Budapest, Budapest, Te csodás!

-Verd ki előtte!

Ez volt Peti javaslata, arra az esetre, ha nem tudnék felkelni. Ugyanis hétfő reggel megdöntöttem a koránkelés rekordomat. Hajnali háromkor keltem fel. Előző este persze, nem tudtam korán elaludni, így kb. ha három órát sikerült szundítanom. Nem vett rá a lélek a recskázásra, egyszerűen nem, akármilyen serkentő hatású is. Kimentem brunzolni egyet, az álmosságtól leültem a deszkára, nem mintha mostanában nem ülve szoktam volna. Ugyanis akárhányszor kiengedem, olyan erősen száguld ki belőlem a fölös víz, hogy a budi kagylóból mindig visszarepül pár csepp a nadrágomra. Ki akar húgyszagú gatyában mászkálni? Ez már csak akkor rosszabb, amikor nincs rajtam nadrág, érzem, hogy azok a cseppek a lábszőrömön landolnak. Utána meg moshatom meg az egész lábam, érted, ki akar ezzel időt húzni. Inkább ülve pisálok, akinek meg nem tetszik, vagy azt mondja, hogy buzi szokás, annak azt kívánom, hogy érje balszerencse.

            Fél nyolcra kellet a fősulin megjelennem, ezért a 4:45-ős busszal indultunk el. Anyámmal kellett mennem, mert én nem ismerem a nagyvárost. Neki meg nem is kis gyakorlata van ott. Ha egyedül mentem volna, én tuti eltévedek, aztán kinő a nagyszakállam, mire én onnan kikecmergek. Szóval újra a hónom alá kaptam a mappámat és útnak indultunk. Senki nem volt az utcán, csak ilyen furgonok közlekedtek.

A mi busz sofőrünk egy nagyon kekeckedő kedvében volt:

-Személyi igazolványt és lakcímkártyát kérek! –mi a fenének kell az neki? Elő kotorásztam a zsebemből. –Már lent elő kellett volna venni, hogy ne tartsuk fel a sort!

-Jólvan már, nyugalom, veszem elő! –minek kellett volna előszednem lent? Soha az életbe nem kérték még el. Annyit kérdeztek: „Diákod itt van?”  Azt mondtad, hogy itt van, és le is volt tudva az ügy. Aztán nem mi tartottuk fel a sort, hanem aki számlát kért, 10 perccel később is indultunk el. Talán hamarabb kellett volna beállni annak a dilibogyónak, akkor elindulhattunk volna hamarabb. Úgy nézett ki a sofőr, mint Seth Macfarlane, vagy inkább Leonardo Dicaprio. Bár már Seth is úgy néz ki, mint egy elbénázott Dicaprio klón.

Bedugtam a fülesemet és a Linkin Park A Thousand Suns albumát hallgattam. Nagyon bírom ezt az albumot, bár sokaknak nem tetszik. Ez az új hangzás, ez a nyugalom, az összetettsége az egész albumnak. Olyan jó zenei élményt nyújt, amilyet a Cky albumok óta nem éreztem. Ez pedig nagyon nagy szó. Simon szerint az egész művészi lett, és igaza is van a faszinak. Persze ez a zenei élmény most, nem akart kibontakozni, mert anyám folyamatosan beszélt hozzám. Ez az ő baja, túl sok felesleges információt közöl az emberrel. Az én bajom meg az, hogy könnyen marha ideges leszek. Nem túl jó párosítás. De hát csak beszélgetni akar, akkor miért ne. Különben sem mindennap utazunk így kettesben. De amikor kivettem a fülest a fülemből, hogy oda figyeljek rá, akkor persze egy szót sem szólt volna.

Ahogy beért a busz Pestre, egyre csak nőt bennem a félelem. Nem először jártam már ott, de annyira izgultam, hogy mozgó lépcsőre se bírtam rálépni rendesen. A metró meg kriminális, le se szálltak az emberek, de már figyelmeztetnek, hogy zárják be az ajtókat. Az alujárók is borzalmasak, amibe lementünk teljesen üres volt. Egy árva lelket sem láttál, nem is volt más ott csak förtelmes húgyszag. Az utcák sem voltak sokkal szebbek, húgyfoltok minden sarkon, fánál, póznánál, trafónál, hirdető táblánál, bejárati ajtó és lépcsőfeljáró előtt, kerítésnél, járda közepén.

Hamar megtaláltuk az épülete. Odabent egy fiatal hallgató csajszi írta fel az adataimat, majd kóddal ellátott matricát ragasztott a mappámra.

