Bevezetés

Helen Harris beletette a jegyzeteit a táskájába, a laptopját összecsukta és sietve indult a könyvtár kijárata felé. Az utcát sötétség borította, csupán néhány lámpa világított a szemközti parkon átvezető ösvényt szegélyezve. Ahogy a nő sietve haladt a Hudson utca irányába, a magas fák árnyai ijesztő képeket rajzoltak a sárguló fűbe. Lábait egyre szaporábban szedte, hátra-hátrapillantott, hogy megbizonyosodjon róla: nem követik. Csend volt, csupán Helen cipőjének kopogását lehetett hallani. Az órájára nézett, elmúlt kilenc. Késésben volt. Elővette a telefonját és tárcsázta a lánya számát, aki csak a negyedik csengésre vette fel. Már majdnem lerakta a nő.

- Halló, anya? – szólt bele fáradtan. Ilyen későn sosem hívta az anyja.

- Theresa, figyelj rám! – hadarta el üdvözlés nélkül. Még egyszer körbepillantott, majd suttogva folytatta. – Szükségem van a segítségedre, ide kell jönnöd!

- Mi történt? – kérdezte az aggódó hang a vonal túlsó végén. – Megijesztesz!

- A kutatással kapcsolatosan találtam valamit. Nem mondhatom el telefonon. Minél előbb gyere Huntsville-be!

- De... - értetlenkedett tovább Theresa.

Nem várta meg a lánya válaszát, megszakította a hívást, s kikapcsolta a telefont, majd a zsebébe tette.

A Hudson utcához érve aggódó szemekkel kereste a férfit, de hiába. Ő nem volt sehol. A szíve olyan hangosan zakatolt, mint egy gőzmozdony. Jól tette, hogy idejött? Helyes volt felhívni Theresát? Sose bocsátja meg magának, ha bajba keveri a lányát. Azonban ebben csak ő segíthet. Ő történész, ismeri az akkori kort, a szokásokat, babonákat. Néha azt kívánta, bárcsak bele se kezdett volna az egészbe! Bárcsak sose keresték volna meg azzal a kéréssel, hogy írjon a város alapításának történetéről. Ám amikor ott volt előtte minden, már nem volt visszaút. Tudnia kellett, a kíváncsisága nem hagyta nyugodni.

Ismét az órájára nézett. Semmi. Eltelt tíz perc és ő nincs ott. Pedig a szavát adta. Vajon hol késhet? Ekkor mozgást észlelt a háta mögött, de mikor megfordult, nem volt ott senki. Ők azok, biztos, hogy ők azok! Félelem kerítette hatalmába, s tudta, nem ok nélkül. Tudják, hogy tud róluk. Figyelmeztették, hogy ne kutakodjon a múltban. Ő nem hallgatott rájuk. Milyen ostoba is volt!

- William, maga az? – kérdezte, mikor újabb moccanást hallott, bár a szíve legmélyén tudta jól, hogy a férfi sosem játszana vele. Már rég megtehette volna. Különben is, megígérte, hogy segít, ha nem fedi fel a titkát.

Az utca csendjét különös hang törte meg, valami állattól származó félelmetes morgás. Helen gondolkodás nélkül futásnak eredt, ám az a valami megragadta s többé nem menekülhetett.