A temetőben tért magához, egy sírhalmon térdelve, amit puszta kézzel vájt ki. Elméje kitisztult és pontosan emlékezett mindenre, ami történt.

Zokogni kezdett és kiemelte a fagyos holttestet a sírból. Szorosan magához ölelte és jajveszékelve sírt.

- Jóságos Isten! Mit tettem?! Peterson annyira sajnálom! – zokogta Dyton, Peterson holttestét ölelve. – Én vettem meg a lopott lovat a nyomorult Joetól! Nem szóltam, túlságosan lefoglalt az arany. És látod mi történt, ezt tette velem az arany!

 

 

 

        Erőtlenség, kedvtelenség, reménytelenség. Tessék, ez a három kellemetlen tudat bombázta a tudatomat, amióta eljöttem otthonról. Mert el kellett jönnöm. Nem érdemeltem normális családi életet. Ahhoz egy család kellene. Nincs miért élnem, de őszintén szólva, tartok az öngyilkosságtól. Pedig megtenném, legszívesebben. Ám, amilyen szerencsém van, még csak egy hurkot se tudnék kötni arra a nyamvadt kötélre. Vagy vágjam el az ereimet? Még a gondolattól is szédülök, hogy kést vennék a kezembe.

 

 

 

 

                                       A Gyönygyössy tanya 

 

 

 

           Emberemlékezet óta  a Gyöngyössyek birtokában volt az a tanya. A kollektiv gazdálkodás is csak annyiben érintette, hogy egy kicsit összebb húzta magát. Nem volt ott semmi különös, hacsak Pali bácsit nem nevezzük annak, aki megjárta, Ukrajnát a Don kanyart, és mindig  köpött egy nagyot, amikor szóba jött. Ettől már csak akkor köpött nagyobbat ha valaki Sztalin Jóskát szóba hozta.

 

                               Egy Éva monológja.

 

           Az album első lapjain szebbnél szebb nők, jó vágású férfiak sorakoztak. A következőn egy gyönyörű hölgy ,szép dekoltázzsal, ruhája alig takarta  keblének bimbóját. Melltartónak nyoma sincs,  s a lenge selyem mindent látni enged. Ahogy tovább haladtam , az album lapjai között bizonyos  rendszerességet véltem felfedezni, mert a következő képen  már egy  félmeztelen fekete nő keblei töltötték ki a fényképpapir jelentős részét, és az alsótestét valami  súlytalan áttetsző kelme tette  sejtelmessé és titokzatossá--ugyanakkor  megfoghatóvá.

 

                               Egy Éva monológja.

 

           Nem mondhattam el, hogy távollétemben engem anyám egyedül vár, aki ha nem vagyok mellette , nem csak a lakásban van egyedül ,hanem az egész világon egyedül érzi magát.Mikor egy-egy séta vagy mozi után hazamentem , mindig kisirt szemmel találtam, bár igyekezett titkolni azt előttem. Ilyenkor próbáltam mesélni neki , igaz, vagy kitalált történeteket, amelyek velem ,vagy másokkal estek meg, csak azért , hogy felviditsam, mosolyogni lássam akárcsak rövid időre is.

− Szeretem az eperszelet tortát. Nem tudom miért, pedig semmi különlegeset nem ízleltem benne, egészen addig, amíg egy nap meg nem kóstoltam a világ legjobb eperszeletét. Tudod, hol akadtam rá? Nem holmi luxushelyen, vagy ilyesmi. Egy teljesen hétköznapi pékségben találtam rá. Annyira megihletett a sütemény, hogy mindenképp találkozni akartam azzal, aki készítette.  

− És találkoztál vele?

− Igen. Egy fiatal, tizenkilenc éves cukrászlány készítette. Örülök, hogy tudtam belőle enni.

 

 

PATT HELYZET 2

 

A döbbenet kerített hatalmába. Bening asszony elhallgatott és komoran nézett maga elé. Nem sokáig. Kis idő múltán, mint aki megrázza magát és újra éled, már mosolygott és kínálta a süteményt. Nem teketóriáztam, elvettem egy szeletet és csípegetni kezdtem, de érezve finomságát, ahogy mondani szokták, parasztosan könyökig neki türkölőztem és egyre-másra fogyasztottam, töltöttem a gyöngyöző nedűből és kortyolgatva élveztem selymes-bársonyos aromáját..

A Szi-Fly tárgyalója üres volt és dísztelen. Teri, Sára és Zsuzsa ültek az asztal másik oldalán, Tamás velük szemben.

– Jó napot hölgyeim! – üdvözölte őket a főnökük, aki épp a hangárból jelentkezett be, ahol koptereket szerelt. Amióta beindult a reaktorblokkok cseréje, Károly, Dávid és Zsolt nem vállalták a gépek szervizelését.

 

– Szia Tamás!

Teri anno rekord sebességgel jelentkezett munkára Tamásnál. Sikerült néhány óra kiképzés alatt egy hullámhosszon lennie új főnökével a paraméterezést illetően.

Januári összefoglaló

 

 Nagyon kreatívak és szorgalmasak is voltatok az év első hónapjában!

Az én és az írás/január témakör sokatok fantáziáját megmozgatta, így születtek szép emlékezések, gondolatok és kis szeánszok is. Akik hozzátették a címhez, hogy január, ők náluk talán még érdekesebb lesz visszaolvasni kis írásukat akkor, amikor ismételten erről lesz szó. (Ők, Nagy Tünde, G. P. Smith, Horváth Tibor, Kozma Norbert és Weaver Robert, aki mindezt versben tette.) A többiek is remekeltek, mint Balogh Zoltán, Lábel Olivia, Sade Lia és Pekarik Jesika is.

 

 

 

 

 

 

 

A fejemet ráztam. Ő pedig ezt megelégelte válaszul.

- Miért nem sikerült megkapnia?

- Mert én nem hagytam - hajolt az ágy széléhez, ahol a lábaim hevertek és olyan mélyen nézett a szemeimbe, mintha most éppen az ördögök királyát látná bennük. -        Nem hagytam, hogy egy könyvekkel teli kartondoboz zuhanjon a fejedre! Nem hagytam, hogy agyon nyomjon a gitterbox! Nem hagytam, hogy az az undorító féreg a tranzitjával halálra gázoljon téged!

Mikor Haskell meglátta, a közelgő Mills seriffet, gúnyos mosollyal mondta, Nantakvodnak:

- Na, tessék itt is van az emberük!

-Uraim! – szólt az érkező seriff, komoly pillantást vetve Haskellre.

- A fiú megszökött és elvitte a nagy főnök lányát magával! – mondta Nantakvod.

- Figyeljen, meg kell értenie, hogy…

De nem tudta befejezni mondandóját Mills, mert Mataoka beszélni kezdett.

- A nagy főnök azt mondani, hogy ha azonnal nincs itt a lány, lesz vérontás!

 

 

PATT  HELYZET

 

Csípős szél süvített, amikor megérkeztem a dél-erdélyi szász településre. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy elérjem a reggeli áhítatot, hisz olyan régen nem hallottam német nyelvű istentiszteletet. Gyorsan indultam toronyiránt a szász templom felé. Közben eleredt a hó. Nagy pelyhekben szállingózott és igyekezett megülni a csupasz diófák ágain, de a szél tovább söpörte, mint ahogy maga előtt tolta a száraz gesztenyeleveleket is a hó kavarodásában.

