A szivárvány színei 2

 Didi született városi cigánylány volt. Valahol a külvárosban, egy pincelakásban éltek az anyjával.  Sosem mutatkozott az övéi társaságában, elkülönült a cigány közösségtől Csinos, sudár termetű, hosszú hajú lány volt, tele a külvárosi rátarti szemtelenséggel is. És ez hozta a sikert. Addig kilincselt mindenütt, míg végül egy szövetkezetnél sikerült elhelyezkednie takarítónőként. Nem tartotta megalázónak a beosztását, még azt sem, hogy a wc-t is kell pucolnia. Mindenkinek azzal hencegett, hogy alkalmazott, de a beosztást mélyen elhallgatta. Szépen arányosan kifejlődött, lebzseltek is körülötte a csávók, de nem adta magát, hangoztatta, hogy nem lesz ö akármilyen városszéli cigánygádzsó olcsó kurvája. De minden akadékosság egyszer csak megtörik, Didi is megesett. A bámulatos úriembernek nem tudott ellent mondani, pedig biztos volt benne, hogy csak flört. De ha flört is, az első alkalom, és úri ember,igazi bájgúnár,hát akkor miért ne? Miért ne legyen mindkettőjüknek emlékezetes? A srácot csupán az érdekelte, hogy valóban igaz, a cigánylányok sokkal hevesebbek? Fogalma sem volt, hogy Didi még szűz. Didi fontosnak tartotta a betörést, mert mégis úriember magas polcról és nem egy jött-ment városszéli gádzsó,aki ráadásul büdös,mosdatlan és mosatlan szájával még habzsolná,marcangolná. Az egész spontán együttlét rejtélyes titok maradt, csak amikor Didi már kezdett gömbölyödni viccesen megjegyezte, nem tudja hogyan történhetett, mert ö volt felül és mégis beléfolyt. És röhögött a saját zagyva marhaságán

        Később megszületett a kis félvér. Szép volt, mint az apja, de a nagy titoktartás ellenére Didi úgy érezte, azért kell valami emlékeztető. Mivel az úriembert Valérnak hívták, ezért a kislányt Vérinek nevezte. Jó darabos cigány név de mégis egy életen át emlékezteti. .A férfi sem volt háládatlan, a titkolózásért eleinte  apró dolgokkal segítette Didit, de mihelyt a kis piránda nagyobbacska lett és  a Kurátorék utcája végén  meghalt az öregasszony, akinek senki hozzátartozója nem volt, segített a Didi kezére játszani a szoba-konyhás kis házikót. És ezzel befejeződött minden kötelék, köd borult az emlékekre.

           Didi előtt csak egy kép lebegett, hogy taníttassa a lányát.  Óvta különösen a cigány közösségtől. Hiába kérték feleségül, még Rudihoz, a híres prímáshoz sem ment, akinek a zenekara a legnagyobb vendéglőben játszott, mert nem akart mostohát a gyermeke mellé.  Azt mondta dugni, szívesen elmegy, ha tetszetős az illető, de csak annyi, semmi komoly. Féltette Vérit minden társaságtól és mindig a  Jutkát hozta fel például, irtózatként, a kis tömzsi, kancsi cigánylányt, aki mindig a kocsma körül ténfergett és mindig azzal kezdte „adjatok egy lejt,mert ma még nem mondtam semmit a baszásról” Aztán adtak, sorba hordták neki a féldeciket, mígnem berúgott, s akkor ráakarták venni, hogy a padlódeszkák közti csíkon egyenesen menjen végig.

-Nyalnád ki a tepsimet, te észnél vagy faszi? Takarna be a fehérfolyásom, hát hogy a káromba ácsorogjak végig egy nyíláson, amikor ilyen jó kedvem van? – Őt használták a piapartisok szórakoztató bohócként, de azt is rebesgették, hogy van köztük kelekótya, aki meg is dugja. Didit a hideg rázta annak tudatában, hogy az ö lánya is ilyen sorsra kerülne.

