Utószó

- Nocsak, nocsak! Újból találkozunk? - húzta fel a szemöldökét Markus, és úgy nézett Trixire vérbeforgó, sötét tekintettel.

- Én... Mi ez? Miért? Apám már fizetett. Most mit akar? - A lány kétségbeesett arccal nézte a kezét szorító bilincset, de egyetlen könnycseppet sem ejtett.

- Én tőled? Semmit. Engem te annyira sem érdekelsz, hogy megöljelek.

- Akkor... akkor miért? Miért vagyok itt? Apám fizetett, most mégis mit akarnak

Nem tudom mennyi ideje ülhettem ott, de egyszer csak egy lovast vettem észre közeledni, két kutyával az oldalán. Már messziről láttam, hogy testalkatilag sem egyezik Markussal, és ez némi csalódással töltött el. Nem beszélve Bontyról, aki odaérve hozzám, azonnal nekiállt szokásos szagolgatásának, míg Iry tisztes távolból morgott, és vicsorgatta a fogait.

- Nyugi, öreglány! - ugrott le a lováról Fernando, és megvakargatta Iry fejét, majd odalépett elém, és kutató tekintetét végigsiklatta rajtam.

Persze elsőre ütni-vágni akartam, de abban a pillanatban mikor hozzá értem, elkapott a szenvedély. Átkaroltam a nyakát, és felhúzódva a szájára tapasztottam szomjas ajkaimat. Amikor pedig megéreztem ölelő karjait, és nyelvének édes ízért, kezdtem elveszíteni a fejem. Nem érdekelt, hogy ki ő vagy ki vagyok én, csak egyetlen cél vezérelt, szeretni.

Ám abban a pillanatban Markus felnevetett, olyan jóízűen, hogy egyszerre kitisztult tőle a fejem. Hiszen ez nem én vagyok, ez a nő nemcsak külsőleg különbözik tőlem, de lassan belsőre is, és nem voltam biztos benne, hogy készen állok erre.

A nap már lenyugodni készült, a tájra ráborult a szürkeség. A házban csend honolt, csak odakintről szűrődött be némi zaj, de olyan messziről, hogy lassan elnyomott az álom. Pihenni azonban nem sokat tudtam, mert még alvás közben is Markus járt a fejemben. Magam előtt láttam borostás arcát, figyelő szemeit. Éreztem kezének erős érintését, hallottam hangjának kellemes baritonját.

Reggel ennek hatására fejfájással ébredtem, és a nappaliból felhangzó hangos szóváltásra.

A következő nap reggelén szokatlanul kipihenten ébredtem. Olyan volt, mintha végigaludtam volna néhány napot. Amikor kinyitottam a szemem, javában világos volt már, a házban pedig olyan mély csend honolt, mint a kriptában. Odakintről azonban behallatszott a messziről jövő kutyaugatás, lónyerítés, kiabálás, és egyéb szokatlan zajok. Érdeklődve keltem fel, és magamra véve egyetlen ruhadarabomat, amit Matt bácsi adott, a fürdőbe siettem. Mikor elkészültem az alapvető dolgokkal, lementem a földszintre, hogy Markus után nézzek.

Miután megtaláltam a megfelelő regényt, visszasiettem a szobámba, és belemerültem az olvasásba. Nem számoltam az időt, és mivel óra sem volt a közelemben, csak tippelni tudtam, hogy milyen napszakban járunk. Hamarosan a ház csendjét beszélgetés zaja törte meg odalentről, és jól ki lehetett hallani Markus olykor felcsattanó hangját. Mivel amúgy is el voltam zsibbadva az olvasástól, úgy döntöttem, hogy meglesem, kivel veszekszik éppen az elrablóm. Ezért kimentem a szobámból, és egyre lejjebb osontam a lépcsőn. Két munkásruhába öltözött férfit láttam nekem háttal, amint Markussal beszéltek a nappaliban állva.

Az út rövidebb volt, mint amire számítottam. A sötétben alig láttam, így fogalmam sem volt, merre járhatunk. A főút menti fákat, a hosszú, füves területeket persze ki tudtam venni, de házak nem villantak fel előttem sehol egészen addig, míg Mark le nem fékezte az autót egy kétszintes lak előtt. Abban a percben, ahogy leállította a motort, két dobermann -féle kutya ugrott a kocsira és vakkantottak be az ablakon. Úgy megijedtem, hogy azt hittem, a szívem is megáll, hát még mikor Mark kinyitotta az autó ajtaját, és gondolkodás nélkül kiszállt.