Csupa jó döntés

            Fura.

Minden reggel, miután kilépek az ágyból, az első dolgom az, hogy felhúzom a redőnyt. Bámészkodom egy kicsit. Nézem a forgalmat, az embereket, ki hogy van felöltözve, és persze az időjárást. Csodás idő van odakinn… Angliában csodás idő van? Hétágra süt a nap, kellemes őszies az idő. Legutoljára, amikor ilyen előfordult, felriadtam az álmomból. Csipkedtem magam, de semmi. Attól tartok, ez a valóság.

            Másfél hét után végre sikerült összehozni egy találkozót Finley-vel.

 

 

 

 

- Tanulj meg verekedni! Állj, ne szólj semmit! Látom, eszed ágában sincs végighallgatni, ezért engedd meg, hogy kölcsön vegyem az egyik fürdőszobai kellékedet! 

        Ekkor sietős léptekkel kiment a szobából, majd hamarosan visszatért, egy nagy tükörrel. Közelebb lépdelt hozzám és óvatosan fekvő testem fölé emelte a fürdőszobai tükröt, hogy én pontosan lássam annak a személynek a teljes arcát, aki egyáltalán nem én voltam. Nem, ám! Amikor a tekintetem találkozott egy szőke, holtsápadt fickó, tengerkék színű szemével, úgy éreztem, hogy még a szívem dobogása is alábbhagy.

Miután eloldozta Új Hajnal, William kötését lassan kilopóztak a sátorból. Nagyon hideg volt. A hold jól bevilágította a tájat. Nesztelenül osontak a falu széléig, nem őrizte senki a sátrat. Mataoka tudta, hogy nem tud elszökni a fiú, arra meg nem gondolt, hogy valaki megszökteti. Csak a falu szélén őrködött két indián.

Egy pillanatig tehetetlenül álltak egy bokor mögött, mikor Új Hajnalnak támadt egy ötlete. Keresett egy méretes követ és William kezébe nyomta.

 

                                    Egy Éva monológja.

 

             Az életrajzomat szeretném megirni, de már most az elején megakadtam, mert nem tudom , hogy milyen dátummal jelöljem születésemet. Én úgyanis többször megszülettem. Először anyám hozott a világra, másodszor egy fiatalember mentett ki a Szamosból, majd ezt követően kivándoroltunk.Ekkor újból meg kellett születnem. Szüleim halála után , már negyedszer születtem ujra.

 

 

 

 

                                      A szatmári hid alatt 7.

 

 

 

           Nem tudom!-  mondta ő, és az igazság az volt ,hogy én sem tudtam, hogy mit kellene cselekednem abban  a pillanatban. Egyetlen reményem volt még, hogy az apja szive meglágyul  és itthon hagyja  nekem Évát. De ez is nagyon gyenge lábakon állt, halvány remény maradt,  miután beszéltem,  Évával, hogy ő bár maradna,  de az édesapja egész biztos, nem hagyná itt.

A seriff ment a kis Alice után az iskolába. Mikor oda ért már várta is a lánya, az iskola bejáratánál állt a tanítónővel.

- Miss. Ross! – szólt Mills a kalapjához nyúlva.

- Seriff, Alice már türelmetlenül várta, arra gondoltunk, hogy közbe jöhetett valami. – mondta a tanítónő.

- Hát elég sok minden van, a nyakamon higgye el! De itt vagyok! – mondta a seriff lányára mosolyogva.

- Azt elhiszem! Hallottam az esetet! 

- Igen… Kellemes délutánt Miss. Ross!

 

 

 

 

Meló urán elszaladtam Danival ajándékot venni. Tipikus egyszerű délután volt. Hazafelè menet azonban történt valani. Valami. Valami nem mindennapi...

 

 

 

 

 - Olyan fura voltál ma!

 - Hogy érted azt, hogy fura? - méltatlankodtam az anyós ülésen rángatózva, hiszen ennek a szónak több értelmezése is lehet, Dani meg csak felém hajította, hogy "neszeparasztveddkibelőleamitetszik".

- Semmi lelkesedés nem volt ma benned - felelte végül, őszintén.

 

1. Dal: Liszt Ferenc - 2. magyar rapszódia

 

Fegyverropogás és motorok hangos berregése ébreszti a falut. A honvédek már a faluháza tetején ülnek, a mellvért elé és tetejére pakolt homokzsákok mögött. Egész éjszaka ott voltak, vártak. Az első néhány házban lakókat már hetekkel ezelőtt kitelepítették, amikor a négymotoros szörnyetegek először erre jártak, hogy bombák szőnyegével terítsék be a főutcát. Azóta újabb háromszor tértek vissza. Hogy miért?

 

Első rész

 

- Ezt mire véljem?!

Az apró, bőrkötéses könyv tompán puffant az asztalon, ahová senor Filemon hajította. Unokaöccse remegve kísérte tekintetével a kötet útját, bár sokkal inkább a felindulástól reszketett, mintsem a félelemtől. Megpróbálta felkapni, de elkésett: a vaskos kötet akkor már Filemon kezében volt. Aki úgy szorította, hogy belefehéredtek az ujjai.

- Nos? – érdeklődött, még csaknem higgadtan – Kíváncsian hallgatlak.

- Megmagyarázom.

Károly összehívta, akit tudott. Csodálatos, napsütéses, bárányfelhős tavaszi vasárnap volt. Szerencsére, ha nem is mindenki, de pár pilóta és Nóra is ráért egy kicsit. Amikor Péter megérkezett, a melegházban, amiben egykor a nővel repült, most tisztaság volt. Néhány asztal és szék, pár apróság állt bent. Falai és teteje lemosva, odabent finom meleg, annak ellenére, hogy ahol csak lehetett, kinyitották az ablakokat. Tamással jöttek a városból, a megbízható kék kombival.

2. rész:

 

Hegedűs háza koránt sem tartozik a falu legszebb részei közé. Egykor a legnépesebb utca volt ez a rész, ám egymás után költöztek el a lakók. A házakat kiadták turistáknak, majd nagyvárosi gazdagoknak, akik hétvégénként jártak erre, és "hétvégi-kert" néven emlegették. Hegedűs nagyon utálta ezeket az időket, még az utóbbi pár évre jellemző csendet is jobban kedveli. Az utca kihalt, a házak egyre elhagyatottabbak lettek.

 

A két és fél szobás lakás, ahol a férfi szokta álomra hajtani fejét, egyáltalán nem tűnik ki a többi gondozatlan, bomló vakolatú, dudvával benőtt porta közül. A kerítés fáit két éve eltüzelte, a füvet meg tavaly lenyíratta nála a falugyűlés, néhány munkanélkülivel.

 

 

 

                                A szatmári hid alatt 6.

 

 

 

            Vegyes érzelmekkel  vártam a következő napi találkozót Éva apjával. Vártam azért is, mert sokat reméltem töle , például hogy áldását adja ránk ha esetleg, ha össze akarunk házasodni. Úgyanakkor féltem is mert, nem tudtam, hogy mire számiítsak tőle. Ráadásul azt sem tudtam hogy miről lesz szó közöttünk. Teljesen elvesztettem a fonalat és a jó, és legrosszab gondolatok között  ingáztam, az elkövetkező húszonégy órában.

