- Helló! - Trixi éles kiáltása térített magamhoz, amint épp Marknak próbált jelezni, hogy végre észrevegyen minket.

A férfi abbahagyta a munkát, és komoran, összehúzott szemöldökkel fordult felénk. Egy szót sem szólt, csak várta, hogy eláruljuk jövetelünk okát, amit még én sem tudtam. Viszont ismét lenyűgözött az izzadt, meztelen test látványa, amitől még a szám is tátva maradt.

- Nagyon szép a járgánya – nyugtázta barátnőm, és egy csábos mosolyt is eleresztett. - Ezek szerint nagyon szeret motorozni.

Már maga a kérdés is teljesen felesleges és ostoba volt. Talán Mark pont ezért nem is felelt rá, csak elfordulva tőlünk, a szerelésnek szentelte minden további figyelmét. De Trixit nem úgy ismertem, aki ilyen könnyen feladja, ha valamit el akar érni, és láthatólag most sem hazudtolta meg önmagát.

- Valami baj van a motorral? - kiabálta befelé.

- Nincs – dörmögte Mark az orra alatt, és láttam rajta, hogy a pokolba kíván minket. Barátnőm azonban nem ijedt meg, még inkább rámenőssé tette a néma elutasítás.

- Régóta száguldozik? - kérdezősködött tovább.

- Elég régóta.

- Ha szépen megkérnénk, elvinne bennünket egy körre?

Első felindultságomban tátva maradt a szám, a következő pillanatban azonban már a legédesebb mosolyomat vettem elő, és én is rákezdtem a kérlelésre. - Legyen szíves! A jó szomszédi viszony érdekében.

- A jó szomszédi viszony? - kérdezte vissza Mark halkan, majd egy pillanatra átnézett a házunkra, aztán ügyet sem vetve ránk, bement a lakásába.

Trixinek sem kellett több, kinyitotta a kiskaput, és egyszerűen besétált az udvarba, egyenesen a motorhoz. Nem sokat tehettem, követtem barátnőmet, miközben próbáltam úrrá lenni a szokatlan helyzet adta idegességemen. Szerencsére csak pár pillanatig kellett semmitevőn ácsorognunk, mert Mark - immár magára véve egy trikót és egy dzsekit – hamarosan visszajött, a kelleténél talán kissé morcosabban. Ne szólt egy szót sem, csak kikerülve minket, megragadta a motor kormányát, és lökve rajta egyet, kiakasztotta a támasztékot, majd ugyanolyan némán tolta a járgányt a kapuhoz.

- Akkor elvisz minket? - Trixi nem adta fel, és csábosan vigyorogva rebegtette szempilláit a férfi felé. Mark azonban nem nézett rá, így mindezt nem is látta. Csak kikormányozta a járművét az utcára, majd felült rá, mint aki az egész világot maga mögött akarja hagyni.

Ezt már nem hagyhattam, és egy utolsó kísérletet téve léptem mellé, hátha hatni tudok a szívére. Már akkor, ott tudnom kellett volna, hogy óriási hibát követek el, de csak mentem a saját fejem, na meg a barátnőm után. - Csak egy egészen kicsike kört!

A férfi, néhány percnyi merengés után előbb rámnézett, majd Trixire, miközben felsóhajtott. - Rendben! Ki kezdi?

- Letti – felelte barátnőm szinte azonnal, és a miheztartás végett még rám is mutatott. Persze nem is igen tehetett másként, mert a limuzinja akkor kanyarodott be a sarkon.

Mark bólintott, és felém fordulva intett, hogy szálljak fel, én pedig, szinte remegve az izgalomtól, ültem mögé. Fogalmam sem volt, hogy hogyan kell egy ilyen hatalmas járművön kapaszkodni, ezért izgalommal telve kulcsoltam át a férfi derekát, de csak egészen lazán. Viszont amint a motor egy nagyobb rángással, szinte elugrott a helyéből, önkéntelenül is odasimultam Markhoz. Ő pedig olyan iramban kezdett száguldani velem, ahogy azt csak a filmekben lehet látni. Egyszerre volt izgalmas és rémítő, mégis egészen bódító, főleg úgy, hogy közben egész testemmel Markhoz simulhattam. A nagy gyorsulásban fel sem tűnt, hogy nincs bukósisakunk, ráadásul olyan tempóval vesszük be a kanyarokat, hogy folyamatosan átsodródunk a másik sávba. Én azonban fel sem figyeltem erre, csak lehunyva a szememet, átadtam magam a motorozás élvezetének.