           Véri talán azért is, mert az anyja távol tartotta, lenézte a cigányokat, nem barátkozott velük, külön utasnak tartotta magát. Az iskolában bizonyosodott meg a legjobban, hogy a magyarok is lenézik, neki nem kell a cigányok társasága, egyedül ült egy padban. Szeretett csatangolni erdőn, mezőn magányosan gondolataiba merülve. Szerette a madárdalt és a réten hason feküdve a magas fűben hallgatni a bogarak és rovarok döngicsélését. Tizenkét évén túl már korát meghazudtolva fejlett lány küllemét adta, mint általában a korán érő cigánylányok.

            Egy kora nyári délelőttön, a mezőn ténfergett, amikor puskalövést hallott és figyelni kezdte milyen irányból jött. Hamar rájött, hogy az erdő közepén levő tisztásról,. a vadászlak felöl jöhetett. Sokat tekergett erre felé, jól ismerte a környéket. Vonzotta a kíváncsiság és szapora léptekkel elindult az erdőt átszelő ősvényen. Szeretett sétálni az erdőben, érezni az avar savanykás fanyar illatát, a még csillogó harmatot és a mindent átható madárcsivitelés kérdezz- felek kórusát. Meg volt győződve, hogy a madarak dalolva beszélgetnek, figyelmeztetik egymást minden leselkedő veszélyre. A tisztásra érkezve látta, hogy egy férfi áll a vadászlak előtt. Kissé bátortalanul indult arra felé, de lökte, hajtotta a kíváncsiság. Rövidre nyírt hajú kisportolt barna férfi volt, mosolygott és hosszan nézte Vérit.

-          Dove si va per? Tu vivi melle vicinance? Quel e il tuo nome?

A lány csak nézte, látta, hogy a középkornál jóval fiatalabb, kedvesen mosolyog, de nem értett egy szót sem a sok kérdésből.

-  Tuo italiano sangue, caldo temperamente. Non abbiate paura di me.

  Tehát olasz, tűnődött Véri. Valamit a vérről, melegről és temperamentumról mondhat, ahogy próbálta román hangzással értelmezni a hozzá intézett beszédet.

-          Nu, io mágyár cigánkó – mondta esetlenül. Aztán az olasz nevetett, ragyogtak szép ápolt fogai.

-          Si, si, hungaro. Én tudni kicsi hungarezo. Tuo szereti madárok? Segitni szedni összve?

Így már értett a szóból és elindultak összeszedni az elejtett madarakat. Véri eléggé sajnálattal nézte a merev kihűlt madártetemeket és azt is, ahogy az olasz lőtt és nem hallatszott a durranás, mert valami rá volt erősítve a cső végére. Gyerek volt, fogalma sem volt, hogy illegális madárvadászaton vesz részt, de tetszett az olasz. Amikor elidőzött egy - egy madártetem mellett ismét kérdezett.

-          Come gli uccelli ?- majd hozzátette – A madár szeret?

-          Oh, igen – lelkesedett Véri, de mit kezdhet lőtt madarakkal?

-          Come il ciocollato? – és két tábla csokoládét vett ki a táskájából.

-          Non hai paura della foresta. Eramo coraggiosi! Te bátor, nem fél erdőn.

Jól esett a lánynak az értékelés. Már jól bejárták a tisztást és a hátizsák is félig telt lőtt madárral. Szépek voltak, tarka tollúak, de nem ismerte őket.

-          Évek, neked?

-          Doisprezece trecut – mondta románul, és még intette is, hogy elmúlt.

-          Si, az jó. Te lenni bella olasz ragazza. Resta con me, riscaldare il letto.- mondta mosolyogva és hunyorított a szemével.

Véri csak nézte értetlenűl, aztán a férfi mutogatva értésére adta, hogy maradjon és bújjanak össze. A lány mikor megértette a szándékát elgondolkozott és mutatta, hogy ha marad az anyja elcsépeli a seggét.

