Na végre, én a bamba is megtanultam, hogy lehet ide feltölteni képet. már rég meg akarom mutatni nektek a rémnaptár szereplőit! :D tájékoztatásul, ezek mi vagyunk. a szebbik a barátosném, a másik meg a sírig tartó, alázatos és hű szolgája, én. :D

                                           Május.

                                    Késő tavasz, kora nyár,

                                    Mindannyiunk várta már

                                    Legyen nagy szerelmek jussa,

                                    Minden szépnek a májusa

                                    Jusson szép szó mindenkinek.

Isabel késésben volt, és a városi forgalom egyáltalán nem könnyítette meg az utat Victor lakása felé. Idegesen dobolt az autója kormányán, miközben percenként tekintett az órájára. Pontosan hét perc volt még hátra öt óráig, és már biztosra vette, hogy nem ér oda negyed hat előtt. Már csak abban bízott, hogy Dorothy is késik, azonban erre nem sok esélye volt alapozni. Ugyan miért is késne pont ma? De talán vár néhány percet, ha észleli, hogy senki nem nyit neki ajtót.

    Átlagos nap vette kezdetét, mely álmosan, unalmas egyhangúsággal bontakozott ki az éj sötétjéből. Az utcán autók dudáltak; csak úgy lüktetett a feszültség körülöttük. A volán mögött ideges, szorongásokkal teli emberek görcsöltek. Nyomták a dudát, kiabáltak, szitkokat szórtak társaikra, ha akár a legkisebb dolog máshogy alakult, mint szerették volna. Nem fogták vissza káromkodó szavaikat, nem voltak tekintettel sem egymásra, sem a még aludni próbáló lakókra.

- Helló! - Trixi éles kiáltása térített magamhoz, amint épp Marknak próbált jelezni, hogy végre észrevegyen minket.

A férfi abbahagyta a munkát, és komoran, összehúzott szemöldökkel fordult felénk. Egy szót sem szólt, csak várta, hogy eláruljuk jövetelünk okát, amit még én sem tudtam. Viszont ismét lenyűgözött az izzadt, meztelen test látványa, amitől még a szám is tátva maradt.

- Nagyon szép a járgánya – nyugtázta barátnőm, és egy csábos mosolyt is eleresztett.

Tükör fájdalom fodrozódik
a lelkisimeret taván.
Elmosódott, torz arcok,
múlt és jelen nyomán.
Fel nem dolgozott emlék,
egymásnak feszülő indulat.
Kiáltás születik a csendben,
némán.
Haraggá korbácsolt,
tettek és szavak.
Felszínen megoldott
igazság, vágy.
Tovább mélyül, egészen.
Hol többé nem lehetsz te: te.
Önsajnálatba merült fájdalom.
Ítélet másokon.
Emberi tévedés egy darabja.
A megbocsátást akarja.

- Te ki vagy? – Szelim a hangra visszatért a rideg kórházi terembe. Felnézett. Egy álmatag szempár nézett vele farkasszemet.

- Minden rendben van – suttogta Szelim. – Itt vagyok veled.

- Ki vagy? – hangzott el újra a kérdés. Szelim arca elkomorodott.

- Nem emlékszel rám? – Szamanta, amennyire a kötés engedte, megcsóválta a fejét.

- És azt tudod, téged hogy hívnak? – kíváncsiskodott tovább Szelim. Érezte, ahogy egy gombóc nő a torkában. Ismét nemleges választ kapott.

Ragyogó augusztus végi nap volt, mikor a kanapé háttámláján könyökölve bámultam ki az ablakon, szinte tátott szájjal az ámulattól. Még számomra is hihetetlennek tűnt, hogy akad olyan élvezetes látnivaló, ami ennyire képes lekötni a figyelmemet. De mióta megláttam, képtelen voltam levenni a szemem róla, mintha megbabonáztak volna. Pedig azt hittem, velem ilyen sosem történhet meg, hiszen két lábbal a földön járok, mindig józanul látom a dolgokat, és így is ítélkezem.

      Nagyon értelmes képet vághattam, mert nevetésben tört ki. Ezen újra berágtam, és jobb kézzel, úgy, ahogy egy jól nevelt hölgyhöz illik, újból megütöttem. Ököllel sikerült eltalálnom az orrát. Erre már Ő is dühösen kiáltott fel.

–     Hé! Mondta az apja, hogy nem könnyű eset, de azt nem említette, hogy ennyire verekszik.

–     Na állj! Mi van az apámmal? Mire szerződtette magát?

–     Arra, hogy megvédjem. De úgy veszem észre, hogy inkább engem kell megvédeni magától.

Átlátszó, csillogó
üvegvilág
Kivülről oly csodás
más.

Repedezett üvegekben
felemás, torz tükörképek.
Merevek, rád néznek,
vagy te rájuk.

Ismersz

Virágok illata
forró,
beléd éget.

Üveg hegyen túl,
megtört fények,
kiutat keresnek,
vagy téged.

Haikuk: A haiku egy versforma, nem a rímelésen, hanem a ritmikán alapszik. Két formája van: a 17 (5-7-5) szótagos háromsoros és a 14 (7-7) szótagos kétsoros vers. Ami a haiku nehézségét adja, hogy ebbe a 14 vagy 17 szótagba kell összesűríteni egy egész verset - egy gondolatot vagy épp érzést. Persze, ezek meg sem közelítik azt a művészi szintet, melyet a japán mesterek művelnek a távol keleten.

Íme három haiku (próbálkozás):

"Fa törzsén várva,

  Tél fagyos szele bántja.

Írjunkmindentegybe,

mondjukráhogykerek.

Higgyükazthogyjóígy,

snevessetekvelem.

Vagylehethogykusza,

sszavamnemértitek?

Nadeazértpróbáljátok,

felfogniazüzenetet!

