Bankrablás

   Az életművész Karesz, az esti órákban ment át tojást kérni, amikor már lement az utolsó romantikus epizód is. A tévé addigra ki volt kapcsolva.  Amíg az öreglány a tojásokat szedegette elő, a férje meg a fröccsökkel foglalatoskodott, Karesz sunyiban kihúzta a készülék hátuljából a műsorkábelt.

   Másnap reggel hat tojásból készített szalonnás rántottát. Ez volt a reggelije. Negyed kiló kenyérrel ette meg, közben fél liter borral igyekezett segíteni az emésztési folyamatokat. Mindig is ügyelt az egészségére, rendszeresen olvasgatja az Elixír-magazint. Ennek megfelelően tisztában van vele, hogy valami savas közeggel kell szétcsapatni a nehéz, zsíros kajákat.

   Felállt az asztaltól, behajigált mindent a mosogatóba, bekapcsolta a tévét, és lefeküdt a kanapéra. Feküdt és várt. Várta, hogy kezdődjenek a sorozatok. Nem mintha érdekelte volna bármelyik is, de tudta, hogy a szomszédban élő nyugdíjas házaspár nem csak délutánonként nézi a romantikus brazil nyálcsorgató limonádékat, hanem még a délelőtti ismétléseket is úgy várják, hogy szinte izzadva toporzékolnak a képernyő előtt. Semmi mást nem néznek, csak ezeket az agysejtromboló, csöpögős borzalmakat. A tévét csak erre az időre kapcsolják be.

   „Végre! Mindjárt kopogtat valamelyik.” – gondolta magában, ahogy elkezdődött az első rész.

   Egy percen belül indult a mutatvány.

   - Karesz!... Karesz, gyere gyorsan! Gyere, nagy baj van! – ütötte az ajtót veszettül a szomszéd Iluska néni.

   - Mi az? Ég a ház? – pattant fel az ágyból. – Csókolom, Iluska néni! Mi a baj?

   - Jaj, Kareszka, nagyon nagy a baj, gyere gyorsan! – siránkozott kezeit imára kulcsolva. – Nem jó a tévé, gyere gyorsan!

   - Mik a tünetek, Iluska néni? – kérdezte, közben felkapta a szerszámait és indult a szaladó öregasszony után.

   - Se kép, se hang. Csak serceg. Semmi műsor nem jön rajta.

   - Nyugodjon meg, Iluska néni, mire a Jenő bá megcsinálja a fröccsöket, én már tudni fogom, hogy mi a probléma a jó öreg trubadúrládában!

   Lerakta a szerszámokat, megfordította a tévét az asztalon és elővett egy csavarhúzót. Kitekert négy csavart, levette a hátoldali burkolatot, nézegette a sok kis kütyüt, úgy tett, mintha babrálna benne valamit, aztán gondterhelt arccal, az állát vakargatva megszólalt.

   - Hát, ez… dióda… Hm… ez bizony, dióda – bólogatott bámulva a kütyükre, közben az arcát gyűrögette az egyik tenyerével.

   - Mi az a dióda, Karesz? – kérdezte az öreg Jenő bácsi egy fröccsöt átnyújtva.

   Koccintottak, majd felhajtották a piát.

   - Az egy elég drága alkatrész, amit ráadásul csak holnapra tudok beszerezni.

   - Mennyire drága? – kérdezte az öreg. Iluska néni csak állt a férje mellett és pislogott értelmesen.

   - Ami azt illeti, mostanában drágultak az alkatrészek, úgyhogy négyezer forint biztosan megvan – bólogatott Karesz, csípőre tett kézzel.

   Iluska néni térült-fordult és egy pillanat múlva egy ötezressel a kezében lépett oda a szerelőhöz.

   - Itt van a pénz, Kareszka. Mindenképpen szerezd be azt a dió… izét!

   - Jól van, ne tessék idegeskedni, holnapra meglesz! Még a sorozatok kezdése előtt. Rendben vagyunk?

   - Rendben, Kareszka! Nagyon köszönjük! – hálálkodott az öreglány. – Te meg mit állsz itt?! Menj és csinálj fröccsöt a Karesznak! – utasította rögtön utána a tébláboló férjet.

   Pénz a zsebben, fröccsök a bendőben, Karesz pedig elindult beszerezni a diódát.