-          Saro molto delocato, non fara male.- annyit értett, hogy nagyon gyengéd. És hagyta, hogy a férfi átölelje a vállát és bevezesse a vadászlakba. Nem ellenkezett, mert hallotta, hogy vele egykorúak már voltak férfivel és mi van abban. Egyszer úgyis el kell kezdeni. Milyen figyelmes finom ember az olasz. Minden mozdulata tele előzékenységgel és mindegyre ismételgette- Non fara male, fare del bone?- Igen, jó

És magáévá tette hosszan, forrón, szerelmesen. Véri miután magához tért kábulatából nem tudta rendszerezni mit érez. Ennyiből áll a nagykorúvá avatás, a szüztelenítés? Hát,nem is rossz. Mikor elindult hazafelé az olasz elkísérte az erdő széléig. Szótlanul mentek, aztán mikor útjára engedte a lányt a bágyadt délutáni napsütésben, megsimogatta az arcát: - Nekem még jösszte? – kérdezte. –Én Remo

      Véri lassan sétálva ment át a nagyréten. Néha még erős zsibbadást és tompa fájdalmat érzett az ágyékában, de hát biztosan ezzel jár az ártatlanság elvesztése. Érezte. a férfi erős szorítását, heves mozdulatait, aztán fokozatosan ébredezett mámorából, ahogy beérkezett a városba .Amint belépett a kapun látta, hogy az anyja idegesen ,csípőre tett kézzel áll az ajtóban.

-          Hol a fészkes fekete fenében jártál, te? Mióta várok reád!

-          Én is el voltam, na!

-          Csak annyi? Nem megmondtam, hogy el ne kóborolj itthonról a tudtom nélkül? Tele vagyok hidegrázással miattad!

-          Még jó, hogy nem kötsz, meg mint egy kutyát. Nekem is kell a mozgás.

-          Mozgasson meg az a tüzes mennykő. S hát aztán, ha felszed valaki?

-          Már szedhet. – suttogta Véri.

-          Na ki vele, hol tekeregtél? Olyan sápadt vagy, csak nem vagy beteg?

-          Áh, dehogy. Voltam a tisztáson. A vadászház felől lövéseket hallottam s arra mentem. Egy olasz férfi tartózkodik ott.

-          Jézus Mária! Szent Isten! Csak nem támadott rád?

-          Oh dehogy. Madarakat lödögélt. Sokszor úgy, hogy nem is hallatszott a durranás. Aztán megkért, hogy segítsek összeszedni. Olyan sok volt, hogy így eltelt az idő.

-          Hát aztán? Kötelezett valaki? Engem ront a nyavalya. Mintha éreztem volna, azért jöttem hamarabb haza. – Csak most nézett végig a lányán és látta,hogy a ruhája véres .

Oh, Szűzanyám! Véri, te vérzel!

-          Hát tehetek róla, ha megjött?

-          Kitaposom a beled, te! Nekem ne ízetlenkedj! Téged bemocskolt az az ember?

-          Oh, nem anyám. Olyan tiszta volt a lepedő az ágyon, hogy még ropogott a frissességtől

-          Téged megejtettek?

-          Téged nem?- akart rosszmájú lenni a cigánylány- Mégis, hány éves voltál akkor?

-          Biztosan, hogy két évvel idősebb, mint te.

-          Nagydolog.! Azóta már ilyen a világ és örvendek, hogy egy úri ember hatolt először belém, nem egy olyan gádzsó, mint a tied!

-          Fogd be a szád, te cafat! Ne gondold, hogy én is összefeküdtem akárkivel! Mit gondolsz, honnan ez a ház? Ha nem intézkedik apád, most is ott laknánk abban a dohos pincében, olyan mélyen, hogy a kis ablak előtt, ha elsétál a kakas, azt hinnéd, hogy a csendőrök köröznek!

-          Ezt sosem mondtad. És azt sem, hogy ki az apám!

-          Ne érdekeljen. Ha nem lett volna apád, te sem lennél. Mert a fehér gólya nem hoz purdékat.

-          Úgy hívják, Remo

-          Oh, hogy a római Isten szakasztotta volna le a farkát mielőtt beléd dugja. Hát nem volt szeme? Nem látta, hogy még lyány vagy?

-          Épp azt látta. Mind mondogatta milyen szép vagyok mint egy olasz ragazza.

-          A hangyák lyukasztanák ki a tökit a becstelennek. Há hunnét tudod mit mondott? Tudsz olaszul?

-          Nem értettem, csak éreztem.

-          Hogy döglene meg! Ide jön suttyomban tiltott vadászatra, elviszi a sok döglött madarat, bizonyára otthon jó drágán eladja, közben megdug egy buta cigánylányt s hagy itt egy purdét.

-          Ne bomolj anyám, hisz magadról is tudhatod, ez a lány sorsa.