:D

Előszó

Különös és nagyképű dolog azt hinni, hogy bárkit képesek vagyunk megváltoztatni, a saját és a társadalom elvárásainak képére formálni. De legyen ez a dolog bármilyen hatalmas kudarcra is ítélve, mi mégiscsak megpróbáljuk, mert aki fontos nekünk, azt szeretnénk megőrizni, dédelgetni és büszkélkedni vele. Azt akarjuk, hogy beilleszkedjen az életünkbe, és elfogadja mindennapi világunkat. Ő legyen az, aki a filmekben az éppen aktuális, általunk rajongott sztár valós megtestesítője.

Dohányfüstbe temetkezett
alkoholos este
teremtette
sajátos hangulat.

Visz tovább
kinyílt kapuk
új lehetőségek.

Igéret.

Temérdek ötlet
veszendő ideák
idő megszépít
minket
és mást.

Hiába vársz,
cselekszel
cselekkel nem
jutsz
tudsz.

Továbblépni
az éjszaka
árnyán.
Új napfényben.

Minden a régi.

–        Maga megőrült? Nem tud vigyázni? Hova a francba siet ennyire? – kiáltottam fel, amikor egy fickó majdnem kiverte a műanyag poharat a kezemből.

            Egy focimeccsen ültem, ami úgyis eléggé kihozott már a sodromból. Utálom a focit, meg mindent, ami a férfiak figyelmét eltereli a női nem szépségéről, és kifogyhatatlan szeretetéhségéről. Laura beszélt rá, hogy menjek el vele, mert a barátja is játszik. Ő sem szerette eddig a focit

A holló...

Egy régi mítosz szerint, a holló nem más, mint egy lélekvivő madár, mely összeköti az élők világát a holtakéval, s segít átjutni a lelkeknek a túlvilágra. Több mondában és mesében valami furcsa és sötét aura lengi körül ezt a gyönyörű madarat, mely félelmet kelt az emberekben, melynek jelenléte figyelmeztet a közelgő vészre... Sosem hittem ezekben a babonákban egészen addig a bizonyos borús őszi éjjelig...

…Álmodtam, mint minden éjjel, most is ugyanaz az álom kerített hatalmába. Szomorú, illanó dallamot árasztott magából az éjszaka.

Gyulladáspont

Testtelen utazásán,
az ember

Maga mellett
a világgal szemben.

Öröm, könnyek
szenvdedések.

Gondolatok,
tettek.
Emlékszel?

Beléd maró
fájó képek.
Eltemetve
de nem feledve

Előtörnek,
utolérnek.

Élet,
halál,
kistestvérek

Kínos csendbe
fulladt
beszélgetés.
könnyek és

Szótlan
csend.
Olvadó
jég
páncél

Magába szív,
elnyel.
Szótlanul.

Érzések
amit
szó nem
írhat le.
nehéz kő,
sebeket ejt.

Sötét és
csend.
Egyedül,
csukott szemmel.
Szótlanul.

Egyedüllét szülte
kósza
gondolat,
tovatűnik
csak egy pillanat.
Ez vagyok
neked.
Égő szemeid
minden egyes
esőcseppje,
lelked
szélfútta
rezdülése,
minden, amit
bennem
szeretsz:
te vagy!

Másnap reggel korán felkeltem és autóba ültem s elindultam a szinte minden hétvégén megtett úton. Még ezt el akartam intézni, mielőtt a kezembe veszem a dolgok irányítását. Az autóban Josh illata is jelen volt. Az ismerős fák jó érzéssel töltöttek el, ahogy bekanyarodtam Hope városába. Hope vagyis Remény. Számomra is ezt jelentette ez a kis város valaha. De már nem. Nekem megszűnt ez a szó létezni. Nekem a remény már egészen mást jelentett. Abban reménykedtem, hogy a fájdalom és a szomorúság végleg elmúlik.

   „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.”

   Ezzel a mondattal kezdődött a hanyatlásom. Ültem az élet vonatán, haladtam a sodrás irányába, arra, amerre éppen akkori gondolkodásmódom hajtott. Siettem, mert hívott a Sors. A rosszabbik. Az, amelyik tévútra vezeti az embert, ha nem vigyáz. Hát, én óvatlan voltam.

   De ne siessünk ennyire előre! Ha igazából az elején akarom kezdeni, vissza kell térnem ahhoz a naphoz, melynek hajnalán új ötlettel a fejemben ébredtem.

Ki lesz ki felfedezzi szunnyadó tehetségem?

Kinek lesz büszke rám a kebele,

És örömében sír a műveimen?

Ki lesz az?Ki fog felfedezni? 

Gondolkoznom sem kell,

S megszületik a szöveg.

De ki lesz az akit megfog? 

Ki fáradtan rám mosolyog? 

Ki lesz ki megmondja,hogy jó-e?

Mi lesz ha olvasóim elpártolnak mellőlem?

Ezek mind talányok nekem,

És továbbra is itt maradok a verseimmel.

Kit érdekel ez az egész?

Magamnak írok és nem a világnak!

Ha nem tetszik olvasni nem kell!

Nos, kezdjük a napi helyzettel: oda a Király Kupa. Kudarc? Természetesen! Kinek nem lenne az, főleg, ha a legnagyobb esélyesként álltatok pályára? Nem mondom én is biztos a padlón lennék, és azon rágódnék, hogy mit rontottam el. Drukkerként is megéltem a vereség utáni érzések legmélyebb bugyrait, ez tény. Speciel az ágyamban fekve bámultam a plafont, és azon gondolkoztam, hogy át kéne festeni fehérről gránátvörösre, vagy kékre.

Valószínű, hogy ez nektek, a játékosoknak jobban fáj, és nagyobb traumát okozott.