Hideg van.
Ez az egy biztos. Mint az is, hogy késik a busz. Megint. Endre nem idegeskedik, csak tűr. A pontok összegyűltek a rovó már a zsebében, nincs mit ezen aggódni. Mint az akasztásra váró fogoly. Csak, hogy a halálra ítélteknek nem kell keresztül menni azon a poklon, amit Endre minden reggel átél. Dantenak is bele törne a bicskája az útba, pedig ő már egyszer volt ott... Azonban senki nem beszélt róla , hogy az ördög birodalmának van egy eldugodt szárnya, ahova a legveszedelmesebb lelkek kerülnek...

Az utolsó induló a szerezz csajt versenyben.

 

 

Ray:

            - Pöcspicsát akarsz? –kérdezte Tom.

            - Nem akarok pöcspicsát! –feleltem. - Egy egzotikus, ázsiai szépséget szeretnék. Mindig is vágytam egy után, ne szórakozzatok már.

            - Honnan tudod, hogy akit választunk neked, az nem az?

            - Az ég szerelmére, nem Thaiföldön vagyunk, miért lenne az? Ne általánosíts!

            - Ez nem kívánság műsor –szólt közbe Fin.

 

 

 

 

                                   A szatmári híd alatt 5.

 

 

 

            És most vártunk  türelmesen egészen addig , amig az édesanyja nem   kapott egy telefonhivást   az édesapjától , hogy nem túd haza jönni mert jó megy az üzlet,  és még marad egy napot.Ezt közölte velünk is az édesanyja. Úgyanakkor azt is mondta hogy ő most elmegy, egy régen nem látott barátnőjéhez, és hozzátette azt is hogy legyetek jók! Én ezt, gondoltam,  hogy mire értette, de Éva tudta is.

2. Közeleg a tél

 

 

(A képre kattintva teljes méretben is megtekinthető.)

 

 

 

 

Meglehetősen zord lett az idő Dawson város környékén, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megalítsa a kalandra vágyókat. A hegyekben vastag hó réteg uralkodott, csak úgy játszadozott a szél a hóval, mint sivatagi port fújta tovább. Az egyetlen módja a város megközelítésének azonban a White hágó volt, amit Halott lovak ösvényének is neveztek, okkal. Legalább 3000 állat pusztult el ezen a mindössze 800 méteres szakaszon.

 

 

 

 

 

 

 

 

     Ismered az érzést, amikor valamely csodával határos módon, - visszakapod az életed   és mindenki körülötted forog, érzed az összes tekintetet tested minden részén? Mert én igen. A célgépen dolgozó milfik, illetve a nagygépesek és a művezető is azon nyomban megtalált a szerencsétlen eset után. Jó érzés volt látni, hogy a nénikék, akik nemrég még totál hülyének néztek, most anyai aggódásukkal ugrálnak körbe, mások a hősiességemet dicsérik, amit nem igazán tudtam megérteni, míg a műszakvezető kíméletlenül lecseszett, amiért nem a gépemnél tartózkodtam.

 

 

 

 

                                          A szatmári híd alatt 4.

 

 

 

            Fűtyörészve mentem  haza felé, könnyünek, és felszabadultnak éreztem a magam. Éva csókjai a felhők magasságába emeltek.  Szeretettel gondoltam az elmúlt néhány napra, és a Éva személyére.  Tizenkilenc éves voltam és úgy istenigazából még nem voltam, belebolondulva senkibe. Nem hiányzott különösebben mig nem volt, de most, hogy utamba sodorta őt a jóisten , alig váltunk el, és máris hiányzott.

Mindenki kedvenc Finley-je újra próbálkozik. Kis emlékeztetőt tőle:

Elindultam a kiszemeltem felé. (...) Megérintettem lágyan a hátát, és köszöntem neki.

            - Szia! –az életben nem voltam még ilyen határozott.

            - Mit akarsz, törpe? –és ennyi volt, kész, vége.

            Ha megkérdezné valaki, hogy mi a legpusztítóbb, legkönyörtelenebb fegyver a világon, azt mondanám, a szavak. Főleg ha egy lány intézi hozzád.  Már csak három szóval is akkora pusztítást tud végrehajtani egy ember lelkében… 

 

 

Fin:

            Elképesztő!

 

A művészetről
Január

Szélsebesen ront be a szobájába, még az ablakok is beleremegnek, ahogy becsapja maga mögött az ajtót. Linda már valamilyen szinten hozzászokott a szülei vitáihoz, hisz jó ideje nem zokog miatta, de még mindig gombócot érez a torkában. Mérgesen járkál fel-alá a szobában, miközben két kezével a fejét szorítja. Miért nem hagyják már abba az ordítozást?! Torkig van az őseivel, és az egész világgal! Mindegy mit csinál, valahogy mindig rajta csattan az ostor, állandóan ő a hibás.

Zoltán már-már túl könnyen vette a Varacskos Disznónak és sofőrjének behajtását a védőterületre.

– Kedves Péter, csak ugyanazt tudom mondani, mint Gabi esetében Dávidnak. Ha fontos önnek és megbízik benne, akkor lelke rajta. Adja meg a gépkocsi kódját, az utasok neveit, és már szabad is a pálya! Nekem mindegy.

Az igazgató további kommentár nélkül beadta a Péter által megadott számokat és betűket, majd elnézést kért, és szó szerint elszaladt a dolgára.

Kis emlékeztető Tomtól:

"- Mindezek ellenére mégis azt mondom, hogy Tim még él, ott abban a hülye fejedben. Az ő létezése akkor ér véget, ha az utolsó ember is kimúlt, aki emlékezett rá. Szóval ott van a fejedben, a szívedben, és nem csak magadat, hanem őt is kínzod, ha nem a szép emlékeidet veszed elő róla, oké?" 

 

Tom:

                Ezek hülyék, mind!

Mármint a srácokra értem. Az verseny jó ötlet, tetszik. Mióta Tim meghalt, nem nagyon lőttem magam, ezért a szerszám is működik, visszatért az igényem a szexuális tevékenységek iránt.

 

 

 

 

                                         A szatmári híd alatt 3.

 

 

 

           Néhány napig el-el sétáltam a házig, de nem mentem be. Nem tudom mi tartott a vissza , de minden alkalommal visszafordultam. Aztán három nap után -  éppen szombat volt - bemerészkedtem. Előbb még  vaciláltam egy kicsit a kapuban, aztán minden bátorságomat  összeszedtem és beléptem, az udvarra .  Az udvaron  árnyas szőlőlugas volt, és alatta olvasgatott  Éva.

 

Iskola után elindultam a munkahelyemre Bill palacsintázójába, itt dolgozom egy éve már de nekem tetszik a pincérnő szerepe, csak az a legnagyobb baj, hogy az egész suli idejár kajálni. Nincs olyan nap amikor nem kötnének belém itt, meg még az állásomat is lenézik, örülők mert az én pénzem felét költhetem a saját dolgaimra amit csak akarok magamnak és nem szólnak bele. Így nagyobb felelősségre tanítanak a szüleim, nemsokára saját magamnak kellesz ellátnom magam ha elmegyek főiskolára.

