Ezért is lepődtem meg annyira, mikor egy MOTEL feliratú kisebb, öreg, fával körülnőtt épület előtt álltunk meg.

Mark leállította a kocsit, kivette a kulcsot, és egészen közel odahajolt hozzám, hogy a lehelete súrolta a nyakamat. - Ha szökni próbálsz, vagy csak egyet is pisszensz, neked véged. Világos?

Hevesen bólogattam, mire ő elfordult és kiszállt. A kcsiból néztem, ahogy az épület felé tart, majd eltűnik az ajtó mögött. Körbenéztem, és a lehetőségeimet latolgattam. Ha elszöknék, valószínűleg előbb enne meg valamilyen állat, vagy előbb vesznék éhen, minthogy olyan helyre jussak, ahol segítenének. Ha berontanék a motelba azzal, hogy elraboltak, Mark lehet, hogy nem csak engem ölne meg, de mindenki mást is. Így hát nyugton maradtam és türelmesen, magamba roskadva vártam.

Néhány perc múlva, Mark kinyitotta az autót és beszállt. Azonnal indított is tovább az ösvényen, egy még eldugottabb, kisebb faházhoz. Ott állította le a kocsit ismét, majd kiszállt, és nekem is kinyitotta a kocsi ajtaját.

- Amiért jó kislány voltál, lezuhanyozhatsz, és még ennivalót is kaphatsz – súgta a fülembe miközben megragadva a csuklómat, kisegített a friss levegőre. Ujjai szorosan fonódtak rám, és el sem engedett, csak miután beértünk a kis lakba, és ő alaposan kulcsra zárta az ajtót.

Megcsapott a helyiség kellemes hűvöse, de nem sokat foglalkoztam vele, csak elvonultam a fürdőszobába, hogy ledobva magamról mindent, végre felfrissülhessek. A zuhany alá álltam, és átengedtem magam a hűs víz tisztító és nyugtató erejének. Szappant is találtam, amivel alaposan bedörzsöltem magam a fejem tetejétől a talpamig, majd le is öblítettem mindezt. Őszintén szólva, tusolás még sosem esett ennyire jól.

Mire elkészültem, és egy törölközőbe csavarva magam kimentem a szobába Markhoz, az asztalon már ott volt a reggeli, egy szürke, kopott tálcán. Úgy ahogy voltam odaültem és jóízűen enni és inni kezdtem. Bár a kenyér szikkadt volt, a vaj kicsit penészes, de alapjában véve sikerült csillapítanom vele az éhségemet. A pohár víz pedig egyszerűen felüdített.

Mikor végeztem, szinte jó érzéssel dőltem hátra a rozoga széken, és lassan végigsiklattam a szemem a helyiségen. Elnyűtt, elhasznált, ócska volt minden, ahogy maga a ház is. Nem sok látnivaló volt benne, így a tekintetem önkéntelenül olyanra siklott, aminek nézése kellemesebbnek hatott; Markra. A férfi az ágyon ült, és szótlanul engem figyelt. Mikor összeakadt a pillantásunk, hirtelen észbe kaptam, és felállva a ruháimat kerestem. Aztán eszembe jutott, hogy a fürdőben hagytam őket, ezért lesütött szemekkel besiettem és magamra vettem őket. A hajamat is megpróbáltam rendbe szedni, de mivel nem volt fésűm, így csak az ujjaimmal tudtam végigkefélni rajta. Csak azután mentem vissza a szobába, és tanácstalanul megálltam elrablóm előtt.

- Most mi lesz? - kérdeztem tétován, mire Mark felállt, és az ablakhoz sétálva kinézett a sűrű fákra.

- Túl kíváncsi vagy – felelte mogorván.

- Tudom – sóhajtottam, de nem bírtam megállni, hogy ne folytassam. - Én csak... szeretném tudni, hogy mi fog történni, hogy hová viszel és miért?

Visszafordult felém, és zsebre tett kézzel mért végig. - Ne akard tudni!

- Miért ne?

- Mert ha elmondanám, azonnal meg kellene, hogy öljelek.

Ez igazán ijesztően hangzott, és kicsit hátra is hőköltem, mégsem adtam fel, mert tudni akartam mindent, ami az adott helyzetben lehetséges volt. - Úgyis megölsz majd. Nem?

Egy mosoly suhant át Mark szája szélén, de csak egészen halovány, aztán már ismét komoran pillantott rám. - Megfizettél érte, hogy ne öljelek meg. Úgyhogy, ha nem adsz rá feltétlenül okot, talán még élhetsz egy darabig.

- Mégis meddig? - fintorogtam lemondóan, és most én ültem le az ágyra.

A férfi azonban nem felelt, csak elgondolkodva méregetett, mintha csak a sorsom felől elmélkedne. A pillanat csendjét ekkor egy mobil éles csörgése törte meg, amit Mark azonnal előhalászott a zsebéből, és a füléhez tartott. Némi hallgatás után, rám nézett és odaintett magához. Kelletlenül, mégis idegesen álltam fel és léptem oda hozzá, mire ő a hátam mögé állt, és egyik karjával átölelve a vállaimat, odahúzott magához.

Remegni kezdtem, ahogy a szorítását éreztem, de nyugton maradtam. Ekkor Mark leeresztette a telefont, és a fülemhez hajolt, de olyan közel, hogy szája hozzáért a fülcimpámhoz.

- Csak köszönsz, elmondod, hogy élsz és jól vagy. Érted?

- Nem igazán – suttogtam remegő hangon, mire a karja a nyakamra csúszott.

- Csak tedd, amit mondtam. Világos?

Bólintottam, mire Ő a fülemhez tartotta a mobilt, miközben úgy helyezkedett, hogy lehetőleg minden halljon.

- Halló! - motyogtam a telefonba, mire barátnőm jellegzetes zokogását hallottam. - Trixi? Trixi te vagy az? - Nem tehettem róla, de elkapott a sírás. - Trixi, jól vagy?

- I....igen, én jól – felelte barátnőm megtörten, mintha a világ omlott volna össze. Én itt... itthon vagyok. Apa fizetett és... elengedtek. De te? Te... te jól vagy?

- Jól – suttogtam, és hálát adtam az égnek, hogy legalább ő jól van, és teljes biztonságban.

- Azt mondták, hogyha bárkinek... ha bárkinek bármit mondok, téged... téged megölnek – szipogta, majd ismét elkapta a zokogás. Úgy sajnálom!

- Nem a te hibád! Ne vádold magad!

- De igen! Miattam estél te is a csapdába, és most miattam vittek el, hogy tartsam a szám. De nagyon nehéz. A rendőrség, apa... folyton kérdezgetnek. Félek! Nagyon félek, hogy bántani fognak téged.