Evilági szerelem

   A szívem a torkomban dobogott,még sosem éreztem ilyet.Először kilépve az árnyék világából,először érzek.Senki nem veheti ezt el tőlem,még a gonosz álomrabló sem.
  Izgatottan léptem ki a fénybe,mely nem fájt,még csak nem is volt kellemetlen.A fényfürdő áradatában megmutattam a lelkem,melyet minden Földi lény látott.Futni kezdtem,lábam alig érte a földet és a szél lágyan simogatta lágy arcvonásaim.Nem tudtam hova tartok,csak vittek emberi lábaim.Erdők,tavak mellett suhantam el.Ösvényeket keresgéltem vagy csak simán futottam a bokrok között.Megállt mellettem valaki és én már készültem feléje nézni,mikor gyöngéden megszólalt.

Az író a város másik végében élt egy kétszintes családi házban. Benjamin ezt a házat tíz évvel ezelőtt vásárolta, körülbelül akkoriban, amikor berobbant a köztudatba az első regényével, ami néhány hónappal a megjelenést követően nem várt bombasiker lett. Azok voltak a régi szép idők, a felemelkedés időszaka, ahogyan egy alkalommal ő fogalmazott. Bőven volt lehetősége válogatni az ajánlatok között, kapkodtak érte a kiadók, és az ügynökök szinte sorban álltak nála.

Sziasztok,

nézzétek mit találtam, mesélésre fel:

http://www.youtube.com/watch?v=g6tVA-T1h98

Mindenkinek kivánok nagyon boldog húsvéti ünnepeket!

Összefoglaló: Black Velvet. Egy bár Osaka belvárosában. Itt nincsenek tabuk, nincsenek nevek, rangok... Mindenki egyforma és mindenki egyformán élvezi az éjszaka nyújtotta lehetőségeket... Nico és barátai szinte minden éjjel itt ücsörögnek és keresik újdonsült áldozataikat egy forró éjszaka reményében, de mi van akkor, ha az egyéjszakás kaland már többet akar? Meddig tud ellenállni az állandó ostromnak és mikor omlik le az a bizonyos fal?

Figyelmeztetések: Brutalitás, Droghasználat, Erotikus tartalom, Idegen nyelv, Kínzás, Nemi erőszak, Saját szereplő, Szadizmus, Testi erőszak, Threesome, Trágár beszéd, Homoszexualitás

+18

Blue Velvet - Kék bársony

3.

– Miss. Blaine! Készülődjön, indulunk! – ezzel a felkiáltással lépett ki az irodája ajtaján a hadnagy.

– Indulunk? – kérdezett vissza Isabel, rossz szokásához híven.

Eric nem méltatta őt válaszra. A kabátja belső zsebében matatott, ahonnan egy autó kulcsai kerültek elő.

– Hová megyünk?

– Randizni viszem.

Isabel jobbnak látta, ha erre nem reagál. A hiteles válaszra várakozott.

– Mégis mit gondolt? Az iskolába, természetesen. – mondta végül a hadnagy.

Az elveszett kulcs

Húsz év vagy tán több is eltelt.

Az öregúr megállt egy hatalmas üvegajtó előtt, ami úgy ragyogott a délutáni napsütésben, mint a gyémánt. Belépett az óriási épületbe, ahol emberek jöttek-mentek, liftek néma csendben rótták az emeleteket, hogy utasaikat a megfelelő emeletre szállítsák. Egy hatalmas tábla állt a bejárat jobb oldalán, információt nyújtva a betérő embereknek, hogy melyik emeleten tudják sürgős ügyeiket elintézni.

   Kedves Naplóm!

   Ma semmi különös nem történt velem. Reggel, amikor felkeltem, valaki bejött a szobámba, de ki is ment rögtön. Nem tudom, ki volt az. Talán a Hugi, ő szokott néha.

   Nagyon álmos voltam, nem akartam felkelni. De iskolába kellett menni. Megint. Megreggeliztem hát (kakaós gabonapelyhet ettem), aztán lassan felöltöztem. Nem szeretek sietni. Így is tíz perccel korábban beérek az iskolába, mint a többiek. Pedig utálom az iskolát. Tiszta szívből.

A tűzcsóvák vöröslő irányfényként világítottak az erdőben. A sötét éjfél nem bújtatta el lányát, hagyta, hogy kitombolja a fájdalmat magából. Abbey a lángoló kör közepén ült és némán, könnyes szemmel figyelte, ahogy egyre szűkül a gyűrű. Fehér bőrén egy izzadságcsepp kúszott végig, majd lecsöppent… a föld felszívta.

Mintha álomból ébredt volna, felpattant és elszántan nézett a réten még szelíden tekergő tűzre. Vérpiros ruhája a testére feszült, miközben elkezdte őrjöngő táncát.

A nap lemenőben volt, sugarai befestették a morajló vizet. Békésnek tűnt az óceán. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy óriási temető, mely annyi életet vett már el. Ugyanaz a víz, mely elvette tőlem az én Joshomat… ha vele akarnék lenni csupán annyit kéne tennem, hogy besétálok és megyek, amíg lehet. Nem is éreznék semmit. Nem fájna. És vele lehetnék. Talán az a hang is…. A képzeletem hangja, azért szólt hozzám, mert Josh hív és azt akarja vele legyek.

VII.fejezet:A legenda

Aközben

- Ő a kiéhezett!!- kiáltotta érdes hangján Szalonné,az öreg boszorkány.- De minek aggódom? Börtönben van,hogy okozhatna így bajt? Minden esetre elmegyek,és elmondom az új uralkodónak,fél óra múlva,amint befejeződik a választás.Szegény Klementina királynőnek nincs utódja és az összes rokona elhunyt annak a csúnya balesetnek köszönhetően....- Szalonnéból csak úgy ömlött a szöveg,Alma türelmesen hallgatta mesterét

A választáson

- Kérem jelöljék x-szel annak a nevét,akire szavaznak!- szólt a szóvivő
A kis papírlapon három név állt:Rafael,Fülöp és az öreg Szalonné lánya,Vulfia.Elöször Szalonnét akarták jelöni,de úgy gondolták ő már túl idős a birodalom kormányzására.

