkben, mutattam neki egy két cselt és lövést. Persze nem egészen jól alakult a reggelem, de próbáltam jobb kedvre bírni önmagam.  Amikor megtudtam hogy ma kell visszavinnem azt a bizonyos könyvet a volt barátnőmnek, még a gyomrom is összeszorúlt. Elment az étvágyam is, de Vilmos igyekezett rávenni a reggelire.

 - Sokkal tisztábban fogod látni a dolgokat, ha előtte eszel. - tanácsolta barátságosan, de csak a fejem csóváltam.

 A hét első napja. Sosem szerettem, hétfő. A "T" ott középen erős ellenszenvet vált ki belőlem. Na és a "H", mint a halál, bár rossz hasonlat. Ugyan az a sztori minden hétfőn. Csörög a vekker 5:40kor. Még 5 percet heverészek, hogy a szemem megszokja a sötétséget és a testem erőbe kapjon, erőre, hogy felkeljek. A fenyőből készült még a ’70-es években fehér, kopott ajtónak neki megyek. Ez is egy a sok közül, hogy miért is nem a kedvencem ez a nap, a hétfő.

A fiatal nő az ágyon feküdt, szemeit lassan nyitotta ki, kezdett magához térni. Egy nagyon szép szobában találta magát, az ablakokon világoskék sötétítő függönyök lógtak, a rajtuk átszűrődő fény az egész szobát furcsa kékségbe borította. Középen volt egy asztalka, mellette két, kényelmes fotel, az asztalon egy nagy váza, tele virágokkal.

A nő pislogott párat, majd oldalra fordította a fejét, az ágya mellett egy kis szekrényt látott. Nem tudta, hogy hol van, és miért.

Az elviselhetetlen csajszi

Dorina egy igen jó csaj.

Vajon azért bírom ennyire, mert ilyen elérhetetlen féle. Fura egy logikája van, de meg lehet érteni. Neki csak olyan faszi kell, aki vele marad egy életre. A megismerkedésünk, na, az munka volt. Nem emlékszem már pontosan. De egy fárasztó napon voltam túl. Amint hazaértem lefeküdtem aludni, aztán telefoncsörgésre ébredtem:

            -Ahh szia, teljesen nedves a puncim, totál rád vagyok gerjedve.

 A SZIVÁRVÁNY SZÍNEI       (prologus)

Ha jól emlékszem azt mondtad, a szivárványnak hét színe van, a vöröstől az ibolyáig. Sosem tudtam megjegyezni, mert amire hivatkoztál, azt sem tudtam társítani. Van úgy!  De nem ez volt az első. Először a csillagot említetted és jóízűen mulattál rajta.. Történetesen egy zsidó áll az úton a forgalomban, s a rendőr felszólítja, hogy távozzon, mire ő azt mondta, csak akkor mehet, ha meglátja az első csillagot.

Kedd este volt. A sötétség már letette lábát a földre, s az alkony homálya borította el a várost. William befejezte az aktuális fejezetet, becsukta a laptopját és öltözködni kezdett. Felvette a kockás inget a kedvenc farmeréhez, majd a fekete bársony zakót. Egyetlen pillanatra megfogta a nyakában lógó talizmánt, aztán elrejtette a ruhája alá. Ez a mások számára talán ijesztő „ékszer”, neki biztonságot és reményt jelentett. Amíg ezt birtokolja, nem bánthat másokat.

Leültem magammal szemben.

Megtörténtek a formaságok, köszönés, hogy vagy?, Milyen a napod? Aztán beszélgettünk.

Minden szóba került, aminek csak szóba kellett kerülnie, például az életünk.

Kiskorunk óta hosszú utat tettünk meg, a nagy része izgalmas volt, de az unalmas órák, napok és hetek sem kerültek el minket. Közben rágyújtottunk, szívtuk a cigarettát, az életet.

- Mond csak, miért beszélgetünk? - Kérdeztem.

- Nos, miért ne? Szeretem veled elütni az időt, te megértesz.

Már alig vártam, hogy hazaérjek és beüljek egy kád forró vízbe, hogy vegyek egy nagy fürdőt az egész napos munka után, pihenjek és relaxáljak egy kicsit. Hosszú volt ez a nap, a fejem zúgott, de végre otthon voltam, a fürdőm is elkészült. Lekapcsoltam a fürdőszobában a villanyt is, csak a gyertyák fénye maradt, a fürdőszoba félhomályba borult. Nagyon jól esett ez most, kifújhattam magam. Nem tudom, meddig lehettem a vízben, nem is érdekelt, már nem volt más hátra, csak aludni.

III.

Most meg egy kávézóban ülök, képzeld. Kitalálod, melyikben? A Café l'eau-ban. Eljöttem ide, mert tudom, hogy mennyire szereted ezt a helyet. Itt volt az első randink, és igazából itt szerettünk egymásba. Itt meséltem neked Ashley-ről is, és még mindig emlékszem, mennyire próbáltad leplezni a féltékenységedet, nagyon jól esett. És itt is vesztünk össze először, valami kis apróságon, de ahogy belevágtunk, már utáltam. A háború után már az egyszerű veszekedéseket is utáltam.

.

Kizáró jellegű vizsga

Ez a főiskola egy kemény műfajnak tűnik.

Pistával már előre megdumáltuk, hogy elkísér felvételizni. Nem szeretem az ismeretlen helyeket, ismeretlen embereket, ismeretlen szituációkat, mert nem tudok rájuk felkészülni. Ezért kellett mellém valaki, hogy ne egyedül bolyongjak. Perszer Pista nem adott hírt magáról, én meg bepánikoltam. Szóltam Ádámnak, hogy jöjjön el velem, de persze nem gondoltam komolyan.

            -Nem tudok menni, nagyanyámhoz kell mennem.

Rá gondolok, ő szép,

ő okos, értelmes,

szép a haja,

szép az arca.

A többi nem érdekel,

csak rá gondolok.

A hangja a fülemben cseng,

de csak egy "Szia",

ennyit mond, ha találkozunk.

Én visszaköszönök,

máris beszéltünk valamit.

Ennél több kell nekem.

Többet akarom hallani a hangját,

többet akarom nézni,

meg akarom érinteni,

fogni a gyöngéd kezét,

megsimítani az arcát,

hátra simítani a haját...

Rá gondolok, ő szép,

ő csodálatos,

belőle nincs is több,

nem is akarom, hogy legyen,

mert nem akarok elcsábulni,

csakis tőle.

Pár elfeledett igaz szó,

ennyi volt csupán.

Őszinte voltál, mindig jó...

de igaz se volt talán.

Álmaidat néztem ezerszer,

hittem benned kedves.

Küzdöttem érted nem egyszer,

az emlék rólad mind keserves.

Nem hagytad, hogy szeresselek,

oly tisztán, igazán.

