Persze elsőre ütni-vágni akartam, de abban a pillanatban mikor hozzá értem, elkapott a szenvedély. Átkaroltam a nyakát, és felhúzódva a szájára tapasztottam szomjas ajkaimat. Amikor pedig megéreztem ölelő karjait, és nyelvének édes ízért, kezdtem elveszíteni a fejem. Nem érdekelt, hogy ki ő vagy ki vagyok én, csak egyetlen cél vezérelt, szeretni.

Ám abban a pillanatban Markus felnevetett, olyan jóízűen, hogy egyszerre kitisztult tőle a fejem. Hiszen ez nem én vagyok, ez a nő nemcsak külsőleg különbözik tőlem, de lassan belsőre is, és nem voltam biztos benne, hogy készen állok erre.

- Én ezt nem tudom – suttogtam.

A férfi a fának döntötte a fejét, és úgy nézett rám. - A farkasoknál a falkavezér bármit megtehet, az alattvalóit könnyedén szét is tépheti. A többiek pedig meghunyászkodnak előtte. Ha nem vagy elég kemény alfanősténynek, akkor továbbra is csak rab lehetsz.

Ez a mondat elég egyértelmű volt, és úgy véltem, számomra sosem lesz már több lehetőség, ezért meg akartam ragadni ezt az egyet. Lenyeltem hát a kételyeimet, a bizonytalanságot, és remegő testtel újból Markus karjaiba zuhantam, de most már sokkal határozottabban, sokkal nagyobb odaadással. Kigomboltam vastag flanelingét, és kezeimet végighúztam izmos, enyhén szőrös mellkasán. Körmeimet belevájtam a vállaiba, csakhogy érezze elhatározásom keménységét, majd vágytól izzva felugrottam rá.

Markus megtartott a fenekemnél fogva, majd megfordult velem, és nekidöntött a fának, miközben szája már a nyakamat csókolta egyre szenvedélyesebben. Hogy segítsek neki, kibújtam az ingemből, így szabaddá váltak kemény domborulataim. Felnyögtem, mikor száját rátapasztotta a mellemre, hát még amikor lefejtve magáról és rólam a nadrágot, biztosított arról, hogy előző nap sem tévedtem, és valóban kíván, akar engem.

Hihetetlen magaslatok leptek el, szinte szárnyaltam az egész testemet elborító kéjtől, és azt kívántam, hogy ez a pillanat sohase érjen véget. Beletúrtam Markus hajába, csókoltam homlokát, arcát, száját, miközben vele együtt mozogtam, és vártam a legfelsőbb szintet, ami csak érhet. Szinte vonaglottam a karjaiban, mintha még soha nem ért volna hozzám férfi, és a fékezhetetlen vágy arra késztetett, hogy itt és most legyek én az, aki birtokol. Mert Markust akartam teljes szívemmel, minden porcikámmal, és ez a felismerés egyszerre riasztott, és töltött el valami furcsa elégedettséggel.

Ahogy közeledtem a csúcs felé, úgy vált egyre tökéletesebbé a perc a férfi karjai között, mígnem az ő teste is megfeszült, és egy utolsó csókkal lezárta megduzzadt ajkaimat.

Végigsimítottam barna haján, és borostás arcán, majd belefúrtam arcomat a vállhajlatába. - Ez tiszta őrület.

- Micsoda? - kérdezte csendesen.

- Az, hogy gyűlölnöm kellene téged, közben pedig elepedek egyetlen érintésedért.

Markus nem felelt, csak hátrább lépve letett a földre, majd komoran megigazította magán a ruháit, és rám sem nézve indult vissza a lóhoz.

Döbbenten néztem távozását, majd észbe kaptam, és felvéve az ingemet és a nadrágomat, én is siettem utána, mielőtt eltűnt volna a látómezőmből. Mire utolértem, már a kancán ült, és csak a kezét nyújtotta felém. Először nem akartam felszállni, de tisztában voltam a helyzetemmel, és azzal is, hogy veszélyes a környék egy egyedül kóborló nő számára. Így megragadtam a férfi karját, és hagytam, hogy maga mögé húzzon a lóra. Alig kapaszkodtam meg a derekában, mikor Markus megrántotta a gyeplőt, majd hatalmas vágtára biztatva a kancát, száguldani kezdtünk.

Kicsit emlékeztetett arra, mikor annak idején a motorral robogtunk végig az úton olyan sebesen, mintha csak repülnénk. Úgy ahogy akkor, most is behunytam a szemem, és egész testemmel Markusnak dőlve, két kezemmel szorosan fogtam át a derekát, mintha csak egyek lennénk.

A férfi csak a ház előtt lassított, majd lefékezve a lovat, ismét a kezét nyújtotta felém, hogy segítsen leszállni. És amikor végre földet értem, ő szó nélkül elrántotta a kantárt, majd vágtatva egyre távolabb került tőlem. Reménykedtem ugyan, hogy pár perc múlva visszafordul, de amikor alakját körülölelte a távoli táj, már tudtam, hogy egy darabig nem látom viszont.

Tétován álldogáltam, mint akinek legyökerezett a lába, majd körbenéztem, hogy mihez is kezdhetnék magammal. Végül úgy döntöttem, hogy várok, és a bejárati lépcsőre ülve néztem a reggeli napban fénylő birtokot.