   Negyed órán belül a kocsmában volt, ahol összetalálkozott az egyik hasonszőrű cimborájával, Balival. A pulton könyökölt. Bár ő nem műveli olyan magas fokon az életművészetet, mint Karesz, de azért nem panaszkodhat. Ő is tipikusan az a fajta, akit nem az egzisztencia körüli idegeskedés fog sírba tenni. Évek óta a csehó körül segédkezik.

   - Szervusz, Balambér! – üdvözölte a cimborát.

   - Szia, Kareszkám!

   - Mi az, te már szittyós vagy? Ilyen korán? Még dél sincs! – veregette hátba Karesz, miután észrevette Bali zavaros tekintetét.

   - Áá, csak néhány sört ittam, meg két felest. Semmiség.

   - Iszol még egy sört?

   - Há’ persze! Van pénzed?

   - Há’ persze! Most kerestem egy ötezrest. És szerintem a tegnapi tíz tojást se kell majd kifizetnem.

   - Mit?

   - Mindegy - legyintett Karesz, majd kért két sört, leültek az egyik asztalhoz és rágyújtottak.

   - Egyébként te hogyhogy sörözöl? Megemelték a bérezésed színvonalát? Úgy tudtam, napi tíz kisfröccs a kvótád.

   - Még mindig az. Favágásért lett hozzáírva külön tíz sör a mai napra. Ott van az a gusztustalan kupac. Tegnap reggel óta hasogattam össze, de a sörözést csak mától kezdhettem, mert félt a főnök, hogy nem csinálom meg a melót, ha előre leiszom a jutalmat.

   - Hé, Bali! Összetört egy pohár! – szólt oda a pultos.

   - Ok főnök, megyek! – aztán előszedett valahonnan egy söprűt és lapátot, feltakarította a törött poharat, majd eltette a takarítóeszközöket és visszaült az asztalhoz.

   Felváltva terhelték egymás költségvetését. Egyszer Bali fejadagjának rovására ittak, másszor meg a Karesz gyorsan vásó ötezreséből. Két óra elteltével nemcsak az egyik volt már meglehetősen illuminált állapotban, de a másik szervezetében is kezdett összeadódni a reggeli bor és a későbbi sörök hatása, okozva ezzel túlzott találékonyságot.  

   Egyszercsak felállt Karesz az asztaltól.

   - Itt várj, Bali! Kitaláltam valamit – és elindult a kocsma szomszédságában lévő vegyesboltba.

   - Hová mennék? – rángatta vigyorogva a vállát Bali.

   Pár perc múlva visszaért, leült és elővett egy arckifejezést valamelyik Clint Eastwood filmből.

   - Idefigyelj, barátom! – kezdte, s közben próbált minél férfiasabb lenni.

   - Igen? – nézett rá kissé rémülten Bali.

   - Jól figyelj, mert csak egyszer vázolom a tervet!

   - Aha…

   - Megoldjuk az anyagi problémákat. Te sem leszel többé csicska ebben a büdös csehóban, és nekem se kell ezután állandóan a szomszéd öreglány hülyeségére alapoznom a megélhetésem.

   - Mi van?

   - Itt van a takarékszövetkezet. Tudod, „Útba esik jövet-menet”, mint abban az idióta reklámban.

   - Ja… és? – nézett Bali a pénzintézet felé értetlenül.

   - Bali, valaki a piszoár mellé csövelt! – zavarta meg a beszélgetést a pultos.

   - Ok főnök, megyek! – ment, előszedte, takarított, elrakta, kikért két újabb sört és visszaült a haverjához.

   - Na – folytatta Karesz. – A terv a következő: Az előbb hoztam a boltból egy nejlonharisnyát és egy konyhakést. Itt van a zsebemben minden. Levágom a harisnya mindkét lábfejét, ráhúzzuk a fejünkre, és a késsel fenyegetőzve kiraboljuk a szövetkezetet. Tuti biztos, hogy van benn legalább négy-öt milla.

   - Nem túl veszélyes ez? – aggodalmaskodott Bali.

   - Hogy lenne veszélyes?! Ez egy picsányi kis falusi bankocska. Még biztonsági őrség sincs.

   - És… nem fog nagyon megijedni a Marika néni?