Nem hagytad, hogy keresselek,

eme megkövült hazán.

Itt voltál, éltél, élsz,

múlt az egész, de még félsz.

Tőlem óvod magad, tested a fogda,

pedig tudod te jól, hogy én voltam

ki mindig a kezeidet fogta.

Oly kihalt

az őszi Péntek,

nyoma sincs az őszikéknek,

minden eltűnt egy perc alatt,

csak e hely van, semmi nem maradt.

Lélektelen az utca,

a puszta,

az erdő

s a mező.

Ködös táj,

szürke, fáj,

múló báj.

Oly kihalt

az őszi Péntek

az emberek máshova mentek.

El innen messze, messze.

Tán boldogság e helyen

újra lesz-e?

Hiányban az utca,

a puszta,

az erdő

s a mező...

Találkozásom Vilmossal 2.

Közönséges fiú vagyok, aki hétköznapi életet él. Azonban mégsem mondhatom el magamról, hogy úgy telnek mindennapjaim mint minden embernek. Hogy miért?

Egy hónapja a szobámban találkoztam Vilmossal, a barátságos szellemfiúval. 

Persze, aki nem hisz a szellemekben és nem is akar rólluk tudomást venni, azt hiszi bolond vagyok. 

Azt gondolom, éppen kapóra jöttem neki: végső elkeseredésében találkoztunk egymással.

2. fejezet

William

William csendesen sétált végig a régi nyírfasoron, ami a házához vezetett. A hold fénye beragyogta az eget, s mindent láthatóvá varázsolt a közelben. A fák lombját langyos szellő lengette, mely halk zizegő hangot hallatott az este csendjében. Még a tücskök ciripelése is lármának tűnt. Egy réges-régi éjszaka jutott az eszébe, mikor egy oly nagyon szeretett nővel az oldalán hazafelé tartott a bálról. Ugyanezen az úton ballagtak végig kéz a kézben, boldogan, fiatalon, szerelmesen.

Mindig szerettem a zenét. A hangszereket, a koncerteket, már gyerekkoromban is nagy csodálattal figyeltem, ahogyan a zenekar teljes összhangban játszik, ahogy a karmester vezényel, magával ragadott ez a világ olyannyira, hogy elhatároztam, valamilyen kapcsolatom a zenével mindig lesz. Így aztán, zongorázni tanultam. Ez a hangszer volt a kedvencem mind közül, ez volt az, amelyik a legjobban vonzott, olyan méltóság áradt belőle, hogy egyszerűen beleszerettem.

Később aztán zongoratanárnő lettem, sokféle ember megfordult nálam, akik tanulni szerettek volna.

V.

Olvastam egy kísérletről is, amelyben kutyákkal próbáltak McDonald’s hamburgereket megetetni, de otthagyták a földön. Sőt, még a vírusok, a baktériumok, vagy a gombák sem fogyasztják el. Műanyag-világban élünk. A tömegkultúra berkeiben.

Manapság nehéz olyan dolgot találni, aminek különleges jelentése van. Minden csak a másolat másolatának a másolata, és ez a sor a végtelenbe tart. Valószínűleg az előző mondat is egy másik könyv, hasonló mondatának a másolata, már nem is tudom, melyiké.

Kedves Klubtársaim!

A Kolónia című művem részleteimmel próbáltam beilleszkedni közétek, mostanra

pedig egy újfajta novellám első részletét szeretném Nektek bemutatni. Igaz, ebből a novellából  már bemutattam nektek néhány részletet de em értem vele a végére, így most jött el az ideje. Azt tudnotok kell, egy gyermekkori kedves jóbarátomról írok, akit 6 éves koromban veszítettem el. Az írás hibákért  - és a sajnálatos módon vele járó szóismétlésekért elnézést kérek.

Sziasztok. Ez a versem még 2003-ban íródott, mert a középiskolás barátnőm osztálytársa -Marietta- szívelégtelenségben meghalt 14 évesen. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Egy elveszett bárány

Egy báránynak írom ezt a verset szomorúan,

Azon gondolkodom vajon hol járhat megboldogúltan?

Lehet, hogy most felhők között száldos, vagy angyalokkal táncolt?

Azt viszont tudom, hogy elhagyta ezt a világot.

A sors, mely érzéketlen és kegyetlen, elragadta tőlünk,

De emléke örökké élni fog, igen, itt bennünk.

Dicsőbb idők!

Igen,ez mára már csak emlék,

egy megtépázott nemzet

Mely mostanra nem több, mint kellék

Egyszerű kellék,

Európa politikai játszóterén

Hol a "nagyjaink"

kik döntenek kínjaink mértékén

Mert még most,

Sok az álnok képmutató

Ki csalfa szavakkal

Leplezi azt mi nyilvánvaló

Szép szavakkal kérlel,

hogy tűrj tovább és szenvedj,

Közben tudja jól:

Nem jő semmi mi enyhítené terhed

De új nap virrad majd,

a magyarság történetében,

S remény csillan,

Megannyi hazafi szemében

Mert a nép,

Fölkel majd és elhajtja zsarnokát

S azon a napon

Haragja lángba borítja Európát

Mert a nyomorból,

Mely most izzó láncként fojtogat

előbb vagy utóbb

De jő valaki, ki pallost hajtogat

De ki lesz az

ki nemzetét harcra viszi,

kinek lelke nem nyugszik,

még kötelességét be nem végzi

Ki lesz az,

Ki e népet a kábulatból felrázza

S a zsarnok,

álnok tejhatalmát a porig gyalázza

S ha eltiporta,

A nép szava szent marad e?

Ihlet

Itt jő  a reggel s egy új nap

Vajon lesz e ihlet mi most elkap?

Vagy csak hitvány rímek jönnek,

mint hazug szeméből, álszent könnyek?

Nehéz ilyenkor jót írni

Elménk súlyos gátjait áttörni

Mint, hajnal első sugara

Úgy törik elő a rím is maga

S mikor fény gyúlik  sötétben

úgy csókol szájon az ihlet engem

miként ifjú hős szerelmes

ragadlak magamhoz kedves

Nem engedlek míg le nem hajolsz

S rímekkel kezedben föl nem karolsz

Adj erőt, tudást s mindent

mit végtelenül bölcs elméd tart bent

De jaj, már tova is tűntél

biztosan mást csókolsz te angyali tündér

Csak ajkad puha érintése

Mi emlékként maradt e vers végére

Kovács beszállt az autójába, kényelmesen elhelyezkedett és elindította a videót. Háromszor nézte végig az összes kamera felvételét, de azon kívül, hogy ezúttal félbe maradt a rablás, minden ugyanúgy zajlott, mint a korábbi alkalmakkor. Dühösen csapta össze a laptopot és vágta be a hátsó ülésre. Beindította az autót, és útra kelt, hogy felkeresse a Lali’s nevű kocsmát, ahol az embereivel volt találkozója. Épp a hírek szóltak a rádióban.