Negyedik fejezet

 

 

Amikor Elment Arina az anyukájával, felmentem a közös szobámba amit Amandával osztozom. Mikor beértem neki álltam a házimnak amit elég hamar sikerült megírnom és megtanulnom, mindig a tanulásba menekülők anya szerint, ezért is kaptam tőle a naplómat. A kezembe vetem a laptopom és bejelentkeztem a Facebook-ra, amin volt egy üzenetem és valaki felvett az ismerősei közé. Mikor megláttam ki írt majdnem elejtetem a gépemet ilyen nincs mit akarhat tőlem már megint Edvárd, megnyitottam az üzenetet.

Híradó

 

 Az eddig kitűnően összeszokott csapat most unottan méregeti egymást az ügynökség falain belül annál a négyszögletes asztalnál, ahol karrierjük két éve beindult. Úgy tűnik, feladják a küzdelmet. Csendben várják a hírigazgatót. Nem kell tovább izgulniuk, hamarosan megjelenik Gy. Szabó úr.

-         Nos, mi az a fontos, ami nem várhat a Hírek utánig? – érdeklődik Szabó, és még csak széjjel sem néz a munkatársak között, annyira felbosszantja beosztottjai látszólagos tétlenkedése.

 

 

 

 

                                          A szatmári hid alatt 2.

 

 

 

 

            Én a vizből nem láttam semmit, ám a partról látták meg - megvillani a lány vérvörös fürdőruháját. Igy ezért onnan utasitottak mindig a lány irányába. Néha -  néha felvillant nekem is  alány fürdőruhája de ez csak egy pillanat volt, és nem voltam biztos benne , hogy őt látom. Ráadásul kezdtem érezni a fáradságot is, és már kezdtem arra gondolni , hogy hagyom a fenébe az egészet, és kiúszok a partra.

 

 

 

 

 

Kiss Lóránt, a tőlem egy fejjel alacsonyabb, pocakos fiatalember, akinek megkülönböztető jele a fekete "Doors"-os póló és a szürke mackónadrág volt. Még csak pár hónapja dolgozott a cégnél, frissen szabadulva az iskolapadból és egekig ágaskodó büszkeségével már oda-vissza lefárasztott mindenkit, miszerint neki már csak fél évet kell várnia arra, hogy a nagybáttyja üzenjen neki, az angliai melóval kapcsolatban. Persze azóta, már azt is hangoztatni kezdte, hogy mégsem megy ki külföldre, hanem itthon marad és cégen belül elkezd felfelé törni.

Békés csend borul Búzakalász falura, mikor Hegedűs magára veszi szakadt dzsekijét, és felül kerékpárjára. Még látszanak a nap sugarai, már amennyire a hetek óta tartó köd ezt engedi, ezért alig múlhatott négy óra, mégis késő esti hangulat borul az utcára. A férfi lassú mozdulatokkal halad a repedezett szélű úton, az elszórtan elhelyezett, sárgás fényű lámpák alatt, és átadja magát egyik kedvenc elfoglaltságának. Be-bepillant a kerítéseken, amik mellett elgurul, közben pedig azon gondolkodik, vajon mit csinálhatnak a gazdáék, hogy ilyen kihalt a főutca.

A történtek után apám két napig nem szólt hozzám. Nem is szerettem volna sem Krisztiánról, sem pedig a házasságról hallani, de ennek ellenére anyám mégiscsak szóba hozta a témát. Továbbra is ellenkeztem a házasságot illetően, talán még lelkesebben, miután a fiúval kapcsolatos negatív információ a tudtomra jutott. Azt kívántam, bár ne ismernénk Szabóékat, de a velük való kapcsolat továbbra is fennmaradt. Pár nap múlva apám újra szóba állt velem, és közölte, hogy nem árulta el Szabóéknak a házasságról alkotott véleményem.

  Emlékeztek még, hol hagytuk abba? A srácok elindultak egy „szerezz csajt versenyre.” Egyesével végig követjük őket. Eddig Fin próbált próbálkozni, de még annyi sem jött össze, Joe nagyobb sikerrel járt, de abból se lett semmi. Most pedig Roy, (aki meleg) dobja be magát. Lássuk!

Figyelem! A történetben leírtak, mind Roy jellemábrázoláshoz tartozik, az ő gondolatai. Tisztában vagyok vele, hogy az éremnek két oldala van, kivételek pedig léteznek.

 

Roy:

            Azt se tudom, mit kell csinálni.

 

 

                                A szatmári hid alatt 1.

 

 

                                            

 

         Ha azt mondom hosszú, és forró volt a nyár, keveset mondtam, mert rekkenő hőség volt egész nyáron. Mint mindig most is nyári szabadságunkat, és minden szabad időnket a strandon töltöttük, nem véletlenül. A szép lányok társaságába, és a fürdőruhák színeinek kavalkádjába, úgy  beletudtunk  feledkezni, hogy  csak   a feljövő hold tudott bennünket jobb belátásra bírni és haza kényszeríteni.

Nem is olyan rég történt. Elém tárult egy új, addig ismeretlen világ, melybe mikor beléptem, meggyőződésem volt, hogy nem sok keresni valóm van ott.

Tévedtem.

Ahogy jobban körülnéztem, rájöttem, nincs olyan ember, aki előtt zárva lennének kapui.

Csak akarni kell bemenni és odatartozni.

Figyelmeztetlek, ha úgy döntesz, belépsz, nem fogsz tudni kijönni többé, mert nem akarsz majd. Ha pillanatnyi zavarodban egyszer mégis úgy éreznéd, ez a világ nem a tiéd, csak áltatod magad – attól a perctől, hogy beleszippantottál a levegőjébe, az egész benned él.

 

Harmadik fejezet

 

Addig néztem utána míg a folyosó végén be nem fordult. Kihalásztam a holmimat a szekrényből és elindultam órára. Azóta nem találkoztam Edvárdal még ebédelni sem mentem inkább bementem a könyvtárba és előhalásztam a rajzaimat és befejeztem őket művészeti órára igaz azon ma nem igazán voltam jelen. Már alig várom, hogy vége legyen ennek a napnak és otthon lehessek. A rajzaimba belemerülve csak azt vetem észre, hogy már az figyelmeztető csengés megszólalt így elindultam vissza az utolsó két órámra de mikor megfordultam Edvárdal találtam magam szemben.

Előszó 

1897-ben tört ki a kanadai Yukon közelében a klondike-i aranyláz.

Az első pár ember, aki ott kutatott gazdagon tért haza.

Nem úgy egy Robert Henderson nevű új-skóciai férfi, ő végig rossz helyen keresett, aranyat nem talált. Azonban talált mást, valami sokkal rejtélyesebbet, valami félelmetest. Az Indian folyó vizében látta először ezt az erőt, ami felkavarja a vizet és tönkre tesz minden aranymosó berendezést, majd világító kék csíkok jelennek meg a vízben, mintha festéket öntenének bele.

Ady Endre: Akik mindig elkésnek című versének továbbgondolása

 

 

Meghalni sem tudunk nyugodtan.