Véri ősszel már nem ment iskolába, telt, vastagodott, hányt, aztán az is elmúlt és időben megszületett az eleven kis purdé. Milyen is lehet egy kreol olasz és egy cigánylány közös terméke? Sötétbarna, fekete hajú, fekete szemű eleven, hadonászó kis pulya. És ha reálisan mérlegeljük, Véri csak félig cigány, a gyermeknek csak egy negyede,így elmarad a purdé cigány kapcsolat,hogy várnia kell, amíg az apja meghal, hogy purdéból cigány legyen.

            Didi eléggé bánta, amiért nem sikerült a számítása, hogy a lányát taníttassa.,de hát ilyen a cigány vér, hamar és hirtelen forr. Eszerint nem volt más választása, az ö nyomdokába lépett és belőle is takarítónő lett. Szépen kitelt, csábító szépség lett belőle. Sokan lebzseltek körülötte és kóstolgatták, csupán egyre vigyázott, ne essen teherbe, ne legyen Renonak testvére. Minden ismeretlennek azt mondta, hogy a könyvelőségen dolgozik. Nem hazudott, mert ott is takarított. Olyankor nagyon finomkodva társalgott, viselkedett.

          Aztán az évek elsodorták Didit, korán halt, mint általában a cigányok. Maradtak ketten a már kamasznál is nagyobb fiával., az örökölt lakásban. Tüzetesen, figyelemmel kísérte a fia fejlődését, és sajnálta, hogy akkor annyira buta volt, nem kérte el az olasz címét. Most megmutathatná szerelmi együttlétük eredményét, hogy a fia tökéletesen az ő hasonmása. Szép, kigyúrt, inkább olasz, mint cigány és már nyálaznak utána a csajok.

          Véri időnként elnézegette és néha megpezsdült a vére. Olyankor mindig az olaszra gondolt. A fiát is Remonak nevezték, és ahogy fejlődött gyakran gyönyörűségében megfeledkezett magáról, és úton útfélen hangoztatta, hogy szerelmes a fiába. Igaz viccnek is durva, de minden viccnek fele igaz. Gyakran megfeledkezve magáról szájon csókolta a fiát.  Aztán a legényke is, hogy ne maradjon adós dicsérte az anyja szépségét, kecsességét, fiatalos mozgását. Néha viccből megkérdezte, hogy kicsi korában azokból a szép formás dudákból szopott. Mennyire megtenné most is. Vérinek a vér a fejébe szökött, elpirult ennyi dicséret után és magához szorította Remot.

-          Oh, én szépséges, szerelmetes gyermekem. Ha nem lennél az, jól megropogtatnálak.

Annyit dicsérték egymást, hogy valaki kívül álló, ha hallja, megbotránkozna.

           Történt, hogy egy esős vasárnap délután Véri lefeküdt és nemsokára Remo is mellette termett. Átölelte és elnyúlt az anyja mellett. .Egy idő után a Reno fejében zavaros gondolatok motoszkáltak. Véri már mélyen aludt, amikor a srác kíváncsiságból simogatni kezdte a mellét, aztán fokozatosan le a hasát, a combjait. Az asszony szája mosolyra húzódott, ki tudja, mit álmodhatott, helyezkedett, vette fel a pozíciót. Reno bekanosodott és ráfeküdt az anyjára. Mikor már benne volt, Véri hirtelen felébredt, de már nem volt mit tenni. Ő is hibás volt, mert állandóan unszolta, buzdította meggondolatlan beszédeivel, de most a régi idők idéződtek, akkor, ott az olasszal. És szorította, de aztán ellökte magától.

-          Fiam, elment az eszed? Az anyád vagyok.

-          Na és? Tudod, hogy van, lyuk, lyuk, bedugjuk. Olyan kívánatosan szép vagy és fiatal. Biztos a dugás még inkább fiatalít pláné egy ennyire sármos csávóval. Látod milyen jó, hogy korán születtem?

Véri próbált utálattal gondolni magára, de annyira összegabalyodott, hogy nem tudta hányadán van. Tetszett a fia, de ez nem istenkísértés? Reno még szorosabban tapadt hozzá és kis idő elteltével újra magáévá tette. És ezzel elszabadult a pokol, a továbbiakban már elkerülhetetlen kezdett lenni az együttlét.