„Akciófilmekbe illő autósüldözés zajlott le ma kora délelőtt Budapest belvárosában.

Csepke négy éves forma lehetett, óvodába még nem járt, a velük lakó nagymamája vigyázott rá, míg az édesanyja a varrodában, édesapja a termelőszövetkezetben dolgozott. A szöszi, göndör kislány nagyon szeretett a nagymamájával lenni, játszani, szerette az állatokat, a tyúkokat az udvarban, a malackát, a kedvesen ugrándozó kiskutyát. Nem félt semmitől és senkitől, bár a kakas megkergette őt néha a hátsó udvaron, ha valamelyik tyúkot meg akarta fogni, de ez sem szegte kedvét, újra és újra megpróbált elkapni egy tyúkocskát.

Másnap, mikor Theresa ellátta az otthoni teendőket, elment bevásárolni a vacsorához. Épp kifelé tartott az üzletből, mikor a szomszédos könyvesbolt kirakatában megpillantott egy könyvet.

Kevin London: Tűzben

Belépett a boltba és kezébe vette az imént említett művet és olvasni kezdte a tartalmát. Egy fiúról szólt, aki az 1660-as években él Londonban, s a pestis idején elveszíti az egész családját. Ám a sors ennél is szörnyűbb csapást tartogat számára.

Figyelem! Ennyi erőszakot egy helyen még nem láttatok. De hát ilyen az igazságszolgáltatás!

32

Én mondom, Hájas Tónitól munkát elfogadni emberellenes bűncselekmény.

Nem emlékszem olyan alkalomra, ami ne sült volna el balul vagy ilyesmi. Vagy ne kapták volna el a srácokat a zsaruk. Na, de ez a mostani buli ez valami igazán nagy durranásnak ígérkezik. Bécsből indul egy hajó, ami annyit kokót szállít, hogy annak az árából életünk végégi vígan meg tudunk élni.

…  - Kedvesem, egy kicsit fordulj balra, ha megkérhetlek! Úgy… Tökéletes!

   Várady Sándor kicsit kényelmetlenül érezte magát. Nem azért, mintha zavarták volna a szőke szépség leplezetlen bájai; látott már meztelen női testet közvetlen közelről. A kisszobában lévő, igen kevés mozgási lehetőség aggasztotta. A helyiségben – mely amúgy sem volt tágas – szerteszét hevertek a becsomagolt, vagy éppen javítgatásra váró festmények. Nem igazán tudta őket elraktározni. Így is kénytelen volt a többi szobát bevonni e célra.

Csalfa vágyak vad kertjében

táncolsz, vidáman.

Az ég kék, a Nap süt,

minden hibátlan.

De meddig tarthat ez, mondd.

meddig leszel még bolond,

s meddig hagyod, hogy

hazudjon a gond?

Csalfa ez a kert, ne feledd,

csak tedd össze két kezed,

s végre hidd már el,

hogy ez gonosz játék, veled.

Az égiek tán, vagy földi lények

átka ez,

mikor hamis lányból, tökéletes

mátka lesz.

De majd ráeszmél a balga

lány,

hogy szívében oly nagy a

hiány.

Csak ültem a lombok alatt, nyugodtan,

s néztem az életet.

Néztem mozdulatlan,

mint, ki csodát látott,

megfagytam kellő mozdulatban.

Szürke volt és üres, néma,

én meg mint egy méla,

bámultam a semmit,

s nem láttam senkit.

Szokatlan volt az üresség,

pedig itt mindig sokan vannak,

de most kihalt minden,

s a néma ordítások felfalnak.

Félek, nagyon félek

az élet ily átkától,

s könyörgök egy válaszért,

bárkitől...egy mátkától.

Mert az nekem úgy sincsen,

barátom sok van, akárcsak kincsem

és ezért nem jó ez az egész...

A hajnal vad foga

rágta álmaim,

s én féltem.

Ültem az ágyon,

rajtam a paplan

szakadatlan,

szép,

óvó,

ép.

Rázott a hideg,

lüktetett a szívem,

rám tört az ideg,

nem volt tiszta ívem.

Mint megbolondult,

úgy ültem az ágyon,

akár egy zárt-osztályon...

Reggel hat, a harang nem kondult.

Megállt minden,

megfagyott.

Időt sem hagyott...

Megállt minden.

Nem tudtam felébredni,

az őrület határa jött felém,

s kését marta belém,

majd a fájdalom kiült arcomra,

de nem tudtam megérezni.

.

Dzsoki utolsó útja

   Reggel úgy ébredtem, mintha meg akarnék halni. Pedig nem akartam. Csak már két hete szabin voltam és az első naptól kezdve folyamatosan züllöttem. Nem így terveztem a legutóbbi munkanapomon a várva-várt pihenést, de mire hazaértem, két tragédiával is kénytelen voltam szembesülni. Megdöglött a kutyám, és elhagyott a nőm. Nem tudtam, melyik érint érzékenyebben…

   „Talán a kutyám. Őt már nem lehet visszahozni – gondoltam.

II.

Azt hiszem, valamilyen módon segítesz nekem. Bár talán még meg sem kaptad az első levelet, engem mégis egyfolytában kerget a vágy, hogy folytassam a következővel... magamért és Érted. Már alkonyodik, a nyugati ég még a lemenő nap vörösétől izzik, de keleten már lilássá szelídült a lángolás. Most nem a Léuw partján ülök, hanem a lakásom erkélyén, fenn a huszonharmadik emeleten, alattam a városi élet simán és zökkenőmentesen fut át az éjszakába. Épp, mikor ezt a sort írom, csörömpöl el alattam messze egy villamos.

A  helyszín egy elhagyott, lepusztult ház valahol az erdő mélyén. A lemenő nap vörös fénye átszűrődik a fák ágai között és véresre festi az épület düledező falait.

Egy poros, szürke terepjáró fordul be a tornác elé, ahol egy magas, tagbaszakadt alak áll a tető árnyékában.

Riporterünk bizonytalan mosollyal az arcán kikászálódik az autóból, nyakában fényképezőgép, kezében diktafon.

Vendéglátója egy hanyag kézmozdulattal befelé invitálja, majd megfordul és belép a sötét előtérbe.

I.

Ne haragudj, amiért úgy elkésett ez a levél. Igazság szerint sokkal korábban meg kellett volna írnom Neked - évekkel ezelőtt. Sok mindent megváltoztatott volna, és biztos vagyok benne, hogy sok dolog került volna a helyére ezáltal. Most viszont csak itt ülök a padon, az ölemben a jegyzetfüzet, és próbálok lekaparni valamit. Milyen furcsa, nem? Franz Kafka-díjas író lett belőlem, még most is emlékszem, mennyire büszke voltam magamra, amikor átvettem azt a kis ronda szobrot.