Fáradtan kesergünk önmagunk ölelve,

Árván lessük magunk, kik mindörökre

Meghalni sem tudunk nyugodtan.

 

Mi mindig csak sietve bujkálunk.

Siratjuk azt, kit sohasem láttunk.

Átokkal sújtva, remegve vágyunk,

Mi mindig csak sietve bujkálunk.

 

Nekünk mindegy: élni vagy halni.

Szeretnek, vagy szeretünk,

Mind az imáinkba veszünk,

Nekünk mindegy: élni vagy halni.

 

Péter a MEREK toronyban üldögélt. A naplementét figyelte, ahogy a fátyolfelhők játszadoztak a mélykék és a piros közt minden létező árnyalatban. A vörös korong már gyorsan mozgott a Mátra sötétszürke sziluettje felett. Giccses, de megunhatatlan látvány volt.

 

A fiú ma igencsak elfáradt. A melegházakban robotolt a szüleinél. Próbálta elfelejteni a dátum egy évvel ezelőtti megfelelőjét, de hetek óta, ahogy közeledett a jubileum, egyre mélyebbre süllyedt a gondolatai mocsarában.

Második fejezet

Edvárd visszaült a hátam mögé és egész órán a tekintettét a tarkómon éreztem, alig vártam, hogy végre kicsengessenek óráról, minél távolabb szeretem volna lenni tőle megijesztett. Mikkor meghallottam a csengőt gyorsan össze szedtem a holmimat és indultam kifelé az osztályteremből, amikor elém lépett Edward, próbáltam kikerülni de nem hagyott elmenni maga mellett.

• Szia megkérhetnélek, hogy segíts útba igazodni a 156A teremhez matematika órám lesz.

Én és az írás,

…hol is kezdjem?

Mióta írok? Talán, mióta az eszemet tudom. A gyerekkoromról nem sokra emlékszem, de néhány dolog tisztán megmaradt, és nem csak az elbeszélésekben. Például az, hogy egyenesen rajongtam a bátyámért. Ő 4 évvel idősebb nálam, és én mindenáron hasonlítani akartam rá. Még csak totyogó ovis lehettem, mikor már számolni és olvasni akartam, akárcsak ő. Lehet, hogy ennek is köszönhetem, hogy anyukám megtanított olvasni, mire első osztályba mentem.

                                   

6:00
A wekker csörög, a diákököl csap. Tudja ezt már Endre, hogy vége az alvásnak, nem kell ilyen aggresszívan ébreszteni. Különben is, egy tíz perstes lusti mindig belefér az ember életébe. A tanár se akarná, hogy zombiként üljön a teremben, inkább pihenjen csak egy kicsit. Na jó, talán Tihanyi nem feltétlen értene egyet, de hát üsse kavics, nem vagyunk egyformák. Mondjuk az is tény, hogy ő állítja mindig magáról, hogy elfogadja az állítást, ha van hozzá indoklás vagy példa.

 

 

 

 

 

 

       Másnap reggel arra ébredtem, hogy az ébresztő óra, szabályosan gyomorba rúg. Nem viccelek, hasfájásra ébredtem. Kinyomtam a digitális óra gombját, ezzel bekussoltatva a halálfélelmet keltő, szaggatott sípolást és visszadobtam a kezemet a mellkasomra. Felhúztam a lábaimat, így remélve hogy annyira nem mar belém a hasi fájdalom. Nem a fenét. Na, nyomás a klotyóra. Az a keserű, "takarodjaszememelőlmertmegöllek" munkakedv, ami álmos, gyűrött arcomra volt írva, hogy is mondjam.

Első fejezet

Egy nap anya belépet a szobámba és egy gyönyörű fűzetett adott a kezembe, azt mondta ha neki nem szeretnék beszélni a gondjaimról akkor ebbe írjam le az érzéseimet. Tizenöt éves voltam és megtetszett az ötlet, hogy kipróbáljam milyen lehet. Azért adta aznap anya oda a fűzetett mert suliból sírva jöttem haza és nem voltam hajlandó elmondani senkinek sem hogy mi történt velem, ebédszünetben kigáncsolt egy fiú és mindenki kinevetett és már sokszor előfordult ez velem.

Szívemben leégett az avar.
Engem már az se zavar,
ha nem beszélhetek másnak, csak a falnak,
ha bárány-imáim mind éhen halnak,
ha eláraszt a forró szik,
ha ajkam mást nem lát, s nem eszik.

Lehet kezemben kavics vagy gyémánt,
ha valakit fénye bánt,
mint gyerekre ráparancsolnak: 
"Minek neked papírcsolnak?
(Hullámok közt kavircsolnak...)
Ürítsd ki zsebed!"
Szemem sír, megreped...

Tegnap éjjel templomodba tértem,
faragott szobrok között térden,
ottan ültem én,
a világ peremén...
Ha egyszer eljutok a csillagokhoz,
ahol az Úr leplet foltoz...

 

A csodafegyver

 

       A főváros közelében  egy erdős területen katonai kutatóbázis rejtőzködött.. Már egy kilométerre a bejárattól figyelmeztetések és kamerák riasztották el a hívatlan látogatókat. A betévedt turistákat terepjáróval érkező katonák fogták közre, és alapos kikérdezés után a területen kívülre toloncolták őket. A közeli faluból Ócsáról három civil járt be engedéllyel, ők a takarító és karbantartó személyzetet alkották.

Fekete csillag

 

Kék szemében elereszti a Holnapot

A Fekete csillag. Ott él tovább, benne.

Nem engedi el a Múltat még.

A Fekete csillag

A világmindenségbe foszlik szét.

 

A gyertyaláng halott vége

A Fekete csillag. Vigasztalan benne.

Nem engedi el a Múltat még.

A Fekete csillag

A világmindenségbe foszlik szét.

 

Beteljesült jóslatok

A Fekete csillag. Így él tovább, benne.

Nem engedi el a Múltat még.

A fekete csillag

A világmindenségbe foszlik szét.

 

 

 

 

 

   Néhány pillanatig szótlanul bámultunk egymásra. Azután képzeljétek el, mi történt. Olyan őszinte válasz hullott ki a számon, ami abban a minutumban, onnantól kezdve mindent megváltoztatott körülöttem.

 

- Olyan lányt, mint amilyen te vagy! 

 

Ez a kijelentés, engem ugyanannyira meglepett, mint Nettit. Hogy minél hitelesebben felvázoljam a jelenlegi kinézetünket, példaként mint egy pár, akik életükben először találkoznak egy vakrandin. Mint már említettem, Nettivel mindenről el lehetett dumálni, de voltak neki is pillanatai, amikor hang, nem akart kijönni a torkán.

 

 

                                      A leghüségesebb

 

 

            Jó negyven éve ismerem, tisztelem és csodálom. Ismerem, de ki nem ismeri aki egyszeris  bement a szatmári szinházba. És ha betért a szinházba, látta őt. A Szinészt, Ács Alajost! Látta őt játszani komédiázni,  örömet osztani  mosolyt csalni az emberek arcára , vagy véresen komoly világmegváltó gondolatokat közölni.Látta őt a szinházra rákényszeritett silány darabokban olyan figurát alkotni ,megformálni, amibe  az elmondott szövegnek , pontosan az ellenkezője hallszott ki.