- Ébredj! - hallottam Mark hangját félálomban. Igyekeztem kinyitni a szemem, de a látvány, ami elém tárult, nem egyezett azzal, amit vártam. Egy sötétszőke, bajszos, szakállas férfi nézett rám türelmetlenül, akit még sosem láttam, pedig a hangja annyira hasonlított... - Mozogj! Megyünk!

- Mark? - kutattam az arcát, ismerős vonások után.

- Igen, én vagyok. Gyere! - azzal megragadta a karomat, és felhúzott, majd ugyanazzal a lendülettel kivezetett a szobából.

- Akkor ezt megbeszéltük – hallottam egy számomra ezidáig ismeretlen hangot az emeletről.

- Rendben, és kösz! - mondta Mark, majd visszatérve hozzánk, egyenesen rám nézett. - Gyere!

Olyan hirtelen pattantam fel az ülésről, hogy az óriás keze megugrott a ravaszon, és kis híja volt, hogy meg nem húzta. De erről tudomást sem vettem, csak odasiettem Markhoz, és megkönnyebbülten csatlakoztam hozzá. Azt hittem, hogy már indulunk tovább, ám ekkor az idegen férfi, aki már az ötvenedik évei felé járt, és inkább tűnt homoszexuálisnak, mint heteronak, intett, hogy kövessem.

Marknak ennyi elég lehetett, mert kikapcsolta a mobilt és elengedett. Néhány pillanatig azonban nem mozdult, és én azt hittem, hogy azért, mert érzi, hogy támaszra van szükségem. Bár kételkedtem az együtt érző képességében, mégis azt képzeltem, hogy szorult belé némi empátia, mert így könnyebb volt elviselni mindent. Kedves szavakra vágytam, lágy ölelésre, vigasztalásra, a szobám magányára és leginkább biztonságra. Közben pedig ezernyi kérdés tódult fel bennem, amire szerettem volna ésszerű, rendes választ kapni.

Ezért is lepődtem meg annyira, mikor egy MOTEL feliratú kisebb, öreg, fával körülnőtt épület előtt álltunk meg.

Mark leállította a kocsit, kivette a kulcsot, és egészen közel odahajolt hozzám, hogy a lehelete súrolta a nyakamat. - Ha szökni próbálsz, vagy csak egyet is pisszensz, neked véged. Világos?

Hevesen bólogattam, mire ő elfordult és kiszállt. A kcsiból néztem, ahogy az épület felé tart, majd eltűnik az ajtó mögött. Körbenéztem, és a lehetőségeimet latolgattam.

Hajnal felé kattant a szobám zárja, és Mark viharzott be rajta sietve. Durván elkapta a karomat, és miután talpra állított, maga után húzott, ki a helyiségből.

- Hová megyünk? - kérdeztem, tele félelemmel.

- Fogd be, és gyere! - hangzott a cseppet sem kedves válasz, miközben már a lépcsőn haladtunk lefelé, de olyan gyorsan, hogyha Mark nem fogott volna olyan erősen, biztosan leesem.

- Mark! - próbálkoztam újra. - Mit csinálsz? Hová viszel? - Nem akartam nagyon pánikolni, de semmi jót nem vettem ki sem a testtartásából, sem a komor, túl komor arcából.

Először lassan mozgott, miközben két kezével a fenekemet markolászta, szájával pedig a bimbóimmal játszott, majd egyre gyorsabba és gyorsabb tempóra váltott. Kis idő múlva megállt, az ágyhoz fordult velem, és a hátamra döntött. Ekkor hirtelen felvillant a tekintete, ami most ismét gonosz fényben csillogott, és ettől kijózanodtam, mert tudtam, éreztem, hogy most valami más következik. Két kezét a mellbimbóimra tette, és ujjaival mogyorózni kezdte, de olyan erősen, hogy ha addig volt is bennem vágy, az egycsapásra elillant, és helyébe költözött a szinte elviselhetetlen fájdalom.

Valamikor késő este lehetett, mikor halkan nyikorogva résnyire nyílt a szoba ajtaja, és egy zseblámpa fénye világított az arcomba,. Fáradt voltam és álmos, de abban a pillanatban teljesen felébredtem, és felülve próbáltam kivenni a látogatóm vonásait. A fény abban a pillanatban ki is aludt, és immáron a sötétben egy magas, izmos alak körvonalát láttam, ahogy készül becsukni az ajtót. Tudtam, itt az idő, hogy tegyek valamit magamért, még ha ez volt életem legnehezebb dolga is.