Ötödik rész

Reggel éktelen dörömbölés vert fel.

- Nem vagyok itthon és egyébként is: még alszom! – kiáltottam epésen; a legkisebb hajlandóságot sem éreztem a felkelésre. Torkig voltam az egész élettel.

- Nekem így is jó, senor – hallottam egy utcakölyök jellegzetesen szemtelen hangját – De valahogy mégiscsak oda kéne adnom a másik senor levelit!

Ilyen gyorsan utoljára akkor ugrottam ki az ágyból, amikor egyik szeretőmmel váratlanul hazaérkező férje hangját hallottuk az udvarról.

I.

Egy George C. Parker nevű férfi azzal híresült el a múlt század New York-jában, hogy a városban grasszáló turistáknak „eladta” a Brooklyn-hidat. Azzal etette be a szerencsétleneket, hogy a városüzemeltetés hivatala rábízta, hogy értékesítse a híd kezelési jogát. Némi pénzért cserébe a vevők jogot szerezhettek, hogy vámot szedjenek a hídon közlekedőktől. Miután kiderült a csalás, szégyellték magukat, és nem szóltak a rendőrségnek. Van, ami sosem változik.

         Jól emlékszem a nyolc évvel ezelőtti temetés napjára. A fekete öltönyök, a makulátlan fehérített ingek, a sötét nyakkendők, az elegáns és egyben szolid, alkalomhoz illő gyászruhák a nőkön. Csillogóra polírozott drága cipők. Hófehér virágok a csokrokon és a koszorúkon, világos alapon sötét betűs idézetekkel teleírt selyemszalagokkal összefogva.

Az ébenfekete lakkozott koporsó.

A szürke, felhős ég.

A fehér letaposott hó

Az Óceán Lángja

Első Epizód: A Tenger Hívása

A mesék és a különleges történetek mindig is az emberiség hűséges kísérői voltak a történelem folyamán. Legendák és mondák jártak szájról szájra, dalok és énekek angyali kórusainak hangja melengette a szíveket, pletykák és szóbeszédek halk suttogása szállt a szélben.

Mint a sietős lángok, úgy terjedtek el eme eseményeket megörökítő alkotások szerte a világon, csakhogy egyvalaki végre papírra vethesse őket idős tollával, megőrizvén őket az örökkévalóságnak.

Fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt… Idegességemben az előbb összetörtem egy pezsgős poharat. Minden izmom harcol az ellen, hogy innen kimenjek és szembenézzek a véleményekkel. De ne rohanjunk rögtön az végére. Kezdjük csak szépen az elején..

Na de azért nem a legelején, elég csak 12 éves koromtól. Ekkor történt ugyanis az a sorsfordító esemény, ami elvezetett idáig. Rajzóra volt, épp a hátsó sorban beszélgettem a barátnőmmel. Nálunk amolyan fakultatív módon zajlottak a rajz órák.

Meghívás egy kávéra

   A hatvan év körüli Dáncu, egy vállalkozócsalád telephelyén él a falun kívül, mint alkalmazott. Amolyan mindenes cseléd és egyébként hajléktalan. Kaját, piát és a mindennél fontosabb cigit napi szinten hordják ki neki, nehogy valamiből hiányt szenvedjen. Csak nagyritkán szokott betévedni a faluba, ha egy-egy komolyabb ivászatot követően szembesül vele, hogy durván megcsappant a füstölnivaló. Olyankor megborotválkozik, kikeféli a ruháját, fényesre suvickolja cipőjét, jó erősen kiöblögeti a száját és indulás.

1990 őszén...

   A megfáradt, kiüresedett festő szomorúan nézett körbe az egykor művei kiállítási helyéül szolgáló, most csupán a pókoknak és különböző bogaraknak otthont adó teremben. Nagy volt, komor és sötét, ami végképp letargiába ejtette a hajdanvolt művészt. Emlékeiben újra és újra felidézte a szebb napokat: amikor még vidám, életteli összejöveteleket tartottak a tágas helyiségben, ráadásul festményeit a legtöbben lenyűgözőnek tartották.

                                    Huligánok

Hihetetlenül nagy élményben volt része Krisznek. Ilyen jó társaságban még életében nem volt. Már most érezte, hogy élete pozitív fordulatot vett. Két igazi barátot szerzett magának, és az egész délutánt velük töltheti. Csaba útközben végig cseverészett az anyós ülésen Annának, aki majdnem minden hozzáfűznivalója előtt nevetett. Istvánnak hátul szinte be nem állt a szája, megállás nélkül mondta a magáét az ikreknek. A képességéről mesélt, hogy amikor felfedezte, először almák ellökésén majd dinnyéken tesztelte.

Ihlet

-Mégis mi szél hozott téged a fővárosba? –kérdezte Betti, egy nem olyan régi ismerősöm a közép sulis évekből, sokat buliztam vele és a barátaival, de megromlott a viszony. –Azt hittem nem szereted Budapestet. Nem jön be neked ez a nagy nyüzsgés, jövésmenés, villamosok meg a trolibuszok, földalattik és metrók. Azt mondtad, sose tudnál megtanulni itt közlekedni.

            -Hát igen, de azóta eltelt egy-két hónap. Egy állásinterjúra jöttem, valami idióta nevű reklámügynökségnél voltam, Pegazus vagy mit tudom én.

Mielőtt elindult a könyvtárba, ami a szokásos kedd esti programjává vált az elmúlt hetekben, elővette a halottkém jelentését és újra elolvasta: „teljesen kivérzett holttest, a harapás nyomok az artériák környékén ismeretlen eredetű állatra engednek következtetni”. Mit jelent mindez? Mire utalhatott Faye? Nem értette. Lehet, valamilyen állat támadta meg az anyját? Mit titkolhat előle a rendőrség?

Az aktát a táskájába tette és elindult a lépcsőn lefelé.

Nem figyelsz oda! Csak lépdelsz, konokon!

Bejárt utad függvénye szigorúan monoton,

s nem és nem akarod észrevenni a néma csodákat,

nem látom, hogy szemedben, akár egy szemernyi csodálat

is lenne! Valóban nincs benne? 

Nézz csak szét magad körül!

Semmi nincs, aminek egyszerűen örül 

az ember és nem keresi okát?

Mikor éred el a nagy boldogság legfelső fokát?

Nézd!

A téren, a ház előtt, egy virág, egyszál magában,

dacosan felszegi fejét az október fagyában,

s a szirmai még mindig épek,

szerinted nem szépek?