-Hihi, nekünk is van egy ilyen nevű csoport társunk. –mosolyogtam rá szégyellősen, annyira lenyűgözött a szépsége. Mintha a nők egy eddig teljesen ismeretlen faját fedeztem volna fel. Nem volt 26 féle szín belefestve a hajukba, nem volt ilyen kibánt fültágítójuk vagy minek hívják, nem volt béna tetoválásuk, nem voltak elhízva, de nem is voltak vékonyak. Nem volt piercingjük, nem öltöztek kurvásan, és normális tisztelettudóan viselkedtek. Egerben ritkaság az ilyen csajszi, sőt. Beültettek egy terembe, 15-en voltunk, pedig azt hittem, leszünk majd 2 millióan. Egy modellt kellett rajzolni, régen rajzoltam már ceruzával, kicsit féltem is tőle. Egy öregnő ült be, izgalmasak voltak a ráncok az arcán, így lázasan belekezdtem a munkába. Az öregeket mindig is jobb rajzolni, bár ez a nőci elég izgága volt, és valami lehetetlen hajviselet koronázta a fejét. Épp a szeméhez értem, amikor hosszabb időre becsukta azt. Pedig én nyitottan vázoltam fel, kiradíroztam és elkezdtem csukva lerajzolni, amikor újra kinyitotta. Kiradíroztam a csukottat, és újra nyitva kezdetem el rajzolni, amikor újra becsukta hosszabb időre. Áttértem a fülére, majd folytatom, ha nyitva lesz a szeme. De ekkor persze a fülét kezdte el vakarászni. Ez mondjuk mindig így van, érted, mintha a modell ráérezne, hogy azt kis részletet bámulod a képén, és neki azt valami miatt muszáj megmozdítania. Rendesen eltökölődtem, nem is lettem kész, de ahogy elnéztem a többiek sem. Esküszöm életem egyik legjobb portréját rajzoltam meg. Aztán újra jött az a gyönyörűség lepecsételni a rajzokat, majd kiosztott egy tesztlapot. Azt mondták ez nem számít bele a felvételibe, csak megnézik, mennyire vagyunk hülyék. Ajánlom is nekik, hogy ne számítsák bele, mert rohadtul nem tudtam semmit. David Carson, Victor Vasarely, Rembrant, Dürer. Rakd időrendbe őket a születésük alapján. Carson, soha nem hallottam róla, elég amcsi neve van, gondoltam az amerikai absztrakt expresszionizmus egyik alakja. Az meg szinte csak tegnap történt. Victor Vasarely meg magyar faszi, Vásárhelyi Győző, őt is Carson idejében helyeztem el valahol. Rembrandt az tuti, hogy barokk. Dürer meg, ha a rinocérosz fametszetére gondolok, az valami reneszánsz korabeli lehet. Szóval kissakkozgattam a dolgot. Úgy éreztem magam, mintha a Legyen Ön Is Milliomosban szerepeltem volna.

11kor végeztem is, aztán a 11:45-ös buszt pont elértük. Zenét kezdtem el hallgatni, anyám persze újra beszélni kezdett hozzám. Szépen nyugodtan haladtunk az M3-ason, amikor egy előttünk haladó kamion miatta nagyot fékezett a busz. Valami balesett volt előttünk. Egy kamionos szemből jövet áttért az ellenkező sávba, átszakítva a szalagkorlátot egyenesen bele egy árokba. Egy kék furgonnak is neki ütközött. Én nem láttam azt, aki benne ült, de anyám szerint elég rossz bőrben volt. Pillanatig elgondolkodtam a dolgon, jobban meg kéne becsülni az életet. Egy ilyen kis baleset, és mindennek vége. Egyik pillanatban még azon idegeskedsz, hogy milyen csokit vegyél a gyerekeidnek, amikor haza érsz, a következőben meg egy kamionos ütközik neked. Mit csinálhatott, elaludt a volán mögött? Egy szerencsétlen fószer itta meg a levét, aki véletlen pont arra járt. A családjára gondoltam. Reggel elbúcsúznak, minden ugyan úgy megy, mint mindig. Aztán meg csengetnek be a zsaruk, hogy férjének ment egy seggfej, aki nem tudta vezetni a kamionját. Aztán ott vannak a gyerekek, ülnek a suliban, mit sem sejtenek, hogy az apjuk ott ücsörög véresen a furgonban.  A lánya meg lehet épp a barátja cerkáját hegyezi, amikor hívja az anyja, hogy mi van. Pont ez volt Babrival a volt csajszimmal is, vígan végezte a dolgát, mit sem sejtettem arról, hogy a nővérének a torkát szétmarta valami sav, amit nővérek itattak meg vele szülésközben.

Na és mi volt a földön? Mi szóródott le a kamionról? Üdítők. De nem ez a márkás valami, hanem ezek névtelen mosogató löttyök. Amit persze senki sem vesz meg, de valami buzernyáknak muszáj gyártania. Aztán meg ez lesz belőle, milyen szomorú halál is lenne, ha egy élet ilyen béna üdítők miatt veszne oda. Remélem nem halt meg a faszi, és gyorsan felépül. Mert kedvem lenne szétrúgni seggét annak bumburnyáknak, aki ilyen dolgokat gyárt. Másnap az újságban benne volt, hogy nem hallt meg, csak korházba vitték, mert megsérült. Hihetetlen mennyire fontos lehet pár pillanat, ha a furgonos faszi fél perccel korábban vagy később indul el, ha nem engedi át az öregnőt az úton, ha nem áll meg a sárgánál, akkor lehet pont elkerülte volna a balesetet, akkor lehet semmi nem került volna a kamion útjába.

Mi szerencsésen haza értünk, jól esett kicsit kimozdulni otthonról, de alig vártam már, hogy otthon legyek és aludhassak. Aztán amikor lefeküdtem aludni, minden álom kiment a szememből. Pestre gondoltam, milyen jó csajokat láttam, milyen izgalmas lenne ott élni. Régen el sem tudtam képzelni, hogy elhagyjam Egert. De ma már szinte vágyom rá. Nagyon jó csajok voltak! Két nap lenne csak órám, többi napon pedig kéne valami munka, amivel meg tudnám keresni azt a sok pénzt. Bár még az sem biztos, hogy tovább jutottam. Bár nem hiszem, hogy valaha is meg tudnék ott tanulni közlekedni.

Alig várom, hogy visszatérjek oda.