Összefoglaló: Black Velvet. Egy bár Osaka belvárosában. Itt nincsenek tabuk, nincsenek nevek, rangok... Mindenki egyforma és mindenki egyformán élvezi az éjszaka nyújtotta lehetőségeket... Nico és barátai szinte minden éjjel itt ücsörögnek és keresik újdonsült áldozataikat egy forró éjszaka reményében, de mi van akkor, ha az egyéjszakás kaland már többet akar? Meddig tud ellenállni az állandó ostromnak és mikor omlik le az a bizonyos fal?

Figyelmeztetések: Brutalitás, Droghasználat, Erotikus tartalom, Idegen nyelv, Kínzás, Nemi erőszak, Saját szereplő, Szadizmus, Testi erőszak, Threesome, Trágár beszéd, Homoszexualitás

+18

Red Velvet - Vörös bársony

2.

A holdsugár besütött a hófehér függönyök között, tétova csíkot vetve a padlóra, az asztalokra. Annál lágyabban ölelte át a fiatal lány törékeny testét. Oly gyengéden, oly rajongva simogatta sápadt karjait, mikkel körülfonta magát, mintha a saját gyermekét próbálná vigasztalni. Fényével próbálta a könnyek útját állni, megnyugtatni őt: nincs semmi veszve. Ő mindenről tud, látta éjjelente magányosan hánykolódni az ágyban, látta hajnalban sírva ébredni, hallotta éjféli zokogását… érezte, hogy fáj neki a lét.

  9. fejezet

Jennifer reggel hét órakor hirtelen felébredt, s felült az ágyában. Fejét kezébe temette, és azon tűnődött, hogy most álmodott vagy sem? Annyira valósághű volt, hogy nem tudta eldönteni, ezért felkelt, alaposan körülnézett a szobában, de semmi furcsaságot, szokatlant nem vett észre. Minden olyan volt, mint lenni szokott. Kinyitotta az ajtót, kilépett a folyosóra, majd a szomszéd szoba felé vette útját, s lassan benyitott. Üres. Nem volt senki a szobában, ugyanolyan lakatlan, mint mikor ideköltözött.

Összefoglaló: Black Velvet. Egy bár Osaka belvárosában. Itt nincsenek tabuk, nincsenek nevek, rangok... Mindenki egyforma és mindenki egyformán élvezi az éjszaka nyújtotta lehetőségeket... Nico és barátai szinte minden éjjel itt ücsörögnek és keresik újdonsült áldozataikat egy forró éjszaka reményében, de mi van akkor, ha az egyéjszakás kaland már többet akar? Meddig tud ellenállni az állandó ostromnak és mikor omlik le az a bizonyos fal?

Figyelmeztetések: Brutalitás, Droghasználat, Erotikus tartalom, Idegen nyelv, Kínzás, Nemi erőszak, Saját szereplő, Szadizmus, Testi erőszak, Threesome, Trágár beszéd, Homoszexualitás

+18

Black Velvet - Fekete bársony

1.

8. fejezet

Újra a szigeten

Miután visszaértek Beverly Hillsre, David a vasárnap délutánt Samnél töltötte, s csak este ment haza, de Steve elbúcsúzott és távozott. Jent különös érzés fogta el, hogy a férfi olyan hamar távozott, de próbált másra koncentrálni. Azért a szíve mélyén reménykedett is. Samet finoman felkészítette arra, hogy szerdán elutazik, mert segíteni akar Jacknek, s talán jobb lesz, ha minél előbb lelép. Este elkezdte összepakolni azokat a holmikat, amiket magával visz.

Fogalmam sem volt, merre tartunk, mikor Mark leparkolt egy felhőkarcoló előtt. Orvosi rendelők működtek benne. Egyszer jártam már itt, mikor Josh az epertől hatalmas vörös kiütéseket kapott néhány éve, s ide jöttünk bőrgyógyászhoz. Ismét egy emlék… ismét róla… mindenről ő jut eszembe… hát lehet így továbbélni nélküle? Kizárt.

- Szállj ki, megérkeztünk – parancsolt rám Mark és fogalmam sem volt, mi keresnivalónk itt. Agyturkászhoz hoz? Úristen!

- És végül, ha már a drámáról van szó, akkor megkérdezem: ismeri valaki közületek a gimnázium legősibb legendáját? – állt fel az asztalától az irodalom tanárnő. Letette a Rómeó és Júlia kötetet és összefonta a karját. Mivel nem válaszolt senki feltételezte, hogy nem hallottunk még róla. – Ez a legenda arról szól, hogy minden tízedik évben a diákok közül, egy lány félelmetes szerelmi háromszögbe kerül. A két fiú közül az egyik rossz, a másik jó.

Victor felriadt a tompa zajra. A hang a szállodai szobája előterének irányából érkezett. Valaki bejött az ajtón? Felült az ágyon, nem mozdult. Fülelt. Pillanatnyi néma csendet követően kopogó léptek zaja a kövön. Talán magas sarkú cipő? Azután egy puffanó hang, talán valamit letettek a padlóra. Közeledő léptek zaja a szobája felé. Tisztán kirajzolódó, az ágyához közeledő, törékeny női alak sziluettje a sötétben. Victor most az ágy jobb oldali, az éjjeliszekrényen elhelyezett lámpa kapcsolóját kutatta.

Az első nap

(narrátor: Ashley)

Szeptember 3.-a van. Ma kezdődött a suli. Megint. Az idősebbek azt mondják, szeretni kell az iskolát, mert amikor már végzünk itt, nagyon fog hiányozni. Ezzel jelenleg nem értek egyet. Egész nyár alatt egy cseppet sem hiányzott. A 4. évfolyamra járok egy átlagos középiskolába, egy átlagos, és cseppet sem izgalmas kisváros kellős közepén Washington állam legeldugottabb sarkában Riverlane-ben. Ashley Bell-nek hívnak.