– Kerítsd elő nekem azt a négy rohadékot, de kurva gyorsan, vagy fejek fognak hullani. És a tiéddel kezdem. – Radnai Áron csak úgy tajtékzott a dühtől. Soha nem számított hirtelen haragú típusnak, de ha felidegesítette valami, akkor bölcsebb volt félreállni az útjából. Azt persze nem lehetne állítani, hogy sokan merték megismerni a haragos oldalát, tekintve, hogy ő volt a magyarországi zsidó maffia feje. Ez így persze két szempontból is pontatlan megfogalmazás. Egyrészt, mert a bűnszövetkezete a legkevésbé sem válogatott vallási alapon, csak mivel Radnai maga zsidó volt és a jelentősebb embereinek fele is, egyszerűen így terjedt el.

Theresa belépett a házba, ahol az apját pillantotta meg először a nappaliban ülve, előtte jó pár sörösüveg. Belesajdult a szíve, ahogy a férfire nézett. Az az erős, szilárd erkölcsű, józan férfi az anyjukkal együtt meghalt. Azóta naphosszat ült a fotelban és ivott.

- Apa – sóhajtotta bosszúsan Tess, és elkezdte összeszedni az üvegeket.

- Hagyjál, Tess! – nyúlt az egyik sör után Ted Harris. – Nem kell fölöttem anyáskodni!

- Tönkre teszed magad – vágott vissza. – Olyan vagy, mint egy kisgyerek, aki direkt akar magának rosszat.

Pillangókkal szállnak a dallamos dallamok,
Mégis olyan másnak érzem a mindennapot.
Kellettél nekem,még most is itt vagy,
De ott az a lány,kihez visszamész nyáron.

Tudod,én szeretném,ha a folyóban csillanna,
Szerelmem lángja és nem folyna annyira:
A könnyeim,mint a napokban.
Úgy is mondom,hogy hadd lehessek a karodban.

Magamra maradtam,a kérdéseim összesége árva,
Te voltál az,ki a különlegesség mintapéldánya.
Küzdöttem érted,ez is ritka pillanat.
Azt hittem van remény,de mégis a szívem megszakadt.

Kis konyhám még kisebb ablaka,

hol napközben pára száll  

s az étel illata,

esténként egy csillagra tekint.

Odafenn csak ő ragyog,

idelenn csak én vagyok,

egyikünk bent, másikunk kint.

Mosolygok, és kezem nyújtva

üdvözlöm: „Hát itt?  Megint?”

„Kinek útja meg van szabva,

más irányba nem mehet…

Így jó.

Amikor az égbolt tiszta,

összenézhetek veled…"

-   szól a csillag, s visszaint.

Vadiúj cipőm sáros latyakba túr,

szűkre húzott szemem a ködös homályba fúr,

mert nincs meg, amit keresek...

kutatok...

amiért sokmindent elvesztek s mégtöbbet feladok...

arcomat a kabát csuklyája takarja,

s szememet az ólmos-szmogos köd 

                                 vérkönnyesre kaparja,

de konokult nyitva tartom - keresem azt

az apró, lassan csordogáló, vékony vigaszt,

a zsembemben mobil csörög,

a kabátomon márkás fülhallgató hintázik

elvileg takar egy kabát, egy sál,

de belül mégis minden fázik,

mert hiányzik

az az egy valami, amitől belül sem fáznék tovább,

amitől nem csak tétován állnék az út mellett,

s nem csak nézném, ahogy magasan, a fejem felett,

       a tiszta ég alatt, mi nekem keserű szürke,

száll a rengeteg békeboldog pár

de én még nem tudom, hol a rév, ami engem vár,

de miért ilyen lassú az idő és a tér?

Bunyó a völgyben

            Simon alapjáraton rendes srác.

Ilyen különc féle, suliban is mindig ment a rivalizálás meg minden. Szinte mindenben ellenkezett a véleményünk. Pont ezért is bírom annyira, mert mindig van miről dumálni vele. De amikor Barbi volt a csajom, nem bírtam Simon képét. Már a végső köröket futottuk, amikor Simon egyre többet volt a közelünkben. Barbi meg láthatóan élvezte a társaságát. De nem úgy, mint Peti vagy Pista társágát.

1. fejezet

Theresa

Theresa Harris lehajtott fejjel állt a temető kapujában, s remegő kezével lenyomta a kilincset. Végigsétált a zöld füvön, elhaladt az öreg tölgy mellett, s az ismerős táblánál állt meg. A kis vadvirágokból álló csokrot a vázába tette. Ezek voltak az anyja kedvenc virágai. Kislánykorában, ha ráértek, mindig kisétáltak a közeli mezőre és hatalmas csokrokkal gyűjtöttek az éppen nyíló virágokból. Máig visszasírta azokat az éveket.

Angyal vagyok s szent,

Meg nem értett megmentő,

kiegyenlítő.

Térdel előttem

király, szolga; kunyhóban,

várban egyaránt.

Istenek hullnak,

maradványuk fakó ló

tapossa porba.

Mind mi elmúlik

teremtéssel kezdődik,

időm végtelen.

Halál a nevem,

egy pillanat csupán és

eljövök érted. 

Láttam már amolyan igazán pocsék szöveget de minden képzeletemet jócskán felülmúlta az amit tegnap olvastam. Idézem:

„Józsi karba tett kézzel állt a tanteremben. Várta, hogy a harsányan vihogó osztálytársai végre elcsituljanak, és ő elkezdhesse beszámolóját az amerikai esőerdők csodálatos élővilágáról. A hangzavar nemhogy csillapodott volna, de erősödött. Az ötvenes éveiben járó tanárnő szemüvege mögül szigorúan pislogott a gyerekekre, ám ezúttal nem bizonyult elegendőnek a máskor hatásos módszer.

Utcányi torok... fagyos lehelet, fújás

hol van már a boldog őszi, okker levélhullás...

mostmár jeges zimankó ordít

s úgy támadja a lelket,

mint elhagyott, magányos várat a holdsütötte éji tájon

csak annyira ne fájjon

kérlek! az elmúlás....

A széles, szürke tömeg

a keskeny, ingó járdákon

mint halál fölött egyenkedő tömény világfájás,

elhagyva küzd adva adott jogakért,

miket kért

remélt

de végül reszektve félt

mert a sötétség hozzá is elért...

Bevezetés

Helen Harris beletette a jegyzeteit a táskájába, a laptopját összecsukta és sietve indult a könyvtár kijárata felé. Az utcát sötétség borította, csupán néhány lámpa világított a szemközti parkon átvezető ösvényt szegélyezve. Ahogy a nő sietve haladt a Hudson utca irányába, a magas fák árnyai ijesztő képeket rajzoltak a sárguló fűbe. Lábait egyre szaporábban szedte, hátra-hátrapillantott, hogy megbizonyosodjon róla: nem követik.

Ez az első teljes regényem legelső fejezete. Mivel a történet Budapest alvilágában játszódik, trágárság és durva jelenetek előfordulnak benne.