Kis idő múlva, Mark leállt egy fákkal tarkított tisztás mellett, és még a motort is leállította. Mindezt jelzésnek vettem, és kinyitva a pilláimat, örömittasan leszálltam a járműről, hogy kissé arrébb sétálva megálljak egy fa előtt. Zavarban voltam, mégis átjárt a boldogság. Talán pont ezért nem foglalkoztam semmi mással, csakis az érzéseimmel. Szélesen mosolyogva megpördültem, és a képletes rózsaszín szemüvegemen át néztem az egész világra. A csend azonban odatelepedett közénk, ezért beszélni kezdtem, mint egy fecsegő csitri.

- Nagyon jó ez a száguldás! Teljesen felszabadul az ember, mintha nem is ebben a világban élne. Egyszerűen csodás! - kezdtem, és már magam sem tudom, hogy milyen zöldségeket hordtam még össze, mert valójában oda sem figyeltem a szavaimra.

Mark egy darabig rezzenéstelen arccal hallgatott, majd hirtelen felállt, odaugrott elém, és elkapva a torkomat a fának nyomott. Mindez olyan gyorsan történt, hogy hirtelen fel sem fogtam. Ám amint a hátam nekiütődött a fa törzsének, és Mark egyik kezét a nyakamra szorította, elkapott a rémület. Nem is a fájdalom volt, ami rosszul ért, hanem maga a brutalitás, ami a férfi arcáról és tekintetéből volt kiolvasható. Könnyek szöktek a szemembe, és ujjaimmal megpróbáltam lefejteni magamról Mark kezét, ám mivel sokkal erősebb volt nálam, még csak megmozdítani sem bírtam.

- Mond csak. Mit akarsz tőlem? - kérdezte a férfi dühösen, még egy erőteljeset nyomva a nyakamon.

Válaszolni akartam, de már arra is képtelen voltam. Csak lógtam és vártam a legrosszabbat, ami még bekövetkezhet, hiszen valójában nem is ismertem az új szomszédunkat.

- Ezt szeretnéd? - Mark szabad kezét a blúzom alá dugta, és megmarkolva egyik mellemet, erőteljesen masszírozni kezdte, de olyan durván, hogy már majdnem felsikítottam a fájdalomtól. Ekkor azonban az ajkaimra tapasztotta a száját, majd kezét a mellemről a nadrágomba csúsztatta.

Már képtelen voltam visszatartani a sírást, és erőtlen kapálózásba is kezdtem, amitől a torkomon lévő keze még szorosabbá vált. Tudtam, nem sok lehetőségem maradt, csak megadva magam várni a folytatást. Úgy hittem, most beleestem azon helyzetbe, amibe egyetlen lány sem akar, hogy valaki erőszakkal vegye el tőle a női mivoltát. Ám én úgy éreztem, hogy velem most éppen ez történik. Mark azonban hirtelen elengedett, és visszamenve a motorhoz visszaült rá, és onnan nézett fel rám.

- Mióta idejöttem, folyton bámulsz, figyelsz. Hol az ablakból, hol az utcáról. Mondd, mi a csudát akarsz tőlem?