   - Hát, azt nem tudom… Ez benne van a pakliban. Mindegy, most ne ezzel törődjünk! A lényeg, hogy pikk-pakk belerámolja a lóvét a szatyorba, mi meg húzunk a lével ki az országból.

   - Ühüm… Vigyünk egy tábla csokit? – kérdezte Bali.

   - Mi a fasznak? – húzta fel a szemöldökét, Karesz.

   - A Marika néninek… A balhé utánra… Hallottam a rádióban, hogy nagyon jó stresszoldó.

   - Nem is tudom – vakarta a fejét Karesz… – Áá, inkább ne! A Viszkis is a whisky-ről kapta a művésznevet. Rohadt kínos lenne, ha mi meg a két csokisként vonulnánk be a történelembe.

   - Tényleg, igazad lehet – bólogatott Bali.

   - Na, ok – dörzsölte össze tenyereit Karesz, aztán elővette zsebéből a harisnyát és levágta a két maszknak valót. – Mehetünk.

   Zsebre tett kézzel elindultak, közben jobbra-balra nézegettek. Beleélték magukat a feladatba. Már nem is a két hétköznapi fickót látták magukban, hanem két igazi nagymenőt. Ahogy odaértek a takarékszövetkezet bejáratához, Karesz odaadta haverjának az egyik maszkot. Ráerőltették a fejükre, a füleiket és orrukat viccesen elnyomva. A hajukról nem is beszélve. Karesz elővette a kést és maga elé tartva berontott a hivatalba. Bali, szorosan követte.

   - BANKRABLÁS! IDE A PÉNZT!... ÉS SEMMI TRÜKK!

   Marika néni mielőtt megszólalt volna, unottan nézett fel a rengeteg hitelszerződés és mindenféle kötvény közül, mire a két rabló láttán orrból előtört belőle egy rövid, horkantó nevetés.

   - Károly! Tudja, hogy vannak hiányosságai a személyi kölcsönével kapcsolatban? Ha már itt van, kérem, fizesse be az elmaradását!

   - Ööö…

   - Balambér, maga meg csukja be az ajtót, mert fűtünk! Köszönöm!

   - Kérem, Marika néni! Nincs mit!

   Miután Karesz a szavát adta, hogy másnap rendezi tartozását, visszamentek a kocsmába és folytatták a piálást. Utolsó fillérig.

   Másnap reggel nagyon nehezen tudta magát összeszedni szegény Karesz. Megviselte a szervezetét az előző nap. A sörkeretet is lenullázták Balival, és az ötezrest is. Törte a fejét, de nem ugrott be neki, hogy mire kéne emlékeznie.

   Kopogtattak az ajtón. Erre felvillant fejében az izzó.

   - Máris megyek, Iluska néni! – kiabálta kifelé.

   - Siess, drága Kareszkám, tíz perc múlva kezdődik az Eszmeralda!

   - Megyek, megyek! Itt van a dióda, megvan! Megyek!

   Két perc múlva letelepedett a tévé lebontott hátuljához és okos arckifejezéssel babrált a kütyük közt. Idenyúlt, odanyúlt, tapogatózott, rögzítette a hátoldal burkolatát majd egy nagy sóhajtást hallatva felállt.

   - Iluska néni, a dióda a helyén van – jelentette be büszkén.

   Visszaigazította a tévét a helyére, fogta a műsorkábelt és visszadugta a csatlakozóba. Bekapcsolta. Épp akkor ismertette a narrátor, hogy milyen szívszorító események történtek eddig.

   - Kareszkám, te egy zseni vagy! – örvendezett az öreglány. – Nem is tudom, mi lenne velünk nélküled! Mivel tartozunk, drága fiam?

   - Te meg ne lábatlankodj itt! Menj, hozzál fröccsöt ennek a gyereknek! – sürgette férjét, Iluska néni.

   - Hát… Iluska néni… Nem is tudom – szerénykedett a szerelő.

   - Akkor majd én tudom! – vágta rá határozottan az öreglány. – Utaztál, elment a napod, hogy szerezzél azt a dió… izét. Itt van még egy ötezres, tessék!

   Közben megérkezett a fröccs is.

   Karesz a pénzt zsebre vágta, a piát megitta, aztán elindult, hogy meglátogassa Balit. Épp poharakat szedett össze a főnök utasítására.