A tavasz végeláthatatlan viharfelhők kíséretében köszöntött a városra. Kíméletlen utcaseprőként igyekezett tisztára mosni Budapest koszos, szürke, szmogtól bűzlő utcáit, bevetve minden fegyverét az orkán erejű széltől, egészen a mogyoró nagyságú esőcseppekig. A zivatar elleni több napig tartó kilátástalan küzdelmet lassan feladni kényszerültek a város csatornái.

Figyellek

    Két napja nem tudott aludni. Egyfolytában csak az üzenetek jártak a fejében. A második nap már dolgozni sem ment be, mert úgysem vette volna senki a hasznát.

    Valamilyen naiv módon mindig is abban reménykedett, hogy a hosszú éveken keresztül rejtegetett titkaira sohasem derül fény.

    Nem tudta, mire gondolhatott az ismeretlen. Tény, hogy nem a legjobb gyerek volt, de azóta minden értelemben rendezte az életét. Egy kivétellel.

   Az öregember fásult, üres tekintettel meredt maga elé. A fehérre meszelt fal felé nézett, azon is a Mona Lisa egyik másolatára. Immár sokadszor megérteni vélte, mit is takarhat az a bizonyos, sejtelmes mosoly. Hogy mosoly-e egyáltalán, vagy valami egészen más. És, immár sokadszor, az öregember is elmosolyodott.

   Szemét a képről le sem vette volna talán, de ekkor, nagy robajjal kitárult a bejárati ajtó, és sebesen berobogott egy magas, láthatólag sportos alak.

Nem mondhatom, hogy nagy a családunk, bár ez hangulat és nézőpont kérdése. Apa, anya, két gyerek, ez összesen négy fő, többször is átszámoltam. Emellett, jelen pillanatban négy macska és egy Bütyök kutya is a portán tartózkodik, időnként kibillentve erős koncentrációmból, amit kis famíliám egyben tartása céljából gyakorlok.

Szóval, nem nagy a háztartás, átlagosnak mondható, csupán egyetlen aprócska, szinte el is hanyagolható problémánk van, hogy átlagon aluli költségvetésből igyekszünk átlagos életet élni, ruházkodni, tisztálkodni, számlákat fizetni, fűteni, néha enni.

Emlékek. Foltok a madzagon. Visszanézed őket, édeskeserű foltok. Nem érted, már nem érzed, csak a hiányát, s az emléket, mely élesen él előtted. Az emlék a kulcs a hiányhoz, a pillanatnyi magányhoz, hogy újra nekiláss vadászni, pillanatok után hajkurászni. Jönnek és mennek, örökgyönyörből porrá címkéződnek, majd újra úgy érzed, ez a tiéd, ez soha el nem tűnhet. Mégis elsuhan, nyomot hagyva benned, melynek lángja kihűl, s csak a hiány marad neked. Oly érthetetlen ez a hiányteli űr. Emlékezni próbálsz, miközben érzelemvilágod sülve hűl.

Sunyi nyulak

Peti szólt, hogy hajtsunk fel néhány sört.

„Szólj a PPB-nek is!” mondta.  A PPB annyit tesz, hogy papírüöcsű banda. Van pár tagja, de akinek örök bérletük van az Pásztor és Ádám. Ne érts félre, jó haverok meg minden, de ha buliról van szó meg piálásról, ők kihúzzák magukat. Ott vannak veled, de mintha nem lennének ott, érted. Nincsenek benne az állatságokban, alig isznak valamit, félnek berúgni vagy valami. Ha meg kínálod őket, akkor elutasítják.

Negyedik rész

Kékes félhomály gomolygott a fogadóbeli szobában; pár pillanatig gondolattalanul támaszkodtam a hűvös falnak. Ide már nem hallatszott fel az ivóterem ricsaja; részeg kurjongatás és kardcsörtetés messze járt… ha tehettem volna, önmagam elől is messzire futottam volna.

Bár… nem azt teszem már évek óta?

Kelletlenül fogadtam, hogy percnyi nyugalmam szerteillant a feltámadó gondolatok rohanásában. Már csak az hiányzik a boldogságomhoz, hogy Timbors is mondjon valami bűbájosat…

Timbors.

A remény a felhők gyönyörű játéka, de néha csak elmosódott mása.

Taxi

Tibor taxisként dolgozat már 2 éve. Késő este volt a kedvenc időszaka, amikor a sok részeg próbál hazajutni a buliból. Olyankor nem figyelnek, hogy mennyi pénzt adnak oda, vagy mennyit kapnak vissza. Nem ritka, hogy a környező falvakba akarnak hazajutni, olyankor az árak felmennek harmincezer forintokig. Egy ilyen éjjelen történt meg Tibor legkülönlegesebb kalandja.

-Van egy 12-esünk a Petőfi út 46 előtt. –szólt a rádió.

-Úton vagyok. –felelt Gábor, egy másik taxis.

Örök emlék

Ezernyi apró pillanat kép,
Meghatódott megannyi jégszív.
Kicsapodó medálnyi varázs,
Volt egy valóság.

Emlékezz kérlek,a hajnalra!
Emlékezz mennyire akartalak!
Emlékezz mennyire öleltél,
Mikor minden véget ért!

Új varázs kezdődik a porban,
Ki tudja merre visz,a kutyasorsban!
Csak hadd legyek melletted,kérlek!
Csak hadd ne rontsam el,mégegyszer!

Örök emlékként ivódott a bőrömbe!
Hozzád bújtam,álmos voltam,de emlékszem,
Milyen volt akkor,milyen volt akkor
Mikor megismertelek,mikor átkaroltál
És én,megkedveltelek!

Pillangókkal szállnak a dallamos dallamok,
Mégis olyan másnak érzem a mindennapot.
Kellettél nekem,még most is itt vagy,
De ott az a lány,kihez visszamész nyáron.

Tudod,én szeretném,ha a folyóba csillana,
Szerelmem lángja és nem folyna annyira:
A könnyem,mint a napokban.
Úgy is mondom,hogy hadd lehessek a karodban.

Magamra maradtam,a kérdéseim összesége árva,
Te voltál az,ki a különlegesség mintapéldánya.
Küzdöttem érted,ez is ritka pillanat.
Azt hittem van remény,de mégis a szívem megszakad.

           A hódítás éjszakája

    Rohadtul kellet már pénz anyagra.

Anyámtól nem csórhattam, tudat volna, hogy mire kell, aztán kirakott volna a lakásból. Az utcára nem mehettem zsebelni, mert már kétszer elkaptak. Azok a szemét zsaruk rendesen elverték a képemet, három fogam is oda lett. Rohadt állatok, legalább annyi tartás lenne bennük, hogy tiszteletben tartják az ember fogait.

Láttam plakátokon, hogy lesz ilyen buli. A hódítás éjszakájának hívják, állítólag lesz is egy óra éjjel 1 és 2 között, amikor elsötétítenek mindent.

"

Közeleg már! Érzem Én közeleg!