Kellemetlen élmény hétfő reggel másnaposan kelni. Így is elég kellemetlen élmény maga a hétfő, hát még a másnaposság mellé, de hát na, ha falunap van , akkor áldozatokat kell hozni. Laci is meghozta a saját áldozatát, vagy hajnali négyig kint volt, itta a helyi termelők borait, amik íz alapján akár tablettás borok is lehettek. Nem mintha számítana, hogy mi megy le, amíg kellőképpen el tud tőle lazulni az ember.

Épp ezért, mivel ő oly sokat tett tegnap este az emberek szórakoztatásáért esik oly kellemetlenül neki, mikor reggel 10kor rátör Raffael a saját szobájába.

Zsolt az 1.0-s gép gyártási előkészületeiben segédkezett. Többek közt azzal, hogy megpróbálta összekunyerálni a többiek gépeit. A sajátját már sikerült Tamásé, Péteré és Dávidé mellé tenni, de Eszter, aki épp Valitól jött, és a kézi-CT gépet vitte vissza neki, hangot adott ellenérzésének.

– Muszáj ezeket szétszedni?

– Sajnos... – szomorkodott Tamás, aki szintén ott volt, és Gabiékkal értekezett pár apróságon. – Elég drága egységek vannak bennük, amiket vagy újra be kéne szerezni, vagy átemeljük a régiekből.

Az egyik csiszol.

A másik is.

A harmadik kritizál.

A negyedik itt felejtette a a paraszolvenciáját.

Az ötödik az olvasó.

A hatodik is.

Öten maradtunk.

Egyikük egy tüzes ólmot lő felém.

Hirt a röppálya lekonyul.

Szavakkal savazok.

A gyilkos meghalt.

Nem értett semmit.

Négyen maradtunk.

Nem kell juss.

Már csak három.

Nincs magyarázat.

Már csak kettő.

Egy írással később alábecsül.

Már csak egy.

A sok kis apró tikk-takk bűvöletét szegi.

Egyedül maradtam.

 

A hadicsel

 

       Juszuf az arab hitvilágot jól ismerte, feltétlen és odaadó híve volt vallásuknak, ugyanakkor zseniális elme volt, ravasz és lényeglátó, nem csoda, hogy rövidesen az arabok legfőbb vezetője lett belőle. Lelkesen támogató híveket szerzett az egész világon, nem volt a földnek olyan zuga, ahol ismeretlen maradt személye. Nagyratörő  tervei voltak, szerinte az egész világnak át kell térni a hitükre, a keresztényeket és egyéb hitetleneket pedig szigorúan meg kell büntetni.

 

Hölgyeim és Uraim, kedves utasaink, szíves elnézésüket kérjük, amiért ideiglenesen meg kellett szakítanunk utunkat. Egy szörnyű baleset történt, ami késlelteti a vonat továbbhaladását. Egy kislány a platform mellett szaladgálva megcsúszott, és a sínre esett, majd miközben édesanyja próbálta felhúzni, ő is lecsúszott mellé. Sajnos későn láttuk meg, és a központból a figyelmeztetést sem kaptuk meg idejében. Előreláthatólag több órát venne igénybe a testek elszállítása és a sínpálya újbóli használatba állítása.

Kegyelmi állapot

 

Leheletfinom árnyékok lesik tékozló kedvem

Amikor kilépek a kapun hozzád.

Hangokká leszel, szavakká alakulsz nekem.

Az egész felleg a te hűs, éjjeli szobád.

 

A fényben mindig egy bús, hívó hangot hallok.

Benne lüktetsz, akaratlan átkarolsz.

Nem engedsz el, foglyod vagyok,

Míg együtt keringünk, csak dalolsz, dalolsz.

 

Mindenről megfeledkezem ebben a dalban,

Még a törvényeiddel sem törődöm.

Éjszakáim örömtüzes, bánattalan

Kúszó felhők között töltöm.

 

 

Ihletem, ihletem… ihletem, miért nincsen én nekem?

Keresem erre, keresem arra, mégsem lelem.

Nincs mit tenni, bele kell törődni: unalmas az életem…

No de várjunk már, hisz ezt nem tehetem!

Máshogy kellene szemlélnem, milyen is a helyzetem.

Gyomromba koszt, s kvártély is van felettem.

Nem is olyan sanyarú, magamnak épített végzetem.

Mi lenne, ha ebből írnám, mit enged a képzetem.

S mihelyst megszállt eldöntöttem: nyomban le is gépelem!

De jaj sajnálat, egeremből kifogyott az elem.

 

Negyedik fejezet Ervin Nem tudom azt, hogy mondhatnám el neki azt ki is vagyok valójában ó pipő miért vagy másabb mint a tőbi lány. De még nem vagyok arra felkészülve, hogy elmondjam neki ki is vagyok valójában egy rockzenész, igen én vagyok a híres Ervin Black. Még jó hogy elmegy ma bulizni mert nem tudom, hogy mit találtam volna ki hogy miért nem e-mailezek vele este, ma egy szülinapi bulin játszok valami gazdag csajnak, de inkább maradnák és vele írnák már arra sincs időm, hogy meghallgassam milyen zenét eszkábált össze.

Az origo

 

Az élet értelmét a gyökereid között keresd.

 

Posztmodern

Hogy mióta írok? Nagyjából, mióta megtanítottak rá. Persze, előtte is voltak meséim, de azokat még nem tudta papírra vetni. Azután pedig a kivitelezéssel voltak problémáim. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy zsúfolt e-mail fiókot. Az üzenetek tömegesen érkeznek minden nap, köztük rengeteg spam. Ahhoz, hogy egy levél tartalmát rendesen feldolgozd, akár egy egész évre is szükséged lehet, de neked naponta vagy húsz új e-mailed jön.

Harmadik fejezet

 

Lementem a földszintre és két lánnyal találtam magam szemben. Barna hajuk, csinos külsővel, márkás ruhákban napszemüveggel a fejükön és furán néztek rám.

-Sziasztok.- köszöntem.

- Heló te vagy Elis?

- Igen én vagyok és te ki vagy Tifani vagy Tatiana?- Mosolyogtam.

- Tifani és ő mellettem Tatiana. -mutatott a testvérére. -Aki most épp telefonál a pasijával.

- Aha értem. Nagyon örülök, hogy találkoztunk végre.

 

 

 

- A lényeg, hogy utána ne nyald ki a barátnődet!
Úgy bizony, jól hallottátok.
Abban a pillanatban összerezzentem, mint egy alsó osztályos kisdiák, akit több felsős vett körbe, a zsebpénzére éhezve. Váratlanul ért, de tisztában voltam vele, hogy Netti ilyenfajta lány. Gátlástalan, barátságos és mindenről el lehet vele beszélni. Akármilyen hihetetlen, még a pináról is.
- Tudod, Netti ez a veszély már egy jó ideje nem fenyeget engem - feleltem, majd a konyhapulthoz léptem kávéért. 
- Rendben, de azért jó mondani - húzta be a nyakát a vállai közé, édes vigyorral az arcán.