Persze könnyű lett volna elmagyarázni neki, hogy egyszerűen lenyűgözött a kinézete, ám ezután a keserűen fájdalmas jelenet után, nem tartottam jó ötletnek. Sőt! Valójában semmit sem tudtam válaszolni, mert a legszívesebben elrohantam volna. Nem is értettem, hogy miért is nem tettem azt. Bár igaz, hogy a lábaim úgy lemerevedtek, hogy eszük ágában nem volt megmozdulni. Így hát ott álltam a fa előtt, és könnyeimen át pislogtam Mark felé, mintha csak az ítéletemre vártam volna. Ám a férfi nem mozdult, teljesen nyugodtnak látszott, csak a tekintete pásztázott áthatóan, komoran. Féltem. Féltem, hogyha nem úgy cselekszem, ahogy elvárja tőlem, bajom esik. Már cseppet sem láttam őt olyan kedvesnek, ahogy arról anyám áradozott, és ahogy azt én képzeltem el. Most mégsem sokat tehettem, csak kézfejemmel letörölgettem a könnyeimet, majd megigazítva magamon a ruhámat, lesütött szemmel próbáltam úrrá lenni a kétségbeesésemen.

Mark berúgta a motort, majd annak hangját túlkiabálva szólt nekem. - Szállj fel!

Nem mertem ellenkezni, ezért szófogadóan odamentem hozzá és mögé ültem. Kapaszkodót kerestem, mert nem akartam hozzáérni, és ahogy a hátam a támlának rt, fellélegezve abba markoltam bele. Persze elképzelni könnyebb volt, mint megvalósítani, mert a motor olyan hévvel indult el, hogy kis híján leestem róla. Ráadásul Mark, mintha csak direkt tenné, rögtön nagy tempóra kapcsolt, ami a rögös ösvényen kizárta, hogy lazán fogódzkodjam. Nem sokat tehettem, előbb óvatosan, de aztán egyre szorosabban öleltem át a férfi derekát, mígnem azon kaptam magam, hogy ismét teljesen hozzá vagyok simulva. Még a fejemet is a hátába fúrtam, hogy az ellenszél ne vágjon az arcomba.

Mark mit sem törődött ezzel, csak óriási tempóban hajtott át minden huppanón. Néha éreztem, ahogy alattunk megszűnik a talaj, és néhány pillanatig repülünk. De ami élvezetet nyújtott mikor jöttünk, most rémülettel töltött el. Szerettem volna minél hamarabb leszállni és a szobám magányában átgondolni mindent. Fellélegeztem, mikor jó néhány perc múlva megálltunk a házunk előtt. Olyan gyorsan pattantam le a motorról, ahogy csak tudtam, és vissza se nézve berohantam a lakásba. Egyenesen a mosdóba siettem, hogy eltüntessem magamról a sírás nyomait, mielőtt anyám észreveszi és kérdőre von. Magam sem tudom, hogy miért akartam eltitkolni előle a történteket, de úgy éreztem, hogy rám nézve lenne szégyen, ha ezt bárki is megtudná. Hiszen én bámultam Markot az első pillanattól fogva, és én is akartam a motorozást. A viselkedésem nem volt éppen visszafogott.

Ezt végiggondolva, rá kellett döbbennem, hogy hibás vagyok, és nem is vádolhatok mást a saját szavaim és tetteim miatt. És végül is nem történt semmi, csupán leckét kaptam, hogy ne kezdjek kacérkodni olyannal, aki erre nem vevő.

Miután megtöröltem az arcomat, már sokkal nyugodtabban léptem ki a fürdőből, és mentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet.Anyám épp a habverővel volt elfoglalva, és szinte meglepődött, amikor meglátott.

-Na, jó volt a süti?

- Süti? - kérdeztem értetlenkedve.

- Hát nem ott voltatok?

- Ja, de igen. Jó volt – hagytam rá, majd sietve engedtem magamnak egy pohár vizet, amit azonnal fel is hajtottam, majd rá sem nézve anyámra, visszamentem a szobámba, mielőtt észrevehette volna zaklatottságomat.

Az ágyamra vetettem magam, és megpróbáltam mindent józanul átgondolni, de folyton csak Mark dühös, mindenre elszánt tekintetét láttam. Egyszerre volt rémisztő és eszeveszettem férfias. Hogyan is várhat el egy nő kedvességet egy ilyen típusú embertől, akinek minden porcikája olyan, mint az alfahímé.