Kora reggel a pálya szélén álltam, néztem, ahogy a többiek melegítenek és nevetgélnek. Nem nagyon foglalkoztak velem, pedig láttam azt a két lányt is, akikkel egy szobába kerültem. Még vigasztalni is próbáltak este, hogy ne szomorkodjak, amiért bentlakásos a középiskola. Észre sem vettem, és már én is felemeltem a lábamat, mintha a megszokott gyakorlatokat végezném.

- Szia, Russo. – érkezett meg kocogva Lucio. A haja ugyanolyan gondosan fel volt zselézve, mint előző nap.

Leírás: egy másik oldalon futó Meghatározás-sorozathoz készült mű. A feladat: leírni egy érzést úgy, hogy egyetlen szóval, sem mondja ki az ember azt, és nem is utal rájuk konkrétan. Szó limit: 100-150 szó/ meghatározás. A fejezet címe maga a meghatározandó érzés.

~Szenvedély~

Az érzés nem enged, elnyel, magával ragad. Tested lázban ég, bőrödet a pokol tüze nyaldossa szüntelen, s ajkai forró pecsétként billogoznak meg minduntalan. Őrjítő a vágy, mellyel utána vágyakozol.

A kihalt folyosón sebes léptek kopogása visszhangzott. Késő este volt már, az ügyeletes nővéreken, orvosokon kívül senki sem sétálgatott a kórház épületén belül.

Félhomály borított mindent.

A léptek egyre hangosabbak és türelmetlenebbek lettek, míg végül el nem nyelte a zűrzavaros kétségbeesés néma kiáltása.

Az ajtó halkan nyílt ki, s Szelim bizonytalan lassúsággal az ágyhoz sétált.

A Hold fénye bevilágított az ablakon, így nem volt szükség arra, hogy felkapcsolja a lámpát.

  A gimnázium folyosóján már nem volt annyi diák, hiszen véget ért a tanítás. Az élénk narancsszínű falak és a sötét szekrények sora, tetézve néhány buzgón virágzó cserepes növénnyel visszaadta azt az igazi mediterrán hangulatot, ami iránt mindig vágyódtam. Most valahogy mégsem voltam oda és vissza a helyzetemért. Egy padon ülve, a térdemen könyökölve vártam az igazgatói iroda előtt, és hallgattam a számomra még ismeretlen gimnazisták kiabálását.

                Voltál már tengerparton? Csak mereszted a szemed, de hiába, mer akármilyen messzire is látnál, csak víz és víz van mindenhol. Egy idő után ijesztő lesz. Ilyenkor csak hátrafordulsz, és máris a jó öreg szárazföldet látod. Na, most képzeld el, hogy akármerre fordulsz, mindenhol csak azt a rohadt vizet látod! Három teljes napja! Ennyi idő telt el azóta, hogy a kikötőben hajóra szálltunk, és „Á, ez hamar meglesz!” felkiáltással kihajóztunk.

   - Ébredj, Adolf! – rángatta a férfit Jasmine. Kint még nem bújt elő rejtekhelyéről a nap, de a pirkadat szép lassan kirajzolta sokszínű palettáját az égre. A távolban bárányfelhők sorakoztak, várva bolygónk legfényesebb égitestének felbukkanását.

   Adolf aludt volna még, mivel eddig semmi nem kényszerítette a korai kelésre. A télikabát alatt verejtékezett, a textilanyagú pólója rátapadt mellkasára. Egy napja sem volt rajta a nehéz ruházat, de már gyötrődött tőle.

    A vihar lehet halk, lehet hangos. Kérdés az hogy meghallod-e szíveddel, a vihar csábító szavát.                                                                        A vihar lehet félelmetes vagy akár megnyugtató. De roppant veszélyes is.                                                                                

   Az esőcseppek verték a ház tetejét, a szél süvített és csapkodta a kinti kaput.

2.fejezet, 2.rész

  Röviddel ezután a telefon csengése riasztott fel izgalmas olvasmányomból. Biztosan Felix az, gondoltam. talán fel akar köszönteni. Meg nyilván át akar hívni magukhoz, hogy tévézzünk. Ha szerencsém van, otthon lesz az anyja is, és csinál nekünk egy nagy adag pattogatott kukoricát.

 - Adam! Téged keresnek - szólt anya.

 - Máris jövök! - kiáltottam, közben pedig az újságot begyömöszöltem a matrac alá.

 - Igen - szóltam unottan a kagylóba, Felixre számítva.

   Most végre megmutathatja annak a felfuvalkodott hólyagnak, ki is ő valójában. Nem haza fog menni, kizárt, hogy így legyen. Először nem. Mielőtt otthona békés zugába húzódna, el kell egy kicsit beszélgetnie a férfival, aki tönkretette őt. Csak ne lenne az apja, sokkal nyugodtabb színben tűnne fel az egész. Akkor nem sajnálná, addig püfölné, míg csak egy halvány jele is mutatkozik az életnek benne. De neki köszönheti nyomorulttá vált életét, még ha annak teljes feje tetejére állítását is okozta.

„Ki hitte volna, hogy épp egy kiscica fog majd az őrületbe kergetni?” – Gondolta Mary, és fájdalmasan felkacagott. Aztán idegesen tekintett körbe az apró, gumifalú szobán. – „Az az átkozott macska! Ő az oka annak, hogy ide kerültem!” – Villant át a dühös gondolat rajta. Oldalra feküdt a padlón, így kicsit kényelmesebb volt, mint egész álló nap ücsörögni. Hirtelen könnybe lábadt a szeme, mert visszagondolt arra az időszakra, amikor még ő és Max barátok, szinte szövetségesek voltak.