 

 

 

 

 

Második fejezet

Anya képét kiraktam az éjjeliszekrényre, nagyon hasonlítok rá a hajam színe természetes szőke, mint az övé és a szánk is egyforma, csak a szemem színe az, amit aputól örököltem zöldes barna majd a többi családi fogtóimat is ki tettem a polcokra. A bőröndből is kiraktam a ruhákat és beakasztottam gardróbba.  Elővetem a házi papucsomat beledugtam a lábam és elcsoszogtam benne a konyhába. Apa vet először észre.

 

 

 

 

Első fejezet

Épp apámmal tartok az új lakhelyem felé ahol már vár a felesége, akit be akar mutatni. Tamarát nem szívesen szeretném megismerni, de most muszáj lesz, mert mostantól velük élek, sőt van két lánya Tatiana és Tifani ikrek most már mostoha tesóim is vannak remek. Apám nyolc évig nevelt, aztán megismerte Tamarát és ott hagyott az anyukám szüleinél, már tíz éve nagyszüleim neveltek, azért mert a mamám meghalt, amikor megszülettem.

Ha a páradús lég szaga

lassan alászáll éjszaka,

a félelem foga éles,

a macska huzat felé les...

Ugrásra készen

fénylik a két szem...

majd a párnára vetődve,

elmerül a szövet-ködbe...

és csendesen csámcsogva

elúszik pár nyálcsóva...

 

A szegények élete engem mindig jobban foglalkoztatott. Egyszerű mentalitásuk és szeretetreméltó lényük ma is úgy hat rám, mint fiatal koromban. Ahogyan akkor, most is szívesen nyújtok nekik segítséget. Volt idő, amikor szüleim megróttak azért, mert rájuk pazarlom a pénzünket, mégis, ha kellett titokban, én mindig adtam egy kis aprót a koldusoknak, egy darabot a frissen vásárolt kenyérből vagy csak egy őszinte mosolyt. 

Bíztam abban, hogy egyszer minden ember egyenlővé válik, mert úgy gondoltam, ezáltal könnyebb lesz az élet.

Ennek az írásnak az előzménye, "fogjuk rá:január" címmel van fent, ám azóta változtatva lett!

 

 

 

         Rent Krisztián különleges esete Lord Luciferrel

 

 

 

 

Amikor kiléptem a cégnél a nagykapun, - már messziről elkezdtem keresgélni az autómat, -nyomban eszembe jutott, hogy meg ne feledkezzek a szénsavas nedűről. Ám abban a pillanatban, hogy beültem az autómba, majd beindítottam, a következő elhatározás tört elő belőlem: irgalmatlan gyorsan el kell mennem wc-re.

Az írás és én / január

Kedves naplóm! 

 

Már sokadszor ülök le és állok neki az írásnak. Nem azért, mert ne lenne mit. Nem is azért, mert nincs kedvem. Egészen más okból… Anya vagyok. Két évvel ezelőtt még nem tudtam, mindez mit jelent. Feladni magunkból egy részt és teljesen átadni, alávetni magunkat a gyerekünk akaratának, igényeinek. Nem azt mondom ezzel, hogy rossz lenne, csupán annyit, hogy ilyenkor egy nőben sok minden lezajlik, megváltozik. Velem is így volt ez.

 

 

 

                                            A humorról 

 

 

              Akinek van humora, az mindent tud, akinek nincs az mindenre képes. Mondja a közmondás, és ez valóban igy is van, tapasztalataim szerint is. Mert van a jellemkomíkum, akire ha ránézel már rádjön a röhogés, aztán van még a helyzetkomikum, ami egy társasjaték tulajdonképpen mert legalább két  ember kell hozzá. Mert a komikus helyzetet, meg kell teremteni, de még ez sem elég.

Tökéletesen édes sukiyaki

 

A japán éttermek sokkal jobbak, mint a kínaiak. Sokan azt hiszik, a kínai kaja jobb, mint a japán. Pedig ez egy hatalmas tévedés. A kínai kaját csak a kínaiak szeretik. Legalábbis az igazi kínai ételt, hisz’ a pekingi konyha teljesen más, mint amit az Ázsián kívüli emberek gondolnak. Az igazi kínai kaja egész egyszerűen szar. Kivéve a pekingi kacsa, mert az jó, de minden más hatalmas csalódás. De Japán nem csak ételben jobb, mint Kína, hanem sok minden másban, mondjuk filmek terén. 

 

Csendes éjszakán az étteremben csupán egyetlen egy vendég ült.

– Sziasztok, itt MEREK. Leszállási engedélyt kaptok a hármas vágányra. Vigyázzatok, tolatást végeznek!

– Szia Péter! Mit keresel te a Toronyban? – kérdezte Zsolt.

– Kijöttem meditálni.

– Egészségedre! Történt valami, amíg elvoltunk?

– Semmi különös. Majd a földön elmondom. Találkozzunk a hangár előtt, aztán átmegyünk a tárgyalóba.

Nagyjából egyszerre értek oda. Péter is szárnyra kapott.

 

A hazafelé úton Zsolt és Eszter nem sokat beszélgettek az elmúlt három napról.

Feszült gondolataimat azzal nyugtáztam, hogy hamarosan lejár a nyolc órás munkaidő és hazafelé menet, veszek a kisboltban, egy vagy két doboz sört, ami rendkívül jól fog esni a gyors kaja után. Hogy miért nem főtt étel fog várni otthon? Erről majd később beszélek. Egyelőre, a célgépes dolgozók felé pillantok, ahol a fali órán, már délután fél egy is elmúlt. Ilyenkor megszólal bennem egy hang, amolyan mélyen és bölcsen, pont mint egy tapasztalt, bölcs nagypapáé, aki nosztalgikusan meséli az unokáinak az emlékképeit.

 

 

 

 

                                      Az irodalom és én

 

 

 

           Mindent meg lehet írni , de nem mindenkinek.mert van akihez egy kaland leirása áll közelebb, más a táj szépségeit tudja megfesteni , hogy szinte látja az ember, olvasás kőzbe a szineket formákat. Másoknak csak a fantáziája szab határt, az irásainak, olyan dolgokat ír le , hogy nekem eszembe se jutna, ha hat hónapig törném rajta a fejemet. De még nem beszéltünk, a szépirodalomról.

 

 

Január!

 

Ha már ez a cím, hadd legyen! Habár néha úgy érzem, hogy fényévekkel eltávolodtam az oldaltól, fogadjatok, ha én is belépek a sodrásba. Tisztázni szeretném, hogy nem demagógia tartott távol, csupán egészségi helyzetem, mivel egyelőre a jobb kezem használhatatlan az írásra. És itt tisztázom az írásom menetét is: én mindenekelőtt füzetbe szoktam írni, amit bemásolok a Dokumentumokba, ezáltal is javítva nem csak helyesírási szempontból,de fogalmazásilag is.

 

 

 

 

                                     Az irodalom és én 2.

 

 

 

           Van egy megmagyarázhatatlan érzés, ami azt az  kelti bennem , hogy lekell írnom, vagy meg kell írnom, egy valamit, és ez az érzés  felülir minden egyebet.

Persze ezt csak én gondolom igy, mert az a kényszerképzetem támad , hogy azt a megélt , túlélt esetet, csak én tudom, és én vagyok a legilletésebb, hogy azt megirjam. Persze, ez nem igaz, mert százan vannak akik 

megirnák, százszor jobban, de nem teszik.

