Majd én beszélek vele

   Édesanyám sírva hívott fel telefonon.

   - Képzeld Zolikám, ez a kurva doki nem írta fel a gyógyszert, amit mondtál!

   - Hogy-hogy nem írta fel? Odaadtad neki a cetlit?

   - Persze, hogy oda. Mondtam neki, hogy a fiam ajánlotta ezt a gyógyszert, de csak receptre adják ki – szipogott még mindig.

   - Nem értem, miért nem hajlandó felírni, pedig ez lenne a legjobb a porckopásodra. Nem a mindenféle szar fájdalomcsillapító. Azok csak elnyomják a tüneteket, de nem segítenek! A KURVA ÉLETBE! – itt már kissé felment bennem a pumpa.

   - Tiszta idegbeteg volt. Kiabált velem, mint a kanász – panaszkodta Édesanyám.

   - Mégis, mivel indokolta? És miért kiabált? Hiszen a röntgen és az MRI vizsgálat is kimutatta, hogy mi a probléma.

   - Nem indokolta az semmivel, csak jól lebaszott, hogy mit képzelek én, ne mindenféle szedett-vedett tanácsokkal foglakozzak! Ő tudja, hogy nekem mi kell, meg ilyesmi. Nem is tudtam odafigyelni, hogy mit mond. Csúnyán lehordott, na.

   - És milyen vényt írt, végül is?

   - Fájdalomcsillapítót.

   - Persze, mi mást!... Jól van, nyugodj meg, Anyuci! Majd én beszélek vele – azzal elköszöntünk és leraktuk a telefont.

   Két percen belül a kocsiban voltam, és indultam intézkedni. Egész úton emésztett az ideg. Mindig is fenntartásokkal szemléltem az orvosok világát és soha nem voltam kibékülve ezzel a szférával. Egy csomó dolog idegesít velük kapcsolatban. Ahogy elkezdenek praktizálni, az első néhány év után teljesen megváltozik a gondolkodásuk. Többségük azt képzeli - tisztelet a kivételnek -, hogy az övék a világ. Társadalom a társadalmon belül. Némelyik, szó szerint magasabb rendűnek érzi magát. Mintha nekik nem lenne zsír a fülükben, nem turkálnák ki az orrukat, ha irritálja a beleszáradt takony, és mintha nem lenne büdös a szájuk reggel, ébredést követően. Úgy beszélnek az emberrel, mint egy kommunikációképes állattal. Lekezelően, átnézve rajta. Pedig sokan közülük, nem azért lettek orvosok, mert alkalmasak a feladatra, hanem mert a nívós család megkövetelte tőlük ezt a végzettséget. Az sem számított, ha az egyetemet tíz év alatt végezték el. Na, az ilyenektől mentsen meg az Isten! Hányan elpatkolnak a kezük alatt, mert vagy slendriánul kezelik a pácienseket, vagy egyszerűen csak félrekezelik. Sok a dilettáns köztük. Az ember odamegy, a doki megvizsgálja, tapogatózik, nagyképűen forgatja a szemeit és megírja a receptet. Valójában fingja sincs róla, hogy mi a baj, de nem éghet be. Így felír valami gyenge szart, ami nem okozhat problémát a szervezetben.

   - NEM LÁTSZ A SZEMEDTŐL?! HÜLYE ÁLLAT! – üvöltöttem ki a kocsiból, miután majdnem belerohantam a körforgalomban egy taxiba. Teljesen elvonta figyelmemet az eszmefuttatás, de hát, mint tudjuk, legjobb védekezés a támadás.

   Édesanyámat is majdnem megölte pár évvel ezelőtt a doki. Fél éven keresztül szedette vele a szívgyógyszert, hiába panaszkodott szegénykém, hogy a fájdalmai nem csökkennek, viszont egyre rosszabbul érzi magát. Többször kérte, hogy utalja be a kórházba kivizsgálásra, de a doki nem engedett. Ehelyett minden alkalommal lehurrogta. Hiába világosítottam fel, hogy nem kell oda beutaló, nyugodtan kerülje meg a dokit, nem hallgatott rám. Anyuci már csak ilyen maradi. Számára a doki szava szent. Aztán, amikor már csak vonszolta magát, úgy le volt gyengülve a sok szívgyógyszertől, a fájdalmai meg csak erősödtek, végre megkerülte a dokit. A kivizsgáláson kiderült, hogy a szívének az égvilágon semmi baja, csak annyi, amit a gyógyszerek okoztak, de abból még teljesen rendbe fog jönni. A fájdalmakat bordaporc-gyulladás okozta. Ízületi gyulladás. Megfelelő kezeléssel néhány nap alatt meggyógyult. Gyakorlatilag ugyanaz történt, minta derékfájásra kapta volna a szívritmus szabályozót.