Fű-zöld mezben, ha a pályára lép,

Hiába mondják, hogy minden jó és szép,

Nem nyugszik, amíg nem nyer.

Kihagyott helyzet után egy rossz szó,

Számára akár lélek romboló,

Neki ne szóljon be senki!

Odalépett? "Ugyan miért baj az?"

A bíró egy sárga lappal szavaz:

"Szabájtalan volt, reklamált..."

A jobb oldalon alszik a játék,

Közben jönnek a vendég parádék.

"A huszonegyes nem játszik??"

A védő nem figyel, ő letámad,

Ó, de ne várjunk tőle csodákat,

Jobb lábbal mellé lövi...

A "Hupikék törpikék" c. rajzfilmsorozat alapján

Egy napon Törpiri éppen azt a bizonyos dallamot dúdolta, amit a törpök mindig énekelni szoktak ("lááláálá-lállállá-láálálá-lálláá"), amikor hirtelen elkezdett azon gondolkodni, hogy vajon honnan eredhet ez a dal. Rögtön meg is kérdezte Törpszakállt, aki azt modja neki, hogy ezt a dallamot valamikor réges-régen Nótata találta ki, aki azt szerette volna, ha Aprajafalvának is lennének saját népdalai.

Az úgy volt, hogy Nótatának egyszer éppen kint volt dolga az erdőben, amikor meglátott arrafelé sétálni három embert: egy kisfiút, egy kislányt és a tanítójukat.

Hogyha éppen nem vagy velem, ott vagy a mély csendben,

Amikor a magány éjjel átölel selymesen,

Hogy vigasztaljon az eltöltött percekért nélküled,

Melyek pont, mint az enyémet, kitöltik az életed.

Ott vagy a langyos alkonyban, mely a szabadban ér.

Szinte érzem, ahogy az a felhő megnyílásra kér,

Hogy tárjam fel titkaim: valójában ki is vagyok,

S rigó dalával korholsz, mert hallgatag maradok.

Veled leszek, ha egyedül maradsz a hajnalban,

Én leszek a szellő, mely körbeölel puhán, halkan.

Isabel a rendőrség épületéhez közeli kávézóban üldögélt egy extra adag capuccino társaságában. Három szál cigarettát is elszívott az alatt körülbelül harminc perc alatt, amit a kávézóban töltött. „A munkám néha kifejezetten károsan hat az egészségemre” – gondolta, majd magában elmosolyodott eme gondolat megszületése okán, melybe egy jó adag önsajnálat is vegyült. Végre péntek volt, és ő soha még nem várta ennyire a hétvégét, mint ezen a héten.

+18

Figyelmeztetés: erotikus tartalom, durva nyelvezet, homoszexualitás, nemi erőszak, kínzás, gyilkosság, testi erőszak, idegen nyelvi elemek

A yakuza szeretője

*

Utolsó évemet töltöttem az iskolapadban. Aya mellett szép lassan megtanultam, milyen a helyes fegyverhasználat, és időközben rengeteg mindenre rájöttem vele kapcsolatban, amit akkoriban még csak nem is sejtettem. Hirtelen változtam naiv, nagyszájú kisfiúból, érett, megfontolt férfivá.

Gyere, csak gyere. Gyere, kérlek, mondd!

Merd kimondani azt, amit érzel!

A szálak, miket az idő közénk font,

Csak akkor élnek tovább, ha nem mész el!

Hagyd, hogy mellkasodra hajtsam fejem,

Hogy megmutassam mi a szeretet!

Hagyd, hogy tiéddel összehangoljam szívem,

Hogy begyógyítsam mély sebeidet!

Hallod a csendet itt körülöttünk?

Nem is félsz, hogy talán el nyel téged?

Mit gondolsz: ha egymástól messze kerülünk,

Megtalálod az életben békességed?

Ha nem szólsz, én mindjárt elvérzek,

Elhal bennem a tűz, mi éltetett!

2. fejezet, 1. rész

  Épp csak annyi időm maradt, hogy ledobjam a szatyrot, és az ágyam alá dugjam a Playboyt, amikor az öcsém, Tom viharzott be a szobába.

- Mit csinálsz? - kérdezte.

- Az égvilágon semmit. És te? Mik a terveid?

- Ma a haveromnál alszom. Az edzőnk hétvégén elvisz minket a tavakhoz.

- Az egész focicsapatot? - kéreztem a hangomban némi kétkedéssel.

- Az a véleménye, hogy erősítenünk kell a közösségi szellemet - mondta vállvonogatva.

Kedves tagjaink!

Íme legújabb pályázatunk, mely újabb fejtörésre ad lehetőséget!

**************

  A megoldandó ügy:

   Egy busz sebesen robogott a célállomás felé. Sztrádán járt éppen, ráadásul nem volt túlságosan nagy a forgalom, így nyomhatta a sofőr a gázt, ahogy csak bírta.
   A jobb oldali harmadik kettes ülésen egy lány és egy fiú foglaltak helyet. A lány szép hosszú, szőke haját helyenként lila és rózsaszín csíkok tarkították.

 Ámor

Ámor nagyon unatkozott. Ilyenkor, tavasszal, mindig kevés a munkája. Túl sok a fiatal szerelmes, neki alig akad dolga.

A park most ébredezik téli álmából. Az első, melegebb napsütésre a félig még fagyos földből kidugja fejecskéjét a hóvirág. Szépen elrendezi fehér fodrait, és lehajtott fejjel, szemérmesen fogadja a napsugárfiúk üdvözlő csókját. Körülnéz, és boldogan állapítja meg, nincs nála szebb virág a földkerekén. De eltelik néhány nap és egy reggel bódító, édes illatra ébred.

Nő vagyok?!