Nyílt az ajtó, és egy fekete hajú, teljesen feketébe öltözött nő lépett be rajta, kezében egy tálcával, amin valami kenyérféle volt, meg egy pohár víz. Meg mertem volna esküdni rá, hogy ő volt az, aki kifeküdt az útra, és aki Felixet is... Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, és rémülten néztem az egyre közeledő veszedelmet, miközben magamban már elképzeltem, ahogy lenyomja a torkomon a kenyeret, vagy belefojt a pohár vízbe, avagy előkapva övéből a pisztolyát azonnal végez velem.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telhetett el, de egyszer csak nyílt az ajtó, és Mark lépett be rajta Solttal. Odaléptek az ágyunkhoz, és míg a fiú engem bámult a pisztollyal a kezében, addig Mark egyenesen Trixihez lépett, és elővéve a zsebéből egy mobilt, odanyújtotta felé.

- Hívd fel apádat!

- Apámat? - Barátnőm remegő kézzel nyúlt a telefonért, de abban a pillanatban Mark visszahúzta, és komoran a szemébe nézett.

- Mondd meg neki, hogy jól vagy, semmi bajod.

Trixivel feltérdeltünk az ülésre, és úgy nyújtogattuk előre a nyakunkat, hogy minél jobban lássunk. Lélegzetvisszafojtva figyeltük Felixet, amint odament a nőhöz, és lehajolva hozzá a pulzusát vizsgálta. Óvatos volt, és roppant körültekintő, mégis óriásit hibázott, mert a nő hirtelen feléledve, a semmiből előrántott egy fegyvert, amit azonnal a fejéhez is nyomott. Közben pedig még fekve felemelte a lábát, és akkorát rúgott sofőrünk ágyékába, hogy az azonnal összerogyott belé.

A következő nap reggelén a meleg nyári szellő köszöntött az ablakon át. A kitartó, ébredező fénysugarak betöltötték az egész szobát, és hívtak, csalogattak. Mosolyognom kellet, ahogy az arcomon éreztem játszadozásukat a félig leeresztett redőnyön át. Mivel éjszakára nyitva hagytam az ablakot, így most éppen kellemes volt az idő a szobámban, ami által még felkelni is könnyebb volt.

Lassan odasétáltam az ablakhoz, és felhúztam a redőnyt, hogy a világosság elárassza az egész helyiséget.

Valamikor öt óra tájban, anya nyitott be a szobámba egy letakart tepsit egyensúlyozva. - Elkészült a sütemény. Gyere és vidd át az új szomszédnak!

Azonnal felkaptam a fejemet, és leplezve hirtelen támadt kétségbeesésemet, a fejemet ráztam. - Ne már! Egy sütiért? Nem ehetem meg inkább én? - Bár a gyomrom egyben volt, kész lettem volna befalni az egész tepsi édességet, csak ne kelljen átmennem vele a szomszédba. Anya azonban nem díjazta túlzottan ezt az önfeláldozást, mert rosszallóan felemelte a hangját.

- Helló! - Trixi éles kiáltása térített magamhoz, amint épp Marknak próbált jelezni, hogy végre észrevegyen minket.

A férfi abbahagyta a munkát, és komoran, összehúzott szemöldökkel fordult felénk. Egy szót sem szólt, csak várta, hogy eláruljuk jövetelünk okát, amit még én sem tudtam. Viszont ismét lenyűgözött az izzadt, meztelen test látványa, amitől még a szám is tátva maradt.

- Nagyon szép a járgánya – nyugtázta barátnőm, és egy csábos mosolyt is eleresztett.

Ragyogó augusztus végi nap volt, mikor a kanapé háttámláján könyökölve bámultam ki az ablakon, szinte tátott szájjal az ámulattól. Még számomra is hihetetlennek tűnt, hogy akad olyan élvezetes látnivaló, ami ennyire képes lekötni a figyelmemet. De mióta megláttam, képtelen voltam levenni a szemem róla, mintha megbabonáztak volna. Pedig azt hittem, velem ilyen sosem történhet meg, hiszen két lábbal a földön járok, mindig józanul látom a dolgokat, és így is ítélkezem.

Előszó

Különös és nagyképű dolog azt hinni, hogy bárkit képesek vagyunk megváltoztatni, a saját és a társadalom elvárásainak képére formálni. De legyen ez a dolog bármilyen hatalmas kudarcra is ítélve, mi mégiscsak megpróbáljuk, mert aki fontos nekünk, azt szeretnénk megőrizni, dédelgetni és büszkélkedni vele. Azt akarjuk, hogy beilleszkedjen az életünkbe, és elfogadja mindennapi világunkat. Ő legyen az, aki a filmekben az éppen aktuális, általunk rajongott sztár valós megtestesítője.