Hoz magaval egy jó hosszú kötelet...

Biztos lesz, hisz a halál maga ki eljő értem,-

Ha jó, ha nem- ezt a kört már kikértem!!

Vágyok rá, semmi másra... a nyugtató magányra,

Vaáyok rá,hisz semmim sincsen!- Mert elvesztettem minden kincsem!

Vágyok rá , akarom a végét.... Nem érdekel ??? Nézzel inkabb tévét!!

Vágyok rá, s Ő is énrám.......

Utoljára szúrom meg a vénám!!!

Közeleg már! Érzem én közeleg!

S most az egyszer végleg megy!

Titkos Invázió

Ellenséges idegen űrhajó keringet láthatatlanul a föld körül. Nemrég bukkantak rá bolygónkra, de máris ki akarták irtani az emberiséget, egyszerűen csak szórakozásból. A kapitány maga elé szólította legjobb katonáját és azzal a feladattal bízta meg, hogy épüljön be az emberek közé és gyűjtsön róluk információt, mérje fel az erőviszonyokat. Kapott egy alakváltoztató készüléket, amivel fel tudja venni egy másik ember alakját.

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} p {mso-margin-top-alt:auto; margin-right:0cm; mso-margin-bottom-alt:auto; margin-left:0cm; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Biztosan mindenki elgondolkodott már azon, ha csak egy pillanat erejéig is: vajon mi az élet értelme?

Ha alaposabban szemügyre vesszük a minket körülvevő természetet és csodálatos alkotásait, még ha néha ijesztőnek és vadnak is tűnik számunkra, észrevehetjük benne egy mindenek feletti értelem alkotását, az egymást kiegészítő és fenntartó összehangolt egységet és a maga nemében tökéletes harmóniát. Ez az attitűd, az öko-struktúra minden területén megfigyelhető, kivéve az élővilág hatalmas mozaikjának egyetlen darabjánál: az embernél. Felmerül a kérdés: hogy egyáltalán ennek a világnak az értelemmel ellátott fekete bárányai vagyunk, vagy csak e világi köntösben létező, más szellemi szférákból {ill.más fajta fizikai törvényekkel rendelkező univerzumból}, tapasztalatszerzés és fejlődés céljából ide inkarnálódott szubsztanciaként éljük életünket?

Bár, nem figyel rám már senki sem

A lelkemet mégis kiteszem,

A jónak

De, a rossz az, aki mindig rátalál

S, ha teheti, rögtön beletrafál,

A szónak

Szoros értelmében,

Mert semmi lágyság nincs

Az érzelmében,

A tahónak

 Még annyi sem, mint,

 Egy döglött, nyihes,

És kehes

Nyikorgó, szúette

Szemétre-való

Hintalónak

Hahó, te tahó

Figyelj rám,

Idehallgass

Nőjenek szarvaid,

S, legyél tán,

Egy kilőni való

Pörköltnek haló

Dámszarvas

Vagy egy rakás

Rozsdaette

Kakás

Szar

Vas

.

Szemlesütve álltam én

Éreztem, hogy csorog le hátamon a víz

Kiszáradt az ajkam, benne sós az íz

Jól jött volna most hirtelen, egy pohár

Hűs víz

De, nem, nem szánt meg senki

Csak egy durva hang rivallt rám hirtelen

Asszonyom, ébredjen fel, s döntse már végre el,

 Akar vásárolni vagy nem

És ha megkérhetem, ne tapogassa végig

 Az összes napszemüvegem

                                 Bendegúz visszatér

Ma egy éve, hogy találkoztam a komisz, csibész kiskölyökkel, Bendegúzzal. Igazából én neveztem el így, mert az igazi nevét, nem árulta el. Autóval indultam munkába, amikor váratlan módon, az út közepére ugrott. Majdnem elütöttem. Találkozásunkat mintha életünk nagy könyvébe írták volna meg. Mert attól a naptól fogva éreztem, hogy ez a kisfiú, megváltoztatja majd az életem.
Két hónap elteltével, már úgy voltam vele, hogy sosem látom viszont.

Szuperhősök

            Miki és Dani mozizásnak szentelték az idejük nagy részét. A Kick-Ass után komolyan elgondolkodtak az igazságosztó szerepen, de a Zöld Darázs láttán már biztosak voltak magukban. A kocsi megvolt, testfelépítésük tökéletesen megfelelt a célnak, és szüleik révén volt elég pénzük is. Szmokingot öltöttek magukra, sí maszkkal takarták el az arcukat, és kalapot húztak a fejükre. Kocsira egy másik rendszámot szereltek úgy hajtottak végig a városon.

Agresszív állat

            Tudtam én, hogy nem jó helyre költöztem. De hát mit lehet tenni, alig keresek valamit, itt meg olcsó volt a lakbér, sőt szinte semmit sem kérnek érte. De persze a szomszédság… szóval tudjátok milyen fajták.  Állandóan van valami balhé a ház előtt.

            Hajnal egy óra volt, majdnem kettő, amikor valaki dörömbölt az ajtómon. A szívem a torkomban dobogott, felhevült a testem, mint egy kandalló, úgy be voltam tojva.

„Te voltál már valaha normális?”

A kérdés körülbelül hat-nyolc éve hangzott el, az én számból. Egyik barátomat ugrattam volna éppen, de mint annyi minden az idők folyamán, ez a kísérletem is visszafelé sült el. A feltett kérdés hamarosan mintegy szállóigévé vált rám, az elesett, szerencsétlen kis lúzerre vonatkozóan, és mind a mai napig nosztalgikus baromkodásaink legalapvetőbb alkotóelemévé lett ez a mondat.

Volt idő, amikor komolyan elgondolkodtam mélyebb értelmén.

 Most Bevezetlek a világba, hol még senki sem járt!

Mi valóban túl van üveghegyen , s Óperencián!

Sürű a rózsaszin felhő, Váltakoznak dolgok....

Mesébe illő, ahogy tréfának tünnek az arcok!

Köd lepi a tájat, az embereket s nyájat,

Sőt! Álmatlanná teszi minden éjszakadat!

Magányra kényszerit, hiába küzdesz, véged!

Mert ebbe a világba bebörtönöztek végleg!!!!

/2012.10.05 Bp/

                             Ezernyolcszáz negyvennyolc

                 Százhatvanhárom év,

                 számtalan, nevezett,

                 vagy, névtelen vitéz.

                 Százhatvanhárom év,

                 a történelem kerekén

                 egy nép emelgeti fejét.

                 Százhatvanhárom év,

                 keveset hozott,

                 s alig békét

                 Százhatvanhárom év,

                 hetven év multán,

                 hazavesztés.

Én még hallom…

Én még érzem…

Én még néha-néha dúdolok

egy elfelejtett dallamot.

Most is szól, itt van velem,

nem múlik el úgy éjjelem,

hogy fel ne ébrednék rá.