   Anyuci, nagy boldogan ment vissza a dokihoz, lobogtatva a papírokat, hogy végre meggyógyították. A doki erre sértetten és dühösen újra lehordta:

   - Most jó?! Most elégedett?!

   - Igen, most jó. Meggyógyultam.

   - Akkor mehet! Minden jót! – aztán rá sem nézve, kitessékelte az ajtón.

   Így zárult a bordaporc-gyulladásos eset. Nekem egyébként kifejezetten tetszett a doki stílusa, ha meglátogattam valami megfázásos lappáliával. Gyorsan le szokta zavarni a dolgot.

   - Jó napot kívánok, Doktor Úr!

   - Szervusz! Mondjad, mi a probléma!

   - Köhögök, hőemelkedésem van, rossz a közérzetem.

   Odajött, belenézett a torkomba, közben mondta az asszisztens csajnak, hogy mit írjon fel. Az egész körülbelül három másodpercig tartott. Utána fogta az újságot, odament vele az ablakhoz és onnan adta az instrukciókat. Közben fel sem egyenesedett a lapok közül. Egy levegővel eldarálta az egészet.   

   - Kétszeregyalgopyrin háromszorgargalizálás

keddentalálkozunkszervusz.

   - Köszönöm, viszlát!

   „Ok, elég az idegeim spannolásából!” – gondoltam magamban, ahogy leparkoltam a rendelőnél.

   Nem volt senki a váróban. A beteg tömeg már nyitás előtt fél órával a bejárat előtt szokott tobzódni, így tizenegy órára már el is vásik. És most pont tizenegy óra volt.

   Kopogtam.

   - Tessék!

   - Jó napot, Doktor Úr!

   - Szervusz! Mondjad, mi a probléma!

   - Velem semmi… hacsak nem lappang bennem valami. Édesanyám ügyében jöttem.

   A doki rám nézett. Meg sem szólalt.

   - Doktor Úr! – kezdtem, visszanyelve az összes dühömet. Igyekeztem maximálisan úriember maradni, és megőrizni a jó híremet. – Megnéztem Édesanyám röntgen és MRI leleteit. Még a felvételeket is láttam. Nem kell hozzá nagy matektudás, hogy kisakkozzuk belőle, mit jelent a féloldali részleges coxartrózis. Én azért írtam rá arra a cetlire a nyolcszáz milligrammos Condrosulfot, mert a gyógyszeripar szerint a kondroitin-nátrium-szulfát kifejezetten jó, építő hatással bír a hialinporcokra. Bizonyos megfigyelések a rostos porcokra gyakorolt kedvező hatását is igazolják, de ez most minket nem érdekel, mivel jelen esetben a csípőízület érintett. És ha ezzel a porcképző kúrával csak minimális mértékben is kiüthetjük a későbbi endoprotézis-beültetés lehetőségét, akkor miért ne tegyük?

   Még mindig nem szólalt meg. Megigazította szemüvegét, majd felírta egy vényre a gyógyszer nevét. Aláírta, lepecsételte, átnyújtotta.

   - Szervusz!

   - Viszlát!

   Egy hét múlva összefutottam a kocsmában az egyik, gerincsérves haverommal, akit azelőtt valamikor legalább annyira elláttam egészségügyi tanácsokkal, mint Édesanyámat. Meg úgy általában az ismerőseimet.

   - Szia Zoli! – aztán lerakott elém még egy sört.

   - Szevasz Pajti! Na, hogy van a jó öreg diskus hernia?

   - Lapátolni még nem tudok, de a WC-re már rá bírok ülni. Szerinted fogok lapátolni, ha rendbe jön a derekam?

   - Száz százalék.

   - Akkor jó, mert eddig sosem csináltam. Hanem ezt hallgasd mit kérdezett a doki, mikor bementem felíratni azt a szart, amit ajánlottál:

   „Magát is a Dr. Rulek küldte?”