   Az önámítás mestere címért nem kell messzire mennem. Tény. Gyakoroltam. Mesterfokozat? Megadva. Adott egy nem kedvelt hely, és egy kevéssé kedvelt ember. Férfiből van a szerencsétlen. Eddig nincs is baj. Megesett már a történelemben: „rosszkor rossz helyen”. De, hogy egyszerre ott teremjenek, ahol szegény fejem?  Övön aluli. Túlzás. Nem utolsó sorban tapintatlan az élettől.

   Teltek az évek. Jöttek kicsi életek. Kész. Papa, mama, gyerekek.

6. fejezet

Sötétség

Elveszve, magányosan bolyongok az éjszakában,

Nincs ott senki.

Senki sem nyújtja felém a kezét.

Lassan elsüllyedek.

Mélyebbre.

Mélyebbre.

Lejjebb.

Lejjebb.

Félek…

Sötét volt és nyirkos volt a levegő. Rohantam a fák között, néha meg-megbotlottam a kiálló gyökerekben, de futottam tovább. Menekültem. Éreztem, hogy van ott valaki más is a fák mögött, de nem láttam ki az. A lelógó ágak beletéptek a húsomba, mikor valami hideg borította el a testem.

Bántott,hogy itt hagytál!

Rájöttem te sem vagy más!

Itt állok az ajtóban,

Indulni készülök az autóval!

REFRÉN:

Nem bánt,hogy elhagytál,

Én csak hittem együtt leszünk!

Nem zavart az összes hibád,

De te csúnyán otthagytál!

Örökre tervesztem és rá kellett jönnöm!

Mi nem lehetünk egy pár soha többet!

Még búcsúzóul se kaptam egy ölelést.

Nem tudod mit érzek,de tudnod kell,hogy

REFRÉN:

Nem bánt,hogy elhagytál,

Én csak hittem együtt leszünk!

Kiléptem a rétre, ahol ő is ott volt. Kis szikrák pattogtak közöttünk, szerelmünket jelezve. Testem megborzongott fekete haja látványától. A szemem lejjebb siklott az ő csodálatos hüvős kék szemére. Elmerültem benne, nem létezett más csak ő meg én.Ereimbe a vér izgatottan száguldott, nem bírtam türtöztetni a szíverésem sem. Vadul ficánkolt az örömtől és a vágytól...odaakarok menni hozzá. Szabad-e vagy tiltott gyümölcs az ő bőrének érintése?-futott át agyamon egy pillanatra, de mint sem törödve vele elindultam feléje.

A vén óra reccsegve katogott,

Mintha egy beteg ember krákogna.

Fordult és fordult a mutató,

Körbe-körbe az időt mulatta.

Melette egy kép,gyönyörű tájkép

Egy kastélyt mutat,előtte egy hatalmas rétet.

Telis-tele virágokkal,

Melyek saját színükbe vesznek el.

Szemben vele egy másik,

Tavat ábrázol és hegyet.

Az őszból egy pillanatot,

Kiragadott és most magával ragad.

A régi,ősi ereklye a kandalló.

Hatalmas tűz ropog benne.

Felidézve a nagy hóeséseket,

Meg a a sok szánkózás utáni melegedést.

Nem mehetek el. Még nem. Akad itt elég tetemes munka, ha jobban belegondolok. Ahogy azt a jó öreg Zsombor bácsi bölcsen kinyilatkoztatta: "Ha nem megy valami először, próbáld meg újra!"
Próbálom én, abban nincs hiba, de hiába erőlködöm, csak nem mozdul a nehéz fém. Jöjjön ide a Zsombor bácsi, és segítsen, ha már olyan okos tanácsokat osztogat. Könnyű fentről dirigálnia, a jó hűvös szobából, ahol a világ problémáitól hermetikusan elzárhatja tudatát, kirekesztve az adóemeléstől kezdve mindent, ami normális halandókat sújtani szokott.

+18

Figyelmeztetés: durva nyelvezet, erotikus tartalom, homoszexualitás, nemi erőszak, gyilkosság, brutalitás, idegen nyelvi elemek

A yakuza szeretője

Késő éjszakai rajtaütést terveztünk. Oszaka két leghírhedtebb yakuzája szervezett találkozót, egy régi gyárépületben, hogy minden idők legnagyobb fegyverszállítmányán adjanak túl. A második évemet töltöttem a rendőrségnél, de ez volt életem legelső bevetése, és talán a legnagyobb is.

1.fejezet, 4.rész

 Áprilisban aztán, egy szép pénteki napon, amikor heti rendes spanyoldolgozatunkat írtuk, elszabadult a pokol. ezen a napon, valami véletlen folytán nekem kellett Nick dolgozatát kijavítanom. Először örültem, hogy a tíz kérdésből ötöt elrontott. A baj csupán az volt, hogy ezt a tudomására is kellett hoznom. Kezdetben erős kísértést éreztem, hogy hatalmas piros egyest pingáljak a műve alá, s megjegyzésként odaírjam: "A változatosság kedvéért tanulhatnál is néha szívecském!"

 Mivel azonban aggódtam önnön testi épségemért, megelégedtem egy szerény ki egyessel, melyet a neve mellé biggyesztettem.

I. fejezet

Alexandria,1845

  A hajó épp hogy befutott, a legénység máris munkához látott a javításokhoz.Dorian kilépett a fedélzetre és nagyot szippantott a levegőből.

-Ez Alexandria! - gondolta magában és elindult ellenőrizni a munkát.Miközben végigment a matrózai között egyesével megdicsérte a munkájukat.Meg volt elégedve velük.Két éve innen indult, az akkor még gyenge legényekkel, ma ugyan ide tért vissza, erős és összeszokott férfiakkal.Büszkeség töltötte el.Bár sokan közülük idősebbek voltak Doriannál.Ő maga épp,hogy csak a huszas évei közepén járt,mások már az ötvenes éveiket taposták,de ő volt a  Al-Iskandariya kapitánya.Még ő sem értette,hogy juthatott el ilyen fiatalon erre a posztra.