I.

 

Amiben megtudjuk, hogy miként temetkeztek a Fal mögött

 

Volt egy óriási Fal és az óriási fal mögött egy piciny falú, amiben nyolc ház állt, és a nyolc házban tizenhatan laktak, mert a tizenhetedik lakos meghalt, amikor délben harangoztak. Ez volt Dremen anyja.

-- Halott a faluban! – kiáltotta a hírnök és megfújta a kürtöt olyan hangosan, ahogy csak a tüdeje bírta.

-- Siessetek emberek, nincs sok időnk – szólt a pap, és egybeterelte a falu férfijait, köztük az anyját sirató Drement is.

Egy kolléganőm ma azt mondta, hogy futáskor az első negyven perc után kezdődik el a zsírégetés. Tehát ha nincs tartaléka az embernek (mert példának okáért egy álló napja már nem evett), akkor a szervezet olyan létfontosságú szervekhez nyúl ebben az első periódusban, mint a vese, a máj, a tüdő, stb…

Megjegyezhetnénk viccesen, hogy „Na jó, akkor kezdjük mindjárt negyven percnél a futást!”. Csakhogy az ehhez szükséges eszközöket, gépeket még nem találták fel a tudósok.

 

Január

 

Lám, ismét eljött. Jó január hercege újra megérkezett. Fagyos lehelete, szürke homloka, végtelen üressége úgy ragad el, mint még soha eddig. Az írás jégvirágzik szívemben, recseg, kattog, csikorog, ahogy halad előre, benő mindent, amit ér. Ami eddig mozgott megáll, megfagy, dermedten zörög. Lassan minden eltűnik, elpárolog. Kapj utána! Rántsd vissza! Látod? Csak a levegőt markolod, ujjaid között elillan minden, ami valaha volt.

Így állok én is most újra.

 

 

 

 

                                          Az irodalom és  én 1.

 

 

 

            Valami kuriózumot találtam benne amikor tizenhárom - tizen-  

négy éves  koromban regényt kezdtem írni  egy velem egykorú sráccal. Négy ötvenlapos füzet már tele volt, és az ötödik is a végefelé közelitett.

             Annyíra titkos volt, hogy nem otthon,  hanem a Szamospart vadregényes bokrai között írtuk, és ott is rejtettük el egy fa odvában.

Kedves naplóm!

 

Szavak és mondatok között élünk. Betűk halmaza ömlik ki szájunkból és a tollunkból egyaránt, és míg a légben minden odavész, addig itt a papíron minden örökre nyomot hagy. Minden egyes betű mintha mondani akarna valamit. Ahogy kikanyarítok egyet, úgy érzem, magától akar szóvá formálódni, meg sem várva, hogy én mit akarnék mondani. Vonalat húzok oda, ahol már nem akarom megengedni, hogy helyettem fejezzék be a mondatot. Egy pillanat – hiszen a betűk éppen az én kezem alól futnak a papírra.

Én és az írás/Január

 

Kedves Naplóm!

 

 Úgy érzem, mintha ezer éve nem ragadtam volna tollat. Alig ismerem fel a saját kézírásom. Ez a betűtípus – lassan, akadozva rajzolt z és r és ahogyan a mássalhangzók üvöltöznek egymással, mintha csak az életükért küzdenének - oly idegen nekem, annyira ismeretlen számomra, mint a bennem felgyülemlett vágyak és emlékek. Nem tudok különbséget tenni közöttük. Közelebb kellene hajolnom? Vagy íróeszközt cserélnem?

Mi lenne, ha összekapcsolódnánk:

mondanék egy szót, mit csak te tudsz?

Egy jelszót, miből egyértelmű lenne,

honnan indultál el, s merre futsz?

 

Mi lenne, ha találkoznánk egyszer

álmainknak ködös tengerén,

s jelszavakkal már nem dobálóznánk,

mert mindig együtt lennénk: te meg én?

 

Mi lenne, ha nem válnánk el többé:

ketten utaznánk a végtelen

országútnak vad forgatagában,

s nem lennénk már soha védtelen?

 

Mi lenne, ha mindez igaz volna:

derűs hajnalon kezdődne az élet,

s életünk, mely éppen most kezdődött,

többé talán sosem érne véget?

 

 

 

 

Norbert sejtette,  mi lehetett barátnője legnagyobb problémája, amiért kiverte a hisztit. Mi más lehetett volna? Mèg szép, hogy a fiú exbarátnőjének a váratlan felbukkanása! Hiszen ezt még ő maga is alig tudta elhinni. Minden olyan váratlanul jött. A nyár végével egyidejűleg jelentkeznie kellett a focicsapat minden játékosának a sportorvosnál. A szeptemberben induló szezon előtt ugyebár mindenkinek át kellett esni egyfajta kivizsgáláson. 

 

Norbert ezúttal egyedül indult, mivel Rudolfra akkor az éppen aktuális lelkiállapota miatt nem lehetett számítani.

Beteg vagyok.
Mint űzött sasfióka, keresem a fészkem.
Néha megtalálom, s mégsem
lelem helyem benne.
Eltúlzott vágyaim,
kiszínezett álmok,
útmutatásnak hitt,
vad lidércnyomások
kergetnek utamon.
Akármerre járok,
csak te vagy számomra jel,
szerelem csillaga!
Egyedüliként te,
ki végigvezetsz engem
szépen, felemelve,
néha megtépázva,
épen vagy megtörten,
sokszor ázva-fázva.
Nem élnék nélküled,
nem is lélegeznék,
nem tudom, hogy kinek,
s vajon mit üzennék,
ha nem lennél itt velem.
Elbújhatnék az én néma beszédemmel.

Emlékek füstje

Az élet értelme néha talán elbújik egy pillanatra, nem tudom, magadban megnézted már?

 

 

S-el artikulálatlanul üvöltünk. Nem azért, mert felállították a budapesti német megszállás áldozatainak emlékművét. Az akkor még tizenegy év messzeségében volt a jövőben. Nem is azért, mert valami dizájner drog hatása alá kerültünk, ugyanis ilyenek még nem léteztek.

Azt is szívesen mondanám, hogy alkohol befolyása alatt sem voltunk, de ezt már sajnos így nem állíthatom.

Január

 

 A január, a megújulás, a kezdet és a remény hónapja. A leginkább hozzá illő témák közül a hónap két témaköre:

1: Én és az írás (Én és az írás/január)

2: Művészetek.(Inspiráció, hatás-ellenhatás.) Film, zene, táncművészet, és ami még eszetekbe jut.

 

 Az első témakörhöz olyan írásokat várunk, ami naplószerűen boncolgatja a pillanatot, azt a pillanatot, ami a jelenben köt az íráshoz, akár egy készülő művetekhez. (Amennyiben nincs most semmi legalább fejben ott lapuló vers, novella, regény, akkor az érdekelne, hogy milyen érzés ez a látszólag nihili állapot.) Ha éppen elengedünk egyet – egy el nem készült írást - mert csak gondolati síkon működik, akkor arra lennénk kíváncsiak, hogy mi az a pont, az az érzés, ahol eldől, hogy miből lesz mű, azaz mit írtok le, és mi az, ami feledésbe merül.