De már halk – ó, alig hallom,

fel kell erősítsem.

Izzó vassal muszáj szurkálnom a testem,

hogy érezzek…

hogy lássak…

hogy ne fordítsak hátat végleg a világnak…

Nehéz ügy.

Álmatlanul forgolódva,

kínkeservesen,

bánatomat mélyen rejtve

sorsom még viszem –

személytelenül,

és folyton egyedül.

Amikor könnyezik a szemed,

átérzem fájdalmad,

amikor arcodat elfedi a kezed,

gyötörném az ártalmat.

Amikor te nevetsz,

én olyan boldog vagyok.

Amikor te szeretsz,

a szívem, lelkem ragyog.

Amikor óvsz engem,

nem tudom mi a félelem

Amikor megérintesz

beleremeg mindenem.

Amikor megcsókolsz,

édesek a percek,

amikor te hercegnő vagy,

én vagyok a herceg.

Amikor megöregszünk

én akkor is itt leszek,

amikor segítség kell,

én mindent megteszek.

.

                                       Nem általános

           Ülök a padon. Ezuttal a szatmári negyvenhárom méter magas tüzmegfigyelő torony árnyékában. Kisunokám szaladgál összevissza, egésszen addig ameddig megnem látja az iskolából szabaduló gyerekeket. Sokan jönnek futkározna keresztül-kasul az addig csendes parkban. Miután a zajosabb csapat elvonul, két barnabőrű kislány közeledik a torony melletti nem müködő száraz peremű szökőkuthoz.

Gábor és a láthatatlan vámpírkadat

Gábor épp egy szórakozó hely előtt várt barátaira, akik sehogy sem akartak megérkezni. Teltek az órák, leszállt az éj, de sehol nem volt senki. Levette az ujjáról azt a béna gyűrűt, amit még két éve lopott egy osztálykiránduláson, de azt hazudta róla, hogy az apja hozta Írországból. Játszadozni kezdett vele, forgatta az ujjai közt. De mi másért említettem volna meg a gyűrűt, ha nem ejtené el a szerencsétlen, és az nem gurulna bele a csatornába. Gábor heves káromkodásba kezdett. Szerencséjére még látta hova esett az a vacak, így gyorsan elszaladt a sarki éjjelnappali mágnes boltba, hogy vegyen egy kampót és két méter spárgát.

M.-nek

Mondd... mondd, te miről írsz?

Hogy bírsz

fecsegni mindenféle dologról,

hogy sose kerülj le a porondról,

erről a hatalmas színről?

s hogy nem lesz fekete-fehér a színből,

tintád miért örökragyogó?

miért, hogy apadatlan folyó, feneketlen tó,

sima lap, mit nem keretez margó?

Miről írsz? Nem tudom életed,

de miből meríted az ihletet?

A tévé nálad sose járja

öröklétű vánszorgó táncát,

s a rádiód is visszavárja

konnektorral régi nászát,

mondd...

Csúszós gondolatmenet

Reggel elaludtam ezért rohanni kellet az iskolába. Aznap esett le az első hó, szóval csúszósak voltak az utak. Amikor le akartam lépni az útra megcsúszott a jobb lábam… Egy gondolat futott végig a fejemben. Szépen hanyatt vágódtam, a táskámban csak füzetek voltak, semmi más, ezért a fejemet jól bevertem a betonba. Olyan érzés volt, mintha egy bolygó esett volna a fejemre. Fogalmam sem volt, hogy hideget vagy meleget érzek, de az biztos, hogy valami sötét dolog folyt a fejemből.

MENEKÜLÉS A VIHAR ELŐL   3

        Fárasztó volt és fájdalmas a kórházi élet. Amint az orvos utólag elmondta, nagyon nagy ütés ért, mert koponyatörésem volt, agyrázkódás és le kellett csapolják az alvadt vért, nehogy lerakodjon az agyamra. Komában voltam sokáig és állandó szédülés, fejfájás és hányinger gyötört. Fokozatosan kezdtem felépülni és gondolom ez többnyire Cristian doktor aggodalmas önzetlen és mindent elkövető tevékenységét igazolta.

Éjszaka van. Túl mély a csend,

siketíti azt, aki hallja,

de a mindenséget magának vallja,

a káoszból születik meg újra a rend.

Az áram jár, mint bolond koldus,

ki-be, ki-be, a villany villog, mint eszetlen sorompó,

a klíma csipog, mint bágyadt madár, beteg holló.

A gyertya meg- és ellobban,

a forró viasz Niagarája lassan zubog,

körgyűrűzi e vékony rudat, a láng meg csak lobog,

a kanóc ég, élete fogyóban,

de a tűz vidám, mint hal a folyóban,

örömmel pusztít, szép ez a halál, 

nem tudhatja, mit törődik hát vele,

borzongató szélroham, fagyos föld fölötti

süvítő orkán, 

lenyúlhat a halál torkán,

hát nem eloltja?

Eltörölt idő

            -Kelj fel! –szólt a lány a volt barátjához.

            -Te meg mit csinálsz itt… Hol az ördögben vagyunk?

            -Egy időn kívüli állapotban. Erről a pontról el tudok menni oda, ahová csak akarok.

            -És hova akarsz visszamenni?

         -A születésed pillanatába, vagy valamelyik felmenődet ölöm meg, hogy még véletlen se születhess meg. Ki foglak törölni a világmindenségből!

Majd én beszélek vele

   Édesanyám sírva hívott fel telefonon.

   - Képzeld Zolikám, ez a kurva doki nem írta fel a gyógyszert, amit mondtál!

   - Hogy-hogy nem írta fel? Odaadtad neki a cetlit?

   - Persze, hogy oda. Mondtam neki, hogy a fiam ajánlotta ezt a gyógyszert, de csak receptre adják ki – szipogott még mindig.

   - Nem értem, miért nem hajlandó felírni, pedig ez lenne a legjobb a porckopásodra. Nem a mindenféle szar fájdalomcsillapító.

virágzó fák alatt talált rám
leült mellém, ittunk egy teát
leveleken átszűrődő színes képek
táncoltak körbe
szavak nélkül sírtunk, nevettünk
torkunkat csiklandozó zamat
intim pillanatában lassan felém fordult:
'készen állsz?'
kérdezte a halál

                                          A Kolónia

                                        ( 1. részlet )

Kedves Klubtagok!

Számomra legfontosabb és legértékesebb regényemet szeretném nektek bemutatni, részletekben. A tartalma röviden:

Csikós Krisztián tizenévesen tudja meg, hogy a 17. századi, különleges képességgel rendelkező Csikós Kolónia leszármazottja. Élete gyökeresen megváltozik, amikor egy gonosz démon elrabolja édesapja lelkét.A démon, mint a Kolónia ősellensége, Csikós Krisztiánéletére akar törni.