1. fejezet, 3. rész

 A Nick miatt érzett haragom még el sem párolgott, amikor máris hazaértem. A biciklit betoltam a garázsba, a Playboyt pedig kivettem a szatyorból, s hogy biztosra menjek, bedugtam a nadrágom korcába. Az ingem amit kívül hordtam eltakarta a bűnjelet. Ezután széles léptekkel, peckesen bemasíroztam a szobába.

 Anya és az öregem még mindig elmélyülten szemlélték a halas filmet. Már azt hittem tiszta a levegő, és csendben belopakodhatok a szobámba, apa azonban utám kiáltott.

Craziness...


Téged akarlak. Újra érezni ujjaid érintését, melyek csigalassúsággal szántottak végig testemen, fokozva a gyönyör minden egyes percét. Mikor ajkaid vadul martak rá enyéimre, mikor forró leheleted megcirógatta hasfalam, s minden mozdulatodra az édes őrület ragadott magával. Vágyom rád. Akarlak. Félek... Tőled félek. Attól, ami lettél, aki lettél. Már nem úgy nézel rám, mint pár hónapja. Valami megváltozott, és nem tudom, mi lehet az oka. Éjszakákon át álmatlanul forgolódom ágyamban, miközben folyton te jársz a fejemben, és az az éjszaka.

                           Évszázadok jönnek mennek,

                           Használnak a költészetnek.

                           Hirdetik a szeretetet,

                           Elüzik a gyűlöletet.

                            Maradandó csak az lehet

                            Amit őszinteség vezet

                            Legyen epika , vagy lira

                            Szívhez szóljon minden szava.

Kedves tagjaink!

Április 11.-én van a Költészet Napja, József Attila születése napja. Ez alkalomból lepjük meg egymást egy kedves verssel, ami megemlékezik, szeretetet áraszt és a miénk. Tehát írjátok be a hozzászólásokhoz a Költészet Napjára szánt rímsoraitokat, vagy egy új hírbe, aminek a linkjét rahkjátok fel ide.

Amikor a szívünk dobban,

benne rejlik minden út,

ami majd a jövőt adja,

életünkre válaszul.

Amikor már egyre jobban

kétkedésünk lángra gyúl,

kell, hogy támaszunkká váljon

a széppé vált, régi múlt.

1.fejezet, 2.rész

  Az áruházhoz érve először is lelakatoltam a biciklimet. Útközben nagyon megizzadtam. Aznap biztosan legalább negyven fok volt árnyékban, és még napnyugta után is olyan érzésem volt, mintha szaunában csücsülnék. Többek közt ezért is akartam kocsival jönni, hiszen abban legalább van klíma.

  Az igazság azonban az, hogy akkor is kutyául megizzadtam volna, ha nincs ennyire meleg. Egyszerűen nagyon ideges voltam. Nem mindennap esik meg, hogy az ember elhatározza: egészen egyedülálló szülinapi ajándékkal lepi meg magát.

Csak most, hogy találkoztak. Csak most érezte a súlyát. Ez ugyan soha nem volt szerelem, de Isabel mindig is közel állt hozzá. Annyira, mint ahogyan talán még senki. Egy egészen különleges helyet foglalt el a szívében.

Hazudott neki. Még ha nem is szavakkal. Elhallgatott valamit. Belement Victor tisztességtelen játékába a barátságuk megóvása érdekében. Victor nagyon jól tudta, hogy mivel foghatja meg őt. A terve sikerességében száz százalékig biztos lehetett.

"Egy régi kor régi élet régi pillanatát mesélem most el néked, ki te ott ülsz és rám figyelsz. Aztán, ha okos vagy, meglátod a tanulságot a sorok között.
Egy szép kék szemű kishölgy épp a délutáni sétáját tette a kedves, megszokott utcájában és a kedvenc boltja felé vette az irányt. Már messziről látszott, hogy ez a bolt más, mint a többi. Ez egy kis varázslatos hely ahol az illatok, élvezetek, az édes és keserű ízek mámorába lép a lélek. egy édességboltba.

1. fejezet, 1. rész

 Szeptember első péntekén történt, a születésnapomon. Semmi kedvem nem volt az ünnepléshez. Kiváltképp azután nem, hogy megkérdeztem a szüleimet, használhatom-e a kocsit. Persze ők azt felelték, hogy jó nekem az öcsém biciklije is, vigyem csak azt.

- Néhány perc az egész - próbáltam meggyőzni őket -, csak sampont kellene vennem.

- Biztosan literszámra fogyasztanád a benzint -  válaszolta kimérten apám. Néha úgy tűnt, mintha a személyében John Wayne járna köztünk.

3. fejezet

Ragyogóan sütött a szeptemberi nap, mikor Barbara Lewis kiszállt a drága sportkocsiból, amelyet még a John előtti szeretőjétől kapott. Ray Hamiltontól. Üzletember volt és menő autókereskedése volt New Jerseyben. Régen volt, évekkel ezelőtt. Olyan korszaka volt ez az életének, amire nem szívesen gondolt vissza. S akkoriban az egyetlen menedéke Ray volt. A férfi mindent megadott neki, amire csak vágyott, de aztán kiderült, hogy terhes és ez mindent tönkretett.

Mindössze két napot vett igénybe, míg átköltöztettük az összes maradék holmit az új és gyönyörű lakásba. Felemás érzések kavarogtak bennem, mikor becsuktam magam mögött a régi lakásunk ajtaját. Nosztalgia kerített hatalmába, sóvárgás a régi életem iránt. Azok a napok, amiket itt töltöttem, töltöttünk Josh-sal életem legboldogabb pillanatai voltak. De mivel ő már nincs itt, minden ami rég örömet okozott, ma már fájdalmas tüske. A nosztalgia mellett meg is könnyebbültem, hogy nem látom többé az ismerős bútorokat, képeket.